'Betyáros..

2013.03.02 11:46

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/szellemi-bazar/krudy-gyula-rozsa-sandor-a-betyarkiraly/

Betyártörténelem röviden..

 

 

Miért pont a Betyárok?

Kérdezhetnéd, de Te sem véletlen kerültél ide.

A Betyárság korunk legvitatottabb témája, olvasataim közül még senki sem adott róluk sem hiteles, sem elfogulatlan írást. Én megkísérlem úgy a közönség elé tárni őket mint embert, mint bűnözőt, mint hőst, mint monda alakot. Ha egy Betyárról mindent egyhelyen megtalálunk, akkor minden ember letudja vonni a maga következtetését, arról milyenek is ők, ezért itt nem lesz végszó, mindenkire rábízom döntse el az olvasó milyennek látja őket.

Nem könnyű feladat, részint mert engem is ihlet az őket körül lengő romantika, másrészt azért, mert legtöbbjüket a róluk megjelent ponyvák miatt kitalácíóknak vélik, akkor is ha van róluk vádirat, lásd Patkó Bandi alakja, és azért sem, mert a ma embere, és a múlt század embere, már annyi írott anyagban mossa össze őket, hogy már csak az tudja külön emelni az igazságot, aki tényleg keresi is.

Én mégis megkísérlem a lehetetlent, és ezen oldalon begyűjtök minden képet, minden íratot, filmet, regényt, sőt, össze állítom a létező összes forrásból az életrajzukat, és mellékelem hozzá a róluk keringő mondákat, történeteket, ezeket vissza kereshető, és akár letölthető formában is.

 


Ezt az oldalt egy gyüjteménynek szánom.
Mind magamnak aki kutatja a Betyárság mikéntjeit,
irodalmát, életét, igazságát, vadságát,
mind azoknak,aki érdekességként élik meg.

Többnyire utalásokból, más oldalakból, regényekből,
levéltárakból gyűjtök, így bizonnyal fogsz találkozni
ismerős szöveggel, ez nem plágium se lopás, de mégha az is lenne, ki vethetné a szememre tekintve milyen oldal is ez!

 

Le kell szögeznem hogy a betyárok nem voltak szentek. Se jók, se rosszak.
Igazságuk betyárbecsület volt, ami nem a közjogi igazság..no, nem mintha az épp
olyan működő és valóban igazságos volna.

Az oldal még nem teljes, most állok neki összerakni a gyűjtögetéseim, ezért ha kommentálsz, vedd figyelembe
hogy az oldal folyamatosan fejlődik.

Igyekszek minden dokumentumot, minden forrást felfedni.

Jó mulatást:

Berki Sándor

 

Ha esetleg informácíóval, ötletekkel, dokumentumokkal bírsz, kérlek írj :

berkisandor@citromail.hu

 

Köszönöm és jó szórakozást!

 

A lentebbi írások mind az alábbi oldalról valók..

 

 

Ember - betyár ábrázolás

 

   A népművészetben Európa-szerte megtalálható, bár területenként eltérően alkalmazzák, és részben más-más előképek, ill. tradíció alapján alakult ki. Az emberábrázolás a mértanias díszítésben és a növényi ornamentikában rendszerint ritkábban fordult elő, ahol azonban megjelent, ott általában a főhelyre került. – Mo.-on az emberábrázolás egyaránt szerepelhetett a parasztok és a pásztorok által maguk és a környezetük számára készített tárgyakon (így faragáson hímzésen, szőttesen), a háziiparosok előállította ácsolt ládán, ill. iparosoknak a parasztok részére gyártott termékein (elsősorban képeken és részben cserépen, mézeskalácson). Az emberábrázolás alkalmazásának módja, mértéke azonban erősen különbözött az egyes díszítőművészeti ágakban, ill. vidékeken. Pl. az emberábrázolásos csíkdísz gyakori a szatmári szövésben, a bodrogközi szőtteseken és helyenként a palóc szőttesekben, de nincs meg az egyébként gazdagon mintázott sárközi szőttesekben.

   A Kalocsa vidéki hímzésből hiányzott az emberábrázolás, de ugyanitt fel-felbukkant a parasztházakat díszítő falfestésben, pedig ugyanazok az íróasszonyok alkották, akik előrajzolták a hímzéseket. A népi emberábrázolások nagyrészt síkdíszítmények részei, az ilyenek megjelenítése a két fő díszítőirányzathoz igazodik. Geometrizált emberábrázolás általában a mértanias ornamentikában fordul elő, így karcolt díszítésnél, vésett díszítésnél, szedettes szövésben, keresztöltéses hímzésben. Geometrikus emberábrázolásnak növényi mintához való társulása ritkább, azonban a nyugat-dunántúli hímzés egyik változatában, díszlepedőn vagy párnán a virágdíszítményt gyakran mértanias stilizálású emberábrázolások sora szegélyezi. A geometrikus emberábrázolás mindig elölnézetes, egyenes és körvonalakból szerkesztett. Több figura esetén rendszerint egyazon ábra ismétlődik, gyakran összekapcsoltan, mintegy körtáncban. Az emberábrázolások ruhája dekoratívan mintázott; a test részletei elnagyoltak, így a fejet alkotó körön belül többnyire még a száj, orr és szem sincs jelezve, és pl. a kezeken a valóságosnál kevesebb vagy több is lehet az ujjak száma. Az emberábrázolás nemére általában nincs utalás. Egyes elnevezésekből (általánosan: babás, palóc: pádári gyerekes, szatmári: kisasszonyos), ill. esetleg az öltözet továbbalakításából arra lehet következtetni, hogy az emberábrázolásokat gyermeknek ill. nőalaknak értelmezték. Ácsolt ládákon előfordul vallásos magyarázat is (magános emberábrázolás: „kis Jézus”, páros emberábrázolás: „Mária és Szent József”, „Ádám és Éva”, hármas emberábrázolás: „három angyal”).

   A geometrikus emberábrázolás sajátos korai változata a 17–18. sz.-i lőporszaruk visszatérő motívuma; ez egymásba fogódzó emberábrázolások sora, többnyire a tárgy alsó végein. A menyasszonyi ácsolt ládák 15–16. sz.-i, erdélyi szász csoportjáról ismert a feje fölé leveles ágat tartó ember; a 18–19. sz.-i gömöri és D-tiszántúli ácsolt ládákra jellemző a karját az ég felé emelő ember; a békéscsabai ácsolt ládán emellett néha megjelenik a csípőre tett kézzel megjelenített ember. Ezen emberábrázolások területenként és vidékenként nagymértékben egyező, állandósult formája tekintélyes múltra vall. Néha egykori mágikus, kultikus tartalmuk is kimutatható, így a feltartott kezű ember az antik-ókeresztény imagesztust őrzi, innen a szakirodalombeli oráns elnevezés (lat. orans = ’imádkozó’). – A természethűségre törekvő emberábrázolás a virágozás elterjedése nyomán jutott uralomra a síkdíszítő népművészetben, Mo.-on a 18. sz.-tól kimutathatóan. Számottevő jelentőségre csak a 19. sz.-ban tett szert, egyes területekre, ill. díszítőművészeti ágakra korlátozódva, főként a dunántúli pásztorfaragáson és a → palóc áttört bútoron. Kibontakozását a parasztok számára dolgozó céhes ipar emberábrázolásos díszű tárgyain kívül a mind szélesebb körben terjedő sokszorosító grafikai termékek (szentképek, ponyva- és könyvillusztrációk) ösztönző hatása siettette, tematikai és kompozíciós ötletekkel szolgálva. Az átvételekben a paraszti alkotók általában nem pontos másolásra törekedtek, hanem a népi ornamentikában kialakult törvényszerűségeknek megfelelő absztrahálásra, stilizálásra, ill. dekoratív felületkitöltésre. A formaadásban, különösen kezdetben, kimutatható a geometrikus emberábrázolás hagyománya, mindamellett már korán tért nyert az elölnézetes emberábrázolással szemben az oldalnézetes emberábrázolás, ill. a kettő sajátos vegyítése. A népművészet történetében érvényesülő tendenciáknak megfelelően, a korábban túlnyomóan statikus emberábrázolások mellett a 19. sz. második felében vált gyakorivá a mozgásban bemutatott ember, továbbá a sokalakos jelenet. A szereplők foglalkozását, rangját öltözetük és meghatározott attribútumok jelezték (pl. juhászkampó vagy kanászbalta a szereplő kezében, a betyárnál pedig puska). Téma adás tekintetében ezen mo.-i emberábrázolások többsége életkép, ill. a népi epika alkotásainak az illusztrációja. Az életképek rendszerint személyes vonatkozásúak, nemritkán képmás, ill. önarckép jellegűek. Nagyrészt ilyenek azok, melyek szereplője munka közben jelenik meg, ezek előképei közt ott vannak a 17–19. sz.-i céhkancsók, céhládák emberábrázolásai is. Munkaábrázolás a mo.-i népi fafaragásban a 19. sz.-tól ismert. Leginkább a pásztorfaragók alkotásai közt fordul elő, ennek megfelelően főként a legeltető pásztort mutatja és csak kivételesen szántó, vető vagy más munkát végző parasztot. Többnyire pásztorokat örökítenek meg a mulató jelenetek is, ill. azok, amelyeken két barát találkozása látható. Az egyéb foglalkozások közül gyakori még a vadászok és a katonák, rendszerint huszárok ábrázolása. – Az epikus alkotások illusztrációi közt legjelentősebbek és sajátos mo.-i műfajt képeznek a 19. sz.-i dunántúli betyárábrázolások. Többségüknél megállapítható, hogy betyárokról szóló balladák és mondák megjelenítései. Kezdeti próbálkozások után a reformkor idején jelent meg teljes érettségében a betyárábrázolás. A 19. sz. második felében fogalmazódott meg a portyára vonuló betyárhad képe, majd a betyárvilág felszámolása után, a század vége felé a betyárhős elfogását bemutató kép. Néha a szereplők neve, ill. a jelenet témája is jelzett. A mo.-i népi emberábrázolások közt jóval ritkábbak az egyéb epikus témák, balladák (pl. a halálra táncoltatott leány), mondák és mesék jelenetei (pl. a hétfejű sárkány megölése), ill. azok egyes szereplőinek (pl. sellő) az ábrázolása. Csak a 19. sz. vége felé fordulnak elő történelmi személyiségeket megjelenítő emberábrázolások (pl. Kossuth Lajos, a honfoglaló vezérek). – A mo.-i népművészetben kisebb jelentőséget kapott a vallásos téma. Kézművesek, ill. a nyomdaipar által előállított szentképek (üvegkép,tükörkép, nyomat) hatására szerepelhetett elvétve főként faragásban, pl. mángorlón, tükrösön, borotvatokon, gyufatartón.

   Az ábrázolás leginkább egy-egy búcsújáró hely Szűz Mária-kegyképét kívánta felidézni, és csak elvétve jelentek meg a népi tárgyakon Krisztus, a szentek vagy bibliai történetekből vett jelenetek (pl. Ádám-Éva a paradicsomban), esetleg palóc padokon összefüggő jelenetsorok. Néha az előkép átvételének útja sokszorosan összetett, így végső soron reneszánsz mintalapra, közvetlenül pedig mo.-i úri-polgár előzményekre vezethető vissza a népi hímzésben többfelé kedvelt Ábrahám áldozata kompozíció. – Szoborszerű emberábrázolás a fafaragásban és a kerámiában fordul elő. Háziipari műhelyek specializálódtak a búcsújáró helyek kegyszobrai kicsinyített, stilizált másának az előállítására. A Ny-Dunántúlon kedvelt mariazelli és Svata Hora-i Szűz Máriák és a Felföldön népszerű sasvári pieták többsége ilyen műhelyekből való. Helyi fafaragók ritkábban vállalkoztak szentszobrok készítésére; elkülönülő csoportot alkotnak az ilyen munkák közt a kiskunfélegyházi ún. Kiskun Madonnák. Apró faragott figurák kerültek többnyire a türelemüvegekbe. A kerámiában szoborszerű emberábrázolás a butellák, ritkábban a sótartók,perselyek egy része: hitelességre törekvő, paraszt férfit és asszonyt, továbbá főként katonát ábrázoló figurák. Függönygombként szolgáltak a → hódmezővásárhelyi kerámiában előforduló sellők. A gömöri palóc hérészes korsókat a nászra, ill. a gyermekáldásra utaló szoborcsoport koronázza; ezen korsóban hozták a lakodalomba a menyasszonyi háztól a pálinkát. Az ünnepi kalácsok közt is akadt emberábrázolás, így a karácsonyi Ádám-Éva és a csecsemőt mintázó hetési lakodalmi kalács, a fumu (figurális sütemény). Az emberi testrészek közűl főként a fej szerepel önállóan. Igen régi hagyományt őriznek a fejben végződő pásztorbotok. Orosz ásatásokból már a 12. sz.-ból került elő ilyen; hasonlóra vonatkozhat az 1402-ből való „Benedictus Botrafaragott” említés. Az Alföldről és részben a Felvidékről ismertek a fej alakú cserépedények; ezek többsége dohánytartó, de van köztük kultikus szerepű is lucabúza ültetésére. Gyakran emberfejként kiképzett a faragószék szorítófeje. Szegeden a dudafej menyecskét ábrázolt. Emberfejű pálinkáskorsó többfelé is készült Mo.-on, a borosedények közt ilyen a → miskakancsó. –

 

Irod. Manga János: Betyarendarstellungen auf den Schnitzereien ungarischer Hirten (Acta Ethn., 1951); Fél Edit–Hofer Tamás: Parasztok, pásztorok, betyárok (Bp. 1966); Kresz Mária: Emberkorsók (Népr. Ért., 1971); Lipp, F.: „Selbstdarstellung” in der Volkskunst (Volkskunde. Fakten und Analysen. Szerk. Beitl, Klaus, Wien, 1972).

 

A betyár banda hierarchiája

 

VEZÉR

Avagy Vezír, Csillag. Ő a banda feje, aki harci-fizikai és szellemi erejével tűnik ki a csapatból, többnyire a banda választja, de előfordul, hogy a vezér válogatja össze a bandát. Ő mondja ki az utolsó szót a banda ügyeiben, legyen az terv, vagy igazság osztás. Az igazságot többnyire párbajjal döntötték el, marokfegyverrel, illetve pusztakézzel.

 

ÖREG

Ő a Vezér jobb keze. Általában ő tényleg idősebb betyár, vagy régi társa a vezérnek, ő veszi fel az újoncokat , és ő képzi, edzi a bandát. A kettejük összhangján múlhattak a banda sikerei.

 

BÍRKOS

Vagy nagybotos. A nevéből adódik, hogy fizikai erejével, illetve ügyességével tűnik ki a csapatból, ő ért a verekedéshez, botokhoz, fokoshoz, baltákhoz a legjobban, alakja nem egyszer összemosódik a vezérrel.

 

LÖVŐS

Puskás, mordályégető, disznólábas. Nevéből adódik, ő a legobb lövész a csapatban.

 

PECÉR

Csikós,paripás,kutyás,lókötő. Az ő tudománya szinte a legfontosabb. Nem egy leírás van, hogy betyárok úgy kötöttek el lovat, vagy tereltek el marhákat, hogy a kuvaszok-komondorok, nem hogy nem ugattak, de épp csak nem segítettek nekik. Ez volt a kutyás csodája, úgy érteni a kutyákhoz, hogy ne jelezzenek. Sokszor a kutyás volt, aki a fiatal betöretlen, vagy vad lovakat vitte el.

 

KOJTORGÓ

Ő a bandán kívüli volt, ő hozta-vitte a híreket, csendőrök-perzekutorok merre létéről, célpontokról, sokszor ő tartotta a kapcsolatot az orgazdával, orgazdákkal. Többnyire családos, és dolgos ember volt, aki könnyen mozgott.

 

 

Betyárbecsület

 

A betyárbecsület, fontos volt a betyároknak, még ha nem is híresztelték úton-útfélen. Fontos volt, mert csak az volt nekik. Rózsa Sándorról, és Vidróckiról is vannak leírások, hogy amikor becsületszavát adta, azt be is tartotta, sőt be is tartatta (!). Persze a betyárbecsület már csak olyan, hogy a vége csak valami csibészség lett. Íme egy ékes példája a lenti történet! Egy csodás történet Fejes Nagy Mihály lókötő betyár a szegedi várbörtönben raboskodott, amikor megtudta, hogy gyermeke született. Fejes kihallgatásra jelentkezett, és 3 nap szabadságot kért, hogy megnézhesse újszülött gyermekét, no meg az asszonyt. Az ügyész nem akarta elengedni a betyárt, de az csak hajtogatta, hogy a megadott időben újra itt lesz. „majd megtudja méltóságod mi a betyárbecsület!” Az ügyész végül elengedte, és a betyár láss csodát harmadnap visszatért a börtönbe. A negyedik nap az ügyész kapott egy levelet a tömlöcbe visszazárt Fejen Nagy Mihálytól: „ Most már tudja Kegyelmed mi a betyárbecsület, tudja meg hát azt is milyen a betyárszeretet!” Futott az ügyész a betyár cellájához, de annak már hűlt helye volt ott, a lókötő feltörte a celláját, s megszökött!

 

 

Betyáravatás

 

    Eléggé ismert betyárember volt Halas környékén a múlt század ötvenes éveinek vége felé Pányva Jóska. A nevét onnan kapta, hogy jól tudta kezelni az árkányt a kötönyi szilaj ménesnél. Számadója, Hajagos István kedvelte is nagyon, de egy förgeteges nyári éjszakán ménesüket a betyárok megszaggatták. Amikor a hiányt mások méneséből pótolni akarták, Pányva Jóska bajba keveredett. A hatósági üldözés elől a betyáréletben talált menedéket.

 

Jó ideig egyedül kujtorgott, de a hatvanas évek vége felé jelentkezett egy környékbeli bandánál. A „sorozáson” már átesett, s az avatáshoz azt a feladatot kapta, hogy a közelgő augusztusi halasi vásár végén az állatvásárból degeszre tömött bugyellárissal hazafelé igyekvő Bodoglár-pusztai gazdákat a harkai tó mellett rabolja ki. Pányva Jóska ráállt, s tüstént neki is készült a feladatnak.

Az öregbetyárok a közeli kötönyi csárda ablakából vigyázták, hogyan boldogul. Abban az időben a gazdák csak csoportosan mertek a vásárból a messze tanyák világába útnak indulni. A vásár szélén bevárták egymást, s ha tíz-tizenkét kocsi együtt volt, csak akkor indultak el a félegyházi úton. A harkai tóhoz közeledve a gazdák előhúzták a lőcsfejekbe aggatott tarisznyáikat, hat-nyolc iccés kulacsaikat, és a velük kocsikázó házuk népével falatozni kezdtek, majd a boroskulacsaikat is meg-megkortyogatták. Hirtelen azonban egy hegyes kalapú, cseregombos, bő gatyás ember vágódott eléjük az út közepén. A dereka körültűzdelve pisztolyokkal, s fegyvert tartott mindkét kezében is.

– Álljon mög az első kocsi! – kiáltotta harsányan. – Mindön embör élete a kezemben van!

A kocsik megálltak. Az asszonynép meg egy-két fiatal lány jajveszékelni kezdett.

– A hátulsó kocsiról szálljon le az embör, oszt gyűjjön ide! – folytatta a betyár. – Itt a kalapom a földön, tögye bele a bugyellárisát. De a többi mög ne moccanjon, mert aki mögmoccan, az a halál fia!

Modok Sándor nagygazda ekkor se szó, se beszéd, leszáll a kocsijáról, reszkető inakkal odalábujjhegyez a betyárhoz, és kövér bugyellárisát szó nélkül kalapjába veti.

– No, kend most visszamöhet! Gyűjjön a másik embör! – rikkantotta a betyár.

Kullogtak is a gazdák egymás után a kalaphoz, és hányták bele a bugyellárisaikat, de még a zsebüket is ki kellett forgatniuk. Mukkanni se mert egyikük sem, csak tekingettek egymásra, a fehérnép meg csak siránkozott. Mikor az utolsó ember is elbúcsúzott a pénzétől, Pányva Jóska így hangoskodott:

 

– Látom, hogy kendtök jóravaló embörök, mög szót is fogadtak! Mindnyájukra ráfér ez a kis pénz, neköm ez most nem köll! Majd feslik még kendtöktől máskor! Most egyenként gyűjjenek kendtök vissza a pénzükért, és vigye mindenki a magáét! De a máséhoz ne nyúljon ám senki, mert aki a máséhoz nyúl, az a halál fia!

A gazdák szép egymásutánban ballagtak vissza, s megkeresték a bugyellárisukat, ki-ki a magáét.

– Nincs-e valakinek hiányossága? – kérdezte tőlük végül a betyár.

– Röndben vagyunk! – dünnyögték a gazdák.

– No, akkor most möhetnek kendtök isten hírével!

A gazdák ekkor a lovak közé vágtak, és megkönnyebbült szívvel hajtottak hazafelé, a betyár meg elégedetten indult a csárda felé. A csárdából elébe jött három öregbetyár, és a levegőbe lőttek annak jeléül, hogy újoncuk jól vizsgázott. A gazdák azonban hallván a lövéseket, azt hitték, hogy újabb támadás készül ellenük. Ijedtükben „szárba kapták” a lovaikat, kifordították kocsijaikat a félegyházi útból, és menekült, ki merre látott, az akkor még baromjárásos pusztában vágtatva Zsanatorok felé. Egyikük-másikuk vetett is akkora vargabetűt, hogy csak másnapra keveredett haza az erdőből.

 

Az öregbetyárok meg a csárdaajtóban Pányva Jóska tenyerébe csaptak, majd fegyvereiken megemelték, s betyárrá avatták, aztán a zajos áldomást is megitták rá.

Szentül hitték ugyanis, hogy az első rablott pénzt nem szabad megtartani, mert akkor a többiben sem lesz köszönet. A bodoglári gazdáknak ez a betyárbabona volt a szerencséjük, s maradékaik még ma is emlegetik az esetet.

 

Betyár nyelv

 

A betyárok nyelve Ritka jelenség volt a magyar tolvaj, ezért a magyaroknál nem tolvaj-, hanem leginkább betyárnyelvről beszélhetünk. A betyárok jeleket hagytak egymásnak, burkolva fejeztek ki bizonyos durva fogalmakat. Főleg gúnyneveket adtak egymásnak. (Koca, Kácsfejű, Nyaksi, Kajla, Binya, Pacalos, Vakablak, Kukli, Ráclőcs, Kosbűr, Benyoda, Nagygeci, Zsizsik, Dadara, Kortyándi, Kanyi, Forgószerda, Rosszfar, Pöckös, Cicó, Hideghasú) A gúnynév családnévvé is válhatott. A nehéz mesterséget választó legények körében a következő szavak voltak a legelterjedtebbek: A zsandárt agár-nak nevezték. Gyáva betyár király embere a betyárok minisztere. A Bakonyban, a Hódságban fejlett jelrendszert építettek ki. Ez nemcsak a kútágas "távíróként" való használatát jelentette, hanem ezernyi olyan apró jelet (galambdúc rekesztése, boglyába szúrt villa állása), amiből bármikor tájékozódhattak. Oly jelekkel érintkeztek, hogy a rajtuk kívülálló nem érthette mondanivalójukat. Fejlett madárhang- és füttyjeleket alkalmaztak a nagyobb távolságokon való beszédre 

 

Pásztorok jelzései

Pusztai csárdák cégére az épület végén, a padláslyukon kidugott rúdon függött. Hosszú nyakú üveg, maréknyi fenyőforgács és egy-két színes szalag volt rajta leggyakrabban. A borosüveg azt hirdeti, hogy itt bort mérnek, a fenyőfa forgács pedig azt, hogy itt ennivaló is kapható. A szalagok száma azt adta hírül, hány csaplárosnő van a csárdában

 

Pásztorok jelzései kútgémmel (1970-es évek):


1. vigyázz, hivatalos ember érkezett,


2. hajtsák a gulyát vagy ménest az itatóhelyre,


3. elkészült az ebéd, jöjjenek ebédelni,


4. nagy baj, szerencsétlenség történt,


5. vigyázz, megérkezett az olvasó (számvevő) bizottság,


6. vigyázz, látogató gazdák érkeztek,


7. a kút vize nem iható,


8. a kút elromlott,


9. a számadó nincs a közelben,


10. nő tartózkodik a pásztorálláson,


11. megérkezett az ócskás, lehet adni-venni.


Nádudvar, Hajdú vármegye



A kútgémmel való jelzést már Hermann Ottó is említette, mint a legkiválóbb telegráfot, amit a betyárok és pártolóik használnak. Megemlített még olyan jelzést is, amit a menyecske tett ki, ha a gazda nem volt otthon, bár ez sok gondot okozhatott, hisz' nemcsak az láthatta akinek szólt. ..

 

jelzések

A Kép minősége nem túl jó sajnos.

A számozás felülről kezdődik és minden sorban balról jobbra halad..

Ha lesz időm jobb képet keresek.:)

 

Betyár fajták

 

A legtöbb igazságra a betyárokkal kapcsolatban akkor jövünk rá, amikor rétegződésüket vizsgáljuk. Ekkor látjuk át, hogy a törvényen kívüliek társadalma szintén mélyen tagolt volt. Ezen a bizonyos "képzeletbeli ranglistán" tettei alapján bármely betyárt be lehet sorolni. A betyárok vagy az esetleges gonosztevők csoportosítása (az akkori népi magyarázatokat felhasználva) 150 éve a kedvelt elfoglatságok közé számít. Tisza Miksa kötetében a tolvajok és betyárok osztályozásáról 1868-ban ezeket találjuk:

 

Rablók: legaljasabb gonosztevők.

 

Tolvajok: főleg jószágot loptak, és átbélyegeztek.

 

Kapcabetyárok: minden ingóságot elloptak, amit találtak.

 

Futóbetyárok: megugrott katonák, kis tolvajok, akik főleg útonállással foglalkoztak, és nincs állandó garázdálkodási területük, vándorolnak.

 

Katona Imrét idézzük: "A magyar nyelvben a törvényen és társadalmon kívüli életre kényszerült személyeket többféle névvel is illetik: bujdosó, duhaj, dúló, járkáló, szegénylegény stb., ezek közül kétségkívül a betyár szó és különféle képzett vagy összetett alakjai (betyárkodik, betyáros, betyárság - betyárbecsület, betyárélet, betyárvilág, betyárvirtus - futóbetyár, kapcabetyár stb.) a legismertebbek."

 

 

A betyárvilágban is igen széles skálájú ranglista volt:

 

Betyár - Üldöztetés, katonafogdosás elől menekülő legény, akik csapatba szerveződve folyamatosan fenntartják a kapcsolatukat azzal a közeggel, amiből kiszakadtak ("boglas parasztok"). Tetteiben ezen környezet elveinek kíván megfelelni. Kerüli a szegények bántalmazását, elsősorban gazdagok ingóságainak eltulajdonításában vesz részt. Hírnöki hálózatot tart fenn, figyelemmel kíséri a külső környezet történéseit, amelynek életébe alkalmanként a "választatlan bíra" szerepében bele is szól. Kapcsolatainak köszönhetően bárhol is járt, be volt verve a "betyárszeg" a félreeső tanyák paticsfalába, rajta a szőrtarisznya, kenyérrel, szalonnával, amit éji órákon a "szerző-mozgó" hajdani csikós, katona, féket nem ismerő legény (a "járódó", a "menős", a "kojtorgó", a "huzavonó", a "mordályégető") csöndben magához vehetett.

 

Kéményleső betyár - A betyárok legalja. Sem bátorsággal, sem hírnévvel nem rendelkezik. Rendszerint sikeresebb társai mögött meghúzódva "eltartatja magát". Megtűrik, de nem kedvelik.

 

Szalmabetyár - Folyamatos menekülésben, "szalmán" van. Bújtatói elsősorban kanászok és csürhések.

 

 Kapcabetyár - A betyártársadalom olyan rétege, aki nem válogat a javak között. Bármire ráteszi a kezét. Pásztorokkal parolázik.

 

 Futóbetyár - A betyárok arisztokráciája. Folyamatosan változtatja a helyét, de állandó búvóhelyei is vannak. Nem engedi, hogy igazságos hírnevét bárki csorbítsa. Nyíltan is fellép, s vállalja tetteit. Nem "piszkítja" kezét -ócskaságokkal. Pénz, arany, ló, marha eltulajdonításában vesz részt. Sokszor előre bejelenti, hogy mit fog tenni. A zsákmány jelentős részét "visszaforgatja". Bújtatóit, szeretőit éppúgy támogatja, mint az özvegyek gyermekeit vagy a katonának ragadott férfiak családját. "Fekete hírű" emberrel nem áll szóba. Támogatói a csikósok, gulyások, pásztorok közül kerülnek ki. Magát is a pásztortársadalom tagjának tartja. Nem lesz elsőre mindenki futóbetyár. Néhány erős személyiségű kivételtől eltekintve a "betyárfejlődés" állomásain évek alatt érik be a "nép kedvence". Korai időszakában Rózsa Sándort is, mint kapcabetyárt tartották számon, de néhány év múlva már így összegezte saját sorsát:

 

 "Most csak ilyen futó betyár vagyok, de azért szabad embör."

 

Három történet a legendás Rózsa legendáriumból

 

Rózsa Sándor a zsadányi bíróválasztáson

 

 

Zsadányban a szabadságharc után bizonyos Szabó Ferenc volt a bíró, akit nemsokára Szabó István váltott fel. Na de hogy? Igen nagy lármával esett a választása. Ahogy ilyenkor szokott lenni, mert nagy az öröm a győztes pártban, esznek-isznak az emberek, dicsérik a választást. Meghúzza ez nagyon a bíró bugyellárisát, kiüríti még a ládafiát is, mikor a kortesek meg a barátok barátai, a fő-fő szóvivők begyűlnek a bíró uram házába, és forgatják így meg úgy, hogy mi volt a választáson. Mert hát nem ment simán, hogy is ment volna, az ellenpártnak is voltak hangos emberei, kik aztán nemcsak szóval, hanem fütykössel, fokossal is voksoltak.[19] - Ez volt az, amit nem lehetett tűrni, fel kellett kötni a gatyát, ha bíró uramat akartuk a helyére tenni! Mert hát oda való, de teljesen, mindenki tudja - így beszéltek Szabó István házában. Meg aztán ilyenkor kell elhencegni a dagadással, töréssel, kéküléssel, miket az ellenpárt okozott a keményebb fejeken. S bíró uramnak, aki most már Isten és a fél falu nevében mindenki nagy hatalmú bírája lett, akinek a kezében ott díszeleg majd a barnára érett, göcsörtös nádpálca, amivel a duhajkodóknak hébe-hóba odacsap, nem szabad sajnálnia most semmi földi jót a megtépett, megrokkant, berekedt jó embereitől. A birkának, malacnak ott a helye a megterített, hosszú asztalon, tálakon persze, elváltozva szépen, és a bornak sem szabad kifogyni ma este a hordóból. Mert a hordó sem a pincében feszíti világba az abroncsot, hanem fenn a pitvarban. Ki győz ilyenkor fel-le szaladgálni boroskancsóval, mikor jönnek-mennek a jókívánságokkal. A nagyházba[20] behozni azért nem lehetett, mert kiszorítaná a mulatozókat. Pedig bíró uram megparancsolta, hogy nem kell nagy lármát csapni, szépen mulassanak a győztes atyafiak, el ne jusson a zaj Szabó Ferenc uram házába is, ahol most úgyis nagy a szomorúság. Már csak egy-két savanyú szájú kortes szomorkodik bor mellett a letűnt bíróval egy asztalnál. De azért mégis elhallik ide az új bíró házából a kurjongatás meg a recsegő dudák hangja, mintha szúnyog döngné az ablakot. Egyik-másik legény itt az asztalnál, kiknek amúgy is túl sok már a vére, elmegy Szabó István uram kerítéséig. Az utcaajtóig nem mer elsettenkedni, csak a nyitott ablakon át kiabál be: - Könnyű bírónak lenni, hogyha a betyárok választották be kendet, a falu csak tette, amit mondtak! - Micsoda?! Lett nagy zsivajgás odabenn. Szaladt ki a fiatalabbja, ki fokossal, ki bottal, ki mit kaphatott kézhez, hogy az acsarkodót ráncba szedi, de annak most is gyorsabb volt a lába, elszaladt, mint a böjti szél. Szabó István uram ugyan csitítgatta őket: - Ejnye már! Hagyjátok, hadd szaladjon, utóvégre Szabó Ferenc uram atyámfia, rokonom is, mire ez a nagy lárma?! Lassan-lassan nyugszanak a kedélyek, elül a zaj, táncol a fiatalság, pedig a tánchoz kétannyi hely kéne, de azért csak mulatnak. Akkor beront egy legény, siet a bíróhoz. - Bíró uram, itt a vezér, a gazda, Rózsa Sándor! Itt áll harmadmagával a kapu előtt! Bíró uram szelíd-komolyan feláll a lócáról, megrántja magán az ünneplő kabátját, és a feleségével meg a törvénybíróval kimennek a kapuba. Ott megállnak. Sötét van, csak a csillagok ragyognak odafenn, szemben meg három emberszobor lovastul. Egyszerre most mind megelevenedik, három kalap lendül le a fejükről. - Adjon isten jó estét, bíró uram! Adjon egészséget a hivatalához! Töltse a hivatalát békességben, szívünkből kívánjuk! - Hozta isten kendteket is, gazda! Adjon isten kegyelmeteknek is jó erőt, egészséget! - A kalap visszakerül a fejre. Invitálják Rózsa Sándort a házba a betyárjaival, s a kisbírónak lelkére kötik, hogy a lovaktól egy lépést nem tehet, kösse őket az istállóba, de ott maradjon velük! Odabent illendően köszöntenek mindenkit. Sándor, a félelmetes "gazda" inkább kicsiny, mint közepes ember. Izeg-mozog a szemöldöke, jár a szeme, mint a sasnak, sosem pihen. Egyenes tekintetű, szembenéz, ha szól valakivel. Az a szép kék zsinóros ruha rajta, sötét csizma, hogy bejött, úgy köszönti mindenki, mint a gazdát. Bicskára vette közben a birkapaprikást, annyit azért megjegyez róla, hogy Szegeden paprikásabban készítik a húst, mint itt szokás, Biharban. Szép takarosan szurkodja a húst, és ami fő, mértéklettel iszik. Figyeli a táncolókat, egy szót sem veszteget hiába. Annyit kérdez csak meg a bírótól, hogy esett-é baj a bíróválasztáson. Elmondják, hogy volt némi kiabálás, verekedés is, de nagyobb baja nem esett senkinek sem. - Így a jó. Nem kell bántani egymást, mind egyforma szűrt viselnek kegyelmedék. De végül valaki csak elböki, hogy imént Szabó Ferenc uram egy embere bekiabált, hogy a betyárok segítségével lett bíró Szabó István! Rózsa Sándor nem szól, csak a szemöldöke jár alá s fel, s azt kérdi, mikor végighallgatta: - Semmi több nem volt? - Több semmi. Odahajol erre az egyik betyárjához, egy hatalmas, tagbaszakadt emberhez, mond neki valamit, s az kimegy. Egy óra múlva zörgés, dobogás, kiabálás vegyül a táncba meg muzsikába. Vagy tizenkét darutollas betyár hajt a kapun be vagy kétannyi embert, köztük Szabó Ferencet, a volt bírót. Ki a házban, ki a pitvarban áll meg, ki csak a ház előtt. A betyárok eltűnnek, mint a kámfor, Rózsa Sándor pedig csendet parancsol. - Bihari magyarok, szólok kegyelmetekhez! Úgy hallottuk, hogy ellenünk vádaskodtok azzal, hogy a bírót mi választjuk! Azzal, hogy sokadmagunkkal kinn tanyázunk a falu mellett, amíg a választás tart. Feleljenek kegyelmetek! Süket csend, még a légy is hallik a lámpa körül. - Szabó Ferenc uramnak pedig meg kell nyugodnia abban, hogy a nép talált nálánál jobb bírót. A nép meg lássa be, hogy széthúzással az urak kutyája marad, márpedig úgy nem lesz boldogulása, akárhogy is igyekszik! Jár a szeme, villog emberről emberre, mutatkozik a képükön, hogy kínos maguknak számot adni erről, itt, a Sándor előtt. - Előhozattam Szabó Ferenc uramat, hogy előttünk béküljenek ki Szabó István urammal, igyanak mindenki előtt egymás egészségére, a legény pedig, aki az ablakon bekiabált, álljon elő! Most lett csak síri csend. Végre előállt ifjabbik Tarr Sándor, s azt mondja: - Én volnék az. - Nem baj, öcsém. Állod még a szavad? Mert ha nem, megkövetheted a zsadányi népet, akit megbántottál. Miért volna szüksége rá, hogy mi, betyárok segítsünk neki a bíróválasztásban?! Meg aztán, édes öcsém, a betyár is olyan ember, mint bárki más, csak éppen vadásznak rá. Ezt fogd fel! Megszégyellte magát a legény erre, a boroskancsót szépen körbeadták, s béke lett a régi meg az új bíró között, mindenki előtt, hangos szóval is. Aztán hajnalig mulatott a két huzakodó párt muzsika, jó bor mellett, ők maguk is megkönnyebbültek tőle. Rózsa Sándor pedig harmadmagával, úgy, ahogy jött, el is ment az asztaltól. Odakinn lóra ült, kísérték a legények a falu végéig őket, és azóta emlegetik a bíróválasztást, hogy Rózsa Sándornak kellett igazságot tenni. Aki pedig megmondta, hogy egyforma szűrt visel Zsadányban mindenki, ha bíró, ha nem!




 

Rózsa Sándor

 



Elfogási kísérlet

 

Rúzsa Sándor a harmadik Maczëlka-tanyán, a mágocsi ódalon, a pusztaszéli úthon közel társaival mulatott. A gazdának mögparancsolta, hogy állítson őrt. Ëgy bérös kiállt a boglya tetejire figyelni. Besúgó mindég akadt. Rúzsa Sándort is beköpték a zsandároknak, hogy a Maczëlka-tanyában mulat. A zsandárok úgy akarták elfogni űket, hogy észrevétlenül möntek ki az út menti tanyába. Gyalog lopakodtak, nem ültek lóhátra. Amikor oszt mögérköztek, belűttek a tanyaablakon. Arra vigyáztak, hogy embört në érjön, csak riadalmat keltsön. Erre osztán a három bëtyár szaladt is az ajtón kifelé. Rúzsa Sándor ëgy Técsi nevű komisszárossal tanálkozott szömbe, aki nagy darab embör vót, és lendületbül akkora pofont adott Sándornak, hogy az a konyhában szétszórt kukoricán mögcsúszott, oszt elterült. A három bëtyár közül ëgy kiszaladt az istállóba, és az ëgyik perzekútor utánaszaladt. A menekülő bëtyár elsütötte a puskáját, és odabent azt gondolták, hogy a bëtyár lëlűtte a zsandárt odakint. De nem lűtte mög. Az ëgyik ló a lüvéstül mögijedt, és úgy elrúgta a bëtyárt, hogy az mozogni së tudott. Az üldöző zsandár beszaladt a tanyába. Ott még vót ëgy bëtyár, akit a zsandár lëgyűrt, de az aszonta neki, hogy – Én ugyan gyöngébb vagyok, mint kend, de ott van Sándor bátyám, azt biztosan nem fogja kend lëgyűrni! Így is lött. Sándor elkapta a komisszárost, oszt úgy bevágta a kuckóba, hogy a kemönce is összedűlt, a zsandár mög »liba lött«. A dulakodásban a bëtyárok mind a három zsandárt lëgyűrték, és mögkötözték. Rúzsa Sándor aszonta a komisszárosnak, hogy – Most ű próbájja ki, fölhencsörödik-ë az az ű pofonjátul? Úgy szájon vágta, hogy az elesött. Azt is mondta neki, hogy – Mög në próbájja kend, hogy még ëccör rálű a bëtyárra! Szóval arra figyelmeztette, hogy azok belűttek az ablakon idegyüvet. – Mert, ha még ëccör ezt töszi, nem él kend tovább! Ebbe osztán mögëgyeztek, és sömmit el nem vöttek a zsandároktul.

 

Fájl:Rózsa Sándor körözési hirdetménye.PNG

 

Rózsa Sándor ajándéka

 
Erős Mónár a kutasi úton lakott, a szélmalom lábjában. Mindég lóháton járt a Pacsirta-csárdába, amely a kutasi és a rárósi út között állt. Ëgy alkalommal ott vót Rúzsa Sándor is. Erős Mónártul kérte a lovát, hogy adja el neki, de az nem adta. Sándor ekkor azt mondta, hogy ha nem adja kend így, majd adja amúgy. Vagyis hát, hogy erőszakkal vöszi el tűle. Ëgy éccaka mögjelent Sándor az Erős Mónár tanyájába, oszt összecsaptak. Dulakodtak röndösen, de Mónár nem hiába az erejirül vót hírös, lëgyűrte és bezárta Sándort. Rúzsa Sándor könyörgött Erős Mónárnak, hogy erissze űt szabadon. A bëtyárböcsületit atta, hogy nem áll bosszút Mónárékon. Erős Mónár erre oszt elengedte. Mielőtt a lánya férhön mönt, ëgy éccaka nagy lódobogást hallottak a csókolódzó alkalmával. Erős Mónár mán azt hitte, hogy elgyütt Sándor bosszút állni, de Sándor nem szegte mög a szavát. Boldogságot kívánt az ifjú párnak, és még ajándékot is adott nekik.
 
 
 

Téma: 'Betyáros..

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása