Átlátszó - Roskadozó világörökség – offshore cég fogságában az Andrássy úti palota

2014.08.07 06:52

 

Kiemelt..

Somló VédPajzs Szövetség hírportál - Az örökséget elherdálták, a jelent felélték, a jövőt elzálogosították

PestiSrácok.hu - A Bajnai-család első milliárdja: kisemmizés, ügyeskedés, üzleti erőszak

 


Előzmény..

Hidfő.net - Bomlasztók, csalók, trükközők

Iksz - Bizonyíték, hogy az mszp és fidesz ugyanaz a párt! Eközben a magyar egymást öli!

Magyar Nemzetőrség Szent László zászlóalj - Ismerd meg a STRÓMANODAT! – III. rész

 


Kapcsolódó link..

PI Klub - Kaposvár, Somogy és a Dél-Dunántúl zsidó megszállásának részletei

Budapest közlekedésfejlesztésének útvesztőiben II.: A 4-es metró-ügy

Apokalipszis

 

Egy évvel ezelőtt rendeztek tüntetést a Kodály Körönd egyik legszebb műemlék épületének lakói, mert a 2000 óta tartó „felújításnak” köszönhetően házuk immár életveszélyessé vált. Az épület szétbontott harmadik emeletét átfújja a szél, a folyosók omladoznak és nagyobb esők során „a tetőn át ömlik a víz”. A világörökségi területen álló palota mintegy 25%-a egy offshore hátterű cég tulajdonában áll, mellyel az önkormányzat 12 év után decemberben szerződést kívánt bontani. A házat 12 éve fogva tartó cég azonban addig nem hajlandó ezt elfogadni és – immáron a lakókkal – új megállapodást kötni, míg azok rá nem bólintanak a legújabb beépítési terveikre.

 

04

 

*******

„Végre nem roskadoznak már ezek a gyönyörű paloták” – gondolhatják a Kodály Köröndön járva az évtizedekig állványokat és lehulló vakolatdarabokat kerülgető budapestiek.  A valóság azonban mégsem olyan szép, mint amilyennek kívülről tűnik. Bár az Andrássy út 87-89. tetőtéri beépítésével egy időben gyakorlatilag kívül-belül megújult, testvére, a Kodály szobor mögötti épület csak kívülről lett lepucolva. Az épületbe lépve hiányos, omladozó lépcsők, aládúcolt függőfolyosók fogadnak. Az egy lakást leszámítva teljesen szétbontott harmadik emeletet átfújja a fagyos szél, a liftből kilépve ketrecben nyüszítő, egy darab párizsival magára hagyott kölyökkutya fogadja látogatót. Állítólag egy munkáshoz tartozik, de viselkedését elnézve inkább menekülni szeretne a roskadozó palotából.

2000-ben kötött szerződést a fideszes Farkas György vezette VI. kerületi önkormányzat az Arnon Epschtein vezette Király utca 20- Alfa 1. Kft-vel az Andrássy út 83-85. alatti épület felújításáról. A többször módosított megállapodás a ház tető- és födémrekonstrukciójáért és az aládúcolt függőfolyosó felújításáért cserébe a cégnek adta az akkor még lakott 3. emelet 23 lakását és a fölötte található padlást. Az építési engedélyt 2002-ben adták ki, akkor azonban a szocialista hatalomátvétel miatt leállt a projekt. 2005-ben – sajtóinformációk szerint Fürst György MSZP-s alpolgármester baráti körébe tartozó – Arie Yom-Tov frissen alapított Andrássy út 83-85 Ingatlanforgalmazó Kft. nevű cége vette át a beruházást, de mint kiderítettük, már korábban is azonos kör vezette a beruházást.

Harmadik emelet – munkaterület

 

A Bahamáktól Felcsútig

 

Az ingatlanforgalmazó cég története bővelkedik az érdekes csavarokban. A 2005 júniusában alapított és augusztus 9-én bejegyzett izraeli- magyar érdekeltségű vállalkozást a korábbi befektető hozta létre: tagjai között egy hétig jelen volt az osztrák vezetésű Király utca 20- Alfa 1. Kft. Ennek helyét az a washington-i székhelyű Cosmorom Europe vette át, melynek magyarországi kézbesítési megbízottja Dr. Kócsó Tünde, az Alfa 1. felügyelőbizottsági tagja volt. A Cosmorom 2006-ban lépett ki az Andrássy út 83-85 fejlesztésére létrejött cégből, helyére a Brit Virgin- szigeteken bejegyzett European Concord Ltd került, melynek kézbesitési megbízottja Dr. Tomcsányi Tamás ügyvéd.

Az offshore cég 2007 januárjáig volt benne az ingatlanfejlesztő Kft-ben, azóta a Belvárosi Rezidenciák Ingatlanforgalmi és Fejlesztő Kft. rendelkezik minősített többséget biztosító befolyással a palota mintegy 25%-át tulajdonló vállalkozásban. A Belvárosi Rezidenciák egy nappal azelőtt került a kézbesitési megbízottként szintén Tomcsányihoz köthető Virgin-szigeteki Consodine Properties többségi tulajdonába, mielőtt az átvette a palota felújítására létrejött Andrássy út 83-85. nevű projektcéget.

Tomcsányi Tamást egyébként nem érte derült égből az ingatlanfejlesztés. A Medgyessy-kormány alatt hirtelen több milliárdos balatoni privatizációs fejlesztést bejelentő, majd tavaly szétesett, a vagyont offshore vállalkozásokba mentő SCD csoportot vezető testvére, Tomcsányi Gábor cégeiben is megtalálható a neve. (A cégcsoport irányított felszámolásáról tavaly márciusi cikkünkben olvashat.)

 

Az SCD-csoport széthordása: Irányított felszámolás

Bűzlik a különböző összeférhetetlenségek gyanújától az SCD-csoport balatoni turisztikai portfóliójának felszámolása. A Magyarországon és külföldön bejegyzett cégeket összekapcsoló, nehezen átlátható struktúrájú cégcsoport, amely korábban százmilliárdos fejlesztéseket ígért a tó környékére, 2011 nyarára gyakorlatilag szétesett, zilált tulajdonviszonyokat hagyva maga után. A cégadatbázist vizsgálva azt találtuk, hogy a cégcsoport átalakítását a Malév felszámolóbiztosához, Varga Jenőhöz köthető üzleti kör vezényli le, a portfolióból kivált projekttársaságok zöme pedig offshore tulajdonba vándorol. Tovább a teljes cikkre.

 

 

Az Andrássy út 83-85 Kft.-hez az általa képviselt offshore cégen keresztül kapcsolódó ügyvéd – aki pár héttel ezelőtt még a cég jogi képviselőjeként lépett fel -, volt a hazai képviselője a londoni bejegyzésű SCD-nek is, mely tagja volt a Tomcsányi Gábor vezette, 2008. december 31-én megszűnt SCD Group Zrt-nek. Az SCD Group Zrt. volt a sármelléki repülőtéren bejegyzett, ma már felszámolás alatt lévő Aviation Group Zrt. jogelődje. A cégcsoportban Jászai Gellért mellett vezető szerepben lévő Tomcsányi Gábor mellett gyakran akadt felügyelő bizottsági tagság az Andrássy úton érdekelt testvérnek.

Tomcsányi Tamás felügyelőbizottsági tag volt az SCD Invest Befektetési Zrt-ből létrejött CL INTER INVEST Befektetési Zrt.-ben, a felszámolás alatt lévő, korábban szintén SCD név alatt futó Fortis Property Management-ben, az SCD HOTEL & RESORT Rt. néven 2005-ben alapított, majd LB Capital Zrt. néven felszámolt cégben, az SCD ÉPÍTŐIPARI FŐVÁLLALKOZÓI részvénytársaságból LB Property Development Zrt.-vé átkeresztelt cégben és az LB Property Investment Zrt.-vé vált SCD Ingatlan Vagyonkezelő és Ingatlanfejlesztési Rt.-ben is.

Az SCD RÉGIÓ Ingatlanfejlesztő és Befektetési Kft-ből létrejött Silver Estate Ingatlanfejlesztő és Befektetési Korlátolt Felelősségű Társaságban tag, a Bahama- szigeteken bejegyzett SCD GROUP International Ltd. képviselőjeként is Tomcsányi Tamás található a cégjegyzékben. A megannyi felszámolásban résztvevő, főleg külföldi befektetőket képviselő Tomcsányi részéről tehát nem meglepő az izraeli Arie Yom-Tov a Kodály Köröndön zajló építkezéseiben szerepet játszó offshore cégek képviselete, valamint ezen beruházások jogi képviselete sem.

Amíg pedig Arie Yom-Tov a korábbi, 2002-ben halatomra került szocialista alpolgármester barátjaként van számon tartva, a Tomcsányi család érdekeltségének is tekinthető SCD csoport felívelése a szintén 2002-ben nyertes Medgyessy Péter kormánya alatt történt. A Dr. Tomcsányi Tamás ügyvédi iroda azonban ma már az Orbán Viktor által alapított felcsúti Puskás Akadémia támogatói között szerepel olyan cégek között, mint a Simicska-féle Közgép, a Pro-Aurum, vagy épp a kormánnyal stratégiai partnerséget kötött Coca-Cola, a MOL vagy az OTP.

 

Arie Yom Tov, akit senki sem látott

 

Bár a Tomcsányi-szál is sok érdekes fordulatban bővelkedik, az igazi játékosnak mégsem őt, illetve Tóth Mátyás Róbertet, Arie Yom Tov-ot ügyvezetői székben váltó, rejtélyes üzlettársát nevezhetjük. Míg a magyar szereplők inkább amolyan képviselőknek, helytartóknak tűnnek, az izraeli befektető több mint egy évtizedes múlttal rendelkezik a budapesti ingatlanpiacon. Az Opten adatai alapján cégeinek nagy része offshore háttérrel rendelkezik, vagy rendelkezett. Bár a 2002 utáni MSZP-s alpolgármesterhez, Fürst Györgyhöz fűződő jó kapcsolata (a HVG korabeli írása szerint Yom Tov Fürst esküvői vendége volt) kizárólagos szocialista összefonódásokat sejtetne, a fentiek alapján kimondhatjuk, a biznisz az első Fidesz-hatalom idején indult, és 2010 után sem érintette meg őket az elszámoltatás szele.

A HVG cikkéből az is kiderül, hogy Yom Tov érdekelt volt abban a Szinyei Merse utcai építkezésben is, mely a „kellemetlenkedő” főépítész, Tétényi Éva Verók István néhai polgármester általi menesztéséhez vezetett és a nagy budapesti lakóparképítő Autóker Holdinghoz tartozott. A Szinyei Merse utcában „vállalkozó” Constrattic Kft. nem csak itt tűnik fel, Yom Tov ezen cége nyerte meg a máig üresen álló, a bontás hírére városvédői tiltakozásokat elindító Király utca 40. pályázatát is az önkormányzattól. Yom Tov korábbi cége az Autókerhez kerülése előtt ciprusi tulajdonban volt, és a HVG 2003-as írása szerint „a társasági törvény saját tőkére vonatkozó előírásait permanensen megszegve” működött.

2003 volt egyébként az év, amikor a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója, a szocialista támogatást élvező Ispánki László ellen 128 millió elsikkasztásáért 4 év 6 hónap jogerős börtönbüntetéssel záruló eljárást indított a BRFK. Fürst György alpolgármester pedig azért kapott fegyelmit, mert „túlságosan szabad kezet adott” a vagyonkezelő elnökének.

A HVG által „a nagy tőkeerős izraeli ingatlan-befektető cégek üzleti felhajtójaként” emlegetett Arie Yom Tov az Adria Palace Kft-n keresztül kisebbségi tulajdonrésszel rendelkezett a Le Meridien hotelben, mielőtt az tavaly arab kézbe került volna. A cégről tudni érdemes, hogy Yom Tov és más izraeli befektetők (többek közt a Duna Plaza Kft) tulajdonrész szerzése és az 1998-as választások előtt bő egy hónapig a DEFEND Őrző- Védő Kft., valamint a Postabank Invest Rt. tulajdonában állt. Arie Yom Tov nem csak az Autókerrel és a Duna Plaza építőivel volt még üzleti kapcsolatban, az offshore tulajdonú Jabi-One Ingatlanforgalmazó Kft-t a Hajógyári szigeten megfeneklett Álomsziget beruházással ismertté vált Sammy Smucha-val közösen vezeti.

„Az izraeli fennhatóságú cégek profiljaik alapján egymás versenytársai ugyan a magyar ingatlanpiacon, meghatározó figuráik azonban gyakran bukkannak fel közös vállalkozásokban, beruházásokban. A Duna Pláza tulajdonosváltásainak története jól érzékelteti összefonódást.” – Izraeli pénzek a magyar ingatlanpiacon (Index.hu)

Arie Yom Tov céges adatai közt nem igazán lehet olyan vállalkozást találni, amelyben ne lenne valamilyen offshore-gyanús szál. A vállalkozások nagy részében ráadásul gyakran ugyanazokkal a partnerekkel találkozhatunk, egy Szokolyára települt céget leszámítva pedig minden a Hűvösvölgyi út 36. alatti Jázmin irodaházba van bejelentve. További érdekesség, hogy a Quality Financial Kft., illetve az azonos nevű zártkörű, nevadai főrészvényessel rendelkező részvénytársaság és azok tavaly ősszel kiszállt külföldi tagjainak jogi képviselője az LMP-s Schiffer András ügyvédi irodája, a Kft. optenes cégadatai között pedig Yom Tov kézbesítési megbízottjaként maga a politikus van megnevezve.

Az Arie Yom Tov helytartójának tűnő Tóth Mátyás Róbert összesen hat cégben van vezető tisztségben, ezek közül négy az izraeli vállalkozóhoz köthető. Saját tulajdonában két 17. kerületi címre bejelentett, Szipli Ildikóval vezetett betéti társaság van, melyek közül az egyik erősen eladósodott. A cégadatok alapján 2010. december 15-én került Yom Tov helyére, ettől az időponttól lett vezető tisztségviselő az Andrássy út 83-85, az Andrássy út 87-89, a Packard Hills és a felszámolás alatt álló Oak Valley cégekben. Ugyanezen a napon szűnt meg Arie Yom Tov tisztségviselői szerepe a két köröndi ház projektcégében, így feltételezhető, hogy Tóth Mátyás Arie Yom Tov magyarországi képviselőjeként viszi az izraeli befektető ügyeit, akiről forrásaink azt vélelmezik, hogy továbbra is ő mozgatja a szálakat.

A Packard Hills és a felszámolás alatt lévő Oak Valley is ugyanannak a Tomcsányi Tamás által képviselt, Golf Paradise Village Limited névre hallgató Brit Virgin-szigeteki offshore cégnek a tulajdonában van. A Kodály Körönd másik, már elkészült épületének beruházására létrejött K.O.K. Lakásépítő és Szolgáltató Kft. vezetője a többi vállalkozásban is résztvevő Karl Dóra, a cég a Brit Virgin- szigeteki Golf Venture Ltd. tulajdona. A fentiek tekintetében pedig talán nem meglepő, hogy Arie Yom Tov és Tomcsányi Tamás kizárólag valamilyen offshore cég révén állnak kapcsolatban egymással. A 11 vállalkozás közül egyetlen, a Szokolyára költözött Artalpin az egyetlen vállalkozás, mely nem offshore kézbe került, hanem pont fordítva, magyar tulajdonosoké lett.

 

Nem lesz gyors változás

 

A beruházó helyzetét segítette, hogy a rendszerváltás után a műemlék épületek a műemlékvédelmi hivatal nyomására önkormányzati tulajdonban maradtak, így a bérlők nem vásárolhatták meg lakásaikat. Az önkormányzat így közvetlenül a cégnek tudta eladni azokat, a lakók pedig a Rózsa utcában vagy a ház más lakásaiban kaphattak új otthont.

Bár egy 2005-ös, a kerület gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszéki jelentés kimondta, hogy a 2000-es alapmegállapodásban a felek „nem határozták meg az adott és a kapott szolgáltatások értékét”, a lakók szerint az igazi sérelmet az MSZP-s Verók István által aláírt szerződés okozta. Mivel pedig már 2004 végén elmaradások voltak tapasztalhatóak a kitűzött feladatok tekintetében, a képviselő-testület javasolta a polgármesternek, hogy „éljen az elállás jogával”. A lakók ekkor már a ház rohamos romlása miatt kértek segítséget Fürst György alpolgármestertől, de elmondásuk szerint a helyzetük csak romlott.

Megroggyant lépcsőház

A legutolsó, 2007-es szerződésmódosítás nyomán elkezdődtek a munkálatok, bár ebből a lakók nem sokat tapasztaltak azon felül, hogy a ház kovácsoltvas kapuja és márvány lépcsői szőrén-szálán eltűntek, valamint a generálkivitelező Reneszánsz Zrt. kibontotta a födémet és a harmadik emelet falait. 2009-ben, amikor Andrássy Palace néven 449 milliós lakásokat hirdettek a házban, a Reneszánsz már levonult, a harmadik emelet pedig ott maradt falak és födém nélkül, a lakók pedig folyamatos életveszélyre és beázásokra kezdtek panaszkodni.

A Műemlékvédelem a lakók kérésére kötelezte a projektcéget az életveszélyessé vált kémények kijavítására. A munka elkészült, a kémények védett majolika részei viszont eltűntek. A düledező függőfolyosó végén lakó Lovasi Eszter az utolsó bérlő a harmadik emeleten, ő elmondása szerint édesapja halála idején kapott előnytelen ajánlat miatt nem élt a lakáscsere lehetőségével. Ha esik, vödrökbe gyűjti a plafonon keresztül befolyó vizet, egyik szobája pedig használhatatlan a tetőt tartó gerendáktól. A ház külseje persze nem sejteti a benti romos állapotokat: információink szerint pár éve a projektcég tisztasági mosást végzett a köröndi homlokzaton. Ehhez a ház vizét használta, a hetekig felállványozott homlokzaton elhelyezett reklámért kapott tízmilliós összeget viszont nem forgatta vissza a palota állapotának javítására.

11 hónappal azután, hogy a lakók demonstráción kérték az Önkormányzattól a céggel kötött szerződés felbontását, 2012. december 20-án Terézváros vezetése akceptálta a kérést. A helyzet ezzel azonban nem oldódott meg, hiszen a szerződésbontás akkor léphet életbe, ha azt a beruházó fél is jóváhagyja. A cég kérésére összehívott 2013. január 31-i rendkívüli lakógyűlésen azonban inkább egy zsarolási helyzet bontakozott ki a beruházó irányából. A kerületi vagyonkezelő épületében zajlott közgyűlésen a cég nevében megjelent Tomcsányi Tamás, új ügyvédjük Horváth M. Gábor és Karl Dóra ugyanis egy teljesen új beépítési koncepcióval érkeztek.

A cég képviselői a tulajdonosok elé tárt tervek elfogadásától tették függővé a szerződésbontás aláírását és onnantól kezdve az Önkormányzat helyett a lakókkal való új megállapodás megkötését. „Ne várjanak arra, hogy az Önkormányzattal megállapodjunk, mert az újabb 12 év lesz” – mondta a vita hevében Tomcsányi, nyomatékosítva, hogy amennyiben meg tudnak állapodni a lakókkal a „szerzett jogaikról”, akkor az Önkormányzat irányában is gyorsan cselekszenek majd. Az új tervek kevesebb lakás építéséről szóltak, de részletes műszaki tartalom, kivitelezési ütemterv és garanciák hiányában semmilyen konkrétumot nem tartalmaztak, így a lakók nem mentek bele az egyezségbe.

A lakók és a közös képviselet nyomására a cég 15 napos határidővel vállalta egy részletesebb dokumentum benyújtását. A tulajdonosok végül február második felében kaptak ajánlatként egy 290 millió forint körüli, a 2005-ös árakra kihozott költségvetést, melyekről a napokban indítanak tárgyalásokat a beruházóval. A cég új terveit „gyenge kezdetnek” minősítette a házban lakó forrásunk, aki szerint hiányos anyagot kaptak, melyben több adat sem egyezik a korábban megadottakkal.

 

„Egyik fél sem hibás”

 

Óvári Gyula alpolgármester azzal magyarázta lapunknak a szerződésbontás elhúzódását, hogy „minden szempontot figyelembe kellett venniük”, valamint megvárták az életveszély-elhárítási munkák befejezését. Az Önkormányzat „ellehetetlenülés” miatt bontaná fel a szerződést, mely magyarázata szerint azt jelenti, hogy „egyik fél sem hibás, a beruházás meg nem valósulása sem a cégnek, sem az Önkormányzatnak nem róható fel.” Óvári úgy véli, hogy a 13 éve húzódó történet kulcskérdése a harmadik emelet 23 önkormányzati lakásának kiürítése, melynek elvégzéséért a cég megkapja az ingatlanok tulajdonjogát. „Az egyik lakásban még laknak, a másik viszont gyakorlatilag már nem létezik, mert kibontották a falait. A 2007-es szerződésmódosítás szerint az Önkormányzatnak kell a költözésről tárgyalnia, de kiköltöztetni már nem köteles a lakót – a beruházó viszont ezt várta tőlünk” – mondta az alpolgármester.

„Az elszámolás még hátravan, ami jó darabig el fog tartani” – mondta a szerződés tényleges felbomlása utáni kilátásokról az alpolgármester. Óvári elmondása szerint 2011 őszén felszámolási eljárást indítottak a céggel szemben, mert az 32 millióval, két lakás árával tartozik nekik 2007 januárja óta. „A cég pedig 570 millió forintot követel az önkormányzattól, aminek a 95%-át tudjuk cáfolni, pár tétel miatt viszont valószínűleg bíróságra kell menni” – tudtuk meg.

Információink szerint a baleset- és életveszély elhárításán túl az illetékes Kormányhivatal Örökségvédelmi osztálya sem tudja gyorsítani az építkezést. A nemrég leépítések hírével a lapokba kerülő, Yom Tov cégeinek hitelt nyújtó MKB Bank banktitokra hivatkozva nem nyilatkozott az atlatszo.hu-nak, Óvári Ferenc szerint viszont tőlük függ minden. A 33 millió forint jelzálogot kibocsátó bank az offshore hátterű céggel kötött szerződését az alpolgármester szerint a kerület vezetése sem ismeri. Az a kérdés – így Óvári-, hogy a veszélyelhárítást és a Reneszánsz Zrt. felé fennálló tartozást még kifizető pénzintézet mikor teszi rá a kezét a tulajdonrészeire, illetve mikor keres új beruházót.

Addig tovább roskadozik az Andrássy úti világörökség.

Halász Áron 

(Fotók: Halász Áron)

 

https://www.atlatszo.hu/2013/03/06/andrassy-ut-offshore-palota-kodaly-korond/

 

Téma: Átlátszó - Roskadozó világörökség – offshore cég fogságában az Andrássy úti palota

Dátum: 2023.08.09

Feladó: شركات نقل عفش واثاث بجدة

Tárgy: https://companyhouseservice.wordpress.com/


https://fullservicelavoro.jimdosite.com/
https://treeads.nation2.com/
https://jumperads.yolasite.com/
https://jumperads.nation2.com/
https://transferefurniture.hatenablog.com
https://atar-almadinah.weebly.com/
https://allmoversinriyadh.wordpress.com/
https://allmoversinriyadh.wordpress.com/2022/04/09/%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a9-%d8%aa%d9%86%d8%b8%d9%8a%d9%81-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%b1%d9%8a%d8%a7%d8%b6-%d9%85%d8%ac%d8%b1%d8%a8%d8%a9/
https://allmoversinriyadh.wordpress.com/2022/04/07/%d8%a7%d9%81%d8%b6%d9%84-%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a9-%d8%aa%d9%86%d8%b8%d9%8a%d9%81-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%b1%d9%8a%d8%a7%d8%b6/
https://allmoversinriyadh.wordpress.com/2022/05/13/%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a9-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d9%88%d8%ba%d8%b1%d9%81-%d8%a7%d9%84%d9%86%d9%88%d9%85-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%b1%d9%8a%d8%a7%d8%b6/
https://companymoversinjeddah.wordpress.com/
https://moversfurniture2018.wordpress.com/2018/12/30/%D8%A7%D9%87%D9%85-%D9%85%D9%83%D8%A7%D8%AA%D8%A8-%D9%88%D9%85%D8%A4%D8%B3%D8%B3%D8%A7%D8%AA-%D8%B4%D8%B1%D9%83%D8%A7%D8%AA-%D9%86%D9%82%D9%84-%D8%B9%D9%81%D8%B4-%D8%A8%D8%AC%D8%A7%D8%B2%D8%A7%D9%86/
https://moversriyadhcom.wordpress.com/
https://moversmedina.wordpress.com/
https://moversfurniture2018.wordpress.com/
https://moversmecca.wordpress.com/
https://khairyayman74.wordpress.com/
https://companymoversmecca.home.blog/
https://companymoverstaif.home.blog/
https://companymoverskhamismushit.home.blog/
https://whitear.home.blog/
https://companyhouseservice.wordpress.com/
https://bestmoversfurniture.wordpress.com/
https://companymoversjeddah.wordpress.com/
https://companycleaning307819260.wordpress.com/
https://companymoversriydah.wordpress.com/
https://ataralmadinah662300791.wordpress.com/
https://ataralmadinah662300791.wordpress.com/2022/02/05/%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a9-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%b1%d9%8a%d8%a7%d8%b6/
https://ataralmadinah662300791.wordpress.com/2022/04/12/%D8%B4%D8%B1%D9%83%D8%A9-%D9%86%D9%82%D9%84-%D8%B9%D9%81%D8%B4-%D9%85%D9%86-%D8%A7%D9%84%D8%B1%D9%8A%D8%A7%D8%B6-%D8%A7%D9%84%D9%89-%D8%A7%D9%84%D8%AF%D9%85%D8%A7%D9%85/
https://groups.google.com/g/moversfurniture/c/wwQFSNvgyAI
https://groups.google.com/g/moversfurniture/c/4L1oHETS4mQ
https://nowewyrazy.uw.edu.pl/profil/khairyayman
https://companyhouseservice.wordpress.com/2022/08/06/%d8%a7%d9%81%d8%b6%d9%84-%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a9-%d8%aa%d9%86%d8%b8%d9%8a%d9%81-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%b1%d9%8a%d8%a7%d8%b6/
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/">شركات نقل عفش واثاث بجدة</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2019/02/16/%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a7%d8%aa-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d9%88%d8%a7%d8%ab%d8%a7%d8%ab-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%b7%d8%a7%d8%a6%d9%81-%d8%af%d9%8a%d9%86%d8%a7-%d8%af%d8%a8%d8%a7%d8%a8-%d9%86/">شركات نقل عفش بالطائف</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2019/02/15/%d8%a7%d8%b3%d8%b9%d8%a7%d8%b1-%d9%88%d8%a7%d8%b1%d9%82%d8%a7%d9%85-%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a7%d8%aa-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%a7%d9%84%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d9%85%d8%af%d9%8a%d9%86%d8%a9/">اسعار وارقام شركات نقل العفش بالمدينة المنورة</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2019/02/15/%d8%af%d9%8a%d9%86%d8%a7-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d8%ac%d8%af%d8%a9-%d8%a7%d9%81%d8%b6%d9%84-%d8%af%d9%8a%d9%86%d8%a7/">دينا نقل عفش جدة ,افضل دينا</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2019/02/15/%d8%a7%d8%b1%d8%ae%d8%b5-%d8%b4%d8%b1%d9%83%d9%87-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d8%a8%d8%ac%d8%af%d9%87-%d8%a7%d8%b3%d8%b9%d8%a7%d8%b1-%d9%81%d8%b5%d9%84-%d8%a7%d9%84%d8%b4%d8%aa%d8%a7%d8%a1/">ارخص شركه نقل عفش بجده</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2019/02/15/%d8%af%d9%84%d9%8a%d9%84-%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a7%d8%aa-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%a7%d9%84%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d8%a8%d8%ac%d8%af%d8%a9-%d9%85%d8%b9-%d8%ae%d8%b5%d9%88%d9%85%d8%a7%d8%aa/">دليل شركات نقل العفش بجدة</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2019/02/15/%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a9-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d8%a8%d8%b1%d8%a7%d8%a8%d8%ba-15-%d8%b9%d8%a7%d9%85-%d8%ae%d8%a8%d8%b1%d8%a9/">شركة نقل عفش برابغ ,15 عام خبرة</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2018/12/12/%d8%b4%d8%b1%d9%83%d8%a7%d8%aa-%d9%86%d9%82%d9%84-%d8%b9%d9%81%d8%b4-%d9%88%d8%a7%d8%ab%d8%a7%d8%ab-%d8%a8%d8%a7%d9%84%d8%a8%d8%a7%d8%ad%d9%87/">شركات نقل عفش واثاث بالباحه</a>
<a href="https://companymoversinjeddah.wordpress.com/2018/12/12/start-moving-company-to-khamis-mushit/">وسائل نقل العفش بخميس مشيط</a>
https://ataralmadinah662300791.wordpress.com/ شركة الصقر الدولي لنقل العفش والاثاث وخدمات التنظيف المنزلية

Dátum: 2014.10.04

Feladó: Pharma890

Tárgy: Good info

Very nice site!

Dátum: 2014.10.04

Feladó: Pharme316

Tárgy: Good info

Very nice site! <a href="https://ypxoiea2.com/ovyaqrv/1.html">cheap goods</a>

Dátum: 2014.10.03

Feladó: Pharmg219

Tárgy: Good info

Very nice site!

Dátum: 2014.10.03

Feladó: Pharmk216

Tárgy: Good info

Very nice site! <a href="https://oixapey2.com/rqsxas/1.html">cheap goods</a>

Dátum: 2014.10.03

Feladó: Pharmg786

Tárgy: Good info

Very nice site! <a href="https://oixapey2.com/rqsxas/1.html">cheap goods</a>

Dátum: 2014.10.02

Feladó: Pharma712

Tárgy: Good info

Very nice site!

Dátum: 2014.10.02

Feladó: Pharmc930

Tárgy: Good info

Very nice site! <a href="https://oieypxa2.com/oryaqrr/1.html">cheap goods</a>

Dátum: 2014.10.01

Feladó: Pharmf188

Tárgy: Good info

Very nice site! <a href="https://oieypxa2.com/oryaqrr/1.html">cheap goods</a>

Dátum: 2014.10.01

Feladó: Pharmb468

Tárgy: Good info

Very nice site!

<< 1 | 2 | 3 | 4 >>

Új hozzászólás hozzáadása