Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája

2013.01.04 00:07

 

Kiemelt..
Csontváry, a Mágus


Előzmény..
Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája

Pap Gábor - Ne lőjünk egymásra!!! avagy a Dózsa György-féle parasztfelkelés háttere


 

Kapcsolódó link..

Pap Gábor Csontváry kép elemzések

Pap Gábor Csontváry kép elemzések1

Pap Gábor Csontváry kép elemzések2

Szántai Lajos - Csontváry kép elemzések

Magányos cédrus vidi..


 

 

   Csontváry Kosztka Tivadar  (1853-1919)

  Sajátos egyéni stílust alakított ki a torzításaiban és igen kifejező alakokkak népesítette be nagyméretű vásznait.

Ezekkel a képekkel úgy jelentkezik, mint az expresszionista mozgalom magyar úttörője, bár igazi festői értékei inkább a kisebb képeiben mutatkoznak meg: Önarckép, Magányos cédrus.

Vándorlásaiban a látványos helyszínek ösztönözték és ihlették meg.

Így születtek sorjában a Vihar a Hortobágyon, a Mosztári római híd.

A taorminai görög színház romjai, a Mária kútja Názáretben.

A Jeruzsálem, Zarándoklás a cédrusfához, Baalbek, a Tengerparti sétalovaglás hatalmas vásznai, de nem hozták meg számára a sikert.

Az utókor jóval halála után kezdte értékelni, akkor is elsősorban külföldön.



Önarckép című festménye

 

 

"Eredetileg gyógyszerésznek tanult, de tehetséget érezve otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele[3], és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem. "

Festészete egy olyan "hibride" a művészetnek, amelynek megfogalmazását átengedem a wikipédiának...:)

"Nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, magát a „Napút festők” közé sorolta. Az owl weblapcsalád kritikusa szerint:

Művészetét nem lehet meghatározott stílus kereteibe foglalni, egyformán jellemzi a varázsos realizmus, a szimbolizmus, a mitikus, szürrealisztikus hang, az expresszionizmus, a posztimpresszionista dekoratív sommázás, a divizionista megoldás és a neoprimitív iskola üdesége.”
 

 

Csontváry Kosztka Tivadar: Öreg halász című festménye

- A jó és a gonosz kettőssége az emberben

 

A rendkívül izgalmas alkotás egyik érdekessége az a mód, ahogyan megjelenik benne a jó és a gonosz kettőssége. 

A bal oldali részt tükrözve azt látjuk, hogy a nápolyi öbölben, a csónakban ülő öreg halász imára kulcsolja a kezeit, mögötte békés a tenger és a Vezúv. 

Ha a jobb oldali részt tükrözzük, egy koporsóban ülő ördögre lehetünk figyelmesek, mögötte viharos a tenger és kitört a tűzhányó. 

A festmény az életmű kiemelkedő darabja. A nehéz munkában megfáradt öreg halász szuggesztív portréja az emberi sorstragikum egyik legnagyobb hatású kifejeződése a modern képzőművészetben. Csontváry olajfestménye 1902-ben készült (59,5 x 45 cm).

 

Ez egy spirituális szempontból rendkívüli jelentőséggel bíró kép.  Ezidáig én nem is ismertem, nem volt vele dolgom.

Első ránézésre egy megfáradt, botjára támaszkodó halászt ábrázol. Mostanában egész más szemmel nézem a festményeket, máshogy olvasom a verseket, mint régebben. Úgy veszem észre, hogy meg is szólítanak, hogy fejtsem meg őket, dekódoljam azt az üzenetet, amit az emberek felé közvetítenek. A blogomban is van már néhány saját értelmezésem, ami nem minden esetben egyezik meg a “hivatalos”  elemzésekkel. Most is hangsúlyozom, hogy azt senki sem tudhatja, hogy a művész ezt, vagy azt akarta ábrázolni, kifejezni.  Mindenki másképp értelmezi, ez a tudatossági szint függvénye. Én már eléggé “képzett” vagyok, képes vagyok összefüggéseket is felfedezni, analógiákban gondolkodni.

Pár nappal ezelőtt épp Janus ábrázolásokat tanulmányoztam, értelmeztem,… s azt is megállapítottam már elég régen, hogy minden műalkotás létezésünk alapjairól, mozgatórugóiról szól,… a Teremtő Forrás üzenetei a művészek közreműködésével, …ezek várnak dekódolásra. A Janus ábrázolások rávezettek arra, hogyan, milyen szemmel kell nézni egy képen belül a polaritás ábrázolását. Ugyanis a polaritás a mi földi létezésünk vezérelve, a szabad akarat általi  megtapasztalások útja a spirituális fejlődés érdekében. Nem is volt nehéz dolgom, mert a képen hangsúlyos az a függőleges felezőtengely, ami a képet pontosan ketté osztja.  Ez a vertikális tengely a bot,  ami egy közismert fallikus szimbólum,… véleményem szerint a képen (mert csak a “teljes” képen látszik) a megosztás, az elhatárolás a funkciója,… a férfienergia dominanciájához hasonlóan. Érdekes módon az agyunk (mire jó az analóg gondolkodás! :))  ) képe ugrott be a két agyféltekével, a két eltérő funkció minőséggel,… a két agyféltekét a kérgestest választja el egymástól, ami egyfajta hídként üzemel. Mindkét oldalra, minden funkcióra szükség van ahhoz, hogy az EMBER ebben a formájában működőképes legyen. A kép ezt ábrázolja a lehető legtökéletesebben! Minden lehetőség minden emberben benne van,… a szabad akarat dönti el, hogy mi lesz  a meghatározó, melyik energiaminőség. Erre nagyon sok (minden hiteles mű az) irodalmi példa is van,… én József Attilát különösen szeretem. Szóval a boton kívül ez a vertikális tengely még a  fény és árnyék határa, de a háttér is erre vezet rá.  Innen már csak egy lépés volt a két fél kép tükrözése, ami a fenti, nem is olyan meglepő eredményt hozta.  A bal oldali képet pillanatok alatt tudtam értelmezni, azzal nem sok dolgom volt. Nagyon hangsúlyosak a csúcsaikkal felfele mutató háromszög formák, így hirtelen úgy hatot is meg lehet számolni,… ezek a felfele irányuló, égi minőséget szimbolizálják. A háttérben látható tenger víztükre is nyugodt,… az öreg halász keze imára kulcsolódik. Szóval ez a kép teljesen rendben van, pozitív üzenetet hordoz.  A másik oldalt nézve viszont zavarba jöttem először, nem értettem, hogy az iménti séma miért nem húzható rá erre az oldalra is. Ugyanis itt a háromszögeknek csúcsukkal lefele kéne papírforma szerint nézniük. De ez csak a kép felső felére érvényes, mert alul bizony fölfelé irányulnak a háromszögek csúcsai. 

   Azt könnyedén megállapítottam még, hogy a háttér háborgó, a vulkán is kitört,… meg azt is, hogy a szögletes formák a luciferi teremtésre utalnak (ördög válla).  Szóval első nap ennyire jutottam a képpel, de nem hagyott nyugodni, mert valami nagy titkot tartogat, ezt határozottan éreztem.  Azokban a napokban a facebook-os oldalamon is érdekes témákkal foglalkoztam, mint pl.  a kert és a kapu szimbólumvilága. Ennek kapcsán ugrott be az a fantasztikus felismerés, amit szerintem még senki nem vett észre ezen a képen,… bár ezt nem tudhatom, mert nem néztem utána. Azt is olvastam a Janus képek alatt valahol, hogy a régi Rómában Janus kapukat építettek, amik domborúak voltak, s ilyen templomokat is,… ezek úgy üzemeltek, hogy háború esetén nyitva volt a kapujuk, ellenben amikor a környéken béke honolt, becsukták azokat.  A kapu meg az összes kultúrában a női nemiszerv, a vulva szimbóluma.  Sokan tudják, hogy ez dimenziókaput  jelent, erről sok népdal, és egyéb műalkotás is szól. Így nyert végső értelmet a kép. Egyértelműen ezt a képet látjuk  mindkét tükrözött változat alsó felében. Amikor béke van, nyugalom, ima: összhang az isteni minőséggel, akkor a “kapu” zárva van.  A másik oldal viszont viharos, ördögi, negatív energiaminta, olyan, mintha a kéz egy fegyvert fogna ránk,…  itt bizony a “kapu” rendesen ki is van tárva.  Innen már gyerekjáték volt a háromszögek értelmezése is, nyilván nem véletlenül mutatnak csúcsukkal felfelé. Én is írtam már a blogomban erről egy bejegyzést (7 pecsétes titok címmel). Ugyanis a szex (orgazmus) által az ember képes a megvilágosodásra, ez bennünk van. Ez az oka annak, hogy a világunk vezetői (beleértve a papságot is) a témával kapcsolatban erős bűntudatot keltettek az emberben, mocskos dolognak beállítva a szexet,… ez került be a kollektív tudatba is.  A pornográfia, a szex áruvá tétele is ugyanezt a célt szolgálja. Igaz itt is az a megállapítás, hogy a dolgokat a szándék teszi”rosszá”, vagy “jóvá”. A szex is ilyen: ahogy az emberek nagy többségben megélik: alsó csakrás energiaminták: szaporodás, hatalomgyakorlás, függőség,… úgy nem épít, hanem épp rombol. Viszont a lehetőség benne van, hogy általa átlépjük a tér és idő kapuit,… ezt nagyon kevesen tudják, keveseknek is sikerült még megtapasztalniuk, mert ez a lehetőség 7 pecsétes titok volt.  Nagyon fontos lenne azt megérteni, hogy ezt szándékosan tették már több ezer évvel ezelőtt az emberi fajjal!!!  Így élünk a félelem energiájában a szeretet helyett. Ugyanis ha tudnánk, hogy nem csak a fizikai világ az életterünk, akkor nem lehetne manipulálni, félelemben tartani minket,… akkor a haláltól sem félnénk.  Meredek, ugye? De még mindig nincs vége,… mert azóta szinte minden nap mond még valamit nekem a kép. Most kapaszkodjon meg mindenki, mert le fogtok izzadni egy pillanat alatt, én is így jártam, pedig tudtam erről, amit megláttam hirtelen. Nézzétek meg az ördög homlok részét!!!! Na? Mit láttatok? Igen!!!!  Ezek azok a lények, akik rajtunk élősködnek,… nagyon sok helyen lehet erről olvasni, rengeteg műalkotás is ábrázolja őket,… már a sumér agyagtábláktól kezdve,… mondák, mesék alakjai is. Ezek bizony hüllőlények! Az sem véletlen, hogy Csontváry a homlokra helyezte, mert a harmadik szem csakra blokkolása által tudják szívni a vérünket, az energiánkat. Erről is nagyon sok helyen lehet olvasni: élelmiszer adalékok, fluor,  “gyógyszerek”, védőoltások, HAARP, média, oktatás… és még lehetne sorolni bőven.  Egyetlen módja van a szabadságunk visszanyerésnek,… ez pedig a tudatosodás.  Ezt is ábrázolta Csontváry,… mégpedig az öreg szemével, ezek ugyanis pillangószárnyak, ami ugyebár a metamorfózis jelképe,… az alkímiáé. Egy dologból egy merőben más dolog lesz: anyagból szellem. Nagyjából ez fog ránk várni az elkövetkező rövid időn belül,… feltéve, ha képesek leszünk kilépni a megosztottság, a félelem energiamintájából.

Ha jobban megnézzük a képet, akkor lehet látni, hogy a két tükrözött kép mindegyikénél a felső részben látszik még valami fontos.. Az ördögnél plusz figyelő szemek, míg az öregnél angyalok. Ez annál is érdekesebb, mert Drunvalo Melchizedeknél olvastam a kétféle teremtési sémáról, az egyik az isteni, a másik a luciferi. A szakrális geometriáról szóló részben le is van rajzolva, az előbbi az Élet virága motívum, míg a másik ettől eltérően nem rendelkezik középponttal, hanem az olyan, mint a szem, vagyis kettő van belőle (úgy egy, úgy közép). Ez a végső egység és a polaritás igazából (a polaritás, az anyagba zártság a luciferi valóság). Meg is keresem a könyvet, régen volt a kezemben. (Az élet virágának ősi titka). Na, oda akartam kilyukadni, hogy valóban létezhet több szféra, de ilyen is, meg olyan is,… amolyan hierarchia formájában,… továbbrugózva egészen a végső egységig,… ez az ISTEN. Addig bizony nagyon úgy néz ki, hogy hosszú az utunk,… a lelkünk útja.

A jobb oldali képet felfoghatjuk egy luciferi teremtésmodellnek is.  Én az időre utaló képet látok benne: egy homokórát, melynek közepe épp a kép mértani közepében van. Az idő és a tér a mi dimenziókban  értelmezhető fogalmak, ez minden alapja, viszonyítási pontja a harmadik dimenzióban, ahol fizikai testben élünk.  Ahol szellem és anyag találkozik, ott a találkozásnak egy gyújtópontja jön létre. A találkozásnak ezt a gyújtópontját nevezzük léleknek, illetve tudatnak. Egy valóban élő lényben keletkezik a valóban élő lélek, és a vele kapcsolatos tudat. Tehát a tudat a létezőből és a nem-létezőből születik meg.Vagyis amit mi saját önvalónkként oly gondosan ápolunk, mint legfőbb birtokunkat, amiért élünk és meghalunk, a saját énünk, közelebbről tekintve nem több és nem is kevesebb mint egy természeti jelenség. Ez tulajdonképpen egy tulajdonága az anyagnak. Ez elég döbbenetes felismerés,… ezt jelenti a homokóra középső pontja a luciferi oldalon.

A teljes képen érdemes még az összekulcsolt kézre vetni egy pillantást,…  úgy tartja az öreg, mint pl. a gyerekek, amikor egy törékeny pillangót, egy titkot őriznek benne.  Ez annál is igazabb megállapítás, mert ez  a kép legfőbb üzenete. Választhatjuk a természet (Isten) törvényeivel összhangban történő létezést, amit az imára kulcsolt kéz szimbolizál,… de jogunkban áll a másik oldal energiaminőségét is választani, ami az agresszió, a legyőzni akarás, a háborgás,…  Ez az utóbbi sikeresen belénk programozott minőség tartja az emberi fajt rabszolgaságban,… pedig a lehetőség adott a másik oldal dominanciájához is. Rajtunk áll, hogy továbbra is félelemben akarunk-e élni, vagy végre a szeretetet választjuk!!!! Nem akarok senkit ijesztgetni, de ha MOST nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy a tudatosodás által kilépjünk ebből a mókuskerékből, akkor jó néhány ezer évig megint nem lesz rá lehetőségünk!

 

Jász Attila

gondolatai az Öreg halász képről

 

egy öreg halászember arcába rejtem a falat
az élet viharvert mégis erős tűzfalát
szinte látni az egyes köveket egymáson pihenni
homlokzatán

alatta kemény töretlen szem néz ránk
kissé bizalmatlanul
karakteres orr  alatt szélborzolta fehér szakáll

botra támaszkodó kézfején
körme alatti szürkéskék kosz dominál
másként szürkéskék mint a tenge
élete része
mögötte

és a hátteret észreveszi-e majd valaki
megszabadulva a hipnotikus tekintettől
mely olyan akár a kora középkori freskóké

csupán a füstölő gyárkémények árulkodnak a korról
míg ezt a magányos és mérges prófétát
öreg halásznak álcázom
egyelőre

 

"..a szekeres rajzot elküldtem, az egyetlent, hisz a hívást komolyan vettem, egy hozzáértőnek, hogy segítsen feladatom végrehajtásában, nem értette, persze, elutasított, ekkor még meglepődtem rajta, később ehhez is hozzászoktam lassan.."

 


Csontváry Kosztka Tivadar:

Mária kútja Názáretben

 

 

Németh Lajos:
Nagyítható kép  

   - A képet Csontváry 1908-ban festette. Megalkotta tehát már a főművének tekintett Baalbek-et, a taorminai és a tátrai nagy képet, sőt a két cédrust is. Festményeit bemutatta már Párizsban, ahogy ő vélte, teljes diadallal. Megfestette tehát a "nagy motívumokat", bebizonyította, hogy az ifjúkori misztikus elhivatás nem a képzelet szülötte volt, hiszen teljesítette a küldetést. A "Mária kútja" amolyan zárókőnek ígérkezett, stílusa szintézisének. A titokzatos jóslat arról beszélt, hogy túl fogja szárnyalni Raffaellót. Olyan témát választott tehát, amely alkalmas volt ennek bizonyítására, az összevetésre.

Az a gondolat, hogy a reneszánsz és a barokk festők témaválasztásához hasonló jelenetet fessen, már korábban felmerült benne. Mikor még a nagy Tátra képpel birkózott, ám úgy vélte, hogy a monumentális feladatok megoldására még nem érett meg, a múzeumokat tanulmányozta. Zavarta a barokk mesterek csapongó fantáziája, ezért elhatározta, hogy Betlehembe utazik, a helyszínen tanulmányozza Jézus születésének a helyét és az impressziói alapján fest "egy világraszóló képet". A helyszín azonban nem nyerte meg a tetszését, de a biblikus téma tovább is foglalkoztatta. Nemcsak a "Fohászkodó Üdvözítő", a "Passió" mutatja ezt, hanem a kisméretű "Hídon átvonuló társaság" című képe is, amelynek az egyik motívuma minden bizonnyal "Menekülés Egyiptomba" jelenet. A keresztény mitológiából merítő művei között a főmű azonban a "Mária kútja". Valóban szintetizáló mű, Csontváry stíluseszménye és sajátos mitológiává szilárdult világképe úgyszólván modellszerű, tiszta képletként tárulkozik fel benne.
                                                                                                                                                                  
Mária kútja Názáretben napjainkban

A motívum, a Názáret szélén található és Máriáról elnevezett kút, ma is létezik, bár eléggé átalakítottan és környéke is megváltozott.                  

A múlt század végi leírások szerint azonban topográfiailag, struktúrájában lényegében hasonlított a Csontváry képén láthatóhoz. A festmény a kút mindennapjainak egy pillanatát jeleníti, vízért jövő, korsót töltő és korsót vivő asszonyok, leányok, mosó alakok, állatok itatása, - a mindennapi reális jelenet figurái között megjelenik azonban Mária a kisdeddel és a többi figurától hangsúlyozottan eltérő léptékben Máriát adoráló alakok. Mária mozdulatával, testtartásával némiképp elkülönül a kút körül szorgoskodóktól, bár a mellette álló és a vályúba vizet öntő figurával van némi kapcsolata. Elkülönülése ellenére azonban vizuális értelemben a kút körüli jelenet szerves része. A képben tehát két szféra és idődimenzió találkozik: a Mária által képviselt mítosz világa és az ezt hordozó "időtlen idő" illetve a mindennapi élet konkrét realitása a maga konkrét idődimenzójával. Csontváry a festményben e két realitást és idődimenziót szerves egységbe fogta össze, mégpedig a kompozíció, a térszerkesztés és a motívumok jelentésrétegének a szövevényes rendszeréből alakuló egységbe.

A festmény monumentális méretű, 3,80X5,50 m, azaz csaknem panoráma méret. A húsz figurát, állatalakokat és tájképi elemeket felvonultató jelenetet egy látókúpba tömörítette, de figyelemmel volt a nagy méretből következő látványtorzulás kiküszöbölésére is. A látókúpon belül bonyolult szerkezetet alakított ki, amely a festmény folyamatos "olvasását" követeli meg, a motívumok egymásutánja, egymáshoz illetve az egész kompozíciós rendhez és a benne feltárulkozó jelentéskörhöz való viszonya ugyanis többszörösen meghatározott.

Bár a kút körül a mindennapok tevékeny élete zajlik, mégsincs szó tulajdonképpeni elbeszélésről, időben kibomló folyamat ábrázolásáról, a festmény egyidejű történéseket rögzít, a kút mindennapi életének egy pillanatát általánosítja. Ebbe az egyidejűségbe kapcsolódik Mária alakjával és az adoráló figurákkal a szimbolikus időfaktor. Az adoráló figurák a festménynek a komplementer színeken alapuló színkompoziciója révén formailag a jelenet szerves részét alkotják, beletartoznak az egyöntetű vizuális rendszerbe, ugyanakkor hangsúlyozott léptékeltérésük miatt a reális idő és tér láncolatba szimbolikus dimenziót kapcsolnak. Ha művészettörténeti előképet keresünk, klasszikus modellként Hugo van der Goes "Portinári oltár"-ának imádkozó angyalfiguráira utalhatunk. A különböző időbeli momentumoknak az egyidejűsége tehát különféle szintek egyidejűségét jelenti, a kút körüli életnek az adott pillanatban rögzített jelenetének és a kút szimbolikus jelentéséből fakadó, szimbólumokban testet öltő, mitológiai időnek, tehát az "időtlen időnek" a találkozását egy konkrét jelenetben. Hogy e két szintet egy egységes vizuális rendszer részévé tudja tenni és így biztosítsa a valódi stílus létrehozásához szükséges egyöntetűséget, ahhoz a legfontosabb teendő a konkrét időnek, a kút körüli élet adott pillanatának az életképi szituáció véletlenszerűségéből egy magasabb, általános érvényű szintre emelése volt, azaz a jelenetnek magának is időtlenné kellett válnia, hogy találkozhasson a Mária által képviselt időtlenséggel. Csontváry ezt úgy oldotta meg, hogy a reális jelenet figuráinak szimbolikus töltést adott, ezzel a kút mindennapját rögzítő látvány fölülemelkedett önmaga térbeli és időbeli konkrét pillanatszerűségén. A zsáner elemet - amely mindig partikuláris és ezért opponál az állandóság elvével - a minimálisra redukálta. A figurák között ugyanis, eltérően a zsánerképek általános vonásától, elenyésző az interakció, csupán a kompozíció egésze vetületében jelentéktelen figurák között van cselekménybeli kapcsolat (a két mosó figura), a többiek a történés szempontjából és egymástól függetlenül állnak egymás mellett és mögött, kapcsolatuk szimbolikus jelentésükből fakad vagy pedig kompozicionális. A korsót vivő lányok mozgása, vonulata kultikus táncra utal, az életforrás körüli örök körforgást jelzi. A boltív alatti figurák között félreérthetetlenül szimbolikus értelmű alakok találhatók, mint a Mária mögötti élet és halál kontrasztot képviselő kékruhás fiatalasszony és a feketekendős öregasszony alakja vagy a vályúba vizet öntő figura - Csontváry -, aki az életet adó vizet tovább adja. A figurákat a szimbolikus jelentés a mitologikus-szimbolikus szféra egynemű közegének az összetevőivé teszi, ezzel a reális történés pillanata a mitikus időben való állandó létezéssel, egyidejűvé válhatott és ezzel maga is időtlenné transzponálódott.


A másik megoldandó feladat a két idődimenziónak az azonos vizuális-képi egységbe való kapcsolása volt. E vizuális egységet két tényező biztosítja. Egyrészt a színkompozíció, amely a kiegészítő színek ütemes váltogatásával, a világító színfelületek egybefűzésével fogja össze a motívumokat. Másrészt pedig, hogy a sokrétű kompozíciós szerkezetet végső fokon meghatározza a dongaboltozatból alakuló félkör által szervezett középponti kompozíciós elv. E félkört hangsúlyozza a korsót vivő leányok alakjának a hajlása. Anatómiailag szervetlennek hatnak e figurák, a kompozíciós logika ugyanis fölébe került az anatómiai hűségnek - hasonlóan Cézanne késői fürdő jeleneteinek a megoldásához. Ugyancsak a központi kompozíciós elvnek rendelődött alá a kép térszerkezete is.

A festmény térértelmezése lényegében megmarad a centrális perspektíva elvnél, jóllehet bizonyos megoldásokkal lazítja annak szigorát, némiképp keverni látszik az átlós és a frontális perspektívát. Csontváry írásaiban számtalanszor bírálja a vonalperspektíva merev használatát, mérnöki távlatnak, "holt perspektívának" nevezi, amellyel ő az érzés távlatát állítja szembe. E képen megfigyelhető, hogy a központi elrendező elv logikája szerint némiképp módosítja a perspektivikus hálózat mértani rendjét. Az átlós és a frontális perspektíva érzékeltetésével a képsíknak domború illúziót ad, ezzel kerüli el a panoráma méretből fakadó szétszóródást. A nézőpont lényegében megmaradt a középpontban, azaz Mária alakjával merőleges, a horizontvonal is lényegében Mária fejének a magasságában húzódik. A kép szerkezeti rendjét azonban hangsúlyozott átlós erővonalakkal feszültté teszi. A szerkezeti rendszer kardinális pontja a kútboltozat zárófala, amelynek Csontváry ambivalens téri helyzetet adott. Az első pillantásra úgy hat, mintha e sárgás-fehéren villámló felület a képsíkkal párhuzamos lenne, az egymás mögött rétegződő képsíkokban helyezkedne el. Az első képsíkon ugyanis, azaz a tulajdonképpeni képsíkon, az adoráló figurák kis csoportja látható. A dekoratív színű kis alakok sziluetthatásban, mélységre való utalás nélküli foltokként rajzolódnak az elülső síkra. Az ülő Mária, a kőpárkány, a vályú már tömegesebb térréteget alkotnak, amelyet a kútboltozat alatt álló figurák sora követ. Ezt a frízszerű csoportot zárja a kútbolt felfénylő hátsó fala. Ha jobban megnézzük azonban a kút téri elhelyezését, kiviláglik, hogy a zárófal helyzete tulajdonképpen nem párhuzamos a képsíkkal. A kút tájolása ugyanis a képsíktól átlósan eltér, szöget zár be. Ha megszerkesztjük a perspektivikus hálózatot és megkeressük az iránypontot, ez a kép balsarkában elképzelt fiktív nézőpontnak felel meg. A fal ambivalenciája tehát abban rejlik, mintha a két nézőpontnak ugyanaz a főpontja lenne. A balsarki fiktív nézőpontból a hangsúlyozott rövidülésű lépcsők perspektivikus vonalhálózata a horizonton lévő enyészpont felé fut, ám az enyészpont felé futó vonalak mintha a horizontvonalnál irányt váltanának és a képsíkkal párhuzamosra fordulnának, az addig erőteljes mélytérre utalás megtörik, a vonalak mintha "kisimulnának" a síkkal párhuzamosra és ezzel a kép síkszerűsége hangsúlyozódik. Ezt a hatást több más tényező is erősíti. A kút dongaboltozatának a perspektivikusan látott domború és homorú fala kiegyensúlyozza egymást és ezzel leblokkolja a vonalhálózatnak az enyészpontra utaló mozgását. A kút hátsó fala derengő sárgás-fehér színével a telihold benyomását ébreszti, anyagtalanná válik, az előtte lévő figurák sziluettje úgy rajzolódik e sárgás alapra, mint a középkori képeken az aranyalapra rajzolódnak a figurák. E hátsó falsík lényegében szellemileg és formailag hasonló funkciót teljesít, mint a középkori képeken az aranyalap. A figurák frízként sorakoznak, a képsíkkal párhuzamos helyzetben, jóllehet valóságos téri helyük a képsíkkal átlós perspektivikus hálóba kötné őket, mégsem ezt hangsúlyozzák, hanem a középponti Mária figura helyzetéhez hasonlóan a középponti nézőpont irányába fordulnak.

A baloldalról induló átlós szerkezetnek megvan az ellentéte, a jobbról induló, a képsíkkal ugyancsak szöget bezáró, átlós vonalhálózat. Az itatóhoz menő állatok alakja indítja e perspektivikus hálózat irányát, hangsúlyozza a kútkáva kockaköveinek a perspektivikus rövidülése és végső akkordja a korsót vivő lányok sora. A lányok sora a kútboltozat ívétől indul és erőteljes s kanyarban fordulva a mélytér, a balloldali enyészpont felé irányul. De ahogy a baloldalról induló erővonalak megtörtek, úgy ez a jobbról induló és az enyészpontra agresszíven utaló irány is a középpontban megtörik, sőt, a lányok sora hirtelen visszakanyarodik. A domb oldalán lévő kőpárkány is ellentétes irányt kapcsol a szerkezetbe, az utolsó, legtávolabb lévő lányalak pedig a kút felé jön, a fején lévő korsó és mozdulatának az iránya tehát visszakanyarítja a kifelé utaló mozgást a képelőtér felé. A figura téri helyzete is visszacsatol, de ezt hangsúlyozza szimbolikus jelentése is: a körforgás kulcsfigurája.


A két alsó sarokból induló, meredek szögű, átlósan a mélytérben lévő enyészpontokra utaló vonalak hálózata tehát nem fut végig a horizontvonalig, hanem a középmezőnyben a képsíkkal párhuzamos síkba szelídül, és ezzel a középponti kompozíciós elvet, a kút félkörívének és a Mária alaknak a kompozíciós hangsúlyát támogatja. Ugyanezt az elvet hangsúlyozza a kép fényértelmezése is.

A fényforrás meghatározásának a centrálperspektivikus ábrázolásában általában igen nagy szerepe van, hiszen az árnyékolás mindig a plaszticitás eleme és ezzel a mélytér illúzió ébresztője. Csontváry festményén nehéz meghatározni a fiktív fényforrások helyét. A legszembetűnőbb, hogy az alakok lényegében nem vetnek árnyékot. Az árnyék jelzése néhány helyen figyelhető meg csupán, különösen a két legnagyobb méretű korsós lány alakján, ezenkívül az egyik kockaház oldalán is felcsillan a rézsút fény. E jelzések szerint baloldalról jön a fény, mintha az abban az irányban lemenő nap sugarai vetítődnének a jelenetre, e fény verődik vissza a kútboltozat zárófalán is. De ha balról jövő, rézsút fényről lenne szó, akkor az alakok árnyékot is vetnének. Csontváry tehát a képen nem naturális fényeffektusokat rögzített, illetve ezeket csak részben, inkább a középkori képek megoldásával rokonmód a dolgok önfényűségét hangsúlyozta. A kép fényértelmezése tehát transzcendentális. A kép középponti fényforrása ezért nem is a képen kívül elképzelhető világító test, hanem az annak fényét visszaverő, a teliholdat asszociáló kút-zárófal, amely a képen hátfényként jelentkezik. A hátfénynek megfelelően az előtte rajzolódó alakok síkszerűbbé váltak, úgy rajzolódnak a fénymezőre, mint a Máriát adoráló alakok az elülső képsíkra. A fénynek a naturális effektusokat átfogalmazó értelmezése tehát kettős célt szolgál: egyrészt transzcendentális értelmű, segíti a konkrét jelenetet a mítosz szintjére emelni; az aranyalaphoz hasonlító félkör elvont teret hoz létre, amely egyszerre szolgál ideális síkként és a végtelenség szimbólumaként. Másrészt a hátfény lehetővé tette a monumentális stíluseszményt hordozni tudó, síkszerű, dekoratív alakítást. Ugyanakkor a felfénylő, teliholdszerű félkör központi kompozíciós meghatározóvá válhatott.

A központi kompozíciós elv másik meghatározója és a kép tulajdonképpeni eszmei és formai fókusza Mária alakja. Ülésének iránya, köpenyének a ritmusa kompozicionálisan ellensúlyozza a boltív tömegét. Mária alakja és a fénytvetítő zárófal a transzcendentális szféra két pólusát alkotja, közöttük zajlik az emberi élet, de az is már szimbolikus jelentésekkel átszőve. A szem tehát bármely irányból indulva "olvassa" a képet, követi a perspektíva vonalainak az irányát és a színek ütemét, mind az egymásutániság rendjében, mind a motívumoknak egymáshoz és az egészhez való viszonyában, eljut az eszmei és a formai fókuszhoz, Mária és a holdszerű háttér középponti helyzetéhez illetve e két pólus között zajló szimbolikus világhoz.


Mária a kép középponti magva, Csontváry azonban a keresztény mítoszt és ikonográfiát saját mitológiájának a jelképrendszerébe illesztette. A reális térbe és időbe a szakrális teret és a mitikus időt bekapcsoló Mária figurának a jelentése ugyanis többrétű. Részben - mint az adorálók kezében a liliom is mutatja - Szűz Mária. Másrészt az anya, mint az életforrás, a termőföld szimbóluma. Ugyanakkor, mint ahogy erre dr. Pertorini Rezső rámutatott Csontváryról szóló patográfiájában, a képet átszövi a holdmotívum, Mária a hold úrnője. A hold a keresztény ikonográfiában is szerepel Mária ikonográfiái attribútumai között, más mítoszokban és az alkímiában pedig kapcsolatos a vízzel és a tengerrel.

Az égitestek különösen fontos helyet foglaltak el Csontváry sajátos mitológiájában és kitüntetett szerepet kapott a hold is. Szerepelt már hangsúlyosan korai képein is ("Holdtölte Taorminában"), az athéni sétakocsizást jelenítő képen pedig már mitikus jelentést is hordott. E képen több olyan motívum van, amely egyértelműen a teliholdat vagy a holdkaréjt asszociálja (a kút boltíve, a zárófal, Mária hajfonata).


A hold szimbolikus értelme a különféle mitológiákban ugyancsak sokrétű, és ahogy a cédrus képekben Csontváry ősi, archetipikus képzeteket élesztett újjá, e képén is többrétű jelentéskört, ősi szimbólumokat foglalt össze és illesztett mitikus világképének a jelképrendszerébe. A hold általában, mint a nap fényét visszaverő égitest, amely alakját változtatja, többféle fázison át alakul és születik újjá, az asszonyi princípiumnak a jelképe, így a periodicitásnak, a transzformációnak, a szüntelen újjászületésnek, a növekedésnek, a biológiai ritmusnak a szimbóluma. A hold az első halott, s mint ilyen az ember számára a létezés új módozatainak a jelképe, átmenet az életből a halálba és fordítva. Szerepel a reflektív megismerés és a szépség szimbólumaként is. Általában kapcsolatban van a vizekkel, az eső csinálója, a bőség és a forrás szimbóluma. A hindu mitológiában egyszerre jele az ég és a pokol kapujának. Általános a tengerrel való kapcsolata, az apály és a dagály ura. A héber mítoszban a zsidó nép jelképe, általában a sémi mítoszokban nagy szerepet játszik, hiszen a sivatagi vándor népeknek, a karavánoknak a jótevője, vezetője. A mélypszichológia magyarázataiban az álomnak és a tudatalattinak a jele, az alkímiában pedig általában kapcsolódik a vízzel, a nedvességgel, a hideggel - és folytatni lehetne a különféle szimbolikus értelmezések sorolását.

Magától értetődően Csontváry a holddal kapcsolatos mítoszokból, szimbolikus értelmezésekből keveset ismert, bár a "Mária kútja" festése idején megismerhetett már teozófiai írásokat és keleti mítoszokat. Nagyobb szerepet játszott azonban ismereteinél az archetipikus szimbólumok iránti hallatlan intuitív készsége. A hold és vele kapcsolatban a víz, a tengerként hullámzó homok, mint az utak és vizek jelképe, Mária, mint a keresztény szűzanya és mint a női nem, a termékenység, az életforrás szimbóluma feltétlenül, akár tudatosan, akár öntudatlanul, motiválta képe jelentéskörét. Ez indokolja a Mária mögötti alakok szimbolikus megfogalmazását és a rejtett önarckép kiemelését. E vizet töltő figurának nemcsak az a feladata, hogy az életforrásból vizet töltsön az élőlényeknek, hanem az ő alakja alkot hidat a transzcendentális szféra, a mítoszok világa és az evilági mindennapi élet között. E szerepet Csontváry tudatosan magára vállalta, sőt ebben látta elhivatását.

A kép szimbolikája Csontváry világképéből fakad, ugyanakkor lényegében beleillik a szimbolista, a preraffaelita és a szecessziós szimbólumértelmezésbe, hiszen az életforrás és Mária, mint többértelmű szimbólumhordó jelkép ugyancsak kedvelt témája volt a századforduló művészetének. A kép stílusa is a posztimpresszionizmus számos elemét foglalja magába. Az impresszionizmus analitikus szemlélete után került előtérbe a posztimpresszionizmus stíluskeresése, szintetizálás utáni vágya, elég csak Cézanne és Gauguin nagy kompozíciós terveire utalni. Ezekkel vethető össze Csontváry képe is, mint a szimbolizmus és a szintétizmus elveit egyesítő, homogén stílust kereső művészet egyik legnagyszerűbb példája.


Forrás: Jelenkor (irodalmi és művészeti folyóirat), 1977/9. 815-819. oldal

 


Romváry Ferenc:


Csontváry nem volt bibliafestő, bár a Mária kútja Názáretben némileg ellentmond ennek az állításnak. Amikor 1880 októberében egy belső hang addigi tétova útkereséseinek megálljt parancsolt és élethivatásul a festészetet jelölte meg számára, egyúttal a festészet klasszikus hagyományával való szembesülést, a Raffaellel való megmérettetését is feladatul tűzte ki számára: "Te leszel a világ legnagyobb ... festője, nagyobb Raffaelnél!" 1881-ben a Vatikánban, a műkincsek birodalmában azonban Csontváryt Raffael művei nem tudták lázba hozni, ugyanis nála az élő természetet nem találta, és még azt is megállapította, hogy a régi nagy mesterek az "isteni természetet hűségesen nem szolgálták, idegen szellemnek voltak hirdetői, és ez nem volt az igazi Isteni". Később írja Nagy önéletírásában, tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Lessing tanácsa, amely szerint csak az lehet nagy festő, aki Krisztus életével foglalkozik, rá nem vonatkozik. Ezt akkor írta már, amikor Munkácsy nagy biblikus képei is tanulságul szolgálhattak számára. 1903-ban a Betlehembe tartó hajóúton, a szörnyű tengeri viharban a sors, a láthatatlan isteni akaraterő kihívását vélte felismerni. Betlehem, Názáret és Jeruzsálem korabeli sivár valósága azonban semmiképpen sem hevítette a bibliai történetek képi megfogalmazására.

Liliomos részlet a műbőlCsontváry Máriája az anyaság megtestesítője, egyúttal bibliai személy is, bizonyság rá attribútuma, a liliom. Klasszikus kompozíció. A kép középpontjában Mária a gyermekkel, alakja azonban - középkori festményekhez hasonlíthatóan - kimagaslik a képen lévő többi szereplő sorából, sőt az architektúrát is megnövelte, mely noha szinte aprólékosan pontos, mintegy mandorlaként övezi Máriát, keretbe foglalva a kútnál serénykedő alakokat. Mintha nem azonos távolságból festette volna őket. A víz, az élet vize, itt már az élet forrásából fakadó örök körforgás ősi szimbólumaként jelenik meg. A korsós nőalakok ritmikus mozgása, kúttól távolodó, kúthoz visszatérő lassú méltósággal lebegő figurái a folytonosan ismétlődő élet állandóságát sugallják. A háttér kopár domboldalán elszórtan látható kubusszerű házak a topográfiai hitelességet hivatottak erősíteni. Németh Lajos találó megállapítása szerint Csontváry Mária kútja Názáretben című festménye a nagy összefoglaló stílus jegyében született. Festői fejlődésében hosszú utat tett meg Selmecbánya leíró naturalizmusától Castellammare di Stabia naiv expresszionizmusától, a Tátra panteizmusától, a Baalbek objektív látásától, a Zarándoklás mítoszteremtésétől, amíg eljutott a Mária kútja Názáretben stílusteremtő szándékáig.

A Mária kútja Názáretben szerepel Csontváry 1908-es, Városligeti Iparcsarnokban rendezett kiállításának katalógusában, de szállítás közben megsérült, így nem állíthatta ki. Nem szerepel a kép a berlini katalógusban sem. A képet, bár kivitték Belgrádba, de valami okból kifolyólag a szállító láda felbontatlan maradt.

Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999, 136. oldal

 



Pap Gábor:

 

   - A Hídon átvonuló társaság és a Zarándoklás kristálytiszta, könnyen áttekinthető kozmikus képleteivel szemben a Mária kútja Názáretben című Csontváry-festmény (1908) lényegesen nehezebb feladvány elé állít bennünket. Mindenekelőtt feltűnő a figurák sokasága. Alaposabb utánanézésre azután kiderül, hogy a Bikát kivéve valamennyi Napút-jegy kétszer jut szerephez a képen.

Először lássuk a "fő" jegyek megtestesítőit! A Rákot és a Bakot azonnal elárulja a "híd", amely ezúttal egy kút-építmény kapuívéből rajzolódik ki. A mű középpontjában a Halak képviselője trónol, a Hajótörésből már ismerős alakváltozatban. Mellette a Vízöntő figurája Csontváry arcvonásait viseli - nyilván nem minden célzatosság nélkül! (Láttuk már: ez "keresztelői" szerepkör!) A mű vízszintes tengelyének két végpontján a mozgást indító Nyilas- (a jobb szélen), illetve a szobornyugalmú Ikrek-képviselet látható. Az eddig elemzett Csontváry-képektől eltérőleg itt az egyes jegytulajdonságokat képviselő ember-, illetve állatalakok nem önmagukban hordozzák "kiegészítő" ("misztikus") jegytulajdonságaikat, hanem ez utóbbiak mintegy kiszakadnak belőlük, és önálló alakzatokba öltözve, olykor a képfelületnek egészen más részein bukkannak fel.

Néhány figyelemre méltó mozzanatra itt is külön kell rámutatnunk. A Nyilashoz tartozó "közbülső" (a hangulati-érzelmi síkot meghatározó) Oroszlán-jegytulajdonság láthatatlan, csupán a működése (korsót tartó kéz) árulja el jelenlétét. A Rák kiegészítő Mérleg-sajátságait olyan figura képviseli, aki harmónia-teremtés helyett a méricskélést tekinti feladatának. Ennek megfelelően a "fő" Mérleg-alakzat képtelen biztonságos menedéket nyújtani a hátán (nyereg, azaz tartós védő-környezet nélkül!) gubbasztó, rémült tekintetű gyermeknek. Ennek a figurának a kiegészítője, a hasonlóképpen rémült arcú anya a kút boltíve alatt, jobbra, a mellén hordozza gyermekét, de a felneveléséhez szükséges harmónia szemmel láthatólag hiányzik a környezetéből. És hogy a képen megidézett létállapotban végső soron a gyermek körül sűrűsödnek a gondok, azt drámaian példázza a Szűz-höz tartozó ("misztikus") Ikrek-alakzat különös szereposztása: az egyik gyermek sötét, kiismerhetetlen állattá változott! (Az előtérben, háttal nekünk, iszik a medencéből.)

Csontváry Mária kútja Názáretben című festménye tehát a jelek szerint egyfajta tragikus széthullás állapotát idézi meg. Az eszmeiségre utaló "fő" jegytulajdonságok itt rendre elszakadnak a nekik megfelelő - mint tudjuk, a hangulati-érzelmi síkot meghatározó - kiegészítőktől, a "közbülső" vagy "misztikus" jegytulajdonságoktól. (Ha még emlékszünk rá, a Hajótörés című képen a testiség vált el a szellemiségtől!)

Végül még két figyelemre méltó mozzanat. A Nyilas alakzata a jobb szélen a szó szoros értelmében "három részre szakadt", hiszen alsó fele az előtte inni készülő kecskeféleség kifejezetten lóra utaló altestében rejtőzik, míg felfelé tevenyak és -fej jelzi az "elfajulás" másik lehetséges módját. A velük átellenben elhelyezkedő Ikrek-képviselet viszont örvénylő mélység felé tart...

Eddig csupán a Napút-jegyek képviselőit azonosítottuk Csontváry festményein - már akár a maguk szűkebb, akár a Tejútrendszer tágabb kozmikus környezetében. A Mária kútja Názáretben című kép esetében azonban annyira feltűnő a bolygó-minőségek jelenléte, hogy nem kerülhetjük el a megemlítésüket. Korsók a nőalakok fején - ez Csontváry jelhasználatában annyit jelent: bolygók az egyes állatövi jegyekben. Telő korsó: telő fény, ürülő korsó: fogyó fény. (Az egyes bolygók azonosítása a nekik megfelelő korsókkal nem célja mostani vizsgálódásunknak!)

Forrás: Pap Gábor: A Napút festője Csontváry Kosztka Tivadar
Pódium Műhely Egyesület, Debrecen, 1992, 21-23. oldal

 


A Mária kútja Názáretben című festmény esetében drámaian új és más módon el nem nyerhető felismerések birtokába juttathat bennünket a homorú tükörrel végrehajtott manipuláció. A kút boltívének mentén végzett anamorfotikus tükrözés először is azt teszi világossá, hogy a kép főszereplője nem Mária, hanem a Csontváry arcvonásait viselő Vízöntő-figura. A "visszatorzítás" révén azután az is észlelhetővé válik - dr. Kövecs Gyula kiskunhalasi főorvos telitalálata! -, hogy a Vízöntő korsójából kiinduló vízsugár egy másik, hozzánk közelebb eső "fantom-korsó" szájába ömlik, amelynek fülei a tőle jobbra és balra elhelyezkedő két fekete állat lelógó fehér füleiből képződnek. Ez a formáció az eredeti festményen egyáltalán nem mutatkozik, hanem "szétzilálódik" egyéb élő és élettelen képrészletekbe.

Forrás: Pap Gábor: A Napút festője Csontváry Kosztka Tivadar
Pódium Műhely Egyesület, Debrecen, 1992, 27. oldal


 


Mária kútja Názáretben ma

 

Eredetileg ez a forrás szolgáltatta a vizet Názáretnek
már a Jézus előtti időkben is.
Mária kútja Názáretben ma
Több, mint 2000 éves vízforrás


A Mária kútja felé épült templom Názáretben


Forrás: http://www.bestchristiantours.com/israelphotopages

 

RUDNAI GÁBOR
CSONTVÁRY: MÁRIA KÚTJA NÁZÁRETBEN
Kép- és verselemzés

A szegedi árvíz s a tengeri vihar, az elemi csapások után a názáreti szent hely a békés, éltető forrás élményét nyújtja Csontvárynak. "Asszonyok, ti vagytok az én szememben a termőföld" - így vall a festő a nőkről; az anyaság, a termékenység a víz motívumához kapcsolva jelenik meg a képen. "Hajótörés" c. festményén az anya gyermekével még oldalra szorult, itt a főhelyre kerül.

"Mária a kép középponti magva, Csontváry azonban a keresztény mítoszt és ikonográfiát saját mitológiájának a jelképrendszerébe illesztette. A reális térbe és időbe a szakrális teret és a mitikus időt bekapcsoló Mária-figurának a jelentése ugyanis többrétű. Részben - mint az adorálók kezében a liliom is mutatja - Szűz Mária. Másrészt az anya, mint életforrás, a termőföld szimbóluma." (Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar: "Mária kútja Názáretben". Jelenkor. 1977. szeptember, 818. o.)

A képen különböző életkorú gyermekek jelennek meg: a háttérben álló nő csecsemőt dajkál, az előtérben egy másik anya hátán viszi kisgyermekét, a liliomot hozó nő kézen fogva vezeti fiát. Szinte mindnyájan egy átlós vonal mentén helyezkednek el: az átló áthalad a gyermek Jézust tartó Mária és a vizet öntő Csontváry figuráján. Az itatóhoz sereglő állatok közül három van felszerszámozva, a ló nyergében burnuszos arab ül - talán a napkeleti bölcsek egyike. A háromkirályokat Betlehemből Názáretbe helyezi át. A képen ő is egyike a háromkirályoknak, elsőnek érkezett, a nyereg két oldalára erősített korsók közül az egyiket lecsatolta, vizet önt belőle az itatóba. A "háromkirályok" folytatása a Magyarok bejövetelének teveháton ülő főalakja maga Csontváry, aki hódolóból a hódolat tárgyává lép elő. Egy másik lehetséges értelmezés: Csontváry = József, azaz tagja a Szent Családnak, ugyanúgy, mint a hídon átvonuló társaság a képen (ott a bibliai téma: menekülés Egyiptomba).

 


 

JÁNOSY ISTVÁN
CSONTVÁRY: MÁRIA KÚTJA

Itt ülök a kúton kicsimmel köztetek,
s ti jöttök, merítitek a vizet.

Itt testvérré békél fehér, színes, csavargó, kalmár, paraszt.
Vizem magába térni bárkit egy percre itt maraszt.
Mert én nem adok néktek sem pénzt, sem mámorító bort,
se hírnevet-hatalmat. Távol tőlem az emberi hóbort.
A megtévedteket is köpenyem alá veszem,
csak a méhben magzat-ölést nem szenvedhetem.
Adok ingyen vizet-levegőt s a nőknek a szíve alá
bimbót - és körzetemből elűzöm a Halált.
Itt hancúznak gyermekek a köpenyem alatt.
Itt isznak mellettem birkák, tevék, szamarak.
És ha az alkony lángjai szikrásra fölékszereznek,
ők csak születnek, egyre többen lesznek.
Ide vágynak, akiknek ágyukról nem lehet
felkelniük: légszomjas haldoklók, betegek.
És mint a körhinta sávvá nyújt színeket:
itt futnak körbe korsós nők, állatok, gyerekek.

Mind, kiket gondok, rémálmok űznek,
jöjjetek palástom alá, igyatok vizet.

 

 

A vers Mária monológja. A képen kívül utal költőkre is: Vörösmartyra, Rilkére (utóbbira a körhinta-embléma). Vörösmartyra: "Mert én nem adok néktek sem pénzt, sem mámorító bort, / se hírnevet-hatalmat." Felidézi ez a három vándor alakját a Csongor és Tündében, de még ennél is közvetlenebbül A merengőhöz című versben visszatérő hármas életcélt: "Mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, / A telhetetlen elmerülhet benne, / S nem fogja tudni, hogy van szívöröm"; "Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, / Földön honát csak olyan lelheti." A három vándort a festményen megjelenő háromkirályokkal lehet azonosítani. "Kincs, hír, gyönyör" hármasságából Csontváryt a hír vonzza, fejedelemként jelenik meg a Magyarok bejövetelében. A kincset elutasítja: "A nagy vagyonnal ritkán párosul az ideális élet, / a jóllakott sas naphoz nem közelít, / súlyos testtel, tele gyomorral repülni nem lehet / az anyag, a test csak eszköze az ideális életnek." (Csontváry verse. Pertorini 145. o.) A "gyönyör", a szexualitás is kora negatívumai között szerepel, női torzó formájában a "Próféta"-kartonon. (Pertorini 149. o.; Németh Lajos 117. sz. kép) De állást foglal a tudományos kiszámítottsággal szemben is: "Ma már nem titok, hogy a görögök érzéke az isteni ihlettel összeköttetésben volt, de az sem titok, hogy a rómaiak Bacchusszal összeköttetésben állottak, a perspektívát nem érzéssel, hanem számozással pótolták. Még a XV. században is Leonardo mérnöki távlatával szemben az egyetlenegy Raffael volt az, akit a pozitívum ihlete meglátogatott és a plein air távlatba beavatott, de a legmagasabb fokot ő sem érte el ... a rómaiak alkotásai a görögök utánérzéséből, utánzatából, főleg pedig a kiszámított távlatból táplálkoztak. Ez alkalmat adott a gyenge tehetségűeknek arra, hogy számítással alkossanak oly munkát, amire ihlet hiányában képtelenek voltak ... nemcsak a szobrászat és a festészet terén, hanem minden téren, ahol újat kell teremteni, tehát még a politikai és hadászati téren, művekre van szükség; aki Isten ihletével újat képes teremteni, a hideg számító holt távlattal szemben pedig felül tud kerekedni." (Csontváry: A Pozitívum. Csontváry-emlékkönyv 95-96. o.) A Jánosy-vers végén megjelenő "rémálmok" megfelelője Vörösmarty A merengőhöz című versében: "Tán a jövőnek holdas fátyolában / Ijesztő képek réme jár feléd."

Vörösmarty verseket ír a nagy pesti árvízről (Pest, március 13. 1838; Az árvízi hajós), Vízgyógy című versében pedig mind a Hajótörés pusztító áradata, mind a Mária kútja Názáretben éltető forrása megjelenik:

 


Árja megöl, de szelíd gyógyszerré lesz, ha beteg vagy,
s szűz forrásaiból visszajön életerőd:
természettől nyert a víz kétféle hatalmat,
Isteni áldássá tette az emberi ész.

 


A víz gyógyító hatása Jánosy István versében: "Ide vágynak, akiknek ágyukról nem lehet / felkelniük: légszomjas haldoklók, betegek." Csakhogy amíg Vörösmarty "az emberi ész", az orvosok által ellenőrzött gyógyvízről ír, addig a Mária kútjából merített víznek a vallásos hit tulajdonít csodatevő hatalmat.

A Jánosy-versben a vallás szeretetet ad (Itt testvérré békél fehér, színes, csavargó, kalmár, paraszt), elmélyülést (Vizem magába térni bárkit egy percre itt maraszt), bűnbocsánatot (A megtévedteket is köpenyem alá veszem), védelmet (körzetemből elűzöm a halált), reményt (Idevágynak ... haldoklók, betegek) és vigaszt (Mind, kiket gondok, rémálmok űznek, / jöjjetek palástom alá, igyatok vizet). A víz gyógyító hatása itt nem feltételezés, hanem valóság: Adok ingyen vizet-levegőt - mondja Mária, a haldoklóknak is arra van szükségük, ezt hangsúlyozza a "légszomjas" jelző. A víz a termékenység jelképe, a versben is ez a funkciója a legfontosabb. Ahogy különböző életkorú gyermekek jelennek meg Csontváry festményén, úgy a versben is: magzatok, újszülöttek, játszó gyermekek. Ebből következik, hogy minden bűnre van bocsánat, egy kivételével: "A megtévedteket is köpenyem alá veszem, / csak a méhben magzat-ölést nem szenvedhetem." A festményen Mária fátyla alatt csak a gyermek Jézus áll, itt a megtévedtek is, hancúrozó gyermekek is, sőt mindenkit odahív: "jöjjetek palástom alá, igyatok vizet." Akit befogad, visszafiatalodik, újra ártatlanná és gondtalanná válik, mint a gyermekek. A víz tehát nemcsak a születés jelképe, hanem az újjászületésé is.

A vers alapvető ellentéte: "nem adok"-"adok": "Mert én nem adok néktek sem pénzt, sem mámorító bort, / se hírnevet-hatalmat. Távol tőlem az emberi hóbort¨; "Adok ingyen vizet-levegőt s a nőknek a szíve alá / bimbót - és körzetemből elűzöm a Halált." "Az emberi hóbort"-nak nevezett társadalmi célokkal a természet halhatatlanságát állítja szembe. "Kincs, hír, gyönyör" hármasságából különösen erőteljes a "kincs" elutasítása: "testvérré békél . . . kalmár", "nem adok ... pénzt"; "Adok ingyen vizet-levegőt." A "kincs" motívum utolsó előfordulása: "És ha az alkony lángjai szikrásra fölékszereznek, / ők csak születnek, egyre többen lesznek." Gazdagságát tehát nem "emberi hóbort"-nak, hanem a természetnek köszönheti Mária; az a gazdagsága, hogy adhat.

Beéri-e az ember az ingyen vízzel, levegővel, napsütéssel? "Ti nem voltatok megelégedve az egészséges tiszta levegővel, megrontottátok füsttel, bűzzel, ti nem voltatok megelégedve a legjobb forrásvízzel, teli tettétek magatokat különféle szesszel, tinektek hiába sütött a nap - ti nem vettétek észre, tielőttetek hiába zúgnak a patakok, rohannak a folyók, megtermékenyíteni őket, ti nem voltatok arra valók." (Csontváry-emlékkönyv 98. o.) Ez nem a költő válasza, de nem is a festőé - ez már a prófétai szerepet vállaló Csontváry hangja.

A konkrét képidőn (alkonyat) túl a versben csak egy utalás van az időre: "Vizem magába térni bárkit egy percre itt maraszt." A versszakvégi körhinta-embléma révén azonban az egy percre felbukkanók is az örök körforgás részévé válnak.

Forrás: http://w3.externet.hu/~tavlatok/6005kult.htm

 

 

 

Dévényi Iván

Kortársak levelei Csontváryról

 


Az 1950-es évek végén felmerült bennem egy Csontváryról szóló írás terve. Az anyaggyűjtés során kapcsolatba kerültem néhány olyan személlyel, akik Csontváry Tivadar kortársai voltak, s információkkal tudtak szolgálni a művész egyéniségéről, a kor művészeti életéből való kirekesztettségéről s a századelő prominens festőinek (Ferenczy Károly stb.) Csontváryval szembeni értetlen, elutasító magatartásáról. (Csontváry-tanulmányom azután a Látóhatár című folyóirat 1968. évi 11-12. számában jelent meg.)

A mester életének eseményeivel és festményeivel való foglalkozás közben valaki felhívta a figyelmemet, hogy Rónai Dénes, a kiváló fotóművész - aki jóbarátja és mecénása volt a Csontváryval gyakran együtt emlegetett Gulácsy Lajosnak - bizonyára ismerte "Tivadar festő"-t. Levelet írtam Rónainak, aki 1958. március 15-én küldött válaszában a következőket közölte a "Sétakocsizás újholdnál Athénben", a "Castellammare di Stabia", a "Fohászkodó Üdvözítő", a "Hídon átvonuló társaság" alkotójáról:

 

"Csontvátyt valóban ismertem. Néhány alkalommal találkoztam vele a Japán kávéház művészasztalánál, ahol mindenkor gőgösködő módon viselkedett. Magát mint művészt mindenkinél - pl. az ugyanott ülő Szinyei Mersénél is - magasabbra értékelte.

Barátaim - közöttük Kernstok és Rippl-Rónai - ismerték Csontváry munkáit, de sem őt, sem Gulácsyt nem becsülték eléggé, emberségük zavarossága folytán.

Csontváry - aki autodidakta volt a piktúrában - tudtán kívül kifejezetten szürrealista volt, talán az első szürrealisták egyike...

Én egy festőművész révén - aki közelebbi kapcsolatban volt vele - megpróbálkoztam, hogy egy-két képet szerezzek munkáiból... A válasza az volt, hogy képei csak a Csontváry Kosztka Múzeumban lesznek a nyilvánosság számára láthatók."

Sassy Attila (Sassy-Szabó Attila, művésznevén Aiglon) festőt (1880-1967) is felkerestem levelemmel. Ő 1958. november 23-án ezeket írta:
 

"Sajnos, Csontváry Kosztka Tivadar festőművészt személyesen nem ismertem, így az emberről nem sokat tudok. Barátja voltam viszont Gerlóczy Gedeonnak és a művész unokaöccsének, Kosztka Istvánnak; így kerültem fel - közvetlenül a festő halála után - a Csontváry-műterembe, aholis tájékozódhattam Csontváry egyénisége felől. Műtermét szinte aszkétikus sivárság jellemezte, a művészi nagyság látható jele nélkül. A szegényes limlomok között - a baloldali falon - nyolc-tíz négyzetméteres - nyilvánvalóan beíejezetlen - szénrajz volt kifeszítve; tárgyánál és előadásánál fogva a súlyos és előrehaladott lelki elborulás jeleit viselte magán.

Érdekelni fogja talán Önt Ferenczy Károly és Csontváry találkozása... Ez akkor történt, amikor Csontváry hazatért külföldről, s kiállítást rendezett Pesten, a városligeti Iparcsarnokban. Én ezidőben Ferenczy mester növendéke voltam. Mesterem korrigálás közben ezt mondotta: »Megnéztem Csontváry kiállítását... Képzeljék - nevette el magát Ferenczy -, a hóbortos egy nagy papírtölcsért nyomott a kezembe, hogy ezen keresztül nézzem kukucskálva a képeit, különben térfogatban, nagyságuk miatt szétesnek.« Tanárom még tett egyéb megjegyzést is Csontváryról, akit én magam a zseniális örültek csoportjába sorolok. Munkái szuggesztívek, de a lelket nem melegítik. Megszállott, önmagába zárkózott és egocentrikus lélek volt, aki elbarikádozta magát a külvilágtól... Őt ma a művésztársadalom egy rétege nem igenli, de lehet, hogy eljön majd az az idő, amikor az esztéták, a műtörténészek kimutatják munkáiban a maradandót, a mindenek felett való szépséget."

Újabb levelemben megtudakoltam Sassy Attilától, hogy melyek voltak Ferenczynek Csontváryra vonatkozó egyéb reflexiói, amelyekre 1958. novemberi levelében célzott. Sassy - 1958. december 9-én - a következőket írta:
 

"Mivel érdekli, szívesen közlöm, hogy mit mondott Ferenczy mester nekünk, tanítványainak Csontvárynak azzal az ötletével kapcsolatban, hogy kukucskáló tölcsért adott a látogatók kezébe: »Eddig azt hittem, hogy ez az ember félbolond, de tévedtem; egészen bolond«".

1959. január 27-i levelében Sassy újból visszatér Csontváryra:
 

"Képzelje, mivel foglalkozom most... Csontváry önéletrajzát és más írásait olvasgatom. Rendkívül érdekesek. Véleményem, kritikám róla nem változott, de mindjobban látom nagy individualitását, a megszállott lélek ittasságát, az önmagában való hitet, a szent téboly örvénylését és mindazt, amiért én azt mondom, hogy a mi korunk legnagyobb dilettáns művésze."

Herman Lipót festőművész (1884-1972) - akinek ugyancsak írtam "Csontváry-ügyben" - 1959. január 30-i, Sárospatakon kelt levelében régebbi írásainak Csontváryra vonatkozó passzusait foglalja össze s ismétli meg, de ki is egészíti "Pesti Napló"-beli cikkeinek és "A művészasztal" című könyvének mondanivalóját:
 

"1919-ben, a kommün alatt találkoztam vele a képzőművészszakszervezetben, ahová ő segélyért jött. Én akkor a szakszervezet egyik vezetője voltam. Kiállíttattam vele ama bizonyos kataszterívet s megígértem neki, hogy hamarosan megkapja az 500 koronás havi segélyt, - de szegény már nem jelentkezett érte. Életrajzírója, Lehel Ferenc szerint éhenhalt; Lehel bizonyára túloz. Csontváry növényevő volt. Fehérvári úti műtermében rengeteg szilvamagot s ílynemű dolgokat találtak. Temetése az akkori proletárdiktatúra idején valószínűleg elég egyszerű lehetett.

A magam részéről érdekes és figyelemre méltó festőnek tartottam őt, éppen úgy, mint a többi naiv művészt: Henri Rousseau-t, Utrillót, Gulácsyt. Azon a Csontváry-kiállításon, amely 1935 körül volt az Ernstben, nekem leginkább a Besztercebányai táj, a Szent fal, a Jeruzsálemi tájkép, a Sétalovaglás, a Taorminai görög romok tetszettek, főként azonban a Magános cédrus... Az a cédrus viszont, amelyet körültáncolnak a hívők, s amelyet a brüsszeli kiállításon Grand Prix-vel tüntettek ki, nem tetszik. Nem egységes, rikoltó színei vannak, tónustalan, a szobafestő allűrök nagyon dominálnak rajta, - éppenúgy, mint a Mária kútja című képen. Az elmondottakhoz azonban azt kell hozzáfűznöm, hogy e megjegyzéseim régi emlékeimen alapulnak, hiszen eredetiben már sok ideje nem láttam Csontváry festményeit."
(Amikor Herman a "Besztercebányai táj"-ról ír, valószínűleg a "Selmecbánya látképé"-re gondol; a "Jeruzsálemi tájkép" vagy a "Templomtéri kilátás a Holt-tengerre Jeruzsálemben." vagy pedig "Az Olajfák hegye Jeruzsálemben" című képpel azonos.)

Rónai Dénes fotóművész, Sassy Attila és Herman Lipót festők Csontváryval kapcsolatos levelei aligha tartoznak a művészettörténeti kutatást lényegesen előbbre vivő dokumentumok közé. E levelek közreadása azonban talán mégsem érdektelen, hiszen mindegyikben akad egy-két apró adalék a mester életéről és művészetéről. Sassy és Herman, főként azonban Rónai magas kultúrájú és progresszív gondolkodású emberek voltak, Csontváry művészetét azonban túlnyomórészt nem értették meg - mint ahogyan a legélesebb tekintetű kortársak sem ismerték fel a mester munkásságának jelentőségét. (Fülep Lajos és Kassák is csak évtizedekkel halála után látták meg benne a kor művészetének protagonistáját.)

A közölt levelek - úgy véljük - tanulságosak abból a szempontból is, hogy fényt vetnek arra a végletesen izolált szituációra, amelyben Csontváry Tivadar működött... E levelek - bár egyik sincs híjával a jóindulatnak, a toleranciának, az objektivitás szándékának - ízelítőt nyújtanak azokból a félreértésekből, előítéletekből és felületes esztétikai beskatulyázásokból (Sassy: "zseniális őrült", Herman: "szobafestő allűrök" stb.), amelyeknek közepette és amelyeknek ellenére született meg s bontakozott ki diadalmasan a magyar és az egyetemes művészettörténet legnagyobb büszkeségei közé tartozó Csontváry-oeuvre.

Forrás: Jelenkor 1973/11. 967-969. oldal

 

 

Csontváry Kosztka Tivadar: A tekintély

 


A legnagyobb tekintély ezen a világon a világfejlesztő akaraterő, a természetben élő energia, mely kinyilatkoztatás útján fejleszti a világot s halhatatlanná teszi a valóságot.

Ehhez a tekintélyhez legközelebb áll a lángész, vagyis Zseni, aki a feladatot meg is képes oldani. A feladat az, hogy az emberi faj tulajdonságát ki kell domborítani, s az Isteni rendeltetés szerint ki kell fejleszteni.

A fejlődés a kinyilatkoztatás alapján történik - nem kell habozni, a napokat nem szabad számlálni, hanem a kinyilatkoztatásban feltétlenül kell bízni.

Ha te szereted a földet, ember, s Istenre gondolsz, amikor kapálsz, a palánta téged felismer - szeretettel gondol reád mert őbenne is él az Isten. Nyújts táplálékot a fejlődő kis lénynek, növény-állatvilági egyednek s az gyönyörűségedre fejlődni fog. Nyújts táplálékot a vadállatnak, mely éhezik s az hozzád simulni fog. Nyújts táplálékot nagy hóban a madaraknak s a világ minden részéből hozzád ellátogatnak, fára telepszenek le s neked csicseregve hálálkodnak. Nyújts táplálékot a vagyontalan szegénynek, ez el fog ismerni téged Isteni tekintélynek.

Az élet nem elmélet, az élet valóság, amely kötelességgel jár mindenkivel és mindennel szemben. Az ember fejlődése ezen a földön egyenletes, a fiatal évek csapongó, szélsőséges ismeretgyűjtése után következik a pihenő kor, amely eltarthat 100 évig. A pihenő kor bölcselői azok az irányadó szellemi munkások, akik saját átélt tapasztalataikon okulva megfigyelésből szélesebb körű látáshoz jutottak, vagy távoli világrészeket beutaztak, így tudásukat nagyobb élettapasztalattal gazdagították. Ők azok, a hivatott egyének, akik nemcsak a saját háztartásukban, énjükben az egyszerű, de tökéletes egyensúlyt minden körülménnyel szemben fenn tudják tartani, ők azok a tanácsadók is, akik érdektelenül és nesztelenül másnak példával tudnak szolgálni. Ők azok a megbízható (egyéni) képességek, akik egy nagy berendezkedésnél, üzemnél, állami háztartásnál feltűnés nélkül kiváló szolgálatot tehetnek, mint érdektelen kiforrott energiák mert a közömbös vonalon haladva érzik azt a felelősséget amivel a társadalom ítélőszékének tartoznak. Ők azok, akik kötelesek az átélt életet feltárni, a következő növendékek fejlődését elősegíteni és oly példákkal gazdagítani, amelyek nem a mindennapi életből, hanem a sors megpróbáltatásaiból és saját keserves tapasztalataikból eredtek a világrendünk fenntartása és tovább fejlesztése céljából. Ha tehát: ők azok, kik a lélek és az érzés parancsolta tapasztalattal magukban, adott esetben helyt állnak és a tömegeknek jó példát szolgálnak, kötelességüknek eleget tettek, mert mi vagyunk azok, akik a szokások tömkelegében, a szokások befolyása alatt önmagunkkal is küzdelemben élünk. Az ön küzdelem rendkívüli elhatározást igényel, rendkívüli energiát követel abban a tudatban, hogy ezt így kívánja az Isten világfenntartó szelleme, amelyhez csatlakozik az ember tiszta érzelme.

Maradandó alkotást csak az igazságból meríthetünk, az igazságot csak az Istentől nyerhetjük. Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra. A képesség nemcsak az embernél nyilvánul meg, hanem az állatoknál, a madaraknál, a rovaroknál is érvényesül. A madaraknál a képesség a fészek előállításában és rendkívüli éneklő tehetségben mutatkozik s némely fajnál a tudás is oly nagymérvű, mint pl. a harkályoknál, hogy azt a fáradtságos munkát, amely egy kis madár szorgalmában rejlik, csodálattal kell szemlélnünk, mert csak így érthető meg a világteremtő világrendje, ha az egységes fajtulajdonságoknak meg van szabva a különböző résztulajdonsága. Nem kisebb figyelmet érdemelnek a szorgalmas hangyák, a kis mérnökök s a mézelő méhek államalkotásai és a darazsak fajtulajdonságai. Tovább menve az adott képesség megfigyelésében a házi egérnél bukkanunk csodálatos energiára: tájékozottsága, kitartása, s a tervbevett munkának ellenállhatatlan keresztülvitelében. Az egér képes pici fogaival a földszintről az V. emeletre a falat átfúrni, ép úgy mint a tengeri kagyló, mely bele furakodik a nagy kősziklába, ő is átfúrja magát az éléskamrába. Rendeltetéséből él a vidéki szemétdombon a lármázó verébsereg, nem kívánkozva magános verébnek a városba. Megelégedett mosollyal tekint mind a kettő a tavasz megújhodása és a fajtulajdonságoknak folytatására. Ez úgy, mint a tavaszi gyopár, az ibolya s a rózsa. A nagy műnek megszámlálhatatlan múltja van, egy nagy szellem szülte szunnyadó állapotban, utána mosollyal ébredt látva a sok szépet álmában, amit valóra váltania kellett. A mű a mostani alakjában hasonló egy nagyarányú tájképhez amelyen a mester sokáig elmélyedhetett, a mű eredeti arányait fokozatosan fejlesztette ki, épp úgy, mint egy nagyarányú plein air festmény amelynek nincsenek előtanulmányai, hanem csak a kezdetnek van folytatása, mely a mű nagy zsenialitásában domborodik ki. E rendszerben, ahol a fajok és a fajtulajdonságok domborodnak ki, minden egyed csak az adott képességgel fejlődhet ki. A művön tehát azt látjuk, hogy az élőlényeknek szaporodási kényszert adott a végzet, mely a párzással befejeződik. A hernyó 42 napi fejlődéssel gubóvá válik, s a pille ideális életben gyönyörködik. De gyönyörködik a cinke is, amikor pondró után kutat, a harkály is, amikor a fa üregébe behatol. De gyönyörrel végzi munkáját a mézelő méh, amikor messziről hozza a méhkasba élelmét, de gyönyörben él a kis ibolya és gyönyörben fejlődik a hatezeréves cédrusfa. S ha mi emberi képzelődéssel a rózsán a pillangót enyelegni látjuk, a cédrusfán a fülemülét énekelni halljuk, ezzel a világ rendszerét csodáljuk és a teremtőt hallgatagon magasztaljuk.

Nem így él a mai kultúrember, akit a természettől elszakított tömeglakásokba belekényszerítünk, éhezve, fázva súlyos munkával agyon gyötörjük. Tessék ennek a kialakulásnak az agyongyötört, elcsigázott embert a gyönyörűség elé vinni. Ő ott nem fogja a természetet csodálni, nem fogja a teremtő erőt hallgatag magasztalni, hanem szidni és káromkodni fogja. Szidni fogja a kormányokat, a vallásközvetítő papokat, az iskolákat és mindent, ami útjában állt boldogulásának. A boldogulást elsősorban az anyagi javakban kell keresni, azok segélyével az új életet kiépíteni. E vállalkozásban a jogot, a teret, az eszközöket jól meg kell választani, a megélhetést biztosítani. Minden attól függ, mily mértékben van az emberiség alkotó erővel megáldva ebben a modern kultúrának címzett világban. Az ember művelődik önön magától, ha világtapasztalásra indul. Kifejleszteni önmagunkban kultúrát csak az esetben lehet, ha ez felsőbb helyről megadatott neki. A verebet hiába küldjük a fülemülemesterhez, ő megmarad szemetesnek. De a magános verebet hiába figyelmeztetjük, hogy a zöld ligetben a fülemüle hangversenyez, arra ő nem kíváncsi, mert Isten adta képességgel saját örömére a magányos sziklákon ő is hangversenyez. Nem szükséges, hogy minden veréb daloljon, vagy minden leány kornyikáljon, de kell, hogy az embernek megadassék a képesség a szép felismerésére, a gyönyörűségre. Ezt elérheti, ha tisztán vannak tartva az érzései, ha szerényebben, kevesebb munkával megél s ráér a pihenésre s a pihenésben a bölcseletre, az isteni természet ismeretére. Ebben a kialakulásban él a mai ember, keresi az igazat, a szépet s önmagát. Így élnek a fajok, országok és világrészek, vagy talán az egész világ egy gondolattal, vagy érzéssel van teli. Keresi önmagát és az Istenbe vetett bizalmát. Az Isten megközelítésére feltétlenül szükséges, hogy az embernek tiszta legyen az érzése, befolyástalan a gondolatmenete. E befolyás alól való mentesítés, mely anyagi - az önbizalom, mely az adott képességből származott alkotó erőben nyilvánul meg. A befolyástalan elme ép úgy, mint az isteni lángész a teremtő erőben keresi és találja meg életének a halhatatlansá át. Az isteni zseni teremtő erővel hozza létre az anyagot a emberi zseni ebbe az anyagba pedig beleleheli a valóságot. Egy alkotást meg kell becsülni, éppúgy, mint minden virágot, minden kőzetet, minden állatot sajátságos fajtulajdonsága szerint kell szemlélni. Más a rendeltetése a márványnak, más az opálnak, rubintnak és az eperfának, más az ibolyának, gyöngyvirágnak és a rózsának, más a barack, a tölgy és a cédrusfának. Más a hangyának, más a méhnek más a hernyónak, mint a pillének. Más a veréb, mint a fülemülének, más a cinke, harkály, mint a kacsa vagy a libának. Más rendeltetése van a szalonkának, a fürj, a fogoly vagy házi tyúknak, a fácánnak. Más rendeltetésben él az elefánt, látjuk mellette a tigrist és az oroszlánt. Más rendeltetésben él az eszkimó, mint az egyenlítő alatt lakó, más a magyar mint az angol, a francia és a német, más az orosz, a lengyel a cseh, a szerb, a román, mint a görög, az örmény. Mindezeknek elkülönülve fajtulajdonságban kell fejlődnie. A fajtulajdonság fejlődését megakasztani, vagy elpusztítani nem lehet. De ha amalganírozzuk, foncsorozzuk, akkor az aranyat a higanynak áldozzuk fel, ha pedig párosítjuk, akkor a szamárból, lóból mulyát látunk, beoltás útján a fa nemesebb gyümölcsöt terem, de a magja csak vadoncot nevel.

A világon mindennek megvan a maga határa, fajtulajdonsága, kiinduló pontja.

Határa van a napnak, a hold és a csillagoknak, határa van a láthatárnak, a levegőáramlatnak, határa van a világosságnak, ízlés-érzés és az illatnak, határa van a hangnak, a szájnyílásnak, különféle nyelvalakulásnak, határa van a tengereknek, gránit, bazaltkőzeteknek, határa van az erdőterületeknek, nyíres-tölgyes fenyveseknek, határa van a szántóföldeknek, a búza, árpa, rozs felületeknek.

A határok mentén fajtulajdonságból felugrik a nyúl, róka, ürge meglapul, fajtulajdonságból bátor a kotló, kutya, hörcsög és a disznó; fajtulajdonság buzdítja a zöldlevelű békát, időjóslással foglalkozó kis prófétát, fajtulajdonság jellemzi a fürge kis gyíkot, a bozótban tovasikló kígyót; fajtulajdonság szerint osztályozzuk a virágokat, kelyheikben a termő szálakat, fajtulajdonságból illatos az ibolya, a liliom, a szekfű és a rózsa, fajtulajdonsággal bír a diófa, a füge, a pálma s a bölcselő cédrusfa.

Mindezeket együttvéve, avagy elkülönítve meg van szabva a rendeltetése, megvan a virágnak illata, színe, határozva van a méheknek, jelölve az útja, színes pillangóknak, dongóknak a napi munkája. Fajtulajdonság szerint bíráljuk el az állatok hangját, a rovarok zümmögését, a madarak fütyölését, cinege, harkály, a pacsirta éneklését, fajtulajdonság szerint figyeljük a vércsét, héják, sasok keringését s a bozótban a fülemülék bús énekét.

De amikor mindezeket figyelemmel kísérjük, csodálattal telt érzéssel tekintünk széjjel az isteni természet bölcseletére, a faj és a karakterek megkülönböztetésére. Faj és karakterrel különbözik embertársától az ember, madártól a madár, a kutyától a kutya s minden állat külön-külön fajta minden növény s minden virág különböző színű tarka.

Északon az eszkimó fehérje - az egyenlítőnél a fekete néger s e két véglet között jobbról a sárga, balról a barna - középen pedig a különböző világos színű fajta sorakozik, testi, szellemi képességgel bontakozik.


Ne keressük tehát a pálmát Libanonban, ne a cédrust lent a sivatagban, ne keressük a jeges medvét a Nílusban és ne a krokodilt a Boszporusban.

De mert a Teremtő ezt így rendezte, fülemüle verebet szürkére festette, az emberi faj és jelleggel elkülönítette, papagály gébicset, légykapó gúnyolót utánzóképességgel, egy sereg embert utánzó érzéssel; egy sereg ember a fülemile hangját is követeli, pedig csak szürke veréb köntösét viseli.

Arany, ezüst, gyémántot szerezhet minden ember, fajtulajdonságot csak a tiszta fajember, eredeti érzést, művészetet pedig csak az isteni ihlet segélyével. Arany, gyémánt szerzés élvezetében élhet kiki kényekedve szerint, de fajtulajdonsággal, művészi érzéssel, ihletettséggel nem rendelkezhet senkisem a természet rendjével szemben.

Egy láthatatlan nagy lángész alkotta világban élünk, ahol a napot, a holdat, a csillagokat a légűrben találjuk, a pacsirtát a földeken, a kanárit a Kanári-szigeteken, a fülemülét a bozótban rejtve látjuk s ha felmegyünk a magas Libanonba, a hatezer éves cédrusok otthonába, ott látjuk a háromezer éves hajadonokat türelmes pártában hajlongani s csak a negyedik ezredben gyümölcsöt termő koronával bontakozni.

E megmásíthatatlan bölcselettel szemben az ember időhöz kötötten, szigorú határok között él ezen a földön.

Határa van tehát mindennek, nemkülönben az ember nyelvezetének, határa van a szájalakulásnak, a fogak fejlődésének és a nyelv pergésének is. E nyelvpergés határain menve akárcsak a patak partján keresve, a forráshoz érünk, épp úgy őseink eredetének forrásához el utunk amikor a nyelvpergés határain indulunk.

Ezen az úton már Kisázsiában, Anatólia, Szíriában, Mezopotánia, Perzsia és Turkesztánban rokonokra találunk, továbbmenve pedig belejutunk a labirintba őseink ősi otthonába. A vándormadarak mindenütt otthon vannak, de amint keressük, nem tudjuk, hogy hol vannak. Ugyancsak így vagyunk a beduinokkal, a vándoréletű nomádokkal akiket ha keressük, lakóhelyüket kutatjuk azt sehol sem találjuk.

Elődeinket, akik állattenyésztéssel foglalkoztak, mindazon területeken megtaláljuk, ahol vadban dús legelőkre akadunk.

Kezdetben az egész család, asszony, gyermek a juhnyájak után ballagott, később, amint elszaporodtak, nem vándoroltak. Az asszonyt gyermekeivel az Eufrátnál találjuk házakat építeni, erődöket emelni látjuk.

Ebben a helyzetben fejlődött ki az aranycsipkés párta és a hímzett fodros szoknya.

De amint híre terjedt az úri módnak, irigyeket támaszt Babilonnak.

Csaták zaja riasztotta fel a békességet s nyugtalanította a babil népséget. Biztonságról kellett gondoskodni s a sivatagba mélyebben elrejtőzni.

Így épült fel Attila városa, Tedmur, világhírű Palmyra, Zenobea királysága.

E királyságnak művészi hírneve emelkedett, tekintélye a római birodalomnak szálka volt a szemében.

A városkát a rómaiak szétrombolták, Zenobea királyságát széttaposták; lelki műveltségük útján őseinket megtaláljuk, mert napimádók voltak, Baal istennek áldozatot hoztak.

Ezen az úton eljutunk Baalbek naptemplomához, a világ legnagyobb kőoltárához. Az óriási kövek közül egyik az áldozókőnek volt fenntartva, ötszáz köbméter a tartalma. Ilyen nagy kövekből készült a naptemplom oltára, mely Libanonnal szemben támaszkodik az Antilibanonra. E kövek egyenkint 21 méter hosszú, 5 méter magas, 7 1/2 méter széles tömbökből állnak, a templom északi oldala 90 méter hosszú, kilenc kőből van faragva...

..Párducbőrös kacagánya volt minden legénynek, ez volt a dísze az ősi erénynek. Az ősi erényhez járult a vadászat szenvedélye, a sasok, sólyom oktatása, a dal és a zene.

Tüzes paripákon lándzsa, nyíl s karikással legelészve jártunk, egy-egy vadnak a felbukkanására a nyeregbe szálltunk.

Vad nyomában vadász sasok, sólymok szálltak sikerre, utána iramodott a pásztorok apraja-nagyja.

Nagyobb vadnak, párducnak az elejtése, körtánc volt a következése, utána jött a sasok lakomája, a nomádok esti imája, a bográcsos vacsora, a dal és a zenebona. Így éltünk ősidőkben, télen a meleg tartományokban, nyáron a magas hegyoldalakban.

A legelők, amerre jártunk, még ma is ott vannak, Ázsián át milliókra menő juhnyájak. Milliókra menő juhnyájak vonulnak végig tavasszal Baalbek naptemplománál, a Libanon s az Antilibanon lábánál.

De amikor mindezeket vonulni látjuk, 1500 év előtti nyájainkra gondolunk; gondolunk az akkori római erkölcsök hanyatlására, nomád életünk puritán szokásaira. Ebben az időben látjuk Baalbekben elődeinket az áldozókőnél gyülekezni, vadász sasaink közül egyet törhetetlen pengével Attila vállaira repülni. Nyomban utána hangot hallunk, Te leszel a világ legnagyobb hadvezére, nagyobb a rómaiaknál. Letöröd Rómát s elfoglalod Pannóniát nemzeted részére. Utána a lovak nyugtalankodása, nyerítése, moraj, porfelhők kavarodása, a föld ingása, hullámzása, Bacchus-templomok összeomlása következett. E meglepetések után útrakelt a sereg. Útnak indult Attila, előbb fel a nagy Taurusba, a ménest, gulyát, nyájakat, asszonyt, gyermeket összevonva felrakatott mindent beláthatatlan kocsisorba milliókra menő juhnyájakkal, százezrekre menő ló és szarvasmarhával megkerülte a Fekete-tengert, átkelt a Tátrán s a Duna-Tisza közén megállapodván.

Itt találta meg a vasban dús, kiapadhatatlan legelőket, nemzetének az ígéret földjét.

Asszonyt, gyermeket biztonságban hagyta, seregeivel Párisnak tartva, átkelt a Rajnán, Szajnán, Páris boulevard-ján s a Katalauni síkon táborba szállván.

A Katalauni síkon küzdöttünk egykoron a latin sasokkal gavallér módon.

Páris boulevard-ján megvan még a nyoma, hogy Hunniának már 1500 éves a múltja. Ezerötszáz év van elkönyvelve Róma kapujánál, amikor a pápa békét kötött Attilával.

De a kapocs hirtelen elpattant, Attila halála után a raj szétáradt. Elpusztult királynő méhéhez hasonlítottunk, a nagyvilágban árvákként bolyongtunk.

Energia, tekintély, vagyoni bőség állott még rendelkezésünkre, s a világ úgy tekintett reánk, mint gavallér nemzetre s mi ebben a megtisztelésben néhány száz esztendőt éltünk. A nap szeretetével az Istent imádtuk, de lelkünk mélyéből Attilát sirattuk.

Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel - türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg a koronáját nem éri el.

Azt tudtuk, hogy háromezer évig a cédrus még nem cédrus, a negyedik ezredben bontakozik a koronája, s ezzel utat mutat a nemzeteknek a kitartásra.

Mi állattenyésztéssel, vadászattal foglalkoztunk, szántóvetők voltunk, asszonyaink, leányaink kendert, gyapjút szőttek, varrottast hímeztek, aranycsipkét vertek.

Férfi ruházatunk sárgapiros szattyánbőr csizma, nem mindenkor sarkantyúval ellátva. Téli ruházatunk gyapjúból készült bunda, a nyári meg házikenderből.

(Nyáron nomád köpeny takarta a vállat, télen a bunda melegítette a lábat.)

Kengyelvasat, patkót kovácsolt a legény, nyeregcsináláshoz nem kellett lelemény.


Nem hiányzott semmi egyéb, csak a vezér e függetlenségben, mert pénzre sem volt szükség az egyszerűségben. De Rómában a fényűzés tombolt, s a birodalom kétes erkölcsöknek hódolt, puritán egyszerű életünket Róma megirigyelte, tekintélyünk, ősi hitünk a birodalmat feszélyezte.

Nyakunkra zúdították a kertészeket Róma vidékéről, hajat nyíró borbélyokat Sámson idejéből. Egészséges testünket, lelkünket kábítószerekkel itatta, cédrusainkat karóhoz kötve oltogatta. A humanizmus szent nevében hirdette az Isten igazát, csengős perselyekbe gyűjtötte a magját.

Ez kilencszáz év előtt történt, amikor engedtünk a csábításnak, nyírott hajjal, kábult fővel hívei lettünk a társulatnak. De ötszáz év múlva kijózanodva, a társulatot otthagytuk s átléptünk más társulatba, ezzel példát adtunk felekezetek címén társulatok alakítására, államokat az államban tűrve, anyagi előnyök kihasználására, de legkevésbé az Isten imádására.

Ezzel sarlatánok ingoványaiba kerültünk, meglazult az energiánk, a nap iránti szeretetünk, megszűnt az egyenes isteni összeköttetésünk s közvetítők útján kicsírázott bennünk az önmagunkba fojtott ingadozásunk.

E változás után mi kábítólag csillapítottuk a bánatot, attól az Istentől, aki Attilának adta a törhetetlen pengét a kezébe s nemzetének energiát a szívébe. Energia és szív nélkül fejlődni nem lehet, monumentális nagy dolgokhoz, egy nemzet fajtulajdonságainak kidomborításához energia és művészet kellenek. Épp úgy mint minden élőlénynek bizonyos átalakuláson keresztül kell esnie, lehet az a parányi kis hernyó mely a petéből bújik elő, lehet a kis virág magja, mely később a virágot kipattantja, lehet az a kis csipogó madárka, mely még a tojáshoz tapadva, de lehet az a házicica kiscicája, aminthogy lehet egy szépasszonynak a kisbabája, akinek keresztül kell esniök a vajúdáson, hogy tovább fejlődhessenek a nagyvilágon.

Fejlődik a Duna-Tisza vize a forrásnál, amikor parányi, lent a torkolatnál óriási; fejlődik a mag, melyből a cédrus fakad, hatezer esztendős múltról bölcsen hallgat. Fejlődik az embrió, amelyből az állat árad, egyikből az elefánt, másikból a majom, harmadikból egy szép női alak támad. Fejlődik az ikra, amikor szemléljük, később óriási halként úszni látjuk, fejlődik a sziklán támadt kis kagyló, amikor vizsgáljuk, később remek művészi köntösben találjuk.

De fejlődnek a parányi hernyók, mikor a fákon rágcsálnak, később mint pillék tovaszállnak, fejlődik a kisbaba dajkája karján siránkozva, később az operában trillázva. Mind ezeknek a fejlődését a természetben biztosítva látjuk, képességeit a fajtulajdonságban megtaláljuk.

E rendszernél fogva a szabad természetben a fajok nem keverednek egymással, nem érintkeznek, fajtulajdonságukkal tovább nem fejlődnek.

Ilyen a szamár, amidőn öszvérré válik, de tovább nem fejlődik, ilyen a beoltott fa, mely nemes gyümölcsöt termel, de a magja csak vadoncot nevel.

Ilyen az ember is, mikor a silány talajba a magot elveti, a mag kikel, de fajtulajdonságát nem érvényesítheti.

Fajtulajdonság nélkül az ember nem képes fejlődni, fejlődés nélkül kénytelen az ősanyagban visszamaradni. Egy nemzet karakterének kidomborodása a cédrusokhoz hasonlít, ahol a harmadik ezredben a gyümölcsöt termő koronával bontakozik és csak az ötödik és hatodik ezredben pihenni vágyakozik.


Lássuk az emberi szellemi élet határait. Páris kiváló lángeszű írója, Pierre Weber, a New-York Herald kritikusa azt mondja, hogy ez a munka túlszárnyalta a világot, de a kritikus részletekbe nem bocsájtkozott. A budapesti kritika ellenben, úgy az Újság, mint a Világ-ban azt mondja Jartin: oly művész előtt állunk, amilyen még nem volt s nem is lesz ezen a világon. Ez a munka fejetetejére állítja az összes Akadémiákat. E műveknek epigonjai nem lesznek sem életben sem holta után, hiába állítják fel a tilalomfát, azon a határon úgy sem lép át senki sem. Mi is megdermedve állunk, az energiát csodáljuk, de a kizsigereléséhez nincs méltó tudásunk - mert ha volna, akkor meg is tudnánk csinálni. Legjobb, ha a New-York Herald kritikusa szavait idézzük: a világon minden munka túl van szárnyalva és azt a Teremtőnek köszöni a művész és semmi másnak.

Ezek után tudjuk, hogy eseményszámba világra szóló munka nem mutatkozott a világtárlatokon; az, ami volt, csoportokba verődve haladt a maga napi keresete után, egy része a rajongóknak külön ösvényeken kísérletezett az ingoványból kikerülni, a holt perspektívától eltávolodni minthogy az élő távlat a nap sugaraihoz van kötve, s a plein air festés napsütéshez nőve, a mű fölött vitatkozni nem lehet, beleszólása csak annak lehet, aki meg tudja csinálni, aki nem tudja megcsinálni, az tegye le az ecsetet. Hasztalan az erőlködés, a nagy mester, a természet sem túri a fajtalanságot, a verebet verébnek, a pintyet pintynek, a cinegét cinegének, a kenderkét kenderkének [alkotta], s amikor a harkályt kutaszoló nyelvvel ellátta, a pacsirtát éneklő képességgel megáldotta, a fülemülét előtérbe állította. Ez lehet isteni kedvtelése, lehet isteni bölcselet, avagy világfejlesztő észlelet. Ugyanez a fokozat az ember szellemi fejlődésére is vonatkozik. A mostani anyagi és hatalmi konfliktusból a sors visszatartott, illetőleg a háború tanújaként kellett fellépnem, de ismeretlenül. Az Isten tagadása oly nagymérvű volt, hogy semmire sem lehetett számítanom. A háború kitört, engem a borúlátás gyötört. Ma ahelyett, hogy enyhült volna szerelmem az igazságért és legalább annyira használna a vallásnak, a hazának, a királynak és az emberiségnek, a művészetek táján 6500 éves világot látok laza megoldásban.

Tekintettel arra, hogy ezt a páratlan küzdelmet megelőzte szellemi téren hosszú évekre menő, világraszóló ideális küzdelem, melynek forgatagából töretlen erővel, isteni segítséggel mi kerültünk ki győztesen és ma a világ túlszárnyalásával az ebből a versenyből kifejlődött teljesítmény történelmi jelentőségű motívumot festett - kolosszális vásznai felhengerelve az I. ker. Fehérvári út 34-36. műteremben vannak elhelyezve, holott rendeltetésük az, hogy kiállíttassanak a nagyközönség elébe.

Már Dante korában keresve volt a szélesebb látókör, kereste Leonardo, Michelangelo, de Mózes magába fojtotta a titkot. Parla! - Ez volt a XV. század legnagyobb szellemi differenciája, senki sem tudott szóhoz jutni Raffaellel szemben. Anche io sono pittore - mondja a világító színeket kereső Correggio. De zavarban volt a zseniális Rubens, amikor Van Dyck tanítványként beállított hozzá azzal a kívánsággal, meg tudom csinálni a hátteret, mester fogadjon el tanítványának - "fiam, ha te a hátteret meg tudod csinálni minek jössz te hozzám " de itt van Velázquez, aki a Las Meninas című festményben megtalálta a műtermi levegőt, láttára ujjongva kijelentette, mindent meg tud csinálni, de a szabadban a levegő titkát még sem tudta megoldani. Négy hatalmas vászon vetekedik egymással a Prádóban, de sem Tizian, sem Rubens, sem Van Dyck, sem Velázquez tovább nem bír jutni a vászonnál.


A küzdelmet Raffael ifjúkora akasztja meg; a versenytér tele van izgalmakkal, keresve van a napút levegő távlattal nem kis mértékben a világító szín az energiával. Ez foglalkoztatja a világ összes művelt köreit a múlt század végéig, ahol feltűnik Makart-Böcklin-Munkácsy színes kolorittal ezzel gyarapodott a múlt század gazdag dekorációval. Gyarapodott egy nagy küzdelemmel, mely az úgynevezett plein air festészetben nyilvánult meg. - Ezt kereste a müncheni szecesszió az újabb rajzvonalakkal, kereste az életet, a holt távlattól eltérő eredményeket. Ezen felbuzdulva mozgásba jött az egész világ intellektuma, jöttek az impresszionisták jöttek a naturalisták, a futuristák, a kubisták, hogy azonkívül hány felé szakadtak szét az egyes csoportok, amelyek titokban keresték a valóságot, ezt igazolják a rengeteg számú vásznak nagy arányú és zug kiállításai.

Ekkor tűnt fel Baalbek, Taormina és Tarajka című festmény 1908-ban Párisban, és ezzel vége volt a komédiának. E festmények minden munkát, ami a világon létezik, túlszárnyalták. E festmények igazolták azt, hogy a festészetben előbbre jutni Isten adta képesség nélkül nem lehet; maradandó történelmileg jelents dolgot alkotni az égi mester hozzájárulása nélkül lehetetlenség számba megy. - Pusztán akarattal, iskolai képességgel monumentális motívum előtt hiába tölt ük az időt, hiába kenünk föl színeket a vászonra, abból ki nem kerül Isten segítsége nélkül a napút-távlat soha.


Forrás: http://www.jpte.hu/pecs/csontvary/tekint.html

 

 

Arató Károly
Jelentés egy szökésről

 

Kosztka Tivadar patikus
tégelyekből, fiolákból
emelt erődből holdfényhágcsón
menekült -
"Napút"-ra lelni
csontvárak, romok, Selmecbánya
hegyeinél irdatlanabb kudarcok
között váltófutással
szurokfáklyával szemeiben
inait a gyógyszerész kitartón.

Szökése közben
kurjongatásaikat lengető csikósok
hortobágyi viharban,
sehol-sincs tengerparton
kényes pára-paripákon ügetők,
alkonytekintetü tanító Marokkóból
elröppenés előtt
galambcsontú nők
Mária kútja mellett, Názáretben,
sírós-nevetős álarcú színészek
kathartikus hiánya
Taorminában,
Panasztól előtt széltől ingatott
panaszkodók,
újholdnál athéni álomkocsizók
bújtatták, adták
egymásnak rejtegetve -

Zenitig nőtt
cédrusmagánya
suhogó ágán gunnyaszt,
füstölög magában,
elérhetetlenül.

;)

Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban

 

 

Csontváry Kosztka Tivadar - Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban

 

1907 nyarán Csontváry két cédrusképet festett Libanonban. Nem tudni, melyiket festette előbb, de ez az értékelés szempontjából nem lehet perdöntő. Németh Lajos szerint mindkettő szuverén értékű főmű, Csontváry önmegvalósításának magas szintű emlékműve.


   Azonosságuk és különbözőségük sokkal inkább vizsgálódás tárgya lehet, semmint az időbeli sorrend feletti meddő találgatás. Mindkét kép konkrét élmény hatására született. A magányos cédrus uralkodik a tájon, a zarándoklás cédrusa pedig nagyobb a hegyeknél is. Az előzőt önarcképnek, önmaga kifejeződését megtestesítő médiumnak is tekinthetjük, míg az utóbbi szimbólumvilága sokkal általánosabb, összetettebb. Ott a fa az örök megújulást, az elmúláson úrrá lett örök körforgást szimbolizálja, itt a fa szabályos korona alakzatával, isten szeme háromszög formájával, az örökkévalóságot, az isteni eredetet, az isteni tökéletességet jelképezi. Itt a fa kettős törzsű ikerfa, egymástól független, lombkoronája azonban szorosan összefonódik. A kettő együtt alkot egészet, klasszikusan tökéleteset. Németh Lajos szerint a kompozíció egyik legfontosabb eleme az egység és kettősség ellentétpárja. A fa a polaritások, mint asszony-férfi, mint az élet és halál dialektikus egységének szimbóluma. Életfa. Egyúttal ősforrás is, s mint ilyen, karakterében félreérthetetlenül kétnemű. A bal oldali fán ül a sasmadár, a bölcsesség, a tudás és a lélek jelképe. A fák körül kerengő lovasok és táncos tündérlányok az élet örök mozgását szimbolizálják. A festmény színharmóniája is a klasszikus tökéletesség és az isteni fenség kifejezését szolgálja. A levegőég haragos sötétkékje finom fokozatokban megy át halványkékbe.

 

A Zarándoklás a cédrushoz Libanonban c. festmény témaválasztása biztosan nem volt véletlen, hanem sámánisztikára és keleti mitológiára nyúlik vissza, amelyről szorgalmasan olvasott könyveket.

A fa a világ tengelyeként működik, amelyen át lehet járni föld és ég között. Van olyan tanulmány, miszerint a zodiákus jegyei is beazonosíthatóak a szereplők között. Azt viszont a tárlatvezető is ténynek tekinti, hogy a rózsaszín hegyből fehér táncolók sora jön elő, ami egyúttal negatívban is nézhető, és a fehér alakok között egy újabb táncoló sor rajzolódik ki fekete alakokkal. Így betekintést kaphat a szemlélődő egy másik világba.

 

 A fa koronája háromszög alakú, ami a beavatásokban fontos jelkép. Előtűnik az ágai között egy sasmadár, mely a léleknek a szimbóluma. A madár általában a napba repül és megvilágosodik, de ez a sas a fa tetején, vagyis a világ tengelyén ül.

A művész saját pénzén elvitte a képeit Párizsba, mert azt mondta, hogy ott „át fognak törni”. Állítólag Picasso egy órát nézelődött a kiállításon, majd valami ilyesmit jegyzett meg: „Nem is tudtam, hogy rajtam kívül van még egy nagy festő a XX. században!”

A szürrealisták később hasonló színkezelést követtek, de Csontváry a korában egyedülálló volt. Valahogy furcsán előre megérzett dolgokat a jövőből.

 

   A fa felfelé törő piramis alakú lombkoronáját a lemenő nap sugarai - Csontváry sajátos megfogalmazása szerint az esti pirkadat - mint felfelvillanó fénynyalábok pásztázzák olykor vörösen izzítva és harsányan megvilágítva az ágakat és a leveleket, a zöldeknek rendkívül változatos árnyalataival, az ég kékjével feleselő ünnepélyes színharmóniát teremtve. Mindezt felerősíti a Libanon lazacrózsaszínű hegylánca és a vasoxidtól vöröses színben tobzódó, a lemenő nap sugaraitól - hullámtarajhoz hasonlító - megcsillanó föld, lent a cédrus tövében. A fenséges életfát, mint áldozati szinteret, kartáncot lejtő fehérruhás nőalakok veszik körül. Az előtérben ácsorgó lovasok tarkaruhás csoportja, a háttérben a fatörzs mögött fel-alá galoppozó lovasok lüktető ritmusú vonulása rajzolódik ki.

 
    Csontváry sajátos természetlátása az 1906-os Baalbekben összegeződött művészete ezt követően - továbbra is a természethez kötődve - új irányba fordult. 1907-es párizsi kiállítása után szimbólumokkal, víziókkal telített művei, Libanonban készült cédrusképei új korszakának elindítói. Csaknem minden nép mitológiájában fellelhető a faábrázolás mint termékenységet szimbolizáló életfa vagy a tudás fája. Cédrusképeivel Csontváry nem csupán természeti motívumot ábrázolt, mondanivalóját egy ismert, egyetemes szimbólumkörhöz kapcsolta. Az immár gazdag Csontváry-irodalom - művészettörténészek és pszichológusok - a Magányos cédrust a magányos Csontváryval, míg ellentétpárját, a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban c. művet az ünnepelt vagy saját magát ünnepeltető művésszel azonosítja. Szimbolikus ismétlése lehet ez utóbbi mű korai Önarcképének, de ezen a képen a művész önmaga szimbólumaként jelenik meg cédrusfa alakjában. Az állítás igazságát Csontváry írásai is alátámasztják, többször említi önmaga jelképeként a fát. E szimbólumokkal teli világnak rendelődik alá a mű formarendje, kompozíciója és színvilága is. A kép tengelyét elfoglaló kettős törzsű fa bonyolult mintát rajzoló, felfelé törekvő ágaival rendezője, összefogója a történésnek. Körülötte játszódik az ősi rítusokat idéző ünnep vagy szertartás. A kép egészét átszövik a megélt természeti élmények és a Csontváry által oly fontosnak ítélt "energiák" különböző formában való jelenléte. A kép bonyolult szimbólumrendszere természetesen többféle tartalmat hordoz, de mindenképpen "Csontváry mágikus világképének megnyilvánulása, s mint ilyen, az emberi lélek legmélyebb részéből feltörő szimbólumoknak képi realizációja"
 
(Német Lajos).
 

Forrás: Romváry Ferenc: Csontváry Kosztka Tivadar 1853-1919, Alexandra Kiadó, Pécs, 1999. 132. oldal

 

http://eletora.blogspot.hu/2010/05/elet-akademia.html
http://www.lelkunkutja.hu/#/?p=411
http://osszefogas.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1158046
http://mek.oszk.hu/01300/01368/html/elemzes.htm
http://mek.oszk.hu/01300/01314/html/dokumentum.htm#1

http://www.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=63220

http://www.irodalmijelen.hu/node/10943

http://habosvilla.blog.hu/2013/03/26/csontvary_rejtelyes_utazasairol_a_magyar_nemzeti_galeriaban

 

Téma: Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája

Dátum: 2015.08.19

Feladó: mazsu

Tárgy: Kiállítás

Ma láttam a várban - hihetetlen gazdagság, csoda.
Számomra a cédrus piramis alakot ölt.

Egy másik képen - sajnos a címe nem ragadt meg bennem- a festő arcát véltem felfedezni a lombkoronában.
Törékeny szépsége megindító.

Dátum: 2013.05.30

Feladó: abc

Tárgy: észrevétel

az öreg homlokán mintha egy skarabeusz bogár rajzolódna ki, az orrából és a bajszából pedig egy női test alsó része (deréktól lefelé). az egész arc, a szemgödör kivételével, olyan mintha egy fa álarcot viselne, és az alól néz ránk.

Dátum: 2013.02.10

Feladó: P.

Tárgy: :)

Kösz RévŐr..;) Kicsit világosított a dolgokon. Ezt a képet is érdemes lenne majd "átélni". Nagyon sok tanulsággal fog szolgálni, valamelyik előadás taglalja. Utána keresek és célba vesszük.:D

Dátum: 2013.01.07

Feladó: RévŐr:))))

Tárgy: :)

Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belõle kettõ. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hûségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre, csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak õ.

Dátum: 2013.01.07

Feladó: Raver

Tárgy: Re::)

Az idézet Hamvas Béla

Új hozzászólás hozzáadása