Dátum: 2015.07.06

Feladó: Marianna

Tárgy: Re:WP

Hülyeségeket beszélsz!!! Az egész Földet és az egész emberiséget a fehér ember civilizációja tette és teszi mindörökre tönkre.
Természetesen nem mondom, hogy mindannyian hibásak vagyunk ebben, mert ez így nem igaz, de a zsidó amelyik, mindenkit a pusztulásba dönt, is fehér!!!
A feketéket pedig, hagni kellett volna, igen. Na nem azért, mert MÈG nem elég civilizáltak, hanem azért, mert soha - de soha nem is lesznek azok, hiszen az egy másik faj!!!! A majmokhoz sincs semmi közük. Van négy hasonló faj, majom, fekete, sárga és fehér. Millió madárfaj él, és mégis, azon kívül, hogy szárnyuk van, nem sok közös van bennük. ìgy van ez velünk is. Itt egyetlen egy probléma van! A cionista hatalomratörök, mert ök szándékosan csinálják ezt a káoszt! Mondom én ezt, aki, ugyan úgy, mint ahogyan nem seretnék egy majommal bárminemü kapcsolatban lenni, úgy nem szeretnék egy feketével, de egy sárgával sem!!!

Új hozzászólás hozzáadása