Árpád - Ősi jelképek a díszítőművészetben

2015.09.08 23:10

 

Kiemelt..

SZÍNIA - SZERTAN

Szántai Lajos - Királyi központ

Világos(s)Ág - Holló és Skorpió

Stellarium - virtuális séta a csillagos égen

Kenderes gyógymódok az ősi magyar hagyományban

Szelestey László emlékére - Rettegett bakonyi betyárok

A magyar nÉptánc

Kárpát-medence a Földi paradicsomkert

Maga a valóság - Csángó az ősi nép

Ősi gyógymódok, csodálatos magyar szokások

"Bolygók tánca" a viseleten, avagy a sujtás (zsinórminta) energetikai jelentősége (+ érdekességek)

Kenderes gyógymódok az ősi magyar hagyományban


 

Előzmény..

Szelestey László emlékére - a néprajztudós a MAG vendége volt (2011) + meglepetés

A MAGYARSÁG A MAG NÉPE - MINDEN AMI NÉPMŰVÉSZET

Baranta.org - Röviden a fokosról, a fokos használatáról és készítéséről

Mag-ÚR-ság - A pásztorbot

Balla Ede Zsolt - Szakrális földrajz

Paksi Zoltán - Ősi magyar csillagbölcsesség, égi utak csillagüzenetei

Pap Gábor - Állapotövi jegyek kazettás mennyezetek 1.rész, ( kostól-mérlegig )

Hajnal Gyöngyi - A Napút téridő egységeinek rendszere és jelentősége

Napút - PÉTER ÉS PÁL - Napút elemzése II. rész

Ember's-Ég - A Bika Egyéniség Ereje

 

Kapcsolódó link..

Szentér - Szent idő - A Kárpát-medence és csillagos ég párhuzamai

Őseink gondolkodásmódja népmeséink és képi ábrázolásaink tükrében

Szent Korona Rádió - CSENDŐR TÍZPARANCSOLAT

Az Ég Mennyezeti - Általános tudnivalók a festett kazettás templomi mennyezetekről

Népgyógyászat - Lenmag

'Betyáros..

Hagyományőrzés


 

A MAGYAR TURÁNI ORNAMENTIKA TÖRTÉNETE

Huszka József

(Kivonat)

Vallási jelentése volt minden egyes magyar, ősi ornamentumnak, miért is a magyar ornamentika minden egyes motívuma szimbolikus dísz. Jelképezte pedig a teremtő és fenntartó isteni erőnek egyes megnyilvánulásait…

A jelképes értelem megállapítása a Kr. e. előázsiai emlékek nélkül nem lett volna lehetséges, még a históriai feljegyzések felhasználásával sem, mert a mi emlékeink magukban véve némák maradtak volna. A formák összehasonlítása és a régi vallás megismerése aztán megszólaltatta a mi régi emlékeinket is, melyeknek folytatása mai ornamentikánk. A letűnt vallással feledésbe ment régi jelentésük, azonban a magyar nép ősi ragaszkodása a sajátjához, megmentette a pusztulástól… A hunok és magyarok a Kr. e. két utolsó ezredévben elfoglalt szíriai és kisázsiai őshazája, kínai és indiai szereplése és ősi vallása régi ornamentikánkban a Fáy Elek és Fiók Károly, egészen más úton nyert eredményeivel annyira azonosak, hogy… kutatásra kellene, hogy ösztönözzék őstörténetünk búvárait… (6. o.)

 

A SZEMDÍSZ

A magyar ornamentika legáltalánosabb, mert a hunoknál, avaroknál, honfoglalóknál és a mai ornamentikában is számtalan alakban előforduló jelképes dísz a szemdísz. A magyar ornamentika legrégibb hazai emlékeit a hun-avar és később a honfoglaló sírok leletei adják. Nagy tömegben maradt reánk bronzból, aranyból, ezüstből készült szerszám-, fegyver- és ruhadísz, melyeknek megfigyelhető készítő módja (technikája) már némi útbaigazítást nyújt idő és népek szerinti csoportosításukra is.

A legrégibb, valószínűen hun sírok öntött bronz szíjvégeinek (1),

csatjainak, pitykéinek stb. öntő mintája (negatívja), a díszítő formákból következtetve, úgy készült, hogy a fából kifaragott tárgyat benyomták a negatívnak szánt puha anyagba… Az avarkor trébelő magjai is alkalmasint úgy készültek, hogy a tárgyat előbb fából faragták ki…

A faragó ügyesség, a nagyon finom és aprólékos díszeknek fára metszése ma is élő, talán több ezer éves gyakorlat folytán vérévé vált, átöröklött tehetsége a magyar népnek.

Avarnak tartott sírleleteinkben a trébelt (kiveret) és vésett dísz mellett öntött is van, azonban a bronzöntés csak mellékes eljárás… A hun sírok tárgyai kizárólag domborműves bronzöntvények… A honfoglalók sírmellékletei is inkább öntött művek, bár tökéletesebbek, mint a hunokéi, kevés a vésett és trébelt díszük…

Az ornamentális alakokat illetőleg a típusok egy része hunnoktól kezdve végig feltalálható hazai sírleleteink díszítő alakjai között, sőt a szemdísz a mai népies ornamentikában is a legfőbb és száz meg száz formával képviselt örökéletű díszítő elem (3). Múltját illetőleg ezredévekkel mehetünk vissza a Kr. e. korba… Formái éppen olyan mértékben természethívek is, mint amennyire elstilizáltak. A kétféle alak már a legrégibb korban, azonképpen mint ma, együtt és egyszerre használatos… A honfoglaló magyarság szemalakjai a szögletek gömbjének fejlődését… a mikéneihez viszonyítva, ősibb, egészen önálló fejlődésfokot tárnak elénk… A sírok íves és rombikus szemalakjai ma is élnek ornamentikánkban a szűcs- és szűrszabó-hímzéseken… Az S-ekből összerakott hullámos szármenet szemgolyóval, vagy félholdas levéllel, néha többel is, nagyon szokásos a hunoktól kezdve máig, különösen székely kapufaragványokon (2).

 

 

Ősi jelképek a díszítőművészetben



A MAGYAR TURÁNI ORNAMENTIKA TÖRTÉNETE

Huszka József

(Kivonat)

Vallási jelentése volt minden egyes magyar, ősi ornamentumnak, miért is a magyar ornamentika minden egyes motívuma szimbolikus dísz. Jelképezte pedig a teremtő és fenntartó isteni erőnek egyes megnyilvánulásait…

A jelképes értelem megállapítása a Kr. e. előázsiai emlékek nélkül nem lett volna lehetséges, még a históriai feljegyzések felhasználásával sem, mert a mi emlékeink magukban véve némák maradtak volna. A formák összehasonlítása és a régi vallás megismerése aztán megszólaltatta a mi régi emlékeinket is, melyeknek folytatása mai ornamentikánk. A letűnt vallással feledésbe ment régi jelentésük, azonban a magyar nép ősi ragaszkodása a sajátjához, megmentette a pusztulástól… A hunok és magyarok a Kr. e. két utolsó ezredévben elfoglalt szíriai és kisázsiai őshazája, kínai és indiai szereplése és ősi vallása régi ornamentikánkban a Fáy Elek és Fiók Károly, egészen más úton nyert eredményeivel annyira azonosak, hogy… kutatásra kellene, hogy ösztönözzék őstörténetünk búvárait… (6. o.)

 

A SZEMDÍSZ

A magyar ornamentika legáltalánosabb, mert a hunoknál, avaroknál, honfoglalóknál és a mai ornamentikában is számtalan alakban előforduló jelképes dísz a szemdísz. A magyar ornamentika legrégibb hazai emlékeit a hun-avar és később a honfoglaló sírok leletei adják. Nagy tömegben maradt reánk bronzból, aranyból, ezüstből készült szerszám-, fegyver- és ruhadísz, melyeknek megfigyelhető készítő módja (technikája) már némi útbaigazítást nyújt idő és népek szerinti csoportosításukra is.

A legrégibb, valószínűen hun sírok öntött bronz szíjvégeinek (1),

csatjainak, pitykéinek stb. öntő mintája (negatívja), a díszítő formákból következtetve, úgy készült, hogy a fából kifaragott tárgyat benyomták a negatívnak szánt puha anyagba… Az avarkor trébelő magjai is alkalmasint úgy készültek, hogy a tárgyat előbb fából faragták ki…

A faragó ügyesség, a nagyon finom és aprólékos díszeknek fára metszése ma is élő, talán több ezer éves gyakorlat folytán vérévé vált, átöröklött tehetsége a magyar népnek.

Avarnak tartott sírleleteinkben a trébelt (kiveret) és vésett dísz mellett öntött is van, azonban a bronzöntés csak mellékes eljárás… A hun sírok tárgyai kizárólag domborműves bronzöntvények… A honfoglalók sírmellékletei is inkább öntött művek, bár tökéletesebbek, mint a hunokéi, kevés a vésett és trébelt díszük…

Az ornamentális alakokat illetőleg a típusok egy része hunnoktól kezdve végig feltalálható hazai sírleleteink díszítő alakjai között, sőt a szemdísz a mai népies ornamentikában is a legfőbb és száz meg száz formával képviselt örökéletű díszítő elem (3). Múltját illetőleg ezredévekkel mehetünk vissza a Kr. e. korba… Formái éppen olyan mértékben természethívek is, mint amennyire elstilizáltak. A kétféle alak már a legrégibb korban, azonképpen mint ma, együtt és egyszerre használatos… A honfoglaló magyarság szemalakjai a szögletek gömbjének fejlődését… a mikéneihez viszonyítva, ősibb, egészen önálló fejlődésfokot tárnak elénk… A sírok íves és rombikus szemalakjai ma is élnek ornamentikánkban a szűcs- és szűrszabó-hímzéseken… Az S-ekből összerakott hullámos szármenet szemgolyóval, vagy félholdas levéllel, néha többel is, nagyon szokásos a hunoktól kezdve máig, különösen székely kapufaragványokon (2).

Egy hun kantárdíszen négy búzaszemrelief látható. A kenyeret adó búzának szeme van a magyar nyelvben, s csak akkor mondják magnak, ha vetőmag. Aztán meg a mag is szem, ha táplálkozásra használják (meggy, cseresznye, eper, mogyoró, dió, szőlő, egres stb. szem). A szemes gabonát általában “életnek” hívja az ezredévek óta főként kenyérrel táplálkozó magyar. A szemzésnél, a más alanyra áttelepített növényrügyből nem lesz új

növény, hanem csak a régi módosul, változik, fejlődik. A szemben nem a keletkező új életet látjuk, hanem csak mag útján keletkezett új élet továbbképzését, fenntartását, fejlesztését; ezért a szem a fenntartó, továbbképző, tápláló isteni erő jelvénye. A termékenyítő mag ezzel szemben az alvó erők felköltésével új életet hoz létre s így a teremtő isteni erő jelképe. A szem, a gabonaszem csak nagyobb tömegben szolgálhat táplálékul, azért ábrázolása sem szorítkozik csak egyes szemre, hanem tömeget tüntet fel. (7-31 o.)

 

HUN-AVAR ÉS HONFOGLALÓ SÍRJAINK FÜLÖNFÜGGŐI

A szemdísznek a búzaszem ábrázolatokról mondott jelképes jelentését az őseink sírjaiban lelt fülönfüggőknek többnyire gömbökből álló alakjai és gömböcskékkel létesített díszítő szalagjai, háromszögei, meg négyszögei is igazolják (4).

A jelképezésre való törekvés föltevése nélkül lehetetlen volna megérteni sírleleteink fülönfüggőinek majdnem kizárólag gömbökből álló díszeit. Nem tekintve a csekély változatosságot, már technikai szempontból is könnyebb az ötvösségben különféle alakú lapokból álló díszt alkalmazni, mint a töméntelen apró gömböcske fölforrasztásával elért egyszerű formákat létesíteni. Ha ezeknek a gömböcskéknek nem volna semmi jelentése, akkor a szebb, mutatósabb és kevesebb munkát igénylő domborított, vagy metszett lapocskákból álló díszt alkalmazták volna… A hun sírokból ismert, úgynevezett kosaras fülbevalók dísze is, amely többnyire keskeny szalagból alakul ki, olyannyira be van irdalva (bemetszve), hogy miként az összefont drótdísz, szintén csak gömböcskék sorozatának látszik; azért a kisebb-nagyobb gömbökből álló tárgynak sok-sok apró gömböcskével való díszítése… nem lehet csak véletlen… valami jelentőségének is kellett lennie… Ez a sok gömb tehát jelentett valamit, amit mindenképpen ki akartak fejezni s a függő viselőjének, avagy a szemlélőjének emlékezetébe idézni… Hogy a kezdetben mindenki által értett jelképes vonatkozás még élt a hun-avar vándorlások korában, azt a gömböcsdísznek majdnem kizárólagos uralma valószínűvé teszi;… A gömböcsös dísz hazai ötvösségünkben kimutathatólag leér a XVIII. századig…

…Magasabb műveltségi fokon a szemes gabona az ember főtápláléka s így a tápláló isteni erőnek bemutatott áldozati anyagok között első helyet csak a gabonaszemek sokadalma foglalhatja el. Ezért került a … fülönfüggőkre a modius, a véka, amellyel csak felhalmozott gabonát lehetett mérni… A véka kisméretű, aranyból készült, négyszögű, füles másolatain ott van a gabonaszemekből keletkezett kúp, amely egyenlően általános díszítő formája a főniki, a kaukázusi és hun-avar-magyar fülönfüggőknek…

A főniki Asztarté, a mezopotámiai Istár, a Baálban megszemélyesített teremtő isteni erőnek női része, a fenntartó, továbbképző alkotó erő, amely… nem más, mint… a Földanya, avagy a magyar Boldogasszony, akinek gabonával áldoztak a minden áldozatnál szokásos virág- és egyéb földtermények (bor, olaj) mellett… Fülbevalóink majd minden alakja és dísze tehát a Baál-Asztarté-tiszteletre vonatkozó jelképes ékesség… Tehát az Asztarotra vonatkozó függőket a neki bemutatott áldozás alkalmával viselték a főnikiaiak – s mivel hunoknál, avaroknál, sőt a honfoglalóknál is más fülbevaló alig akad, ugyanolyan alkalomból viselhették őseink is valaha. Ez a magyarság ős vallására vonatkozó és elég biztosan megállapítható adat… Nyugat-Ázsiának, … több ezer éven át Istár vagy Asztarté, mint a fenntartó teremtő erő megszemélyesítője volt a legegyetemesebb istenség – magyar néven “Boldogasszony”. (33-47 o.)

PAPIRUSZ

A magyar ornamentika állati eredetű szemdíszével, meg növényi Istenfa-ábrázolataival szoros kapcsolatban van egy másik nagyon változatos és sok alakban előforduló díszítő elemünk, amelynek természeti mása nem mai hazánkból való és az Istenfa pálmájaként szintén növényi eredetű.

Hazai sírleleteink között csak mai népies alakjai segítségével ismerhetjük fel. Inkább csak népies díszeink őrizték meg igazi ősi formáit. Főként a Tisza-Dunaközről származó szűr- és subadíszeink tömött bokrétái

között, meg aztán kapufaragványokon látjuk a papirusznak a természeti előképet leginkább megközelítő virágalakjait (8)… A papirusz magyar alakjainak egy része az egyiptomi, általánosan ismert papiruszalakokhoz hasonlít hármas csészeleveleivel (5). Egynéhányról a középlevél lekopott, a legtöbbön azonban átváltozott szemgolyóvá a virágernyő kiindulásául szolgáló középbunkó vagy szárvastagodás, melyből a középlevél kialakult… Általában a magyar papiruszalakok úgy összefolynak a szemalakzatokkal, hogy egyrészükön a virágernyő a szemhéj többesítésének is nézhető, mivelhogy a virágcsészét a szívközépes szem helyettesíti.

Hazai díszeinkben a papirusz és szem nemcsak az egyes virágalakokban kerül össze, hanem a csoportosításban is… A magyar szemsorok a papiruszszár mellett, vagy ha körülfogják a papiruszt, avagy más virágot, egészen növényi elemnek néznek ki. A többezeréves fejlődés alatt a szem is eljutott az állati eredetű elemeknek az ornamentikában észlelt közös sorsára, t.i. növénnyé alakult… (6, 7)

A papiruszban a túlvilági életnek, a halhatatlanságnak a jelképét láthatjuk, amely karöltve jár a szerelemmel, a tápláló búzaszemmel, földi életünk fenntartójával. A magyar díszek között sok profilalakja a papirusznak egyenesen pávatollnak néz ki, a befoglalt szemmel. A páva a napnak, az örök fénynek és világosságnak és keresztény jelképezésben ennek folytán a halhatatlanságnak a szimbóluma. A magyar papirusz alakjai tehát mindenképpen a túlvilági életnek, a halhatatlanságnak a jelképei. (51-60 o.)

 

ISTENFA

A Krisztus előtti világ kedvelt, jelképes ábrázolása volt az “életfa”, vagy “szentfa”, amint azt a nyugati tudósok elnevezték. Mindkét név eléggé találó arra a mezopotámia-szíriai díszre, amelyet az asszír-babiloni, főniki-hittita emlékek oly sokszor ismételve elénk tárnak; azonban nekünk, magyaroknak, külön elnevezésünk van reá az “Istenfá”-ban, mely név úgy látszik, ősi hagyomány… A magyar elnevezés találóbb a nyugatinál, mert általánosabb, egyetemesebb, … mivel az istenfa az Istenek összességét, tehát

a világteremtő, kormányzó és fenntartó erőt is jelenti és nemcsak ennek az erőnek egy megnyilvánulását: a termékenyítést, a teremtést. Hogy a szűkebb értelem mindig bennfoglaltatik az egyetemes jelentésében az istenfának, az kifejezésre jut Sámás napistennek az istenfa fölött levő lebegésével, minthogy a nap kelti életre az alvó életerőt, ő az élet főforrása s így ő teremt…

Hogy az istenség általános, egyetemes jelképezésére miért használták főként a pálmát, azt a természeti viszonyokkal és egyéb más fa hiányával nem lehet egészen érthetővé tenni, kivált nem a késő asszír időkben, amikor volt nekik más, fenséges alakú fájuk is elég. Az asszíroknál okvetlenül hagyomány, történeti fejlődés tartotta fenn a pálma használatát, aminthogy Szíriában és Főnikiában szintén ezúton élt és él nálunk díszként még ma is az istenfának úgy pálma, mint papirusz-alakja…

Az istenfa a hun-avar sírleletek tanúsága szerint a honfoglalók beérkezéséig nem nagy szerepet játszott hazánkban… A magyarságnál a pálma-alaknak (palmetta) két csoportja állapítható meg: egyik a kötött csokor (9), a másik a legyező-alak (10). A kötött csokorból keletkezett pálmaforma, főként a honfoglalók sírjaiból… ismeretes; míg a legyező-alak leginkább székelykapu faragványokban és épületeken vakolatdíszként használatos még mai napig (12), amellett, hogy faragott házi eszközön és hímzéseken is felismerhető… Az összefonódó, szalagszerű faágak (háló) által alkotott rombuszok kitöltő hármaslevél díszükkel a Kr. utáni II. századból eredő kínai sírreliefek naturalisztikus jeleneteinek fáin: teljesen azonos módon alakítván a mi fonott szalagdíszes tarsolylemezeink mustráival (11), ami a honfoglalók kínai összeköttetésére erős világot vet… A rojtoskendő-kötésből keletkezett stilizált pálma-alakokat (palmettákat) díszként mindenféle alakú tér kitöltésére használják a honfoglalók ötvösei… Úgy székely kapukról, mint palóctájéki vakolatdíszekből a legyezőpálmának is több kerekleveles változatát ismeri a magyar ornamentika a hegyeslevelű kendőcsokrok mellett. A székely kapufélfák legyezőpálmája, az asszírhoz hasonlóan, cserépből nő ki. A székely kapufélfák pálmái legközelebb állanak a késő asszír pálmákhoz; míg a subatányéroknak és néhány kapufélfának

meg a hun-avar díszeknek papirusz istenfái főnikiai vagy mikénei formarokonságot mutatnak.

A honfoglalóknak kendőcsokor-pálmával díszített tarsolylemezein Istár egyenlőszárú keresztje (13) is fennmaradt… A lakóház pálmája, mint a szaporaság és termékenység jelképe, a családi tűzhely oltalmazója volt hajdan s ilyen minőségben és vonatkozásban került a székely kapukra, ahol még ma is él, noha régi jelképes értelme kiveszett a köztudatból. (63-82 o.)

 

LILIOM

Festett bútorokon gyakran előforduló virág, egy tulipánszerű, többnyire piros-fehér színnel festett alak, melynek virágszirmai nem borítják egymást, mint a tulipán színes levelei, hanem három egészen különálló viráglevéllel nyúlnak föl. Ez a virágalak ősi, régi emlékeinkben és a közelebb letűnt századok emlékein, székelykapukon többször előfordul és helyzeténél fogva mindig az Istenfa pálmáját helyettesíti, pótolja. Mivel a magyar istenfa koronázó virága ha nem pálmacsokor, akkor majd mindig papirosvirág; azért ez a háromszirmú virág is vonatkozásba hozható a papirusszal (14).

(Megjegyzés: Szerintem a Huszka által gyakran említett “papirusz virág” nem más mint a magyarok szent virága, a TULIPÁN. Figyelembe kell venni, hogy az eurázsiai vadtulipánok /tulipa hungarica/ levelei sem borulnak egymásra, hanem külön állnak, a szirmok csúcsai kifelé hajlanak. Ez a csodálatos nyitott virág mindenhol termett, amerre magyarok éltek. Velünk van évezredek óta. KME)

A keszthelyi hun-emléket (15) istenfává teszi a liliom közép, felső rombuszlevele fölött lebegő két szárny, mint a régi szárnyas napkorong emléke és maradványa.

Úgy látszik, a liliom (tulipán?) is Asztarté-Boldogasszony virága volt a hunnoknál. (85-86 o.)

 

POLIP

A magyar ornamentikának feltűnő, mindenütt jelentkező alakja a szív,

mely magánosan, vagy valamely más összetettebb díszítő alakban oly gyakran fordul elő, hogy eredete és jelentése méltán kelti fel érdeklődésünket akár az egyetemesen szokásos hegyesvégű alakkal, akár lekerekített véggel képezi is két felső íve a szívbevágást. … a valódi szívalak alul hegyes. Ilyen a bemetszéssel szemben lévő oldalon kihegyezett forma nagy változatban fordul elő a honfoglaló magyarság fémdíszei között, melyeknek azonban az a sajátos vonása, hogy a felső két ív két pontot, két szemet körít…

A késő minoszi kor első periódusából (1600-1500 Kr.e.), az egészen természetesen másolt tengeri állatok képei között felismerjük a nyolckarú polipban az oly hosszúéletű kétszemes szív természeti előképét is. A késő minoszi kor második szakában (a palotastílusban) a polip természethű ábrázolása kezd veszíteni hűségéből és mindinkább stilizálódik (16), míg a magyar formákkal való hasonlóságot el nem éri úgy, hogy már a karokat még vonalak is alig jelzik… A magyar alakok, úgy látszik, a stilizáló késő minoszi kor utolsó szakaszának formáit őrizték meg számunkra (17). Fő jellemvonásuk a szívhez hasonlító főalak mellett a kerek, vagy hosszúkás szemek… A szemek közül kiinduló tengelyjelző, hosszúkás testnyújtvány többnyire betölti a szemek alatt keletkezett üres tért és a későbbi alakokon egyes, sőt többágú levéllé változik. … őseink kezén hosszú fejlődésre nézhetnek vissza a mikénei polip-alakok.

A polip a fejlődés, a létrejövés, a teremtés eszközlője s így a teremtő isteni erő helyettese, képmása vagy jelképe. A polip ősi szimbolikus jelentésének tudását a honfoglaló magyarságról feltételezhetjük, mert hiszen tengerparton vonultak majdnem hazánk határáig. A faj konzervatív hajlama megőrizte a formát s mint díszt variálta egész a felismerhetlen alakokig, de hogy vallásos értelmét a tengertől való elszakadás után is tudta volna, arra mai ornamentikánk szívalakjai még nem bizonyítékok… A honfoglaló nemzedék korában bizonyára még szimbolikus dísz volt, de ma már mint polip kiveszett, noha szívként elégszer szerepel. A magyar alakok természeti előképét a mikénei s talán az égei kultúra tetőfokának a késő minoszi kor

I. és II. periódusának (1800-1400 Kr. e.) díszítő formái értetik meg velünk, melyeknek naturalisztikus polipjai mellett a magyar sírokkal azonos stilizált alak több találkozik. Ezek a formák kerültek a bizantiakhoz is a magyarok révén… A honfoglaló sírok nagyon számos alakja közt felismerhető több mikénei polip stilizált alakja. A későbbi alakok már kezdenek növényi jelleget ölteni, de a két szem mindig jól kivehető. (18, 19)

A honfoglaló nemzedék korában, sőt még aztán is soká, a sírdíszek tanúsága szerint, (a polip ill. szív) még szimbolikus dísz volt. (87-98

o.)

 

RÓZSA

A poliphoz kapcsolódnak a magyar rózsaalakok, mert a rózsa szirmait részben a polip szívalakjaival képezték honfoglaló őseink. Ezek a rózsák részint technikai eredetűek, részint több ezeréves tradíció által megőrzött, központos elrendezésű kör- vagy derékszögalakú díszek.

A pilini (Nógrád m.) honfoglaló sírokból került elő a legjellemzőbb rózsaalak (20), melynek négy polipját középen egy gömbszelet fogja le, úgyhogy a polip-szívalakhegye kifelé áll… Ha keletkezését, eredetét keressük a szívalakú polipokból összerakott rózsáknak, úgy csak a mentekötő boglárjára gondolhatunk, amely a mentekötő négy szíjának a mellről való kiindulását takarja… Erre a szíjazatra akasztották a vállakon a mente nyakának két szárnyát. A hónalj alatt hátramenő két szíj akadályozta meg a mentekötőnek a nyakba való felcsúszását, ha a mente repült a vágtató lovas után. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a mi rózsáink a polippal képezett mellboglár utódai. E feltevést támogatja az egyik kun szobor (21) mellboglárjainak egyenlőszárú keresztje is, mintha csak a négy polipnak vagy a szintén szokásos négy szemnek a mértani alakja volna a kereszt négy karja. Rózsáink polipjainak szívbevágása, tehát az alak szélesebb fele foglalja el a középhelyet és a vékonyabb, hegyesedő vége nyúlik a szíjakra, mintegy jelezve a kiindulási, az erő-, vagy csomópontot, ahonnan a szíjak széjjelfutnak…

 

Második fajtája rózsáinknak a nagyon régi tradíció folytán a honfoglalás korában még szokásos az a rózsaalak, melynél a polipokat szemalakok helyettesítik… A négy szemmel alkotott rozettának az ősi Szuzából, Főnikiából, Babilonból és Asszíriából maradtak emlékei… A négy szem mint négy levél, vagy négy bimbó, mindig feltűnően lényeges alkotó elem és a korong vagy növényi részek csak helytöltőnek látszanak. Ennek a közepéről szélesen induló és kifelé meghegyezett, szemet helyettesítő négy bimbónak a helyére került nálunk a négy polip- vagy szívalak.

Akár polip, akár szem volt őse a középpontból kinőni látszó virágszirmoknak, mindkét fajtát szokták őseink a rózsa köralakja helyett négyszögbe is befoglalni… (22)

Több rózsaalakunknál az istenfa formái egyesülnek a polippal, amikor is a szívalak többnyire negatív forma a dísz nélkül hagyott téren. Domború istenfarészleteket csak olyan rózsákon találunk, amelyeknek nem szív, hanem szem képezi a fő alkotórészeit. Akad csak istenfával ékes rozettánk is… (23)

A polippal és szemmel alkotott rózsáinkon kívül – amelyek csak a honfoglaló magyarság sírleleteiből ismeretesek -, van egész sereg virágot utánzó bogláralakunk a hun-avar korból. A hun-avar rózsák tagozásában főként a négyes vagy hármas és ezek kettőzése a szokásos beosztás… A négyes osztású boglárok gyakran szalagfonatok révén állnak elő. A hun-avar gyöngysoros rózsák mintájára a honfoglaló magyarság is szereti rozettái külső szélét kerek vagy hosszúkás és gyöngyökből álló sorokkal szegélyezni.

A rózsák kapcsán megemlékezhetünk a gombokról és a hozzájuk hasonló fülbevalófityegőkről is, hiszen a rózsák nagy része is félgömbszerű gomb (24). A ruha gombolására alkalmazott pitykék nagyrésze egész, vagy félgömb… A honfoglalók fülönfüggőinek cseppalakú fityegőit egy bemélyített kisebb csepp élénkíti.

Ősi rózsadíszeink szemlélete folytán előálló eredményként kimondhatjuk, hogy a rózsáink is jelképes díszek, mert hiszen a polip és szem központos csoportosítása révén születtek. Azonkívül a keresztet

képező alakok, a szemek nélkül is, Asztartéra, illetve Földanyánkra, a Boldogasszonyra utalnak. Bogláraink és gombjaink szimbolikus értelme tehát aligha ismeretes nem volt még a honfoglalást megelőző közeli időkben. (99-113 o.)

 

A GRIFF ÉS MÁS ÁLLATOK

A GRIFF, a madárcsőrű szárnyas párduc hun-avar sírjaink öntött bronzdíszei között gyakran fordul elő magánosan vagy több együtt guggoló helyzetben… A magánosan guggoló griff mindig profilban hátára csapott bojtos farkkal, hegyes fülekkel, gyakran nagyon stilizált szárnnyal és többnyire egyoldali két lábbal van ábrázolva (25). A hun-avar griff sohasem áll, mindig guggol. Az Attila-kincs griffjei (26) állva támadják az őzet vagy szarvast. A honfoglaló magyarság sírjaiból csak két griff ábráját ismerjük eddig és azok is állanak. Az egyiptomi guggoló szfinksz-állás úgylátszik a népvándorlás hadai közül csak a hun-avar népek sajátsága volt. A kereszténység felvételével kivész a griff ornamentikánkból, noha az első királyok korában még ismeretes… Meg kell még emlékeznünk a kampós-keresztet alkotó griff-fejes hun-avar korongokról is, ámbár a svasztikát lófejekkel is szeretik képezni, sőt három lófejes emlékünk is akad (27).

A magyar ornamentika utolsó griffjét egy székelykapu címerablakának faragott és festett díszítésén látjuk 1751. évből. A székelykapuknál a kiskapu fölött előálló négyszögű tért vagy díszes ráccsal, vagy a tulajdonos címeralakjait ábrázoló reliefes deszkázattal töltik ki. Nemzetes Veres Péter uram címerében, úgy látszik a nap és hold szerepelt, mert a kapudíszítő művész felkelő teli napot és lenyugvó fogyó holdat ábrázolt. A nagy napkorong fölött virágágyon, buja növényzet között már aludni tért Hajnalka, a nap hírnöke és a kis holdkorongot a nap alatt egy oldalon a nagy csokrot tartó Hableány tolja lefelé, míg másoldalt a szárnyas és nagy virágleveles talpú és kígyófarkú, négylábú griff igyekszik homályba, virágfelhőbe buktatni s már el is takarta nagyobbik felét. Az ábrázolt cselekmény hangosan beszél. A székely képfaragó szemében a griff a sötétség

szelleme, aki elfödi, felhőbe takarja a holdat, hogy a napfény se tehesse láthatóvá. A magyar ornamentika utolsó griffje tehát még jelképes dísz és valószínűleg jelképes alakok voltak ősei is: a hun-avar griffek…

Őseinknek ismerniök kellett a griff sötétség jelentését, ha még a székely kapufaragó 1751-ben tudta a régi jelentést, midőn a dálnoki kapura azt a nagyszerű “Napkeltét” faragta. A griff tehát a hunok óta élt ezen a földön és mindig az éjjel, a sötétség szelleme volt egész a XVIII. századi kapufaragásig, ahonnan kezdve nyoma vész.

(Megjegyzés: Huszka “állatküzdelmeinek” magyarázata, amikor is a griffek körülvesznek gyengébb állatot, életfát vagy embert, nem világos, ezért ezeket a részeket nem is idézem. KME)  

Jelentőségére és ősi voltára nézve az állatok közül a griff után a madarak következnek, mert leggyakrabban akadunk reájuk, a legrégibb kortól a mai napig, a hun-avar síroktól a mai kunsági subáig. A madarak között galamb, sas és a páva foglalják el a főhelyet.

A GALAMB, a veszekedő természetű szelíd galamb mint Istár-Szemiramisz jelképe eddig, mint legrégibb emlékünk, a hohenbergi (Stiria) sírokból (IV-V. sz. Kr. u.) ismeretes, egyes alakban vagy párosával egymás mellett. Úgy a hohenbergi galambokra, mint mai díszeink hímzett, festett és fába faragott, zománcozott alakjaira jellemző, hogy majd mindig pávafarkú galambot ábrázolnak. (28)

Mai díszeink között cserép- és bútorfestésnél is gyakran találkozunk a galamb alakjával, amellett még a székely galambbúgos kapu nekem úgy tűnik föl, mintha egyenesen csak Asztarté tiszteletére állított emlék volna. Az íves nagy kapu emeletes galambdúcával, istenfás pilléreivel, címerablakával a kiskapu fölött egy réges-régi ősi emléknek néz ki, amely eddig, ha megvénül, ha megkorhadt: újra született, ismét ős alakjában pompázik máig.

A galambnak, mint a szerelem madarának jelentését hirdetik népdalaink is, mikor a szeretőt, kivált a menyecske-szeretőt mindig galambomnak nevezik. Ezek alapján bátran mondhatjuk, hogy mindig

jelképes értelme volt nálunk az Istár-Szemiramisz-Vénus galambjának s így ősidők óta mint jelképes dísz szerepel ornamentikánkban.

A SAS is, különösen a kettes sas (kétfejű sas) úgy látszik szintén ősi tradíció szülötte népünknél. Hun sírból ismerünk egy kínai rokonságot megengedő halász-sast, egy hevesmegyei sírból egy kiterített szárnyút, egy oroszlános avar csaton két sast egymásnak háttal állva és több kettes sast az újabbkori emlékek között… A kettes sassal többször találkozunk népies hímzéseinken, … egy székely kapuláb kétfejű sasát, helyzeténél fogva, egyenesen ősi tradíció szülöttének kell tartanunk…

(Megjegyzés: Sas mindig sólyommal helyettesítendő. A magyarok és ókori rokonnépek szimbolikájában a sólyomnak, mint Isten küldöttének, központi szerepe van. Idegen kútfők is kizárólag sólyomról (falcon) írnak. A magyarok számára különösképpen fontos a SÓLYOM, hiszen eredetmondánk központi alakja a szent TURUL madár. KME) 

Harmadik madara ornamentikánknak a PÁVA, amely ma is él és úgy látszik szintén ősi alak, mert van egy fülönfüggőnk két pávával, melyek a polip szívalakú testét látszanak őrizni és azonkívül akad több szíj- és ruhadísz is az avar korból a páva félreismerhetetlen alakjával. Mai ornamentikánkban a pávának se szeri, se száma. Az indiai hitregében a páva a tiszta és csillagos eget, meg a fénylő napot jelenti… Tehát napot, világosságot, fényt jelent a páva. Ezt a jelentést költészetünk is őrzi a “Fogoly katona” balladájában vagy a “Felszállott a páva vármegye házára” kezdetű népdalban, melyekben a páva fényt, világosságot, eget jelent a tömlöc sötétjével szemben. A kereszténység a halhatatlanság jelképéül használta a pávát, amit szintén Keletről vett át.

A SZARVAS már ősmondáinkban szerepel, midőn a Meotis mocsarain átvezeti Hunort és Magort. Semmiesetre sincs vallási jelentés nélkül, mert hiszen a fenntartó és tápláló erőt jelképező Asztarténak Artemis-Diána változatát kíséri az ó-korban… A keresztény magyarságnál a Szűz Mária, a Boldogasszony-tisztelet templomainak szarvas jelöli ki a helyét, világos bizonyságául az ősi, Ázsiából hozott vallási nézetek fennmaradásának.

… jelentését nagyon jól ismerték még Szt. László korában, sőt a krónikaíró korában is (1358)… Népies ornamentikánkban a szarvast ős, vallási jelentőségének megfelelően ma is gyakran faragják az istenfa két oldalára, sőt legtöbbször galamb társaságában, mintha hangsúlyozni akarnák, hogy mindkét állat Földanyánknak, a magyar Boldogasszonynak, Asztarténak a jelvénye. A magyar ornamentika szarvasa tehát jelképes dísz.

Az állatvilágból még az OROSZLÁN-nak jut nagyobb szerep ornamentikánkban. Már az avar sírokból ismerjük több stilizált alakját és ma is használják díszül jellegzetes formáit, noha nem valami természetes ábrázolásban. Az oroszlán mindig és minden időkben az erő, a hatalom jelképe volt s úgy látszik egyetemes jelentését nálunk sem változtatta meg. Mint címertartó a párduc is szerepel mai hímzéseink között… Párduc, de főként oroszlánfejek, illetve testrészek fordulnak egymás felé, egy-egy lábukat veszekedve egymásnak támasztva a hun-avar szíjvégek felső végén, ott, ahol a szíjat beleerősítették. Hogy az eredeti alak sörényes hímoroszlán volt, azt a későbbi nagyon egyszerűsített alakokból már nem lehet meglátni, mert szinte növénylevéllé, vagy mértani alakká idomulnak. Az oroszlán feje szemben ábrázolva, avar szíjvégeken díszként 7-7 ponttal és csillaggal is előfordul, valószínűleg szintén jelképes értelemben. Az oroszlán tehát a hun-avar kor egész tartama alatt szerepel mint dísz s mivel a közeli korban is még jelképes alak volt, feltehető, hogy mindig az erőt és hatalmat jelentette, vagyis, hogy mindig jelképes dísz volt nálunk.

A LÓ-nak egész alakja a hun-avar sírokból eddig nem ismeretes, azonban a honfoglalók sírjaiban két áttört korongon felismerhető nagyon elstilizált, griffszerű alakja. A hun-avar lófejek vagy kampós keresztet alkotnak, vagy hátukkal összenőve, vagy csak nyakukkal összenőve, kifelé álló fejjel övdíszt képeznek (29)… A ló, mint őseink kedves állatja került a díszek közé, alighanem vallási jelentőség nélkül, minden jelképes értelem híjával.

(Megjegyzés: Ezt kizártnak tartom. A ló a hun-magyar népek évezredes társa volt. El nem képzelhető, hogy jelképes értelem nélkül használták

volna, hiszen még holtukban – lovastemetkezések – is elkísérte őket. Szántai Lajos mondta előadásaiban, hogy a középkorban még nyugaton is úgy tudták, hogy a ló a magyarság jelképe. Tehát Huszka a lovat azért nem találta meg más ókori népek jelképrendszerében, mert nekik nem jelentett mást mint minket, a magyarságot. A LÓ A MAGYARSÁGOT JELKÉPEZI. KME)

A lóáldozás szertartása ismeretlen volt a magyarok régi ősvallásában, mert különben az ornamentika is tudna róla. A fehérló-áldozás, – ha egyáltalán megvolt – későbbi átvétel a perzsáktól. (Megjegyzés: Melyik nép áldozná fel önmagát? A perzsák viszont könnyen feláldozták ellenségeiket. KME) (115-127 o.)

 

KÍGYÓ-, ZSINÓR-, VAGY SZALAGFONÁS

A magyar ruha zsinórdísze ornamentikánknak minden előállítási módjában szokásos, és mértani alakzatoknak nézhető fonott díszei, bármily nagymértékben technikai eredetűek is: nem tekinthetők, legalább is részben, szimbolikus jelentés nélkül valóknak, ha hun-avar sírleleteink nagyszámú fonott díszeit is szemügyre vesszük.

Maradt egy avar lovas sírban Nagymányokon (Tolna m.) olyan, ezüstből való préselt szíjvégünk (30, 1. szám), mely sok stilizáltabb hun-avar emléket megmagyaráz és amelynek előképét a sumír ősidők emlékei között ismerhetjük fel. Ez a mányoki szíjvég… két kígyóból álló fonást mutat. E kígyófonás legősibb előképe a Gudea, lagesi patesi (papkirály, kb. 2350. Kr. e.) Telloban talált zöld kőből faragott edénycsövének a reliefje, melyet a bevésett írás szerint “életért” ajánlott fel Istenének: Ningiszidának… (31)

Általában véve, az avar sírok nagyszámú fonásmustrájáról lemaradnak a fejek (32); sőt a kétágú kígyófonás többágúvá válik, vagy valódi zsinórfonássá bővül, mielőtt egészen szögletes szalagfonás mustrává alakulna, mely kínai, Han-korbeli reliefen (Kr. u. 147.) is fellelhető…

A végnélküli kígyó a szerelem és a szerelemmel kapcsolatos teremtő erő jelképe volt mindig. Ilyen a mai jegygyűrű is… Az avarok sokféle zsinór-

vagy szíjfonatdísze tehát, bármennyire technikai eredetűnek látszik is, eredetére nézve olyan szimbolikus dísz, melynek jelentését még tudták az avar korban. (129-133 o.)

 

SZALAGCSOKOR

Az avarok általában nagyon szerették a szalaggal való ékítést ruhán lószerszámon. Hogy a fehérhunok lelógó lobogó szalaggal díszítették kalapjukat, azt a pénzeik emberalakjain mindenütt észlelhetjük. Akár kalap, akár sisak, akár korona van az istenek és királyok fején, elmaradhatatlan a csokros, lobogó szalag (33). Ma is elengedhetetlen a magyar kalapon, pártán, a leányok “pántlikába font” varkocsán és a feldíszített lószerszámon. A szalagdísz minden régi népnél szerepel, azonban a szasszánida perzsáknál, bizonyára hun befolyásként, úgy elterjedt, hogy a hullámos repülő és legtöbbször kicsipkézett szélű szalag valósággal ismertető jelleg díszítéseiken.

Az avarok a idő viszontagságainak ellenállni nem képes szalagszövetet állandóbb fémcsokorral is helyettesítették (34), ami különben fényűző hajlamaiknak természetes következménye volt… A csokorra kötött rojtos szalag, mint önálló díszítőforma, az avarokkal letűnt, noha mint szövetnyakkendő a magyar ruha kiegészítő részeként elmaradhatatlan…

A avar szalagcsokor nem csupán természetutánzás, szimbolikus jelentés nélkül, mert a Boldogasszonyról, ősvallásunk Istenasszonyáról fennmaradt emlékezéseink szerint… ma is elő népszokásainkban a szalag az ő “rosszakat űző” jelvénye; védelem a boszorkányok megrontó szándéka ellen s így Földanyánknak, a magyar Boldogasszonynak a tiszteletéből eredő szimbolikus dísz, melynek vallási jelentőségét okvetlenül ismerték a hunok és avarok, mikor még ma is tudja népünk. (135-137 o.)

 

A KERESZT

Székelyföldi fényképfelvételeimben akadt egy faragott járom (35) is, melyen az egyenlőszárú kereszt szalagszerűen, soros díszként jelenik meg. Mivel a krisztusi kereszt még annyira vallási jelvény, hogy eddig nem vált

közönséges ornamentummá, nem gondolhattam másra, mint a Kr. e. (mezopotámiai) ősvallásból már jól ismert… keresztre (37), amely még eszerint ma is él ornamentikánkban. Amennyiben a székelyföldi cserepesség díszei között sem ismeretlen a keresztsor (36): külön fejezetben való tárgyalása és múltjának felderítése mellőzhetetlen hazai ornamentikánk szempontjából…

A bezdédi tarsolylemez (13) tanúságtétele szerint a honfoglaló hadak lovas vitézei is hoztak ide Kr. előtti keresztet istenfa társaságában, nemcsak a krungli temető hun-féle népei. Valószínű, hogy még ismerték jelentését úgy a hun-korban, mint a honfoglalás korában, ha díszként a mai székelyek is örökölhették. Az istenfát is főként a székelyek őrizték meg kapuikon; miért is az istenfás lovas sírokban alighanem székely vitézek pihennek. Az istenfa házon, vakolatdíszben, főként a Barkóknál (Felvidék) él még ma s talán itt is székely telepeseket sejthetünk. A székelyek egy részénél, hímzéseken, az istenfás berekben, az ősi oltár képe is él még, kivált Háromszék megyében “Erdővidék”-en, ahol kun-bessenyők telepedtek. Földanyánknak, a Boldogasszonynak nagy tisztelői lehettek a székelyek, ámbár csak Szeged vidékéről tudjuk, hogy él még a “Boldogasszony” emlékezete /Kálmány Lajos: Boldogasszony, ősvallásunk Istenasszonya, Budapest, 1885/; ha még ma is rátalálunk náluk a keresztre (szövött asztalneműn is soros dísz még ma is), az oltárra mint Boldogasszonyra vonatkoztatott emlékekre…

A magyar ornamentika díszítő alakjai között tehát a kereszt a ma is ismert szülő Boldogasszony jelvénye lehet főként, mint aki a bőséget, a szaporodást mozdítja elő… (139-143 o.)

(Megjegyzés: Huszka a hun szót mindenkor két nn-nel HUNN-nak írja. Ezt a népnevet a mai írásmód szerint csak egy ennel HUN-ként használtam. KME)

 

ZÁRSZÓ

… Én a nagy turánságnak Ázsia nyugati részeibe, a Földközi-tenger keleti partjai tájékára került részeinek díszítő művészetét kutattam fel és állítottam áttekinthető csoportosítással rendbe, rendszerbe az elemeit. Levontam belőle a kínálkozó tanulságokat, kimutatva a több ezer éves

folytonosságot a kisázsiai és szíriai települőktől kezdve, végig a hunok, avarok és magyarok kezén át, egész a mai időkig… (178. o.)

Budapest, 1929. december 8. Huszka József, rajztanár

 

(Huszka József, A magyar turáni ornamentika története, Nyers Csaba magánkiadása, Budapest, 1996. Első kiadás: 1930)

 

—————————————-

   “A magyar turáni ornamentika története” a magyar díszítőművészet kincsestára, életfák, tudásfák, állatábrázolások mutatják be a több ezer éves magas kultúrával rendelkező nép sokszínűségét és értékeit. A több évezredet felölelő gyűjtemény összegzése mindannak, amit 1930-ban tudni lehetett a magyar díszítőművészetről és annak eredetéről. Huszka könyvében felfedezhetjük őseink legjellegzetesebb, legősibb ötvös remekműveit, a tarsolylemezeket is, amelyek a díszes fegyverzetű és ruházatú magyar fejedelmek, nemzetségfők és törzsfők méltóságjelvényei voltak. A magyar ötvösök háttéraranyozással, véséssel, ékkőberakásokkal díszítették az egyedülálló, jelképes üzenetet tartalmazó lemezeket, fémtárgyakat. Atyáink tárgyi emlékeit az idő megőrizte, a több ezer éves magyar szellemiségből fakadó csodálatos formavilágot, hitvallásuk tükörképeit. Ezek ma is hatnak, sugároznak ránk! A honvisszafoglalók gazdag és magasfokú díszítő művészetének jelképrendszere mélységes hitről, természetismeretről, tudományról és bölcsességről tanúskodik. 

   Huszka könyvében részletesen és nagy gonddal összehasonlítja az árpádkori magyar díszítőművészetet a hun-avar és az ókori kultúrnépek díszítőművészetével, amit számtalan példával alá is támaszt. Huszka 287 ábracsoportjából 37 csoportot választottam ki az alábbiak szerint. Huszka eredeti számozását H-val jelölöm.  Az itt közölt idézetek és rajzok elsősorban a magyar és hun díszítőművészet jellegzetességeit és szimbolikáját emelik ki. Azonban a legfontosabb szempont számomra az volt, hogy a kiválasztott anyaggal ismertessem és kihangsúlyozzam a honvisszafoglalók magasfokú fém-művészeti kultúráját.

Kerkayné Maczky Emese

Ősi jelképek a díszítőművészetben

1. (H-1) – Szemdísz. Hun szíjvégek

2. (H-21) – S-alakú szemdísz szíjvégeken és székelykapukon.

3. (H-36) – Magyar suba-, ködmön- és szűrhímzések szemdíszei. A pillangó japán

4. (H-56) – Honvisszafoglaláskori gömb-fülbevalók

5. (H-78) – Papirusz: természetes állapotban és egyiptomi díszítésként

6. (H-84) – Papirusz: hun-avar fémdíszek sírokból

7. (H-91) – Papirusz mintája magyar szíjvég

8. (H-82) – Papirusz minták a magyar népművészetben

9. (H-140) – Csokorpálmák/palmetták a honvisszafoglalás idejéből

10. (H-145) – Magyar legyezőpálma alakok

11. (H-120) – Hálómintájú ezüst tarsolylemez lovas sírból, Galgóc

12. (H-113) – Székelykapu-részetek

13. (H-119) – Bezdédi tarsolylemez lovas sírból, csokorpálmával

14. (H-146) – Székelykapu faragások

15. (H-146) – Hun szíjvég, Keszthely

16. (H-159) – Polip. Mikene

17. (H-163) – Magyar honvisszafoglaláskori bronz polipdíszek

18. (H-161) – Hun-avar polipalakok

19. (H-166) – Magyar polip sírleletek

20. (H-175) – Magyar rózsák. 2. szám: Pilin (Nógrád) női lovas sírból

21. (H-179) – Ukrainai kun szobrok mentekötővel

22. (H-183) – Négyszögű magyar fém rózsák

23. (H-199) – Magyar sírok rózsái istenfával

24. (H-213) – Gombok magyar sírokból

25. (H-217) – Griff-mintás hun-avar csuklós bronzdíszek

26. (H-220) – Griffek a nagyszentmiklósi arany kincsen

27. (H-222) – Griff és lófejes hun-avar korongok és ékszerek

28. (H-229) – Magyar madarak

29. (H-234) – Hun-avar lovas bronzdíszek

30. (H-237) – Kígyós minta, hun-avar ezüst, arany és bronz szíjvégek

31. (H-238) – Mezopotámiai ivó áldozó edény Gudea papkirály idejéből

32. (H-239) – Avar szíjvégek

33. (H-246) – Szalagcsokor szkíta Isten és király alakokon

34. (H-249) – Avar fém szalagcsokrok

35. (H-251) – Kereszt székelyföldi (Udvarhely) faragott jármon

36. (H-252) – Keresztsor erdélyi tálon és kályhafiókon

37. (H-255) – Keresztek ókori leleteken

 

 

PlayPrev|Next1 of 37

 
szemdisz hun szijvegeken

1. (H-1) - Szemdísz hun szíjvégeken

1. (H-1) - Szemdísz hun szíjvégeken2. (H-21) - S-alakú szemdísz szíjvégeken és székelykapukon3. (H-36) - Magyar suba-, ködmön- és szűrhímzések szemdíszei. A pillangó japán minta4. (H-56) - Honvisszafoglaláskori gömb-fülbevalók5. (H-78) - Papírusz: természetes állapotban és egyiptomi díszítésként6. (H-84) - Papírusz minták hun-avar fémdíszeken7. (H-91) - Papírusz mintájú magyar szíjvég8. (H-82) - Papírusz minták a magyar népművészetben9. (H-140) - Csokorpálmák/palmetták a honvisszafoglalás idejéből10. (H-145) - Magyar legyezőpálma alakok11. (H-120) - Hálómintás ezüst tarsolylemez a galgóci lovas sírból12. (H-113) - Székelykapu pálmamintával13. (H-119) - Bezdédi tarsolylemez lovas sírból, csokorpálmával14. (H-146) - Liliom/tulipán, székelykapu faragások15. (H-146) - Hun szíjvég, Keszthely16. (H-159) - Polip díszek. Mikene17. (H-163) - Magyar honvisszafoglaláskori bronz polipdíszek18. (H-161) - Hun-avar polipalakok19. (H-166) - Polip magyar sírleleteken20. (H-175) - Magyar rózsák. 2. szám: Pilin (Nógrád) női lovas sírból21. (H-179) - Ukrainai kun szobrok mentekötővel22. (H-183) - Négyszögű magyar fém rózsák23. (H-199) - Rózsák istenfával magyar sírokból24. (H-213) - Gombok magyar sírokból25. (H-217) - Griff-mintás hun-avar csuklós bronzdíszek26. (H-220) - Griffek a nagyszentmiklósi arany kincsen27. (H-222) - Állatalakos hun-avar korongok és ékszerek28. (H-234) - Hun-avar lovas bronzdíszek29. (H-234) - Hun-avar lovas brondíszek30. (H-237) - Kígyós minta, hun-avar arany, ezüst és bronz szíjvégeken31. (H-238) Mezopotámiai áldozó edény Gudea papkirály idejéből32. (H-239) - Kígyófonatos avar szíjvégek33. (H-246) - Szalagcsokros Isten és király alakok szkíta pénzeken34. (H-249) - Avar fém szalagcsokrok35. (H-251) - Keresztek székelyföldi (Udvarhely) faragott jármon

37. (H-255) - Keresztek ókori leleteken

 

Egy hun kantárdíszen négy búzaszemrelief látható. A kenyeret adó búzának szeme van a magyar nyelvben, s csak akkor mondják magnak, ha vetőmag. Aztán meg a mag is szem, ha táplálkozásra használják (meggy, cseresznye, eper, mogyoró, dió, szőlő, egres stb. szem). A szemes gabonát általában “életnek” hívja az ezredévek óta főként kenyérrel táplálkozó magyar. A szemzésnél, a más alanyra áttelepített növényrügyből nem lesz új

növény, hanem csak a régi módosul, változik, fejlődik. A szemben nem a keletkező új életet látjuk, hanem csak mag útján keletkezett új élet továbbképzését, fenntartását, fejlesztését; ezért a szem a fenntartó, továbbképző, tápláló isteni erő jelvénye. A termékenyítő mag ezzel szemben az alvó erők felköltésével új életet hoz létre s így a teremtő isteni erő jelképe. A szem, a gabonaszem csak nagyobb tömegben szolgálhat táplálékul, azért ábrázolása sem szorítkozik csak egyes szemre, hanem tömeget tüntet fel. (7-31 o.)

 

HUN-AVAR ÉS HONFOGLALÓ SÍRJAINK FÜLÖNFÜGGŐI

A szemdísznek a búzaszem ábrázolatokról mondott jelképes jelentését az őseink sírjaiban lelt fülönfüggőknek többnyire gömbökből álló alakjai és gömböcskékkel létesített díszítő szalagjai, háromszögei, meg négyszögei is igazolják (4).

A jelképezésre való törekvés föltevése nélkül lehetetlen volna megérteni sírleleteink fülönfüggőinek majdnem kizárólag gömbökből álló díszeit. Nem tekintve a csekély változatosságot, már technikai szempontból is könnyebb az ötvösségben különféle alakú lapokból álló díszt alkalmazni, mint a töméntelen apró gömböcske fölforrasztásával elért egyszerű formákat létesíteni. Ha ezeknek a gömböcskéknek nem volna semmi jelentése, akkor a szebb, mutatósabb és kevesebb munkát igénylő domborított, vagy metszett lapocskákból álló díszt alkalmazták volna… A hun sírokból ismert, úgynevezett kosaras fülbevalók dísze is, amely többnyire keskeny szalagból alakul ki, olyannyira be van irdalva (bemetszve), hogy miként az összefont drótdísz, szintén csak gömböcskék sorozatának látszik; azért a kisebb-nagyobb gömbökből álló tárgynak sok-sok apró gömböcskével való díszítése… nem lehet csak véletlen… valami jelentőségének is kellett lennie… Ez a sok gömb tehát jelentett valamit, amit mindenképpen ki akartak fejezni s a függő viselőjének, avagy a szemlélőjének emlékezetébe idézni… Hogy a kezdetben mindenki által értett jelképes vonatkozás még élt a hun-avar vándorlások korában, azt a gömböcsdísznek majdnem kizárólagos uralma valószínűvé teszi;… A gömböcsös dísz hazai ötvösségünkben kimutathatólag leér a XVIII. századig…

…Magasabb műveltségi fokon a szemes gabona az ember főtápláléka s így a tápláló isteni erőnek bemutatott áldozati anyagok között első helyet csak a gabonaszemek sokadalma foglalhatja el. Ezért került a … fülönfüggőkre a modius, a véka, amellyel csak felhalmozott gabonát lehetett mérni… A véka kisméretű, aranyból készült, négyszögű, füles másolatain ott van a gabonaszemekből keletkezett kúp, amely egyenlően általános díszítő formája a főniki, a kaukázusi és hun-avar-magyar fülönfüggőknek…

A főniki Asztarté, a mezopotámiai Istár, a Baálban megszemélyesített teremtő isteni erőnek női része, a fenntartó, továbbképző alkotó erő, amely… nem más, mint… a Földanya, avagy a magyar Boldogasszony, akinek gabonával áldoztak a minden áldozatnál szokásos virág- és egyéb földtermények (bor, olaj) mellett… Fülbevalóink majd minden alakja és dísze tehát a Baál-Asztarté-tiszteletre vonatkozó jelképes ékesség… Tehát az Asztarotra vonatkozó függőket a neki bemutatott áldozás alkalmával viselték a főnikiaiak – s mivel hunoknál, avaroknál, sőt a honfoglalóknál is más fülbevaló alig akad, ugyanolyan alkalomból viselhették őseink is valaha. Ez a magyarság ős vallására vonatkozó és elég biztosan megállapítható adat… Nyugat-Ázsiának, … több ezer éven át Istár vagy Asztarté, mint a fenntartó teremtő erő megszemélyesítője volt a legegyetemesebb istenség – magyar néven “Boldogasszony”. (33-47 o.)

PAPIRUSZ

A magyar ornamentika állati eredetű szemdíszével, meg növényi Istenfa-ábrázolataival szoros kapcsolatban van egy másik nagyon változatos és sok alakban előforduló díszítő elemünk, amelynek természeti mása nem mai hazánkból való és az Istenfa pálmájaként szintén növényi eredetű.

Hazai sírleleteink között csak mai népies alakjai segítségével ismerhetjük fel. Inkább csak népies díszeink őrizték meg igazi ősi formáit. Főként a Tisza-Dunaközről származó szűr- és subadíszeink tömött bokrétái

között, meg aztán kapufaragványokon látjuk a papirusznak a természeti előképet leginkább megközelítő virágalakjait (8)… A papirusz magyar alakjainak egy része az egyiptomi, általánosan ismert papiruszalakokhoz hasonlít hármas csészeleveleivel (5). Egynéhányról a középlevél lekopott, a legtöbbön azonban átváltozott szemgolyóvá a virágernyő kiindulásául szolgáló középbunkó vagy szárvastagodás, melyből a középlevél kialakult… Általában a magyar papiruszalakok úgy összefolynak a szemalakzatokkal, hogy egyrészükön a virágernyő a szemhéj többesítésének is nézhető, mivelhogy a virágcsészét a szívközépes szem helyettesíti.

Hazai díszeinkben a papirusz és szem nemcsak az egyes virágalakokban kerül össze, hanem a csoportosításban is… A magyar szemsorok a papiruszszár mellett, vagy ha körülfogják a papiruszt, avagy más virágot, egészen növényi elemnek néznek ki. A többezeréves fejlődés alatt a szem is eljutott az állati eredetű elemeknek az ornamentikában észlelt közös sorsára, t.i. növénnyé alakult… (6, 7)

A papiruszban a túlvilági életnek, a halhatatlanságnak a jelképét láthatjuk, amely karöltve jár a szerelemmel, a tápláló búzaszemmel, földi életünk fenntartójával. A magyar díszek között sok profilalakja a papirusznak egyenesen pávatollnak néz ki, a befoglalt szemmel. A páva a napnak, az örök fénynek és világosságnak és keresztény jelképezésben ennek folytán a halhatatlanságnak a szimbóluma. A magyar papirusz alakjai tehát mindenképpen a túlvilági életnek, a halhatatlanságnak a jelképei. (51-60 o.)

 

ISTENFA

A Krisztus előtti világ kedvelt, jelképes ábrázolása volt az “életfa”, vagy “szentfa”, amint azt a nyugati tudósok elnevezték. Mindkét név eléggé találó arra a mezopotámia-szíriai díszre, amelyet az asszír-babiloni, főniki-hittita emlékek oly sokszor ismételve elénk tárnak; azonban nekünk, magyaroknak, külön elnevezésünk van reá az “Istenfá”-ban, mely név úgy látszik, ősi hagyomány… A magyar elnevezés találóbb a nyugatinál, mert általánosabb, egyetemesebb, … mivel az istenfa az Istenek összességét, tehát

a világteremtő, kormányzó és fenntartó erőt is jelenti és nemcsak ennek az erőnek egy megnyilvánulását: a termékenyítést, a teremtést. Hogy a szűkebb értelem mindig bennfoglaltatik az egyetemes jelentésében az istenfának, az kifejezésre jut Sámás napistennek az istenfa fölött levő lebegésével, minthogy a nap kelti életre az alvó életerőt, ő az élet főforrása s így ő teremt…

Hogy az istenség általános, egyetemes jelképezésére miért használták főként a pálmát, azt a természeti viszonyokkal és egyéb más fa hiányával nem lehet egészen érthetővé tenni, kivált nem a késő asszír időkben, amikor volt nekik más, fenséges alakú fájuk is elég. Az asszíroknál okvetlenül hagyomány, történeti fejlődés tartotta fenn a pálma használatát, aminthogy Szíriában és Főnikiában szintén ezúton élt és él nálunk díszként még ma is az istenfának úgy pálma, mint papirusz-alakja…

Az istenfa a hun-avar sírleletek tanúsága szerint a honfoglalók beérkezéséig nem nagy szerepet játszott hazánkban… A magyarságnál a pálma-alaknak (palmetta) két csoportja állapítható meg: egyik a kötött csokor (9), a másik a legyező-alak (10). A kötött csokorból keletkezett pálmaforma, főként a honfoglalók sírjaiból… ismeretes; míg a legyező-alak leginkább székelykapu faragványokban és épületeken vakolatdíszként használatos még mai napig (12), amellett, hogy faragott házi eszközön és hímzéseken is felismerhető… Az összefonódó, szalagszerű faágak (háló) által alkotott rombuszok kitöltő hármaslevél díszükkel a Kr. utáni II. századból eredő kínai sírreliefek naturalisztikus jeleneteinek fáin: teljesen azonos módon alakítván a mi fonott szalagdíszes tarsolylemezeink mustráival (11), ami a honfoglalók kínai összeköttetésére erős világot vet… A rojtoskendő-kötésből keletkezett stilizált pálma-alakokat (palmettákat) díszként mindenféle alakú tér kitöltésére használják a honfoglalók ötvösei… Úgy székely kapukról, mint palóctájéki vakolatdíszekből a legyezőpálmának is több kerekleveles változatát ismeri a magyar ornamentika a hegyeslevelű kendőcsokrok mellett. A székely kapufélfák legyezőpálmája, az asszírhoz hasonlóan, cserépből nő ki. A székely kapufélfák pálmái legközelebb állanak a késő asszír pálmákhoz; míg a subatányéroknak és néhány kapufélfának

meg a hun-avar díszeknek papirusz istenfái főnikiai vagy mikénei formarokonságot mutatnak.

A honfoglalóknak kendőcsokor-pálmával díszített tarsolylemezein Istár egyenlőszárú keresztje (13) is fennmaradt… A lakóház pálmája, mint a szaporaság és termékenység jelképe, a családi tűzhely oltalmazója volt hajdan s ilyen minőségben és vonatkozásban került a székely kapukra, ahol még ma is él, noha régi jelképes értelme kiveszett a köztudatból. (63-82 o.)

 

LILIOM

Festett bútorokon gyakran előforduló virág, egy tulipánszerű, többnyire piros-fehér színnel festett alak, melynek virágszirmai nem borítják egymást, mint a tulipán színes levelei, hanem három egészen különálló viráglevéllel nyúlnak föl. Ez a virágalak ősi, régi emlékeinkben és a közelebb letűnt századok emlékein, székelykapukon többször előfordul és helyzeténél fogva mindig az Istenfa pálmáját helyettesíti, pótolja. Mivel a magyar istenfa koronázó virága ha nem pálmacsokor, akkor majd mindig papirosvirág; azért ez a háromszirmú virág is vonatkozásba hozható a papirusszal (14).

(Megjegyzés: Szerintem a Huszka által gyakran említett “papirusz virág” nem más mint a magyarok szent virága, a TULIPÁN. Figyelembe kell venni, hogy az eurázsiai vadtulipánok /tulipa hungarica/ levelei sem borulnak egymásra, hanem külön állnak, a szirmok csúcsai kifelé hajlanak. Ez a csodálatos nyitott virág mindenhol termett, amerre magyarok éltek. Velünk van évezredek óta. KME)

A keszthelyi hun-emléket (15) istenfává teszi a liliom közép, felső rombuszlevele fölött lebegő két szárny, mint a régi szárnyas napkorong emléke és maradványa.

Úgy látszik, a liliom (tulipán?) is Asztarté-Boldogasszony virága volt a hunnoknál. (85-86 o.)

 

POLIP

A magyar ornamentikának feltűnő, mindenütt jelentkező alakja a szív,

mely magánosan, vagy valamely más összetettebb díszítő alakban oly gyakran fordul elő, hogy eredete és jelentése méltán kelti fel érdeklődésünket akár az egyetemesen szokásos hegyesvégű alakkal, akár lekerekített véggel képezi is két felső íve a szívbevágást. … a valódi szívalak alul hegyes. Ilyen a bemetszéssel szemben lévő oldalon kihegyezett forma nagy változatban fordul elő a honfoglaló magyarság fémdíszei között, melyeknek azonban az a sajátos vonása, hogy a felső két ív két pontot, két szemet körít…

A késő minoszi kor első periódusából (1600-1500 Kr.e.), az egészen természetesen másolt tengeri állatok képei között felismerjük a nyolckarú polipban az oly hosszúéletű kétszemes szív természeti előképét is. A késő minoszi kor második szakában (a palotastílusban) a polip természethű ábrázolása kezd veszíteni hűségéből és mindinkább stilizálódik (16), míg a magyar formákkal való hasonlóságot el nem éri úgy, hogy már a karokat még vonalak is alig jelzik… A magyar alakok, úgy látszik, a stilizáló késő minoszi kor utolsó szakaszának formáit őrizték meg számunkra (17). Fő jellemvonásuk a szívhez hasonlító főalak mellett a kerek, vagy hosszúkás szemek… A szemek közül kiinduló tengelyjelző, hosszúkás testnyújtvány többnyire betölti a szemek alatt keletkezett üres tért és a későbbi alakokon egyes, sőt többágú levéllé változik. … őseink kezén hosszú fejlődésre nézhetnek vissza a mikénei polip-alakok.

A polip a fejlődés, a létrejövés, a teremtés eszközlője s így a teremtő isteni erő helyettese, képmása vagy jelképe. A polip ősi szimbolikus jelentésének tudását a honfoglaló magyarságról feltételezhetjük, mert hiszen tengerparton vonultak majdnem hazánk határáig. A faj konzervatív hajlama megőrizte a formát s mint díszt variálta egész a felismerhetlen alakokig, de hogy vallásos értelmét a tengertől való elszakadás után is tudta volna, arra mai ornamentikánk szívalakjai még nem bizonyítékok… A honfoglaló nemzedék korában bizonyára még szimbolikus dísz volt, de ma már mint polip kiveszett, noha szívként elégszer szerepel. A magyar alakok természeti előképét a mikénei s talán az égei kultúra tetőfokának a késő minoszi kor

I. és II. periódusának (1800-1400 Kr. e.) díszítő formái értetik meg velünk, melyeknek naturalisztikus polipjai mellett a magyar sírokkal azonos stilizált alak több találkozik. Ezek a formák kerültek a bizantiakhoz is a magyarok révén… A honfoglaló sírok nagyon számos alakja közt felismerhető több mikénei polip stilizált alakja. A későbbi alakok már kezdenek növényi jelleget ölteni, de a két szem mindig jól kivehető. (18, 19)

A honfoglaló nemzedék korában, sőt még aztán is soká, a sírdíszek tanúsága szerint, (a polip ill. szív) még szimbolikus dísz volt. (87-98

o.)

 

RÓZSA

A poliphoz kapcsolódnak a magyar rózsaalakok, mert a rózsa szirmait részben a polip szívalakjaival képezték honfoglaló őseink. Ezek a rózsák részint technikai eredetűek, részint több ezeréves tradíció által megőrzött, központos elrendezésű kör- vagy derékszögalakú díszek.

A pilini (Nógrád m.) honfoglaló sírokból került elő a legjellemzőbb rózsaalak (20), melynek négy polipját középen egy gömbszelet fogja le, úgyhogy a polip-szívalakhegye kifelé áll… Ha keletkezését, eredetét keressük a szívalakú polipokból összerakott rózsáknak, úgy csak a mentekötő boglárjára gondolhatunk, amely a mentekötő négy szíjának a mellről való kiindulását takarja… Erre a szíjazatra akasztották a vállakon a mente nyakának két szárnyát. A hónalj alatt hátramenő két szíj akadályozta meg a mentekötőnek a nyakba való felcsúszását, ha a mente repült a vágtató lovas után. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a mi rózsáink a polippal képezett mellboglár utódai. E feltevést támogatja az egyik kun szobor (21) mellboglárjainak egyenlőszárú keresztje is, mintha csak a négy polipnak vagy a szintén szokásos négy szemnek a mértani alakja volna a kereszt négy karja. Rózsáink polipjainak szívbevágása, tehát az alak szélesebb fele foglalja el a középhelyet és a vékonyabb, hegyesedő vége nyúlik a szíjakra, mintegy jelezve a kiindulási, az erő-, vagy csomópontot, ahonnan a szíjak széjjelfutnak…

 

Második fajtája rózsáinknak a nagyon régi tradíció folytán a honfoglalás korában még szokásos az a rózsaalak, melynél a polipokat szemalakok helyettesítik… A négy szemmel alkotott rozettának az ősi Szuzából, Főnikiából, Babilonból és Asszíriából maradtak emlékei… A négy szem mint négy levél, vagy négy bimbó, mindig feltűnően lényeges alkotó elem és a korong vagy növényi részek csak helytöltőnek látszanak. Ennek a közepéről szélesen induló és kifelé meghegyezett, szemet helyettesítő négy bimbónak a helyére került nálunk a négy polip- vagy szívalak.

Akár polip, akár szem volt őse a középpontból kinőni látszó virágszirmoknak, mindkét fajtát szokták őseink a rózsa köralakja helyett négyszögbe is befoglalni… (22)

Több rózsaalakunknál az istenfa formái egyesülnek a polippal, amikor is a szívalak többnyire negatív forma a dísz nélkül hagyott téren. Domború istenfarészleteket csak olyan rózsákon találunk, amelyeknek nem szív, hanem szem képezi a fő alkotórészeit. Akad csak istenfával ékes rozettánk is… (23)

A polippal és szemmel alkotott rózsáinkon kívül – amelyek csak a honfoglaló magyarság sírleleteiből ismeretesek -, van egész sereg virágot utánzó bogláralakunk a hun-avar korból. A hun-avar rózsák tagozásában főként a négyes vagy hármas és ezek kettőzése a szokásos beosztás… A négyes osztású boglárok gyakran szalagfonatok révén állnak elő. A hun-avar gyöngysoros rózsák mintájára a honfoglaló magyarság is szereti rozettái külső szélét kerek vagy hosszúkás és gyöngyökből álló sorokkal szegélyezni.

A rózsák kapcsán megemlékezhetünk a gombokról és a hozzájuk hasonló fülbevalófityegőkről is, hiszen a rózsák nagy része is félgömbszerű gomb (24). A ruha gombolására alkalmazott pitykék nagyrésze egész, vagy félgömb… A honfoglalók fülönfüggőinek cseppalakú fityegőit egy bemélyített kisebb csepp élénkíti.

Ősi rózsadíszeink szemlélete folytán előálló eredményként kimondhatjuk, hogy a rózsáink is jelképes díszek, mert hiszen a polip és szem központos csoportosítása révén születtek. Azonkívül a keresztet

képező alakok, a szemek nélkül is, Asztartéra, illetve Földanyánkra, a Boldogasszonyra utalnak. Bogláraink és gombjaink szimbolikus értelme tehát aligha ismeretes nem volt még a honfoglalást megelőző közeli időkben. (99-113 o.)

 

A GRIFF ÉS MÁS ÁLLATOK

A GRIFF, a madárcsőrű szárnyas párduc hun-avar sírjaink öntött bronzdíszei között gyakran fordul elő magánosan vagy több együtt guggoló helyzetben… A magánosan guggoló griff mindig profilban hátára csapott bojtos farkkal, hegyes fülekkel, gyakran nagyon stilizált szárnnyal és többnyire egyoldali két lábbal van ábrázolva (25). A hun-avar griff sohasem áll, mindig guggol. Az Attila-kincs griffjei (26) állva támadják az őzet vagy szarvast. A honfoglaló magyarság sírjaiból csak két griff ábráját ismerjük eddig és azok is állanak. Az egyiptomi guggoló szfinksz-állás úgylátszik a népvándorlás hadai közül csak a hun-avar népek sajátsága volt. A kereszténység felvételével kivész a griff ornamentikánkból, noha az első királyok korában még ismeretes… Meg kell még emlékeznünk a kampós-keresztet alkotó griff-fejes hun-avar korongokról is, ámbár a svasztikát lófejekkel is szeretik képezni, sőt három lófejes emlékünk is akad (27).

A magyar ornamentika utolsó griffjét egy székelykapu címerablakának faragott és festett díszítésén látjuk 1751. évből. A székelykapuknál a kiskapu fölött előálló négyszögű tért vagy díszes ráccsal, vagy a tulajdonos címeralakjait ábrázoló reliefes deszkázattal töltik ki. Nemzetes Veres Péter uram címerében, úgy látszik a nap és hold szerepelt, mert a kapudíszítő művész felkelő teli napot és lenyugvó fogyó holdat ábrázolt. A nagy napkorong fölött virágágyon, buja növényzet között már aludni tért Hajnalka, a nap hírnöke és a kis holdkorongot a nap alatt egy oldalon a nagy csokrot tartó Hableány tolja lefelé, míg másoldalt a szárnyas és nagy virágleveles talpú és kígyófarkú, négylábú griff igyekszik homályba, virágfelhőbe buktatni s már el is takarta nagyobbik felét. Az ábrázolt cselekmény hangosan beszél. A székely képfaragó szemében a griff a sötétség

szelleme, aki elfödi, felhőbe takarja a holdat, hogy a napfény se tehesse láthatóvá. A magyar ornamentika utolsó griffje tehát még jelképes dísz és valószínűleg jelképes alakok voltak ősei is: a hun-avar griffek…

Őseinknek ismerniök kellett a griff sötétség jelentését, ha még a székely kapufaragó 1751-ben tudta a régi jelentést, midőn a dálnoki kapura azt a nagyszerű “Napkeltét” faragta. A griff tehát a hunok óta élt ezen a földön és mindig az éjjel, a sötétség szelleme volt egész a XVIII. századi kapufaragásig, ahonnan kezdve nyoma vész.

(Megjegyzés: Huszka “állatküzdelmeinek” magyarázata, amikor is a griffek körülvesznek gyengébb állatot, életfát vagy embert, nem világos, ezért ezeket a részeket nem is idézem. KME)  

Jelentőségére és ősi voltára nézve az állatok közül a griff után a madarak következnek, mert leggyakrabban akadunk reájuk, a legrégibb kortól a mai napig, a hun-avar síroktól a mai kunsági subáig. A madarak között galamb, sas és a páva foglalják el a főhelyet.

A GALAMB, a veszekedő természetű szelíd galamb mint Istár-Szemiramisz jelképe eddig, mint legrégibb emlékünk, a hohenbergi (Stiria) sírokból (IV-V. sz. Kr. u.) ismeretes, egyes alakban vagy párosával egymás mellett. Úgy a hohenbergi galambokra, mint mai díszeink hímzett, festett és fába faragott, zománcozott alakjaira jellemző, hogy majd mindig pávafarkú galambot ábrázolnak. (28)

Mai díszeink között cserép- és bútorfestésnél is gyakran találkozunk a galamb alakjával, amellett még a székely galambbúgos kapu nekem úgy tűnik föl, mintha egyenesen csak Asztarté tiszteletére állított emlék volna. Az íves nagy kapu emeletes galambdúcával, istenfás pilléreivel, címerablakával a kiskapu fölött egy réges-régi ősi emléknek néz ki, amely eddig, ha megvénül, ha megkorhadt: újra született, ismét ős alakjában pompázik máig.

A galambnak, mint a szerelem madarának jelentését hirdetik népdalaink is, mikor a szeretőt, kivált a menyecske-szeretőt mindig galambomnak nevezik. Ezek alapján bátran mondhatjuk, hogy mindig

jelképes értelme volt nálunk az Istár-Szemiramisz-Vénus galambjának s így ősidők óta mint jelképes dísz szerepel ornamentikánkban.

A SAS is, különösen a kettes sas (kétfejű sas) úgy látszik szintén ősi tradíció szülötte népünknél. Hun sírból ismerünk egy kínai rokonságot megengedő halász-sast, egy hevesmegyei sírból egy kiterített szárnyút, egy oroszlános avar csaton két sast egymásnak háttal állva és több kettes sast az újabbkori emlékek között… A kettes sassal többször találkozunk népies hímzéseinken, … egy székely kapuláb kétfejű sasát, helyzeténél fogva, egyenesen ősi tradíció szülöttének kell tartanunk…

(Megjegyzés: Sas mindig sólyommal helyettesítendő. A magyarok és ókori rokonnépek szimbolikájában a sólyomnak, mint Isten küldöttének, központi szerepe van. Idegen kútfők is kizárólag sólyomról (falcon) írnak. A magyarok számára különösképpen fontos a SÓLYOM, hiszen eredetmondánk központi alakja a szent TURUL madár. KME) 

Harmadik madara ornamentikánknak a PÁVA, amely ma is él és úgy látszik szintén ősi alak, mert van egy fülönfüggőnk két pávával, melyek a polip szívalakú testét látszanak őrizni és azonkívül akad több szíj- és ruhadísz is az avar korból a páva félreismerhetetlen alakjával. Mai ornamentikánkban a pávának se szeri, se száma. Az indiai hitregében a páva a tiszta és csillagos eget, meg a fénylő napot jelenti… Tehát napot, világosságot, fényt jelent a páva. Ezt a jelentést költészetünk is őrzi a “Fogoly katona” balladájában vagy a “Felszállott a páva vármegye házára” kezdetű népdalban, melyekben a páva fényt, világosságot, eget jelent a tömlöc sötétjével szemben. A kereszténység a halhatatlanság jelképéül használta a pávát, amit szintén Keletről vett át.

A SZARVAS már ősmondáinkban szerepel, midőn a Meotis mocsarain átvezeti Hunort és Magort. Semmiesetre sincs vallási jelentés nélkül, mert hiszen a fenntartó és tápláló erőt jelképező Asztarténak Artemis-Diána változatát kíséri az ó-korban… A keresztény magyarságnál a Szűz Mária, a Boldogasszony-tisztelet templomainak szarvas jelöli ki a helyét, világos bizonyságául az ősi, Ázsiából hozott vallási nézetek fennmaradásának.

… jelentését nagyon jól ismerték még Szt. László korában, sőt a krónikaíró korában is (1358)… Népies ornamentikánkban a szarvast ős, vallási jelentőségének megfelelően ma is gyakran faragják az istenfa két oldalára, sőt legtöbbször galamb társaságában, mintha hangsúlyozni akarnák, hogy mindkét állat Földanyánknak, a magyar Boldogasszonynak, Asztarténak a jelvénye. A magyar ornamentika szarvasa tehát jelképes dísz.

Az állatvilágból még az OROSZLÁN-nak jut nagyobb szerep ornamentikánkban. Már az avar sírokból ismerjük több stilizált alakját és ma is használják díszül jellegzetes formáit, noha nem valami természetes ábrázolásban. Az oroszlán mindig és minden időkben az erő, a hatalom jelképe volt s úgy látszik egyetemes jelentését nálunk sem változtatta meg. Mint címertartó a párduc is szerepel mai hímzéseink között… Párduc, de főként oroszlánfejek, illetve testrészek fordulnak egymás felé, egy-egy lábukat veszekedve egymásnak támasztva a hun-avar szíjvégek felső végén, ott, ahol a szíjat beleerősítették. Hogy az eredeti alak sörényes hímoroszlán volt, azt a későbbi nagyon egyszerűsített alakokból már nem lehet meglátni, mert szinte növénylevéllé, vagy mértani alakká idomulnak. Az oroszlán feje szemben ábrázolva, avar szíjvégeken díszként 7-7 ponttal és csillaggal is előfordul, valószínűleg szintén jelképes értelemben. Az oroszlán tehát a hun-avar kor egész tartama alatt szerepel mint dísz s mivel a közeli korban is még jelképes alak volt, feltehető, hogy mindig az erőt és hatalmat jelentette, vagyis, hogy mindig jelképes dísz volt nálunk.

A LÓ-nak egész alakja a hun-avar sírokból eddig nem ismeretes, azonban a honfoglalók sírjaiban két áttört korongon felismerhető nagyon elstilizált, griffszerű alakja. A hun-avar lófejek vagy kampós keresztet alkotnak, vagy hátukkal összenőve, vagy csak nyakukkal összenőve, kifelé álló fejjel övdíszt képeznek (29)… A ló, mint őseink kedves állatja került a díszek közé, alighanem vallási jelentőség nélkül, minden jelképes értelem híjával.

(Megjegyzés: Ezt kizártnak tartom. A ló a hun-magyar népek évezredes társa volt. El nem képzelhető, hogy jelképes értelem nélkül használták

volna, hiszen még holtukban – lovastemetkezések – is elkísérte őket. Szántai Lajos mondta előadásaiban, hogy a középkorban még nyugaton is úgy tudták, hogy a ló a magyarság jelképe. Tehát Huszka a lovat azért nem találta meg más ókori népek jelképrendszerében, mert nekik nem jelentett mást mint minket, a magyarságot. A LÓ A MAGYARSÁGOT JELKÉPEZI. KME)

A lóáldozás szertartása ismeretlen volt a magyarok régi ősvallásában, mert különben az ornamentika is tudna róla. A fehérló-áldozás, – ha egyáltalán megvolt – későbbi átvétel a perzsáktól. (Megjegyzés: Melyik nép áldozná fel önmagát? A perzsák viszont könnyen feláldozták ellenségeiket. KME) (115-127 o.)

 

KÍGYÓ-, ZSINÓR-, VAGY SZALAGFONÁS

A magyar ruha zsinórdísze ornamentikánknak minden előállítási módjában szokásos, és mértani alakzatoknak nézhető fonott díszei, bármily nagymértékben technikai eredetűek is: nem tekinthetők, legalább is részben, szimbolikus jelentés nélkül valóknak, ha hun-avar sírleleteink nagyszámú fonott díszeit is szemügyre vesszük.

Maradt egy avar lovas sírban Nagymányokon (Tolna m.) olyan, ezüstből való préselt szíjvégünk (30, 1. szám), mely sok stilizáltabb hun-avar emléket megmagyaráz és amelynek előképét a sumír ősidők emlékei között ismerhetjük fel. Ez a mányoki szíjvég… két kígyóból álló fonást mutat. E kígyófonás legősibb előképe a Gudea, lagesi patesi (papkirály, kb. 2350. Kr. e.) Telloban talált zöld kőből faragott edénycsövének a reliefje, melyet a bevésett írás szerint “életért” ajánlott fel Istenének: Ningiszidának… (31)

Általában véve, az avar sírok nagyszámú fonásmustrájáról lemaradnak a fejek (32); sőt a kétágú kígyófonás többágúvá válik, vagy valódi zsinórfonássá bővül, mielőtt egészen szögletes szalagfonás mustrává alakulna, mely kínai, Han-korbeli reliefen (Kr. u. 147.) is fellelhető…

A végnélküli kígyó a szerelem és a szerelemmel kapcsolatos teremtő erő jelképe volt mindig. Ilyen a mai jegygyűrű is… Az avarok sokféle zsinór-

vagy szíjfonatdísze tehát, bármennyire technikai eredetűnek látszik is, eredetére nézve olyan szimbolikus dísz, melynek jelentését még tudták az avar korban. (129-133 o.)

 

SZALAGCSOKOR

Az avarok általában nagyon szerették a szalaggal való ékítést ruhán lószerszámon. Hogy a fehérhunok lelógó lobogó szalaggal díszítették kalapjukat, azt a pénzeik emberalakjain mindenütt észlelhetjük. Akár kalap, akár sisak, akár korona van az istenek és királyok fején, elmaradhatatlan a csokros, lobogó szalag (33). Ma is elengedhetetlen a magyar kalapon, pártán, a leányok “pántlikába font” varkocsán és a feldíszített lószerszámon. A szalagdísz minden régi népnél szerepel, azonban a szasszánida perzsáknál, bizonyára hun befolyásként, úgy elterjedt, hogy a hullámos repülő és legtöbbször kicsipkézett szélű szalag valósággal ismertető jelleg díszítéseiken.

Az avarok a idő viszontagságainak ellenállni nem képes szalagszövetet állandóbb fémcsokorral is helyettesítették (34), ami különben fényűző hajlamaiknak természetes következménye volt… A csokorra kötött rojtos szalag, mint önálló díszítőforma, az avarokkal letűnt, noha mint szövetnyakkendő a magyar ruha kiegészítő részeként elmaradhatatlan…

A avar szalagcsokor nem csupán természetutánzás, szimbolikus jelentés nélkül, mert a Boldogasszonyról, ősvallásunk Istenasszonyáról fennmaradt emlékezéseink szerint… ma is elő népszokásainkban a szalag az ő “rosszakat űző” jelvénye; védelem a boszorkányok megrontó szándéka ellen s így Földanyánknak, a magyar Boldogasszonynak a tiszteletéből eredő szimbolikus dísz, melynek vallási jelentőségét okvetlenül ismerték a hunok és avarok, mikor még ma is tudja népünk. (135-137 o.)

 

A KERESZT

Székelyföldi fényképfelvételeimben akadt egy faragott járom (35) is, melyen az egyenlőszárú kereszt szalagszerűen, soros díszként jelenik meg. Mivel a krisztusi kereszt még annyira vallási jelvény, hogy eddig nem vált

közönséges ornamentummá, nem gondolhattam másra, mint a Kr. e. (mezopotámiai) ősvallásból már jól ismert… keresztre (37), amely még eszerint ma is él ornamentikánkban. Amennyiben a székelyföldi cserepesség díszei között sem ismeretlen a keresztsor (36): külön fejezetben való tárgyalása és múltjának felderítése mellőzhetetlen hazai ornamentikánk szempontjából…

A bezdédi tarsolylemez (13) tanúságtétele szerint a honfoglaló hadak lovas vitézei is hoztak ide Kr. előtti keresztet istenfa társaságában, nemcsak a krungli temető hun-féle népei. Valószínű, hogy még ismerték jelentését úgy a hun-korban, mint a honfoglalás korában, ha díszként a mai székelyek is örökölhették. Az istenfát is főként a székelyek őrizték meg kapuikon; miért is az istenfás lovas sírokban alighanem székely vitézek pihennek. Az istenfa házon, vakolatdíszben, főként a Barkóknál (Felvidék) él még ma s talán itt is székely telepeseket sejthetünk. A székelyek egy részénél, hímzéseken, az istenfás berekben, az ősi oltár képe is él még, kivált Háromszék megyében “Erdővidék”-en, ahol kun-bessenyők telepedtek. Földanyánknak, a Boldogasszonynak nagy tisztelői lehettek a székelyek, ámbár csak Szeged vidékéről tudjuk, hogy él még a “Boldogasszony” emlékezete /Kálmány Lajos: Boldogasszony, ősvallásunk Istenasszonya, Budapest, 1885/; ha még ma is rátalálunk náluk a keresztre (szövött asztalneműn is soros dísz még ma is), az oltárra mint Boldogasszonyra vonatkoztatott emlékekre…

A magyar ornamentika díszítő alakjai között tehát a kereszt a ma is ismert szülő Boldogasszony jelvénye lehet főként, mint aki a bőséget, a szaporodást mozdítja elő… (139-143 o.)

(Megjegyzés: Huszka a hun szót mindenkor két nn-nel HUNN-nak írja. Ezt a népnevet a mai írásmód szerint csak egy ennel HUN-ként használtam. KME)

 

ZÁRSZÓ

… Én a nagy turánságnak Ázsia nyugati részeibe, a Földközi-tenger keleti partjai tájékára került részeinek díszítő művészetét kutattam fel és állítottam áttekinthető csoportosítással rendbe, rendszerbe az elemeit. Levontam belőle a kínálkozó tanulságokat, kimutatva a több ezer éves

folytonosságot a kisázsiai és szíriai települőktől kezdve, végig a hunok, avarok és magyarok kezén át, egész a mai időkig… (178. o.)

Budapest, 1929. december 8. Huszka József, rajztanár

 

(Huszka József, A magyar turáni ornamentika története, Nyers Csaba magánkiadása, Budapest, 1996. Első kiadás: 1930)

 

—————————————-

   “A magyar turáni ornamentika története” a magyar díszítőművészet kincsestára, életfák, tudásfák, állatábrázolások mutatják be a több ezer éves magas kultúrával rendelkező nép sokszínűségét és értékeit. A több évezredet felölelő gyűjtemény összegzése mindannak, amit 1930-ban tudni lehetett a magyar díszítőművészetről és annak eredetéről. Huszka könyvében felfedezhetjük őseink legjellegzetesebb, legősibb ötvös remekműveit, a tarsolylemezeket is, amelyek a díszes fegyverzetű és ruházatú magyar fejedelmek, nemzetségfők és törzsfők méltóságjelvényei voltak. A magyar ötvösök háttéraranyozással, véséssel, ékkőberakásokkal díszítették az egyedülálló, jelképes üzenetet tartalmazó lemezeket, fémtárgyakat. Atyáink tárgyi emlékeit az idő megőrizte, a több ezer éves magyar szellemiségből fakadó csodálatos formavilágot, hitvallásuk tükörképeit. Ezek ma is hatnak, sugároznak ránk! A honvisszafoglalók gazdag és magasfokú díszítő művészetének jelképrendszere mélységes hitről, természetismeretről, tudományról és bölcsességről tanúskodik. 

   Huszka könyvében részletesen és nagy gonddal összehasonlítja az árpádkori magyar díszítőművészetet a hun-avar és az ókori kultúrnépek díszítőművészetével, amit számtalan példával alá is támaszt. Huszka 287 ábracsoportjából 37 csoportot választottam ki az alábbiak szerint. Huszka eredeti számozását H-val jelölöm.  Az itt közölt idézetek és rajzok elsősorban a magyar és hun díszítőművészet jellegzetességeit és szimbolikáját emelik ki. Azonban a legfontosabb szempont számomra az volt, hogy a kiválasztott anyaggal ismertessem és kihangsúlyozzam a honvisszafoglalók magasfokú fém-művészeti kultúráját.

Kerkayné Maczky Emese

Ősi jelképek a díszítőművészetben

1. (H-1) – Szemdísz. Hun szíjvégek

2. (H-21) – S-alakú szemdísz szíjvégeken és székelykapukon.

3. (H-36) – Magyar suba-, ködmön- és szűrhímzések szemdíszei. A pillangó japán

4. (H-56) – Honvisszafoglaláskori gömb-fülbevalók

5. (H-78) – Papirusz: természetes állapotban és egyiptomi díszítésként

6. (H-84) – Papirusz: hun-avar fémdíszek sírokból

7. (H-91) – Papirusz mintája magyar szíjvég

8. (H-82) – Papirusz minták a magyar népművészetben

9. (H-140) – Csokorpálmák/palmetták a honvisszafoglalás idejéből

10. (H-145) – Magyar legyezőpálma alakok

11. (H-120) – Hálómintájú ezüst tarsolylemez lovas sírból, Galgóc

12. (H-113) – Székelykapu-részetek

13. (H-119) – Bezdédi tarsolylemez lovas sírból, csokorpálmával

14. (H-146) – Székelykapu faragások

15. (H-146) – Hun szíjvég, Keszthely

16. (H-159) – Polip. Mikene

17. (H-163) – Magyar honvisszafoglaláskori bronz polipdíszek

18. (H-161) – Hun-avar polipalakok

19. (H-166) – Magyar polip sírleletek

20. (H-175) – Magyar rózsák. 2. szám: Pilin (Nógrád) női lovas sírból

21. (H-179) – Ukrainai kun szobrok mentekötővel

22. (H-183) – Négyszögű magyar fém rózsák

23. (H-199) – Magyar sírok rózsái istenfával

24. (H-213) – Gombok magyar sírokból

25. (H-217) – Griff-mintás hun-avar csuklós bronzdíszek

26. (H-220) – Griffek a nagyszentmiklósi arany kincsen

27. (H-222) – Griff és lófejes hun-avar korongok és ékszerek

28. (H-229) – Magyar madarak

29. (H-234) – Hun-avar lovas bronzdíszek

30. (H-237) – Kígyós minta, hun-avar ezüst, arany és bronz szíjvégek

31. (H-238) – Mezopotámiai ivó áldozó edény Gudea papkirály idejéből

32. (H-239) – Avar szíjvégek

33. (H-246) – Szalagcsokor szkíta Isten és király alakokon

34. (H-249) – Avar fém szalagcsokrok

35. (H-251) – Kereszt székelyföldi (Udvarhely) faragott jármon

36. (H-252) – Keresztsor erdélyi tálon és kályhafiókon

37. (H-255) – Keresztek ókori leleteken

 

 

PlayPrev|Next1 of 37

 

http://arpad.org/diszitomuveszet/osi-jelkepek-a-diszitomuveszetben/

 

Téma: Árpád - Ősi jelképek a díszítőművészetben

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása