Az 1956-os forradalom

2014.10.06 21:52

 

Kiemelt..

Cúth János - A Magyar Királyság eltörlése és a cionizmus
Sokkaljobb - Tíz tény a trianoni békeszerződésről

PI Klub speciál - Fontos lehet

Tri-A-Non - Háromszor is nem

A II. világháborúhoz vezető út - amit az iskolákban eltitkolnak

A Magyar történelem jeles eseményei és sarokpontjai

Pap Gábor - TRI-A-NON

Hungarian Real News -Armageddon az örök világossághoz...


 

Egy cikk a "postaimre.com" oldalról (2009)

Előkerültek a bizonyítékok, Adolf Hitler békeajánlatát vitte Nagy- Britanniába Rudolf Hess 1941-ben


 

Kapcsolódó link..

Az Aradi 13-ak utolsó mondatai

Frontoldal - Egy hithű kommunista őszinte levele Kövér Lászlóhoz

Szabadkőművesek Trianon előtt

Az diktálja a békefeltételeket, aki kirobbantotta a háborút?

Molnár V. József trianoni gondolatai

2012blogol.hu: Összeesküvés - elméletek helyett : az Irányítók

Magyar Királyi Hírlap - Úton a magyarság teljes felszámolása felé?

Trianon felülvizsgálata

PI Klub - Megnyílt a budapesti Herzl Központ

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT AZ EURÓPAI STABILITÁSI MECHANIZMUSTÓL! A fiskális diktatúra szerződésének anyagát megszereztük ! 

Amit mondtak híres emberek a zsidókról..

 

Előzmény - Rajk László és társai újratemetése

… Amikor Piros visszaült mellém, megkérdeztem tőle, miről van szó, mit suttognak, Piros riadtan nézett rám, majd Gerőre. Gerő intett neki. Nem tudjuk Rajkot újra eltemetni - mondta Piros. Hogy-hogy nem tudjátok? Mert nem tudjuk, hol van eltemetve. Mi az, hogy nem tudjátok, hol van eltemetve? - kérdeztem idegesen. Úgy, ahogy mondom - válaszolta Piros. …

Mélyen megdöbbentem. A Horthy-éra alatt egy kommunistának, egy "hazaárulónak" nem rendeztek ugyan dísztemetést, de a temető szélén kapott egy helyet, méghozzá a kerítésen belül és nem kívül. Mindenki tudta, hol vannak az elvtársak eltemetve.

Marosán György: A tanúk még élnek. Eger, 1989.

 

Soha többé! - 1956. október 6.

Pártunknak, a kommunisták pártjának, küzdelmes történelme folyamán sok katonája veszett el… Rajk László elvtárs, … Szőnyi Tibor, Pálffy György, … és Szalai András… nem az ellenforradalom terrorjának esett áldozatul. Nekik és egész pártunknak tragédiája, hogy a mi rendszerünkben vetették börtönbe és végezték ki őket; …Mit kell tennünk, hogy soha többé, soha-soha többé ne lehessen lábbal tiporni törvényeinket, szocialista igazságérzetünket és humanizmusunkat?

Minden tettünkkel és minden gondolatunkkal szolgálnunk kell a párt harcát rendszerünk igazságosságának és demokratizmusának fejlesztéséért. …. határozottabban kell biztosítani, hogy soha többé ezekhez fogható hibák és bűnök elő ne fordulhassanak.

… A párt vezetői és egyszerű tagjai megrendülten haladnak el Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András hamvai előtt. De a mély fájdalom és az önvád is arra fog ösztökélni bennünket, hogy gyökeresen számoljuk fel a múlt minden hibáját, és minden akadályt legyőzve, tántoríthatatlanul haladjunk előre a Központi Vezetőség júliusi határozatának útján, a pártdemokrácia és a szocialista demokrácia következetes fejlesztésének útján.

Szabad Nép, 1956. október 6.

 

…Ronda októberi nap volt, kegyetlenül fújt a szél. … Aztán elkezdett zuhogni az eső, nem úgy, mintha dézsából öntötték volna, de éppen eléggé ahhoz, hogy mindannyian jó alaposan átázzunk. És még előzőleg, ahogy özönlöttek a komor arcú emberek óriási tömegben. Valami olyanfajta dolog volt, ami Budapesten nagyon ritkán van, hogy jönnek az emberek, egymásra néznek az ismerősök, üdvözlik egymást, de nem alakulnak ki traccsoló tömegek, nem úgy, mint ma egy protokolltemetésen.

… Mindenki nézett körbe és azt kereste, hogy ezután kié lesz a vezetés. Végighallgattuk a beszédeket. Ott hangzott el az "elvtársak, soha többé", amely ma már torz viccnek hat, de akkor ahogy ott álltunk és hallottuk ezt, hosszú évek után először kaptam sírógörcsöt. De nem én voltam az egyetlen, aki ilyen állapotba került. Álltam, és nem bírtam magamhoz térni, csak zokogtam, hullottak a könnyeim. Münnich beszédéből az a rész maradt meg bennem, hogy "

...a személyi kultusz mocsarából napfényre kúszott szadista bűnözők...". Még a hangsúlyra is emlékszem, föl volt fűtve. Szász Béla beszéde nagyon szép volt. Egy szenvedő társ állt ott. … Én ott, ahogy ma mondják, teljesen kiborultam.

Széll Jenő: Rajk László temetése - szóbeli visszaemlékezés

 

Rajk László és társai újratemetése
Rajk László és társai újratemetése

 

A MEFESZ követelései

A műegyetemisták 16 pontja

Másold le és terjeszd a magyar dolgozók között!

A MEFESZ építőipari, műszaki egyetemi diáknagygyűlés határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai:

 

1. Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján.

 

2. A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé, titkos alapon új alap-, közép-, és központi vezetők választását követeljük, ezek a legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust és válasszanak új Központi Vezetőséget.

 

3. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosi-korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le.

 

4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki első fokon felelős a közelmúlt minden bűnéért és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé.

 

5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását.

 

6. Követeljük a magyar-szovjet és magyar-jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján.

 

7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tartásával.

 

8. Hozzuk nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket és a soha ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérckészleteiről, kiaknázásáról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse.

 

9. Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és értelmiség bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapítását.

 

10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását.

 

11. Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását, rehabilitálását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is.

 

12. Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ-szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglévő káderanyag nyilvánosságra hozatalát és megsemmisítését.

 

13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek.

 

14. A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. és október 6. nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen.

 

15. A Budapesti Műszaki Egyetem ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel és varsói munkásság és fiatalság felé a lengyel nemzeti, függetlenségi mozgalommal kapcsolatban.

 

16. Az Építőipari Műszaki Egyetem diáksága a leggyorsabban felállítja a MEFESZ helyi szervezeteit és elhatározta, hogy folyó hó

28-ra (szombat) Budapesten Ifjúsági Parlamentet hív össze, melyen küldöttségekkel részt vesz az ország egész ifjúsága.

Holnap, folyó hó 23-án délután fél három órakor a műszaki és egyéb egyetemek ifjúsága a Műegyetem előtti téren gyülekezik, onnan a Pálffy térre (Bem tér) a Bem-szoborhoz vonul, és megkoszorúzásával fejezi ki együttérzését a lengyel szabadságmozgalommal. E felvonuláshoz az üzemek dolgozói szabadon csatlakozhatnak. 

 

 

Fenti határozat teljes, betű szerinti közlését ma este a rádió is, a magyar sajtó is visszautasította, a Szabad Ifjúság csak részleges közlését ígérte meg, főleg az első pont miatt. A határozat szövegének stencilen való azonnali sokszorosítását viharosan követeltük, de az arra vonatkozó utasítást Cholnoky rektor nem merte megadni. A nagygyűlés kb. 2000 résztvevőjének spontán felvonulása még ma este folyamán az egyik nyomda elé és a határozat azonnali kinyomtatása - a résztvevők viharos lelkesedése ellenére a megmozdulásnak nem kívánatos eltorzítása, illetve az esetleges összecsapás miatt - elmaradt. Javaslatunkra a határozat végleges szövegét a plénum előtt mikrofonba diktálták, a résztvevők lejegyezték és egyelőre kézi-gépi másolását a főváros széles rétegeiben hólabda-rendszerrel fogják terjeszteni.

A magyar sajtóban való teljes közléstől nem tágítunk.

Folyó hó 24-én a MEFESZ a fenti határozat alapján országos vitát kíván indítani a magyar sorskérdésekről és követeljük azt, hogy a Magyar Rádió adjon a nagygyűlésről helyszíni közvetítést, és így a dolgozó nép elferdítés nélkül hallani fogja az ifjúság hangját, és eltökélt szilárd határozata addig be kell váltsa a helyszíni ígérgetéseket, a határozat teljes szövegének a napi sajtóban széles körben való közzétételére vonatkozólag.

E határozat az új magyar történelem hajnalán, 1956. október 22-én született, az Építőipari Műszaki Egyetem aulájában, több ezer hazáját szerető magyar ifjú spontán megmozdulásából.

 

1956. október. Fiatal magyar felkelők..jpg

1956. október. Fiatal magyar felkelők.

 

A pártküldöttség megérkezése Jugoszláviából 1956

A pártvezetés októberi hazaérkezése:

A vonat lassan begördül az első vágányra. A PB tagjai egyenesen a pártközpontba tartanak. Háromnegyed tízkor teljes létszámban együtt vannak a tanácsteremben. Gerő javasolja, hogy először ő számol be a delegáció útjáról, és utána Ács tegye ezt az itthoni helyzetről. Elfogadjuk. Elmondja, hogy a delegációt kezdetben szívélyes, baráti légkörben fogadták, mintha feloldódtak volna, később a hangulat udvariassá, majd protokollárissá vált. Szerették volna lerövidíteni az utat, de a jugoszlávok nem engedtek. Kifejezte azt a reményét, hogy ezzel a találkozással elindul egy egészséges folyamat a jugoszláv-magyar viszony kialakítására.

Volt a tájékoztatásnak egy olyan része, amelyre feltétlenül fel kellett figyelni. A delegációnak az volt a benyomása, hogy a jugoszláv vezetők tervszerűen és tudatosan bővítették a programot. Azonkívül volt olyan időszak, amikor semmi hírt nem kaptak hazulról, és kizárólag a külföldi híradásokra kényszerültek. Ez nem lehetett véletlen.

Ács tájékoztatója a belső helyzetről rövid és tömör, telve nyugtalanító elemekkel. Kijelenti, hogy Nagy Imre bekapcsolása a vezetésbe elkerülhetetlen. Nemcsak a fővárosban, hanem az egész országban általános nyugtalanság van. Mára az egyetemi diákok gyűléseket hívtak egybe, és délután fel akarnak vonulni.

Rögtön jelentkezem.- Robbanásig feszült a helyzet a vezetés tehetetlensége miatt. Az utca és a külső erők kezdenek diktálni. A párt- és állami vezetőknek most nemcsak úrrá kell lenniük a helyzeten, de magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést. Dönteni kell: mindenfajta gyűlést és felvonulást be kell tiltani, s a fegyveres erők számára tűzparancsot kell kiadni. Nem hiszek a békés tüntetésben. Elég jól ismerem az utcát, az ország hangulatát és azt a mérhetetlen gyűlöletet, elkeseredettséget, ami itt felhalmozódott. Ne engedjünk semmiféle nyomásnak! Most minden ingadozás életveszélyes lehet.

Tessék a javaslatomat megvitatni.

Már nem a helyzetkép, hanem a javaslat felett folyik a vita. Van, aki elfogadná a gyűlés betiltását, de nem akar tűzparancsot kiadni.

Közben befutnak a legújabb hírek. A Petőfi Kör vezetősége összeült. Nagy Imre hívei is tanácskoznak. A pártnak tulajdonképpen már nincs is ifjúsági szervezete.

Hirtelen betoppan a Szabad Nép szerkesztőbizottsága Horváth Mártonnal és a párttitkárral az élen. A rend felborult. Követelések, kiabálások, vádak. Csakhamar mutatkozik a helyzet súlyossága, de képtelensége is. Az egyik újságíró olyan pimasz hangot használ, hogy nem tudom türtőztetni magam. Gerő sem tud visszatartani, ráordítok az első sorban ülő pökhendi, pimasz alakra:

- Hogy mer maga itt így beszélni? Azt hiszi, hogy a Petőfi Körben van?

Kituszkolnak mindenkit, végre magunk maradunk, és dönt a PB: elfogadja a tüntetés, a felvonulás, a gyűlések betiltását, de elveti a tűzparancsot.

(Marosán György: A tanúk még élnek. Budapest, 1989.)

 

Az 1956 tavaszától egyre erősödött párton belüli és párton kívüli elégedetlenség. Már nyíltan is követelték Rákosi távozását. Az Irodalmi Újság és az Írószövetség a pártfunkcionáriusok ellen többször indított éles támadást.

Ebben a forrongó légkörben került sor Rajk László és társai újratemetésére októberben. A temetésen százezres tömeg tartott néma tüntetést a rendszer ellen. Az egyetemeken és főiskolákon már hangossá vált a tiltakozás. A diákok pontokba foglalták követeléseiket és MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége) néven megalakították a hivatalos diákszervezettől független szervezetüket. A követeléseik megerősítésére és a lengyel szabadságmozgalmak támogatására október 23-ára tüntetést hirdettek. Az MDP vezetősége először betiltotta, majd engedélyezte a felvonulást. Ez a bizonytalankodás további erőt adott a szervezőknek.

 

A Petőfi szobortól indult tüntetés a Bem téren, majd a Kossuth téren folytatódott. Közben Budapest más pontjain is zajlottak az események. A Városligetnél ledöntötték a rendszer szimbólumának tekintett Sztálin szobrot, a Magyar Rádió épületénél pedig eldördültek az első lövések.

 

Sztálin szobrának ledöntése

 

Megkezdődött a fegyveres felkelés.

A párt igyekezett követni a változásokat, s a tömegek igényének megfelelően Nagy Imrét nevezték ki miniszterelnöknek. Ugyanakkor a helyzet urai is akartak maradni, ezért a szovjetekhez fordultak katonai segítségért, és kijárási tilalmat rendeltek el.

A bevonuló szovjet hadsereggel szemben katonai csoportok szerveződtek a Széna téren, a Corvin közben, a Tompa utcában és más helyeken. A szélesebb ellenállás a városokban a munkástanácsok, vidéken a helyi forradalmai bizottságok megszervezésével folytatódott.

Október 25-én tragikus fordulatot vettek az események. A parlament előtt tüntető tömegbe az ÁVH egységei belelőttek, melynek következtében majdnem százan meghaltak és a sebesültek száma is hatalmas volt. Hasonló események a következő napokban többször is előfordultak nagyobb vidéki városainkban. A sortüzeken feldühödött tömeg többször is a kezébe vette az igazságszolgáltatást és ávósokat lincseltek meg.

A pártvezetés már nem mert egyedül dönteni, hanem a szovjetekkel egyeztette minden lépését. A nyugalom érdekében Gerőt is menesztették, helyette Kádár lett a párt első titkára.

Október 26-án megtörtént a fordulat, az új kormány (melyben már nemcsak kommunisták voltak) és az új pártvezetés nemzeti demokratikus forradalomnak minősítette az eseményeket és elismerte az újonnan alakult forradalmi szervezeteket. A Rákosi-korszak vezetőinek egy része a Szovjetunióba távozott.

28-án Nagy Imre jelentős változások bevezetéséről beszélt a rádióban: visszaállítják a nemzeti jelképeket és a korábbi nemzeti ünnepeket, felemelik a béreket és a nyugdíjakat, feloszlatják az ÁVH-t és tárgyalásokat kezdeményeznek a szovjet csapatok kivonásáról. A kormány a nemzetközi élet támogatását is maga mögött tudhatta, mert a szovjet tiltakozás ellenére az ENSZ napirendjére tűzte a "magyar kérdés" megtárgyalását.

Október 30. Az események menetében kiemelkedő fontosságú dátum. Később ennek a napnak az eseményeit nagyították fel és torzították el, hogy a megtorláshoz ideológiát adjanak. Ezen a napon megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása, megalakult Király Béla vezetésével a Nemzetőrség, kiengedték a börtönökből a politikai foglyokat, akik mellett - a szervezetlenséget kihasználva - köztörvényesek is kiszabadultak. Magyarország hercegprímásának, Mindszenty Józsefnek is ezen a napon ért véget évek óta tartó őrizete. Délután a kormány bejelentette, hogy megszűnt az egypártrendszer és az 1945-ös koalíciós pártok demokratikus együttműködésével megújult a politikai élet. A tekintélyét vesztett MDP feloszlott és helyette (november 1-jén) megalakult az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt). A harmincadikai sikereket beárnyékolta, hogy többórás ostrom után fegyveres felkelők elfoglalták a budapesti Köztársaság téri pártházat, ahol a magukat megadó védők egy részét legyilkolták.

Az újjáalakult pártok legtöbbje nem kívánta a háború előtti politikai, társadalmi rendszer visszaállítását. Megegyeztek a többpártrendszerben, a parlamentáris demokráciában és a szabadságjogok helyreállításának szükségességében. A tulajdonviszonyok tekintetében a magán- és az állami tulajdon együttes megléte mellett foglaltak állást. Az ország külpolitikai helyzetét a semlegességben képzelték el. Ennek kinyilvánítása október 31-én történt meg. Az országban mindenki bizakodó volt a jövővel kapcsolatban, a munkások a sztrájkok befejezéséről és a munka felvételéről döntöttek, de a háttérben a Kreml urai már döntöttek a katonai beavatkozásról.

A szuezi-válság a második helyre szorította a magyar forradalom ügyét a nagypolitikában. A nemzetközi alkudozások során az amerikaiak kinyilvánították, hogy a közép-európai térség országai nem tartoznak a közvetlen érdekszférájukba. A Szovjetunió lényegében szabad kezet kapott. Kínával és a többi szocialista országgal való egyeztetés után november negyedikén megindult az orosz hadigépezet a magyar forradalom eltiprására. A törvényes hatalommal szemben Moszkva bábkormányt állított fel, melynek élén Kádár János állt, aki november elseje óta volt tárgyalásban a szovjetekkel.

A katonai megszállás hírére Nagy Imre élt a Tito által korábban felajánlott lehetőséggel és a jugoszláv követségre menekült. A Nemzetőrség és néhány felfegyverzett forradalmi alakulat által vállalt fegyveres ellenállást az oroszok rövid idő alatt megtörték. A forradalmat leverték, majd átmeneti bizonytalankodás után a "régi-új" rendszer megkezdte a forradalomban részt vettek megbüntetését.

 

OKTÓBER 23 - MEGHAMISÍTOTT TÖMEGGYILKOSSÁG

 
NAGY IMRE ADTA KI AZ ÁVÓSOKNAK A PARANCSOT

1956. október 25-én Nagy Imre a parlamentben volt, amelynek ablakából is lőtték az ávósok, a téren lévő közel 5 ezer fős tüntető tömeget. De a tér környező házainak a tetején mindenütt ÁVO-sok voltak. Legalább félezer halott volt és több ezer sebesült.
Ugyanis, akik a térről bármilyen irányból menekültek, azok szovjet tankokba és a házakból lövöldöző ávósokba ütköztek, a közeli utcákban is. Most a vörösgyilkosok egy újabb verziót találtak ki a hazugságaikra, miszerint egy ávós tiszt magánakciója volt a lövöldözés és a tömeget valójában a szovjetek lőtték le.
Még 54 év után is a legvadabb hazugságokat terjesztik az ávós vérengzésről, amelyet Nagy Imre a parlament ablakából láthatott. Onnan ment a rádió adása is, de egyetlen hírben sem mondták be az ávós tömegmészárlást.
Ha valaki megnézi a Rákóczi-szobor mögötti képeket, ott legalább hatvan hullát lehet látni, de a hatalmas téren ennek a többszöröse volt.
Egy szemtanú elmondta, hogy 14 óra tájban visszament és akkor már teherautókon vitték el a hullákat, közben eső esett és patakokban folyt a vér a téren, de ma sem tudni hová temették el  az áldozatokat?
A Nemzeti Kegyeleti Bizottság is hallgat erről. Nagy Imre szobra a tér sarkára azért került oda, hogy az ávósgyilkosságot elleplezzék, hiszen a tömeggyilkosságra Nagy Imre adta ki a parancsot, mint miniszterelnök. Kormányának tagjai mind véreskezű kommunisták voltak.


 

 

 

 

Baranyi Tibor Imre - 1956. október 23.

 

 

Nagybátyámnak, dr. váradi és micskei Baranyi Sándornak,

akit a fegyveres felkelésben játszott vezető szerepért

a kommunisták halálra ítéltek.

 

 

Jól ismerve a megnyilvánuló világ egyre nagyobb részét kézben tartó erők milyenségét, és a dolgok ebből következő benső „logikáját”, meggyőződésem, hogy az általános társadalmi és politikai helyzet akár csak minimálisan pozitív értelmű megváltoztatásához ma Magyarországon, ahogy mondani szokás, igazmondó és feltáró erejű cikkek vagy könyvek puszta megírása és közreadása elégtelen.

E meggyőződésem ellenére 1956 kapcsán mégis elengedhetetlennek látom néhány dolog megvilágítását, ami némelyek számára talán triviális, mások számára viszont magyarázatul szolgálhat a téma kapcsán bizonyos „rejtélyekre”. Az egyébként tarthatatlan jelenlegi közállapotok megváltoztatásának reménytelenségét egyrészt maga az úgynevezett „közvéleményt” képviselők passzív tehetetlensége adja. Másrészt – a másik oldalon – a közvéleményt alakítók aktivitásának milyensége: a fáradhatatlan és metafizikailag démonian sötét célra irányítás egy jóformán totális médiaterror ezerarcú formájában. Ez a kimondatlan cél egy antitradicionális irányítás alatt álló Pán-Geonia (teljes Föld) megvalósítása, ami vallási nyelven szólva nem más, mint az antikrisztus uralma.

A világ egyre inkább ebbe az irányba van beállítva. Mindez természetesen nem „hit” kérdése, mint ahogy teljesen független attól is, hogy szokványos módokon bizonyítható-e vagy sem. Természetesen nem bizonyítható, de a dolog – hatásaiban – félreérthetetlenül megmutatkozik. Aki ezt a szó szoros értelmében vett „ellenséges” (’satanikus’) célt nem képes látni, sem az úgynevezett legújabb kor világtörténelméből, sem az aktuális világpolitikából nem ért semmit. Ma Magyarországon tulajdonképpen mindenki (majdnem) mindenről beszélhet. Ennek az a következménye, hogy – legyünk engedékenyek! – száz elhangzó információból, száz cikkből és könyvből metafizikailag minimum kilencvenkilenc, inkább többé, mint kevésbé: hamis. Így, már pusztán mennyiségi túlsúlyánál fogva, ez az eltévelyítő hamisság határozza meg a principiális tájékozódási pontokat óhatatlanul nélkülöző döntő többség amorf nézeteit. Ez összhangban áll azon erők és ügyvivőik szándékaival, amelyek az imént jelzett célnak megfelelően a világ elsötétítésén munkálkodnak és a korszak lefuttatásáért felelősek.

Amiből ki kell indulnunk, minden esetben az, hogy a tömeg vagy, ha úgy tetszik, a „nép” önálló, szervezett vagy célirányos mozgása éppen mivoltából kifolyólag lehetetlen. Első rátekintésben mégis valami ilyesmi látszott megvalósulni 1956 őszén Magyarországon. Látszólag. Ha ugyanis jobban megvizsgáljuk a dolgokat, ez az igazság most is igazolódik. Vannak bizonyos – természetesen gondosan eltüntetetni próbált – árulkodó jelek arra nézve, hogy az események nagy vonalai tervezettek és irányítottak voltak, és ennek megfelelően azok elindításánál és kivitelezésénél a rémuralmat megvalósító hatalom kézben tartóinak ügynökei munkálkodtak.

A hatalmuk csúcsán lévő szovjetek, ekkor rövid ideig valószínűsíthető haditechnikai lépéselőnyükből kifolyólag, minden jel szerint valós fenyegetést jelentettek a Nyugat számára, és ennek kapcsán Magyarország – a szuezi válság mellékes hadszíntereként – egy összetett nagypolitikai játék sötét fejezetének elszenvedője lett.

Bizonyos okból következőleg a Nyugatnak újra testközelből kellett éreznie a vörös fenyegetést, s a szovjetek által megszállt területeken is felerősödve ismét úrrá lett a rettegés. Az sem volt éppen elhanyagolható elem, hogy ’56 nyarára-őszére a helyzet egyre inkább tarthatatlanná vált Magyarországon. Hruscsov éppen folyó „sztalintalanítási” akciójának hazai felvonását egy kalap alatt el lehetett intézni a valószínűleg titkos szovjet (és a KGB inspirálta román) operatív csoportok3 által kirobbantott fegyveres felkelés leverésével. Számos jel szerint professzionális ügynökök „esszenciális” akciója lendítette mozgásba a szubsztanciális tömeget, amely önállóan soha nem jut el a fegyveres akcióig, majd ugyanaz az erő immáron „reguláris” formában fojtotta el azt. Ezt természetesen messzemenőkig nem szabadságfelésként és szabadságharcként értelmezték, hanem „alvilági és lumpen elemek”, a „csőcselék” és „köztörvényes bűnözők zavargásaként” stb., amit a szovjet tankoknak – igazságosztó s rendfenntartó szerepet játszva – meg kell fékezni és meg kell szüntetni, az ebben az összefüggésben még viccnek is rossz „béke és rend helyreállítása” végett. Mellékesen a résztvevők „megbüntetése” címén a rendszer komoly ellenségeitől szabadulhattak meg.

Ugyanakkor a Nyugat és az Amerikai Egyesült Államok különböző médiákon keresztül az események elindulása pillanatától fogva egészen a katonai segítség kilátásba helyezéséig elmenően bátorította a magyar szabadságharcosokat. Ez kétségtelenül komoly szerepet játszott az fejlemények viszonylagos kiszélesedésében és elmélyülésében. Holott az amerikai és nyugati titkosszolgálatok lehetetlen, hogy nem tudtak a történések valódi mibenlétéről és mozgató okairól, vagyis némelyek őszinte jó szándéka ellenére végső soron ez is csak egy csalétek volt. Ennek kapcsán magasabb szinten azt is látnunk kell, hogy bármennyire is valóságosak voltak az ellentétek és a kölcsönös fenyegetések az úgynevezett „hidegháború” idején, a Szovjetunió és a nyugati liberáldemokráciák nem csak egy tőről, az átfogó ételemben vett antitradicionalitásból fakadtak, de legvégső soron és minden látszat ellenére közös manipulatív irányítás alatt álltak.

Erre mondta Evola hasonlatszerűen, hogy ez a kettő ugyanannak a – tradicionális Európát összeroppantani akaró – harapófogónak a két szára. Ha pedig annak idején valakinek kétségei lettek volna efelől, csak a Szovjetunió megszűnésének mikéntjét kellett később elfogulatlanul megvizsgálnia: milyen könnyedén s minden katarzis nélkül szűnt meg a világtörténelem eddig valószínűleg leghatalmasabb és legszörnyűbb rémuralmi gépezete (holott ez akár nukleáris háborúhoz is vezethetett volna), és milyen zökkenőmentesen simult össze a hidegháború két kibékíthetetlennek tűnő ellenfele: egy láthatatlan harmadik kéz irányítása alatt.

Amiről ilyenformán a naivitás megkockáztatása nélkül beszélhetünk, noha ez sem kevés, az, hogy amikor a szovjet-vörös megszállók külpolitikai és taktikai okokból kifolyólag látszólag hezitáltak Magyarországon, az eltiport magyar nép néhány napig lélegzethez jutott, s ez világtörténelmi viszonylatban páratlan pozitívumot eredményezett. Természetesen ez nem mond ellent alaptételünknek, miszerint a társadalmi megnyilvánulás arisztotelészi értelemben vett szubsztanciális vetülete, a puszta „lehetőséget” képviselő tömeg vagy „nép”, önálló mozgásra képtelen.

Az operatív ügynökökön mint fő katalizálókon túlmenően, egészen más előjellel, számolnunk kell egyrészt a világháború előtti jóval pozitívabb általános viszonyok még eleven emlékének jelentős hatásával és az akkori vezető szerepet betöltő személyek mintegy másodlagos szervezői tevékenységével (mint szintén esszenciális akcióval), másrészt – egy kísérő reakció értelmében – a bolsevista rémuralomra és gyilkos terrorra válaszként születő, s ekkor aktualizálódó afféle „spontán” ellenhatással.

 

Magyar szabadságharcosok 1956 / Hungarian freedom fighters 1956

 

Elmondhatatlan, hogy az ötvenes évek első felében milyen szintű nyomor valósult meg – nem csak gazdasági szinten – Magyarországon. Ez már önmagában kedvező alap volt ahhoz, hogy bizonyos, most említett, „spontán” ellenforradalmi5 mozgások generálódjanak. És e mozgások, találkozva az 1945 előtti Magyarország még nem likvidált és még el nem űzött valódi elitjének aktivitásával, messze túlmentek és főleg túlmutattak azon, amit az azóta is hatalmon lévő erők ügyvivői, tudatosan, mindössze „a kommunizmus megreformálásaként” próbálnak a mai napig tálalni. Amíg az agresszió nem fojtotta el, az események egyre inkább, egyre pozitívabb értelemben jobbra tolódtak, s ez a tendencia valószínűleg tovább folytatódott volna, szerencsés esetben akár a ’45 előtti állapotok lényegi helyreállításáig elmenően.

 

         

 

Mindszenty József hercegprímás, esztergomi érsek, Magyarország első számú legitim közméltósága 1956-ban.  (A magyar prímás egyben a Német-Római Birodalom hercege, erre utal a hercegprímás cím.)

Lent: "Mindszenty visszajön!!!" reménykedő és valódi reményt keltő felirat a villamoson 1956. október 20-án a Kálvin téren.

 

 

 Mint fentebb jeleztük, a titkos háttérirányítás alatt álló szovjetek tervében Magyarország jelentéktelen mellékszereplő volt. Hruscsov hatalomra jutásával kétségtelenül valamilyen „arculatváltásnak” is eljött az ideje, olyasminek, ami aztán mintegy mellékesen meg is valósult: a Rákosi (Rosenfeld)-féle zsidó-kommunista rémuralomnak a deviatív zsidó elemet – a dominancia megőrzése mellett – második vonalba hátratoló  Kádár-féle terror ra való átállás. Ez szinte teljesen független Kádár – vagy ahogy szovjet elvtársai nevezték „Szar Jancsi” – személyétől, aki egy messzemenőkig esetleges figura volt a szerep eljátszása tekintetében. A távlatibb célok miatt fontos lett, hogy a judeokratikus megszállás ne váljon túlságosan nyilvánvalóvá, és ne szüljön veszélyes ellenhatásokat: a „körmös” bauerek, a „tökös” pethők, a pre-postabankos princz gyulák, a kárpáti-krauszok és a rákosi (rosenfeld) mátyások, a péter (aus-pitz) gáborok, a révai (léderer) józsefek, a farkas (wolf izrael) mihá-lyok, az apró (klein) antalok népe ellen. A „kommunizmus megreformálása” – halljuk lépten-nyomon 1956 kapcsán, ami maguknak az ’56-os harcosoknak a szemszögéből nem egyéb, mint az ellenség részéről történő saját célokra való kisajátítás, és ilyenformán alávaló hazugság. Ráadásul a saját szemszögükből is hazugság, mert a cél az ellenséges – formailag – vörös megszállás fenntartása volt, és csak másodlagosan a fenti értelemben végrehajtott „megreformálás”. Értsd a judeokratikus jelleg álcázása.

Ezt hívták némelyek „emberarcú kommunizmusnak”. Ennek a „reformista” koncepciónak lettek aztán „hősei” az olyan alakok, mint Nagy Imre, az orosz cári család egyik valószínűsíthető gyilkosa, az NKVD „Vologya” nevű besúgója, a Dobi kormányban élelmezési miniszter, majd begyűjtési miniszter („padlásseprés”), a Rákosi (Rosenfeld)-„kormány” miniszterelnök helyettese, 1953-ban Dzsugasvili (Sztálin) halála után pedig miniszterelnök. Nagy 1956 őszén, minden esetleges és ködös látszat (például nagyjából emberszabású külsője) ellenére, a szovjet érdekeknek megfelelően, Mikojan és Szuszlov utasításai szerint ténykedett, ennek megfelelően folyamatosan jelentett a két szovjet pártfőnöknek, illetve tájékoztatta az ÁVH alakulatait és a Katonai Bizottságot, s valószínűleg azért végezték ki, mert a piszkos dolgokról túl sokat tudott.

A „kommunizmus megreformálásának” hamis címkéje jegyében kerültek piedesztálra az olyan alakok, mint Maléter vagy Losonci, Gimes és Szilágyi, azok, akik 1989. június 16-án a Hősök terén lettek újratemetve. A taktika nyilvánvaló: ha 1956 nem volt egyéb, mint kísérlet a kommunizmus megreformálására, akkor az mszmp újfent „megreformált” utódpártja az mszp6 horribile dictu – 1956 méltó örököse és legitim ünneplője, egyszersmind a hatalom jogfolytonos képviselője. Mindez azonban, nemzeti oldalról nézve, ellenséges érdekből eredő történelemhamisítás és alávaló hazugság.

 

 

 

Ám a szuggesztió itt nem ér véget. Bizonyos „jobboldali” körök a „reformkommunisták” helyett általában az úgynevezett „Pesti Srácokban” szeretik látni az 1956-os magyar Szabadságharc és Szabadságfelkelés igazi képviselőit. Anélkül, hogy a budapesti vagy általában a magyar ifjúság szerepét a legcsekélyebb mértékben is csökkenteni vagy relativizálni akarnánk, ezzel a tévedéssel és félrevezetéssel is le kell számolnunk. A „Pesti Srácok” azért maradhattak meg mintegy a hátterében vagy második vonalában a ma „hivatalos” történelmi interpretációnak, mert magán a lázadáson túlmenően tényismereteik és politikai elképzeléseik megfelelően amorfak voltak, és így semmi, valóban veszélyes dologról nem húzhatták le a leplet. Ezzel szemben 1956, menet közben némi teret nyert, leginkább ellenforradalmi és jobboldali vonatkozásait más erők generálták: azok, akik teljes világossággal az 1945 előtti állapotok helyreállítása végett szálltak síkra, az egyedül legitim Magyar Apostoli Királyság helyreállításáért, de ezen belül is és mindenekelőtt a magyarországi judeo-latomokrácia felszámolásáért. Mindenekelőtt e vonásuk miatt lettek képviselői az élők sorából kegyetlenül likvidálva, és 1956 mai értelmezéseiből jóformán nyomtalanul eltüntetve.

Ezek a valóban jobboldali erők – legalábbis elvi síkon – 1956-ban is mind kül-, mind belpolitikailag független Magyarországban gondolkoztak. Mindenféle nem megreformált és „megreformált” kommunizmusra, mindenféle szocializmusra, miként a „liberális” demokráciák ez előbbiekkel basztardizált, vagy önálló változataira kizárólag mint degenerált szemléletek politikai megfelelőire, s ilyenformán teljes mértékben kiiktatandó és felszámolandó erőkre tekintettek. És miként már jeleztük, a titkos és ellenséges ügynökök által előidézett események 1956 őszén a „reguláris” szovjet katonai beavatkozásig valóban jóformán napról-napra, egyre inkább e világtörténelmi viszonylatban példátlanul pozitív jobboldali irányba haladtak. Valamint egyre nyilvánvalóbb módon megtorlással fenyegetett azokra nézve, akik gyilkolták, akaszttatták, kínozták vagy éppen félholtra verették az akkor elmúlt évtizedben (miként 1919-ben a 133 napos bolsevista rémuralom idején) a hazájukat, nemzetüket szerető és védő becsületes emberek százait és ezreit, így a jogos bosszú, mint népharag, már-már kiteljesedni látszott.

Ezért túl sokáig nem lehetet halogatni a katonai vérbe fojtás időpontját, ám a nemzetközi helyzet, minden jel szerint a terveknek megfelelően alakult, s erre nem is volt szükség a továbbiakban, noha a szovjet stratégiában a saját emberek és kiszolgálók feláldozása éppenséggel soha nem jelentett problémát, akik aztán ilyen helyzetbe kerülve – élükön Nagy Imrével – a saját bőrükön tapasztalhatták, hogy a sátán szolgáinak a jutalma a sátán maga. A nyugati demokráciák, netalán az USA konkrét katonai támogatására és beavatkozására pedig nem volt esély hazánk és nemzetünk oldalán, holott erre oly sokan és oly naivan vártak. Ne legyenek illúzióink. A kommunizmus mellett a Nyugatot is egyaránt kézben tartó „világhódítók”7 terveibe semmi ilyesmi nem fért és nem fér bele a mai napig, így 1956 ellenforradalmi radikalitásánál semmi sem volt nagyszerűbb és heroikusabb, ugyanakkor naivabb és tragikusabb.

Az igazság „hivatalosan” a mai napig nem derült ki, az akkori igazi bűnösök, valamint a gyilkosok és a kínzók, a mozgatók és pribékjeik, az ügynöktartók és ügynökeik nem lettek megbüntetve, sőt, remek „állami” tisztségekből vagy sztárnyugdíjakból élnek, utódaik pedig töretlenül tovább bitorolják, egyszer gazdasági, másszor politikai vonatkozásban, az ország vezető pozícióit. Hazudnak „reggel, éjjel meg este”, és akinek ez nem tetszik, azt a mediarendőrség ugyanazzal az ötven évvel ezelőtti retorikával „csőcseléknek”, „huligánnak”, „köztörvényes bűnözőnek” stb. bélyegzi, az ÁVH-t idéző, hisztérikusan brutális rendőrséggel széjjelvereti (ez utóbbi összetételben és összefüggésben a „rend” szó természetesen viccnek is rossz), és a koncepciós perek módszereit felelevenítve, jogsértő módon elítéli. A maszkírozott, de hatásaiban lépten-nyomon megmutatkozó és adott esetben azonnal nyílt, terrorisztikus diktatúrába átmenő megszállás e sorok írásakor is tart, a hatalom – egy váltógazdaság formájában – ugyanazokban a kezekben van, és így talán Magyarország az egyetlen ország a világon, ahol a többség kisebbségben van. A megosztottság kétségtelenül ördögi (diabolikus) dolog, viszont a hamis és hazug egység még inkább az. Magyarország eszmeileg 1956 kapcsán is legalább kétfelé szakadt.

Az egyik oldalon azok, akiknek több-kevesebb tudomásuk van a történtekről és a dolgok általános menetéről, és jóhiszeműen elítélik a bűnösöket. Ezek azok, akiket a mai álnemzeti és áljobboldal begyűjt, ámít és nyugtat folyamatosan, árulóként játszva a közhelyre, miszerint „a puliszka nem robban”. A másikon azok, akik szintén és többé-kevésbé jól tudják, mi történt itt az elmúlt században, de részesei és sunyi haszonélvezői annak, hozzászámítva a tetszés szerint manipulálható, földsötét plebsüket, amelyre biztosan számíthatnak a jól preparált „demokratikus választásokon”, hiszen a rosszhiszeműség és az ostobaság minduntalan kéz a kézben járnak.

A lassan az egész Földön kiteljesedő monstruózus és démoni hatalom ellen a nagy- és középtársadalom szintjén már jóformán semmit nem tehetünk. Ehhez ugyanis mindenekelőtt egyik legfőbb szövetségesét és asszisztenciáját kellene felszámolni: a semmiből semmit nem látó és nem értő, járványosan terjedő ostobaságot és tompaságot. Ezért a célért viszont mindenki megteheti már most az első lépést: önmagában.

Végezetül megjegyezhetjük: tudjuk, hogy vannak olyanok, akik 1956 demisztifikálását és deheroizálását magyarellenes érzületből és hátsó szándékból végzik, s ugyanezek azok, akik szinte kéjesen hirdetik, hogy a „szovjetek, ha akarták volna, órák alatt leverik” a szabadságfelkelést. Annak ellenére, hogy ez valószínűleg – és sajnos – igaz, azt kell mondanunk: mindez semmit nem változtat az ’56-os hősök és áldozatok nagyságán, s végső megítélésén. Az igazi szabadságharcot a túlerő ellenére is meg kell vívni az igazságért, a „több, mint az élet” elvének jegyében.

Az eszmei felkészültségen, a harcmodoron és a taktika folyamatos tökéletesítésén viszont mindig dolgozhatunk, mert naivitással és át nem látott erők általi mozgatottsággal minden hősies önfeláldozás ellenére sem lehet jelentős eredményeket elérni; annál inkább a jéghideg tudatosság megfontolt neutralitásával és precizitásával, valamint a tudással, amelynek a nagy összefüggések minél alaposabb látása mellett ki kell terjednie a jelenkori világ közönségesen láthatatlan vagy, ha úgy tetszik, okkult hatóerőire és ezek különböző ügyvivőire is.

 

 

 

 

 

Jegyzetek

 

1  Az antikrisztus uralma metafizikailag az antitradicionalitás uralmának betetőződése, ami törvényszerűen egybeesik a jelenlegi emberi ciklus és világkorszak végével. Vö. Fejlődő létrontás. IV. és VI. fej.

Vö. Szatmári Jenő István: 1956: lehet, hogy másképpen volt? Szeged, 1996, Agóra Print. Eszerint Izrael 1956. október 29-én megtámadta Egyiptomot. Rá két nappal a francia és angol légierő csatlakozott a támadáshoz. Az Egyesült Államokban pedig november 6–7-én elnökválasztás volt. Szatmári Jenő koncepciója szerint a magyar események kirobbantásának az volt az oka, hogy még a – kiszámíthatatlanul reagáló – új amerikai elnök beiktatása előtt bevonják az angolokat és a franciákat a szuezi agresszióba, azzal a látszatkeltéssel, hogy a Szovjetuniónak más problémái vannak. Aztán amikor a partraszállás Szueznél megtörtént, a szovjetek azonnal – Egyiptom megvédelmezőjének szerepét játszva – ismert akkori rakétatechnikai fölényükkel fenyegetőzve ultimátumot nyújtottak be nyugati hatalmaknak, aminek nyomatékosítása végett a korábban ügyetlenkedni látszó csapataik szinte órák alatt brutálisan vérbe fojtották a közben kiterebélyesedett magyar szabadságfelkelést. Azt már Szatmári Jenő István sem teszi hozzá, hogy amolyan szupertitkos módon a szovjeteket is irányította valaki, mégpedig annak irányából, aki végül a szuezi eseményekből a legnagyobb hasznot húzta.

3  Vö. Szatmári: i. m. A szerző számos, látszólag megmagyarázhatatlan rejtélyt vizsgálva, végül egyenesen arra a következtetésre jut: „szovjet kommandós egység ügyködött e napokban a belvárosban. Nekik lehetett bármilyen fegyverük, légvédelmitől páncélautóig, valamilyen titkos magyarországi bázisról indítva.” Továbbá számos dolog utal arra, miszerint lehetséges, „hogy a román titkosszolgálat is benne volt az »ügyekben«. (…) nem önállóan, hanem a kgb végrehajtó »alvállalkozójaként« bíztak rájuk egyes feladatokat, amelyeket örömmel vállaltak, ha ezzel a számukra veszélyes Magyarországnak árthattak.”

 4   Bővebben lásd Fejlődő létrontás. xvii. fej.

5  E helyütt az ellenforradalmi jelző pozitív értelmű és kifejezi a minden esetben negatív forradalmi erőkkel való szembenállást.

6  Az mszmp és mszp közötti töretlen folytonosságot a szimbólumok felettébb beszédes világa is ékesen bizonyítja: az előbbi jelét, az ötágú vörös csillagot néhány egyszerű mozdulattal szétvágva és az elemeket átcsoportosítva vörös szegfű, az mszp jele keletkezik. Ez és számtalan nyilvánvaló tény ellenére embereket lehetett arról minden további nélkül meggyőzni, hogy „ez a párt nem az a párt”. Ugyanakkor a deklaráltan kádárista Thürmer kvázi „ügynöki” feladata nyilvánvaló: elhitetni, hogy az ő pártja az mszmp folytatója vagy „utódja” és nem az mszp. Ezért a szánalmasan stupid retorika: „az igazi kommunisták mi vagyunk” (Thürmer). Néhány felvilágosítatlan (és fizetetlen) balek azonban Thürmer pártjából sokáig az mszp felé húzott, semmit nem értve a színjátékból.

7  Vö. Marschalkó Lajos: Világhódítók. Az igazi háborús bűnösök. 2. jav. kiad. München, 1958. Süli József.

 

 

Az 1919-es judeo-bolsevista rémuralomtól ("tanácsköztársaságtól") való megszabadulás emlékére és annak soha vissza nem térésének reményében épült "Regnum Marianum" fogadalmi templomot Rákosi (Roth) Mátyás parancsára a judeo-kommunisták (a "vörös hadsereg" ukrán szárnyának segédletével) 1951-ben aláaknázták és felrobbantották. Helyére "Sztalinnak", alias Dzsugasvilinek, az urali vonatrablónak, a világtörténelem egyik legnagyobb tömeggyilkosának emeltek monstruózus szobrot. Ezt a rémet a magyar nép 1956-ban eltakarította.

Exkurzus jellegű megjegyzés: a gyönyörű Regnum Marianum templom (lent) azóta sem épült vissza a helyére (elkenték a problémát egy jogutód felépítésével a Zoborhegy téren).

 

 1931-1951

     

 

     

1951-1956                                                                                                             1956 

 

 

 

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-i-vilaghaborutol-a-ketpolusu-vilag-felbomlasaig/az-1956-os-forradalom/az-1956-os-forradalom-osszegezo-attekintes

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/az-i-vilaghaborutol-a-ketpolusu-vilag-felbomlasaig/az-1956-os-forradalom/az-1956-os-forradalom-elozmenyei

http://zionistterror-inhungary.blogspot.hu/2010/10/oktober-23-meghamisitott.html

http://www.tradicio.org/baranyi/1956.htm

 

Téma: Az 1956-os forradalom - összegező áttekintés

Dátum: 2016.08.17

Feladó: Petrov Ferdinánd volt VII. Kerületi Nemzetőr

Tárgy: A Szabadság Parazsa 2010-Püski Kiadó

Én egy 7-kerületi harcos voltam, lásd Eőrsi Laszlo Baross Köztársaság VII. kerületi Fegyvers csoportok. Több lapokon foglalkozik, személyes, vagy csoportunk elszánt harcaival, a tankok ellen. A hátsó borító lap belső oldalán a fényképem is ott van. Ha hiteles adatokra van szükségük, szivesen válaszolok. e-mail cimem: petrov2909@shaw.ca Én Kanadában élek, rólam, és munkámról talál adatokat az interneten Goole /painting restoration by Ferdinand petrov/ vagy /art restoration by ferdinánd petrov images-Bing/ vagy /searching for Ferdinand petrov art restorer Google Search/vagy/ the art of painting and the art of restoration by Ferdinand petrov-Bing. Van még vagy 100-de bemutatkozáshoz gondolom elég. Maradok Hazafias Tisztelettel.Októberben Othon leszünk, feleségemmel.

Új hozzászólás hozzáadása