Mag-ÚR-ság - A pásztorbot

2015.07.05 21:39

 

Kiemelt..

Baranta.org - Röviden a fokosról, a fokos használatáról és készítéséről

"Bolygók tánca" a viseleten, avagy a sujtás (zsinórminta) energetikai jelentősége (+ érdekességek)

Kenderes gyógymódok az ősi magyar hagyományban

Magyarvagyok - Miért nem voltak ételallergiásak nagyszüleink?

"Az istenek eledele" - avagy újra a parlagfűről

Ismered az igazi parasztot?!

Kárpát-medence a Földi paradicsomkert

Maga a valóság - Csángó az ősi nép

Ősi gyógymódok, csodálatos magyar szokások

Wass Albert : Mese az erdőről

Káprázatos természet - Minden növény arra a szervre jó amelyikre hasonlít

Balla Ede Zsolt - Szakrális földrajz

Gyógyvizek - 8 hátborzongató és misztikus hely Magyarországon

Dédnagyanyáink, nagyanyáink régi praktikái


 

Előzmény..

A magyar nÉptánc

Pap Gábor - Népművészet erkölcsi és nevelő ereje

Ősi magyar szimbólumok mai lakásokban

'Betyáros..

Mag-ÚR-ság - A Szent Korona Erővonalai

Szelestey László emlékére - "Hírök, nevök fennmarad..."

Gyönyörű fényképek a világ eltűnőben lévő nomád törzseiről

Hogyan gyógyítanak a fák

Bölcs történetek - A varázslatos fa

Érdekesvilág - Rendkívül bizarr turistalátványosságok

Csodálatos Természet

Pozitív nap - A legszebb fák bolygónkon, amelyeket valaha láttál (képriport)

Légy olyan, mint a bambusz: 7 lecke a japán erdőkből

Masaru Emoto - A víz rejtett bölcsessége

 

Kapcsolódó link..

Szelestey László - Lóra magyar

Molnár V. József : Napkapu-Székelykapu

A Kárpát Medence kegyhelyei

Szántai Lajos - Atilla király hármas koporsója

Born Gergely - Mária országa

Székelyföld kincsei

Molnár V. József: Csíksomlyó 

Kenderes gyógymódok az ősi magyar hagyományban

Filantropikum - Mosd le a lelki szennyet sós vízzel – Videó útmutató

Így készítsünk házi vajat

Konyhai turpisságok otthonról...

Tudnodkell - A csípős paprika 10 terápiás tulajdonsága

Szelestey László emlékére - Rettegett bakonyi betyárok

Hasznos holmik

 

Extra linkek..

Ember's-Ég speciál - Facebook-csoport ajánLáss

Világos(s)Ág - A Magyar nyelv elfe(le)dett múltja

Szántai Lajos - Mátyás és az Igazság (2014. Korond)

Szántai Lajos - Mátyás király vállalása - "Népek Krisztusa, Magyarország"

Domonyi Aries - Vélemények rólunk, Magyarokról


 
 

A pásztorbot a jószágot őrző pásztor legfontosabb terelőeszköze. „A pásztornak nélkülözhetetlen szerszáma a bot, anélkül nem pásztor a pásztor. "

 

 

Balaskó írja, hogy a pásztorbotokat a csíkmenasági emberek rendszerint gyermekkorukban juh vagy szarvasmarha őrzésekor faragják meg.
Ez összefügg azzal, hogy a kis határú parasztfalvakban a legelő állatok őrzését, a pásztorkodást még a családi munkamegosztás keretei között oldották meg. A család fiatalabb férfitagjainak az állatok őrzése volt a feladata. Ezzel szemben nagyobb határú falvakban a parasztok, pásztorokat fogadtak a nyájak mellé.


A fafaragás, botfaragás mind a parasztság, mind a pásztorság körében férfitevékenységnek számított, élesen elkülönült a női munkáktól.

Csíkmadarason a díszített pásztorbot neve a cifrabot, a kifejezés ige alakjában is megjelenik, 'kicifráz', kifarag, kidíszít jelentéssel.

Csíkmenaságon a pásztorbot általánosan használt neve a juhász pálca, láncos pásztorbot, munyatoros pálca vagy írott pálca. Több célt is szolgál: őrzés közben botjára támaszkodik a pásztor, meghajítja vele a jószágot, a bot felemelésével irányítja kutyáit, leüti vele a mezei állatot, pásztortáncot jár botjával, de ugyanakkor a pásztor fegyvere is.

„Éjjel vót jó a bot, rossz emberek ellen, akik éccaka csapódtak. A bot vót nekünk az éccakai társunk, meg a kutya. A fegyverünk is a bot vót. Nagyot lehet avval ütni. Vót rá bizony eset, hogy szükség vót rá. "

„A bot a havasalji embernek nem csupán divatczikke, hanem valóságos fegyvere, mellyel ellenséges támadás, vadállattól való meglepetés idején testi épségét biztosíthatja. A tekintélynek, vagyoni jólétnek és társadalmi tisztességnek is a kifejezője. "

A pásztorbot tükrözi viselőjének társadalmi helyzetét, foglalkozását, ugyanis a bot nagysága, milyensége jelzi, hogy gulyás, juhász, csikós vagy éppen kondás az illető személy.

A pásztorbotok pásztornemenként is változtak, ugyanis a gulyás nagyobb bunkósbotot, a csikós vékonyabb botot, a kondás derekánál kissé görbülő pásztorbotot hordott. A juhász sajátos pásztorbotja a juhászkampó volt.

A pásztornemenkénti elkülönülést nemcsak a bot mérete határozta meg, hanem a bot anyaga is. Mivel a pásztor gyakran az őrzött jószág után hajította botját, lényeges volt, hogy a bot súlya a jószág külső adottságaihoz igazodjon.

Egy kondás botjának könnyebbnek kellett lennie, mint például egy gulyás botjának, ugyanis a disznó és malac gyengébb a szarvasmarhánál, és hogyha súlyos bottal hajítja meg azt a pásztor, az állat könnyen megsérülhet.

A pásztorbotnak hétköznapi, illetve ünnepi formája egyaránt ismert, a pásztorbot ünnepi változatát parádés botnak is nevezik. Mivel ezt a típust a pásztor nem a mindennapokban használta, ezért a parádés botra sokkal gazdagabb díszítés került.

TÖRÖK CSABA fafaragó is megjegyzi, hogy régen a pásztorok hétköznapi és ünnepi bottal egyaránt rendelkeztek.

A díszes botok vastagabbak voltak, végükre alma alakú és nagyságú bog került, amelybe díszítésül és, hogy súlyosabb legyen, ólmot öntöttek, illetve bádogdarabokat szegeztek rá.

A pásztorbotok mérete a pásztor magasságához igazodik, hosszúságuk általában 1 és 1, 5 m között változik.

Anyagát tekintve mogyorófa, somfa, árvatölgy, galagonya, szilfa vagy éppen kőrisfa, tehát legtöbb esetben keményfából készül. Ezen anyagok használatát támasztja alá a TÖRÖK CSABA kijelentése is, hiszen ő is a botok készítésére, leginkább mogyorófát és somfát használ, de már faragott tárgyat hársfából és szilvafából is.

Az Alföldön a faragó pásztorok a falvak alatti szőlőskertek szilvafáit csonkították meg, hogy ostornyélhez, gulyásbothoz, juhászbothoz stb. alkalmas faanyagot szerezzenek.

A Csíkmadarason végzett gyűjtés során a pásztorbot készítésre, pásztorbot használatra is rákérdeztem. A megkérdezettek véleménye szerint Csíkban írott botot, csupán a juhőrzéssel foglalkozó pásztorok készítettek és használtak. Habár a marhák, ökrök őrzésével tevékenykedők is rendelkeztek bottal, azt nem díszítették ki, s a botnak nem volt túl nagy szerepe munkájukban, ehelyett ostort használtak, annak csattogtatásával terelték a csordát.

Ezzel szemben a juhpásztorok rendszerint kifaragták pásztorbotjukat. Péter Dénes, a falu egykori pásztora a maga és a falubeliek részére több pásztorbotot is készített. Funkcióját tekintve a bot a juhok lábának szükség szerinti ütlegelésére, valamint a pásztor számára támaszkodásra szolgált.

Egy-egy botnak a kifaragása gyakran hosszú ideig is elhúzódhatott, ugyanis a pásztor a juhnyáj őrzése közben megszakításokkal faragta rá annak felületére a díszítő mintákat. A pásztorbotok markolatát rendszerűen gömb alakúra formálták, anyagát tekintve mogyorófát használtak. A faanyagot saját maguk szerezték be, az alkalmasabbnak vélt mogyorófa ágát képezték ki botnak. Ezt a levágás után néhány napig szárították, majd tűzön pirították, egészen addig, amíg a kérge lehánthatóvá vált.

A botot megpirítják, langyos tűzön forgatják, s mikor a bot héja repedezni kezd, a földhöz csapkodják, s a héj lehullik.

 

http://erdely.ma/ujkepek/2010/10/nagy/4916068.jpg

 

 

2. Szerkezeti felépítés

A pásztorbotok szerkezetileg öt részből épülnek fel: egyrészt elkülönítjük a fejet, amely lényegében a bot markolata. Ez általában gömbszerűen kialakított, de előfordulnak ovális, illetve állatalakot vagy emberfejet ábrázoló botfejek is.

A botok nyaki része általában díszítetlen, némelyiken azonban előfordulnak szabadrajzú elemek.

A nyakrész alatt foglalnak helyet a kiírt táblák, amelyek geometrikus és növényi mintákkal díszítettek. Minden esetben a kiírt tábla hosszát, a bot hosszúsága határozza meg, tehát a táblák hossza botonként változik. Pásztorbotjainkon a térelosztás egyszerű és arányos.


A pálca gömbje alatti, mintegy arasznyi részt nyolcszögletűre faragják, s azt rovátkolják ki mértani díszítő elemekkel.

A kiírt táblák között kap helyet a botkészítő neve is, gyakran emellett van feltüntetve a bot készítésének ideje, valamint annak a helységnek a megnevezése, ahol készült a bot.

A botokon megjelenő feliratok legtöbb esetben nagy nyomtatott betűkkel vannak megjelenítve. Bagol András botfaragó kapcsán Györffy István hangsúlyozza, hogy a botokon megjelenő feliratok betűi csupa nagybetűk, és a szöveget az alkotó sok helyen elválasztás nélkül folyamatosan egybe írja.

A múzeumi pásztorbotok esetében is az a tendencia érvényesül, mint Bagol András botfaragónál. S. Kovács Ilona jegyzi meg, hogy a Bagol-féle botokon a feliratok a figurális mező felső részére kerülnek, vagy beépülnek a mintába, a készítő neve és a készítés helye azonban rendszerint a geometrikus mintasorok között található meg.

A kiírt táblák alatti részre, vagyis a bot szárára kerülnek a szabadrajzú elemek, ezek között egyaránt találunk növény- és állatábrázolást, de gyakran megjelennek különböző emberalakok is.

A pásztorbot talpban végződik, amely egyes esetekben fémabronccsal van megerősítve. A bot teljes hosszát csak ritkán fedi díszítmény, mivel az a használat miatt hamar tönkremenne. A botok teljes felületét nemcsak használati okok miatt nem fedi díszítmény, hiszen az esztétikum is szerepet játszik egy-egy bot díszítésénél.

TÖRÖK CSABA is figyelembe veszi ezt, a faragás során. Véleménye szerint, hogyha egy faragott tárgy túldíszített, akkor a megjelenített minták már nem érvényesülnek kellőképpen.

 

 

 

3. Díszítési technikák

A botok díszítése többfajta módon történt. Egyrészt elkülöníthető a primér díszítési technika, amely a görcsös botnál (Ltsz. 2769, 2770, 2771) követhető nyomon. Ez esetben a bot felületére nem valamilyenfajta faragás kerül, hanem annak díszítményét az adja, hogy már előzőleg, tavasszal, késsel megszurkálják, bevagdossák az ág felületét, ennek következtében őszre a bevágások helyén forradások, görcsök keletkeznek. Ezek a bevágások szolgálnak a bot díszítményéül. Szintén primér technika a háncsolás (Ltsz. 1342, 1436, 1731, 1738): itt a díszítményt a fa kérgének helyenkénti eltávolítása adja.

Másrészt vannak azok a díszítési technikák, amelyek ennél komplexebb munkát igényelnek. Az alább ismertetett díszítési technikák a gyűjtemény pásztorbotjain nem csupán önmagukban jelentkeznek, hiszen gyakran kombinálva jelennek meg. Az is előfordul, hogy egy-egy boton két, esetleg három díszítési mód is megjelenik, pl. ékrovás-karcolás, rajzolás-karcolás, ékrovás-karcolás-laposfaragás, rajzolás-rézszeges díszítés stb.

A Dunántúlon és Erdélyben, valamint a fában gazdag vidékeken a pásztorok többnyire faragással és karcolással, az Alföldön ólmozással, csont-, szaru-, réz-, újabban kaucsuk- vagy más színes műanyag berakással tették szebbé botjaikat. Az ólmosbotokon elég gyakori a geometrikus minta, s ritkább a stilizált növényi ornamentika.

A Székelyföldre is jellemző, komplexebb munkát igénylő faragási mód az ékrovás, amelyet mélyített faragásnak is neveznek. Ez a magyarság legrégibb díszítőcélú faragásmódja. Az ékrovás alapeleme a farkasfog. Ékrovásnál a faragott díszítmények a metszéstechnikából adódóan mérta-nias jellegűek, az ékek sorából alakul ki a szalagdíszes díszítmény.

Egy másik díszítési technika a karcolás, amely gyakran ékrovás mellett is megjelenik. Ez a díszítési mód a 19. században terjedt el és főként az ember, állat, illetve növényábrázolásoknak kedvezett. A pásztorok sík és domború felületeket egyaránt díszítettek karcolással.

A vésés és faragás az egyszerűbb motívumok használatának kedvezett, ezért általában geometrikus motívumokkal párosult. A finomabb a karcolásnál alig mélyebb faragás tette lehetővé a hajlékony vonalak, ezzel együtt a virágornamentika megjelenését.

További díszítési technikaként szolgál a domború faragás, amely a 19. század végétől válik népszerűvé. E technika esetében a faragó pásztor a motívumok hátterét vési ki.

A gyűjteményben három bot van laposfaragással (Ltsz. 1563, 1719, 1730) díszítve. Ez a domború faragásnak az egyik altípusa, mely során a körvonalazás és a közölés után a faragó nem alakítja tovább a díszítménye-ket. Az ábrázolások között leggyakrabban florális díszítmények jelennek meg, de ez a faragási mód alkalmasnak mutatkozott az ember, illetve állatábrázolásokra is.

A domború faragással díszített tárgyak kompozíciói általában túlzsúfoltak.

A kompozíciók túlzsúfoltsága következtében az ember és állatalakok monumentalitása veszít a jelentőségéből, így a jelenetek kevésbé meggyőzőek.

Míg a laposfaragás és karcolás a sima botfelületeket jellemzi, addig az ékrovás leggyakrabban a táblás botfelületeken jelenik meg.

Nem túl gyakori díszítési mód a rajzolás (Ltsz.2533, 2534). A Csíki Székely Múzeum pásztorbotjai közül csupán kettő készült ezzel a díszítési technikával, ezek a botok az 1930-as, illetve 1940-es években készültek. E technikából adódóan a botok gazdagabban díszítettek, már-már túlzsúfoltak.

Az ismertetett technikák mellett még a rézszeges (Ltsz. 1796, 2533, 2534, 2535, 2642, 2796, 2830), valamint a fémrátétes díszítményt (Ltsz. 1575, 1796, 2061, 2653, 2789) emelem ki. A rézszegek általában a fej és nyaki részre kerültek.

A fémrátét leginkább szilvafából készült botnyelekre került, mivel abba könnyebb volt beverni a fémlemezeket. A kiálló rézlemezeket mindig esetben lereszelték és lecsiszolták.

A fa díszítésének egy másik módja a spanyolozás, ez a gyűjteményben található botokon nem jelenik meg, hiszen az erdélyi díszítőművészetben nem terjedt el ez a díszítési technika. Főként a Dunántúlon, a 19. században vált népszerűvé.

Az eljárás abban áll, hogy a tárgyon az ábrázolni kívánt mintákat bemetszik, majd tüzesített késpengével vagy kanálnyéllel a mélyedésbe különböző színű spanyolviaszt vasalnak be.

 

4. Fej forma

Különös figyelmet érdemel a bot fejrészének kialakítása, ugyanis a faragó pásztor többféle módon faragta ki a bot markolatát. Leggyakrabban gömb (Ltsz. 2891, 2898) alakúra formálta, de emellett előfordulnak ovális (Ltsz. 1564, 2653), kampó (Ltsz. 1687, 1688, 2788) kosszarv (Ltsz.1718), csiga (Ltsz.2895) illetve egyéb állatalakhoz hasonló botfejek is (Ltsz. 1796, 2789, 2830).

A kampósbotok vagy juhászkampók csupán a juhászok által használatos eszközök voltak44, ez az eszköz a kampó által, a jószág megragadását segítette elő. A juhászkampó hajlítása a még növésben levő fa hajlításával érhető el.45 VÁMSZER GÉZA jegyzi meg, hogy a juhászkampó Csíkban nem volt használatos,46 továbbá SZABADFALVI JÓZSEF is azt hangsúlyozza, hogy a juhászkampó Erdélyben eredetileg ismeretlen volt, csupán a Balkán felől érkező juhászok honosították meg azt.47 A gyűjteményben levő csekélyszámú ilyen típusú bot is azt a tényt támassza alá, hogy Csíkban nem volt jellemző, ennek a típusú terelőeszköznek a használata, ugyanakkor a csíkmadarasi juhpásztorok sem ismerik a kampósbot fogalmát.

A múzeum gyűjteményében található kampósbotok (3 db.) díszítetlenek. Ezzel szemben a Dunántúlon (Zala megye) használt juhászkampók kosfejben, makkban, vagy rózsában végződnek.

A Csíki Székely Múzeum gyűjteményében található két legegyedibb fejformát mutatják a gyűrű, (Ltsz. 2355) valamint gyökérszerűen kialakított botfejek (Ltsz. 2893).

TÖRÖK CSABA, csíkszeredai fafaragó pásztorbotjai között több példányát is megfigyelhetjük a gyökérből kialakított botoknak. Az ilyen típusú botok elkészítése, hosszabb időt és türelmet igényel.

 

http://tancmufaj-tancstilus.hupont.hu/felhasznalok_uj/7/2/72216/kepfeltoltes/botolo_tanc.jpg

A botos vagyis kanásztánc segédeszköze a pásztorbot. Ezt a táncot egyedül járják, miközben botjaikat virtuózan forgatják és átugorják.

 

 

5. Díszítmények

A pásztorbotokon megjelenő díszítmények konkrétak vagy elvontak lehetnek. Konkrét díszítőelemet leginkább a szabadrajzú díszítmények között találunk (tulipán, kutya stb.) de az elvontabb geometrikus minták között is fellelhetünk ilyen ábrázolásokat. (pl. szilvamag, fenyőág).

A csíkmadarasi PÉTER DÉNES, egykori pásztorral folytatott beszélgetés során rákérdezve egy-egy geometrikus mintára nem tudta megnevezni azoknak jelentését, s vélekedése szerint a faragó pásztor nem is nevezte meg ezeket a díszítményeket. Ezeknek megformálása jelentéstanilag nem mindig volt tudatos, használatuk korábban látott tapasztalatokon is alapulhatott.

A fafaragás kezdeti állapotára a pásztorfaragások mintakincséből következtethetünk. A pásztorfaragások a geometrikus motívumkincset részesítik előnyben.

A mértanias díszítőmódot egész Európában ismerték, általában a legrégebbi rétegnek tartják, ez a díszítéstípus elsősorban Erdélyben és a Duna-Tisza közén maradt meg.

A székelyföldi pásztorbotokon leggyakrabban geometrikus elemek jelennek meg. A geometrikus díszítmény dominanciája nem csupán a pásztorbotokra korlátozódik, hiszen jellemző az írott szuszékokra, vagy faragott guzsalyokra is. A mértani elemek rendszerint a pásztorbotok a nyolcszögűre (lehet több vagy kevesebb is) kifaragott tábláira kerülnek. Az idők során változások álltak be a geometrikus elemek szerkezetében, ugyanis a mértanias elemek közé gyakran levélsorok, virágok is bekerültek.

A Csíki Székely Múzeum néprajzi gyűjteményében található pásztorbotok néhány kivétellel mind vegyes díszítményűek, geometrikus és növényi elemek egyaránt jelen vannak egy-egy boton. A huszadik században a geometrikus és szabadrajzú ábrázolás együtt jelentkezik, azonban a mértanias ábrázolás évszázadokkal korábban megjelenik.

A geometrikus elemek igen változatosak, a táblák elemei között különböző mértani formákat ismerhetünk fel pl.: háromszög (Ltsz. 1728), rombusz (Ltsz. 2795), négyzet, hullámvonal (Ltsz. 2832), cikkcakk (Ltsz. 3115), de ugyanakkor olyan faragók által névvel ellátott motívumokkal is találkozunk, mint a tüzjeles52 (Ltsz. 1377), parázstartó edény (Ltsz. 2899), homokóra (Ltsz. 2899), szilvamag (Ltsz. 2776), barackmag (Ltsz. 1728), fenyőág (Ltsz. 1563), illetve rozetta. A geometrikus elemek közül a cikkcakk a leggyakoribb, ugyanis önmagában és térkitöltő elemként is megjelenhet.

A tüzjeles minta formailag négyzetet vagy téglalapot négybe osztó dőlt keresztből tevődik össze, a parázstartó edény pedig valójában rovásokkal díszített háromszög.

A legtöbb minta egy-két vonal egyszerű változtatásával és ismétlésével ritmikus sorokat képez. A legismertebb, legrégibb minta a hullámvonal vagy más nevén vízfolyás, ennek megtört formája az ökörhúgyos cikk-cakk vonal.

A geometrikus minták már az írástudatlan embereknél is megjelentek, ugyanis eredetileg ezek a minták nem az ékítmény szerepét töltötték be, hanem gyakorlati funkcióval bírtak. TÖRÖK CSABA jegyzi meg, hogy a vonalvariációk pásztori tevékenységekre, megfigyelésekre utaltak.

A múzeum gyűjteményének pásztorbotjain a fentebb felsorolt geometrikus minták több variációban fordulnak elő. Ez a változatosság, sokszínűség a népi díszítőművészet természetes velejárója. Ennek tulajdoníthatóan nem tudjuk és nem is szükséges standardizálni ezeket a motívumokat. A faragó pásztor saját maga döntötte el, hogy ezen geometrikus elemek közül melyik kerüljön rá egy-egy botra. A geometrikus elemek mellett a pásztorok növényi elemeket is ráfaragtak, rákarcoltak a botok tábláira. Ezek közül a legjellemzőbbek a tulipán-, falevél- és az indaábrázolások.

A növényi ornamentika különféle variánsai is megjelentek a fafaragáson, kezdve a mértanias főmotívumok mellett az alárendelt szerepben jelentkező vésett ágaktól a virágmintákig. Változatos és hajlékony növényi ornamentika (virágtövek, indák, fák) található a pásztorművészetben.

A geometrikus elemek mellett jelentős helyet foglalnak el a szabadrajzú elemek, de azok nem csupán önmagukban helyezkednek el a pásztorbotokon, hiszen egyfajta szintézis alakul ki az ősi geometrikus elemek, a reneszánsz és barokk ornamentika, a naturális virágábrázolás, valamint a 19. századi pásztorjelenetek között.

Csiszér Imre pásztorbotjain is ez a jelenség követhető nyomon. A bot markolatát az ősmagyarkor elemeivel díszíti, a nyaki részre a reneszánsz és barokk virágdíszítményei kerülnek, végül a bot szárán kapnak helyet a geometrikus elemek.

A magyar népművészet jellegzetessége, hogy egyformán megőrizte és továbbfejlesztette, gyakran egymás mellett alkalmazta még a közelmúltban is a különböző korból származó stílusokat. A szabadrajzú elemek között megjelennek állatábrázolások, asztrális elemek, címábrázolások, épületek, szív- és keresztábrázolások, növények, illetve emberalakok.

Az állatábrázolások rendszerint a kiírt táblák alatti részre kerülnek. Az alakok leggyakrabban egymástól függetlenül jelennek meg, de arra is találunk példát, hogy kontextusba helyeződnek. Ilyen például a fa odvából mézet gyűjtő medve (Ltsz. 1730), a szarvasra támadó kígyó, a gazdája társaságában tartózkodó kutya, vagy a fára mászó mókus (Ltsz. 1730).

Az állatábrázolások között farkas, mókus, medve, szarvas, őz, nyúl, kígyó, madár, hal, kutya, kakas, ló, pillangó kapott helyett, tehát mindazok az állatok, amelyek a pásztor közvetlen környezetében megtalálhatóak voltak. A gyűjtemény botjain az állatok közül leggyakrabban szarvas-, kutya-, hal-, illetve kígyóábrázolás jelenik meg.

 

Mindezek közül a kutya állt legközelebb a pásztorhoz, ugyanis a nyáj őrzésében nélkülözhetetlen segítőtársa volt. Fajtáját tekintve kuvasz lehetett.

A kutya rendszerint gazdája társaságában van ábrázolva, alakja laposfaragással és karcolással díszített botokon egyaránt megjelenik (Ltsz. 1563, 1730, 2651, 3117).

A szarvas ábrázolások egy kivételével a laposfaragás példáját mutatják. (Ltsz. 1719, 1730) Egy esetben találkozunk karcolással készült szarvassal. Ez az ábrázolás befejezetlen, ugyanis az állat feje majdnem teljesen hiányzik (Ltsz. 1719).

A szarvas ábrázolásoknál hangsúlyos szerepet kap a szarvas agancsának kialakítása.

Hal ábrázolásánál az ékrovás és karcolás kap szerepet, e két típusú díszítési mód egymás kombinációjában is előfordul egy ábrázoláson belül (Ltsz. 1565). A csupán karcolással mintázott hal egyszerű képet mutat, ez nagyobb méretben egymagában, kisebb méretben pedig több hal társaságában jelenik meg (Ltsz. 1564, 1565). Egy esetben stilizált halformával is találkozunk, ez az előzőektől eltérő képet mutat. Megformáltsága a hal a halban ábrázolásmódra utalhat (Ltsz. 2794).

A pásztor a botra legszivesebben a körültekerőző kígyót faragja... a botra azért a kell kígyó, mert az már messziről látszatós.

A Csíki Székely Múzeum gyűjteményében található botokon két típusú kígyóábrázolás jelenik meg. Az egyik esetben a kígyó, mint szarvasra támadó állat jelenik meg (Ltsz. 1730), másik esetben a bot szárán körbecsavarodó kígyóként jelenik meg (Ltsz. 1729, 3075). Ez utóbbinál a kígyó szemét fémszegek jelzik, testét farkasfogas díszítés ékíti.

A további állatábrázolások száma elenyésző: farkas (Ltsz. 1729), kakas (Ltsz. 2061), kecske (Ltsz. 2098), medve (Ltsz. 1730), mókus (Ltsz. 1730), őz (Ltsz. 1729) egy alkalommal; ló (Ltsz. 2642, 2654), madár (Ltsz. 2534), nyúl (Ltsz. 1719, 1730) és pillangó (Ltsz. 1729, 1730) két alkalommal jelenik meg a pásztorbotokon. Mindezen díszítmények karcolással, laposfaragással, illetve fémlemezes díszítéssel kerültek a botok felületére.

Az asztrális elemeket a Nap mellett, a Hold (Ltsz. 1730) és a csillagok (Ltsz. 1575) jelentették, ezek jelentős szerepet kaptak a pásztor térben való tájékozódásában, így helyük indokolt.

Dr. XÁNTUS JÁNOS jegyzi meg, hogy a népi faragók a hold sarlóját rendszerint növekvő fázisban, vagyis D betű alakjában ábrázolták.

Az épületek közül a templomot (Ltsz. 2534, 2867) és a házat (Ltsz. 2794) tartotta fontosnak ábrázolni a pásztor, ez egyrészt a védettségre, másrészt Istennek, a szentnek a jelenlétére utal, ezt csak tovább erősíti a kereszt gyakori jelenléte, amely védelmet biztosít a vándorló pásztor számára.

 

 

A kereszt többféle variációban megjelenik a gyűjtemény pásztorbotjain. Számos példát találunk rá, az egyszerűbb formától a bonyolultig. A legegyszerűbb forma a véséssel vagy karcolással képzett keresztforma (Ltsz. 1600, 2644, 3673). Ezek mellett előfordulnak rajzolt, (Ltsz. 2533, 2534) illetve farkasfogas díszítésből (Ltsz. 1728, 2908) kialakított keresztek is. A pásztorbotokon a kereszt nemcsak önmagában megjelenő elem. Kereszthez gyakran társul szív, ennek egyik formája a kardokkal átszúrt szív (Ltsz. 2832), amelyből kereszt emelkedik ki, ez Krisztus kereszthalálára utal. Egy másik keresztábrázolás esetében is a kereszt az előzőhöz hasonlóan a szívből ered, viszont itt a szív két tulipánt foglal magába (Ltsz. 2795).

Díszítéstechnikailag két eljárás kombinációját mutatja a fémlemezből kialakított szív képe, amelyből szintén kereszt emelkedik ki. A kereszt fémszeges-karcolt díszítmény, ehhez illeszkedik a szegekkel rögzített fémlemezes szívábrázolás (Ltsz 2789).

Egy következő, ehhez az ábrázolás típushoz rokonítható kép szintén a szívből kinövő keresztet mutatja, de itt már a szívben felirat jelenik meg, Krisztus keresztjének felirata (IHS) (Ltsz. 2655). Az IHS felirat jelenlétére még számos példát találunk, leggyakrabban a kiírt táblák mintasorai közé a bot készítőjének vezeték és keresztneve közé kerül ez a rövidítés (Ltsz. 2896), de az is előfordul, hogy a felirat kereszttel társítva, a bot gömbsze-rűen kialakított markolatára kerül (Ltsz. 2896).

A kereszt motívumnak egy másik előfordulása a szívbe zárt kereszt (Ltsz. 1728, 2794), amelynek megjelenítésében szintén szerepe van a farkasfogas díszítésnek. A rajzolt keresztminták között találunk fenyőágakkal ellátott keresztet is, amely valójában duplakereszt. (Ltsz. 2534) További keresztábrázolás keresztfa (Ltsz. 2909, 2867), sírhant, sírkő (Ltsz. 2534) kapcsán jelenik meg, de egy pásztorbot esetében megfigyelhetünk fenyőfa tetején elhelyezett keresztet is. (Ltsz. 2877) A kereszt jelenlétéhez társul a templom, illetve lakóépület ábrázolás, ugyanis mindkettő tetején kereszt figyelhető meg (Ltsz. 2534, 2867).

Sűrűn ábrázoltak pásztoraink templomot, s e mellett a leggyakoribb motívum botokon is a régi magyar címer.61 A címerábrázolás nem áll távol a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében található pásztorbotoktól sem, a gyűjteményben három pásztorboton figyelhető meg ez a típusú ábrázolás. A minta, karcolással, illetve véséssel került a botokra és szerkezetében hasonló képet mutat. Természetesen a címer esetében is megtaláljuk a keresztet. Érdekes módon, míg az egyik boton, a címeren megjelenő korona tetején jobbra dől a kereszt (Ltsz. 1796), addig egy másik boton, amely két címerábrázolást is mutat, az egyik kereszt jobbra, a másik pedig balra dől (Ltsz. 2909).

A botokon nagyon gyakori a már keresztábrázolás kapcsán említett szív is. Azon túl, hogy kereszttel társítva is megjelenik, még számos formában előfordul. A szív esetében két lényeges ábrázolás-típust lehet elkülöníteni: ezek közül az egyik az, amikor a szív vallásos tartalommal van telítve, a másik pedig, amikor a szív a boldogságot vagy fájdalmat adó/okozó szerelem jelképe. Példával szolgálva a kardokkal átszúrt vérző szív (Ltsz. 2534, 2683) önmagában lehet a szerelem jelképe, azonban hogyha ugyanehhez a motívumhoz kereszt is társul (Ltsz. 2832), akkor azt már Krisztus kínszenvedésének szimbólumaként is értelmezhetjük.

 

http://basileia.hu/wp-content/uploads/2015/05/Crozier1.png

 

A szívábrázolásnak egy másik típusa, amely már csupán a szerelemhez, szeretethez köthető, hasonlóságot mutat a már előzőekben ismertetett halábrázolással, ahol a hal a halban motívum jelenik meg. Ebben az esetben az ábrázolt szív többszörösen foglal magába szívet (Ltsz. 2783, 2867, 2898), ez az egymáshoz tartozásra, a kölcsönös szeretetre, szerelemre utalhat.

A természetből vett növénystilizációk csak nagyon nehezen hatolhattak be a geometrikus elemek közé, ezek általában leszorultak a táblák sorai közül alább a bot hengeres részére, mint mellékes helyre.

A virágábrázolásokat vizsgálva nem figyelhetünk meg egy egységes képet. A naiv művészet példáját abban is nyomon követhetjük, hogy a botokon megjelenő virágok néhol hiányosságokat mutatnak. Az ábrák alapján nem mindig azonosítható be, hogy éppen milyen virágot akart ábrázolni a bot készítője. Ennek kapcsán arra következtethetünk, hogy a pásztor a természetben látott vagy emlékezetéből felidézett virág képet faragta, karcolta rá egy-egy botra, tehát nem törekedett arra, hogy az, tökéletesen megfeleljen a valóságnak, tehát stilizált virágmintákat is alkalmaztak a faragó pásztorok. A virágábrázolások közül kiemelkednek azok, amelyről egyértelműen megállapítható, hogy milyen növényt mutatnak. Ilyen például a tulipán, az őszirózsa, a gyöngyvirág, vagy az ibolya.

A szabadrajzú virágok közül a tulipán (Ltsz. 2651, 2652, 2654, 2683, 2830, 3256) és a rózsa, őszirózsa (Ltsz. 1377, 1564, 2683) a legjellemzőbb, ezeknek önmagukban, valamint cserépben való megjelenítése egyaránt ismeretes.

A tulipán a magyar népművészetben a talán leggyakrabban megjelenő virág: kályhacsempéken, festett ládákon, szerelmi ajándékokon, kapuzábé-kon stb. egyaránt megjelenik. A virágok általában a szalagdíszes táblák alá, a bot szárára kerülnek, legtöbb esetben helyük nincsen pontosan meghatározva, a pásztor közvetlen környezetének egyéb elemeivel (állataival, növényeivel) együtt vannak megjelenítve.

Arra is találunk példát, hogy a különféle virágábrázolások nem a szalagdísz alá, hanem a kiírt táblák elemei közé kerülnek. Néhol egy-egy virágfej kiegészíti a mintasort (Ltsz. 2830), de az is előfordul, hogy egy-egy virágfejből egész mintasor van kialakítva. Ez leginkább a tulipán ábrázolásánál figyelhető meg (Ltsz. 1564, 2655, 2796). Egy másik kiírt táblákra kerülő virágábrázolás az indaszerűen halad végig a boton (Ltsz. 3075).

A virág, edényben, cserépben való ábrázolása nem csupán a székelyföldi botokra jellemző. A dunántúli pásztorfaragáson is gyakori az olaszkorsós virágra emlékeztetető, különböző formájú edénybe helyezett stilizált virágszál vagy virágcsokor. Ezen virágcsokrok főként a barokk által közvetített hatásokra vezethetők vissza.

A cserépben megjelenített virág lehet tulipán (Ltsz. 1563, 1728, 2683, 2867, 3673) vagy rózsa (Ltsz. 1728, 2867), de ezek mellett olyan stilizált virágformák is megjelennek, amelyeket nem lehet egyértelműen meghatározni (Ltsz. 2777).

A tulipán és rózsa mellett másfajta virágok is megjelennek, mint pl. a gyöngyvirág (Ltsz. 1564, 1565, 3256) vagy a hóvirág (Ltsz. 2794). További növényi elem a falevél (Ltsz. 2533, 2652, 2783, 2908), a fenyő (Ltsz. 2652, 2794), és a lóhere (Ltsz. 2654), de ide tartoznak a különböző gyümölcsábrázolások, mint pl. a körte (Ltsz. 2783) vagy a cseresznye (Ltsz. 2533). Ezen kívül számos példát találunk faábrázolásra (Ltsz. 2533, 2651, 2685, 2777, 2877) ennek egyedi példáját mutatja a napkorongból kinövő fa képe (Ltsz. 1729).

Érdekes módon a pásztor nemcsak környezetének elemeit tartotta fontosnak ábrázolni, hanem gyakran saját magát is láttatni kívánta. Ebben a cselekedetében a pásztori öntudat mutatkozik meg. Amellett, hogy rávéste, rákarcolta nevét a botra, szabadrajzú elem formájában, karcolással a nyáját őrző, kutyája társaságában tartózkodó pásztor alakját is megjelenítette.

A pásztorok gyakran ábrázolták saját magukat, más pásztorokat, állataikat, a pásztorok körében népszerű betyárokat. A pásztorművészetet más népművészeti formáktól éppen a figurális ábrázolásmód különbözteti meg.

A gyűjtemény darabjain a pásztor, botjára támaszkodó, kutyája vagy a jószág közelében tartózkodó, fején kalapot viselő alakként jelenik meg. Ilyen ábrázolás 6 db boton jelenik meg (Ltsz. 1601, 2534, 2832, 2908, 3117). Egyéb emberalakot mutató ábrázolás ritka, csupán a rajzolással díszített botokon figyelhetők meg további emberalakok: ezek között látható önmagában álló emberi fej, templom előtt megjelenő alak, kezében szélforgót tartó alak, valamint épület előtt tartózkodó figurák. Ezek esetében a bot készítője ráírta a botra egy-egy alaknak a foglalkozását is (Ltsz. 2534).

 

Forrás

 

Téma: A pásztorbot

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása