Dátum: 2016.12.08

Feladó: Ember's-Ég

Tárgy: komment valahonnan..

A rendszerváltozás előtti években Berlin nyugati felén éltem és a Kereskedelmi Kamara magyar szekciójának vezetője voltam. A filmben felsorolt tényeket más szemszögből már onnan, Nyugat Berlinből is láttam. A rendszerváltást megelőzően előadásokat szerveztem, amelyekre Csikós Nagy Bélát, ( Országos Anyag és Árhivatal elnökeként) Kornai János professzort, Horn Gyulát, Pozsgay Imrét ( éppen az akkori köztársasági elnök választás idején) később Csepi Lajos ÁVŰ akkori elnökét hívtam meg előadóként. Többször volt szerencsém Valentin Falin előadásain részt venni, vele személyesen is a magyar rendszerváltozásról beszélgetni. Falin úr megjósolta, hogy a magyar nép részére a változás sok szenvedést fog okozni - nos ez a jóslata 100 %.-ig bejött. Hosszú lenne érvelését itt felsorolni - de jól átlátta a kommunizmus hibáit és a kapitalizmus rabló mentalitását.

Érdekes volt a rendszerváltást megelőző hatalmi rendszer részvevőivel folytatott magán beszélgetéseket megélni . Nem aggódtak egy percig sem a tőkés rendszer eljövetele miatt, illetve saját jövőbéli helyzetük miatt sem.. Az akkori bonni nagykövet Horváth István még próbált rábeszélni, hogy vegyek részt az otthoni folyamatokban, de a nép hangulat fordulékonysága a Kádári időszakban megtanította nekem hogy amilyen gyorsan felemelkedhet valaki a politikában, ugyanolyan hamar le is süllyedhet . Pedig Horváth István jól látta a magyar rendszerváltók kiemelkedő szerepét és az általa elérhető történelmi előnyöket is. (Horváth István: Az elszalasztott lehetősség. A magyar–német kapcsolatok, 1980–1991) Magyarország igenis elérhette volna a különleges bánásmódot, pl adósságunk elengedését ( de a nem magyar szívű pénzügyi tanácsadók - a pénzvilág urainak érdekei szerint rossz tanácsot adtak Antal Józsefnek! De elérhettük volna az Európai Unióba történő gyorsított felvételünket is ! A hatalmas vagyonvesztés is elkerülhető lett volna - amely azóta is folyamatban van , hiszen az Uniós pénzek elosztása is pártbarát, sógor , koma alapon történik - de hiszen még soha nem volt igazi számonkérés. Büntetlenül lehetett eltulajdonítani a magyar nép vagyonát. Sajnos a rendszer váltás nyertesei, igazából magánvagyonuk gyarapítására gondolnak csak - a vesztesei pedig más országokban keresik a boldogulásukat. Az egyszerű emberek csalódottságukban már immúnisak a politikai szólamok hallatán, hiszen eljátszották a bizalmukat és csak a hatalomra segítésig volt szerepük. Nem véletlenül van ma Magyarországon legmagasabb ÁFA, az Európai Unió legalacsonyabb fizetése. Az intellektuális réteg lemondott a politikáról.

Szerintem szigorúan szakértői kormány kellett volna a rendszerváltozás után alakuljon - akár Antall József vezetésével, de a javak visszaszármaztatásával és a magyar tulajdon szigorú védelmével. Mivel akkor ez nem így történt, mára kiárulták az ország teljes vagyonát, a nép adóztatásával, sanyargatásával próbál a mindenkori kormány a pénzvilág diktátorainak megfelelni. Mivel a kormányok egymástól tanulják a "hatalom gyakorlását - mára már mindegy milyen színezetű kormány van hatalmon!

Nagyon köszönöm a film összeállítóinak és előadóinak munkáját - sok mindent sikerült még jobban megérteni általuk. Tiszteletteljes köszönet. Bartha Sándor .

Új hozzászólás hozzáadása