Asztrológiai szimbólumok időfizikai jelentése

2012.08.11 12:37

 

Kapcsolódó linkek..

http://embers-eg.webnode.hu/news/mars-napja-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/jupiter-napja-/

 

 

„Ha felszállóágban vagy, visszatérsz a felmenődhöz.”

1. ELŐSZÓ

Kevéssé ismert tény, hogy a magyar asztrológusok kezdettől fogva élénk figyelemmel kísérik a Hunniában folyó teremtésfilozófiai kutatásokat. Ennek fő oka, hogy az időfizikához kapcsolódó szerves világkép érthető és logikus magyarázatot ad a földi események és az égi mozgások közt megfigyelhető rejtélyes kapcsolatokra, míg az elmaradott, materialista tudomány csak a száját húzza és félrebeszél, ha a jelenség értelmezéséről van szó. Pedig az asztrológia egyidős az asztronómiával és néhány évszázada még nagyon jól megfértek egymás mellett a fejekben.
Az asztrológia működésével kapcsolatban azt kell tudni, hogy a bolygók és csillagok mozgása a gravitációs hullámterük eredő interferencia mintázata (szinkrodinamizmusa) révén befolyásolja – finom, de létező mértékben – az emberek és társadalmi rendszerek (országok, népek, vállalatok) sorsának mintázatát (alakulását). Ami azonban önmagában még nem alkalmas rá, hogy determinálja a mintázatot, csupán hozzáadódik egy másik, erőteljesebb természeti jelenséghez. Ez az önmagába zárt és önhasonló létezésben megfigyelhető skálafüggetlenség, amely miatt a különböző megnyilvánulási szintek jelenségei rendszeresen korrelálnak, ami az asszociatív memóriával rendelkező lelkes intelligenciák számára lehetővé teszi a változások elemzését, nyomon követését és előrejelzését. Így működik gyakorlatilag minden jóslási rendszer, függetlenül attól, hogy milyen eszközöket használ: kártyát, csillagállást, tenyeret, kávézaccot vagy üveggömböt.
Ebben az írásunkban most fellebbentjük a fátylat az asztrológia ősi rendszerében elrejtett, mély ezoterikus titkokról, amik végre világossá teszik a nyitott elmék számára, hogy mennyivel több és szó szerint isteni tudás van belekódolva ebbe a tanításba. Innentől kezdve a csillagfejtés kőkemény tudományos alapokon álló rendszerré válik a mester szintű művelői számára, ami sokat segíthet az önmegismerésben mindenkinek. Természetesen tudjuk, hogy az asztrológia olyan hatalmas és kiterjedt tudományág, hogy nem lehet a mesterévé válni egy földi reinkarnációs ciklus alatt, de bízunk benne, hogy akik ezt a szakmát választották, elég kitartóak lesznek és végigjárják az utat, bár hány életet is kelljen rászánniuk.

2. AZ ÁLLATÖVI JEGYEK

A zodiákus tizenkét jegye nem azonos az állatövi csillagképekkel, mivel az állatövi jegyek a Nap látszólagos évi pályájának, az ekliptikának tizenkét egyenlő részre való felosztásából adódó égboltrészek. Ettől némileg eltérnek a csillagképek a Föld pálya változása miatt, amit egyes horoszkópoknál figyelembe vesznek, másoknál nem.
Az állatövi jegyek szimbólumai évezredek során alakultak ki, formájuk mégsem esetleges, hanem nagyon mély ismereteket tükröz a teremtés működésével kapcsolatban. Az 1. ábrán ezek láthatók, a hozzájuk rendelt alapelemekkel együtt, amikről az 5. fejezetben részletesen szólunk. Az alábbiakban ismertetjük a szimbólumok időfizikai jelentését, végighaladva az évkörön időrendben (a tavaszponttól kezdve).



1. Az állatövi jegyek.

Kos (aries): A teremtés (esztendő: ez teendő) az időforrás virtuális kettéhasadásával kezdődik, a Teremtő okforrás önmagába való visszakanyarodása (jobbra fordulása) során. A tavaszponttól kiindulva ezért jobbra (órairányban) mozog az idő a továbbiakban (ahogy kell). A kos szarva egyrészt a tachion útvonalát jelképezi, másrészt a töréspontból kétfelé ágazó másolati források szétszaladását a primer időszál mentén. A latin szó: Ár-i-ez vagy Ár-ja-ez magyarul értelmes és konkrétan meghatározza, mely okforrás tachion kiáradásáról van szó (a Teremtőről, nem a többiről).

Bika (taurus): Az időhurokból kivezető időszál felfelé (jobbra) a teremtőjéhez és lefelé (balra) a teremtményéhez vezet, kiszaladva a feneketlen mélységbe. Amennyiben az első rangú időhurokról van szó (latinul: A-ta-úr-usz: Atya Isten forrása), a felettese a Teremtő Atya, a teremtményei a belőle születő másodrangú szerinók.

Ikrek (gemini): A két egymás számára létező okforrás, a megnyilvánulás ősi szimbóluma a négyzet alakú végtelen hurok, ami topológiailag azonos a szimmetrikusan felhasított Möbius-szalagból kapott Tetrás-szalagéval. A másik szimbólum, amit gyakorta használnak ehelyett az asztrológusok, egy mögöttes jelentést is hordoz, mivel a Teremtő Atya és a Teremtő Anya primer időszál tűzvonalait a Mindenható Fiú Isten időhurka kapcsolja össze, kettős időszál rendszerével (élvonal és köldökzsinór). Filozófiai szempontból ez a szögletes jel az önmagába zárt létezőt is ábrázolja, amin belül a teremtés zajlik. Az ikrek természetesen egymás tükörképi párjai: balos és jobbos. A ge-mi-ni szó eredetileg két-mi-ni jelentésű volt, vagyis a két apró forráspontunkra utalt.

Rák (cancer): A döntött vagy oldalra fektetett 69-es jel az időhurok forgását, keringését és csavarodását jelképezi a hullámtérben. A hatos köztudottan a Mindenható, a kilences pedig az élet száma. A számok időfizikai jelentésével kapcsolatban érdemes elolvasni: A teremtés számai (2004) című írást az Eseményhorizonton. Az asztrológiai szimbolikában azért döntik meg vagy fektetik le a 69-es jelet, hogy még véletlenül se tévessze senki össze a számokkal, mert a jelentése rejtett, ugyanakkor közvetve mégis a számokhoz kapcsolódó. A can-cer: kan-szer szó a férfi Isten helyét jelenti magyarul, aki a K-an: a Ká égben található.

Oroszlán (leo): Az időhurokból kiáradó spirálgömbi időhullámtér, a téridő nem egyszerűen forog és kering, hanem valójában csavarodik, órairányban a forrásától kifelé haladva. Itt természetesen a téresszencia pozitív taszítási vektorú rétegeiről van szó, ugyanúgy, mint a szvasztikánál. A latin le-ó kifejezés ennek megfelelően az öreg lesugárzottra, vagyis a téridő hosszú ideje történő kiáradására utal. Az oroszlán pedig azért lett ennek a jegynek az állata, mert sörénye épp olyan kuszán szétálló, mint az időhurokból kiszaladó időszálak. Amennyiben az állat fogalmát az időhurkokra (teremtményekre) vonatkoztatjuk, az oroszlán (szerinó) mindenképpen az állatok királya.

Szűz (virgo): A téridő hullámterének minden egyes szelete, téresszenciája négyes szimmetriájú (a pozitív taszítási vektorú rétegek spirálgömbjei), lásd: A szvasztika titka (2008) című írásunkat. Ráadásul ezek a rétegek átfedik egymást csavarodás közben, ezért hurkolódik össze a két utolsó szára a jelnek. A virgo magyarul egyrészt virágot (a térforrás az élet virága), másrészt virgoncot (fürgét, mozgékonyat) jelent, míg a szűz szavunk ez esetben tisztának és ártatlannak, romlatlannak és romolhatatlannak mondja a térszeránt.

Mérleg (libra): Az egyenes vonal fölött ábrázolt görög omega nagybetű arról árulkodik, hogy a teremtésben egyes időszálakon vannak időhurkok, másokon viszont nincsenek. Az időhurkok az ábrázolásnak megfelelően valójában nem teljesen zártak (nem időkörök), hanem nyitott körívek az időszálon. A latin lib-ra magyarul szabad Rát (Napistent) jelent, innen ered a libertas (szabadság): libert-ász (szabad Isten) kifejezés is. Vagyis az Isten időhurka egyrészt szabadon mozoghat a hullámtérben, másrészt a kiáradó hullámtere (a misztikában: szabadság), a téridő szabadon terjed mindenfelé, leárnyékolhatatlanul és megállíthatatlanul. Egy ide kapcsolódó érdekesség, hogy a Zohárban úgy is emlegetik a térszeránt, mint az élet mérlegét, ami egy olyan helyen függ, ami még nem volt (a Teremtő tachion kúpjában, az ősidőben). Ezen azokat mérték, akik még nem voltak (a virtuális tachionok a hurokban).

Skorpió (scorpio): A téresszenciát alkotó időhullám rétegeknek taszító, sodró hatásuk van. Erről árulkodik a szűz jeléhez hasonló szimbólum végén a vektornyíl, ami ez esetben nem a skorpió nevű állat fullánkos farkát jelenti. Hanem azt, hogy a taszítási vektorok folyamatosan odébb lökdösik a téresszenciába kerülő időforrásokat, időhurkokat. A latin s-kor-pi-ó az öreg idő tüzét jelenti, míg a s-korp-i-ó az öreg Isten testét (transzcendens értelemben). A kettő természetesen egy és ugyanazon dolog.

Nyilas (sagittarius): A taszítási vektorok az X-szel jelölt forrásponttól kiindulva, sugárirányban (a normális mentén) kifelé sodorják az elért időforrásokat. Ez minden (időbeli és térbeli) mozgás oka a teremtésben, ezért annyira fontos, hogy hangsúlyozásul külön jelet kapott az asztrológiában. A magyarok (a nyilas jegyű nép) ezt az égi nyilast úgy is emlegetik, hogy az „Isten nyila”. A szag-it-tár-i-usz valójában segít-tár-i-usz vagy szakít-tár-i-usz. Egyrészt azért, mert az Isten forrásának hullámterében tartózkodókat segíti életben maradni (a mozgatóerő), másrészt mert a téresszencia kifelé sodorja a teremtményeket, szétszakítva a kezdeti egységet a kiáradás által. Ugyanakkor a téridő szak-ítása (szakosítása) párhuzamos téresszenciákra szintén a vektoroknak köszönhető, amik szeparálják egymástól a térszeleteket.

Bak (capricorn): Az időhurokból virtuális tachionok látszódnak ciklusonként kiszaladni a kettős idősűrűségű közegben újra és újra felhasadó forráskép miatt. Ez a szimbólum azért hasonlít némileg a 7-es számra, mert a tachion hetedik időrétegébe hatol bele a tachion jelenpontja, az időhurok keltése érdekében. A latin capri-corn kecskeszarvat jelent, ami geometriailag egy kanyarodó, illetve csavarodó kúp az állat fején. Magyarul inkább képre-körön-nek kellene mondani, mivel az időhurok körívén jelenik meg a virtuális tachion képe. A témával kapcsolatban érdemes elolvasni A szerencse titka (2009) című írást az Eseményhorizonton.

Vízöntő (aquarius): A transzcendens téridő vízszerű közege egy olyan modulált hullámtér, ami több, egymással párhuzamos téresszenciából áll. Akár szögletes fűrészfogas, akár hullámos alakú a jel, mindig három csúcsot-púpot látunk egymás mellett. Ami egyrészt arra utal, hogy három térdimenziós téresszenciákról van szó (vagyis a mi világunkról), másrészt pedig arra, hogy egy téresszencián belül az egymást átfedő időrétegek maximum háromszoros idősűrűségűek lehetnek, ahogy az a különféle időgeometriai rajzokból ki is derül (lásd: az Eseményhorizont képgalériájában). Az aku-ár-i-usz: Atya-kúp-ár-i-usz, vagyis az Atya Isten kúpjának (vízszerű) kiáradása.

Halak (pisces): A párhuzamos térszeletek között van időszálas kapcsolat, mert az egyes univerzumok közt léteznek átvezető időszálak, illetve a téresszenciáknak egy a forrásrendszerük. Erről a két körív (szomszédos térszelet) közti vonal árulkodik, megsúgva azt is, hogy a halacskák (űrhajók) térváltással átjárhatnak a vizek (terek) között. A pisz-kész valójában pír-kész, magyarosabban tűzkész állapotot jelent, mivel a párhuzamos terek között csak az tud átjárni, aki kész belevetni magát az őskáosz idősemmijének tüzébe (lásd: tisztítótűz) és túl is éli az ugrást (mert tűzálló az időrendszere).

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a teremtés időfizikai szerkezetével és alaptörvényeivel (vagyis az Istennel) kapcsolatos összes fontos információ megtalálható az állatövi jegyek szimbólumaiban és elnevezésében. Ügyesen bekódolva, hogy bár felismerhető legyen, mégis csak az arra érdemesek vegyék észre. Mert az Isten ravasz...

3. AZ ÉGITESTEK

A Naprendszer nagyobb égitestjei azok, amik a közelségük miatt a gravitációs hatásukkal döntően befolyásolják a három térdimenziós téridőben tartózkodó teremtmények működésrendjét, azaz a sorsát. Amikor ezek asztrológiai szimbólumainak időfizikai elemzését végeztük, kénytelenek voltunk több szempontból is eltérni a közmegegyezésen alapuló rendszertől, mivel a logikai összefüggések és a felismert tények ezt kívánták. A 2. ábrán látható elrendezés tehát eltér mind a csillagászati, mind a csillagjóslási tudományban használatostól, amit részletesen indokoltunk a megfelelő helyeken. Az alábbiakban ismertetjük a szimbólumok időfizikai jelentését, bentről kifelé haladva a Naprendszerből.



2. A Nap és nagybolygói.

Nap (orbis lucidus, sol solis, Phoebus, Héliosz): A kör origójába rajzolt pont jelzi, hogy itt az idő vizének forrása, az Isten (forrás és hullámtér). A nap szavunk ugyanakkor időegységet is jelent, egy tengely körüli fordulatát a Földnek, ami elárulja, hogy a folytonos idő kvantálható a forrásának forgása segítségével. A nap egyébként a nagyapa szó elcsökevényesedett változata.

Merkúr (Mercurius): A kör alá rajzolt kereszt azt mutatja, hogy a tachion forrása kívül van a hullámterén. A kör tetején a szarv egyrészt arra utal, hogy a forrás férfi típusú (jobbos), aki ezért úr, húr, illetve mer-kúr, mert van bátorsága csinálni, teremteni a dolgokat. Másrészt ez valójában nem szarv, hanem egy nagyobb kör alsó része, ami jelzi, hogy az időgömbök kiterjednek. A római Mercurius istenről elnevezett bolygó szimbólumát Hermész caduceusa (hírnökbotja) stilizált változatának tartják, ami természetesen az időszálat húzó időhurok ősi ábrázolása. Részletesen lásd: A pásztorbot titka (2009) című írásban az Eseményhorizonton.

Vénusz (Venus): A szerelem római istennőjéről elnevezett égitest jele lényegében a Merkúr szimbólumának szarvatlan változata. Azt mutatja, hogy a teremtésben vannak női típusú (balos) tachionok is, akik az eredeti öreganya okforrás, a Teremtő Anya leszármazottai. Ezért a vén-usz: öreg lyukat (forrást) jelent. Az a tény, hogy a Vénusz retrográd forgású (vagyis jobbra forgó), ezzel látszólag ellentétben áll. Mivel azonban a jelképe lefelé néző (kör alatt a kereszt), fontos kivételként a bolygó szimbólumok között (a Merkúr jele nem lefelé, hanem a Naptól kifelé mutat!), a forgásirányt is fordított módon kell értelmezni, a pólusok felcserélésével. Így lesz balos, női típusú ez az égitest.

Föld (Terra): A körben vízkereszt egyrészt jelzi a térbeli helyet (célkereszt), ahol a szemlélő tartózkodik (akire a horoszkópot vonatkoztatjuk), másrészt utal a bolygó térforrására, Gaia istenségre, aki egy szerinó. Ugyanúgy, mint Jézus Krisztus, akinek a feje körül látható ugyanezen ábrázolás. Mivel a horoszkóp síkba vetített ábra (és nem térbeli), ezért nem térkereszt van egy gömbben, hanem síkkereszt egy körben. Emellett a Földnek van egy másik jele is, az országalma (fordított Vénusz jel, mivel anyaföld és anyaország!), amit a király tart a kezében, uralva a rábízott világot. Ez az én földem, jelzi a ráhelyezett kereszt, mint forrás szimbólum. Ennek megfelelően a latin ter-ra: tér-rá, a Napisten tere, mert a bolygónk neki van alárendelve. Egyes asztrológusok a körben vízkereszt jelet szerencsekerék értelemben használják, ami helyénvaló, mert ez a sors kereke, amin a teremtmények keringőznek egész életükben.

Mars (Mars): A római termékenység istene, a férfierő jelképe, aki egyben hadisten is. Szimbóluma a gömbszerűen táguló időhullámtér köréből áll, aminek taszítási vektorai kifelé mutatnak (sugárirányban, a normális mentén). Vagyis jelképe nem Mars pajzsát és lándzsáját ábrázolja, hanem egy sokkal mélyebb és fontosabb tulajdonságát a létezésnek. A „mars”, mint felszólítás jelentése természetesen a magyarban: menj innen vagy tágulj innen!

Phaeton (Phaeton): A görög mitológiában a Napisten fiáról elnevezett hajdani égitest (a suméreknél Tiamat) valószínűleg egy törpebolygó lehetett, ami egy kozmikus kataklizmában régen megsemmisült, ezért hiányzik a mai asztrológiai rendszerekből. A helyén visszamaradt jelentősebb kisbolygó törmelékek viszont saját jeleket és tulajdonságokat kaptak, amivel a következő fejezetekben foglalkozunk. A 2. ábrára azért került föl, mert így válik láthatóvá a bolygókhoz rendelt elemi minőségek logikai sorrendje, ami szerint a Phaeton eleme a levegő volt.
Kiegészítés: A mitológiai Phaethón elkérte apja szekerét, hogy végighajtson vele az égen, de nem bírta kordában (egyben) tartani a lovakat. Miután fölperzselte a Földet, Zeusz lesújtott rá és az Eridanosz vizébe vetette (alvilági folyó: a nemtér-nemidő egyik neve).

Jupiter (Iupiter): Bár szimbóluma az isten kezében megjelenő villámot (tüzet) jelképezi, itt valójában a téridő szerkezetét látjuk. A téresszencia szvasztikája (pozitív) kifelé terjedve jobbra csavarodik, ugyanakkor a körívből látható, hogy vannak benne ellenirányban csavarodó (negatív) időrétegek is. A ju-pi-tér: jobbos tüzes tér (ju: jó, pi: pír, piros).

Szaturnusz (Saturnus): A kereszttel jelölt forráspontból kanyarodó időszál vezet ki a másolataihoz. Ez a jel is jobbos szerkezetileg, vagyis a Teremtő Atya okforrásáról és a belőle született térszeránról van szó. A szat-urn-usz: szatva (tiszta) úr lyuka (forrása). Innen ered a szaturáció: telítődés, teljessé válás szó is, valamint a szent (saint). A jelet az isten sarlójának tekintik a mitológiában, vagyis az elsőrangú időhurokról van szó (a Mindenhatóról).

Uránusz (Uranus): A Nap jeléből fölfelé mutató nyíl az okforrás, mint felettes létező helyét jelzi. Ebből tudhatjuk, hogy az idő eredeti forrása odafent található (a transzcendens égben), az Életfa csúcsán. Az úr-án-usz: úristen égi forrása. A görög mitológiában Uránusz az ég ura, Kronosz (az idő) atyja. Az asztrológiában ehelyett használnak még egy hasonló jelet, ami az országalma és a halak jegy szimbólumának kereszteződése. Ez arra utal, hogy a párhuzamos univerzumok élvonali időszálai odafent egy forráspontban találkoznak, vagyis minden országnak egy közös Istene van.

Plútó (Pluto): Az alvilág istene, a halál szimbóluma. Érdekes módon a Plútónak összesen négy különféle piktogramját találtuk meg az interneten, s bár mind nagyon különböző a többitől, mégis ugyanazt jelképezi. A jelentésük: egy teremtmény meghal (megszűnik létezni) akkor, ha tértükröződéssel átfordul és balos csavarodású időhurokká válik egy térkibővítést vagy térváltást követően. Ezt jelzi a bolygó P betűre hasonlító szimbóluma (ami egyben a felfedező, Percival Lowell monogramja is!), ami a bentről kifelé balra csavarodó időhurok (antiszerinó) ábrája. A körív fölött lebegő kör, alul kereszttel a forrásától elszakadt árvahullám jelképe (a halott Vénusz), aminek megszűnt az éltető forrása. Ez ugyanakkor arra is utal, hogy a halál nem jelent véglegességet és lezártságot, mert felfelé (azaz a Naptól kifelé) haladva nyitott a végtelenre. Új lehetőségeket (Transzplútók meglétét) hordozza magában. Az általános iskolában használatos „láttam” jel a forrásától elszakadt időhurok ábrája. A számkivetetté, akit száműztek az élet könyvéből, ezért nincs többé helye az élők sorában. A körben holdsarló pedig felhívja a figyelmünket arra, hogy a Plútó valójában megelőzi a Neptunuszt a bolygók sorrendjében, mivel metszi annak pályáját.
Kiegészítés: A csillagászok sokáig a Plútót tekintették a Naprendszer legkülső bolygójának (vagy törpebolygójának), annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben számos hasonló méretű égitestet találtak a pályáján túl. Ezek a KBO-k (Kuiper Belt Object: Kuiper-övezeti objektum), amik közül a legnagyobb ismert törpebolygó a 2005-ben felfedezett Erisz, ami joggal érdemelhetné ki a 10. bolygó címét. Arról azonban mindenki megfeledkezett, hogy a bolygók Naptól való sorrendjét egyértelműen definiálja.
Mi úgy gondoljuk, hogy mivel az égitestek ellipszis alakú pályákon keringenek, aminek egyik gyújtópontjában a Nap van, ezért a sorrend meghatározásakor a perihélium távolságot kell figyelembe venni, nem a közepes távolságot, az aféliumot vagy bármi mást. Az ellipszis ugyanis egy torzult kör. A bolygópályák torzulását pedig a szomszédos égitestek zavaró hatása mellett az is okozza, hogy a Nap mozog a Tejútrendszerben és a gravitációs kölcsönhatás terjedésének késedelmi ideje miatt elmászik az űrben az ideális kör origójából.
További segítséget jelentett a Plútó Neptunusz elé helyezésének kérdésében az a felismerés, hogy a bolygókhoz rendelt elemi tulajdonságok szabályosan ismétlődő rendet követnek. Bár az asztrológusok egyes bolygókat két elemhez is hajlamosak hozzárendelni (az ellentmondásosnak tűnő tulajdonságaik miatt), mi úgy gondoljuk, hogy minden bolygóhoz egy fő elemet célszerű társítani a rend érdekében. Ez esetben viszont a tűz típusú Uránusz után nem következhet a víz típusú Neptunusz. A Plútó tehát a levegő tulajdonság hordozója lesz a sorban közöttük.

Neptunusz (Neptun): A tengerek római istenéről elnevezett gázbolygó kékes színe miatt kapta nevét. Jelképe, a kereszt fölé helyezett háromágú szigony azt mutatja, hogy az időforrásból nem csak kétfelé, hanem háromfelé is elágazhatnak a virtuális másolatok (speciális esetben), tachionként kifutva belőle. A nept-un-usz: népet-egy forrás (szül). A nép: sokaság, mert az anyagi részecskék keltéséhez ilyen hármas elágazás vezet (ezzel indul az anyag időtartályának keltődése).

Erisz (Eris): A viszály görög istennőjéről (aki nem csak az égben, de a földön is viszályt szít) elnevezett törpebolygó valamivel nagyobb a Plútónál. Erősen elliptikus pályája a Naprendszer fősíkjával mintegy 45 fokos szöget zár be, vagyis még lázadóbb és rendhagyóbb (sötétebb, alvilágibb) tulajdonságok megtestesítője, mint a Plútó. Az asztrológiában korábban Transzplútó vagy Isis néven szerepeltették, tehát a jelét már jóval a 2005-ös felfedezése előtt megkapta. Ez egy nagy körbe zárt kis kör, a nagy körből bal felé kiálló nyíllal, ami az időfizikát ismerők számára magáért beszél. Az RV=1 tardionból (ami ez esetben női forrású) a maga mögé húzott időszál mentén hátrafelé, a régmúltba mutató nyíl azt jelzi, hogy ez az égitest messze van tőlünk és hatása is csak késve (és lassan) érvényesül. Másrészt az anyagi világon (a Neptunuszon) és a halál holtpontján (a Plútón) túlra vezet ez a primer időszál, a feneketlen mélység végtelenjébe (pontosabban a Nagy Anyába).
Kiegészítés: Az Eriszt eleinte Xena néven emlegették, egy kommersz tv sorozat hősnője után, aki a szabadon újraértelmezett görög mitológiában harcolt az ellenséggel. Vagyis lényegében ugyanúgy jellemzője a viszály szítása, illetve az abban való részvétel, mint Erisznek. Ebből világosan kiderül, hogy az égitestek elnevezése nem önkényesen történik, hanem (némi isteni sugallatra) meghatározott rendszert követ, hogy illeszkedjen az általa betöltött asztrológiai szerephez. Mert a név kötelez. Ezért lehet szoros logikai összefüggéseket találni gyakorlatilag minden égitest neve és szimbóluma, valamint elemi minősége és képviselt tulajdonsága között - a teremtés nyelvén (magyarul).

4. A HOLD ÉS EGYES KISBOLYGÓK

A Naprendszerben számos kisbolygó és törpebolygó van, amit az asztrológusok bizonyos esetekben számításba vesznek a horoszkópoknál. Ezek hatása ugyan kicsi a nagy bolygókéhoz képest, de nem nulla, mivel hullámterükkel hozzájárulnak a teljességhez. Így finomíthatók velük az elemzések és előrejelzések egyes területeken, szükség szerint. Az alábbiakban néhány kisbolygó szimbólumának jelentését ismertetjük, valamint a földi élet szempontjából kulcsfontosságú kísérőnk, a Hold tulajdonságait (lásd: a 3. ábrát).
A Naprendszer többi holdjának asztrológiai hatása a nagy távolságok miatt hozzáadódik a bolygójukéhoz, így a földi horoszkópokra csekély hatásuk van. Ezen holdak befolyása akkor válik majd érdekessé, ha lesznek olyan emberes űrexpedícióink, amik ellátogatnak a szomszédos bolygókhoz és huzamosabb ideig ott tartózkodnak a vonzáskörzetükben, illetve a felszínükön.



3. A Hold és egyes kisbolygók.

Hold (Luna): Égi kísérőnk sarlója a teremtményeket jelképezi. Minden teremtmény végső soron időhurkokból áll, amik oldalról nézve időkiflinek látszódnak. A témával kapcsolatban érdemes elolvasni a Bétaterek az alfatérben (2009) című írást az Eseményhorizonton. A há-old: öreg há, aminek értelme a Teremtő Anya (Há) hullámterére vonatkozik. A lu-na pedig: le-una, leszármazott egy vagy lé egy (egy víz), aminek értelme ugyanarra az anyai hullámtérre vonatkozik. A latin szó közös gyökerű a magyarban használt cuna, puna, suna szavakkal, így nem véletlen, hogy a Holdat női objektumnak tekintjük, aminek keringése hatással van a női menstruációs ciklusra. A há-old egyben utal arra is, hogy a kötést, csomót, hurkot szoktunk megoldani, valamint a feladatokat, de az old szót használjuk a folyadékban feloldódó szilárd anyagokra is. A feloldozás pedig felszabadítást jelent a kötöttségek alól.

Ceresz: A görögöknél Démétér istennő, a föld és a gabona istennője, aki a termésért és termékenységért felel. Jele egy forrásból és egy időhurokból áll. A hurok háromnegyed kör mentén szaladó forrásra utal, aminek iránya jobbos (órairányú), mert a teremtés jobbos időhurokból (szerinó) indul ki.

Veszta: A görögöknél Hesztia istennő, a tűzhely őrzője. Jele árokba rakott tűz, amiből füst száll fel, de valójában ez az ábra is a tachion mozgását és a maga után húzott primer időszálat reprezentálja, ami diszkrét modell esetén nem éri el a jelent a csúcspontban.

Júnó: a rómaiaknál Iuno, azaz i-uno: Isten egy. A görögöknél ő Héra, Zeusz felesége. A rómaiak Lucinának is hívták, aki a szülés és gyermekáldás istennője volt. Jele a nyolcágú fénycsillag, a fotinó síkvetületi ábrája, egy külön időforrással, amit a kereszt jelképez. Ez utal rá, hogy a Lucifer (fény) női változata (Lucina) is az Isten gyermeke.

Pallasz: Athéné mellékneve, amit Triton lányáról kapott, akit egy harci játék során véletlenül megölt, valamint egy titán vagy gigász a görög mitológiában. Szimbóluma a Vénuszéval rokon, jelének szögletessége páncélszerű keménységét, harcosi voltát mutatja, vagyis egy balos tachionról van szó.

Cupidó: A görögöknél Pothosz. Aphrodité fia, a szerelmi vágy istensége. Asztrológiai jele a visszakanyarodó tachion palástjára rajzolt Vénusz-jel, ami azt jelzi, hogy a Teremtő Atya visszakanyarodására (az Isten keltésekor) a Teremtő Anya (Vén-forrás) hullámterében került sor, s így, a behúzási tartomány önfenntartásra kényszerítő vágyából született meg a szerelem: az elemi (első) hely, az Isten időhurka.

Admétosz: A görög mitológiában a thesszáliai Pherai királya, akinél Apollón 9 évig pásztorkodott az Olümposzról való száműzetése idején és szívesen látta az istent. A neve kérlelhetetlent jelent, ennek megfelelően a jele a Föld és a bika (föld jegy!) kombinációja, alul kis vonalkával, ami a földhöz kötöttségét, anyagba zártságát jelképezi. Mivel az anyagi részecske az istent (szerinót) is magába zárja a THZ-i segítségével. Részletesebben lásd Apollón isten nevének ezoterikus jelentését A hellén mítoszok időfizikai jelentése (2008) című írásban az Eseményhorizonton.

Apollón: A ragyogó és gyógyító isten, Zeusz és Létó fia. Jele a saját múltjába visszakanyarodó tachion palástján két vonallal kijelölt zónát, a teremtési tartományt mutatja, amin belül az időhurok létrejöhet (ahol az istenek születnek a Lé-tó-ból, az őskáosz vizéből).

Hadész: A holtak istene, az alvilág ura, a neve láthatatlant jelent. A jele C betű keresztény (tűz)kereszttel. Az időhullámtérbe behatoló (tachion) forrás, ami számára mindaddig láthatatlan marad az idő és forrása, amíg bele nem szalad a hullámtérbe és az létezni nem kezd a számára. Azért nyitott ív és nem zárt kör jelképezi az időt, mert az időhullámtér nyitott a végtelenre, amibe kiterjed. Másodlagos időfizikai jelentése: az időhurokban fogságba esett királylány forrás, aki az energiakvantum szívében pislog (hol látható, hol láthatatlan, mint Hadész, attól függően, fölveszi-e a sisakját). A kedvese Hadésznak azért Menthé (egy alvilági nimfa), mert ő (a királylány forrás) az, aki létezésével megmenti az időhurkot az önkeltési ciklusa végén, segítve átjutni a következő ciklusba. Hadészt hívják Aidóneusznak is, ami Ajtónállót jelent magyarul, mivel ő őrzi az alvilág kapuját (a misztikában a küszöb őre), nem engedve ki a holtakat a felvilágba.

Poszeidon: A tenger istene, a rómaiaknál ő Neptun, aki háromágú szigonyával uralkodik a vizek felett. Jelképe azért van megduplázva, hogy egyrészt különbözzön a Neptunusz bolygóétól, másrészt jelezze: a felső és alsó világ vizeire egyaránt hatással van a működése. Az összesen hat ágú jel egészében a Mindenhatóra utal, aki valóban minden téridő vizek ura (és úr az idősemmi vizeiben is!).

Vulkánosz: A görögöknél Héphaisztosz, az istenek sánta kovácsa, a fémmegmunkáló és palota építő, fegyverkovács (mérnök) isten. A jele látszólag egy kitörő vulkáni kúpot ábrázol, valójában viszont a tachion tűz haladási és terjedési irányát mutatja. Ez a transzcendens tűz az istenek villáma (fegyvere) és hatalmi szimbóluma (nem véletlenül lopta el Prométheusz a titkát).

Lilith: Ádám első felesége, a halhatatlan embernő, aki Asmodeust (egy rossznak ítélt szellemet) szülte Ádámtól. Démonként tartják számon, mivel szembeszállt az Istennel és Ádámmal. Ezt mutatja a jele is, ami a skorpió jelének sajátosan módosult, fejjel lefelé álló változata, de nem a tükörképe, mert sem 2D-ben, sem 3D-ben elforgatva nem fedi egymást a két jel. Vagyis nem ellentétpárról van szó, hanem egy másik, másmilyen skorpió típusú tulajdonság megszemélyesítéséről. Ez a jel a skorpióéhoz képest ellenirányú taszítási vektor szimbóluma és épp ezért vizes jegyben hat erősen.

Kronosz: Az idő istene. Jele egy időszálat húzó időforrás, ami maga köré időhullámteret áraszt. Az ábra alapján RV<1 tardionról van szó, egy okforrásról, aminél feljebb nincs létező az Életfán. Ezért is van felül lezárva a körívvel (koronaszerűen).

Zeusz: A főisten (főszerán időhurok). A jele azt mutatja, hogy ő a felettes létező időforrás, akinél ugyanakkor van még egy felsőbb létező (Kronosz, az apja). Ezért ábrázolják a pontjából felfelé mutató nyíllal, ami a primer időszálat jelképezi. Itt azért nem körív jelzi az időhurkot, hanem csak egy pont, mert a teremtmények a térszeránból mindig csak egy tachiont látnak körbeszaladni. Azt, amelyik kibocsátott térszeletében benne vannak.

Hidalgó: A szó spanyol kisnemest jelent és ezt a kisbolygót egy mexikói papról nevezték el, aki az indiánok jogaiért harcolt az 1800-as évek elején, de megölték a harc során. A Mars pályáját megközelítve kering egy szokatlanul elnyúlt pályán, áthaladva a Jupiter és a Szaturnusz pályáján is (áttörve az általuk képviselt korlátokat). Jelképe épp ezért egy időhurok, felfelé mutató nyíllal, de mivel Hidalgó vállalkozása balul sikerült, a szimbólum is balra orientálódik, felemássá téve az általa képviselt célt (a szabadságot).

Chiron: Az erősen elnyúlt pályán keringő kisbolygó a Jupiter és az Uránusz pályája között kering, áthaladva a Szaturnusz pályavonalán. Kheirón a görög mitológiában egy harcos kentaur volt, a megsebzett gyógyító szimbóluma. Ennek megfelelően a Chiron jelképe valójában nem egy K betű a körön, hanem egy sugárvonalra merőleges, oldalirányú nyíl, taszítási vektor. Nem rendes, normális taszítási vektor időfizikailag (ezért nincs szára a nyílnak, csak feje), hanem látszólagos, mivel a tangenciális, érintőirányú vektor sodrása csupán érintőleges (és csekély) az elért időrendszerekre.

Quaoar: A közel kör alakú pályán keringő törpebolygó nagyjából a Plútó távolságában kerülgeti a Napot. A kaliforniai tongva indián törzs nyelvén a Quaoar (ejtsd: kua-o-uar vagy kvaovar) a teremtő tulajdonságot jelképezi (a létezési kölcsönhatást, vagyis a megnyilvánulást), s a mitológia szerint ő teremtette kozmikus táncával az Égi Atyát és a Föld Anyát. A jelenleg nagyjából 900 kilométeresnek becsült égitestnek egy holdját ismerjük, a parányi Weywot-ot, amit a tongva mitológiában szereplő égi istenről, az első teremtményről (Mindenható) neveztek el. Magyarul a két név természetesen időfizikai értelmű: kúr-ó-ár vagy kúr-az-ár (az idő által csinált), illetve véve-út (utat vevő, választó). A Quaoar asztrológiai szimbóluma egy kör, a közepébe mutató, sugárirányú nyíllal, ami az időhullámtérbe behatoló (kúró) tachiont jelképezi.

Sedna: Az erősen elnyúlt, elliptikus pályán keringő törpebolygó 11,42 milliárd kilométerre közelíti meg a Napot, vagyis jóval a Plútó pályáján túl kering a Kuiper-övezetben. Sedna (ejtsd: Szedna) az inuit (eszkimó) mitológiában az óceán istennője, akit a szülei, két ősóriás (okforrás) a tengerbe (időhullámtérbe) dobott a csónakjából (kölcsönhatási zónájából). Az apja levágta a csónak peremébe kapaszkodó ujjait (időszál leágazások belőle), amikből a fókák, rozmárok, bálnák és halak lettek (a teremtmények), míg a teste lesüllyedt a tenger fenekére (az őskáoszba) és csonttá válva gyökeret vert ott (Életfa lett belőle). Sedna az óceán rettenetes istennője, aki egyik szemével minden tengeri lényt figyelemmel kísér. A másik szemét hajgubanc takarja, ami tele van az emberek bűneivel. Az inuit sámánok lemerülnek a tenger fenekére, hogy megtudakolják Sednától, mennyire lesz sikeres a vadászat és hozzá fohászkodnak betegség és haldoklás esetén. Ő a nagy angakok (an-gar-ok: ég-szülött-okforrás, azaz az okforrástól az égben született lény), a varázsló, az élet és a halál nagy északi kapuja (Mindenható, női változatban). Magyarul a nevét inkább szét-anyának kéne ejteni. Az időfizikában ő az időhurok centrumában pislogó (egy szemű) királylány forrás, akiből a szívvonali időszál rendszer fakad. Ennek megfelelően az asztrológiai szimbóluma egy kereszt (itt helyet jelent), bal felső negyedében csúcsára állított négyzettel (ami Sedna látó szemét jelképezi), jobb oldalán pedig egy leágazó görbével, ami a hajának (időszál leágazás) felel meg.

A felsorolt kisbolygókon kívül még számos hasonló méretű égitest kering a Naprendszerben, amik mindegyikének nyilván meg van a maga hasonlóan beszédes titka. Aki kíváncsi rá, nézzen utána ezeknek és találja ki önállóan a szimbólumaik időfizikai jelentését. Mi segítségképpen közöljük harminc további kisbolygó szimbólumát a 4. ábrán.



4. További kisbolygók.

Kiegészítés: Az olvasónak nyilván feltűnt már, hogy függetlenül attól, milyen nyelvből származik egy égitest neve, mégis könnyen értelmezhető a közismert és ezoterikus (időfizikai) jelentése magyarul. Ez nem bűvészkedés a szavakkal, szótagokkal, hanem ismételten annak a (hivatalos tudomány által körömszakadtáig cáfolt) ténynek a következménye, hogy a Földön hajdanán elterjedt ősnyelv (Bábel előtt) a hun-magyar volt. Amit nem véletlenül emlegetnek a beavatottak a mágusok titkos nyelvének, illetve a teremtés (az istenek) nyelvének. Vannak arra utalások, miszerint már az atlantiszi birodalom idején is ennek a nyelvnek egy archaikus változatát beszélték az akkori emberek szerte a bolygónkon, lásd az: Időfizika a smaragdtáblákon (2010) című írást az Eseményhorizonton. S természetesen minden földi nyelv belőle származik, különféleképpen és mértékben eltorzulva. Ennek tudatában az lenne a furcsa, ha nem lehetne visszafejteni az égitestek neveit is (sok egyéb dolog mellett).

5. AZ ELEMI MINŐSÉGEK

Ebben a fejezetben az állatövi jegyek és a bolygók kapcsolatát ismertetjük az elemi minőségekkel. Az asztrológiában az öt elemből négyet társítanak hozzájuk (a vizet, tüzet, levegőt és földet), mivel az időfizikában ezek felelnek meg a különböző, időforrással rendelkező hullámtereknek (víz: tardion, tűz: tachion, levegő: energiakvantum, föld: anyagi részecske). Az éter azért maradt ki, mert a világéter a teremtés hullámterét, a világszellemet jelképezi, konkrét időforrás hozzárendelése (helymeghatározás) nélkül.
Az állatövi jegyek kapcsolata az elemi minőségekkel:

Kos: tűz. Asztrológiai szimbóluma a tachion elágazást jeleníti meg, vagyis a tűz útvonalát (Kossuth: kos-út).

Bika: föld. A bika feje egyben az elemi részecskék időtartályának is megfelel (a neutronoknak és a leleonoknak), amiből az anyag, a Föld bolygó és a lélek részecskék is felépülnek.

Ikrek: levegő. A teremtésben egymás számára létező dolgok között mindig van valamennyi levegő (téridő, térbeli távolság), ami elválasztja és összeköti őket. Ugyanakkor ez a transzcendens levegő kettős természetű, a csavarodási irányai miatt: jobbos tér és balos antitér.

Rák: víz. A forgó, keringő és csavarodó időrendszerek RV-je kisebb E-nél, vagyis egészében tardion (víz) típusúak. A rákok mellesleg döntően vízi állatok.

Oroszlán: tűz. Az időhurokból kiszaladó tachionok sörényszerűen lobognak körülötte a hullámtérben, mint a tűz.

Szűz: föld. Az egymást átfedő, csavarodó időrendszerek zárt világán belül maradnak csak meg az elemi részecskék (leleonok és anyag). A szűzföld szavunk egyben azt is jelenti, hogy az anyagi világ érintetlen marad mindaddig, míg az értelmes lények (istenek, emberek) fel nem törik maguknak a földművelés eszközeivel (ekével: az ékével) és használni nem kezdik.

Mérleg: levegő. Minden időhurok hullámtere levegő (csavarodó csigaház) típusú, az RV<E miatt (kivétel nincs).

Skorpió: víz. Az idő vizének sodrása meghatározott irányú a taszítási vektorainak megfelelően. Ebből az is kiderül, hogy ezt a jegyet nem a csillagkép skorpióhoz való hasonlatossága miatt nevezték el így, mivel a skorpió egy tipikusan sivatagi ragadozó rovarfaj, igencsak tüzes fullánkkal, ennélfogva viselkedése és közege nagyon távol áll a víztől (folyadék). A név: szó-kor-pi-ó: az öreg tűz idejének modulációja (sűrűségváltozásai a forrás mozgása miatt, amit a taszítási vektorok okoznak).

Nyilas: tűz. A tachion a forrás RV>E mozgása során keletkezik, amit az időhullámok normális (sugárirányú) taszítása okoz.

Bak: föld. A részecskék időtartályaiban rengeteg időhurok elburjánzás keletkezik folyamatosan, vagyis a föld vízből, tűzből és levegőből áll össze lényegében.

Vízöntő: levegő. Az idő vizei, amiket a források a környezetükbe öntenek (árasztanak), valójában nem folyadékok, hanem levegőszerűen mindenhová kiterjedők és főként mindenen akadálytalanul áthatolók (szellemszerűen, ezért jár a Vízöntő korszak szellemi kibontakozással).

Halak: víz. A párhuzamos univerzumok térszeleteit elválasztó szeparátorok valójában nem üres zónák, hanem ott (bennük) az őskáosz idő vize található, ahogy a nemtér-nemidő rétegben is. Az űrhajók pedig a mozgásuk során mindig tardion (víz) sebességgel haladnak, nem csak a téridőben, de a nemtér-nemidőben is (térugrás közben). A halak mellesleg valóban vízi állatok, de elsősorban nem ezért lett a jegyük a víz elemmel társítva.

A bolygók kapcsolata az elemi minőségekkel:

Nap: tűz. Csillagként fény és hőforrás, a Napisten székhelyeként pedig az isteni tűz forrásának szimbóluma, akiből az életet lehetővé tevő sugárzás árad.

Merkúr: levegő. A Naphoz legközelebbi bolygó, ami benne van a téridőben (levegőben). A Nap ebből a szempontból azért nem levegő minőségű, mert a szerinó nincs benne a saját téridő hullámterében, amit maga köré kelt.

Vénusz: víz. Bár a légköre forró és száraz, így nincsenek rajta tengerek, mégis a víz elemet képviseli, mint a női, anyai tulajdonság megtestesítője (a neve és retrográd forgása miatt). A görög mitológiában ő Aphrodité, a szerelem és szépség istennője, aki akkor született (egy kagylóhéjból kikelve), amikor Kronosz kasztrálta apját, Uranoszt. Ettől a tenger (az őskáosz vize) habzani kezdett és hullámot vetett (moduláció), s megjelent benne egy kagylóhéjon (az időhurokban) Aphrodité (a királylány forrás). Az etruszk (hunokkal rokon!) mitológiában Turánnak hívták, vagyis túr-án: égi lyukat (forráshelyet) csinálónak.

Föld: föld. Annak ellenére, hogy a bolygónk kétharmadát víz borítja, mégis földnek hívjuk, minden nép nyelvén. S nem csupán azért, mert az ember szárazföldi élőlény, aki számára a tenger ellenséges környezet, hanem mert az élethez egy (többé-kevésbé) szilárd felszínű planétára van szükség, amin megvethetjük a lábunkat (támasz-pontként szolgál). Ezzel ellentétben a Hold víz minőségű, s nem csupán azért, mert női típusú és a tömegvonzásával befolyásolja a földi vizeket (apály-dagály), hanem mert a Hold nem tömör égitest. Valójában egy óriási tartályról, mesterséges létesítményről van szó, aminek a belső palástján édesvizű tenger található. Ezt azoktól a sámánoktól tudjuk, akik testen kívüli utazásaik során jártak a Hold belsejében és megnézték ezt a „ciszterna űrhajót”. Bővebben lásd: A Hold belső szerkezete (2001) című írást az Eseményhorizonton.

Mars: tűz. A háború istenét a harc tüzével társítani nyilvánvalónak tűnik, de itt inkább a taszítási vektorok azon hatásáról van szó, amivel elsodorva az időforrásokat, tachion sebességre gyorsítják őket.

Phaeton: levegő. Ez a bolygó egy kozmikus kataklizma során megsemmisült, millió darabra esve szét, amik füstszerűen szétoszlottak az űrben (téridő légben). Ha volna az asztrológiában használatos jele, pontosan meghatározhatnánk, miért tartozik hozzá a levegő minőség. Enélkül azonban csak annyit mondhatunk, hogy a Naprendszer belső rendjében a levegő minőségnek kell uralnia logikusan. Amúgy a kisbolygóövezetben keringő nagyobb törpebolygók mindegyikének asztrológiai szimbóluma az időhurokhoz és a téridőhöz (szerinó, fotinó) kapcsolódik valamilyen formában, lásd az előző fejezetet.

Jupiter: víz. A legnagyobb bolygónak sűrű légköre és valószínűleg folyékony felszíne van, ami alatt a mélyben szilárd mag bújik meg. De nem azért víz minőségű, mert az egész felszíne egyetlen hatalmas szénhidrogén óceán. Hanem mert ez az égitest a Naprendszer „vízfeje”. A beavatott sámánok tudják, hogy a Jupiter belsejében található az a 4D-s isteni támaszpont, ahol a rendszer központi nyilvántartása működik. Ez a Jupiter akasha, az isteni mindentudás könyvtára, ahol nem csak a helyi események emlékei vannak meg, hanem az összes lélek információ tartalmáról (szelleméről) is őriznek itt egy valós időben frissített biztonsági mentést. Ez az akasha transzcendens időhullámok modulációjában őrzi a tudást a fenntartó istenségek számára, amely moduláció természetesen tardionikus (víz típusú) a források mozgása miatt.

Szaturnusz: föld. A gyűrűs gázbolygónak ugyan nagyon alacsony a sűrűsége, mégsem levegőnek, hanem földnek tekintjük, de ezúttal, kivételesen nem a fogalom „anyagi részecske” értelmében, mivel egy sokkal alapvetőbb dologról van szó. A föld itt a stabilitás és a létalap megfelelője, azaz a tiszta űr forrásáé, a Teremtő Atya okforrásé. Érdekesség, hogy az Atya megtestesítőjeként glóriát (gyűrűt) visel a feje (önmaga) körül, ami a szentség szimbóluma. Bővebben lásd: A glória, mint beavatási szimbólum titkai (2007) című írást az Eseményhorizonton.

Uránusz: tűz. Az úr égi forrásaként szimbóluma a Teremtő tachion tüzének irányát jelzi (fent az égben). Formailag nem véletlenül van összerakva a Nap és a Mars jelképéből. Ha a Nap a helytartó tűz szimbóluma, a Mars pedig a teremtmények közé alászállt tűzé (innen ered a szent háború filozófiája is), akkor az Uránusz a felettes létező (okforrás) megjelenítője. Az a furcsaság, hogy az Uránusz forgástengelye majdnem ráfekszik a keringési pálya síkjára, s emiatt gyakorlatilag retrográd forgásúnak tekintik a csillagászok, arra a mitológiából ismert tényre utal, hogy a Teremtőt (Uranosz) az idő istene (Kronosz) letaszította trónjáról (levágta nemi szervét, azaz teremtésre alkalmatlan pozícióba kényszerítette), átvéve helyét az isteni hierarchiában (a teremtésben). Vagyis az Uránusz teljesen kibillent régi szerepéből. Természetesen ennek a gázbolygónak is van gyűrűrendszere, ha nem is olyan látványos, mint a Szaturnuszé, de amit képvisel (ugyanazt!), az ugyanolyan szent a teremtésben.

Plútó: levegő. Az alvilág és a halál istenének törpebolygója azért képviseli a levegő elemet, rendszeresen a Neptunusz mögé csúszva pályáján (s nem pedig elé tolakodva!), mert minden teremtmény sorsa a téridőben a halál. Akár megmaradnak ebben a transzcendens levegőben, akár kiugranak belőle az őskáoszba. Az egyetlen, aki halhatatlan, az maga a halál (az Isten), mivel ő teremtette az elmúlást. Mivel az Isten az élet, halált hozóvá csak akkor válik, ha tértükrözéssel átfordulva antiszerinóvá lesz, aki antitéridőt kelt maga köré. Ennek megfelelően a Plútó forgása retrográd (jobbos).

Neptunusz: víz. A tenger római istene természetesen a víz minőséget képviseli, ráadásul a gázbolygó színe tengerkék. De itt nem csupán a folyadék tengerekről van szó, hanem főként az idő vizeiről, amik megtöltik az egész létezést. Neki is van egy vékony gyűrűrendszere, de ami a legérdekesebb, az a holdrendszere. A legnagyobb holdja, a törpebolygó méretű Triton ugyanis retrográd keringésű, vagyis ellentétes irányban kerülgeti, mint a többi hold. Nyilvánvalóan egy befogott égitestről van szó, egy megzabolázott, ellentétes irányban ható tulajdonságról, ami ellentmondásossá teszi a Neptunusz asztrológiai hatását. A görög mitológiában egyébként a tritónok Poszeidon (azaz Neptunusz) fiai, embertestű, halfarkú kísérői, akik kagyló trombitájukat (tachion spirálgömbjeiket) fújva kísérik urukat. Ezzel egybevág az, hogy a Neptunusznak van még három parányi holdja (a néreiszekről elnevezve, akik a görög mitológiában a tenger hullámait megszemélyesítő istennők), amik szintén retrográd keringésűek.
Kiegészítés: A Naprendszerben a Neptunuszon kívül csak a Szaturnusznak van egy retrográd keringésű holdja, a legkülső Phoebe, ami egy befogott holdacska és valószínűleg felelős a gázbolygót övező hatalmas, ritka porgyűrűért.

Erisz: föld. Az elemek logikai sorrendjében a Plútó utáni égitestnek, a nemrég fölfedezett Erisz törpebolygónak föld minőségűnek kell lennie. A föld elem azért illik hozzá, mert a viszály, széthúzás tipikusan a földi teremtményekre (a sokaságra) jellemző tulajdonság, ami nem létezik az isteni egység állapotában. Ennek megfelelően az egyetlen ismert holdja a Dysnomia (törvénytelenség).

Aki figyelt, észrevehette, hogy az állatövi jegyek elemi minőségei az évkörben meghatározott rendben követik egymást: tűz, föld, levegő, víz. Ellenben a bolygókhoz rendelt elemi minőségek a Naptól indulva egy másik sorrendet követnek: tűz, levegő, víz, föld. Igaz, hogy az évkör jobbra keringő, míg a bolygók balra keringenek a Nap körül, a két sorrend mégsem tükörképe egymásnak, aminek okát egyelőre nem ismerjük. Ez utalhat a Naprendszer régmúltban bekövetkezett valamelyik átrendezésére (amikor az istenek módosították a bolygók pályáit és helyét különböző okokból) vagy hiányosságokra is a bolygók között (a törpebolygókat is bele kell venni a rendszerbe). Amennyiben régen további törpebolygók is keringtek a Naprendszerben, amik betöltötték a hézagokat, úgy ezeknek a következő helyeken kellett lenniük.:
Egy föld elemű törpebolygó a Merkúr pályáján belül. Egy tűz elemű törpebolygó a Vénusz és a Föld között. Egy levegő és egy víz elemű törpebolygó a Föld és a Mars között. Egy föld elemű törpebolygó a Mars és a Phaeton között. Egy tűz elemű törpebolygó (a Chiron?) a Jupiter és Szaturnusz között. Egy levegő és egy víz elemű törpebolygó a Szaturnusz és Uránusz között. Egy föld elemű törpebolygó az Uránusz és a Plútó között. Egy tűz elemű törpebolygó a Neptunusz és az Erisz között. Mindez persze csak spekuláció, így a kérdés nyitva marad: miért különbözik egymástól a két sorrend.

6. CSOMÓPONTOK ÉS FÉNYSZÖGEK

5. Csomópontok és fényszögek.Az asztrológiában használt legismertebb műveleti jelek a holdcsomópontok és a különböző fényszögek, amik szimbólumai rendre megjelennek a horoszkópokon. Ebben a fejezetben a velük kapcsolatos időfizikai értelmezéseket foglaltuk össze röviden, lásd az 5. ábrát.
A holdcsomópont az a metszéspont az égen, ahol a Hold az ekliptikát átlépi a keringése közben, körönként kétszer, mivel a Hold pályájának síkja (valamivel több, mint 5,1 fokkal) eltér a Föld Nap körüli pályasíkjától. Amikor a Hold délről északra haladva lépi át az ekliptikát, az a felszálló holdcsomópont, amikor északról délre, az a leszálló holdcsomópont. Szimbóluma két kis kör, hurokkal összekötve, aminek időfizikai értelmezése nyilvánvaló. A két időhurkot élvonali időszál köti össze egymással. A felszálló holdcsomópont esetében a bal oldali kör a leszármazott időhurok, a jobb oldali pedig a felettese, aki életben tartja. A leszálló holdcsomópontnál a bal oldali a felsőbb rangú létező, a jobb oldali pedig az alsóbb rangú, aki származik tőle.
A fényszögek a bolygók közti távolságot jelentik az ekliptikán mérve, fokban számolva. Fizikai okokból (gravitációs hullámtéri rezonanciák, szinkrodinamizmusok) vannak olyan fényszögek, amik asztrológiai szempontból hatékonyan és egyértelműen értelmezhetők a horoszkópban. Ezeket a 360 fokra osztott kör bizonyos egész számokkal történő osztásával kapjuk, amiket két csoportba sorolnak jelenleg. Az első az ősi, erős fényszögek csoportja, amik az együttállás (eggyel való osztás), szembenállás (kettővel való osztás), harmadfény (hárommal való osztás), negyedfény (néggyel való osztás) és hatodfény (hattal való osztás). Ezek mindegyike körzővel-vonalzóval jól szerkeszthető papíron is.
Manapság azonban, főleg a számítógépeknek köszönhetően már sokkal könnyebb dolga van az asztrológusoknak, akik gyorsan képesek bonyolult és pontos horoszkópokat összeállítani a rendelkezésükre álló csillagászati katalógusok (efemeridák) segítségével. Többek között ennek is köszönhető, hogy megjelentek az új (modern), gyenge fényszögek, amik az ötödfény (öttel való osztás), nyolcadfény (nyolccal való osztás), tizedfény (tízzel való osztás), félhatodfény (tizenkettővel való osztás), három-tizedfény (három egész harminchárommal való osztás), másfél-negyedfény (kettő egész hatvanhattal való osztás), két-ötödfény (kettő egész öttizeddel való osztás) és az ötjegyfény (kettő egész négytizeddel való osztás).
Ezek szimbólumai mind egyszerű geometriai alakzatok, amik egyértelműen jelzik, hogy az asztrológiának igazából nem csillagászati, hanem matematikai alapjai vannak. A bolygók pozíciója a horoszkópban csupán segédlet a vizsgált helyszín és időpont matematikai, tehát lényegében számmisztikai elemzéséhez, ami egy bonyolult viszonyrendszert fejez ki az égitestek által képviselt archetipikus tulajdonságok között.

7. AZ ASZTROLÓGIA JÖVŐJE

Az eddig feltárt összefüggéseket és az asztrológia fejlődését látva egyértelműnek tűnik számunkra, hogy nagyon sokat kell még fejlődnie a csillagjóslásnak a jövőben, mire eléri a működésének azt a hatásfokát, amit a művelői szeretnének, illetve ami fizikailag lehetséges egy ilyen bonyolult univerzumban. Ehhez szeretnénk hozzájárulni néhány apró ötlettel az alábbiakban.
1. Mivel 3D-s téridőben élünk, célszerű lenne végre kiterjeszteni a horoszkópokat a síkból a térbe. A múltban nagyon kényelmes volt papírlapra rajzolni és számolgatni, de a mai technika már lehetővé teszi a térbeli ábrázolást is. Bár a Naprendszer égitestjei nagyjából egy síkban mozognak, azért mégis van a pályasíkjaik közt némi eltérés. Főleg az üstökösök és a külső törpebolygók esetében, amik hatása ugyan gyenge, de lassú mozgásuk miatt hosszú távon ható.
2. Ahogy az emberiség lassan kirajzik a Naprendszerbe, előbb űrszondákat, majd emberes expedíciókat indítva a bolygókhoz, aztán pedig telepeket létesítve rajtuk, kényszerítő szükséggé válik a horoszkóp mobilizálása. Hogy ne csupán a Föld bolygó valamely pontjára lehessen vonatkoztatni a környezet konstellációját, hanem bármely pontra a Naprendszerben. Ez persze számos problémát fog fölvetni, és szükségessé teszi a bolygók holdjainak integrálását is az asztrológiai rendszerbe (szimbólumaik, tulajdonságaik, egymásra hatásuk, stb). Mellettük természetesen a megismert törpebolygók és kisbolygók ezreinek beillesztése is elkerülhetetlenné válik, ami egy nagyságrendekkel bonyolultabb és kifinomultabb képet fog eredményezni és alaposan megdolgoztatja majd az asztrológusokat.
3. Amit nagyon hiányolunk az asztrológiából, az az égitestek vonatkoztatási ponttól való távolságának és ebből következően a hatásuk erősségének meghatározása, ami nyilvánvalóan fontos befolyásoló tényező, mégsem foglalkozott eddig vele senki. Ideje lenne ezt a hiányosságot is pótolni végre (ez főleg a közeli, belső bolygók esetén okoz jelentős különbségeket).
4. A meglévő rendszert érdemes lenne továbbá kibővíteni a közeli csillagokkal is, amik a térben körbevéve a Naprendszert szintén befolyásolják az életünket. Mivel azonban ezek még lassabban mozognak, mint a bolygók és holdak, a hatásuk csak nagy léptékben, világhónapok, teremtési korszakok távlatában változik. Nélkülük tehát nem lehet a rendszerben zajló tágabb folyamatokat helyesen értelmezni, amik az emberiség egészére, mint fajnak és civilizációnak, lélekcsoportnak a fejlődésére vonatkoztathatók.

8. A 4x4-ES ALAPHÁLÓ

Végezetül bemutatjuk a magyar népművészetben az állatövi jegyekre használt 4x4-es alaphálót, amit a néprajzi kutatók fedeztek fel évtizedekkel ezelőtt, lásd a 6. ábrát. Ez a tizenkét, átlóra szimmetrikus alapjel egyértelműen matematikai struktúra, aminek logikai összefüggéseit sokáig vizsgáltuk, keresve bennük az elrejtett titkokat, de sajnos nem sok mindent találtunk. Ebből két dolog következhet. Az egyik, hogy a megoldás nem triviális, hanem csak bonyolult módszerekkel fölfedhető. A másik, hogy nincs benne elrejtve semmi, ami mögöttes titkokat tartalmazna. A kérdés eldöntését az olvasókra bízzuk.
 

6. A 4x4-es alapháló.

A 7. ábrán összefoglaltuk az általunk alkalmazott elemzési módszereket. Ezek lényege az volt, hogy a négyzeteket számoknak feleltetjük meg, amiket összeadva kapunk egy táblázatot. Mivel a négyzetrács elemei kétféle állapotban lehetnek: üres vagy sötét, logikusnak tűnt a kettes számrendszert alkalmazni a mátrixokra (üres: 0, sötét: 1). Ezt azonban hiába konvertáltuk át tízes számrendszerbe, a kapott értékek (illetve azok numerológiai összegei) nem mutattak semmi felismerhető szabályszerűséget. A műveletet elvégeztük inverz módban is (üres: 1, sötét: 0), de nem jutottunk eredményre.
 

7. A 4x4-es alapháló matematikai elemzése.


Az egyetlen érdekesség, amit találtunk, hogy minden állatövi jegy mátrixában van egy olyan sor, amelyik teljesen kitöltött (sötét). Nem több, nem kevesebb. Ennek értéke pedig tízes számrendszerben 15, ami a Mindenható száma. Ugyanis a triász szerinó 15 db párhuzamos téresszenciát kelt magából. A 15 numerológiai összege pedig 6, ami ugyancsak a Minden6ó száma (monász szerinó tachion forráshelyei), mint az első tökéletes szám. Lásd a: Matematikai sorozatok vizsgálata (2004) című írást az Eseményhorizonton.

Készült: 2010.04.21. - 05.27.

 

http://esemenyhorizont.uw.hu/2010/ezoter/asztrolo.html

 

 

 

Téma: Asztrológiai szimbólumok időfizikai jelentése

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása