Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 6. rész

2013.08.03 17:36

 

Kiemelt..
Csontváry, a Mágus


Előzmény..
Csontváry 5. rész

Pap Gábor - Ne lőjünk egymásra!!! avagy a Dózsa György-féle parasztfelkelés háttere


Olvas tovább:

Kapcsolódó link..

Pap Gábor Csontváry kép elemzések

Pap Gábor Csontváry kép elemzések1

Pap Gábor Csontváry kép elemzések2

Szántai Lajos - Csontváry kép elemzések

Magányos cédrus vidi..

 

Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 6.rész

 

"Nézni nézhet mindenki, de látni csak az láthat, akit az isteni gondviselés ezzel a
képességgel különösen megáldott..."

Csontváry Kosztka Tivadar

 

1. A szerelmesek találkozása (Randevú), 1902 körül

Molnos Péter, művészettörténész így ír róla:

 

A világhírre várva:
"Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam."

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/76/Csontv%C3%A1ry_Szerelmesek_tal%C3%A1lkoz%C3%A1sa.jpg

 


"Csontváry neve itthon már évtizedek óta összeforrt a "legjelentősebb magyar festő" megjelöléssel, s arról is közmegegyezés alakult ki, hogy életműve a legnagyobb eséllyel pályázhat arra, hogy a világ elé kerülve nemzetközi elismerést vívjon ki magának. Fülep Lajos, a 20. századi magyar művészettörténet egyik legjelentősebb alakja, Ady első felfedezője és a Nyolcak művészcsoport lelkes támogatója már több mint négy évtizeddel ezelőtt kételyt nem tűrő határozottsággal állította, hogy Csontváry főművei "a művészet egész történetének … máig legmagasabb csúcsaival vannak egy magasságban, s aki alkotta őket, nemcsak nagy nemzeti vagy századi, hanem világtörténeti jelenség." Nem volt kétsége afelől, hogy a nemzetközi elismerés - ha várat is magára - végül nem fog elmaradni: "ezt a világnak előbb-utóbb meg kell tanulnia. Meg is fogja tanulni." - állította.

A misztikus elhivatás
"Ihletettség és akaraterő a szárnyaim."

Csontváry életpályája és képeinek koronként változó megítélése - ihletet adva számos irodalmi műnek és filmnek egyaránt - az öntörvényű, meg nem értett zseni magányba, kirekesztettségbe szoruló sorsának példázatai. Művészetét ő maga a felsőbb hatalmak, az isteni kinyilatkoztatás eszközének tekintette, festői elhivatását is egy "földöntúli szózat" közvetítette számára. Iglói gyógyszerész-gyakornokként 1880. október 13-án égi hang szólította meg: "Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél." A misztikus üzenetet a valóság józan számbavétele és logikus, célirányos cselekvés követte. Csontváry levélben tanácsokat kért korának egyik legnagyobb művész szaktekintélyétől, Kelety Gusztávtól, majd rajzairól adott bíráló megjegyzéseit elfogadva állhatatos önképzésbe kezdett. A következő év tavaszán Rómába látogatott, felmérni a nagy ellenfél, a meghaladni vágyott Raffaello műveit. Hazatérve - rövid párizsi tartózkodás után - Gácson patikát bérelt, hogy bevételeiből egzisztenciális függetlenséget teremtve, majdan élethivatásának, a festésnek élhessen. 1894-ben, tíz éves munka után valósággá válhatott eredeti terve: felvirágoztatott patikáját bérbe adva anyagi alapot teremtett magának a továbblépéshez. Münchenben, a legendás Hollósy-féle szabadiskolában, majd Karlsruheban, a düsseldorfi akadémián és a párizsi Julian-ben folytatta tanulmányait. Csontváry tehát nem volt naiv, autodidakta művész. Akadémiai rajztanulmányai éppen, hogy kiváló manuális képzettségről tanúskodnak, festményeinek színkezelése korának modern irányzataival hozható kapcsolatba.

Saját világot teremtve
"Egyedülálló munka, mely Isteni ihleten kívül senkinek befolyása alatt nem állott, tanároktól tanácsot nem fogadott el, mert csak önkívületi állapotban fogamzott."

Csontváry művészetét nem iskolák, irányzatok, nagy tanítók formálták: szuverén, az önkívületig független világszemlélete határozta meg művészetét. Festészete technikailag kiművelt, iskolázott, mégis érintetlen, végletekig logikus és szisztematikus, mégis naiv és ösztönös. Művei egy olyan ember megnyilatkozásai, aki nem választotta világszemléletét, hanem spekulációk nélkül alávetette életét egy fensőbb akaratnak: kinek "nem volt szüksége, hogy idealizálja a valóságot, mert neki az idea maga volt a valóság.

A szerelem ihlető ereje
"Aki szakított a jelennel s útrakelt a sejtelemmel, aki mindenütt és mindenben szívét használta a küzdelemben."

A szerelmespár találkozása című festményt most láthatja először a nagyközönség. Mindeddig csupán egy részletet, a több mint száz évvel ezelőtt készült kép központi motívumát, az egymásra néző szerelmespár és az alvó Ámor csoportját ismerhettük, s ezt is mindössze az 1931-ben megjelent Csontváry monográfia fekete-fehér reprodukciójáról. Most, hogy végre évszázados lappangás után előbukkant a mű, megkísérelhetjük fölfedni e bonyolult, több olvasatot is megengedő műalkotás szimbolikus utalásait. A szerelmespár találkozásán - mint Csontváry legjelentősebb alkotásain - többféle minőségben, többféle értelmezést lehetővé téve jelennek meg a szimbólumok. Feltűnnek az emberiség ősi, egyetemes jelképei, mint az életfa, a misztikus fény, az élet forrása, valamint az olyan archetipikus ellentétpárok, mint a nő-férfi, a sötét és a világos. Ezt az általános érvényű utalásokat hordozó képi világot átszínezi Csontváry autonóm, saját habitusából és egyéni világképéből levezethető, szubjektív szimbolikus nyelve.

A kép fő motívuma a minden bizonnyal Csontváry rejtett önarcképeként értelmezhető férfi és a kezét gyengéden megérintő kékruhás nőalak érzékeny kettőse. Tekintetük egymásba fonódik, gyengédség, megadás, a pillanat időtlen csendje sugárzik. A finoman ívelődő út kő mellvédjén meztelen, szárnyas puttó hajtja álomra a fejét - mint ki feladatát elvégezve elengedi a tökéletes harmóniában kiteljesedő események fonalát. Az út mentén kecsesen hajló, virágba borult facsemeték magasodnak, a felkelő nap vörös sugarai meleg fénnyel borítják be a természetet, a hegyek halvány sziluettjét festve a kanyargó folyó rezzenéstelen felszínére. Az ölelkező tekintetű szerelmespár felett misztikus fény ragyog, a fellobbanó szerelem jelképeként.

Már Németh Lajos, Csontváry monográfusa felvetette e festménnyel, illetve csupán az akkor ismert részletével kapcsolatban, hogy a festő érett korszakának nyitánya, az 1902 körül megfigyelhető lelki változás és művészi kiteljesedés összefügghetett a festő egy ma még ismeretlen, de életművére nagy hatást gyakorló szerelmi élményével. A kép felbukkanása egyértelművé tette, hogy A szerelmespár találkozása nem más, mint képpé szublimált önvallomás, egy sokáig várt találkozás beteljesülésének felmagasztalása. Egy olyan ihletett pillanat formálódik benne jelképpé, mely a régi és az új, a múlt és a jövő között feszül, de megjelenik benne az élet teljessége, a megtalált harmónia időtlensége.

A kép archetipikus motívumai, az élet forrását, az érzelmek áradását jelképező folyó, az élet megújulását szimbolizáló - virágot és gyümölcsöt hozó - fák, a távoli, felkelő Nap felé vezető út, valamint az árnyékba boruló múltnak és a fényben ragyogó jelennek dialektikus kettőssége olyan képi világot teremtenek, mely egyetemes, örök érvényű üzenet hordozójává teszi Csontváry remekművét. A szerelem dicsőítése, az új életet szülő érzelem felmagasztalása sugárzik transzcendens fényben ragyogó felületéről.

 

2012. június 25.

A festményt 2012 márciusában magántulajdonból ellopták, viszont másfél hónappal később sértetlen állapotban megtalálták.

Lásd: Wikipédia

A pécsi Csontváry Múzeumban hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy végre láthassa Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása képét. A vásznat egy nappal korábban a rendőrségről hozták el, és tették fel ideiglenes helyére a többi Csontváry-alkotás, a Mária kútja Nazaretben, és a Tengerparti sétalovaglás mellé.

Egy évszázadnyi rejtőzködés, különös megkerülés, a magyarországi viszonylatokban elképesztő leütési ár, majd a kép elrablása, befalazása, végül újra megkerülése. Ez Csontváry Kosztka Tivadar egyik remekművének, a Szerelmesek találkozása /Randevú/ festményének rövid története.

1902-ben festette Csontváry a képet, amelyről hosszú évtizedeken keresztül csak egy arról készült fotó részlete volt az egyetlen kézzelfogható bizonyíték. Ennek ismeretében készültek azok a műelemzések, kérdésfelvetések, melyek a Csontváry életműben helyezték el ezt a képet.

A festményt elveszettnek, megsemmisültnek nyilvánították. Ennek a tetszhalott időszaknak az utolsó hatvan évére néhány éve fény derült, amikor a család árverésre bocsátotta. „Különösen fontos és kivételes alkalom: Egy reveláló, felfedezés által Csontváry már-már lezártnak, bővíthetetlennek vélt életműve egészül ki egy újabb remekművel” – írta Kieselbach Tamás, a képet árverésre bocsátó művészettörténész, galerista az árverésre készült, a mű történetét feldolgozó kiadványában.

2006 decembere, a Kieselbach Galéria téli árverése szokott helyén, a Vígszínházban. Teltház, izgalom, mindenki a 46.t ételt, Csontváry képét várja, a kikiáltási ár: 85 millió forint. Az árverést vezető Winkler Nóra így emlékszik vissza: „Már a 40. tételtől vihar előtti csöndet éreztem. Lélegzet visszafojtva ült nyolcszáz ember a nézőtéren, hallottam a ruhám aljának suhogását, szinte ijesztő volt ebben a szokatlan csendben megszólalni. 100 millióig 5 milliónként emelkednek a licitek, innentől az árverés szabálya szerinti 10 millióval.

Egy aukción gyorsan pörög minden, feszülten kell koncentrálni, de 200 millió felett átsuhant bennem a gondolat, a következő licitáló majd egy csinos lakás árával, 20 millióval emeli a tétet. Már csak ketten versengtek. Végül 230 milliónál leütöttem a képet. A teremnyi visszafojtott lélegzet egyszerre préselődött fel a színpadra, kitört a tapsvihar, széktámlák csapódtak, mindenki erről beszélt. Hátra volt még 140 kép, de hogy a Csontváry utáni néhány tétel hogyan ment el abban az eufóriában, arról emlékem sincsen.”

Csontváry negyvenévesen, isteni sugallatra ragadott először ecsetet. A gyógyszerész-gyakornok hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél”- szólt az üzenet. Festeni kezdett, Rómába utazott, hogy lássa vetélytársa, Raffaello munkáit. A csodás pályakezdés, a kisszámú életmű, a képek misztikus világa, a számos rejtély fokozza a művek értékét. Ritkán kerül elő Csontváry-kép, ez a szenzációt tovább gerjesztette.

„Szinte semmit nem tudunk a kép keletkezéséről” – mondja Topor Tünde, művészettörténész, akinek komoly része van abban, hogy néhány hétre a nagyközönség is láthatja a festményt. A szerelem motívuma központi témája Csontvárynak. A haza, a táj, a nő iránt érzett szeretet, szerelem festi képeit. „Nem ismerjük ennek a képnek az ihletőjét, nem tudni, saját élményét festette meg, vagy más inspirációk motiválták. A megszokott tájban új motívumok jelennek meg, hisz angyalt ritkán festett” – teszi hozzá.

Sokakat foglalkoztatott Csontváry élete, művei születésének háttere. Huszárik Zoltán Csontváry-filmjében látjuk, ahogy a festő a tomboló szélben küzd a hatalmas vászonnal, hogy megfesse a cédrust. „De vajon járt-e Csontváry ezeken a tájakon, vagy kép után festette azokat? Mára bizonyságot nyert, ilyen vásznak kifeszítése lehetetlen volt, a képek nem készülhettek a szabadban” – mondja. A szerelmeseket ábrázoló festménye számos kérdést vet fel.

Monográfusa, Lehel Ferenc a mű egy részletét megjelentette 1931-ben, de a kép eltűnt a gyűjtők, művészettörténészek szeme elől. Nincsenek véletlenek, hozzátartozik a kép történetéhez a rejtőzködés és véletlenszerű előbukkanása. Az aukció után mindenki azt hitte, a Csontváry-kép története lezárult. Valahol a Gellért-hegyen egy villában, sok kvalitásos kép mellett méltó helyére került. Idén márciusban a villába betörtek, és bár az elkövetők a festményekhez nem értettek, mégis ezt emelték le a falról, s vitték el magukkal. A nap vezető híre volt az esemény, és mindenki tudta: jól ismert, eladhatatlan kép a zsákmány.

Sárkány József művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Művészettörténeti Osztály vezetője elmondta: „Féltem, hogy a pánikba esett tolvajok megsemmisítik a képet." „Ám jött egy újabb isteni beavatkozás” - Topor Tünde szerint, az átmenetileg befalazott képről a rendőrök a nyomozást segítő titokzatos üzenetet kaptak.

Bizonytalan, hogy korábban láthatta-e bárhol is a közönség az alkotást. Mindössze egy párizsi meghívó tanúskodik arról, akár járhatott ott is a kép. A meghívót bárki előállíthatta, sajtóbeli megemlékezés, fotó nem támasztja alá a párizsi kiállítás tényét. A pécsi Csontváry Múzeumban az életműben elhelyezve látható a kalandos utat bejárt festmény. „Jól látható, milyen utat járt be Csontváry festői pályáján, látszik a nagy 1904-es váltás, amikor rátalált a rá oly jellemző transzcendens ábrázolására. Együtt látva a képeket, jól kirajzolódik mindez” - mondja Sárkány József.

 

2. A fohászkodó Üdvözítő

Jézus földi szolgálata győzelmesen haladt előre. Fellépésének harmadik évében tanítványai is kezdték érteni győzelmeinek titkát, ezért fordultak hozzá a kéréssel: „Taníts minket imádkozni, amiképpen János is tanította az ő tanítványait!” (Lk 11:1)

Minden földi győzelem titka az Istennel való szoros kapcsolatban áll. Isten erejével lehet csak embereket valóságosan megsegíteni. A Fohászkodó Üdvözítővel Csontváry nem csak életművének kulcsművét hozta létre, de a bibliai képzőművészet egyik leghatalmasabb alkotását, melyet Leonardo Utolsó vacsorája, Michelangelo sixtusi freskói, Dávid-, Mózes-szobrai, „Brugge-i Madonná”-ja, Rembrandt páratlan bibliai olajfestményei mellé helyezhetünk.

A kép bal felső sarkában Mózes látható a Tízparancsolat két kőtáblájával. Az égszínkéktől Mózesen át lefelé haladva, átlósan érkezünk Jézus alakjához. A jelzés egyértelmű: Jézus azért jött, hogy „a törvényt igazán jelentse meg” (Ésa 42:1–4). Isten törvénye a szeretet. Jézus azért jött, hogy bizonyítsa: az önzés, a bűn világában is lehet szeretet által élni, mi több, egyedül ez az élet vezet boldogsághoz, békességhez, megelégedettséghez. Jézus egész küldetése a Tízparancsolat betöltésének valóságát fejezte ki.

Ha szemünkkel tovább haladunk a bal felső saroktól elkezdődő átló vonalán, Jézus körül riasztó kietlenséget látunk, jobb oldalon lent pedig egyenesen Tőle méltatlankodva menekülő embertömeget. Látszólag nem közelítenek Jézushoz, sőt, úgy tetszik, mintha gondolkodás nélküli visszautasításban lenne része. (Németh Lajossal, Csontváry nagyszerű monográfusával ebben nem tudunk egyetérteni: ez a tömeg nem lehet a tanítványok ábrázolása!) A tömegnek nem a szeretet kell. Nem is a gondolkodás. A testi vágyak kielégítése mindenáron, a kényelmes élet, az elvtelenség. A tömeg mindig ateista. Különösen a modern világ által létrehozott tömegek, hiszen őket a fogyasztás, a kényelmes élet bálványaihoz akarják terelni. „El Jézustól!” – mintha ez lenne a jelszavuk. Csontváry 1903-as festménye mindmáig érvényesen jeleníti meg az utóbbi száz év tömegeit.

De van egy másik tömeg is: a jobb felső sarok felé húzódó, templomba járó emberek együttese. A Kálvária előtt elhaladva a kivilágított templomba igyekeznek. Látszólag tehát keresztények, „gyakorolják vallásukat”, ugyanakkor érdekes, hogy – Csontváry jelzése szerint – ők ugyanúgy távolodófélben vannak Jézustól. A puszta vallásgyakorlással még nem költözik Jézus a szívbe. A vallás és a hit szembeállítása a XIX–XX. század eszmetörténetének egyik – ha nem a legfontosabb – fejezete. Kierkegaard-tól Nietzschéig, Tolsztojtól Dosztojevszkijen át József Attiláig. Bizonyos, hogy a vallás külső megjelenése a hitnek, de a hit nélküli vallás a legveszélyesebb. Az ateizmusnál is veszélyesebb, félreérthető, félrevezető volta miatt.

Jézus körül barna kopárság, elhagyatottság, egyedüllét. Jézus kezei a mennyet is, a földi lakókat is keresik, kérlelik. De kinek is kell Jézus?

Csak sokára találjuk meg azokat, akiknek valóban közük van hozzá. Két gyászruhába öltözött tanúbizonyság a Jelenések könyve 11. fejezetéből, amint egy sír kőlapjára borulnak, mögöttük cédrusfa emelkedik. Sudáran, ahogy több Csontváry-festményen hasonlóképpen. Magát a Bibliát (az Ó- és az Újszövetséget) szimbolizálja a Zakariás könyve 4. fejezetét idéző Jelenések könyve 11. fejezetében szereplő „két gyászruhába öltözött tanúbizonyság”, más jelképpel a „két olajfa”. Aki a Biblia szerinti hitet követi, nem pusztán egy valláshoz, hanem magához az élő Jézushoz jut el, aki életét adta és adja ma is az emberért. Áldozat, pap, főpap Ő egy személyben.

 

Fohászkodó Üdvözítő

Fohászkodó Üdvözítő, 1903, olaj, vászon, 100x82 cm, Pécs, Csontváry Múzeum

Itt a kép nagyítható

 

Jász Attila költeménye a festményről:

 

a fiatal cédrus tövében lévő kőre
két sötét asszonyárny borul
mintha siratnák bár ő még vagy már csak prédikál
durva és ostoba arcú tanítványainak

nem figyelnek rá persze
pedig hatalmas alakja szellemként lebeg
így támasztva alá mondanivalóját

tudja hogy fölösleges
mégis
tudja hogy nem tehet mást
mégse

mindent tud majdnem mindent
amitől olyan fájdalmasan kifejező lesz az arca
és kezeit már szárnyként emeli

nemsokára elrepül

a háttérben már készen áll a templom
nem segít az adott pillanaton
még Mózes kőtáblás szobra is kérdőn
a cédrus lombkoronáját fürkészi

 

huszonhét évesen elhívatást kaptam, csak az isten tudja, hová

    RÉSZLET (ÜDVÖZÍTŐ)
    rögtön megőszült
    ahogy körülnézett
    nincs már visszaút

 

megrekedtem valahol félúton a normális élet és az őrült művészetimádat között, végig kellene mennem, hogy újra egy lehessen a kettő

 

 

3. Sétakocsikázás újholdnál Athénben (1904)

Csontváry: Éjszakai sétakocsikázás Athénban újholdnál



Csontváry festészetében az éjszakai tájképek sorozata - Trau, Castellamare, Taormina, a budapesti Keleti Pályaudvar, a kairói képek, Athén, Jajce és más, ismeretlen helyeken készült éjjeli képei - nemcsak kiegészíti az egyes helyszíneken alkotott "nappali" kompozíciók sorát, hanem önálló festői problémák kidolgozásának tematikus keretét is adja. Csontváry életművének központi problémája a fény, illetve különösképpen a napfény megfestésének objektív lehetősége és szubjektív képessége. Éjszakai kompozícióin is a fény természetét vizsgálja, ráadásul nagyon modern megközelítésben. Csontváryt valójában nem a sötétség izgatja az éjszakában; nem az éj misztikuma vagy romantikusan átlelkesített szimbolikája. Az ő éjszakai kompozíciói az elektromos fényről, a villanyfény és a természetes fényhatások ütközéséről szólnak. Valamennyi éjjeli képén kitüntetett szerepet juttat az ember által előállított mesterséges fényeknek, s az éjszakában otthonosan mozgó embereknek. Egyéb éjjeli képeinek éjszakai halászai, kávéházi vendégei, erőműben dolgozó munkásai vagy a pályaudvar körül őgyelgő alakjai éppolyan természetes módon töltik föl élettel a napfény nélküli világot, mint az athéni sétakocsikázók már-már idillien naiv figurái. Ahogy nappali képein a fény szinte megszenteli a tájat, s a fantasztikus színű egekből az isteni energia sugárzik a földre, az éjszakát Csontváry meghagyja az ember birodalmának.

Most pedig a képet egy baráti társaság elemzése alapján ismerjük meg, csakúgy elmélyülve a képben és mindenki odaadja intuíciója és tudása által az üzenetet.
 

 

E kép elemzésére hívtam meg barátaimat.

Az 1969-től alakított képelemző vázlatomra támaszkodtunk.

Részt vettek: zebegényi hallgatók, Szüts Miklós, G.R., művész, két biológushallgató.

(magnólejegyzés, 78 gépoldal, 3 ½ óra)

 

 

A következő a sorrend, először a témáról beszélünk, tehát megbeszéljük leíró szinten a témát, és aztán leíró szinten a kép egyéb elemeit, amik a látványi szinthez taroznak. Értelmezzük a látványt téma és szakmai-technikai oldalról, ez az első lépcsője a képnek, és a második lépcső, ami ebből adódik, ami ezekből következtetés, a kép lényege, a mondanivalója. És aztán a kép értékelése a harmadik szempont. Tehát először látványi szinten értelmezve, aztán a lényegi szintjén, és a harmadik az értékelés.

A látvány szintjén, ez az első, itt először beszélünk a témáról, s azután lebontva a képszerkesztő elemekről, tehát a formavilágáról, a színvilágáról, az anyagi-technikai részéről, az effektív festőszerek, ecsetek, és még egy van, mindezeknek az elemeknek az összessége, a kombinálás. Most elmondtam a vázlatot.

A leírás először is a téma, figuratív vagy nem figurális látványról vagy elképzelt tájról. Én mondom, sorolom az elemeket, és a kérdés-felelet formájában.

A kép figurális.

Látványról készült-e? Én úgy értékelem, hogy látványról készült, de nem egy látványról, tehát látványelemekből áll össze, a Parthenon látványa az kb. reális a Belváros felöl nézve, tehát ez kb. megfelel, itt valóban előtte ilyen kis álmatag utcák vannak, régi városnegyed, hogy ez a ház itt létezik-e vagy nem, azt hiszem, ez nem feltétel és ezt ki is lehetett találni. Nyilván a kocsi és a lovasok, azt hiszem, ő vázlatolt egyébként, ilyen vázlatrajzokra emlékszem.

 

Természetesen nem egy impresszió alapján készült az egész kép, tehát egyetlen meglátásra, mint amit feltételezek mondjuk egy Csók István képnél, amelyen a kofferből kiöntött nő, ahol egyetlen póz, és ott minden, úgy van a drapériára elrendezve, hogy az egyetlen látvány.

Végül is a naturalisták is erre törekednek...

Igen, ami aztán a fotózásban reprezentálódott.

Igen, tehát a látvány, de az elképzelés nyilvánvalóan színezi, nyilvánvaló, hogy a fákat rendezi, a világítást rendezi. Mi a főtémája? Van-e főtémája, vagy több téma van azonnal? A téma… Van egy esti totál utcakép, ahol van egy megvilágított házfal, ami fontos, van alatta egy téma, a kocsik a lovakkal, egy történés.

 

Na most ez két főtéma, vagy harmadik főtémának nevezhető-e az, hogy ott fönt a Parthenon a holddal, egy ilyen éjszakai… Másféleképpen is meg lehet tulajdonképpen közelíteni, mert egyfelől ilyen romantikus elemzés szerint van egy díszlet és abban van egy történés, tematika szempontjából, ugyanakkor ha ránézek a képre, akkor tematika szempontjából a legfontosabb végül is ez a ház.

Igen, ez a legszembetűnőbb dolog, és a házzal szembeni, tehát a világos fallal szembeni kontrasztok.

Igazad van... Tehát akkor én úgy értelmezem, hogy igazatok van, a ház a főtéma, és ezen kívül van egy történés, én melléktémának ezt a felső hangulati elemet, egy ellenpontnak látom, tehát azt is egy melléktémának tekintem, ezt a Parthenont az éggel együtt.

Mindenképpen díszlet, tehát melléktéma. Most az a kérdés, hogy főtéma, vagy melléktéma?

Én nem érzem ennyire hierarchizáltnak, inkább azt érzem, mintha ilyen gondolati montázsok jelennének meg, inkább montázs, mint ilyen hierarchikus.

Tehát nem látod, hogy főtéma van? Hogy fontossági sorrend van a részelemek között?

 

Valamennyire talán meg lehet ezt is állapítani, de nem érzem ennyire elsődlegesnek ezt.

Kétségtelenül van ebben szubjektív is, de azért én azt állítom, hogy annak a fának kevesebb a szerepe, mint a homlokzatnak. Csak így. Ha egy akt le van festve, akkor rendszerint az aktért van a háttér, és nem a háttérért az akt.

Most ez főleg arra a három részére vonatkozik, hogy a kocsizók, a ház és a háttér. Szóval ezek térben sincsenek úgy elcsúsztatva, egymáshoz képest. Ezt nem érzem úgy hierarchizáltva, a többi ami megjelenik körülötte, az lehet, hogy nem. Azt akarom mondani, ezt tisztázzuk az elején, végül is nem a szisztéma van a képért és a képelemzésért, hanem a képelemzés van a szisztémáról, tehát hogy valóban, most adott esetben ez a képelemzési szisztéma olyan általános, hogy minden képet valahogyan ezzel a szisztémával meg lehet közelíteni. Alkalmasint ennek a képnek az esetében ez a főtéma és melléktéma nem olyan erősen megkülönböztethető, mint egy másik fajta képen, de a konstrukció, tehát az elemzési konstrukcióban mindenképpen szerepe lesz, és szerepeljen ez, és erre a képre is végül is alkalmazható.

 

Igen, és elfogadható, ha ebben különbözőképpen foglalunk állást. Na most, a téma megközelítése micsoda: portré, alak, csendélet, zsáner, vagy táj, hát mi ez?

Hát ezeket itt lehet... egy pillantás egy városi tájrészletben.

Most a látvány...

Csak azt, amit látunk, egyenlőre annál maradunk.

Ezt lényegesen ki lehet bővíteni.

Következő megközelítés sokféle lehet, hogy epikus, lírai vagy drámai? Ez érdekes ennél a képnél.

Van benne epikus...

Én az epikát eleve kihúzom...

Helyes, mert attól, hogy mozog, attól még az nem epikus.

Akkor marad a lírai vagy a drámai...

Epikus az leíró, csak a jelenre igaz, történet.

a kép

Most lezártuk a témát?

Azt hiszem, hogy igen.

Hát ezt nem lehet ezzel lezárni, hogy pillanatkép, látványszinten...

Én azt mondom, hogy ez egy városrészlet, egy kép, amiben egy mozgás van ábrázolva.

Lírai vagy drámai-e, illetve jellemzőek-e ezek a fogalmak erre a képre?

Mind a kettő jellemző.

Nagyon jó, mint a kettő, ebben egyetértek.

a kép

A témaválasztás és a témalátás karakteressége, nem tudom, hogy ez ide tartozik-e ez a kérdés, igen, ez elgondolkoztató. Igen, a Csontváry oeuvre-ben általában ilyen témák iránt érdeklődik-e, jellemző-e ez rá? Azt hiszem, igen, hangulati, szóval a lírai-drámai karakterét tekintve a képet, általában Csontváryra az ilyen hangulati témák jellemzőek, illetve ezek a témák, amik ezt a lírai-drámai magatartást tükrözik, ezek jellemzőek, ezen belül a ház és az állatok szerepeltetése, a figuráké, az is jellemző. Tulajdonképpen a témáját, a látványt tekintve, elemeit tekintve egy jellegzetes Csontváry kép. Most tetted fel azt a kérdést, hogy témáját tekintve jellegzetes Csontváry kép-?

Igen, karakteres a téma a Csontváry életműben. Azt hiszem, igen. Most jön ez a rész, a látott tárgyak átírási foka, ezt nem kéne elfelejteni a végén. A témánál maradva, ezt még el lehet. Ezt emeltem ki szintén, mert ez is a témához tartozik, tehát szigorúan a látványnál maradva, átírási fok. Ezt ki kellene jobban fejteni, itt szóljatok.

 

Fel lehet ismerni a Parthenont, a ciprusokat fel lehet ismerni, a ház az megfelel egy látott háznak. Átírás, mint láttok?

Ez a témapont alá tartozik még?

Ez egy nehéz kérdés de azt hiszem, igen. Lehet, hogy messzire elvisz.

Azt mondtad, van a választott téma, és a téma kifejtése. Na most ez már a téma kifejtésébe tartozik. Ez már egy módszertani kérdés.

A téma kifejtése, az itt most jöhet. Megbeszéltük a témát általában, és most következik a téma kifejtése.

 

Eddig felsoroltuk ezt a hármas osztását, tehát egyrészt a hátsó tájképi kulisszát, másrészt a házat, mint főtémát, és harmadrészt pedig a mozgást, a cselekvést, ami az előtérben történt. Most már lehetne beszélni ezeknek az egymáshoz való viszonyáról? Hogy a különböző témaelemek hogy viszonyulnak egymáshoz. Azt hiszem, nem jól csinálom, hogy minden, ami a témáról szóba kerül, ez elmarad az elején. A képszerkesztő elemek, a kép elemeinek a végigelemzéséből ugyanis ezek sokkal magasabb szinten és egzaktabban kiadódnak, minden lelkizés nélkül. Lehetséges, hogy ezt itt most félbehagyjuk, kezdjük a képépítési eszközökkel, és ebből a formavilággal. Mik a főbb foltok, a legkarakteresebb foltok a képen?

 

Ezt is lehet pl. olyan módon vizsgálni, hogy színében és tónusában...

Nem, a szín az egy külön bekezdés. A formavilág, ez az első egységünk, ezen belül a foltokról beszélünk, foltok arányairól, azután beszélünk a vonalakról, aztán a pontokról, aztán a térről, ennek kapcsán a perspektíváról és külön a tömeghatásról. Tehát most csak a sík foltokról, még tónusról nem kell beszélni, színről sem. Mik a legfőbb foltok? Legkarakteresebb azt hiszem, ez a középen a geometrikus téglaformátum.

Azt hiszem, van egy nagyon határozottan behatárolt geometrikus forma, a háznak a formája, és ezen kívül van két elemi folt, az égnek ez a nagyon bonyolult kontúrral rendelkező világos formája, másrészt pedig a sötétnek ez a nagyon bonyolult formája. Tehát három ilyen főelemre tagozódik végül.

 

Igen, na most érdekes-e tovább beszélni kizárólag folthatás szempontjából, hunyorítsanak rá erősen, akkor jönnek ki már szinte fekete-fehéren csak a foltok.

Mindenesetre azt látjuk, alul van egy - mint a mai képeknél - egy majdnem fekete csík, ami az eredeti képen is egy előtér, egy nagyon sötét színű előtér, párhuzamosan a kép alsó síkjával, ami egy lezárást ad, ami egy nagy statikai... mint a szobornál a posztamens, utána van egy történet-sáv, ami viszont cizellált, és a mozgásokra... egy életsáv, ahol a kis egymás mellett elhelyezkedő folt-sorok jellemzőek...

 

Te, itt a kompozícióról valamit muszáj beszélni...

Abba fogok torkollni, helyes, mert foltok komponáltságáról...

Mert alul van egy nagyon sötét folt, de ezt a sötét foltot végül is kétoldalt végigviszi, tehát teljesen centrális a kompozíció, pontosan a kettő egymásból következik, hogy leglényegesebb téma, és mindig visszatérünk erre, mégiscsak a ház. Mert körül van fogva egyszer egy sötéttel, közben van egy oldott szakasz, és utána következik ez a világos ház.

Igen, tehát teljesen kontúrozva van sötéttel, és ez a fő jellemzője. A vonalairól beszéljünk. Mi az a vonal? Részben van vonal önmagában a képen, pl. az eresz vonal az egy olyan vékony színfelület, hogy azt önmagában vonalnak lehet tekinteni.

 

A foltok határát nem nevezzük vonalnak?

De, a foltok határa az vonal, az nem tartozik a foltokhoz... Mert az nagyon lényeges dolog, hogy egyszer van egy nagyon határozottan geometrikus forma, ez a házfal, tehát egyenes vonalakkal, határozottan körülhatárolva, és ez a legfontosabb, és ez nagyon sok történéssel húzott vonallakkal van körbe-körbe írva.

Ez szándékolt, egy vonal karakterváltás van a főtémától eltávolodva. Egyetértetek vele?

 

Most a főtéma magán belül még motiválva van kisebb rajzokkal. Akkor menjünk végig, milyen vonalak vannak, és mik a vonalkarakterek. Először az egyenes vonalakat tisztázzuk, a főtéma kontúrjai most már világos, azon belül is az egyenes vonalak uralkodnak, ezt követik. Ez nem olyan természetes, hogy nyilvánvaló, hogy a ház, az ablakok egyenes vonallal határoltak, mert egy festő játszva kilöki ezt a problémát, mert ha neki nem egyenes vonal kellett volna, nyilván elétett volna lombos fákat, és az egész egy tördelt felület.

 

Megint csak vissza kell térnem, nem egészen szorosan ehhez a mondathoz kapcsolódik, de alátámasztandó a centrális kompozíciót, hogy még szimmetria rendje van a középső geometriai formának, hogy még az ablakok, még a kivilágításuk is teljesen szimmetrikusan, centrálisan van sorolva.

Igen, ez a kompozíció kérdése. Most az egyenes vonalakat mérjük fel, hol vannak, milyen egyenes vonalak vannak, sorolást kérek.

Csak a főtémán van egyenes vonal.

 

Ott van a jobboldali kerítéssornál, van egy elhalkuló történés, elhalkuló párhuzamos ritmus, azonban a ritmusosság, a párhuzamosság nagyon karakteres, az egyenessége és az ismétlődése, annyiban válik ez a melléktémává és válik alázatossá a főtémához, hogy tónusban visszafogja.

És ennek egy feloldása és megnyugtatása végül is. Az egésznek az abszurditásában nagyon sokkal finomítja és halkítja ennek a nagyon világos, ordító homlokfalnak az abszurditását az összes sötéthez képest, és az összes egyenes vonalnak az abszurditását a nagyon rajzol és színes kis vonaltörténésekhez képest azzal hogy ezt beoldja, kilazítja.

Ennek megvan egy megfelelő ismétlése meg egy helyen...

A Parthenon.

 

Igen. Nagyon finom kis ötlet. És miért pont fönt van?

Teljesen ellenkezője az alsónak, az alsó motívumban a sötét, tehát a világos adja a formát egy sötét háttér előtt, fönt pedig pont egy világos háttér előtt ugyanezt megismétli sötéttel. Na most az a bizonyos Parthenon, az is épület, ilyenfajta visszaszólás is van, vonalritmusban, meg persze az épület, rokonságban van, ez már talán kikerülhetetlen, erőltetett.

 

Jelentősége az ismétlésnek ennél több nincsen.

Mindenesetre egy ritmusrend megismétlése az körbeveszi a főtémát, ahol szintén van egy párhuzamos vonalismétlődés, csak egész más formában.

Ha valamiért fontos, akkor képelemzés szempontjából fontos azért, mert ez is egyfajta gazdagítása egy képnek, hogy ugyanaz a motívum pontosan negatívjában megismétlődik, tónusát értve, vagy színét, hogy egyszer sötét háttér előtt világossal, egyszer világos háttér előtt sötéttel megismétli. Gyakorlatilag első pillanatban kiderül, a két elem azonos, holott pont a negatívja egyik elem a másiknak, és ez vizuálisan gazdagítja a képet.

 

Az egyenes vonalak milyen szögeket zárnak be? Csak a derékszögű, egyébként egyenes vonalak találkozására más főbb tartomány nem jellemző. Ez nem érdekes, a görbe vonalak, íves vonalak, milyen fajta görbe vonalak vannak itt? Van a ciprusoknál: a fáknál, tulajdonképpen egyenes vonalakkal határoltak, csak föllazított, biológiai egyenes, de azért nem emlékszem ezekre a fákra, azt hiszem, nem ennyire geometrikusak. Tehát ez az egyenesség felé átírt görbe vonal, ami egyenes tendenciájúvá van alakítva. Ez a fák általánosítása, a legfőbb karaktere ezeknek a fáknak ez a felfelé törő egyenes vonal. Mi van még itt: határozott íves vonal, a sziluettnek, a hegyoldal, az egyébként elég pontosan megfelel a valóságnak, az azért érdekes is. Ott durván egy negyed kör felület van, ami megint csak fel van játékosítva, de azért figyelemre méltó, hogy mennyire geometrikus, azt hiszem, nem véletlen.

 

És őrületesen fontos, jelentős az a kis játék, amit leír, engem végül irritál, ki kéne takarni, hogy mi lenne ha nem lenne. Én most... igen, azt tényleg ki lehetne takarni, és gondolkodni lehetne rajta, nekem most az érdekes, hogy az a negyed kör az meglehetősen szabályos, és ilyen formában azért szerencsés, hogy a természeti forma ilyen módon tud kapcsolódni az építészeti formához. Mert annyira építészeti, annyira derékszögűek a főtémák, és azok geometriai formák.

 

És ahhoz jön egy biológiai forma, ami teljesen idegen, akkor isten tudja, az ellentétességénél fogva tudná kapcsolni, itt ő úgy kapcsolja, hogy tulajdonképpen geometrizálja ezt a formát. Nem annyira részidegen. Érdekes, hogy visszajön ennél a világos előtérben lévő fánál a biológiai forma, nem ad neki vonalat. Ott nincs vonal. Mi van még vonalban? Itt van még a lovak és a kocsi szintjén egy nagyon izgalmas kontúr, mit tudnánk erről elmondani, milyen jellegű vonalak ezek?

Lényegileg ez is geometrizált. Tulajdonképpen egyenes szakaszokból tevődik össze, tehát érdekes, ez is a látvány, ha egy lovas kocsit megnézünk, azt hiszem, lehet, hogy nincs igazam, nem ennyire geometrikus.

Biztos, hogy nem.

 

Azok a lábak furcsán majdnem egyenesek, igaz, hogy a csontok összességében egyenesek. De a ló nyaka azért egyenes, és a lófejek is úgy vannak formálva, hogy egy nagyon egyszerű folt, nagyon egyszerű hasábokból és geometrikus formákból áll. Azt hiszem, erről nem tudunk többet mondani.

Általában a képeknél érdekes szokott lenni, és talán itt is van valami, az íves formáknak a karaktere.

Szinte nincsenek íves formák.

Na akkor mégis hol van? Van ez a negyed kör, a Parthenon leszakadó oldala, van abban egy tiszta kihasított félkör, amit sziluettben látunk.

Egyetlen teljesen páratlan íves forma van, a hold... Ennek nincs párja, semmiféle megfelelője nincs a képen.

 

Nem tudom, hogy a te általad kifogásolt félkör, az kb. ugyanolyan nagyságrendű rádiusszal rendelkezik, ez egy kedvenc témám, ennél a képnél kevésbé jön be. De azért próbáljuk meg, a görbéket - matematikát nem tanult fogalmaim szerint - úgy lehet leírni, hogy akkora szakaszokra fölbontani, ami körívvé válik, na most ilyen szempontból a legnagyobb rádiusztartomány ez a bizonyos negyed kör, a Parthenon oldalán, ami 10 centis sugarú.

 

Tehát egyszer van ez a méret, ennek nincs megfelelője, illetve van, amennyiben egy nagyon halvány, de nagyon fontos ismétlése, az előtérben lévő kis világos fának, ami teljes kör. Mert vonalat nem ad ki, de visszautal, de ez így érdekes módon átlósan helyezkedik el, a főtémák úgy látszik, minden probléma ismétlése keresztezi a főtémát, mintha átlósan szólnának egymásra, majd ezt próbáljuk megfigyelni. Karakteres az a kis félkörív, ami nagyságrendre egy centi kb. és a hold vagy a nap, az is ehhez szól vissza, az másfél centi, ez egy centi, azt azért úgy megérzi az ember, még azt is, ami nem véletlen.

Azt azért el kéne mondanunk, hogy az íves vonalak erre a képre általában nem jellemzőek. Jóformán egyenes szakaszokból van, főként a Parthenonnál nézd meg, picike kis formák, és általában egyenes vonalakból állnak.

 

Igen, fontos, hogy ezt kitaláltad, mert egyébként bőven lett volna alkalma, ugyanezeket a témákat, lovakat, fák sziluett, végig íves formákkal dolgozni. És mivel a főtéma láthatólag annyira geometrikus, hogy valamilyen módon a vonal karakterében eszerint rendezi a képet. Az egyébként tényleg jellemzőnek tűnik, hogy a holdnak egyetlen teljes körként történő visszajátszása az az előtérben lévő.

Nem azt érzem a legjellemzőbbnek, így van, igazad van, lehetséges, sőt, még ez is van, hogy a fa is világít meg a hold is, de én arra a negyed körívre tartom.

És lent, a két nő, én inkább lent a két nőt érzem azzal párhuzamosnak.

 

...az a negatív forma azzal a kis félkörrel, azt hiszem, nem belemagyarázás, érdemes rajta gondolkodni, mert kétségkívül megjelenik összességében egy kör, a két női fej, váratlanul ívessé válnak a formák, egy 5-6 mm-es rádiuszkör a kettő, kalapjuk kontúrjánál elől van egy furcsa kis kör, tehát ott tényleg valami megkörösödik.

Ennél sokkal jellemzőbb ív akkor már a baloldali lovaknak az íve, a fejtől lefelé menő ív...

Hunyoríts rá a képre...

Igen, mert az nagyon erősen sziluett...

Valóban, a félkör... körívként éljük meg azt a vonalat? A fekete feje belevág, de a fejétől eltekintve a nyaka, lefelé a lábáig az egy ív. De hogy ezt annak éljük-e meg, hogy ez összességében valóban íves vonal? Egyébként egyenes vonalakkal van határolva, tehát egy sokszög.

 

Amit mondtam, én semmi mást nem élek meg ezen a képen ívesnek, mint a holdat és ezt a kis színes fát, nekem a többi egyenes.

Na most erre a képre nem jellemző, de a képekre szokott lenni, hogy ezek a rádiuszok nem 5 mm-től 10 mm-ként emelkedve mennek a legnagyobbig, mondjuk a 10 cm-es átmérőjű körig, hanem tartományok vannak, tehát sűrűsödő pontok. Tehát pl. az asztal lába, vagy ahol a derékszög találkozik, ott is a festő lekerekít, szóval megjelennek ezek a kis sarokívek, nem tudom, 5 mm körül van egy pár nagyságrend, akkor 2 cm körüli... egymás közt, és ezek is ismétlődnek, és akkor a kettő között szinte semmi, tehát vannak sűrűsödő pontok, és ez elég jellemző tud lenni egy képre, persze egy alkotóra is. Itt is megállapítható, hogy nagyságrendben, a fát tekintve és azt az általam szeretett negyed kört egy nagyságrendnek ezzel a 10 cm-s rádiusztartománnyal, azon kívül vannak 1-3 cm-s, mint pl. a kalapoknál, a női arcnál, ott lehet beszélni 5 mm-esekről, esetleg ennél kisebb. Itt nem túl érdekes.

 

Egyébként érdemes lenne egyszer megnézni még öt Csontváry képet mellette, hogy az íves és az egyenes vonalak arányába...

Hát azért bele lehet gondolni, pl. most hirtelen...

... A Mária kútja - van egy iszonyú jellemző ív.

Irritáló, nem tudom, hogy rossz-e, de valami brutális. És az viszont körökkel levő arcokkal van tele...

 

Nagyon sok kör, igen. Edények vannak, amikben vizet hordanak, mind köríves. Ezt azért mondom, mert amit már előbb mondtam, erre a képre nagyon az egyenesek és ezek a szögletek jellemzők. Ha a Mária kútja eszünkbe jut, ott meg nagyon az ívek a jellemzők, gondold meg, a kendők a figurákon, mind íves.

Menjünk tovább, beszéltünk a vonalakról, amik két dimenziósak, beszéljünk az egy dimenzióról, a pontról. Vannak-e karakteres pontok?

Várjál csak, formák találkozását, vagy pedig jelölt pontokat? Nem jelölt pontokat, ami pontként él a képen, mi a véleményed, mit látsz pontnak? Beleértve a háznak a sötét ablakát is, szerintem az is pontként viselkedik.

Ezt limitáljuk valamennyire, kiterjedés...

 

Nem...

Akkor pl. a hold, ha nem nézzük a kiterjedést...

Aha, nem határoztam én ezt meg, hogy mit értek pont alatt, és lazán értelmezem. Egy helyre odahívja a szemedet, egy viszonylag kis helyre.

Nem kapcsolt forma, tehát nem egyik következik a másikból és majd ebből is következik, hanem többé-kevésbé autonóm forma. Akkor ezek a fejek, a két női fej feltétlen, megfontolandó, hogy a férfifejek is azok-e.

Nem, nem.

Akkor ezt már mindenesetre jegyezzük meg. A holdat már mondtad.

A világos ablakok...

 

Nem, ez már csak a kontraszthatás miatt van, nem ugyanaz a lokalizáló szerepe van, nem?

Nézd, én pontnak tekintem egész határozottan.

Furcsa, hogy tónusában mennyire jellemzőbb, vagy hangosabb ez az ablak, és mégis a kép szempontjából talán kompozícionálisan, sőt, biztos, sokkal inkább megéljük pontnak a holdat.

Miután ez a forma ismétlődik még tízszer, tizenkétszer.

Tisztázzuk a pontok kedvéért, hogy az árnyék baloldal, balszélén teljes árnyékban lévő egy kivilágított ablakról van szó

 

Mert az előbb meghatároztuk végül is, hogy adott esetben mit nevezünk pontnak, itt azért nem lehet olyan egyértelműen pontként felfogni ezt az ablakot, holott nagyon hangsúlyos a tónuskülönbség miatt, mert ugyanez az elem még ismétlődik nagyon sokszor, ugyanez a forma, tehát mindenképpen kapcsolódik. És ennek ellenére ez itt pontként él.

Ennek ellenére nem él annyira pontként, vagy éppen ezért nem él annyira pontként, mint a hold, ami nem ismétlődő elem.

Itt egy egészen érdekes pontszerű tünemény van... Úgy tűnik, hogy érdekes, itt az alsó tartományban a baloldali kocsis kicsit világosabb, és ezért ott még egy nagyon sápadt szín, megjelenik, és ott még valami van.

 

A pontok elhelyezkedését számoljuk össze, hogy jelentkezik? A főtémát körbeveszi. Alul van egy, jobboldalt van egy, baloldat van egy és fönt van egy. Ha nem hazudok.

Egyébként ha már ad abszurdum vesszük, nem jó szó erre ez a pont, de nincs jobb, hát ez a narancssárga fák, ez megint csak egy önálló egység, ami nem kapcsolódik formailag egy sorba.

Igen, akkor tényleg kéne keresni egy jobb meghatározást, ez a pont is sok mindent értelmez.

Erről többet erről most nem tudunk mondani, a harmadik dimenzióban végigvive a kérdést a térről, először a perspektíváról, béka vagy madárperspektíva?

 

Kezdve alulról, a majdnem fekete előtér. Honnét látod, milyen magasságból?

Emelet... Vagy egy dombról.

Ez egy nézeti ábrázolás inkább.

Majdnem hogy meghatározhatatlan.

Tudniillik én úgy érzem, hogy rajta állok, illetve állhatnék rajta, legfeljebb kicsit lejt.

Bizonytalan egyébként. Lehet, hogy nincs is tisztázva.

Nincsenek alálátások.

Úgy, mint a...

Nincs is perspektíva talán, az erkélyeknél pl.

Nekem olyan, mintha valami lejtőről, mintha egy dombról.

Ragaszkodom ehhez a részfelosztáshoz, mert én ezt a képet már ismerem; vegyük a következőt, a figurákat, azt honnét látjátok? Hozzájuk képest magasabbról.

 

Szerintem majdnem mindent ugyanabból a magasságból.

-- Nézd meg az asszonyok...

-- Ami a legjellemzőbb nézete...

-- Várjál, nem mindent, az előtérre egyértelműen rálátsz.

A figurákat pontosan, és mintha álló figura lennél, az utcáról néznéd a jelenetet, a lovakat úgy látod, sőt egy kicsit alacsonyabbról, tehát egy homlokzati nézet.

Sőt, olyannyira, hogy a nők vállára egy kicsit rálátsz, ez annyit jelent, hogy annál kicsit magasabban vagy...

-- Az a furcsa, hogyha az oldalsó két figuracsoportot nézem, a két fekete konflis csoportot nézem, akkor teljesen frontális nézet, tehát ugyanabban a magasságban vannak. Ha ezt a kiugratott, fontos első két női figurás kis kocsi darabot nézem, arra rálátásom van. Most ez rajzi bizonytalanságból is eredhet, az a valószínűbb...

 

-- Én nem vagyok benne biztos.

-- Szerintem azért van a két nő helyzetileg instabil állapotban, mert mind a kettőt külön akarta ábrázolni. Ha helyzetileg, ahogy látom, úgy ábrázolta volna, akkor a két nő nem lett volna külön.

-- Takarásban lett volna.

-- Igen.

-- Az előtér perspektíva rendszerét gyakorlatilag megbeszéltük. Az oromfal a perspektíva vagy nem perspektívájáról kellene beszélni.

Az a kérdés, hogy a ház egyáltalán perspektíva-rendszerbe van-e sorolva, vagy nincsen. És ha van, akkor egy nézőpontos, vagy több nézőpontos perspektíva-rendszerbe van sorolva? Az ablakokat követő minta csíkot vizsgáljuk, akkor a felső ablaksor egyértelműen jobbra rövidül, ugyanakkor az alsó emeleti sor, vagy szint, az pedig balra rövidül, vagy pedig frontálisan.

-- Ami megzavarja, összességében nem tekinthető rövidülésnek a jobb felén nézve a házat.

 

-- De mindenképpen felfedezhető egy perspektivikus ábrázolási szándék. Ehhez a kiforgatott sötét felülete a háznak, ahová rálátunk, most más csak ez jön témának...

- Azt kellene megnézni teljesen látványszerűen, ha ránézel a képre, a felső ablaksor ablakai közül melyik van szerinted a legközelebb? Egyértelmű, hogy a bal szélső, nem? Ez azt jelenti, hogy egy határozott perspektivikus ábrázolási szándékkal jobbra rövidül az az emeleti sor. Na most nézzünk rá az alsóra, az alsó ablaksorra, ott melyik van legközelebb. Nagyon befolyásol az felső sor, de nagyon úgy tűnik, hogy a jobboldali. Tehát, ha lentről kezded nézni a képet, lentről viszed fölfelé a szemedet, és ránézel az alsó ablaksorra, eltekintesz a fölsőtől, akkor biztos, hogy legalábbis frontális az alsó sor, ha nem balra rövidül.

 

Ennek még átforgatása a baloldali oromfal, amiben egyszerűen miután skurcban látjuk, sokkal keskenyebbnek kellene hogy legyen az az egy szál világító ablak, irreálisan széles, tehát kifordul, ez nem egy 90 fokos házfal.

-- Igen, hát nem tudok attól szabadulni, hogy egyébként a ház horizont pontja, nincsen neki, nem szerveződik a perspektíva szerint, tehát nem tudjuk, hogy a földszintről nézzük, vagy az emeletről, minden egyes pontját azonos magasságban, mintha liften menne fölfelé,  ezt használta, nincsen e... - pontja, nem perspektíva szerint, hanem homlokzati rajz... vetület...

 

-- Akkor ezt tisztázzuk, hogy egyrészt oldalirányban feltétlenül perspektikus, ugyanakkor nézőpont szempontjából teljesen frontális. Ez két különböző dolog.

-- Két ábrázolás típus. Az oldalirányban az ember keresné az enyészpontokat.

-- Oldalirányban föl is tudom fedezni. Nem tudom a geometrikus korrektségét a dolognak, de ez egy lényeges probléma, hogy végül is a házfalak rövidülnek...

-- Az enyészpontnak a feltétele, hogy az a néző magasságában van. A nézőnek nincs magassága, tehát enyészpont nincsen, mert  ezek a vonalak nem futnak össze párhuzamosan, illetve egy pontban, a két enyészpont az egy magasságú pontban fut össze, és ott vagy te, azon a szinten, de ez a szint nem létezik, és ezek a pontok nem tudnak össze, ezek a ferde vonalak, amik a perspektívát jellemzik, nem futnak össze.

-- Tehát nem marad meg egy szemmagasságban, szemmagasság nincs.

Milyen magasságban látjuk a fölötte lévő Parthenont?

Ábrázoló geometriai tétel, semmi különös, nézzétek meg a párkány vagy a gerinc vonalát, hogy az fölfelé hat, lefelé...

 

-- Alulnézet.

-- De milyen alulnézet? A jobb szélét nézzétek meg, majdnem egyenes vonalnak tekinthető, ahogy az árnyékban és a fényben lévő házoldalak gerince ahogy folytatódik.

-- Olyan, mintha a ház mögül néznénk...

-- Az oldalfalát próbáljuk elképzelni ennek a baloldali oszlop sorát, annak hátrafelé rövidülnie kellene, na most az oszlopok felső végét összekötve majdnem vízszintes vonalat kapunk, végül is a párkányvonal meg is van húzva egy vízszintes vonallal, ami majdnem vízszintes.

-- Na most ebben az a vicc, hogy ez annyi, mintha ez alatt kb. 5 méterrel állnánk...

-- Nem, kevesebbel...

 

-- Éppen erre gondolok, hogy ha te az épület talapzatának, az alapjának a szintjén állsz, de nagyon messze, akkor is erősebbnek látod et a tetőgerinc vonalának a perspektivikus...

-- Nem, akkor nem:

-- Ez a lényeges, de ha külön elemként nézed, tehát megpróbálod ezt egy határozott perspektivikus rendbe sorolni, akkor... tudniillik vannak ilyen finom abszurditások, amelyek ránézésre... elég tematikus kép, ezek nem tűnnek fel, mert azt mondod, igen, fönt a hegytetőn van a Parthenon, itt van az előtérben egy ház, a ház előtt mennek a figurák. Ez egy teljesen reális kép. És kiderül, hogy tele van abszurditásokkal...

 

-- Egyáltalán nem véletlen, nem az, hogy ez tudatos volt nála, de művészi eszközeiben ez roppant fontos eszköz, majd ki fog derülni. Nem tévedés, illetve tévedés még lehet, de nem ostobaság. Tehát annyi, hogy irreálisan rossz a perspektívája a Parthenonnak, sőt megkockáztatom, hogy a bal épület, a valóságban ez a kariatidás kis épület, átfedésben, azért zavaros... Megkockáztatom, hogy majdnem frontálisan látom, különösen a mögötte lévő épület... Semmiképpen nincs egyerős alullátás érzékeltetve. Erről csak ennyit. A fáknál mi történik? Itt most egy nagy látószögű lencse gondolkodást... Hogyha ezt csak alulról látnánk... Elvben a fákat is össze kellene tartani. A reneszánsz perspektíva...

 

-- Én úgy érzem, hogy ezek a kontúrvonalak jelzik azt, hogy alulról látjuk, pl. ez, meg ezek a kis... a hegynek a... Szóval takarják az oszlopokat.

-- Igazad van, azt jelzi, hogy legalábbis nem szintben látjuk. Ez viszont egy határozott alullátási szándékra utal.

-- Ez nagyon fontos, mert hogyha megszüntetnénk, folytatnánk az oszlopokat, akkor ez gyakorlatilag egy...

-- Itt megint, 3 cm-re a Parthenontól a gerincvonalat, és egy teljes logikai váltás van, ugyanannak az épületnek párkányánál és aljánál.

Tehát a perspektívákat... Az iránypontokkal mi van? A főtémánál ezt már elmondtuk, a főtémánál indult ez a két iránypontos perspektíva, a nagy kivilágított épületet tekintve, de teljesen következetlenül, a jobboldali Parthenon épületnél, ott megint valaki kis finom két iránypontos perspektíva érződik, hiszen két oldalára rálátunk, de a rövidülésekkel meg a párkányvonal hamisításával végeredményben ez elég lazán van kezelve. Bár tulajdonképpen vizuálisan helytálló.

 

-- Nagyon nem ide tartozik, de be lehet szúrni majd valahova, azt hiszem, nem tudom, hogy itt kellene beszélni róla, de mint téma ez a Parthenon, formai... megjelenésében, a többihez képest hogy mennyire jelentős vagy nem jelentős, erről azt hiszem hogy nem volt szó, tehát csak... ott megálltunk, hogy visszacseng ennek a korlátnak a témájaként a Parthenon, holott ez nagyon fontos és lényeges része a képnek, tematikailag.

-- Nagyon érdekes, a lovak lábai, a vonalaknál kellett volna róla beszélni, párhuzamos vonalak, ferde, tendenciában 45 fokos, de figyelemre méltó, hogy pl. az összes lovas kocsinál nem látni kereket, csak a lovak lábai. Szívesen kihangsúlyozza.

-- Ez valóban a vonalritmushoz tartozott volna. Na most a téma kifejtését azt félbehagytuk, és ez odatartozna, és továbbra is hagyjuk ki, mert azt hiszem, hogy részletelemek ilyenfajta végigvezetése által már sokkal tartalmasabban tudunk hozzányúlni. Ennek a téma kifejtését ennek a résznek a lezárásánál kell elővenni.

 

-- Csak egy mondattal utalnék rá, hogy ami egyébként a Csontváry képekre nagyon sokszor jellemző, hogy egy teljesen mellérendelt viszonyban megjelenik egy téma, ami a többihez képest és dramaturgiailag, miután nagyon hangsúlyozott, drámai viszonylatok, egy teljesen mellérendelt és mellékes dolog, amit ilyen Látszólag kicsinyességgel végighímezget. Itt is a főtémához képest, ehhez az egész drámához vagy történéshez képest teljesen jelentéktelen és fölösleges részletezés, hogy ezek az oszlopok ott külön-külön megjelennek egy nagyon tüchtig kis ábrázolás az egész Parthenonon. A képet összességéhez nézve ez nem tartozik a drámához, semmi köze hozzá, ez egy külön kis novella, vagy kis játék, kis esemény ez az egész Parthenon.

-- Illetve nyilván látszólag különálló.

 

A reneszánsz perspektíváról volt szó, axonometrikus, nem axonometrikus... Bár tulajdonképpen ez a ház tendenciájában mintha annak lehetne tekinthető, axonometrikus ábrázolásnak, mert annyira megzavarta a perspektíváját, viszont oldalról rálátunk...

-- Szándékában biztosan axonometrikus.

-- Valószínűleg. Megforgatással találkozunk, az oldal... A baloldali sötét fal, a főtéma sötét falánál, az a világos ablak, sőt az egész fal is... Ja, az a jellemző, hogy ezek a perspektívák zavartak. Ha ezt fényképezzük, milyen objektívvel van, teleobjektív, normál, vagy nagy látószögű?

 

-- Teleobjektív, különösen az első történés, a teleobjektív ad olyan hatást, hogy a tárgyak között nincsen távolság, teljesen irreálissá válik a távolság. Itt, ezeknél a kocsiknál, ez a két kocsi térben lényeges távolságra van, ezek nem egymáson vannak.

-- Igen, teljesen össze van tolva, nagyon karakteresen. Sőt, a Parthenonon sincs távolság. Nincs a mélység érzékeltetve.

-- Ez egy antireneszánsz ábrázolási mód, ha úgy tetszik, mert nincs benne ez a sfumato, tehát nincs tónusában sokkal gyengítve.

-- Igen, ez egyébként a trecento, a reneszánsz előtti ábrázolás, amikor nem érdekelte a tér, hanem ami fontos volt, azt szépen egymás fölé. Itt viszont egyébként a vizuális rendet eléggé megközelíti, a trecento ezzel nemigen törődött. Ott durván hamísított, egymás fölé kerültek akár a figurák. Itt a látványi rendet durván tartja, de egy csomó furcsasággal.

A téri síkban tartás...

 

-- A teleobjektívnak a hatása, hogy teljesen olyan, mint a japán síkfelületű bábokból állna...

-- Igen, ez a bábszínház tér, amikor a síkjelek között nincs tér, csak el lehet éppen férni, de ott semmi nincs, azt el kell felejteni, hogy közte van valami...

-- Igen, ez annak a tipikus esete...

-- Paraván tériség, nagyon jó... Annak ellenére, hogy hát itt aztán igazán kellene tér, mert a lovak, meg a ház előtt, hogy az egész elférjen, már a ház mögött van 200 m-re a Parthenon.

-- Tériség, síkban tartás. Milyen messzire nézzünk?

-- Kideríthetetlen, pontosan ezért.

 

-- Mindenesetre azt tudjuk, hogy a Parthenon távol van? Ha minden mást kitakarnánk... Meg kell nézni csak azt. Ott van a festési kezelésben egy olyan összemosás, ami önmagában bizony egy perspektívára utal.

-- Ha itt levágnád, s ez a kép a Parthenonról szólna, akkor nem lenne távol. Kicsi, arányaiban egy házhoz képest ilyen kicsi, ez a megszokott vizuális konvenció szerint nyilvánvaló, hogy távol van, mert tudjuk, hogy mekkora a Parthenon, tudjuk, hogy mekkora egy lakóház, és hogyha ez egy képen arányaiban így jelenik meg, akkor nyilvánvaló, hogy nagyon távol kell, hogy legyen.

-- Ez nem áll, nézd meg, hogy azért ez a hagyományos látványfestészet szabályai szerint akár ha csak azt kivágod és azt nézed, ez egy messze lévő épület, mert olyan fokig össze vannak mosva a részletformák.

-- Hát nincs részletezve, ez kétségtelen.

 

-- És ez a valóságban is, meg a konvenciók szerint is egyértelműen távoli.

-- Én úgy érzem, hogy olyan távol vagyok a képtől, mint a főtéma, mint a háznak a magassága.

-- A házat én valóban egy 15-20 méterről látom, egész egyértelműen, mert olyan fokig van részletezve, tehát ott faktúra van, az erkély síkján, és az erkélytartó pilonok olyan fokig vannak részletezve formailag, az ablakkeretek rajzai, hogy azt azért olyan megtapinthatónak...

-- Akkor azt mondd meg, hogy melyik a nagyobb távolság, ami közted és a kocsik, vagy a kocsik és a ház között van?

-- A kocsikat én a ház előtt elfutni tudom.

-- Nem. Énnekem teljesen nyilvánvaló, hogy a kocsik és a köztem lévő távolság lényegesen kisebb, mint a kocsik és a ház közötti távolság, pontosan azért, mert a kocsikhoz képest, csak ott, ahol ez fontos, ott az összes részlet el van mosva a háznál, és csak fölül jönnek megint elő, tehát a kocsik mögött, pont a távolságtartás értelmében minden kontúr és minden vonal bizonytalan, és vissza  van fogva.

 

-- De olyan fokig nem, hogy az ne egy ház előtt lévő normális, szokásos térsíkú utca lenne, ahol elmennek ezek a járművek. Tehát ott nem lehet közte se Balaton, se tér, se park. Azért az utca.

-- Jó, de azért ez lehet egy nagy tér, aminek az innenső oldalán mennek a kocsik, és a térnek a túlsó részén, a teret zárják le ezek a házak.

-- De nézd meg az alakok és egy emeletnek az arányát pl. szóval, mindenképpen sokkal kisebb...

-- Van ott távolság a kocsik és a ház között.

Én ahogy ránézek a képre, én azt látom, hogy kell térnek lennie, ahogy a lovak mennek. Szerintem nem párhuzamosan mennek a lovak, hanem térben...

-- Miből látni?

-- A jobb oldali hátsó konflis két lova az a ház felé megy, a lovak feje messzebb van, mint a figura. Mint az ember.

-- Azt miből tudod? Én nem értem.

 

-- Ezt kellene kideríteni, én ebben biztos vagyok, hogy tekintettel arra, hogy a figurák, tehát az egész előtérben lévő történés nagyon korrektül, és viszonylag nagyon precízen és éles kontúrokkal van ábrázolva, ehhez képest nagyon eltávolítja a házat. És akkor miért van ez, ha nem azért, hogy a háznak a fölső emeletei már megint részletezve vannak? Mindenképpen azért, mert az volt a szándéka feltehetően, hogy a kocsik, és a ház között a távolságot valamiképpen érzékeltesse. Gondold el, ha a háznak az ajtaja és az alsó két ablak ugyanilyen korrektül, és részletességgel van megfestve, mint a kocsi és a figurák, akkor biztos, hogy neked lenne igazad, és közvetlenül a ház előtt menne a kocsi.

-- Az ajtónak a meg nem határozott festése az, ami nagyon...

-- Igen, azt mondod, itt színperspektívát alkalmaz...

 

-- Nemcsak a szín. Színében és foltjában, tehát a kontúrok bizonytalanok.

-- Jó, elhiszem, és én továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy a ház egyetlen pontja, ahol világosan látszik az alsó kontúr, a járda és a ház határ, az a pont, elhelyezkedését tekintve és az egyéb téri ábrázolásokat tekintve számomra utcaképet ad, ahol...

Itt el van bizonytalanítva ez a téri helyzet, hogy itt egyszerűen nem lehet értelmezni.

-- Kellene keresni egy kicsit a szándékot.

-- Nincs itt még a helye, de próbáljuk meg.

-- Csak annyira, hogy mekkora a fontossága ennek az előtérben lévő történésnek, hogy ehhez képest a háznak az egész alsó szintjét visszanyomja, teljesen ellentétes, az ő módszerében is törést okoz. Ebben az ábrázolási módszerben is egy nagyon határozott törést okoz, mert ezek a különböző díszletek pontosan magán belül mindig ugyanúgy vannak következetesen végigfogalmazva. Tehát a Parthenonon és ez az egész fölső díszlet egy pontosan ugyanolyan tónuserővel, vonalerővel van végigrajzolva.

 

-- Álljon meg a menet. Az előbb mondtuk, hogy a Parthenon fölső és alsó síkja között egy nagyon komoly logikai törés van. A másik pedig a két hölgy és az ugyanahhoz a kocsihoz tartozó kocsis ábrázolása között egy egészen komoly logikai buktató van. A jobboldali melléktéma ház, ahol bejön egy önmagában álló konzekvens perspektíva, egy oldalról rálátás, és a tető gerincvonal fölfele távolodik tőlünk, tehát a házfal és a tető ábrázolás között egy nagyon komoly logikai bukfenc van.

-- Ezt már az előbb meg akartam kérdezni, szerintem egyszerűen egy vetett árnyék.

-- Sajnos itt az eredetit kellene látni. Egyébként ilyen épület nincs, ilyen tető vonalvezetés nincsen, ennek nincs értelme, hogy egy falra így borul rá egy tető.

-- Ha pedig nem az, akkor az árnyéknak törnie kéne a fal és a tető, tehát itt teljesen függőlegesen megy az árnyéknak a kontúrja, ez elképzelhetetlen abban az esetben, ha itt két síkról van szó, amire egy vetett árnyék vetül. Akkor törni kéne az árnyékvonalnak valamilyen irányban.

 

-- De csak akkor, ha ez vetett árnyék, feltételezve... viszont megint, hogy önárnyék, azt bizonyítja, hogy az ablak az mintha más síkban menne.

-- Azt én is egyértelműen úgy látom. De most akkor erről a főtémáról beszéljünk, a legizgalmasabb dolog, hogy a legmesszebb van a háznak az alsó síkja, legtávolabb van tőlünk, és a legközelebb a legfelső, olyannyira, hogy a tetőn faktúra megjelenik. Ez már nem ide tartozik, de az már tapintható. Az alját nem tudod, hogy miből van, hogy vatta-e, vagy fénysugár csak.

-- Ez szerintem marha érdekes, nézzétek meg, hogy mekkora az az ajtó ott alul, az egész épületnek jelentős része, valóságban ez meglehetősen furcsa...

-- Ormótlan nagy a kapu.

-- Lehet, hogy én azért érzem, hogy a ház annyira közel van, és annyira közel van a kocsi, mert ezek a figurák azon az ajtón beférnének, bár ahhoz egy kicsit szűk a kapu. Szóval akkor ezek szerint ez is egy tériséget megzavaró motívum.

-- Még azt mondanám, hogy ez a módszer viszont egy reneszánsz módszer, tehát itt megjelenik az, hogy a távolabb lévő részek határozatlanok és bizonytalanabbak a vonalaik színében...

 

-- Igen, színkezelésében reneszánsz perspektíva.

-- Még egy óriási ellentmondást érzek itten, ha építészetileg nézzük, akkor az építésznek az építőelemeket, amikor felrakja a házra, az egyik legfontosabb a bejárat, az ajtó felépítése, és itt az ablakok, erkély, minden díszítve van, csak az ajtó nem.

-- Ez egy különlegessége megint csak ennek az ábrázolásnak. És tényleg megakad az ember szeme rajta és a kép nézése során, minden elemzéstől függetlenül, amikor én néztem ezt a képet, valamilyen módon bántó, vagy furcsa, vagy különös volt ez a lyuk, ez egy egyszerű kivágott lyuk, mindenütt végig egy ilyen stukkó díszítés van.

-- Én nem lyuknak látom, hanem síknak.

 

-- És ez következetesen mind a három alsó nyílásnál.

-- Én ezt egyszerűen perspektivikus hatásnak fogom fel, hogy csakugyan a kocsisokhoz képest... egyébként, ha itt egy színpadi ellenfény lenne, vagy olyan fényben úszna, hogy amiatt nem lehet látni.

-- És van még egy negyedik is, ami már nem is látszik, van még egy ablak, ami már úgy bele van mosva, hogy már nem is látszik.

-- Az én véleményem szerint azért nem tért ki erre, talán azért is annyira homályos, hogy semmi ne zavarja meg a két szereplőnek a bemutatását.

-- Egyébként biztos, hogy ez fokozza az első sík, az első történés erejét vagy hatását.

-- Ez is érdekes nekem, hogy miért van annyi alak az előtérben, miért van annyi sötét, én kizártnak tartom, hogy ebben az időpontban ennyi lovas kocsi járna. Azért volt jó, hogy a sok-sok sötéttel még jobban kiemelje a főtémát.

-- Itt a fény és a megvilágítás lesz érdekes, arról fogunk később beszélni. Röviden intézzük el az elő-, közép- vagy háttér viszonyát, azt hiszem, erről már tulajdonképpen beszéltünk, van egy előtér, ami furcsán értelmezhetetlen, van egy főtéma, aminek furcsa mélységi hatásai vannak...

 

-- Az különös, hogy ahogy teljesen korrekten próbáljuk végignézni az összes szempontot, minden szempontból fölmerül az irrealistás. A legkisebb, a legapróbb, legjelentéktelenebb részletnél is irreális vagy egy logikai törés...

-- Na most ez ilyen tömegében és mennyiségében már következetesség.

-- Érdekes, hogy ennem mond-e ellent önmagán belül, tehát hogy esetleg egy még magasabb rendű következetlenség szerint rendezze a képet. Menjünk tovább a többi szempontnál.

-- Lehet, hogy nem tartozik ide, szerintem a hold valahogy úgy van ábrázolva, hogy a hold által keltett fényhatások egyszerűen nem érhetik ezt a főfalat.

-- Ez nagyon fontos, jön. A megvilágítás az később.

Tömeghatásról egy pár szóval. Mi van tömegesség? Az előtérben álló bokrok, tömegesek-e vagy Nem?

 

-- Nem.

-- Szerintem a bokroknak az ott a szerepe, hogy fellazítsák a kör alakot...

-- Nem, most csak ebből a szempontból nézzük az elemeket, hogy tömeges-e, hogy plasztikus-e, hogy kb. 50 kg, 3 m mély...

-- Nem, sehol semmilyen tömegesség. Éppen emiatt a furcsa japán bábszínház miatt, hogy ezek mind síkokból összerakott.

-- Még a leginkább ennek a kis impresszionista fának van tömege.

-- Mert az reális, mert erős reflektorokkal bevilágítva az valóban... Ezen kívül én tömegesnek érzem a jobboldali kis házat, a sötét házat, és még valamit... A Parthenon épületeit. Nem? Azért az rendben van, azok tonnák.

-- Ez megint csak a konvenciók szerint van szerintem.

-- A hold...

-- Olyan a tónusa, persze az égitestnek az ember nem érzi a súlyát, hogy lehet ezt megfogalmazni, mitől nem tömeg-szerű ez? Ez csak a színkérdés ebben az esetben, akkor vizsgáljuk is ott. Én azt mondom, hogy nem tömeghatású.

-- Azt hiszem, ha az igazi képet látnánk, és nem reprodukciót, akkor a fáknak lenne tömegük. Különösen a baloldali két fának.

-- És, összefoglalva, ezek szerint... a megfoghatóság, a plaszticitás, a tömeghatás nem jellemző a képre... a melléktémáknál...

-- Általában a melléktémánál...

 

 

-- Nem, ja igen, hogy a lovakat nem tekintettük melléktémának. Azon kívül pedig minden, mert a fák igen, a Parthenon igen, az oldalsó ház igen, csak a hold nem, és az sem melléktéma. Még a színében is játszik...

-- Az előteret azt tulajdonképpen tömegszerűnek, anyagszerűnek látom.

-- Az a kétfigurás kocsirész, az tömegszerű és anyagszerű, és következik azért abból is, hogy megint csak az egy másfajta perspektivikus rendszerben volt. Mert lehet, hogy rosszul értettük a tömeg kérdést, de végül is aszerint soroltuk fel, hogy mi az, ami axonometrikusan van ábrázolva. Mert ez az, a fák, a Parthenon, az oldalsó ház és a kocsik. Ezek azok, amik ilyen nyilvánvalóan axonometrikusan vannak ábrázolva.

-- Rendben van a perspektívája, és ezért... Akkor viszont egy más, anyagszerűség, ez nem azonos-e ezzel? Akkor most ilyen szempontból nézzük meg. Mi az, ami a leganyagszerűbb?

-- Naturális módon?

-- Nem tudom, anyagszerű, aminél nincs problémám, hogy milyen nyersanyagból van, megtapintható.

 

 

-- A tető, ahol a faktúra van, meg a fák alkalmasint.

-- A bokrok is...

-- Leginkább a tető, és ezt megint alá kell húzni, mert ez nagyon érdekes, nagyon hangsúlyosan a tető... naturális értelemben anyagszerű. Az ég?

-- Hát itt a reprodukciók között olyan különbség van. Az ég megmondhatatlan.

-- De mindenesetre ilyen színváltás...

-- Nincs, teljesen díszletszerű.

-- Akkor az ellenpontja az anyagszerűségnek, az irracionalitás, van benne karakteresen irracionális?

-- Az ég feltétlenül. A ház is.

 

 

-- A sötét háttér... a háznak a színe.

-- Azt természetesnek látom, hogy egy utca meg van világítva, és fölötte egy árnyék van egy hegyoldalban, az kb. nekem helyén van, azt nem tartom irracionálisnak.

-- Ad abszurdum irracionális?

-- Ebben a relációban. Megjelenés szempontjából.

-- Mert akkor ezt le lehet bontani, hogy színében mi irracionális, formájában irracionális, anyagában irracionális, világítás szempontjából... Millió...

-- Nem tudom, hogy akkor most mi a helye ennek a kérdésnek.

-- Hagyjuk el.

-- Pedig nagyon fontos, akkor ezt valahol elő kell venni, és nem tudom, hogy hol.

 

-- Adott esetben... mint szisztémában szerepelhet külön kérdésként, de pont egy Csontváry kép esetében ezt feltenni menet közben, hogy mi az irracionális, az abszurdum, mert arról beszélünk tényleg most már egy jó ideje, hogy mi irracionális.

-- Jó, akkor azért én elmondom, hogy erről mi jut eszembe, és akkor hagyjuk félbe, ha téves helyen van a kérdés. Arról van szó, hogy számomra feltűnően zavaró, tehát irracionális a háznak ez az eltűnő, teljesen alaktalan első szintje, a földszintje, ami vattából van, vagy fényből inkább, és a lovaknak a teljesen testetlen és megfoghatatlan álomkép-jellege. Egyébként a ciprust és a főház homlokzatát, a Parthenont, az eget is, azért én el tudom képzelni legalább részleteiben, hogy kb. így ábrázolva látni lehet.

-- Az irracionálisnak van egy finomabb foka, ez a szokatlan.

 

-- Visszatérve arra, amit az előbb mondtam, a sötét háttérről, ezzel az éggel azért mégis úgy érzem, hogy ez nem valóságos, és egyedül az az épületsor konkretizálja egy kicsit.

-- Egyébként tökéletesen igaza van szerintem, szóval ha ilyen erős természetes világítás van, hogy egy házfal így tud világítani, akkor egy hegyoldal nem lehet, szóval nem szokásos - nem irracionális, ezért mondom a szokatlant - szokatlan, hogy a fák ilyen sötétek legyenek, hogy minden más ilyen sötét, hogy a figurák ilyen sötétek legyenek.

-- Ez a megvilágítottság terület.

-- Nem az szokatlan, az normális, mert nincs telihold, éppen ez a szokatlan, hogy ez világít egyen erősen.

 

-- Ezt a fénynél beszéljük meg.

-- Ezért nem jó helyen van a kérdés.

-- Tehát eddig a formavilágot beszéltük át.

-- Nem tudom, nem kéne elmondani, hogy ez a kérdés nem sorolható a többi közé, az irracionalitás.

-- Jön a színvilág értelmezése, röviden fölsorolom a színekről, hogy monokrómitás, bikromitás, prím, összetett színek, intenzív, tompított, hideg-meleg színek, komplementer, kontúr, színátmenet, stb. ez az első egység, a tónusokról, különválasztva, és aztán külön a fényről fogunk beszélni, a megvilágítottságról. Tehát még egyszer, színvilág, tónusvilág és fényvilág. Kezdjük most a színvilágtól...

Milyen színek vannak? Egy leírás kellene...

-- Miből van a legtöbb? Zöldből. Legtöbb van zöldből, mint határozó színből. Tehát meghatározó alapszíne a zöld.

-- Ige, változatai...

-- És akkor mondjuk, hogy miből van a legtöbb...

-- A háznak a színe, az...

 

-- Meghatározhatatlan színe van a háznak.

-- A legjellemzőbb színeket valaki sorolja fel!

-- A zöld, a kék és a vörös. És a fekete. És a fehérnek az árnyalatai. Majdnem fehér, világos színek. Szóval szerintem az egész a sötét és a világos színeknek az arányában...

-- Egyáltalán a zöld meghatározója-e vagy sem, ezt el kéne dönteni, a két reprodukció nagyon különbözik, a fölsőn sokkal intenzívebben, sokkal több a zöld, mint az alsón.

-- Az alsón inkább feketének hat.

-- Mindenképpen a zöld egy alapvetően meghatározó szín, mert körbefogja az egészet.

-- A tiszta kékig eljut.

 

-- A főtéma, az oromfal, az gyakorlatilag ezeknek a színeknek egy nagyon oldott, nagyon finom, fehérrel kevert variációja. Az egészet végighímezi gyakorlatilag, mindenhol megjelenik valamilyen színnel keverve a sárga. De kivéve a zöldeket. A zöldön kívül gyakorlatilag majdnem mindenben.

-- A sárga és a fekete. A sötétzöld, ami már majdnem fekete.

-- A hideg színeket kis formákban gazdagítja általában, a zöldeket a sárgák és vörösek és narancssárgák bontják fel.

-- Szóval lényegében a kép monokróm? Karakterében és fő tendenciájában? Tehát van egy világos és egy sötét folt, és ha egy zöldön belül, zöld színnel ábrázolnák az egész képet, akkor ez kb. és durván a helyén lenne?

-- Nem.

 

-- Akkor nem tudom, a feketeét, nem tudom, minek kell tekinteni, de azt hiszem, hogy zöld, sárga a főépületen, ez a két szín fontos, zöld és sárga, feketébe ágyazva, és az égen egy kék és egy világos, azt hiszem, ezek a fő színek. Én így durván három színre és a feketére építettnek látom.

-- Ezt végül is simán ki lehet olvasni a spektrumot róla.

-- Tehát akkor mégis elég teljes... Vörös nincs.

-- Dehogy nincs. És nagyon hangsúlyos. A főtéma kellős közepén, a főtémát motiválja.

-- Meleg vagy hideg?

-- Hát inkább meleg..

 

-- A főtéma hideg, ugyanakkor az egész forró.

-- Na de a főtémának már a fele szinte nem. A főtéma karakterében hideg, de egyrészt a lehető legmelegebb színekkel motiválja, ezekkel a vörösökkel, sőt középen ezzel a narancssárgás sárgával, és az egész alsó fele a főtémának már teljesen meleg.

-- Teljesen önkényesen átmegy egy másik színbe, teljesen indokolatlanul és érthetetlenül, ami már meleg.

-- És az ég?

-- Az azt hiszem, hogy hideg. Kivéve a jobb szélét, és ennek megfelelően... De ahhoz képest nagyon meleg a holdnak a korongja.

 

-- Az zöldes-okkeres...

-- Én úgy érzem, hogy minden, a főtéma környezete teljesen hideg színekkel van megfestve, és csak maga a főtéma, ami tényleg meleg, különösen lefele, ahol haladunk lefele, egyre melegebb.

-- Egyetértetek ezzel?

-- Nem. A legharsányabb ellentmondás a hideg és a meleg színek között, az a főtémán belül van.  Tehát ennek a világoskéknek vagy kékesfehérnek és az abszolút meleg piros, ilyen fülledt budoárszínnek a kontrasztja. Ennek a finom variánsai körbe-körbe fölfedezhetők. Tehát ebben a kékes-zöld nagyon hideg színben, ami a baloldali lovas figurája, ebbe belejátszik pl. ennek a fának a nagyon meleg poentilista díszítése, ugyanakkor az ablak, ami megint nagyon meleg, fönt az égnek a bal... az egész képnek a bal felső sarka nagyon hideg, de abban is már a Parthenon és az egész fölső horizont az megint meleg barna.

 

-- A következő kérdése, prím vagy összetett színek?  Kikeveretlen paletta színek, vagy pedig kevert színek?

-- Ennyi tubusszín van már. A tubusszín is tört szín. Ezek eléggé differenciált színek. Pl. a főtémánál, bármelyiket hirtelen érdemes lenne végigvenni... Ha itt hirtelen ki kéne keverni, tudod mi ez? Nekem a vörös, az égetett siena, kadmium vörös... és még örültem, ha megúszom három színnel.

-- A homlokzati falnak... ultramarin, kobalt, fehér, fekete, pici sárga, okker, és ezek gyökeresen szélsőséges helyről elindult színek. Az alsó és megint őrjítő dolog, a háznak az alsó földszintje.

-- Egyébként úgy tűnik, hogy vissza van fedve. Úgy tűnik, mintha az is meg lett volna festve olyan gazdagsággal, mint a két felső emelet, és vissza lett volna fedve a hatás kedvéért. Amikor a kép fejlesztése során a hatások felméretnek, akkor... szóval ez egy későbbi stádium.

 

-- Ez a technikai vonatkozás, ezen lehet gondolkodni, hogy csinálhatta. Hol tartottunk? Jellemző-e az, hogy valamilyen intenzív színnek a tompított változatai is megjelennek, mi ennek a karaktere, állása? Tehát mondjuk, a nagyon piros van középen, az ablakoknál, visszajön ez sápadtan. Tehát a főtémánál van a legintenzívebben...

-- Ez egy módszer szokott lenni, de nem jellemző.

-- Nézzük meg ezt a vörösen, a jobboldali mellékháznál tompítottan visszatér.

-- Szinte ugyanolyan tónuserősségű.

-- Én sokkal törtebb színnek látom. Szürkével.

-- Nem tudom, választani kell a reprodukciók között, én barnával vagy feketével törtebb változatnak látom, és középen a hintónál visszatér a vörös, és az milyen?

-- Te, de mint módszer nem jellemző a képre.

-- Jó, csak nézzük meg, hogy tényleg így van-e, vagy nem?

-- Mert, ha úgy tetszik ez a vörös, pl. vissza van játszva a tetőben. Azért ez a vörös elég nyilvánvalóan visszacseng.

 

-- Pl. a sárga egy hallatlan intenzív, vagy legalábbis nekem fülbemászó sárga a ház másik szintje, középen, a képek szinte középpontjában az ablak.

-- Az megjelenik az alsó szinten, a fában, a baloldali kivilágított oldalablakban, illetve a fában főleg, a narancsba váltott vibráló.

-- Megintcsak az látszik, hogy az alsó képen mennyire nyilvánvalóan sárga. Hitelesebb (reprodukcióról)

-- Nem tudom, teátrálisabb, nekem az sápadtabb színek általában hitelesebbek szoktak lenni.

-- Ez Csontváry, csattognak a színek.

-- Még egyszer visszajön a sárga a szimmetriatengelynél.

-- A zöld, ami a ház homlokzaton van, az nagyon sötétben körben megjelenik, illetve egy másik zöld, egy annál melegebb zöld, de azért egyértelmű rokonság, zöldben van úsztatva a téma az ég kékjétől eltekintve.

-- Komplementeritás jellemző-e?

-- A vörösnek és a zöldnek...

 

-- Sárga-kék, az is van.

--Igen, azt elfelejtjük, hogy a vége nagyon intenzív kék, és a ház nagyon sárga.

-- Sőt, a sárga-kék,  a házon belül megjelenik, az ablakok egy része sárga, a ház egész alsó része sárga, és a többi kék, pasztell kék a ház.

-- Kéknek látjátok a ház alját? Kékeszöld... Kékebb a felső.

-- Dumáljuk meg, hogy ez kék.

-- Mi az, hogy kontúr, vagy színátmenet? A színek hogy találkoznak. Mi a jellemző?

-- A behatárolt színek, a színek mint különálló foltok jelennek meg, ez a jellemző.

-- És van-e ennek ellentmondó?

 

-- Hogyne, hát egészen extrém példája ez a fa, ahol kis elemeiben jelenik meg foltonként, és a látványban, összhatásában beleoldódik ebbe a zöldbe, másrészt ebbe a kékbe. Azon kívül ezek a bokrok, ezek is nagyon oldottak és nincs határozott formájuk.

-- Formájuk nincsen, de a színek nagyon határozottan találkoznak, a színhatárok.

-- Mondjuk a sárga és a zöld bokornál...

-- Igen, tehát nincs ez, pl. a nagybányai iskolánál, hogy a rózsaszíntől eljut a mélykékig egy folton belül... A háznál, a ház úgy átmegy sárgából a kékbe, hogy észre se vesszük.

-- Azért észrevesszük. De nem ilyen mértékű, ilyen mértékben sehol nem szerepel, mint az égen, egy ilyen skála, hogy a kéktől rózsaszínig van. Nagyon meghatározza a képet, hogy az általában viszonylag nagyon körülhatárolt színfoltokhoz képest...

 

-- Viszont én állítom, hogy a főtémánál a földszinten pl. a faltartományt megnézed, ott elindul a sárgából, átmegy a kékbe, aztán okkeres, mély barnába. Tehát ugyanez a durvaság megvan, méghozzá ellenkező irányban, jobb felé sötétül, míg az ég bal felé.

-- Mégsem olyan mértékben jellemző.

-- Az ég az követ egy kritikus... vagy kritikán aluli vagy felüli...

-- Mert ha ráhunyorítasz a képre, akkor általában a színek körülhatároltsága a jellemző...

-- Nem tudom, nem az zavar meg, hogy a ház tele van derékszögű formákkal...

-- A legjellemzőbb, hogy változik az a jobboldal.

 

-- Megtöri az előtte levő formákkal, mármint a kocsisok...

-- De ez se lehet véletlen. A hatás...

-- Hatásában nem olyan feltűnő.

-- Ha most színekről beszélünk, akkor rögtön hatásában beszéljünk, és hatásában ez egy nagyon ordító ellentét.

-- Lokál- vagy... színek, egy befestett ház, befestett ló, befestett ég, vagy ahogy  mi ezt kb. a természetes színperspektívájával együtt látnánk? Reális színek-e?

-- Az egyik fajta, a lokálszíneknél, amikor a pirosnak az árnyéka is pirosra van festve, csak mondjuk szürke van hozzákeverve, és a másik az, amikor egy piros háznak lehet kék az árnyékos része, ez a különbség a kettő között durván. A lokál az mindig a tényleges színek, ami végül is egy hazugság, mert egy piros szoknyának magán belül a vetett árnyéka az biztos, hogy nem piros. Amikor a festők elkezdenek festeni, akkor az életük első öt képében feltétlenül úgy gondolják, hogy a pirost a pirosnak egy feketével kevert változatával kell hogy ábrázolják.

 

-- Akkor, ezek szerint a trecentóban teljesen általános volt, amikor nem érdekelte őket a látvány, hanem a tudat, tehát a tudati, ez a tudat képe. A tudati szín. Vagy hogy nevezzük? Fogalmi. Lokál, fogalmi színábrázolás. Itt mi van? És ennek ellentétét pedig úgy kell értelmezni, hogy egy színes fénykép látja, a perspektivával együtt, ami távolodik, az sápad és kékül a levegő kékítő színe miatt.

-- A valőr annál sokkal több. Egy színnek a térbeli és megvilágítottságát... tehát egy színes drapériának a térbeli helyzetétől és megvilágítottságától függően tízezer színvariánsa lehetséges. A színes fotókban... nem tudom...

-- Én nem tudom, mi az a valőr szín, én arra kérdezek rá. Én azt hiszem, hogy a valóság objektívre történő leképezése, azoknak a színviszonylatoknak. De még ha nem is azt jelenti, ez egy értelmezhető megközelítés, első változatában... Fogalmi színezéssel állunk-e szemben?

 

-- Nem.

-- Helyes. Van-e ami ennek döntően ellentmond?

-- Igen, mert a növények, azok mindig...

-- A realitásoknak, egy ilyen látható... az égen is ez a látvány durván így látható, ezek a színek kb. megfelelnek. Kivéve... a ciprusokat...

-- Miért? Én azt egy leegyszerűsített zöld... ami feketébe játszik, árnyékban, én ezt reális színesésnek tartom. Nem rózsaszín...

-- Na akkor két dologról beszélünk, én azt mondom, hogy csak a fáknál jelentkezik ilyen pregnánsan a lokálszínfestés, tehát a zöld fát zölddel festem. Mert a lovak feketék, a házfal az hol világoskék, hol narancssárga, ahogy a kép kívánja.

 

-- Értem, tehát a lovak irreálisak, a ház irreális, illetve félig meddig...

-- Színezésében a fák azok, amik túlságosan reálisak a többihez képest.

-- És az ég is reális, bármelyik pontját tekintjük, de ha összességében tekintjük, akkor irreális.

-- Mert van ugyan ilyen ég, de ez nem általános. Elképzelhető egy ilyen színű ég, de az ég - fogalmaink szerint nem ilyen.

-- Akkor ebben is törés van. Na most jöjjenek a tónusok. Mik a karakteres tónusviszonylatok? Pl. a fekete és a fehér között széthúzza a fekete-fehérig? Igen, széthúzza, mert van benne fehér és van benne nagyon sötét, sőt, jellemző is a képre, hogy van benne nagyon világos, van nagyon sötét. Van-e a szürke árnyalatban nagyon sok tónus, vagy kevés?

-- Amit már egyszer a színnél is elmondtunk, hogy egy nagyon határozott tónushatás van, az, hogy a legsötétebbtől egyetlen átmenetben, egyetlen foltban a legvilágosabbig elmegy, majdnem a legvilágosabbig, ez az ég, ez még egyszer így nem jelenik meg. Egyébként a világosak általában világosak, a sötétek általában sötétek,  ez egészen az abszurditásig van fokozva az előtérben lévő figurákon, ennek teljesen ellentmond az ég, ahol a legsötétebbtől nagyon fokozatos átmenettel egész a legvilágosabbig megy a tónus.

 

-- És durvábban egy közép tónus az árnyékban lévő jobboldali ház, a melléktémáknál. A kerítés...

-- Azt hiszem, hogy voltaképpen nincs középtónus. Ha ráhunyorítok a képre, akkor nincs középtónus.

-- Igazad van, kivéve az eget.

-- Na középtónusnak minősülne, ha ezt műszerrel mérjük, akkor a házon belüli tónusok, tehát a főtémán a fejér tónuson belüli tónusok, azok középtónusok.

-- Igazad van, nagyon fontos. Ilyen finomságokban is nézzük meg, ha ez valóban széthúzódik, mert lényegében és összességében széthúzza a két alaptónusra, a feketére és a fehérre, egy egységen belül hogy állnak a tónusok? Kiderül akkor, hogy őrült finomságok vannak, a fehér, fehérebb, legfehérebb... A házon belül...

 

-- Igen, de térjünk vissza egy pillanatra az egész képre, mert az egész képre, amit el kezdtél mondani, az egész képre a durva tónuskülönbségek jellemzők hatásában, tehát hogy egy nagyon világos háttér előtt egy nagyon sötét folt, az égnek a sziluettje, ez előtt megint egy nagyon világos folt, a főtéma, a házfal, ez előtt megint egy nagyon sötét folt... tehát nagyon kontrasztos. Ez általában jellemző a képre. Ezen belül van viszont, még mindig a kép egészét tekintve, van egy viszonylag automatikusan megismétlődő középtónus, és ez a főtémában lévő. Ami azért a képet tekintve is szerepet játszik, tehát ha a képet nagyon durván nézzük tónusában, akkor is van egy sötét gyűrű, amin belül van egy világos folt, és abban bizony középtónus van, elég sok, hát ennek a kis fának végül is összhatásban középtónusa van megint csak. Ha részleteiben vizsgáljuk... Na most azt is érdemes egyébként, hogy tónusvariáció aránytalanul sokkal több van a főtémában, mint bárhol másutt. Hát kivéve az ég átmenetét.

-- Ez a második, ami ezen a képen nagyon érdekes, hogy vannak olyan foltok, ahol végtelen finom skálája van...

 

-- De csak a főtémánál, sem az előtérben, sem a háttérben nincs.

-- Úgy van, mert az előtérben lévő bokor, ami: ahol vált a tónus, ott megint majdnem fekete-fehérre lebomlik, az előtérben lévő kis bokor, a világos és sötétre szétesik.

-- És arányában nem jellemző.

-- Igen, faktúrájában nem ide tarozik.

-- Az nagyon fontos, hogy csak a középmezőben van egy nagyon gazdag tónusvariáció.

-- A következő pont a fény. Ez egy finom kis tétel. Milyen a megvilágítás, természetes vagy mesterséges? Mind a kettő, mik a természetesek? Az az egyszerűbb. Az a micsoda, a hold vagy a nap, ami máris...

-- Hold, nyilvánvaló. A címe is ez...

-- A hold, na most mi támasztja alá, azok kívül, hogy látjuk a holdat?  Van-e ilyen kék ég? Lehet ilyen holdnál?

 

-- A képnek a címe azt mondja, hogy sétakocsikázás újholdnál Athénban... Ilyen tónuskülönbség az égen egy újholdkor éjszaka nincsen.

-- Ezt a vöröset tekintve erősen hajnali.

-- Lehet, egy esetben, akkor viszont ilyen erős fény, mint amilyen fényt kap a főtéma, olyan erős fény nem létezik.

-- A főtéma, azt én mesterséges megvilágításnak tekintem.

-- Én is, de honnan?

-- Az más kérdés.

-- Én meg vagyok róla győződve, hogy ez természetes megvilágítás.

-- Lehet ezen vitatkozni, mert pl. olyan határozottan árnyékban vannak a figurák, tehát a kettő között van a fényforrás. Hatásában mesterséges megvilágítás. Van-e, ami a hold fényét egyébként alátámasztja, vagy hitelessé teszi, a ciprusok sötétsége...

 

-- Az újholdnak nincs fénye..

-- Nincs, de újhold hajnalban van, ez a vörös, ha ezt értelmezni akarod, akkor ez hajnalpír... Nem, mert akkor meg nincs mélykék...

-- Hajnalban soha nincs mélykék, akkor fekete van.

-- Ezek szerint... Mikor van sötétkék? Naplementekor. Este, akkor viszont nincs ez a bíbor, vagy lehet?

-- Lehet, alkonyatra az ég színe reális, elképzelhető.

-- Sőt, csak alkonyatra, de ez az újhold.

-- Sőt, egész primitívre fogalmazva, ezek az ablakok ki vannak világítva, hajnalban pedig nincs. Valószínű, hogy ez este van.

-- Akkor ez egy alkonyat, ahol viszont a hold magas állásban látható.

-- Szerintem nincs konkrétam időben elhelyezve...

-- Hát ez izgalmas.

 

-- Lehet, hogy át lehet élni pont egy folyamatot.

-- Ez nagyon jó, ha az derül ki, hogy nincs konkrét idő.

-- A témájában nekem ez teljesen éjszakai esemény.

-- Nekem is. De mi utal arra, hogy éjszaka van?

-- Az előtérnek a nagyon éles tónuskülönbségei. Az, hogy a háznak az egyik fala nagyon világos, a képen a legvilágosabb, és a másik fele, a fényt nem kapott fele pedig koromsötét.

-- Sőt, az előtér, a fekete, a legelőtér... Tehát ez alkonyatkor abszurdum. A képen alul éjszaka van. Fönt talán alkonyat.

-- Kora alkonyat.

-- Hogy áll a Parthenon épületeinek, vagy hogy hívják ezt, Akropolisz megvilágítottsága? Milyen fényt kap?

-- Azt hiszem, alkonyi fény, elképzelhető.

 

-- Melyik fele van árnyékban, melyik fényben? Teljesen irreális, tudniillik hátsó fényt kap, mögüle kapja a fényt. Nézd meg a baloldali oszlopsort, jobboldalt, szóval a mi felőlünk eső frontja egyértelműen árnyékban van, viszont a baloldali frontok fényt kapnak. Baloldal hátulról, a domb mögül kap megvilágítást, nem a holdtól.

-- Ami azért irracionális, mert ez azért csak úgy képzelhető el, hogy jobboldalt megy le a nap.

-- Tehát ez a harmadik fényforrás, pardon, negyedik, egyrészt van az újhold, mint fényforrás, másrészt van a lemenő nap, harmadsorban a mesterséges fényforrás, és a negyedik, ami megvilágítja az Akropoliszt.

-- Akkor még nem lehetett reflektorral megvilágítva... Akkor ez a lemenő nap fényének képzelhető el, mindenesetre egy alacsonyan lévő természetes fényforrás.

 

-- Én egyáltalán nem így képzelem ezt el, én napot egyáltalán nem gondolok, én pont azt gondolom, hogy lemenő hold, az teljesen folyamatában van az ég megfestve  egyrészt hogy átmegy sötétből világosba, másrészt hogy a holdnak az a világos kis karéja átmegy koronggá, ha jól emlékszem a lemenő hold képe már nappal nem a keskeny sáv, hanem korongszerűen jelentkezik, nem?

-- Bocsánat, az újhold: tudomásom szerint a karima is látszik, meg a korong is látszik, az nincs...

-- Van, nem azt mondom, hogy együtt, hanem ez két fázis, csak egybe van festve.

-- Ugyanazt mondod, amit én...

-- Ugyanígy érzem ezt az időfázisban lévő eltolást az előtérben levő alakoknál, amik teljesen sötétben vannak megfestve, azok az alakok, amelyek bármelyik időpontban jelentkezhetnek, és fölcserélhetők a személyek benne. Nem misztikus figurák, hanem az egy, mint amikor autók járnak az úton, és bármilyen autót behelyezel, és az egy hosszabb időtartamot jelenthet, mert az autók ettől-eddig járkálnak,  és egyedül csak az a két nő van konkrétan megfestve, ami kötődhet egy időpillanathoz. Az összes többi az általánosan van megfestve.

 

-- Ez nem ide tartozik, nem a megvilágítás.

-- Ja, nem a megvilágítás, az időbeliséghez kapcsoltam, azt alátámasztva, hogy itt nem egy egyszeri időpillanatú ábrázolásról van szó, hanem folyamatról.

-- Muszáj, hogy elmondjam, itt szándékok vizsgálódnak, és ha szándék-vizsgálat van, ez már spekulatívnak tűnik.

-- Én nem érzem ezt szándék-vizsgálatnak. Akkor csak annyit konstatálok, hogy vannak konkrétan megfestett alakok, az a két nő, és van általánosan. Ez a világításhoz kapcsolódik, nem tudom, muszáj-e ilyen határozottan szétválasztani a témákat.

-- A racionalitási fok, ezt majd a témánál újra át kell beszélni, még mindig látványszinten.

 

-- Ezek olyan finomak, ezek a különbségek, hogy a Parthenon honnan van megvilágítva, és a többi is, hogy ez nem egy szándékolt, határozott, többfázisú időábrázolás.

-- Azt nem tudom, hogy szándékolt-e.

-- Én azt hiszem, hogy jellemzőbb rá a következetlenség. Látszólag, illetve logikai törés, inkább így fogalmazzuk.

-- Logikai törés-rendszer.

-- Nem a leendő nap világítja meg az Akropoliszt, hanem egy lemenő hold, hatásában, a megvilágítási színeket tekintve.

-- Mi világítja meg...

 

-- Az Akropoliszról, a jobboldalát viszont mégis inkább a hold színéhez közelebb eső fényforrás világítaná meg jobbról. Itt ezt a jobboldali tömeget egy ezüstösebb szín világítja meg.

-- Egy derítés van, ami teljesen irracionális.

-- Ez eldönthetetlen. Kétségtelen, hogy nem teljes koromsötét, pedig teljes koromsötétnek kellene lenni.

-- Egy nagyon hegyes szögű egyirányú fényt kap, és akkor mi az az egyirányú fény? Tehát a lemenő napnak, tegyük fel, a jobboldalról szűrődő fénye...

-- De nem ilyen szín, inkább a hold áll hozzá közel, egy hideg megvilágítás, és természetes megvilágítási forrás. Lefelé haladva, a ház teteje milyen megvilágítást kap, a cserepek?

-- Megint csak ugyanattól a fényforrástól nem kaphatja érzésem szerint, amitől a ház frontja kapja.

 

-- Természetes vagy mesterséges?

-- Mesterséges, megint csak egy logikai törés van benne, mert ugyanabból a mesterséges fényforrásból ered a megvilágítása, de az én elképzelésem szerint nem kaphat. Ugyanúgy, ahogy a nézőpont egy lifttel fölment, ugyanúgy ez a mesterséges fényforrás is szépen felmászott a lifttel, és még a tetőn is megvilágította, valahol jobboldalt végighúzta ezt a fényforrást, végigvilágította az egész házat, és még a tetőre is rávilágított.

-- Ilyen megvilágítás csak óriási nagy fényforrással lehetséges. Ami egy borult, tehát nem pontfény, hanem szűrt, egy borult ég, derengő fényben kap ilyen egyenletes megvilágítást, nem?

-- Nem ad ilyen erős kontrasztot. Csak mesterséges fényforrás lehet... Felülről, egy reflektorral, 50m magasról?

-- Tehát a ház tetejénél magasabbról kap egy nagyon erős fényt.

-- Szerintem a háznak a felső két szintje az természetes megvilágításnak is felfogható.

 

-- A kép összhatását tekintve elképzelhetetlen.

-- Én is úgy érzem... Hogy mindenképpen van egy különbség a megvilágítás jellegében a felső szintek és az alsó szint között. Az alsó szintet érzem mesterséges megvilágításnak, és a felső részét természetesnek.

-- A természetes megvilágításhoz nem tartozik hozzá olyan erős tónusbeli különbség, ami a ház két fele között van.

-- Ez el is dönti a kérdést. Ez vitathatatlan. Ez mesterséges. Ez egy lámpa.

-- Ha ennyire irracionalitásokon mentünk végig, akkor nem biztos, hogy így lehet érvelni. Nem biztos, hogy ezek összetartozó dolgok. Én most pusztán a színhatásból indultam ki egyrészt, tehát a fénynek a jellegéből, a színéből, másrészt az egésznek az érzetéből.

-- Akkor érzetünkben egy természeti környezetben, vagy ilyen miliőben egy természetes megvilágítás mindig lényegesen hidegebb, mint egy mesterséges megvilágítás. Ez pedig nagyon...

-- Kivéve a fénycsőnél...

 

-- Ez a világítás hideg. Méghozzá irracionálisan hideg.

-- Ez nagyon éles éjszakai mesterséges fény. Nagyon kemény éles éjszakai filmfelvétel.

-- Ami nem volt még, nem is volt a tudatában, tehát ez kiesik.

-- Összhatásában ez olyan, mint egy jól bevilágított díszlet éjjel. Ez azért létező fogalom, hiszen ez színházban megvolt, és a díszlet az újból és újból felmerül a képelemzése kapcsán.

-- Egyébként ellene mondok a megvilágítottságának, a homlokzat megvilágítottságának, mert ez szerintem fluoreszkál, vagy legalábbis az alsó szint feltétlenül. Tehát az anyaga világító.

-- Nem, ami fluoreszcens, az is mindig visszavert a fényt.

-- Vagyis nem síkról verődik vissza a fény, hanem egy térről.

-- Nem, én azt mondom, hogy világító festékkel van befestve a ház, világító vakolattal.

-- Ez egy abszurdum.

 

-- Nem, mint a hold.

-- Tehát, hogy jobban fényes, mint ami fény ráesik, úgy érted.

-- Irracionálisan világos. Tehát, mintha egy világító test lenne, egy lámpabúra.

-- Igen, nyilvánvaló, de akkor is, ha most sétálok a Nemzeti Galériában, és ránézek erre a képre, első benyomásomban mindenképpen egy nagyon erősen megvilágított házfal, ez az első benyomásom, egyértelműen.

-- De pl. a párkányvonalaknak a fehére, ami még bevilágítással is abszurdum, és nincs semmi árnyék rajta.

-- Már van egy sokkal nagyobb abszurdum, a mellette levő kis épület.

-- Olyan világítás nincs, ahol nincs árnyék. Nagyon kemény világításnál kellene nagyon kemény árnyéknak lenni, ott vannak a konzolok, az erkélyek, sehol nincs árnyék. A legkeményebb világításnál kellene a legkeményebb árnyéknak lenni, és az a homlokzatról teljesen elmarad, az oldalfalon nagyon kemény árnyék van, de az nem elég, azért irracionális ez, és ezért hatásosan fluoreszcens.

-- És teljesen irracionális az, hogy a kis épület természetes fényt kap, mert egy ilyen erős fényforrás esetén, mait feltételezünk erről a házfalról, akkor biztos, hogy tónusában sokkal világosabbnak kellene lenni a kis háznak is... Mert arra is ugyanannyi fény kellene, hogy essen.

-- Hacsak nem egy koncentrált fényt kap, egy beirányított...

 

-- Ez elképzelhető ennek a fehér háznak a síkjában, ahogy ez jobbra fokozatosan elsötétedik, hogy ott már nem a fényforrás irányában van, hanem kicsit eltér tőle, és ehhez kapcsolja a fölötte lévő épületet. De ha megpróbálom az alsó részre nem tekintettel lenni, akkor a fölső rész az aránytalanul sokkal kevesebb fényt kap, mint a ház. Tehát, ez a kis barna ház ez aránytalanul, elképzelhetetlenül kevesebbet kap. Nincs olyan irányított fény, mai ilyen határozottan, utolsó jobb széléig megvilágítaná ezt a falat és a tőle 4 m-re lévő házra pedig ilyen kevés fényt szórna.

-- Ha nem azt mondom, hogy végül is az az árnyék ennek a háznak a vetett árnyéka, mert még az is lehet. Tehát, hogy ez a fényforrás nem jobboldalt van, hanem felőlünk, sőt tőlünk balra van a fényforrás, és annak a vetett árnyéka. Elképzelhetetlen, illetve ez is egy irracionalitás, mert így viszont van egy nagyon kemény árnyékos fal, baloldalt, tehát ahol az az egy ablak világít.

-- Azért mondom, hogy fluoreszcens, mert nemcsak az árnyék hiányzik, hanem hogy honnan lenne akkor ez megvilágítva, illetve ilyen megvilágítás akkor még nem volt, és ami előtte szerintetek 10 m-re, szerintem 5 m-re vannak a lovasok, azok teljes árnyékban vannak, tehát honnét jön a megvilágítás, sehonnét.

-- Igen, de a kocsi, ami leginkább az előtérben van, az megint kap valahonnan valami fényt, a két női figura.

 

-- Honnét kapja a fényt?

-- Fogalmam sincs.

-- Felülről, mert a kalap karimája abszolút sötét.

-- De az teljes abszurditás, hogy ezek meg vannak világítva, a konflisnak még ez a piros része meg van világítva. Felülről.

-- De a kocsison már semmi fény nincs.

-- Itt akkor viszont jegyezzük meg, hogy fölülről jön egy fény. A kocsis ülésénél, vagy a fölső vízszintes sík az egyértelműen meg van világítva.

-- Lehet egy ilyen arány-kontúrja a vörös kárpitnak.

-- Nem, mert a kalap árnyékot vet az arcra, a szem alatti területe, van fényben, és fölötte teljes fekete. Valahogy felülről, elölről.

 

-- Mindenképpen más fényforrást feltételez. Ez már a hatodik fényforrás.

-- Ez a legfantasztikusabb az egészben. És itt vannak a legelőtérben lévő bokrok.

-- Azok azt hiszem, ugyanazt a fényt kapják, mint a két figurás kocsi.

-- Ez össze van vonva, és akkor az egészen ellebegő, kör alakú fa a főtéma előtt, akkor újra visszatérek arra, hogy az fluoreszkál, mert azon belül...

-- A fa is fluoreszkál... Igen, és semmiféle vetett árnyéka nincs, mögötte pl. ez a fény nem esik sehova. Ez megint egy teljes abszurdum, amikor a háznak a tört oldala koromsötét, akkor valahova ez a fény... a ház végénél ez a fény megáll, és nem megy tovább.

-- Ha jobb oldalról, súrolva jön a fény, akkor azért nincs igazad.

-- Akkor a ház homlokzata tele lenne mély fekete árnyékokkal. Azért mondom, hogy fluoreszkál.

 

-- Én nem azt mondom, hogy fluoreszkál, hanem nem ilyen látvány utáni gondolkodással lehet megközelíteni magának a megvilágításnak a problémáját sem, hanem össze vannak montírozva ezek a dolgok.

-- De szándékában mindenképpen utal rá, hivatkozik a mi szemünkre, és hivatkozik a hagyományhoz szokott szemünkre. Hatásában azért olyan őrjítő és annyira erős ennek a háznak a hatása, mert hivatkozik arra, hogy hogy történhetett ez, tehát ez szokatlan, irreális. A megszokott látványhoz képest, most már végigbeszéltük elemeiben és megvilágítás szempontjából és összhatásában, nem valós, szokatlan, rendkívüli.

-- Nézzük végig árnyék szempontjából a képet. Hol van árnyék?

-- A főtémán nincs.

-- Illetve a főtéma minkét oldalán van... A ház egyik oldala, a baloldal teljes árnyékban van, tehát ott van egy önárnyék...

 

-- És a jobboldalt, akár perspektivikusan van ábrázolva, akár nem, akár vetett árnyék, akár önárnyék, mindenképpen van szintén egy nagyon éles árnyék.

-- Az Akropolisz épületei... Megint van önárnyéka.

-- Vetett árnyék van-e valahol?

-- Vetett árnyék sehol. Illetve ez a jobboldali kis épület, ez kétséges.

-- És abszurdum, hogy nincs árnyék, ott, ahol biztosan kellene lenni, a főtémán, a konzoloknál, az erkélynek valamilyen irányban feltétlen mély, fekete árnyékot kellene vetni, és a fának is önmagán belül és a házra vagy valahova vetülve nagyon kemény árnyékot. A többiről nem szólva, hogy a lovak alatt valami vetett árnyéknak pl. kellene lenni.

-- A lovak annyira sötét háttér előtt vannak...

-- Nem is érik a földet a lovak. Miért lenne árnyék a földön?

-- És az előtérrel mi a helyzet?

-- Az előtér az egy vetett árnyék. Az az egyetlen komoly vetett árnyék.

-- Viszont irracionális, mert nem tudjuk, hogy minek a vetett árnyéka.

 

 A legkonkrétabb, legracionálisabb ábrázolás, a valóság árnyék viszonyaihoz a legjobban közelítő és megfelelő, viszont nem tudjuk, hogy mi veti, és bejön az irracionalitás újra. Mert nincs úgy festve a kép, hogy itt eszembe jutna, hogy egy ház lenne, vagy egy ház ablakából nézek ki, ez nem jut eszünkbe.

-- Még valamit mondanék, ami abszolút irracionalitás és lényegtelen dolog, hogy a házon belül a világoskék falnak és a fehér párkányzatnak a tónuskülönbsége minimális. Árnyékon belül baloldalt a párkánynak és a falnak a tónuskülönbsége óriási, baloldalt az ablak fölött, az a fehér egészen abszurd módon folytatódik, ha fényben nincs köztük tónuskülönbség, akkor árnyékban hogy lehet ekkora tónuskülönbség. Hogy miért világít az ott bent? Ez tényleg egy fluoreszcens festékkel kell hogy az a csík lekenve legyen. Mert, ha vetett, akkor az is sötét. És itt ennyire világos mind a kettő, akkor ott sötétnek kell lennie. Egészen különös, ahogy továbbmegy az a fehér vonal.

-- Jó. Levegőperspektíva van-e?

 

-- Itt lent, lent van, ahol nincs, ahol a valóságban abszurdum, hogy 1 méteren belül, mert itt többről nem lehet szó.

-- Teljes abszurdum, hogy 1 m-rel följebb már nincs. Egy háznak a földszintjén van, és az első emeletén nincsen.

-- Egyértelmű megint az ógörög épületek, ahol... Elsápad, úgy megfelel a hagyományos ábrázolásnak.

-- Nem, nem felel meg, túlságosan tiszta. Ez túlságosan erős tónusában, vissza kellene hogy mosva legyen, kicsit gyengébbre tónusában, hogy a valóságnak nevezett reneszánsz levegőperspektíva-rendszer szempontjából nézzük.

-- Ezt az egységet, a fényt lezárhatjuk.

-- Ez egyébként a legfontosabb része a képnek.

-- Anyagszerűség... erről beszéltünk?

 

-- A fény azért borzasztó fontos része ennek a képnek, mert a legabszurdabb eddig a vizsgált szempontok közül a fény, és a legharsogóbb.

-- Igen, bár a perspektíva is fontos volt.

-- Igen, de az finomabb, nem ilyen brutális.

-- Finomabb, csak teljesen megzavar, anélkül, hogy észrevennéd.

-- A következő egység, a megfestése, ezen viszonylag röviden át tudunk futni. Felhasznált eszközök, mivel festette, ecsettel, spaklival...

-- Egyrészt két különböző alakítási mód, az egyik egy nagyon pasztózus festés, a másik meg ilyen...

-- Nagyon finom, az ég átmegy rózsaszínből sárgába...

-- Vagy a háznak a földszintje, ami egy nagyon finom lazúrozás, a háztető, a fa, ez a kettő, és a bokrok elől, ez a három, ami nagyon pasztózus, ami nagyon vastagon, anyagszerűen van felrakva.

 

-- Ami megint teljesen bukfenc...

-- A háztető az teljes abszurditás, hogy a háztető ilyen pasztózusan van festve... Még ettől előrebukik az egész háztető, őrjítően előrejön a többihez képest.

-- És a másik épület, hogy teljesen pasztózus az a fa, ami legegyértelműbben fluoreszkál. Nincs teste. A tökéletes ellentmondás önmagában. Ezek is ecsettel vannak megfestve, azt hiszem, itt spaklival nincs. Ott még egészen a naturális festésig is eljut, a főtémából ahogy kifut jobbra az a fal. Ott egy fonom kis látványfestés. Az a kis jobboldali ház, az ilyen trecentós egyszerűséggel van megfestve, ilyen fogalmi ábrázolás, a házon belül...

-- Igen, a barnának sötétbarna az árnyéka, ha úgy tetszik, szinte lokál színekkel festett. Lehető legegyszerűbben, hogy ne tűnjön fel, nincs jelentősége, melléktéma.

 

-- A festési eszközök alkalmazásában nincs semmi extrém,  nincs fröcskölés, ami később jellemző, vagy bármiféle eredetieskedésre törekvés. Egy ilyen önkényesség van, ez a hirtelen pasztózussá vált egy-két folt.

-- Következetlenség...

-- A festék olaj, ezzel semmi különös... Olajszerűen van kezelve. Helyenként viszont akvarell.

-- Nem akvarell.

-- Akkor beszéljünk az olajfestésen belüli gondolkodásmódról...

-- Teljesen különálló, vannak egyrészt a pasztuózus, másrészt ezek a tónus és színátmenetek nagyon finom lazúrokkal megfestve, másrészt pedig gyakorlatilag alla prima felrakott zöldek és feketék.

-- Tehát a váltás megvan. A kép anyaga lehet papír, fa, ez vászonkép, ezzel nincsen különösebb gondunk...

 

-- Nem tudom, ezt nem az elején kell-e, már furcsa, hogy mi mindenről beszéltünk, mikor elkezdünk beszélni arról, hogy vászonra van-e festve, kicsit abszurdnak tűnik...

-- Lehet, hogy az elejére kell, ez a három vagy négy egység eléggé külön áll egymástól, tényleg lehetne, hogy ecset kezelése, grafikus vagy festői, ez a bizonyos Bernáth Aurél-i kategória, ezeket az átmosott színeket a festői festők és a grafikus festők közti különbség...

-- Hagyjuk, önkényes...

-- Nem, ha két jó példát tennék egymás mellé, akkor azért nagy a különbség, mondjuk egy Turner-i szín- és felületkezelés és egy trecento ellenpontként véve, azért az egyik festői, a másik grafikus a szónak bizonyos értelmében.

-- Akkor ez trecento, még ebben a teljes átmosásban is, amit az égben végez, olyan óriási a tónuskülönbség, amit összemos, ami a festői festészetre nem jellemző.

 

-- Ez viszont nem természetelvű.

-- De hogyha ezt a két kategóriát, mint abszurdumot elfogadjuk, két végletet, akkor ez sokkal inkább a grafikus...

-- Ez két szélsőség között egy skála. Az Egry József és nem tudom, a Kondor Béla...

-- De ez rossz példa, mert a Kondor grafikusként van nyilvántartva. Egry József meg a Mácsai. Leger Egry József.

-- Van itt egy skála. Picassot hova sorolod?

-- Teljesen grafikus, olyan fokig, hogy az már hiba is. Az egész karaktere. Ő néha színez, illetve a színezés nem nagyon jellemző rá. Én egyértelműen grafikusnak látom. Inkább a Klee lenne érdekes.

-- Legelőször jutott eszembe, de gondoltam, ezzel ne hozakodjunk elő.

-- Ecsetkezelésről el lehet-e valamit mondani? Erről beszéltünk. Ecsetméret, az itt nem derül ki, hogy van-e valami karakteres dolog, azt hiszem, nem látjuk az eredetit, nem különösebben karakteres. Gyors, vagy lassú ecsetjárás pl.?

-- Lassú.

 

-- Tehát finom, aprólékos megfestés, kivéve a bokrok, a faktúrás felületek, ami faktúrát kapott, úgy látszik, hogy olyan a ritmusa...

-- Ezen belül óriási különbség van, a tető az nagyon gondosan, az ecsethúzása a tető irányát jelöli, olyan korrektül van meghúzva, a fa nagyon pontosan végig van pontozgatva, ezek a bokrok pedig, csak úgy oda vannak okádva, szóval ahhoz képest ez nagyon rendetlen.

-- Valóban, ez is jó fogalmazás, hogy rendetlen, energikus, de én azt hiszem, hogy a fa is, ahogy ez a ritmus végig van, ez nagyon gyors, kopogó ritmusnak el tudom képzelni, ahogy így végigfestette ezeket a kis pöttyöket.

-- Én el tudom képzelni, hogy állati türelmesen végigpötyögtette.

-- Igen? Mert olyan ritmust látok benne, amit mindegy lendületből lehet megcsinálni.

 

-- Ki kéne deríteni, hogy mi volt előbb festve, a ház vagy a lovak, vagy körülfestette még a lovakat pl. Mert az ecset használatára nagyon jellemző lenne, mert ezek nagyon be vannak érlelve ezek a foltok, nagyon sokszori rajzolás és ecsettel való rajzolás során... nem egy energikus, a lovak biztos, hogy kínlódta.

-- Mert bizonytalanok is valahogy, az egész... Jaj de érdekes, ezzel is el van bizonytalanítva, mert semmiből nem állna, ha fontos lett volna, utánarajzolni pontosan, egy ecsettel, vagy átfesteni úgy, hogy plasztikus legyen, konkrét legyen, előtérben legyen, és teljesen el vannak a lovak bizonytalanítva, még a kontúrjuk is át van mosva, tehát nem olyan pontos a kontúrjuk, nem szólva a lábukról.

 

-- Ezek már a lábak... Én ennyit látok benne, hogy teljesen el van bizonytalanítva. Igen, most a jobboldali lovakról így azért az Altamira eszembe jutott hirtelen.

-- Egyet nem értek, nem tartozik ide, van egy lófej, ott jobboldalt és kimegy egy sötét folt a képből, és alatta van egy fejjel lefelé álló G betű, az micsoda. Egyetlen forma a képen, amit nem tudok azonosítani semmivel.

-- A kocsinak a lépcsője...

-- Ja, bizony, az egy kocsinak a középső tartománya, ahol nincs ülés, se az első, se a hátsó része, a föllépő.

-- Teljesen furcsa, mert itt minden forma meg van magyarázva, és ez teljesen érthetetlen.

-- És ez azért érthetetlen, szándékoltan zavar megint, mert a fal és az utca határ, ahol színt vált, abba a síkba beteszi, ami tökéletesen megzavarja a téri helyzetét. Jó, hogy megkérdezted...

-- És ilyen lírai elnagyolások vannak benne, hogy ez az egész baloldali, de bármelyik, a jobboldali csoportban is, a lovaknak isten tudja melyik lónak melyik a lába, zizegnek-suhognak a lábak, és teljesen elmosott, fellazított dolog, és ebbe konkrétan berak egy ilyen esetlen formát, oda nem valót, ezt a kocsifeljárót.

 

-- Ott neki kellett egy sötét folt, ezt így értelmezem.

-- Mert szörnyű lenne, ha egyetlen cső lógna ki ebből a nagy sötét csoportból, kellett még egy sötét folt.

-- egyébként is irracionális, ahogy az alsó sík, a kép alsó egyötödében lévő majdnem fekete sík átvált hirtelen világosba, miért? Egyébként el is van mosva ez a kontúr. Ja, hogy az egy árnyék-határ lenne? Akkor ez megint egy újabb megvilágítási következetlenség.

 

A la príma vagy fejlesztett? Van-e ahol a la prímának? Netán az égnek a baloldala. Nem, a fák. Nem jellemző erre képre az a la príma karakter, ez egy lassan végigfestett kép. Faktúra, arról beszéltünk... Az alapkezelés, erről nem történt semmi, ami a látványba beleszólna, ebből semmi sem derül ki, nem történik semmi olyan, mint Braque-nál van, hogy homokot beleragaszt, hogy plasztikus legyen, itt ilyen nincs...

-- Felmerült bennem, hogy ebből mit kell leírni?

-- Ami nem jellemző, azt feltétlenül le kell írni, hogy nem jellemző az, hogy a la príma, hogy nem történik homokragasztás, ilyesmi, a teljesség kedvéért, hogy ezzel nem kell itt törődni, de van, ahol nagyon fontos.

Az eddig elemek, amik szerint a képet lebontottuk, a formavilág, a színvilág, és az ecset-festék kezelés, az anyagi eszközök, mindezekből most így egységként kezelném a komponálást, a komponálás, mint fejezetcím. Nyitott vagy zárt kompozíció? Mi a kompozíció fő szerkezete?

 

-- Centrális, zárt, vagy nem zárt? Zárt. Ennek ellentmond valami. A kifutó nagy égfelület.

-- Egyrészt, és a másik, a mozgás elől.

-- Ami vízszintesen átfut, mozgássor, ami lezáratlan.

-- A zárt kompozíciónak az ellentéte a terülő dísz, amikor érezzük, hogy azonos hangsúlyú elemek ismétlődése, erről itt nincs szó, Csontvárynál tipikusan soha.

Kompozíciós elemként alapelem a ritmus, vegyük ebből az ismétléseket. Milyen ismétlések, amik fontosak és jellemzőek?

-- Ablakok, az ablak nagyon fontos. A lovaknak végig egy ilyen mobil, tényleg fázis-rajz szerű ritmusa. A fáknak az ismétlődése és ritmusa. A rácsoknak... Az erkély konzolok, az... a rács jobb szélén, van-e ennek jelentősége, hogy ott sűrűsödik, mert az jóval érdekesebb ritmus, miért nem tette ezt rá a főtéma közepére ezt a rácsot, akkor ott lenne egy ilyen mozgalmas dolog, és ott helyében csak egy lassú folyású ritmus van, ami az erkélykonzol...

-- Megbontaná azokat a vörösöket...

 

-- Vagy nem, mert ha fehérre veszi végig, akkor megcsinálhatta volna, mert itt már minden megtörtént abszurditásban, tehát nyugodtan lehetne olyan fokig fényárban úszó...

-- Egy helyen meg is csinálja egyébként, a felső középső... Ott van a korlát, sőt az alsónál is ott van. Akkor az eredetit kéne ott nincs korlát, mert vizuálisan nem hat annak, csak fogalmilag, csak jelölve...

-- Akkor jobboldalra miért kellett egy ilyen kemény ritmust beletenni, ami egyébként furcsa megvilágítást kap, de ezt most hagyjuk...

-- Azt hiszem, ez vezet végül is a sötétek felé, fellazítja a fehéret, levegőssé teszi, és ez elvezet a sötét tónusok felé. Miért vezeti ki azt a fehér csíkot? Az is egy furcsa, a világos tónusnak egy furcsa kivitelezése. Ezek a rácsok általában a legegyszerűbb módja, ez a raszter, a világos és a sötét találkozásának átvezetésének. Ez az egész Akropolisz végül is egyfajta lazítása ennek a sötét foltnak.

-- Csakugyan, ez tényleg nagyon jó. És akkor már meg is van, a jobb szélén van, a tetején, az Akropolisz, és bal szélén pedig a fánál ez a fajta ritmusrend számomra visszajön, a fluoreszkáló fánál, tehát szépen körbe van írva a főtéma. A főtémán viszont nincs.

 

-- Az nagyon furcsa viszont, hogy ritmusában ezek a függőlegesek is megérnek egy-két szót, ezek a fák, hogy kezdi két nagyon erős függőlegessel, amit követ a háznak a két kontúrja, függőleges, és befejezi a kis háznak a függőleges kontúrja, tehát végigfutnak a fő mezőben a függőlegesek. Hogy még hangsúlyosabb legyen, a főtéma derékban elvágja, a kép közepén elvágja a főtéma esetében, míg a másik kettőt elfogyasztja, illetve fölfuttatja, tehát nem törik meg a függőleges, csak a főtémában. Illetve a kis háznál. Ott az nagyon lényeges, hogy két nagyon határozott függőleges vonal le van zárva.

-- Ezt a függőleges tendenciát mivel egyensúlyozza vízszintesen? Azt hiszem a mozgással, ami viszont mozgás, rögtön a lovak, ami egy magasabb rendű válasz, nem azonos, fogalmi válasz, plusz ez a fekete előtér alsó egyötöd bevezetés.

-- Meg a fölső vízszintes párkány.

 

-- Igen, ami nagyon lezárt, nagyon egzakt, talán azért volt ez annyira faktúrás, hogy az egy nagyon fontos vízszintes lezárás, sokkal fontosabb, mint fönt a hegynek a lezáró vonala. Mert mértani, és a főtémához közvetlenül kötődik.

-- És ezt kétszer zárja le, egyszer lezárja egy vonallal, amikor a fehér véget ér, és ezt még finoman, még egyszer lezárja a tetőnek a színével, ezzel a csíkkal. Tehát itt van azért egy ilyen átmenet, mert gondold el, nem lenne a tető, az teljes abszurditás lenne, ha úgy zárná le, mint baloldalt, megtehetné, hogyha alulról egy fényforrásból kapná a megvilágítást a házfal, tehát nem elképzelhetetlen a világítási rendszer szerint az, hogy ennek a háznak nem lenne teteje.

-- Természetes, ha ez egy mesterséges fényt kapna, ami önmagán belül konzekvens, akkor az koromsötét.

-- De akkor viszont olyan mértékig díszlet lenne ez az egész, hogy elvesztené... a maga világának a realitását. Ennek magában van egyfajta realitása, mert akkor ez egyetlen fehér lap lenne, ami nem kötődik. Nagyon jól be van oldva ez a vízszintesekkel.

 

-- A további ritmus vagy arányrendszerek, nem is került talán szóba így, hogy arányrendszer, van egy nagyon furcsa nyugodtsága, a fő arányaiból adódóan, balról jobbra elindulva a sötét folt elér a főtémáig, és ott azon továbbhaladva megint sötétté válik, és ennek valami nagyon nyugodt éjszakai ritmusa van.

-- A két sötétet a mozgás köti össze, illetve a domb. Mert ez egy kör, ez egy gyűrű.

-- Ja, ezt inkább gyűrűnek tekintve. De ennek a világos főtéma foltnak, ennek a házoromnak az aránya minden izgalmas arány nélkül fekszik bele a környezetébe, azt hiszem ez a mélabús, ilyen 2:3, ha bal felől végignézzük, a sötét-világos, 2:3, vagy 1:2... Az első emelet szintjén végignézve a képet balról jobbra. Elindul koromsötéttel, a fák, a ház oldala, még mindig fekete, akkor annál egy harmaddal hosszabb a ház kivilágított szintje, és utána még van egy egyharmados sötét terület. Így balról jobbra olvassa az ember a képet, egy nagyon lompos, lassú, nyugodt. Van-e olyan ritmus benne, ami izgató? Hát vibrálnak a lovak lábai. Ott a mozgás és ilyen dobpergés. Ez bizonyos fázisrajz a lovak lábaival. Itt elég sokat lehetne beszélni az arányokról.

 

-- Az ablakoknak az arányai, illetve az alsó kapunak és az ablakoknak az aránya teljes őrjítő. Befér a kocsi az ajtón. Magasságában simán bemegy a konflis, ha odamegy.

-- Ritmusa ezeknek a kocsisfiguráknak, a három, plusz a két nő, az emberi alakoknak, a lófejekkel együtt, annak viszont egy feszült ritmusa van, egy az öthöz.

-- Annak van egy esetlegessége.

-- Helyes, az életszerű, élő esetleges és ezáltal biológiai...

-- Ilyen humánus esetlegesség. Nem kiszámított.

-- A mozgást imitálja ezzel az esetleges és rendetlen aránnyal. Van-e ornamentális jellegű felülete benne? Nem jellemző azt hiszem. Nincs. Karakteres, fontos aszimmetria?

-- Hát az van.

-- Bár most már tudod, hogy komponálásról van szó.

-- Igen, a képnek a bal oldala teljesen sötét, fölmegy egészen végigfut a sötét, vegyük a szimmetriáját, egy centrális kompozíció, ezen belül baloldalt nagyon erősen sötét, ebből következne, hogyha már centrális, hogy jobboldalt teljesen világosnak kellene lenni. Ennek ellentmond az, hogy jobboldalt is lezárja ezzel a fával, tehát végül is hogy jön ez egyensúlyba, a sötét nagyon határozottan a képnek az egyötödén végig sötét, baloldalt, egy függőleges sávban.

 

-- Részletes aránytalanságok az összességben kiegyensúlyozottnak érzem. Természetesen nem szimmetrikus, de összhatásában, tendenciájában, a kiegyenlítődések által én nem érzem aszimmetrikusnak. Baloldalt kb. annyi van, mint jobboldalt, alul valamivel több történik, mint felül, de az felül megint...

-- Én csak azt mondtam, hogy különös, ez egy szemmetrikus kompozíció alapjában véve, mert egy centrális kompozíció, ezen belül szimmetrikus, tehát a ház ablaka, ennek az elosztása teljesen szimmetrikus, ehhez a nagyon szigorú szimmetria-rendhez képest végül is abszurd az, hogy a kép további részein már aszimmetria van, és mégis az egész harmonizál. Tehát, hogy teljesen a közepe a főtéma, teljesen szimmetrikus, ezen kívül pedig abszolút aszimmetria, tehát a jobboldal világos, a baloldal pedig sötét. Ez aszimmetria! Pont az ellentéte a szimmetriának. A képnek a fölső majdhogynem az a legsötétebbtől átmegy a legvilágosabba.

-- Igen, és az nincs kiegyensúlyozva, csak nagyon kevéssé.

-- Ezzel a fával, ami ide behúzódik fönt.

 

-- Tulajdonképpen nincs kiegyensúlyozva. Itt valami nagyon furcsa történik megint.

-- Ez egy őrült aszimmetria a közepének a szimmetriájához képest. Ha a szimmetriáját nézzük, akkor ezen belül megint fölmerül ugyanaz a mondat, amit már az előbb elmondtunk, hogy ehhez képest teljesen esetleges az első történés. Semmiképpen a szimmetriarendbe nem sorolható, kilóg onnan, idegen.

-- A kép zsúfoltsági foga?

-- Beszélhetünk arról, hogy ez grafikus jellegű kép, tehát ahhoz képest zsúfolt, de nem sok, semmi...

-- Nem, zavaróan nem zsúfolt, van benne egy váratlan kiürülés az égen, de az viszont megszokott az európai festészet révén.

-- Ezt az átmenetet másképp megcsinálni nem lehet, a legsötétebbtől a legvilágosabbig.

-- Hogy ez tartalmas...

 

-- Formailag nem zsúfolt, de tartalmában lényegében nagyon zsúfolt. Ilyen váratlan sűrítés van-e benne? Azt hiszem, ezek a rácsok meg faktúra, de főleg az élő sík, ami zsúfolt, ahol ez szóbajön, ez a hirtelen fölzsúfolódás.

-- Ez az iszonyú sok láb. Minden lónak minden lába látszik, ha kiszámolod. Van rajta öt ló, és 10 láb, mert a hátsó lábai nem látszanak, 3 láb van valahol takarásban, az összes többi láb látszik.

-- A kép csomópontja, az majdnem ugyanaz a kérdés, ha nem ugyanaz, amit eddig mindig fölvetettünk...

-- Egyrészt a centrális kompozíció következtében maga a főtéma az

-- De ugyanakkor egy teljesen független létsíkban a mozgás, ugyanakkor legalább annyira hangsúlyos végül is a cím adta téma, az újholdsága, a holdnak a képe, egy ekkora sima felületen belül, ez is feltétlen csomópont.

-- Igen, egy egészen más síkú csomópont, ugyanakkor a mesterséges, a házfalnak a megvilágítása is...

 

-- Ezért neveztük el végül is főtémának, mert minden szempontból csomópont, színében, formailag, fényében... kompozíciójában.

-- A kép keresztbe van-e, milyen fokon van keresztbe feszítve?

-- Azt hiszem oldalról és alulról két oldalt nagyon határozottan meg van ismételve a keret, tehát le van zárva.

-- Tekintettel arra, hogy centrális kompozíció, ez erősen...

-- Attól még lötyöghetne. Nagyon feszes, fönt kifut. És talán szinte nyugtalanítóan fut neki, egy éjszakai képhez képest. Egy tradicionálisan éjszakai képen az első sztereotípia, ami az eszébe jut az embernek, hogy fölülről fekete.

-- Főleg... a tájképeknél általában mindig besötétedik.

-- Rembrandt óta egyébként a képek sarka felé sötétednek, de erről majd később. A képkivágás mennyire természetes vagy természetellenes, van-e itt valami érdekes, amit ki lehet emelni?

 

-- Ez kérem nincs kivágva, bele van rakva. Minden részletében komponálva.

-- Kivéve a figurákat, ahol egy szándékos komponálatlanság, a hintó kilógó fele, olyannyira, hogy fogalmilag szinte zavaró.

-- A másik is kilóg, de ott olyan sötét, ott elintézi megnyugtatóan.

-- Érdekes egyébként, hogy a kompozíció mindenhonnan zárt, még az eget, ha úgy tekintem, ehhez képest az is zárt, de az alsó második tizedben, tehát ahol a mozgás történik, ott végül is kifut, főleg jobboldalt, ez a sáv kifut a képből. Ez megint csak egy nagyon kemény aszimmetria, hogy az egyik oldalon egyértelműen kifut, a másik oldalon pedig sötétbe van fullasztva.

-- Méghozzá ott váratlanul kivilágosodik a dolog, kontrasztossá válik, és fényt kap. Józan logika szerint akkor az ég sötétjének és világosának megfordultnak kellene lenni, hogy egyensúlyban legyen, tehát jobbszélén kellene az égnek besötétedni, ha az eget alul világosban kifuttatja, akkor bal fölül kellene világosban kifuttatni.

 

-- Igen, miután az alsó rész baloldalt sötét, akkor fölül ott kéne világosnak lenni, ez lenne egy igazán harmonizáló.

-- Logikailag kiszámítva, és kiderül, hogy a kép fölül-alul, egymástól teljesen függetlenül, világosan kifut jobboldalt.

-- A kép egyszerűen világosba jobbra van nyitva, jobbra van nyitva ez a kép.

-- Annak ellenére, hogy azért az a ciprus nagyon rendbe hozza, de ha véletlenül ezt a ciprust kitakarjuk, akkor világos, hogy...

-- Egyértelműen nyitva van jobbra ez a kép, és egyértelműen zárva van baloldalt. Egészen a tetejétől az aljáig.

-- Úgy van, hiszen a bal szélén az a sötét függőleges terület, az olyan súlyos, mint egy oszlop.

 

-- És jobboldali ciprus olyannyira nem zár le, hogy mögötte még egy kicsit vissza is játssza az eget, hogy érezd, hogy ott az a világos fut ki tovább.

-- És csak azért nem zavaró ennek a jobboldali kifutásnak a foka, mert ott van mégis az a ciprus. Ami azért nagyon komoly...

-- A kép területi felosztása, egységek a képen belül, ez kiderült a felületek leírásából. A szem vezetés, a körben járás, erről van egy ilyen kedvenc fogalmazásom, ez kétségkívül van, ez egy jó képen megoldott dolog, tudatosan vagy tudat alatt, hogy megnézel valamit, mondjuk a főtémát, és akkor elkezd vándorolni a szemed, és itt pl. a főtémáról mire ugrik át a szemed, mondjuk a másikra, a holdra, mert kapkod a szem először. Hányadik mozdulatnál fogja meg a szemed, hogy akkor kényszeríted már, hogy körbejár, a holdról, mert ott annyira nincs semmi, visszafelé elindulsz, megakad a szemed azt hiszem, az épület rácsian, onnan viszont a jobboldali rácsra kifut...

-- Ez egy kicsit önkényes, ebben nem vagyok biztos...

 

-- Egy furcsa és nagyon különös, hogy azt hiszem az ötödik-hatodik-sokadik állomás lesz végül is az egyetlen mozgás, ami a képen van. A figurák. Előbb a ház, utána az ég, utána a narancssárga fa pl., és csak utána következik a téma.

-- Mivel érte ezt el? Hogy a főtéma halk, halkan van, visszafogottan.

-- A fogalmi főtéma, tehát a kocsikázás. Tematikusan, a szó klasszikus értelmében a kocsikázás, ez a témája a képnek.

-- Tulajdonképpen azt hiszem, két főtéma áll párhuzamosan, és egymást elvben zavaróan, méghozzá az egyik egy történés, szinte drámai, és a másik a ház, ami irracionális, lírai téma.

-- Nem, hát egyszer van a történés, és másodszor van a szituációja, ami meghatározza a történést, a történés a sétakocsikázás, és a szituáció pedig, hogy milyen világítási viszonyok mellett, hol, stb.

-- Azért ez a ház olyan különös...

-- Ez motiválja a...

 

-- Ez nem motívum, ez téma, főtéma, a kocsik nélkül is, én azért nézem meg mindig, mert izgat a ház, a ház, mint történés. Tehát nem tekinthetem körülménynek, a kocsikázás körülményének.

-- Szándékában pedig mégiscsak az kell hogy legyen.

-- nem, nincs szándék, nem érdekes, hogy mit szánt, a festőnek nem kötelessége...

-- Te azt mondod, hogy az a legfontosabb, hogy ez előtt a ház előtt kocsikáznak, én pedig azt mondom, az a legfontosabb, hogy kocsikázás közben ezt a házat látják, vagy ez előtt a ház előtt mennek el, érted?

-- Nem, én nem vállalok közösséget a kocsikázókkal, én egy percig se gondolom, hogy én is ott végigügetek, tehát nem a kocsi, nem érzem, hogy ez lenne a főmondanivalója, hogy a kocsizók attitűdjéből a környezet.

-- Igaz, mégpedig annál is inkább igaz, mert a ház az, ami konstans, az időről szólva, és a cselekmény az, ami esetleges. A kocsikázás elmúlik, a ház marad, tényleg a házat motiválja a kocsikázás.

-- A ház szemszögéből van nézve a kocsikázás, és nem fordítva. A ház a téma, és ahhoz képest egy furcsa dolog történik, a kocsikázás. Az egész nem egy kocsizás élmény leírása. Nem egy úti élmény.

-- Nem, ezek furcsa, ismeretlen idegenek, akik itt...

-- Ők az idegenek, és nem az idegenek szemszögéből van a kép tárgyalva, a látvány.

-- Ezek ilyen éjjeli furcsa abszurd alakok, akik idejönnek és kocsikáznak. Itt áll, virít, világít ez a ház magában, és furcsa alakok, sötét. Teljesen csak irreális, kivágott sötét figurák suhannak ide-oda. Meg két nő.

-- A kép sarkai, mert az mindig egy különleges megoldás, illetve tudjuk, hogy Rembrandt óta elsötétül, úgy szokták megoldani, általában le szokták zárni, és ha az ember lusta, akkor egyszerűbben zárja le, ha van energiája, akkor tisztességesebben, ezt mindig érdemes megnézni. Azt hiszem, itt semmi rendkívüli nem történik, nagyon bátran, pl. kifuttatja az eget jobboldalra, ott van mersze, egy nagy területen semmi nem történik.

-- Az nem igaz, hogy semmi nem történik, ezt állandóan mondod, ez egy akkora akció és esemény, ez a legsötétebből a legvilágosabbig való eljutás, hogy...

-- Jó, irányok, mozgások, erről beszéltünk. A kép statikája vagy dinamikája.

-- Most idáig erről beszéltünk. Minden statikus a képen, kivéve a legirracionálisabb dolog, ezek a kocsik és figurák. Ezen kívül minden statikus.

-- A kép oldalak aránya, az nem érdekes, méret kérdés, állóformátum, 1:1,2 vagy 3-hoz, nem tudom pontosan, a kép mérete... én nem emlékszem, hogy mekkora, de ez ilyen leírókarton-szerű kérdés, nem is egészen ide tartozik, csak valahogy ide jött be.

 

Harmónia-diszharmónia. Van-e erről mit mondani? Tulajdonképpen ezek a ritmus- és egyensúlykérdésekkel ezt megtárgyaltuk, nincsenek feltűnő díszharmóniák benne. Jól mondom? Logikátlanságok vannak, azzal tele van, de ilyen fájdalmas, hogy belém szúrna... tulajdonképpen első hatásában ez egy nagyon lágy, nyugodt, kiegyensúlyozott, problémamentes, édes és édeskés színvilággal kezelt látvány. A drámaiság az később bontakozik ki, első szinten ez egy nagyon bájos hatású kép, ami megdöbbentő, hogy hova süllyed.

-- Igen, ezek a vörösek azért első látásra is őrületesen agresszívek.

-- Nem tudom, mert nekem az első látásra nagyon szépek, gyönyörű vörös megvilágított függöny, szóval... és nem több ennél.

Első látásra ez egyszerűen nagyon vonzó, idegen...

Nem tudom, ezt a képkompozíció kérdést bezártuk, és akkor a téma ide tartozik, de nem tudom, hogy ezek után tudunk-e még a témáról újat mondani.

-- Most nagyon szépeket mondtunk az imént, és ennél sokkal többet nem lehetne.

 

-- Mert akkor végül is kiderül, hogy ezeknek az elemeknek, lovak, fák, mindenről van szó, ebben kibontódik a téma, ezért ezt nem kellene külön tárgyalni. Akkor az első területet lezártuk, legalábbis úgy tűnik, hogy a képet látvány szintjén leírtuk, most ezek alapján jogunk van lelkizni róla, jogunk van következtetni a mondanivalóra. Mi a képnek a lényege, mi nem látható? De itt hozzá kell tenni, hogy ezt a festőnek nem kell tudni, és a festő gyakran nem tudja, félreinformálja az interjúkérőt, mert maga sem tudja. Lehet így fölbontani, én így próbáltam, hogy gondolati vagy érzelmi. Ha gondolati, akkor mi lehet, irodalmi, pedagógiai, ideológiai, lélektani, filozófiai állásfoglalás, érzelmek: esztétikai, hangulat, szenvedély, vidám, stb. Gondolati...

-- Akkor alapvető kategória ebben az esetben, hogy gondolati vagy érzelmi. És azt hiszem, hogy egyértelműen érzelmi.

-- Különösebb irodalmi reminiszcenciákat nem kelt.

-- In konkréto?

-- Nem is tudom, nem irodalmi-e? Bizonyos fokig irodalmias...

-- Tudod, hogy mi jár az eszemben állandóan? A Ferenczy Károlynak a lovasa, ez a három király, a misztikus lovasok...

 

-- Az  későbbi kép? Nem, nagyon egyidősek, teljesen vág időben. (Lehet, hogy tévedés)

-- Az a Ferenczynek egy korai képe...

-- Én ezekkel a konkrét formákkal, konkrét színekkel, és a konkrét házfelsővel legalább annyira gondolatinak, mint érzelmileg, de nemcsak ezt, hanem a többi Csontváry képet is.

-- Mely szerint? Mi az, hogy gondolati, mert én se tudom így hirtelen.

-- Szerintem mi az, hogy gondolati? Nem tudok válaszolni rá sajnos.

-- Én azt hiszem, hogy a kategóriákat meg tudnánk fogalmazni. Csak úgy lehet, hogy ami inkább gondolati és inkább érzelmi.

-- Gondolatinak tekinthető Budavár bevétele...

 

-- Nem, az irodalmi, az még mind a kettő lehet. Budavár bevétele lehet teljesen érzelmi is és teljesen gondolati. Nem. A gondolati, amikor bizonyos szisztémákat, bizonyos konstrukciónak megfelelteti a képet. Példákat tudok mondani, Mondrián kép mindig sokkal gondolatibb, mint egy Csontváry kép.

-- Te ezt a kompozíciót érzelminek érzed? Ezeket a formákat, ezt a kompozíciót érzelminek érzed? Én nem érzem ilyen érzelminek ezt a képet.

-- Nem tudom, semmiféle racionális szisztémának megfeleltetni a képet, nem tudok felfedezni benne semmiféle racionális szisztémát, és akkor számomra nem a gondolati felé húzódik, hanem az érzelmi felé.

-- Kéne ellenpéldát mondani, hogy ehhez képest mi az, ami gondolati ábrázolás a művészettörténetben, mit tekinthetünk annak? Egy trecento városképet. Az is érzelmi.

-- Milyen viszonyban van az, hogy gondolati és fogalmi, mert itt már egy csomó dologról kiderült, hogy fogalmi ábrázolással készült.

-- Itt két dolog van, ami nagyon önkényes, de szét lehet választani, az egyik a módszer kérdése, az előadási módszer, és a másik pedig a szorosabban vett tartalmi kérdés. Ezt mondom, hogy abban az esetben, ha nem választjuk szét, akkor nagy katyvasz.

 

Ha szétválasztjuk, akkor azt jelenti, hogy megfogalmazásában, eszközeiben nagyon sokszor fogalmi gondolkodásmódra utal a megjelenítése, tehát hogy a ház egy fogalmi ház, a hold fogalmi megjelenítése. De ez nem jelenti azt, hogy a képnek a tartalma, a mondanivalója elsősorban mikéntje szerint, gondolati-e vagy pedig érzelmi.

-- Én kötöm az ebet a karóhoz, bár tényleg nem tudom megmagyarázni, de ez egy olyan hangulat számomra, ami már filozófia szinte, ezt nem is tudom csak ilyen nagy szavakkal mondani.

-- Azt mondtad, hogy olyan hangulat, ami szinte filozófia...

-- Nem egyértelműen...

 

-- Hogy ezt, hogy milyen módon juttatja kifejezésre, vagy milyen eszközökkel, nem olyan egyértelmű, hogy le lehet szögezni, hogy az hogy fogalmi gondolkodásmóddal készült, az csak egy módszer, és az nem hat ki erre a kérdésre, amit most vizsgálunk. Ezek szerint mégis kihat.

-- De nem következmény. Egy fogalmi ábrázolási módszerrel ábrázolt kép lehet még teljesen érzelmi és lehet teljesen racionális. Most állandóan a Klee jár megint az agyadban, mi, nekem is. Hogy akkor ő? Mert ő pont a középpontban áll...

-- Olyan sok fogalmat használsz, a racionális megint egy egész más fogalom.

-- Mivel ellenpontoztam?

-- A racionális csak az irracionálisnak az ellenpontja.

-- Most már bekerült egy csomó, az hogy fogalmi, gondolati, érzelmi, racionális.

-- Meg a Klee... Szerintetek a Klee is ilyen kevert? Mert szerintem a Klee eredményében egyértelműen, megint a Klee is olyan, hogy eredményében egyértelműen gondolatinak tűnik nekem. Csontváry pedig fele-fele.

-- A gondolati kontra micsoda?

-- Te állítottad az érzelmit.

 

-- Én számomra Klee valóban érzelmi és gondolati egyensúlyban. Mind a kettő abszolút értelemben, totálisan mind a kettő.

-- Annira tudatosan mind a kettő, az a tudatosságnak már az a fokát már nem lehet érzelemnek nevezni.

-- Lehet, őrületesen tudatos és őrületesen érzelmes is.

--Lehet, hogy én értelmezem rosszul, de számomra az érzelmi vagy érzelmes festő a Chagall. Ő egyértelműen az. Nem is szeretem.

-- Az előadásmód nagyon sokszor csalóka. Most hozom példának a König Flumingot(?), aki egy nagyon festői, volt erről szó, hogy grafikus vagy festői. A grafikus fajta festőket szokták általában gondolatinak hívni, és a festőieket pedig érzelmesnek. Holott ez a kettő nem feltétlenül disszonáns. Tehát a Chagall egy nagyon festői, és nagyon érzelmes.

-- Nem tudom jobban tisztázni ezeket a kategóriákat megint csak azt tudom mondani, talán úgy tudnánk megközelíteni, a jellemzőbben gondolati karakterű művészetet, ahol gondolati szisztémáknak közvetlenebb módon lehet megfeleltetni a képet, illetve a kép elemeit. Ez a gondolati, és ahol pedig színéből, arányaiból, és egyéb módszereiből egy sokkal kevésbé racionális, érzelmes hatás, ami a primer hatás benne.

 

-- Azt hiszem, rossz volt a téma fölvetése, mert a mondanivalót próbáltuk értelmezni, és erre persze szükség van, de a legfontosabb, előbb határozzuk meg a mondanivalót, és utána értelmezzük, hogy milyen. Ez a kép mit mond, utána lehet értelmezni. Ezt a pár mondatot ki kellene találni. Mit mond ez a kép? Azt már részleteiben kitaláltuk, hogy egy álomszerű jelenet, ami egy nagyon reális környezetből van kisarkítva, tehát a környezet és a szituáció reális, de olyan fajta kiforgatása a logikának, hogy teljesen  irracionálissá válik.

-- Addig fokozza a realitást, míg már maga a szituáció irreálissá válik.

-- A szituáció teljességében irreálissá válik, a rengeteg logikai törés alapján nem tekinthető látvány, eszünkbe se jut, hogy ez egy egyedi, valóban kiragadott látvány, hanem egy sűrítés, az álomszerűséget mondtuk. A különössége megint feltűnő, lírai és nagyon líraiak nekem az idegenségével együtt a háttérnek ezek a kedves, tulajdonképpen antropomorf elemei, a házikó, az ég is kedves, az Akropolisz hideg fenségével, de emberléptékű.

 

-- Családias, a főtéma háztól eltekintve családias.

-- Nekem a főtéma, számomra a ház vonzó, nem annyira félelmetes, és azért mégis idegen, titokzatos, furcsa, és de nem taszítóan imponáló, grandiózus.

-- Te el tudod képzelni, hogy ebben laknak emberek?

-- Igen, házmesterrel. Szóval az Isten háza egy kicsit! Van valami ilyesmi is. De nem akarok nagyon mögé nézni, nem érdekel a tartalma.

-- Egy frontja van csak, ez a frontja van.

-- Tehát, szinte anyagszerűtlen.

-- Inkább személyisége van, mint anyaga. Valamiféle eszme hordozója ez a főtéma ház.

-- Mintha egy furcsa figura lenne, egy arc.

-- Vagy személyiség.

 

-- Egy olyan valami, ami előtt vagy hódolok, vagy nem, vagy odamegyek, vagy nem, de mindenképpen meghatározó.

-- Mégpedig maga a ház teljesen metafizikus, metafizikus léte van, és ennek következik most az ellenpontja viszont, ezek a tűnő figurák, amik nagyon időpillanatokhoz kötődnek, és soha nem kapcsolódnak, szóval van bennem egy vágy, hogy a figurák egyszer találkozzanak a házzal, és soha nem találkoznak.

-- Annyira különböző minőség, hogy teljesen idegenül, egymást soha nem hallva és nem érzékelve, az abszolút dinamika, az esetleges... Mindenesetre egy ívfény van a kettő között, a két ellenpont között van valami, akár az egymás hiánya.

-- Egy őrületes szívó hatása van, egy vonzerő, a ház felől, vagy nem tudom, most már minek nevezzük; az eszme felől a figurák felé egy hívás, ami nem következhet be, mert ezek tünékenyek, mert ezek jönnek és elmennek.

-- És ha annyira életet jelent ez a mozgás, akkor ez a ház nem valami élettelen,, vagy halál... Vagy a végletes stabilitás.

 

-- Magány, őrületes magányosság, ami most már elmondtuk, erre már hivatkozhatunk, hogy nincsen párja.

-- Micsoda remek, annyira egy ház van, hiába van ott kis ház, meg ez meg az, ez annyira kiválik a házak közül, hiába van az Akropolisz, az annyival fontosabb dolog, ha már ezt így végignézzük.

-- És van mellette egy annyira jelentéktelen toldalék, valami, ami szinte le van vágva. Ettől még magányosabb, hogy van mellette egy teljesen jelentéktelen.

-- Szóval még csak nem is úgy magányos, hogy egyedül áll.

-- Tehát nem felételezzük, hogy sehol körülötte nincs ház, ez egy város, érezzük az utcafrontot.

-- Ugyanakkor egyértelműen érezzük egy város közepében lenni, vagyis egy utca közepében lévő ház.

 

-- Egy ház magányossága egy városban. Egy ember magányossága az emberek között, azt hiszem, ez nem úgy hajánál fogva előrángatott párhuzam, mert ez szinte közhely, azért nem mertem mondani mostanáig.

-- Akkor viszont mégiscsak visszatérek arra, hogy a ház a főtéma.

-- Persze, ebben megállapodtunk.

-- De volt egy ilyen eltávolodó pillanat, amikor a lovak...

-- A címe csalóka.

-- Engem a cím nem zavart meg, az élet és a mozgás zavart meg, és az, hogy figurák, emberek és mozgás. Szó sincs róla. Az egy kontrasztja az állásnak és magányosságnak. És akkor itt már lehet beszólni Csontváry szent-tudatáról, és az ebből fakadó magányosságról, erről a félőrült, magára maradt egyedülvalóságáról.

-- Nemcsak a zsenik és az őrültek magányosak.

-- De ők legalább meg tudják rajzolni. Igaz, hogy ezzel nem oldják fel, de legalább el lehet adni.

 

-- Na, nincs meg a mondanivaló ezzel? Ugyanakkor ez a magány nem egyértelműen taszító, ez az állapot, én ezt mondom, hogy simlisnek is látom, de félelmetes ugyanakkor.

-- Persze, hát ég ez az egész, ez a fluoreszkáló, ez világít magában, ez magáért is megvan.

-- Akkor ez aktív magány. Aktív magány? Élettel teli, más minőségű, egy hideg fény, az északi fény, a Vajda vers a Montblanc magányos csúcsa.

-- Tényleg egyedül a hold, ami...

-- A holdnak nincs olyan... szó sincs egyensúlyról.

-- A hold az egy ugyanolyanfajta nosztalgia, mint az emberek. Ugyanolyan vágyódása a háznak a hold felé, mint amilyen vágyódása van a figurák felé. A figurákban ez a torokszorító végül is, ez a tünékenységük, hogy ezek nem élnek, jönnek meg mennek, és kontaktus végül is nem jön létre.

-- És tulajdonképpen egy furcsa és kancsal ellenpont az életnek a halott volta, az élőknek, a sematikus fekete kocsisok, és a sematikus állatok, és szándékoltan megkülönböztethetetlen, itt is, ott is van, és mindegyik maga elé dermedt mozdulattal, a nagy mozgás ellenére teljesen halott statikusan, mintha egy báb lenne, áll, és mindenféle emberi tartalomtól függetlenül. A két nőnél lehetne mondani, hogy kicsit kifordul a képből, ők néznek, és ez Csontvárynak nyilván valami...

 

-- Igen, de azért nem mondanám, az én számomra nem bonthatók ezek külön lovakra és kocsisokra és kocsikra, ezek ilyen egységként, ilyen tünemények, amik megjelennek és eltűnnek.

-- Ilyen a zsinóron behúzott... hol húznak be zsinóron dolgokat?

-- Bábszínház.

-- Hogy az életet reprezentálják, ugyanakkor nagyon ellentmondásosan. Nagyon. Éppen ezért tulajdonképpen hiteltelenül...

-- Nem, ezek nem az életet reprezentálják, nézz rá a képre.

-- Igen, de formailag...

-- Életet a ház reprezentálja.

-- Igazad van, megdöbbentő, holott a kocsi vágtában van.

-- Csontváry számára csak a háznak a léte lehet valóságos.

-- A ház él, és az emberek nem.

 

-- Ezek a mozgók, a figurák, a jövők-menők, az az irracionális.

-- Ezek a műkereskedők. És a hétköznapi emberek.

-- Meg a nők, meg egyáltalán.

-- Ez egy hihetetlen bukfenc, hogy az élővel ábrázolja a halottat, és az élettelennel az élőt.

-- Durván fogalmazol, mert ezek nem halottak.

-- Nem halottak, hanem jellegtelenek, vagy érdektelenek.

-- Ezek jelek csak, amik itt elvonulnak.

-- Az él, ők érdektelenek.

-- Nem érdektelenek, ismeretlenek és megismerhetetlenek, megfoghatatlanok.

-- De ettől még lehetnének roppant pontosak és fontosabbak, mint a ház.

-- De ha nem tudok velük kapcsolatot teremteni, ha nem tudom magamévá tenni őket, nem tudom megfogni őket, akkor idegenek számomra, akkor fekete sziluettek, foltok. Nem tudom megismerni őket.

-- Megismerhetetlenek.

-- Ez a bibliai megismerés, ez egy gyönyörű fogalom, hogy a Bibliában a megismerést, meg a magáévá tevést, az ölelést, mind egyeletlen szóval, a megismeréssel, így használja. József megismerte Máriát. Így mondom, hogy megismerhetetlenek ezek, megfoghatatlanok, megállíthatatlanok, ezek mozognak, ezek elmennek.

 

-- Az egészre jellemző valami nagy emelkedettség, fenségesség, és a teljesen szokásos Csontvárynál, az ő emberi belső méltósága az teljesen tükröződik. Pl. nem egy kajánkodó vagy jópofáskodó, semmiféle alantas vagy köznapi, vagy kikacsintó, humoros, könnyed hangvétel nincs benne, ez egy fölfokozott én-tudat.

-- Teljesen nyilvánvaló azt hiszem, hogy mindez nem belemagyarázás, ez a magam nagyságának vállalása és magam magányosságának vállalása.

-- És miért vállalása, azért, mert én többet tudok...

-- Mert világítok.

-- Önmagamnak van fénye. Itt mindenféle fényforrások vannak, de én magamból adom a fényt. Hogy tiltakoztam ez ellen a fluoreszkálás ellen, és hogy bejött!

-- Akkor tulajdonképpen ilyen, hogy lélektani meg filozófiai, meg hangulati, nem is nagyon érdemes elővenni. Szenvedély... Ez nem mozgás, ez nem szenvedély.

-- Ez nosztalgia.

 

-- Nosztalgia? Nem, ez egy megvalósult állapot, a nosztalgia az vágy valamire, ő nem vágyik semmire.

-- Ne viccelj, ez a ház nem vágyik megfogni ezeket az eltűnőket, dehogynem...

-- Ez belemagyarázás.

-- Én őrületesen érzem, akkor is, amikor láttam ezt a képet, erre speciel emlékszem, hogy de jó lenne, ha ezek megállnának, és nem mennének el. Most álljanak meg! Lehet, hogy az ilyen projekció, hogy ezt én mesélem magamról, hogy jó lenne, ha az előttem elszaladgáló kocsik gyakrabban állnának meg, vagy egyáltalán megállna egyszer valamelyik... Itt végül is a kapcsolatteremtésről, a kapcsolatteremtés lehetetlenségéről van szó, hogy igazán emberi kapcsolatokat nem tud teremteni. Egy ház nem tud lovas kocsikkal barátkozni.

-- A mondanivalót meghatároztuk... A téma és a mondanivaló viszonya. Tudniillik a téma, láttuk, egy városi tájkép, egy sétakocsikázó jelenet újholdnál Athénban, a cím is utal, nem mindig szokott utalni a témára. Csontváry korrekt, leíró címeket ad. Ehhez képest a mondanivaló erre hogy felel meg? Teljesen független. Kizárólag az ő szelleme hozza össze. Ezeknek a témáknak elképzelhetően semmi közük a mondanivalóhoz. A tartalomhoz.

-- És ha megkérdezed Csontváryt, ő nem tud semmit erről.

-- Egy Munkácsy virágcsendélet a párizsi korszakából, ami nagypolgári jólétet és jókedvet tartalmazott, az a virágcsendélet valóban oda való egy olyan polgári szobába, és reprezentál egy mentalitást. Úgy tekintem, hogy a téma a mondanivalóval ott elég közeli rokonságban van. Itt egy teljesen önkényes kapcsolás történt.  Ami teljesen esetleges és egyszeri. Egyébként megismételhető, mert elképzelhető, hogy...

 

-- A téma maga végül is annyiban kapcsolható, hogy ha úgy tetszik, a téma is misztikus végül is, sétakocsikázás újholdnál Athénban...

-- Nem, ez egy zsánerkép, ez már, hogy... impresszionista, képzeld el Pizarronál ugyanezt. Tehát teljesen önkényes és egyedi kapcsolás, itt látszik, hogy a téma tökéletesen ürügy a mondanivalóhoz.

-- Persze, három fazékkal és egy főzőkanállal is meglehet ugyanezt.

-- Ki csinálta meg, a Morandi, üvegekkel a magányosságot és az egyedüllétet. Soha életében semmi mást nem festett, mint üvegflaskókat és üvegpoharakat. Ugyanez, illetve hasonló.

-- Csak nem ilyen impozáns, nem ilyen fenséges.

-- Nem is ilyen torokszorító. Finomabb, kis úriember.

-- Asszociációs tartalom, szimbólumok, ezt elmondtuk. Akkor ezt az egész mondanivaló tételt is lezártuk. És akkor egész röviden, mert ez tényleg formális, a kép értékelése.

 

 Ehhez a képek környezetéről lehetne beszélni. Én tulajdonképpen már unom és nem érdekes, hogy ez egy földrajzi környezet: Athénban játszódik, nem érdekes. Történelmi jellege nincsen. Társadalmi-gazdasági vonatkozása nincsen, megrendelő nincsen, és nem jellemző, önkedvből festett kép önakarattal, öncéllal, tehát ideológiai, vagyis ez ami a leginkább közelít.

A kép elődjei szemléletében, ez érdekes, de nem feltétlenül tartozik a képhez, erről elég sokat lehetne, de ez már lexikális dolog, napvilágnál tisztázható, hogy ilyen hangulatú furcsaságok pl. trecento lófestő, Ucello, egészen más hangulati kicsengéssel, de ezt a furcsa irracionalitását a véresen racionális jeleneteknek.

-- Azt hiszem, hogy ezt csak mi szeretnénk. Az abszurditást mi esszük, mi értelmezzük abszurdnak, holott ő baromi komolyan gondolta, hogy úgy zajlik egy csata.

-- Igen, stíluskörnyezete, hogy ez átvétel, és tulajdonképpen ugyanakkor az impresszionizmus korszakában játszódik, ezt tényleg hagyjuk megint a művészettörténészekre, ezt ki lehetne fejteni, a kép stílusa...

-- Csontváry... A reális eszközökkel való szürrealizmus, úgy hirtelen, ez megengedhető, vagy szimbolikus realizmus, talán még jobb, azt hiszem, szimbolikával teli realizmus, nem naturalizmus...

-- Inkább akkor szimbolikus szürrealizmus. Preszürrealizmus.

-- Igen, hát tulajdonképpen a Gaugin is egy szimbolizmus, ami látványi elemeket nem összezavarva összességében...

 

-- Annyi abszurditás van benne, hogy a szürrealizmusnak...

-- De ez az abszurditás egy első lépésben nem jön ki, a finomságokban, hogy a háznak alul van a ...

-- Erre a szürrealisták még rádobtak még tíz lapáttal, de a módszer...

-- Nem, mert ott három füle van, meg nincs gravitáció, meg minden, lehet hogy ez az igazi szürrealizmus, amikor a ráció annyira beleágyazza az abszurditást, hogy nem veszed észre szinte, és ezzel válik ilyen lebegővé az egész.

-- Alkotója oeuvre-jében elhelyezve ez a munka, ezt a munkát nem kell elvégezni...

-- Kis kép egyébként...

-- Azt hiszem, hogy főmű, annak ellenére, hogy nem a leggyakrabban reprodukált...

 

-- Számomra egyik főműve.

-- Tudod, mihez jön ez be nekem nagyon? Vajdához. Egyébként Klee-nél is van ilyen téma, nagyon bejön ez a hangulati párhuzam. Miért kellett neki ezt megfesteni? Ezt merem feltenni.

-- Mit csinált volna mást?

-- Nem tudom, egy portrét, egy görögnek a portréját.

-- Mert egyedül volt egész életében, akkor is baromira egyedül.

-- Mindenesetre megrendelő nem volt, de azért hogy jött ki ez a témaválasztás? Azt hiszem, ő lassan kereste a nagy motívumokat...

-- Én azt hiszem, hogy ő zsánerképet akart festeni. Csak szerencséjére zseni volt.

-- Ez biztos. Mert kicsi is a kép, tehát nem az az öt méteres, hogy tudta volna, hogy zseni képnek készül, és világmegváltó, nem ilyen cél nem volt.

-- A témaválasztást tekintve erről szó volt, hogy ilyen zsánerképnek szánt.

-- Mi ennek a jelentősége? Mi benne az új, ami előtte még nem volt. Énnekem azt hiszem, az abszurditása. Amit azelőtti századok messzemenően nem vállaltak, a trecento megint vállalta és semmi problémája nem volt azzal, hogy összevissza forgatta a perspektívákat és a színeket.

-- Brueghel is vállalta, volt azért, aki vállalta.

 

-- Mit csinált a Brueghel? Csak a teret egy kicsit összecsúfolta, de olyan nagyon mást nem csinált. Nem tekintem az áramlatban benne levőnek, az egy olyan zsákutca, amit nem kell benne lévőnek tekinteni a művészettörténet folyamatában.

-- Nem Turnerből lettek az impresszionisták, holott abból kellett volna.

-- Provinciális-e, vagy nem az, az megint művészettörténeti kérdés, nyilván nem az, zsánerkép, erről beszéltünk. Jelhalmaz, itt már nincs helye fölvetni, ez a kép lebontásából adódik, hogy itt minek mi a jele, pl. egy logikai törés a világításban az nyilván egy jelhalmaz.

-- Valahová jobb helyre kéne tenni ezt a kérdést, jelhalmaz...

-- Igen, és lehet, hogy többször, témánként...

-- Hogy a világításnál hova tennéd...

-- Ez elég nehéz, mert valahol a mondanivalóhoz kell, mert korábban nem lehet. Kulcsinformációk...

 

 

http://www.kieselbach.hu/alkotas/a-szerelmesek-talalkozasa-_randevu__-1902-korul_16746
http://hvg.hu/kultura/20120625_csontvary_pecs_festeszet

http://biblia.hu/a_biblia_a_magyar_kepzomuveszetben/a_fohaszkodo_udvozito

http://www.mng.hu/kiallitasok/allando/178/oldal:3/131

 

Téma: Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 6. rész

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása