Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 7. rész

2013.09.03 12:17

 

Kiemelt..
Csontváry, a Mágus


Előzmény..
Csontváry 6. rész

Pap Gábor - Ne lőjünk egymásra!!! avagy a Dózsa György-féle parasztfelkelés háttere


Olvas tovább:

Kapcsolódó link..

Pap Gábor Csontváry kép elemzések

Pap Gábor Csontváry kép elemzések1

Pap Gábor Csontváry kép elemzések2

Szántai Lajos - Csontváry kép elemzések

Magányos cédrus vidi..


 

 

"Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra."

 

Vannak  műalkotások,  melyek  évszázadokat  élnek  túl  anélkül,  hogy veszítenének az értékükből,  a  mondanivalójukból.  Igazi  tartalmuk a  fel­szín  alatt  rejtőzik   s   mindig  a  lelkünk  legmélyét   érinti   meg  -   ez  az, ami  nem  változik  korról-korra.  Teljesen  mindegy,  milyen  a  stílusuk,  barokk-e  vagy  reneszánsz,  kubista-e  vagy  szürrealista;  egyértelműen  hat­nak  ránk,  jelen  vannak,  itt  és  most...

 

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/28/Csontv%C3%A1ry_%C3%96narck%C3%A9p.jpg


   Hogyan jön  létre  ez  a  furcsa  kommunikáció  kép  és  néző  között,  hogyan  hív  magához  a  kép,  hogyan  él  alkotójától  független,  önálló életet?
Egyáltalán,  hogyan   születik   remekmű?   Pap  Gábor  művészettörténész próbát  választ  adni  ezekre  a  nem   is  olyan   egyszerű,   szerinte  a  mai napig  rejtélyes  kérdésekre.   És  nem  csak  azért   választottuk  a  „Csontváry-mítoszt”  példaként,  mert  az  előbb  felsoroltak  jellemzők  rá...

   -    Ha  elmegyek  egy  kiállításra.  Rendszerint  megtetszik  egy-két  kép. Több  időt  töltök  el  előttük,  gondolkodásra  késztetnek,  napokkal,  hetekkel  később  is  emlékszem   rájuk,  nem  hagynak  békén.  Mintha  üzennének...


   -    Ne  féljen  kimondani.  Igen.  Üzennek.  Minden  műalkotásnál  három üzenettípust  szoktunk  számításba  venni.  Az  első a  művész  üzenete,  az, amit  ő  többé - kevesbé  pontosan  megfogalmaz  magának,  amikor  készíti a  művet. 

A  második  üzenettípus  a  mű  üzenete. A  kettő nem mindig  esik egybe.  A  mű önálló életre  kel;  sokkal  többet, mást  is  kifejezhet,  mint  amit  a  művész  kifejezni  szándékozott  vele; de  mondhat  kevesebbet  is.  Hogy  miért?  Mert a művész elképzelése gondolati  síkon  fogalmazódik  meg, és  ott  is  marad.  De  a  gondolat  a  mozdulalban  folytatódik,  az  ecset  tovább  húzódik  anélkül,  hogy  a  művész végigkontrollálná,  mit  is  tesz  és  miért  teszi.  Azt  hiszem,  így  születnek a  remekművek  -   a  tudat  kontrollja  nélkül,  ködös,  misztikus  tájakon. Feltéve,  hogy  a  művész  engedi  működni  ezt  a  mechanizmust,  tehát  ki­vonja  magát  a  tudat  kontrollja  alól.
A  harmadik  üzenettípus  a  néző  üzenete.  Az,  amit  én  mint  néző  leolvasok  a  képről,  szoborról,  kihallok  a  zeneműből.  Ezt  a  legnehezebb körvonalazni,  mert  abban  a  pillanatban,  amikor  ezt  az  üzenetet  nem tudom  tételesen  bizonyítani  a  mű  címével  vagy  a  művész  nyilatkozatával,  azonnal  rám  sütik,  hogy  „belemagyaráztam".  Pedig  az  a  világ legtermészetesebb dolga, hogy létezik egy olyan üzenet is, amely a min­denkori  nézőben  fogalmazódik  meg.
Nem  biztos,  hogy  a  művész  mind  a  három  üzenetet  beletervezte  az alkotásba.


Azt,  hogy  végül  is  „hogyan  szólít  meg  egy  kép”,  megpróbálom  egy példával  érzékeltetni.  A  kegyképek  jelentős  csoportja,  az  úgynevezett Madonna-képek,  anyát ábrázolják  a  gyermekével.  Művészettörténeti szempontból nem mindig tartoznak a „csúcsteljesítmények” közé. Mégis tömegeket vonzó, elementáris hatású művek, a mai napig. Egy festmény, egy ábrázolás a hétköznapi  értelemben  mindig  valamilyen  reflexiót  tartalmaz.  Mi, mint kívülállók,  szemlélők,  vagy ráhangolódunk  vagy  nem; a kívülállósságunk egyértelmű és hangsúlyozott.  A kegykép attól kegy­kép,  hogy  nem  állunk  rajta  kívül:  a  kép,  és  én,  aki  nézem.  Egyetlen, zárt valóságtartományt jelent.  Ezért van az, hogy a kép  igenis tud  könnyezni  és  én  ezt,  igenis  látom.  Azt, hogy  Krisztus  lenyúl  a  keresztről és megsimogat,  én,  a  néző,  igenis  érzem.
-   No  jó,  de  ezekkel  a  kegyképekkel  általában  templomban találkozunk, ami eleve  légkört  teremt  ehhez  az  élményhez.
-   Valóban nem  véletlen a templomi  környezet.  De  ha kiviszem  innen a  kegyképet  -  gondoljunk  a búcsújárásra  akkor bár csökken,  de  nem vész  el  a  közvetlen  hatása.  Éppen  ez  a  lényeges  jellemzője:  a  direkt hatás. Ellentétben az esztétikailag ható képekkel, ahol a kép segítségével emlékszem  például  a  modellre.  A  kegyképet  az  teszi  igazán  hatékonnyá, hogy amit ábrázol, az igenis ott van, és most  van  ott,  mindig  abban a jelen  időben,  amikor  én  nézem  a  képet.  Vagyis  csak  jelen  időben él. Azért  használtam  ezt  a  példát,  mert  Csontváry  hatása  éppen  ilyen. Első lépésben direkt, elementáris, és csak a második,  harmadik  lépésben kezdheti  el az ember értelmezni  is  ezt  a hatást.  Így  egy  olyan  képesség kezdheti  el  az ember értelmezni  is ezt  a  hatást.  Így  egy  olyan  képesség korvonalai  bontakoznak  ki,  amit  mi  a  folklórból  ismerünk,  és  ott  úgy nevezzük,  sámánizmus.  Nem  arról  van  szó,  hogy  Csontváry  a szó  min­denféle árnyalatában  sámán  lenne, de az hat úgynevezett rendkívüliségére vagy különcségére még mindig, tehát a "sámáni képesség" a legjobb analógia.
-   A  Csontváry  felvett  név.  A  sámánokról  azt  tartják,  hogy  hat  kéz-, illetve  lábujjuk  nőtt,  egy "csonttal"  többjük  van.  Erre  utalna  Csontváry névválasztása  is?
-   Feltétlenül.  Ugyanis az a bizonyos  fölös számú csont a sámánoknál lehet a teljes fogsor mellett plusz egy  fog. Lehet hatodik ujj, akár kézen, akár  lábon,  de  lehet  bármely  egyéb  csont.  Lényeg,  hogy  fölös  számú legyen. Csontvárynak egy  fölös számú "csontja" volt:  a neve. Eredetileg a  Kosztka  nevet  örökölte,  ami  lengyelül  csontocskát  jelent.  Ha  meg­marad  Kosztka  Tivadarnak,  akkor  is  nyugodtan  válhatott  volna  nagy festővé -  ám akkor ez a "csont" jelentés nem  tudatosult  volna.  Ha megérezzük az analógiát, akkor  kezdünk el  töprengeni  azon  is,  hogy  sámán sohasem  szólalt  meg  hiába.
-   A  tudatosult  sámáni  küldetésnek  vagy  képességnek  megfigyelhető valami nyoma a Csontváry-képeken? Ön az egyik előadásán azt mondta, hogy  feltűnő,  ahogy  a  gyerekek  megállnak  bizonyos  Csontváry-képeknél, és  szinte  megbabonázza  őket  a  látvány.

-   Ez nem sámáni  hatás. Ez a direkt hatás. Gondoljunk csak az Önarc­kép  című  festményére.  Ha  valakinek  van jó reprodukciója róla, érdemes kipróbálni  a  következőket.  Tegye  le  valahol  a  szobájában,  és  egy  idő múlva  azt  tapasztalja  majd,  hogy  a  kép  követi  őt  a  szemével.  Azt  is érezni  fogja,  hogy  ez  nem  pusztán  festői  fogás;  itt  valami  többről  van szó: ez valódi jelenlét a szobában. Tehát egyszer csak észreveszem. hogy itt már nem  merek  levetkőzni,  ilyenkor egészen egyszerűen letakarom a  képet.  Nem  azért,  mert  eddig  csak  Csontváry  volt  bolond,  most  meg már  én  is  az  vagyok.  Egyszerűen  arról  van szó,  hogy  másfajta  hatást gyakorol  rám:  valóságos jelenlétet.  Nagyon  sok  festő önarcképét  ismer­jük.  Tessék  elővenni  bármelyiket.  Egyetlenegy  sem  lesz  ilyen  hatású.
-   Ön  kipróbálta?
-   Igen, de nagyon sokan megtették rajtam  kívül  is. Tessék kipróbálni! Akit  esetleg  valamilyen  bűn  nyomaszt  vagy  valami  terheli  a  lelkiismeretét,  nagyon  rosszul  fogja  magát  érezni  a  kép  közelében.
-  Tudta  Csontváry,  hogy  milyen  hatást  vált  ki  az Önarcképével?
-   Tudta.  Az  Önarckép  mintegy  halmazata  a  tudatosan  -   és  csakis tudatosan -  végrehajtható művészi átírásmódoknak, annak, ahogy a művész a valóság közvetlenül  látható képét átírja, azért, hogy  az a  vásznon hiteles  valósággá  váljék.  Látható  például  a  kanapé  támláján  egy  afféle homorú  félhengeren egy csendélet képe. Ezt általában  nem  szokták ész­revenni,  mert  zavar.  Olyan,  mintha  valaki  bűvészkedne.  Pedig  itt,  az Önarcképen  igenis  a  helyén  van  mindez.  Itt  meg  kell  mutatni,  mit  tud a  festő. Csontváry  összes  látszólagos  torzítása  a  képein  arra  figyelmeztet, hogy  nagyon csak  korlátozott  mértékben  lehet  hiteles  sík vetületet adni a  valóságnak.  Túlságosan  is  hozzászoktunk  ahhoz,  hogy  a  valóságról közel  fél  évezred  óta  minden  lényeges  információt  sík vetületben  kapunk,  illetve  adunk  tovább.  Gondoljon  a  televízió  képernyőjére,  számítógépek  kivetítőjére,  könyvek  ábráira,  a  fotóra...  Márpedig  ez  óriási könnyelműség,  mert  így  nagyon  fontos  minőségek  sikkadnak  el.  Tehát a  legnagyobb  varázslat  az,  ha  meg  tudom  őrizni  azt,  ami  a  valóságból lényeges. Számomra ezt sugallja az a háromszögletű kis fekete motívum, amit a képen Csontváry a tiszta fehér vászon előtt a kezében tart. Egyéb­ként  nagyon  emlékeztett  arra  a  háromszögletű  fekete  kis  magra,  amit az  elhívatás-élmény  kezdetén  a  bal  tenyerén  látott,  és  amire  összpon­tosítva meghallotta a szózatot, hogy „te leszel a világ legnagyobb Nap-út festője,  nagyobb,  mint  Raffaello”.  Ez a  látomás  indította  őt  a  festői  pá­lyára. Leírja,  hogy  hallott  egy  hangot,  még  körül  is  nézett,  hátha  valaki szórakozik  vele.  De  Sehol  nem  volt  senki.  Igazából  azt  sem  tudta,  ki az  a  Raffaello, és  miben  kell  őt  legyőznie.  Csontváry  ugyanis  orvosnak tanult  és  nem  művésznek.
-   Azt  is  közölte  a  hang,  hogy  mi  a  küldetése  célja?  Vagy  azt a  művész  fogalmazta  meg később?
-   Voltaképpen  csak  utolsó  éveiben  sikerült  értelmeznie  az  éle­tét.  Az  elhívatás-élménynek  egy  korábbi  történelmi  példával  való  lé­nyegi  azonosságára jött  rá.  Attila, a  hun király elhívatás-élményéről  van szó.  A  kettő  tartalma  szóról  szóra  megegyezik.  Csontváry  úgy  értelmezte,  hogy ő Attila reinkarnációjaként  született  meg, a  hun  királyokhoz mérhető  súlyú  feladattal.  Csak  ezt  nem  karddal  kell  végrehajtania,  hanem  azzal,  hogy  egy  rendkívül  magasrendű példái  mutat  föl  a  mérték-vesztett  és  pusztulásba  rohanó  emberiségnek.
-   Találunk-e egyéb bizonyítékot arra, hogy ez a küldetéstudat hajtotta egész  életén  át?
-   Nézzük például a Cédrus-képek közül a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban címűt. Figyeljük meg rajta a lovakat, és merjünk hinni a szemünknek, mert bizony rögtön a harmadik az inkább disznó, mint ló. És ha tovább keresünk, akkor találunk lovat, amelyik inkább patkányhoz vagy madárhoz hasonlít, mint lóhoz. Tehát Csontvárytól ez az átlagosnál jóval drasztikusabb figyelmeztetése. Mintha így szólna: "Még mindig nem tűnik fel, hogy ez a ló nem ló? Hát miért nem kérdezed már meg, hogy ha én két esetben tudtam lovat festeni ugyanezen a vásznon, akkor hogyan felejethettem el a harmadik­nál, negyediknél?!” S ha nem teszek fel kérdést, soha nem fogom megtudni, hogy a patkány, a bivaly, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a madár, a kutya, a disznó -  minek a részei. Ezek a Nap-út részei; a Nap-út pedig a világ egy jellegzetes leképezési módja. Ne keverjük össze az asztrológiával, ami az egyéni életsorsnak egyfajta kifejtése. Bár mindkettő állatjegyeket, állattulajdonságokat használ az időegységek megjelölésére, az asztrológia ezeket a személyes életsorsra vonatkoztatja. A Nap-útnak az az ál­latsereglete, amely a Csontváry-képeken előbukkan s amit úgy hívnak, hogy „keleti állatöv", nos, az a személyiségnél tágabb keretekben bontja ki az em­beri életet. Tehát sokkalta egyetemesebb.
-   Igen,  de  még  ha  fel  is  teszi  az  ember  a  kérdést,  a  Nap-út  fogal­mának az  ismerete  nélkül  nem  kaphat  rá  választ.  Mégis a Cédrus-képek azok, amelyek  ennek  ellenére  nagyon  is  jelen  vannak.  Reprodukciói megtalálhatók  gyárak,  irodák,  lakások  falán...
-   Ezért  mondtam  a  beszélgetésünk  elején,  hogy  a  Csontváry-képek hatása  az  első  lépésben  direkt,  elementáris,  és  csak  második,  harmadik lépésben kezdheti  el  az  ember  értelmezni  a  hatást.  És  ekkor  kezd  ki­bontakozni  a  kép  tagoltabb  üzenete.  Érdekes,  hogy  az  a  formalizmus, ami  a  Zarandoklás-képnél  kimutatható  (Nap-út-jegyek),  nem  bomlik  ki a Magányos  cédrusnál. És  mégis,  miért  érezzük  ezt  Csontváry  nagy művének? Mert  ilyen  a  mi  korunk.  Túlságosan  sok  dolgot  indítunk  el  ahhoz, hogy  bármelyikből  is  ki  tudjon  valami  fejlődni.  Ezek  egymás  ellenében igyekeznek önmagukat megvalósítani. Ettől  van egy önmagába tőrt döfő, jellegzetes  mozdulata  a  cédrus-képnek.  Azért  tudunk  erre  ráhangolódni,  mert  épp  ezt  a  heroikus  önmegvalósítási  küzdelmet  éljük  át, mi,  spontánul. Csontváry a cédrus-képekkel kapcsolatban  fogalmazta meg  írásaiban, hogy  "A  cédrus  a  nemzetnek  szóló  példázat,  mégpedig  a  kitartásra".


Mert hiába próbáljuk a cédrust arra noszogatni,  hogy  hamarabb  hozzon gyümölcsöt,  neki  ehhez  ezer évekre  van  szüksége,  hogy  aztán  valóban a  legfenségesebb  gyümölcsöt  tudja  teremni.  Tehát  például  nem  szabad siettetni  a  magyarság  kibontakozását,  amíg  el  nem  jön  az  ideje.

-   Ha  ennyire  szó  szerint  veszem  Csontváry  üzenetét  napjainkra  vonatkozóan,  akkor  nekem  például  a  keletnémeteknek  nyújtott  segítség jut  erről  az  eszembe.  Vagy  ez  már  túl  konkrét?

-   Egyáltalán  nem.  Ez  ennyire  konkrét  is  lehel.  Ott  volt  például a román kérdés  '90  karácsonyán.  Gondoljunk  arra  a  halált  megvető  bátorságra,  arra  az  önzetlen  segítségnyújtásra,  amit  akkor  a  magyar  nép produkált!  Ezt  nem  lehet  imitálni...  de  „visszafizetni" sem.
-   Ön, mint  művészettörténész  próbálja  megérteni  öt.  Hosszú  évek, évtizedek  teltek  el  úgy,  hogy  mi,  emberek  elmentünk  a  képei  mellett. Ez  azt  jelenti,  hogy  ő  várat  magára?
-   Igen.  Nem  egyedi  példa.  Hosszú-hosszú  évtizedek, évszázadok  óta hallgatnak  művek,  jóllehet  kisebb-nagyobb  embercsoportok  ismerik őket.  Nem  jött  el  az  üzenetük  ideje. A Taszini-fennsíkon -  Algéria legdélibb-délkeletibb csücskében  jártam.  Az  őskor  művészetének  paradicsomában  annyi  sziklakép  van, amennyi  sehol  másutt  a  világon.  Megkérdeztük  bennszülött  tuareg  ve­zetőinket, hogyan  fedezték  föl  éppen  mostanában  a  francia  kutatók  eze­ket  a  rejtett  képeket?  És  hogyhogy  nem  találták  meg  eddig?  Azt válaszoltam, hogy nem  Henry Lhote fedezte fel, a helyi lakosok  mutatták meg  neki.  Elképedve  tudakoltuk,  miért  nem  szóltak  eddig  senkinek  a képekről?  Teljesen  visszafogott,  mellékes,  hangsúlytalan  mondattal feleltek:  "Azért,  mert  most jött el az  ideje.”  Tehát  vannak  dolgok,  ame­lyeknek  most  jött  el  az  ideje.
-   Csontvárynak  is?
-   Igen.  Ezt biztosan  tudom.  Bizonyíték  erre  az  is,  hogy  a  reprodukciók  vásárlását  tekintve  Csontváry  toronymagasan  vezet.
-   De  ha  megkérdezi  az  embereket,  miért  veszik,  azt  mondanák:  tetszik.  És  no  comment.
-   Ez  az  első  lépés...

 

http://www.magtudin.org/Kondor-Doszpod-Hollos-Jonas_Katalin_Hatodik_Erzek.pdf

 

 

Téma: Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 7. rész

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása