Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 3. rész
Előzmény..
https://embers-eg.webnode.hu/news/csontvary-kosztka-tivadar-a-festeszet-jozsef-attilaja/
Szántai Lajos - Csontváry kép elemzések
Pap Gábor Csontváry kép elemzések1
Pap Gábor Csontváry kép elemzések2
Pap Gábor Csontváry kép elemzések
Pap Gábor - Ne lőjünk egymásra!!! avagy a Dózsa György-féle parasztfelkelés háttere
Kapcsolódó link..
Pap Gábor Csontváry kép elemzések
Pap Gábor Csontváry kép elemzések1
Pap Gábor Csontváry kép elemzések2
Szántai Lajos - Csontváry kép elemzések
"Én, Csontváry Kosztka Tivadar, ki a világ megújhodásáért ifjúságomról lemondottam, amikor a láthatatlan Szellem meghívását elfogadtam, akkor már rendes polgári foglalkozásban, kényelem- és bőségben volt részem. … Párisnak tartva 1907-ben milliókkal szemben álltam egyedül az isteni gondviselés eredményével, s az egész világ hiúságát pocsékká zúztam; egy napon Párist kapitulációra bírtam, s a világot túlszárnyaltam, de tíz millió embert el nem pusztítottam, csupán kijózanítottam őket; a dolgokból reklámot nem csináltam, mert a kufárok sajtójával nem törődtem, hanem elvonultam a Libanon tetejére, s ott cédrusokat festettem."
(Részlet az önéletrajzából)
Hídon átvonuló társaság
A kép keletkezését Németh Lajos talán megjegyzéssel 1903 őszére, az oeuvre katalógusban viszont 1903–1904-re teszi. A Hídon… a Hajótörés ellendarabjának tekinthető. Lehet, hogy hamarosan követte az utóbbit.
Első látásra talán meglepőnek látszik, hogy a Hajótörés és a Hídon… között számos hasonlóság és analógia fedezhető fel. Ilyen a mindkét képre jellemző balról jobb felé való haladás.
Hídon átvonuló társaság
A Hajótörésen: erőteljes színkontrasztok a jobb oldalon; sötét viharfelhők bal oldalon, derült ég jobb oldalon; világos színekkel övezett hajó a jobb oldalon.
A Hídon…: a lovasok haladásának a híd által is meghatározott iránya a kiemelten kezelt kékeszöld női lovas mozdulata által külön hangsúlyt kap. A híd, a patak távolabbi jobb felé tart. az ég jobb felé nyílik ki, mert fordított háromszögének csúcsa a bal oldalra esik.
Mindkét kép természeti környezetbe helyezett figurális együttes. Hasonló a két kép mérete is (56,5x76,5 Hajótörés, 60x72 Hídon)
A lényeges eltérések között kiemelendő a képek különböző kvalitása is.
A figurák jellege és megoldása alapvetően különbözik. A Hajótörés alakjai a végveszélyben esetleges kapcsolatba került embereket mutatnak, bizonyos csoportkompozíciós helyzetekben, gesztusaik azonban csak a pánik és kétségbeesés kifejezésében egységesek.
A Hídon… átvonuló figurái összefüggő csoportokat alkotnak, és ezektől egy-két figura (a híd jobb oldalán a málhás állatot vezető és a jobb oldalon a fatörzs mögött ülő sötét emberalak) elkülönül. A képen hangsúlyt kapnak az állatok is; igaz, a Hajótörésen a sirályoknak ennél nyilvánvalóbb jelentésük van: a viharfelhők felől a reményt hozó derűsebb égbolt irányába repülnek.
Ahogyan a figurák szervezettebb sokféleséget mutatnak a Hídon… esetében mint a Hajótörésen, éppúgy gazdagabbak a táji elemek és ezek jelentése is. (Ez a Hajótörés témájából – kétségbeesés és remény küzdelme – következik.) A Hídon… kompozíciójának geometriája is sokkal gazdagabb, összetettebb, mint a Hajótörésé. Az nem festői kérdés, hogy mindkét képben megjelenik egy-egy határozott szimbólum: a hajó – az élet tengerén hányódik, a híd, mely szükségszerűen kapcsolódik az úthoz – az élet útjához –, s e jelentést az út mellett folyó patak szimbolikus értelme is erősít.
A két kép között bizonyos külsődleges, a művészi értékelést közvetlenül nem érintő egyezések is vannak. Ilyen a két kép határozatlan helyszíne. A Hajótörésé bizonytalanabb. Egy hajó egy részlete egy viharban valahol a tengeren. (Ráadásul nehezen értelmezhető figurákkal.) A Hídon… helyszíne ismeretlen, általános jellegű, de a néző érzése mindenesetre az, hogy ez a táj létezhet. Ha feltételezzük, hogy a festője látott elemekből alkotott önállóan egy fiktív tájat, mely megfelelő keretbe foglalja és csatlakozik a figurális kompozíció mondanivalójának és hangulatának kifejezéséhez – e táj akkor is egyedien létező, konkrét környezet hatását kelti. A Fohászkodó Üdvözítő, a Passió és a (lappangó) Hunyadi-képtől eltekintve is figyelemre méltó a Hajótörés és a Hídon… – főként az utóbbi ismeretlen helyszíne – Csontváry művészetében, mivel legtöbbször valós látványokat örökített meg. (A vallási és történeti tárgyú képen a fiktív környezet szükségszerű, és hogy a Hajótörésé nem konkrétebb, annak oka – mint láttuk – a képet inspiráló körülményekben keresendő.) Még legutoljára festett képének, a Sétalovaglásnak táji környezete is olyannyira egyedi, hogy a néző azt gondolhatja, hogy bizonyosan felismerné e tájat, ha egyszer arra járna.
Sem a hajó, sem a híd nem tartozik Csontváry központi szimbólumvilágához, mely a természet változásaihoz és azoknak kozmikus felfogásához kötődött. Képein gyakran megjelenik a nap és a hold, sajátos alkonyi, vagy éppen kettős világítás, az este és a villanyvilágítás keveredése, az ég fényeinek játéka. (Megjegyzendő, hogy a Hajótörés viharának alig van szimbolikus jelentése, hiszen valóságos viharról van szó. Ugyanakkor kifejezi a művész belső viharát, így inkább expresszív, mint szimbolikus.)
A víz nagyobb szerepet kap a Hídon átvonuló társaságban, bár még így is némiképpen alárendelt a híd, az út és más elemek szimbólum értékű megjelenése mellett. Több Csontváry-képen ott van a nyugodt tenger, a vízesések sorozatát két elemzett képünket megelőzően festette. A Mária kútja kompozíciójában a víz-szimbólum több alakban is jelentkezik. Minket az anya–gyermek (Mária és a Gyermek) szimbólummal való társulása érdekel – az új élet, a megtisztuló újra életre kelés vonatkozásában, az anya–gyermek motívumnak a víz felett, a híd gerincén való megjelenése folytán. (Az anya–gyermek együttes többször is szerepel Csontváry képein: a Villanyvilágított fák Jajcéban, a Hajótörés című képén is, később a Panaszfal jobb és bal oldalán, a Baalbeken.)
A Hajótörést és a Hídon átvonuló társaságot összehasonlítva szimbólum értékűnek tekinthető, hogy míg a Hajótörésen a gyermek a kép bal sarkában szorongatott helyzetben jelenik meg, a Hídon… a pólyából kibontva központi helyet foglal el.
A Hídon… tárgyi tartalmát vizsgálva (mit ábrázol a kép?) a figurális kompozícióból indulunk ki, mert az nagy súllyal szerepel e képen. A Hídon… kiegyensúlyozott, nyugodt felépítésű kép, és ez jellemző a figurák mozdulataira is. Ellendarabja a Hajótörésnek, melyen az alakok vagy teljesen magukba roskadnak, vagy dezorganizált gesztusaik indulati pótcselekvések.
Németh Lajos furcsa, feloldhatatlan szimbolikájú kép-nek tartja a Hídon átvonuló társaságot, és kérdéseket vet fel a kép jelentését illetően: Vagy csak ő (Csontváry) általa érthető szimbólumok tárháza? lenne e kép. Ez éppen így van! Sokféle jelentést olvashatunk ki e képből, és ugyanannyit magyarázhatunk is bele. Általános érvényű jelentést tartalmazó szimbólum a híd, a hozzá kapcsolódó út – életút –, a tiszta, iható víz és az anya–gyermek kapcsolat, valamint a különböző karakterű és színű fák. Esetleg ilyennek tekinthetjük a lovasok szembeállítását a gyalogosokkal mint fölé- és alárendeltségi viszonyt. Egyébként magunkra vagyunk hagyatva, szabadon értékelheti bárki a figurák jelentését. A természeti, táji elemek jelentése valamivel nagyobb biztonsággal elemezhető, mint az emberi alakoké, de hogy a képen szereplő állatok hogyan értelmezendők, nem tudjuk. Csontváry gyermekkorának élményvilágában – írásai szerint – mind a természetnek, mind az állatvilágnak nagy szerepe volt, de éppen ezért nagyobb a valószínűsége, hogy – különösen az állatok – számára sajátos, egyéni benyomások hordozóivá váltak, melyekkel mi nem tudunk azonosulni – nem értjük őket.
Az egyéni, személyiség által motivált jelképek titkát legtöbbször birtokosuk sem tudatosítja, ezek nem is tekinthetők szimbólumoknak. A szimbólum, ha nem is közvetlenül – mint a jel –, hanem rejtettebb utalással, valamely általánosan ismert benyomást, érzést közöl, fejez ki. Olykor olyasmire utal, amire nincsen szavunk, máskor pedig egy nem definiálható érzés megfelelője, aminek kialakulatlansága miatt még a körülírása is nagy nehézségbe ütköznék.
Az egyén életében egy benyomás, érzés emléke kötődhet pillanatnyi környezetének egy véletlen képéhez, mozzanatához; maradandóan összekapcsolva – az emlékképek statikusak – az adott érzést, a belső (nem vizuális) képet valamely ad hoc külső képhez. Könnyen elképzelhető ezért, hogy pl. ugyanazon helyszín, látvány ellentétes jelentésű egyéni szimbólumként lesz jelen két ember tudatában. A festői elemzés bizonyossággal tehát nem adhat választ a Hídon… figuráinak értelmezésére, pedig úgy tűnik, ezeken van a hangsúly. A pszichológus talán, foglalkozásának megfelelően, lényegében azonban hasonló nehézségekkel küzd majd, tekintve, hogy Csontváry zárkózott, bizonyos szempontból talán deviánsnak is tekinthető személy volt.
Nem tudjuk, miért nyugszik a kép jobb szélén a – ma bohócruhának látszó öltözetű – figurának jobb keze a szamáron. A málhás állatot a hídról levezető személy kincset, földi javakat készül azon az úton vinni, melyre a lovasok is igyekeznek? Vagy a hivatás, netán a szegénység terhét cipeli? A másik fekete ruhás férfi a jobb oldali fa tövében fáradtan gubbaszt. Miért? Válasz nincs, s a kép figuráinak sokfélesége folytán nagy részben rejtélyes is marad. Meggyőződésünk szerint azért, mert maga a festő sem tisztázta magában jelentésüket. Köztudomású, hogy a festőművészet éppen képisége folytán nem a logikus, nem a fogalmi gondolkodás tárgyias terméke. (Talán csak Cornelius hitte így, s ezért törekedett erre.) Ennek köszönhetően a vizuális képzeteknek olyan hordaléka is megjelenik egy képen, melyet szerzője nem tudatosan illeszt bele. A festő önkontrollja a képi egység létrejötte érdekében működik, és nem azt firtatja saját magától, hogy mit festett bele a képébe, öntudata vizuális tudat, a kép szerkezetén, a mesteri kivitelen őrködik.
Ha mindezt figyelembe véve elemezzük e képet, és rejtett jelentését is keressük, nem riadva vissza a művész jelképrendszerének, szimbólumvilágának vizsgálatától sem, akkor a képi elemek helyzetéből kell kiindulnunk. De – részben az egyéb fogódzók híján – célszerűnek látszik az alkotónak a mű keletkezése idején feltételezhető pszichikai állapotára is figyelnünk.
Csontváry nem állította ki ezt a képet, és írásaiban sem említette. Címét is az utókor adta, mégpedig jó érzékkel, mert figyelembe veszi a hangsúlyos figurák és térbeli helyzetük viszonyát. A hídon átvonulók azonban csak hárman vannak. Hármójuk közül leghangsúlyosabb a fehér lovon ülő, világoskék ruhás női figura, előrehajló testtartásával fejezi ki az előrehaladás vágyát. A két tollas kalapú lovag őt követi, a bal oldali jobbra néz: úgy is értelmezhető, hogy feléje fordul. A két lovas férfi egymás mellett egy irányba tart – a múzsának, a vágy kék madarának tekinthető lovas nő után. Kalapjuk azonos színű piros tolla erre utal. A jungi pszichológiát követve az feltételezhető, hogy a világosabb lovon ülő az Én, a kissé hátrább maradó sötét figura pedig a jungi árnyék (az én negatív vonásainak kifejezője). A világos figura puskája jobbra, illetve a kép közepén kanyargó (élet)út felé mutat, a sötét figuráé balra, a semmibe.
A híd gerincén álló férfi és a gyermekét tisztába tevő anya – a pólya a híd mellvértjén van kiterítve – könnyen magyarázható a híd szimbólummal, összekötve azt Csontváry akkori lelkiállapotával (lásd a Hajótörés), midőn elhivatottságát illetően kétségei támadtak festői képességeiben. A híd két világot, két partot köt össze. Az elhagyott part a múlt, a túlsó: a jövő, melynek útja meg is jelenik a képen. A híd gerince választja el a múltat és a jövőt: aki, szakítva a múlttal, az új partra lép, és új úton akar tovább haladni, annak meg kell tisztulnia, újjá kell születnie, mint gyermeknek.
Ha így értelmezzük a képet, a többi figura veszít jelentőségéből. A két fekete ruhás férfi közül az egyik tovább vezeti jószágát, viszi terhét az új parton, azaz a jövőben is; a fa tövén ülő átvergődött ugyan a túlpartra, de magába roskad, már nem remél.
A kutyáit itató dáma, a bohóc és az utazókosarában szamárháton ülő alak – egy csapat. Ők a megpihenők, a nem sietők, akik maradnak ott, ahol vannak – és ki-ki a maga módján folytatja életét.
Miután a néző tekintete végigsiklott a képen, visszatér a bal oldali két titokzatos lovasra. Nem mutatják meg arcukat, kalapjuk kihívó tolla azonban arra utal, hogy valahol, valamire készülnek. Lovon ülnek, mert hosszú és fáradalmas út áll előttük. Útjuk kanyargós, a távoli hegyek felé visz. Az út követi a víz folyását – talán a forrásához vezet? A víz és az út bekanyarodik, a kilátást – a jövőjét – sötét domb takarja, de az előtte újra megcsillanó víz kék foltja mutatja a követendő irányt. A dombtetőn reményt keltően jelenik meg két fiatal fácska. Törzsük jobbra hajlik (a viharoktól?), éppúgy, mint a kép jobb oldalán feltűnő száraz fáé. De koronájuk visszahajlik az égnek a lenyugvó nap által megvilágított, derűs felhői felé, mint ahogyan oda törekedett a megpihenők mögötti fa szélső ága is, de aztán kiszáradt. Az ég háttere előtt két lombos fa rajzolódik ki. Egyik zöld, a másik őszi, vöröses lombú; a zöld és vörös komplementer színkontrasztja az élet jó és balsorsának dialektikus kettősségére utalhat. A vöröses fa kerek, a hegynek legkevésbé tört kék színe előtt jelenik meg. Pozitív jelkép: a piros az élet, a szeretet színe, a kör az egészé, a teljességé, a kék pedig a tudásé – ezek fonódnak egybe az ég alatt. Nem véletlen, hogy a kerek koronájú fa két íves tömb (mohos szikla?) hasadékából nő ki, két tömb szorításából tör magának utat. A két fa kapcsolata, szembeállítása a választás, a döntés kényszerét (is) jelentheti. A zöld fa háromszögletű.
A kép kompozíciója nem különleges. Sajátos azonban, hogy a híd ívét ismétlő, felette megjelenő tömbhöz bal oldalon ugyancsak egy íves tömb csatlakozik, melyen a zöld fa áll. A sötét domb formailag ezeknek az íveknek lezárása, tompított megismétlése, amely azonban baloldalt éppen a két tömb csatlakozásába torkollik, melyből a kerek fa kinő. A híd és a felette levő tömb párhuzama, a dombnak és a két tömb ívének egy pontból való kiindulása – a kerek fa tövében – mintha a megfeszített gondolkodás párhuzamos és egyben egy pontból való kiindulásának ismétlődéseit fejezné ki, a hasadékból előtörő fa pedig a megoldást jelképezné.
A Hajótörés és a Hídon átvonuló társaság elemzése és Csontváry életútjával és festészetével való egybevetése meggyőz arról, hogy a Hídon átvonuló társaság a Hajótöréssel szorosan összefügg. A Hajótörés a válság, a Hídon… ennek feloldása, a lelki zaklatottságot követő kontempláció, gondolkodás és megnyugvás képe. Csontváry nem látja még tisztán a kiutat, de már reménykedve keresi azt. Érzi, hogy még sok akadályt kell leküzdenie, jövőképe kibontakozóban van.
Csontváry munkásságában mindkét kép különleges helyet foglal el, mert feltűnően különbözik más munkáitól. Míg a Hajótörés igen gyenge kép, addig a Hídon… nemcsak mondanivalójában, de kvalitásában is reményteljes, közvetlenül a Kairóban készült képeket előzhette meg. Azokat, amelyekben Csontváry a plein air titkát felfedezte. Mindkét mű betekintést enged a festő belső vívódására – későbbi képein már érett művészetét csodálhatjuk: vele csodálkozva rá mindarra, amit ő is megcsodált.
E két képén Csontváry befelé fordul, a Hajótörés és a Hídon… lelki önarcképeknek tekinthetők. Nem mintha más képein az impresszionisták módján csak a látvány ihlette volna meg. Ismeretes, hogy a nagy témát kereste, mely lelkivilágának megfelel – kozmikus szemléletének bizonyságait kereste a természet valóságában. Fő műveiben nála a látvány nem motívum, hanem témává, a mindenség kifejezőjévé kellett hogy magasztosuljon, mert csak ezáltal válhatott az ő saját világképének kifejezőjévé is. A Hídon… helyszínét nem ismerjük – talán nem is kötődött meghatározott tájhoz. Figyelemre méltó e tény, mert legtöbbször még kisebb tanulmányai esetében is megnevezi a helyszínt.
A Hídon átvonuló társaság introspektív kép. Festője magamagát vallatja, a jövő lehető kilátásait, reményét kutatja. Magának festette ezt a képet – nem megmutatni akar, hanem meglátni.
Mindaz, amit a Hídon átvonuló társaságról írtunk, megfejtéseként javasoltunk, hipotézis. Nem épül bizonyítható tényekre. Maga a kép az egyedüli tény. A néző érzékel, és újra megnézi a képet, mert tetszik neki. Érzékelés és gondolkodás külön funkciók még akkor is, ha az érzékelés tudati értékelése módosul az érzékelő személyisége, emlékképei és élményvilága által.
Joggal merül fel a kérdés, mit és mennyit érzékel, lát meg a néző a kép szimbolikájából – feltételezve, hogy elemzésünk igaz, vagy ha nem, képes lesz-e azt egy másik, jobbal helyettesíteni. Valószínű, hogy felfigyel a figurák talányos voltára, ami megérleli benne a meggyőződést, hogy azoknak valamiféle jelentése kell hogy legyen. A víz, híd, út és még a fák szimbólumértékét ösztönösen befogadja, mert ezek általánosak. Az útnak és víznek távolba vesző képe bizonyosan megragadja, majd elvezeti tekintetét a kép központi háttéri elemei felé.
Figyelmét azonban elsősorban a lovas figurák fogják megragadni, és maga a híd, a hídon való áthaladás pszichológiai jelentésével társulva. A többi bizonytalan jelentésű figurát különböző karakterisztikumokkal bíró sajátos, egyedi elemnek tekinti, akik sokféleségükkel gazdagítják, érdekesebbé teszik talányosságukkal a képet. (Csoportjaik között nincs tényleges kapcsolat. A két fekete figurával, az állatokkal társulva a két embercsoport – éppen érthetetlenségével – sejtelmes, meseszerű hatást kelt, elgondolkodásra készteti a nézőt. Fokozzák a lovasok titokzatos hatását, akik ismeretlen céllal haladnak távolba vesző kanyargós útjukon. A fegyveres verestollasok és a fehér lovas nőalak megjelenésének módja, feltételezhető magatartásuk határozottságra utal – céljuk azonban ismeretlen. A két fegyveres veszélyes kalandokra készült fel – sok minden történhet még velük útjukon.) Azt is érzi a néző, hogy a kép meséje befejezetlen, mert végül nem mesél el semmit.
A Hídon átvonuló társaság titokzatosságával ragadja meg a nézőt, ami nem lenne lehetséges a kép vitathatatlan festői értékei nélkül. A híd világos színei kapcsolódnak az emberi és állati figurák világos és élénkebb színű foltjaihoz. Elkülönül ezektől némiképpen a két lovas férfi, de kalapjuk tollának pirosai összeköti őket a jobb oldali csoport ruházatának piros foltjaival és a kerek lombú fa pirosas színével. A víz és a parti táj zöldjei egységes festői keretbe foglalják a figurákat. A sötét domb és a jobb oldali fatörzs jól szervezi a kép terét. A képi együttes végül valami szóban ki nem fejezhető sajátos, különös egésszé olvad össze, melyben ember, állat és táj együttműködik.
A titokzatos, a rejtélyes, mint művészi téma nem ismeretlen a festészetben, még kevésbé az irodalomban. A szimbólum nem pontosan határozza meg tárgyát, hanem kissé burkoltan, rejtelmesen, a befogadóra bízva értelmezését és ezért magától értetődően társulhat a titokzatosságot, rejtélyes sejtelmeket ébresztő alkotásokkal. Csontváry Hídon átvonuló társasága mintha a romantika szimbólumvilágához közelítene, csakhogy szimbólumai értelmezhetőségi szintjük alacsony volta miatt sem festői, sem irodalmi tekintetben nem igazi szimbólumok, még kevésbé allegóriák. A festői romantika érthetőbb jelképekre épít és romantikus(abb)an formál. A Csontváry-képen a figurákban felcsillannak a romantikus formálás elemei – főként a lovasokban –, de a kép sok más elemében többféle felfogást tükröz. Gondoljunk pl. a táji környezet elemeinek nagyvonalúbb, életszerűbb megjelenítésére; a málhás állatot vezető figura valószerű, de fekete ruházata miatt kapcsolatba kerül a fa tövén ülő alakkal és a jobb oldali csoporttal, és ezáltal válik szintén rejtélyessé. Mindezek a tényezők – félreértés ne essék – nem festőileg, nem a kompozíció, színek, formák és tömegek egysége és harmóniájának tekintetében jelentenek ellentmondást, megbontva a kép egységét – hanem csak az értelmezés, a kép rejtett, mondhatni irodalmias gondolatolvasásában. A képben gyönyörködő számára ezek a problémák nem léteznek, mivel nem vizuálisak.
Jász Attila
gondolatai
mintha a világ tényleg csak szimbólumból állna
fiatalok öregek nők férfiak gyerekek
fák lombosak csupaszak szárazak
híd folyó út
születés halál élet
ne bonyolítsuk túl
magányosan vöröslő lomb várakozik a domb alján
mélyzöld háttér fölött égbe meredten
"..képeimet, ez határozott utasításom, ne restaurálják majd, mert ezáltal legfinomabb részletei tűnhetnek el.."
Tengerparti sétalovaglás
A Sétalovaglás időben távol esik a Hajótörés és a Hídon átvonuló társaság párostól, melyek az indulás lezárásának is tekinthetők lennének, ez a kép pedig egyértelműen az életmű lezárása. Formája merőben eltér az előzőktől.
A Hídon átvonuló társaság és a Sétalovaglás között azonban rokon vonásokat is felfedezhetünk. Mindkét képen nagy szerepe van az emberi és állati figuráknak – a vizet ivó kutyapáros mindkét képen szerepel. Elhelyezkedésük a kompozíción belül gyökeresen eltér attól, mint amit a Panaszfalon, vagy a Mária kútján láthatunk. A Sétalovagláson, éppúgy, mint a Hídon átvonuló társaság esetében, a figurák frízszerűen a kép vízszintes felezővonala alatt kis térmélységi különbséggel helyezkednek el. (A bal oldali szürke lovas kivétel a Sétalovagláson, a málhás állatot vezető kisebb mértékben a Hídon átvonulóknál. Fontos szerepük van: ha nem lennének ott, akkor a figurák a kép térmélységétől elszakítva jelennének meg.) A Sétalovagláson is szerepel fehér lovas női figura, és a hölgyek tollas kalapja is emlékeztethet a Hídon… átvonulókra. A Sétalovaglás lovasai párokat alkotnak, mint a Hídon… két férfi lovasa. A Sétalovaglás lovasai azonban nem képeznek csoportokat, hanem a két kutyával együtt ritmikusan tagolják a képet, kihasználva a kép teljes szélességét.
A két kép tárgyának kezelését illetően a Hídon… átvonulók és a Sétalovaglás között lényeges különbség, hogy az utóbbin közvetlenül érthető módon tárul a néző elé a figuráknak a kép címében megadott tevékenysége. A kép könnyen érthető – közbenső rejtett utalások, feltételezhető allegóriák, szimbólumok kérdőjelei nélkül. A kép varázslatos harmóniájáról, a táj és a figurák bensőséges kapcsolatáról sokat és sokan írtak. Még azok elismerését is kivívta, akik annak idején Csontváry művészetét elutasították.
Németh Lajos a figurák mozgásának kompozíciójáról így írt: a nem is festett, vászonra lehelt lovasok hajlanak, mozognak, egymáshoz fordulnak, formailag egymást taszítják, ritmusban egymást ismétlik, vagy új ritmusláncolatot indítanak. Mindegyik mozgását a másik igazolja, dallammotívum láncaként fonódnak össze, minden motívum nemcsak magáért, az egészért is felel. A továbbiakban találóan elemzi a lovasoknak egymáshoz és a kép teréhez fűződő kapcsolatát, mozgásaik irányát. Ezúttal azonban nem a mű méltatása a célunk, hanem struktúrájának, felépítésének vizsgálata. A Hídon… esetében a témát, a mondanivaló rejtjeles voltát, különös hatását vizsgáltuk és azt, hogy a festőjét mi indíthatta képének megfestésére, hogy érzései és gondolatai – akarva vagy akaratlanul – milyen módon és formában jelennek meg képén. A Sétalovaglás közvetlenül érthető és értelmezhető, kiemelkedő mű lévén érdeklődésünk a képi alakítására irányul, azokra a tényezőkre, melyek sajátos hatását, értékeit meghatározzák.
Mint Németh Lajos írja, a bal oldali, közeli fehér lovas indítja el a kompozíció ritmusát. A lovasok olyan gazdag ritmust alkotnak, ami csaknem leírhatatlan, mert részt vesz benne térbeli helyzetükön kívül tömegük és mozdulatuk minden részlete, a lovak lábát is beleértve. Közeli és távolabbi elemek kapcsolódnak össze, különülnek el. A folt- és vonalelemek kapcsolatát egyszer erősítik a színbeli kapcsolatok, másszor pedig éppen elválasztanak. Sajátságos a lovasok kompozíciós vonala azáltal, hogy középső hármas csoportjuk tagjai majdnem összeérnek, és ezért a tenger kék hátterével jobb felé keskenyedő együttest alkotnak, melyet azután a két kutya közötti lovas visszafordít a kép előterébe. A lovasok kijelölte kompozíciós szerkezet a háttér hegyeinek vonalára rímel, melynek zöldeskék tónusai a tenger kékjéhez kapcsolódnak.
Tengerparti sétalovaglás
A kép alapjában véve centrális kompozíciójú, ami gyakori Csontvárynál. A keskeny, horizontális képek széles tere elbeszélő hangvételű tárgyat vonz – ennek megfelel a Sétalovaglás tárgya –, másrészt azonban ellentmond a centrális kompozíciónak a kép széleinek a középtől való nagy távolsága miatt. Csontváry e problémát részben több központi elem elcsúsztatásával oldja meg, ami oldja a centrális szerkezet merevségét. (Veronese hasonlóan járt el a centrális perspektíva alkalmazásában, mikor nagy vásznain több szem- illetve főpontot alkalmazott.) Ezért a központi szerepű tenger sötét kék foltját, mely az öbölnek kb. középpontjában van a lovasok központi csoportjával együtt – központi alak a fehérlovas női figura (akit Németh Lajos is annak tekint) – a kép felezővonalától balra csúsztatja. Ugyanakkor azonban Csontváry megtartja a szimmetriatengely szerepét is. A bal oldali ló és lovas indítja, a két jobb szélső pedig zárja a képet. az út és a tenger partjának ferdesége a fehér lótól a lezáró páros irányába vezeti a szemet.
A kép hangsúlya tehát balra tolódik, amit csak némiképp ellensúlyoz a központi fehér lovas és a tőle jobbra lévő kettőnek élénkebb színe, mert tőlük jobbra a figurák sora megszakad. A két kutya alakja e cezúrát nem képes ellensúlyozni. Kisméretű reprodukción a balratolódás, pusztán a bal oldali lovas, a tenger helyzete és a vörös sziklák hatása folytán szembetűnő. Az eredetit nézve azonban ezt észre sem vesszük. A kép eredeti szélessége a látvány letapogatása során mind jobb, mind bal oldali irányba igényel szemmozgásokat. A nézési irány e váltakozása, a kép átélése és az elmélyedő megfigyelés igazolja, hogy éppen a centrális és a kompozíciós középpont eltolódásának eredménye az az egyensúly, amely biztosítja, hogy a néző a kép teljes szélességére kiterjessze figyelmét. Az így kialakult, stabil egyensúly mögött rendkívül tudatos szerkezet mutatható ki. Erre szükség is van, hiszen a kép csupa mozgás, és a centrális kompozíció egyedül a két szélen látszik csak realizálódni. A bal oldali lovas harsány fehér színe a jobb oldali páros sötét, tört színeivel merőben ellentétes; a szélső ló fejének világosabb színe esetleg visszautal az indító fehér lovasra. A lovasok egymáshoz oly közel álló – egy helyütt össze is érnek! – csoportjának annyira csodált ritmikája, mozdulataikon túlmenően is a képi szerkezet mélyebb rétegére utal.
A Sétalovaglás szerkezete az aranymetszés arányrendszerének összetett alkalmazására épül. A kép mérete: 72×171,5.
Ha a két szélső (keskeny) oldalt a hosszú oldalra beforgatjuk, és két négyzetet veszünk fel mindkét oldalon, a kép széltében a kép a következő módon tagolódik: (balról) 72+72+27,5=171,5; (jobbról) 27,5+72+72=171,5 Ha a széleken fennmaradó 27,5 cm-t a négyzet(ek) oldalából levonjuk, 44,5 cm marad. A két egymást fedő középső négyzet szintén 27,5 cm-en fedi egymást. Ha ezt az osztást a kép szélességében végigvisszük, akkor a képmező következő tagolását kapjuk: 27,5+44,5+27,5+44,5+27,5=171,5.
Az aranymetszés értéke végtelen tizedes tört:
Æ==1,618…
Ennek az arányszámnak felel meg a Sétalovaglás tagolódása, mert 27,5×Æ=44,5; 44,5×Æ=72; 72×Æ=116,5 – ami a kép szélességének felel meg, két 27,5 cm-es sávja nélkül (44,5+27,5+44,5). Tehát az egymást is átfogó aranymetszési arányok (jelentéktelen kerekítéseket nem tekintve) olyan feszes konstrukciót hoznak létre, mely a kompozíciót a+b+a+b+a osztásával egyrészt ritmizálja, másrészt pedig összefogja.
A Tengerparti sétalovaglás Csontváry festészetében egyedülálló mű. A párhuzamok, melyek a Hídon… és a Sétalovaglás között fennállnak, bizonyos szempontból negatívumok, másrészt pedig nem a téma, a művészi mondanivaló területére esnek. Így például a Sétalovaglásnak nincsen a tárgyával meghatározott helyszíne, nem veduta, nem ábrázol hegyet, vízesést, történelmi utcaképet (mosztári híd, utca+Akropolisz). Nincsen e képen monumentális romépület (Taormina színháza, Baalbek), vagy monumentummá emelt fa, mint a két cédrusos képen – de még egy kiemelt épület sem, mint pl. a két taorminai festményen. Ha figurális képeivel egybevetjük: a Panaszfal alakjainak tömege, a bal oldali perspektivikus távlattal kiegészítve kifejezi a szent hely monumentalitását a Mária kútja csoportjainak különböző szerepük van (Mária és az őt köszöntők, a vízhordók és vízöntők, valamint a várakozók). A Hídon átvonulók közel vízszintes sorának egybeesése nem jelenti a figurák tényleges kapcsolatát, csak alaki, külsődleges és esetleges kapcsolatot. Csontváry képein a nap, hold, tűzhányó, alkonyati és kettős világítás gyakran szerepel. E szempontból a Sétalovaglás sem kivétel, de igen visszafogott formában. A bal oldali hegy vörös sziklái a lenyugvó napra és az esti világításra utalnak, melynek lágy fényei hozzájárulnak a lovasok megjelenésének lebegő hatásához.
Hangulatával a Sétalovaglás egyedül ébreszthet hasonló érzéseket a nézőben, mint a Sétakocsizás újholdnál Athénban.
Tárgyának formai, a képi szerkezetet illető megközelítésében viszont a Selmecbánya látképéhez hasonlítható. E képén a jobb és bal oldali dombok teknőjében jelenik meg a város. A teknő alja az a rét, melynek középső részén egy facsoport van, és jobb felé enyhén emelkedik. Az előtér megvilágított csíkja a szénagyűjtőkkel hasonló módon húzza alá a kép alapvonalát, mint a Sétalovagláson az út csíkja. A szénagyűjtők csoportja a sötét háttér előtt hasonló módon jelenik meg, mint a Sétalovaglás alakjai. A Sétalovaglás tárgyának kötetlenségéből fakad elemeinek nagyobb gazdagsága. Szerepel benne tenger, sziklás hegy, különböző kőfalak, út, vitorlás, árnyékban lévő felhőkön kívül megvilágított is – és az égnek egyedül való élénk zöld foltja.
A Selmecbánya és a Sétalovaglás közötti legnagyobb eltérés azonban a művészi megközelítésben van: az egyik korai, a másik a legutolsó mű. Csontváry csaknem mindig valamit festett meg (a Hídon… részben kivétel). Képeinek tárgyait többnyire az ég (a Hortobágy esetében a tér) végtelenje övezi. A Sétalovaglásnak viszont nincsen statikus tárgya, ami a kép központi eleme lehetne. A Sétalovaglásnak csak témája van: az az életérzés, melyet a kép egésze és minden részlete sugall. Itt közvetlenül állunk az öböl és ég végtelen távlatával szemben. A kép ilyen értelemben vett ürességét a lovasok élő, tehát időben változó, mozgó – színes függönye bontja meg. Vizuális tapasztalatunk szerint a függönyszerű, a teret vagy kilátást részben takaró elemek felfokozzák a mögöttes látvány hatását.
A Tengerparti sétalovaglás már új utat indít – írja Németh Lajos, amihez csak azt kell hozzátennünk, hogy indíthatott volna, ha hasonló képek követik. Sajnos Csontvárynak ez az új korszaka, mely nem a fanatikus nagyot akarás, a nagy, mindent túlszárnyalni vágyó kép akarását tűzte ki céljául, ezzel az egyetlen képpel le is zárult. A mester nem festett többé.
Mégis, e kép egyedülálló volta feljogosít arra, hogy a Sétalovaglást Csontváry torzóban maradt új korszakának tekintsük. E képen már nem a visszatekintő Marokkói tanító néz ránk. Csontváry életműve akkor tűnnék kerek, befejezett egésznek, ha a Marokkói tanítóval zárult volna le. De nem így történt. Az élet teljessége, mely a Tengerparti sétalovaglásból árad, túllép emberi szándékon: a nyugodt tenger és a kék ég alatt tünékeny lovasok lejtik mulandó és mégis örökkévaló táncukat.
Magányos cédrus, 1907 (kép alul)
"A kinyilatkoztatás világfejlesztő szelleme nem ismétli magát, ezért úgy a természetben, mint az emberművelődés történetében csak elvétve találkozunk maradandó monumentális képpel: ilyen különböző három pont a természetben: az egyik a Tátrában, a másik Szicíliában és a harmadik Szíriában van megörökítve... E munkák befejeztével a nyarat a libanoni cédrusoknál töltöttem, ahol cédrusokat festettem," írja Nagy önéletírásában. 1907-es párizsi kiállítása után, tehát 1907 nyarán festette a cédrusokat. 1910-es a "vállalkozó hűtlensége miatt" elmaradt berlini kiállításának kinyomtatott katalógusában Tripoli környékén jelöli meg a helyet, a tenger partján emelkedő hegycsúcsokon. "Ha felmegyünk a Libanonba, a hatezeréves cédrusok otthonába, ott látjuk a háromezeréves hajadonokat, türelmesen pártában hajlongani, s csak a negyedik évezredben gyümölcsöt termő koronával bontakozni, (...) s a gondviselés nem pihent, megfesttette velem a libanoni öt-hatezer éves cédrusfát - melynek egyik ága kardot ránt, s fenyegeti a világot".
Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 134. oldal
eredeti látkép
A cédrusfa uralja a tájat. A távol messzeségében a horizontvonalban összemosódik a levegőég és a tenger. "Él a fény, Él a szín, de a levegő létezik", idézi Csontváryt nagymonográfiájában Németh Lajos. A fa hármas tagolású. Földre rogyott állatra emlékeztet a szövevényes, ágas-bogas, felszínen lévő gyökérzet. Száraz ágai madárra, tőrt markoló kézre, "turul sas hozta pengére" emlékeztetnek. Vékony ágai messzire elnyúlóan hajladoznak, lapos koronája pedig szétfeszíti a kép kereteit. Színkompozícióját Major Jenő érzékletesen fogalmazta meg 1949-es rajztanári értekezésében: "A Magányos cédrus alkonyati ege gazdag színpompájának ellenére egységes harmóniában jelentkezik a viharvert cédrus mögött. A fa törzse összhatásában okkeres, rőtesbarna, ha azonban a részleteiben nézzük, hihetetlen finom átmenetekkel hajlik hol narancs, hol kármin irányában aszerint, ahogy a környezet megkívánja. A finom valeur-differenciákkal felrakott vonalkás technika által érvényesülő kissé vibráló hatás megkönnyíti annak lehetőségét, hogy bár összhatásában egynemű, de ha különböző színfelületekkel nézzük össze, hol hidegebb, hol melegebb minőségben érvényesüljön és így minden viszonylatban helyt álljon. Ez a többi foltokra is érvényes és ezáltal a legfinomabb összecsendüléseket tapasztaljuk a kép különböző részei között. Így pl. a törzs a kékes-lilás tengerrel összevetve kellemesen narancs felé hajló, az égen úszó élénk narancs felhőkhöz viszonyítva lilásba hajló barna, ezt erősíti a közvetlen mögötte húzódó smaragdzöld felhőzet is. A szétterülő vékonyodó ágak a zöld előtt lilásvörösbe mennek át. Ugyancsak az előtéri dombvonulat a tenger kékjéhez narancsosan, az ég smaragdjához lilásan, a cédrus zöld lombjához vörös-barnásan csendül meg. Így a legkellemesebb összhangban illeszkednek össze a színek és végeredményben élénk színélményt keltenek, holott az égbolt egy darabkájának kék foltja és pár apró citromsárga és narancs felhöfoltocska kivételével csupa tört színt alkalmaz".
Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 134. oldal
Csontváry sajátos természetlátása az 1906-os Baalbekben összegeződött művészete ezt követően - továbbra is a természethez kötődve - új irányba fordult. 1907-es párizsi kiállítása után szimbólumokkal, víziókkal telített művei, Libanonban készült cédrusképei új korszakának elindítói. Csaknem minden nép mitológiájában fellelhető a faábrázolás mint termékenységet szimbolizáló életfa vagy a tudás fája. Cédrusképeivel Csontváry nem csupán természeti motívumot ábrázolt, mondanivalóját egy ismert, egyetemes szimbólumkörhöz kapcsolta. Az immár gazdag Csontváry-irodalom - művészettörténészek és pszichológusok - a Magányos cédrust a magányos Csontváryval, míg ellentétpárját, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban c. művet az ünnepelt vagy saját magát ünnepeltető művésszel azonosítja. Szimbolikus ismétlése lehet ez utóbbi mű korai Önarcképének, de ezen a képen a művész önmaga szimbólumaként jelenik meg cédrusfa alakjában. Az állítás igazságát Csontváry írásai is alátámasztják, többször említi önmaga jelképeként a fát. E szimbólumokkal teli világnak rendelődik alá a mű formarendje, kompozíciója és színvilága is. A kép tengelyét elfoglaló kettős törzsű fa bonyolult mintát rajzoló, felfelé törekvő ágaival rendezője, összefogója a történésnek. Körülötte játszódik az ősi rítusokat idéző ünnep vagy szertartás. A kép egészét átszövik a megélt természeti élmények és a Csontváry által oly fontosnak ítélt "energiák" különböző formában való jelenléte. A kép bonyolult szimbólumrendszere természetesen többféle tartalmat hordoz, de mindenképpen "Csontváry mágikus világképének megnyilvánulása, s mint ilyen, az emberi lélek legmélyebb részéből feltörő szimbólumoknak képi realizációja" (Német Lajos).
A fa az élet szimbóluma
A symbolum görög szó, jelentése: ismertetőjel. Gondolati fogalmat érzékeltető jel, amely képzelettársítás folytán nemcsak a kifejezendő fogalmat helyettesíti, hanem vele kapcsolatban különböző érzéseket, hangulatokat, egész gondolatsorokat tud felidézni.
C.G. Jung. "A szimbólum olyan kifejezés név vagy kép, amely a köznapi életben ismerős lehet, szokásos és kézenfekvő értelmezése mellett azonban mégis sajátos, másodlagos jelentéssel bír. Valamilyen homályos, ismeretlen, rejtett jelentést is magában foglal."
A szimbólumok tehát kódolt, de megfejthető üzenetek, melyek az évek során elvesztek a feledés homályában.
Az ősi civilizációk széles körben használták ezeket a jelképeket művészetükben, vallási rítusaikban, de legfőképpen gyógyító tevékenységeik során. (Gondolok itt az atlantiszi szimbólumokra vagy a piramisokra. Kísérletekkel igazolták, hogy a piramisforma olyan energiákat tartalmaz, hogy az alá helyezett étel nem indul romlásnak, és a borotvapenge is évtizedekig használható anélkül, hogy elcsorbulna az éle.) Korunk is kezdi újra felismerni szimbólumainak értékét, s arra törekszik, hogy feltárja azok jelentését.
Az emberiség feladata, ezen kódolt üzenetek megfejtésén túl, alkalmazásuk elsajátítása is. így nemcsak önismeretünk fejlődhet, hanem lehetőségünk nyílik egy újabb gyógyítási módszer kiaknázására, amely "még egy" variációt kínál a bajba jutott ember számára.
De mi is valójában a szimbólum? Szimbólumnak tekinthetjük: az árucikk értékét, a közlekedési táblákat, nevünket, szokásainkat, s tulajdonképpen az egész életünket.
Az írásunk és a rajzaink is szimbólumok. Információk önmagunkról, önmagunknak.
Rajzaink szimbolikusabb erejűek, mint a kézírásunk. A rajz ugyanis tudatalattinkat jelképezi, rejtett emlékképeinket, vágyainkat, képességeinket. Az írás már ezzel szemben egy tudatosabb cselekvés eredményeként jön létre.
Rajzaink közöl a legteljesebben, ezért leginkább elemezhetőnek a farajzok tekinthetőek, mert a fa az életünk szimbóluma. Nem véletlen nevezték "életfának". (Fa= élet). őseink ennek tudatában szentként imádták a fákat. Minden egyes templom, szent liget közepére fát ültettek. A Bibliában, a védában, vagy a római-görög mitológiában is találhatunk utalást az "életfára". Mindenütt az édenkert, vagy Liget közepén helyezkedik el. A fa tehát nemcsak az énünket ábrázolja, amik vagyunk: szellem, lélek, test, hanem Jung szerint: " A fa a sötétségben felragyogó középpont látomása, ahol minden út összefut, vagyis a világmindenség misztikus középpontja." A fa ennek értelmében jelképezi a transzcendenciát, valamint az én növekedési folyamatát, amely elősegíti, hogy kifejlesszük és beteljesítsük magunkban a teljesség képét, mely Isten tökéletességét tükrözi. Lelki fejlődésünk folyamatát és lényegét is magában rejti tehát.
A fa lombkoronája jelképezi a szellemi szférát, a fejlődési törekvéseket, akaratot, az intellektust.
A fa törzse a gyakorlati, hétköznapi életünket és érzelmeinket.
A fa gyökere pedig az ösztönszférát, a szexualitást, a tudattalanunkat, az anyaméhben eltöltött idő emlékképeit.
A faábrázolásokban horizontális és vertikális irányban is megjelenik a múlt, a jelen és a jövő képe. ( A rajzokból azonban jósolni nem lehet! A rajzoló múlthoz, jelenhez, jövőhöz való hozzáállását mutatja ez.)
A farajz bal oldala az anyához való kapcsolódás milyenségét, ill. a múltat jelképezi, míg jobb oldala az apa és a jövő szimbolikája.
Itt Koch az ágak jelentését részletezi. Fontos megjegyezni, hogy a lefelé tartó ágak veszteséget, a felfelé tartó ágak nyereséget jelentenek az adott életterületen!
A farajzok elemzési szempontjai
A gyakorlatban több, mint négyszáz elemzési szempontot ismernék, most azonban a teljesség igénye nélkül kiemelnék néhányat, a legfontosabbakat.
A fa térbeli elhelyezkedése-ehhez segít a pulveri térszimbolika
(3. ábra)
A fa arányai, vagyis a fa egyes részeinek egymáshoz való viszonyulása
A fa formátumai
A farajz színvilága
A számszerűség vizsgálata
Csontváry Kosztka Tivadar: A magányos cédrus grafológiai szemmel
Sokan őrültnek, megszállottnak tekintették, mert komolyan vette az isteni sugallatot, miszerint ő lesz a világ legnagyobb Napút festője, s ennek igyekezett festészetében megfelelni.
Festményeit gyakran díszítik szimbólumok. Ezeken keresztül üzent az embereknek, s talán a későbbi koroknak is, hiszen a szimbólumok nyelve egyetemes.
Művei nemcsak gyönyörködtetnek, hanem mély információkat is tartalmaznak.
1. A fa térbeli elhelyezkedése: Az erősen jobbra tolt elhelyezés a pulveri térszimbolika szerint a jövőt, az apát, a haladást és a társadalom felé törekvést fejezi ki.. Ha megvizsgáljuk a vertikális elhelyezkedést is, akkor láthatjuk, hogy a fa szinte bele sem fér a kép kereteibe. A cédrus lombja nincs befejezve. Ez egyfajta nyitottságot jelez a transzcendencia, a szellemiség felé. Az alkotó felülről várja az ihletet. Csontváry a saját bevallása szerint is valóban mindig sugallatra festett.
2. A fa arányai: A fa törzse aránytalanul hosszúra nyúlt, alkotójának életében az érzelmek, a szenvedély játssza az elsődleges szerepet. A bal oldalt látható hosszan, karokként lelógó ágak a múltba kapaszkodnak, valamire fel akarják hívni a figyelmünket. A bal oldalt hangsúlyozott ágak kiemelésének jelentősége a Koch farajz teszt szerint az anyai, a női fontossága az egyén életében, a misztikus hajlam, a zenei, művészi érdeklődés és beállítottság.
3. A fa formátumai: A fa kecses, légies, omló formái a finom, érzékeny lelkületre, törékenységre engednek következtetni.
A bal oldali "karok", és felettük a kardszerű képződmény is egyaránt a múlt felé tekint. A háttérben morajló titokzatos vulkán az emberiség, a kitörés előtti csendben. Izzik körülötte a levegő, mert a múlt bűnei terhelik. Csontváry így fogalmazott e művéről. " A Gondviselés nem pihent. Megfestette velem a libanoni cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt, és pusztulással fenyegeti a világot. A magányos cédrus az Apokalipszis víziója."
A fában található szög által a művész megsebzi önmagát, a sérülés a törzsén található, mely az érzelmek színhelye. Ránehezedik a világvége fájdalma, az emberiség problémája, amellyel egyedül van, magányos. Sokszor nyilatkozott korának éretlenségéről, felelőtlenségéről, kulturálatlanságáról.
A fa jobb oldalán látható faágként megjelenő madár a lélek szimbóluma. A gém jobbra tekint, a jövőt fürkészve. Vajon lesz-e egyáltalán jövőnk a tornyosuló felhők mögött, ha továbbra is így élünk?
A gyökerek földbe kapaszkodása az anyaföld biztonságát fejezi ki. Még van hova kapaszkodnunk, tartoznunk egyelőre. A Föld még tűri az emberi faj súlyát.
A cédrusfa mint fatípus, Krisztus királyságát és Szűz Máriát jelképezi. A festő köztudottan nagy Mária tisztelő keresztény volt.
4. A farajz színvilága: A festmény domináns színe a kék. A kék szín Szűz Mária, és az anyaság jelképének színe. Szimbolizálja a befogadást, az odaadást, a tisztaságot.
Az indián mitológiában a tiszta szándék és a segítőkészség jeleként ismert.
A lila és barna színek szintén nagy hangsúllyal szerepelnek a képen. A lila az intuíció, misztikum, titokzatosság, spiritualitás képe. A vulkán, az emberiség is csupa titok, misztikum és kiszámíthatatlanság.
A barna szín használata a melegség, biztonság, az otthon igényét fejezi ki.
A színek árnyalatai színes skálát futnak be a sötét tónusoktól a világosig. A változatos színválasztás a színes érzelemvilág, a színes egyéniség tükre.
Az élesen elhatárolódó, és a ködbe vesző, elfolyó vonalak ellentéte, a földi, anyagi világ és a menny, "más világ" közti különbséget igyekszik láttatni. A két világ összehasonlítása Csontváry minden művében jelen van. A festmények alsó, "elülső" része a földi, evilági-határozott vonalvezetés, még felső része, a háttér az elmosódó, lágy titokzatosság. Ez a kontraszt mindkét oldal megvilágítása, bemutatása teszi tökéletesen harmonikussá műveit. Ezért nevezik méltán a Napút festőjének.
5. A számszerűség megfigyelése: A számok vizsgálata azért fontos, mert a számok jelképezik életfeladatunkat, ezáltal újabb információt tudatnak rólunk. így pontosabbá tehetjük az elemzést. A számokat két csoportra oszthatjuk. Páros és páratlan számokra. A páros számok nőies, befogadó jellegűek, a páratlan számok férfias, aktív, tetterőt sejtetnek. Attól függően, hogy kinek melyik szám szerepel a rajzában, következtetést vonhatunk le arra vonatkozóan is, hogy vajon megfelel e az egyén saját nemi szerepének. A magányos cédrus esetében a baloldali hosszan lelógó ágak fektetett 3-ast szimbolizálnak. A 3-as szám férfias jellegű, aktív, a lendületességen, kezdeményező készségen kívül szolgálatot, segítségnyújtást is jelent.
Magányos cédrus
"A megfoghatatlan szépségű festmény az egyetemes művészettörténet egyszeri csodája... Szimbolikájában a magyarok eredetéről és hitvilágáról, a keleti kultúrákkal való kapcsolatáról kialakított nézetei keveredtek a világmindenséget jelképező életfa ősi mítoszával és a festő önportréjával."
A megfoghatatlan szépségű, ugyanakkor időtlen és univerzális szimbólumokkal telített festmény az egyetemes művészettörténet egyszeri csodája. Az újabb kutatások kimutatták, hogy szimbolikájában a magyarok eredetéről és hitvilágáról, a keleti kultúrákkal való kapcsolatáról kialakított nézetei keveredtek a világmindenséget jelképező életfa ősi mítoszával és a festő önportréjával - valamint sok egyéb feltételezett mondanivalóval. Szimbólumrendszere nem öncélú tartalmakat szolgál, hanem saját korához szóló üzenetet hordoz. A festő egyik írása is erre utal: "a gondviselés nem pihent, megfestette velem a libanoni öt-hat-ezer éves cédrusfát, melynek egyik ága kardot ránt s fenyegeti a világot". A múlt században több gondolkodónál és művésznél felmerült apokaliptikus vízió az emberi civilizáció végét jelentő kataklizmákról Csontváry feljegyzéseiben is megjelent, ezért ostorozta megszállottan kora romlottságát és kulturálatlanságát. Szerinte csak olyan zsenik menthetik meg a világot, mint ő maga, ezért is fájt neki kora értetlensége. A sebzett művészt is megszemélyesítő fa életképessége átvitt értelemben a művészet hatalmas erejét és örökkévalóságát is hirdeti. A képi életrekeltés mágiáját az általa alkalmazott színdinamikával, a világításbeli fokozatok és a színbeli totalitás előtte sohasem tapasztalt gazdagságával vélte elérni. A festmény tartalmi mélységeinek maradéktalan kifejezésére olyan tökéletes szín-, forma- és vonalrendszert hozott létre, mely a nézőt a legmagasabbrendű teremtőerő megértéséhez vezeti.
Jász Attila a Magányos cédrusról
magányos cédrus hatezer éves énem
szívósan kapaszkodom a hegy sima hátába
lábam körül gomolygó mélység a ködtenger
hegycsúcsszigetek dugják ki orrukat
a kristálytiszta levegőégbe
évezredek viharai és háborúi tépáztak
a gyökér az alap szilárdan tart
egyenesen mered fölfelé törzsem
megtört és lemeztelenedett ágaimmal
erősen kapaszkodom az égbe
megtart
hatalmas legyező szárnyaimmal felhőként lebegek
színes felhőrongyok törlik maszálják alattam egymást
magányos vagyok
ember a holdon
cédrus a Libanon tetején
teveháton foglalok hont újra lárvaarcú népem közt utolsó vázlatomon, nincs más megoldás, meg kell váltanom őket, az egész világot
RÉSZLET (MAGÁNYOS CÉDRUS)
meztelen ágak
nyúlnak a penészzöld ég
végtelenébe
hatvanhat éves vagyok, abbahagytam a festést, megírtam életrajzaimat, egyetlen festményt sem adtam el, igényeim egyre csekélyebbek
Devecsery László
Cédrussá válok...
Cédrusok árnyékában élek:
cédrussá válok magam is.
Közöttük keményül a lélek,
ezredévek kérgesülnek
bennem: belőle megélt századok.
Végtelenség ígérete testem:
tudom, egyszer mégis meghalok.
Választani kényszer nem enged,
de ágaimmal nem tépek sebet.
Mágikus csomómat feloldom:
tiétek legyen varázs, küzdelem.
Pogány körmenet, vadóc-sereg,
köröttem, belőlem vonulnak el:
valahány teremtő ősöm,
távol vagy gondolat-közel,
őrvidéki büszke legények
konok fejjel, bölcs akarattal,
hitetlen hittel jövőt-hívők,
s kérges tenyerű szántóvetők.
Cédrusok árnyékában élek:
cédrussá válok magam is.
Közöttünk keményül a lélek.
Hazára - honra hű gyökérrel,
megoszthatatlan szenvedéssel,
megosztott örömmel, reménnyel,
jöjjetek hozzám zarándokok!
https://www.irodalmijelen.hu/node/11138
https://www.irodalmijelen.hu/node/11248
https://www.magyarszemle.hu/cikk/a_lelek_tajain
https://mek.oszk.hu/01300/01314/html/elemzes.htm
https://www.hirthgrafologia.hu/index.php?lap=publ04
https://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/modern/devecs_y/napora/
https://sites.google.com/site/magyarfestokcsontvary/home/valogatott-szakirodalom/kepgaleria-1/kepgaleria-2/kepgaleria-3/kepek-informaciok/kepek-informaciok-2
Téma: Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 3. rész
Nincs hozzászólás.