Gépnarancs - Elbaszott generáció

2013.11.03 19:01

 

Előzmény..

http://embers-eg.webnode.hu/news/impressziok-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/embers-eg-felemelt-fejjel/

http://embers-eg.webnode.hu/news/ezt-dobta-a-gep-a-kocsitologato-neni-igaz-tortenete/

http://embers-eg.webnode.hu/news/arnyjatek/

http://embers-eg.webnode.hu/news/egy-kedves-tortenet-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/egy-kisgyerek-szemevel-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/lelegzet-a-szarvas-es-a-gazalarc/

 

Éjfél múlt. Aludnom kellene, de nem tudok. Sokszor nem. Jár az agyam, a gondolataim kavarognak. Sokszor, egyre többször.

 

parlament_aradas

Fotó: Lázár Gergő

 

Azon töprengek, mit rontottunk el? Miért? Miért ennyire? Miért, hogy nem tudunk kiállni egymásért, önmagunkért? Féltjük a tetves kis pozíciónkat, a még meglévő állásunkat, a nem-tudom-minket. Közben a politika, a hatalom mindent felzabál. Minden hatalom, az éppen megdicsőült és a barikád mögött hasaló. Azok az emberek régen elszakadtak a valóságtól. Évek, évtizedek óta a politikában, és a politikából élve hogyan is tudhatnák, mi történik lejjebb? Azok főleg honnan tudhatnák, akik az iskolapadból ültek a selyem-bársony akármilyen székbe. Semmiről semmit nem tudnak, de nem is akarnak tudni. Nekik ez játszma, amit meg kell nyerni. Beltenyésznek egymás között, diadalmasan kacagnak, amikor valami borzasztóan frappánsat sikerül mondani a másik oldalon állónak. „Győzelem! Lám, milyen nagyon okos is vagyok én!” Ez kell, ennyi kell. Akik beszélnek róla, sem tudhatják, milyen élni semennyi pénzből. Milyen úgy lefektetni egy gyereket, hogy nem tudsz enni adni neki. Milyen, amikor szégyellem magam, mert autóval megyek vásárolni…

A parkolóban mellém lép egy nő. Szomorú szemű. Halkan beszél, alig értem. Nem koldul, csak meg szeretné mutatni..nyújtja a papírdobozt, benne gyönyörű, cérnából horgolt angyalka, nyuszi. Ha esetleg vennék tőle… adjak, amennyit gondolok, vagy tudok. Ő máshoz nem ért…munkát nem kap, majdnem ötven éves. Csak enni szeretne. Élni valahogy.

Emlékszem a rendszerváltásra. Amikor fiatal felnőttként hirtelen azt mondták nekem: amit eddig tanítottunk neked, amit mondtunk, amit tudni vélsz, az mind hazugság. Emlékszem, amikor a fél ország ellenség lett, mert kiszolgálta a múlt rendszert… a másik fele meg ellenálló volt. Szerinte. Ez ma sem változott, csak minden sokkal rosszabb lett. Egyre rosszabb. Valahogy ezt az országot soha nem akarta a politika szolgálni, mindig uralkodni akart. Mi pedig engedtük, engedjük. Mert mit is tehetnénk ellene? Hiszen alig vagyunk tízmillióan… a mennyihez is? Háromszáz? Háromezer? Néhány éve még volt valamiféle – ha nem is védőháló – de egy hártya. Ami nem engedte lezuhanni azt, aki megbillent. Ma már ez sincs, már magunk lökjük a mélybe, aki nem képes kapaszkodni. Magyar Tajgetosz. Ülünk és várjuk a csodát, ami nem létezik.

Közben, aki teheti, menekül. Tudják, ott sincs kolbászból, meg hazát cserélni nem lehet, meg a túró rudi. Arra majd vissza fognak jönni, mint legyek a lószarra. A büszkeségünk… Bár az oroszok úgy tudják, ők találták fel, de az ő bajuk! Mi büszke nép vagyunk, mert mennyi Nobel díjast adtunk a Világnak! Csak akkor nem kell a másként gondolkodó, a sorból kilógó, amikor itt van. Ha már elment, akkor nagyon tudjuk szeretni! Vagy köpködni. Attól függ, az éppen aktuális hatalom mit vár el tőlünk. Mert mi annak megfelelünk, ha beledöglünk is! Nálunk nem szokás, hogy kiálljon a tanár a tanárért, a rendőr a rendőrért, a bíró, az orvos, a vasutas, a diák. Mi sem állunk ki a gyerekeinkért, miért is tennénk? Senki senkiért… az a tuti! Mint a szent tehenet, úgy imádjuk a semmi-eszű celebeket, a sztár-meteorológusokat, sztár-hírolvasókat, percek alatt színésszé avanzsált senkiket, sikerkönyvet sikerkönyvre halmozó analfabétákat. Közben igazi színészek, zenészek, írók, költők, újságírók éheznek. Konkrétan. Mert nekünk érdekesebb a lotyó önéletrajza, a semmiből jött senki hadonászása a képernyőn, a kivénhedt bártáncosnő gyereknevelési szokásai. Mert azt könnyen nyeljük, rágni sem kell.

Közben csomagolunk. Na, nem magunknak. A gyerekeinknek. Mert ők elmennek, már akiben van elég kurázsi. Akiben lenne elég bátorság, dac, elszántság, tudás és ész ahhoz, hogy talpra rángassa ezt a leborult országot. Ők elmennek, mi maradunk. A gyáva alkuinkkal, a félrenézéseinkkel, a lustaságunkkal, nemtörődömségünkkel. Mennek, viszik a még meg nem született unokáinkat. Mi meg bámulunk és várjuk tovább a csodát. Közben búcsút intünk az elveszett generációnak. Mi, az elbaszott generáció.

E. Swan

 

http://gepnarancs.hu/2013/10/elbaszott-generacio/

 

 

Téma: Elbaszott generáció

Dátum: 2013.12.25

Feladó: Hegel

Tárgy: már akit elbasztak!

Aki 14 éves kora óta dolgozik, közben tanul gyereket nevel és a családját ápolja gondoskodik róla temet annak nincs nem volt ideje a gyerekeit se elbaszni igy itthon maradnak dolgozni és magyarnak megmaradni!

Mert vágyaik és lehetőségeik ha nem is mindig de a takaró végéig ér - ha nem hát igyekszik azt a nyavadt takarót kicsit megnyujtani.

Ugyanis akik kimentek de a hitelesek közül is a nyugati médiából ismerős csilivili nagyobb szinte takaritani kifüteni lehetetlen házakra otthonokra pályáznak/tak mindjárt totál berendezés gépesités és kocsi.
Sok ilyent ismerek még akkor is ha Kaslerék mellé állva megértem a vágyakat kielégiteni akarókat is!

Nem minket basztak el hanem mi basztuk el a fiatalokat azzal hogy többett jobbat akartunk nekik mint ami nekünk a 50-60 években jutott.

Ugyan szóljon már aki akkor ezt előre látta és szóvá tette?

Ki demonstrált mikor torgyánék a szövetkezeti törvénnyel tönkre tették az összes szövetkezetet/munkahelyet erdőn mezőn városon iparit mezőgazdaságit kereskedelmit?
Senki???

Pedig nemrég volt 1998 és 2002 között!
És ezidőtájt alakult ki a hitelcsabda is!

Dátum: 2014.01.02

Feladó: P.

Tárgy: Re:már akit elbasztak!

Szia!

Nagyon igazad van, és MI egész biztos egy platformon vagyunk, ha mondhatok ilyet látatlanba is.

Egyre több hasonló cikk van, ami a magam véleménye szerint meglehetősen dehonesztáló. Legalábbis így érzem.

Picit arra hajazok, hogy ezen cikkek is több célt szolgálnak.
Egyik oldalon persze, szánom-bánom hangvétele van, ugyanakkor teljesen jó arra, hogy az egyébként is "szomorúság alatt tartott Magyarságot" még mélyebbre rugdalják.

Természetesen sokan tudták már akkoriban is mi lesz a móka vége, privatizálás stb.. Torgyán és társai ahogy emlegetted.
Emlékszem rá mennyien milyen mókásnak tartották. Holott visszagondolva a célja a bohóckodásán keresztül az az altatás, ami ma már nem nagyon működik.
Persze nem is kell, mert már mint ahogy a világ változott, úgy a stratégiák is változtak.

A jövőben fogjuk tudni ezt a kérdést homálytalanul látni és értékelni azt hiszem.
Ha arra gondolunk hogy Magyarország 24 éve demokratikus állam, akkor azt is elmondhatjuk, hogy igen rövid idő ez ahhoz képest, hogy mennyit kellett fejlődnünk. Tehát nemhogy elbaszottság ez, hanem kőkemény tanulás.
És egészen nyilvánvaló, hogy a válság előttig (2008) ezek a kérdések amik ma kérdések, még csak fel sem merültek, vagy csak meglehetősen felszínesen.
Sejtésem szerint pont ezért kellett 1998-2002 között eladósítani akit csak lehetett, hogy majd 2008-ban "valakik" olyat kaszáljanak, mint a 30-as évekbeli világválság-kór.

Üdv!

Új hozzászólás hozzáadása