Igen, hittünk benne, hogy most már tényleg minden jó lesz. Nem azonnal, nem varázsütésre, de nemsoká. Belátható időn belül. Még a mi életünkben. Emlékszem, amikor az Antall-kormány, mint olyan egyáltalán szóba került, sajnálkozva mondogattuk, hogy szegényeknek milyen hálátlan feladat jutott osztályrészül: mindent szépen rendbe tesznek négy év alatt, a következő kormány meg majd learatja a babérokat.

Igen, azt hittük, hogy hamarosan ránk köszönt a nyugatosodás, a jóléti társadalom, és ha átmegyünk Ausztriába, akkor legfeljebb egy sorompó fogja érzékeltetni, hogy másik ország területére léptünk, merthogy egyéb különbség nemigen lesz felfedezhető.

És igen, azt is hittük, hogy hamarosan felvesz minket tagjai sorába az EU, a NATO, az OECD, az EBESZ, meg az összes többi betűszó, amiknek még csak a definícióját sem ismertük, csak annyit tudtunk róluk, hogy valami nagyon előkelő és mérhetetlenül nagyvilági dolog lehet hozzájuk tartozni.

Vágyakozva nézegettük az Európai Unió kék lobogóját a tizenkét sárga csillaggal, és azt képzeltük, nemsokára a mi közintézményeinken is ez a zászló loboghat majd, hiszen mi annyira, de annyira megérdemeljük, hogy újra befogadjon minket Európa, ez a büszke nő.


"... értsd meg, szeretem őt,
A vén Európát, a büszke nőt!
Nagyon kérlek, becsüld meg őt,
A vén Európát, a gyönyörű nőt!"


Varga Miklós harsogott a hangszórókból, és mi nagyon kívántuk a büszke és gyönyörű nőt, Európát. És ez az ócska ribanc akkor kezdett el minket hitegetni. Ugyan nem kerültek szóba semmiféle régi dolgok; tehát senki sem hangsúlyozta, hogy hajdanán mi védtük meg az úgynevezett nyugati kultúrát tatártól, töröktől, ruszkitól, azt azonban készséggel elismerték - vagy legalábbis úgy tettek -, hogy például 1956, no meg a vasfüggöny átvágása számukra komoly érték.

Mi meg csak vártunk, és vártunk, optimista és kissé debil mosollyal az arcunkon. Azt hittük, az majd úgy lesz, hogy az úgynevezett visegrádi országokat (Lengyelország, az akkori Csehszlovákia és jómagunk) hamarosan felveszik a "közös európai házba", és akkor ez a jóságos Unió majd ugyanúgy felhúz minket a maga szintjére, mint ahogy tette nem sokkal korábban például Spanyolországgal.


"Ölén a szerelem minden öröme hívogat,
Arcában látod az arcodat"


Ám a csatlakozás időpontja egyre csak tolódott, mindig újabb tárgyalások nyíltak meg, mindig újabb kifogások keletkeztek, míg végül az akkori magyar miniszterelnök, bizonyos Orbán Viktor némileg csalódottan ki is jelentette: "az Európai Unión kívül is van élet".

Az örök nemzetárulók rá is raboltak erre a kijelentésre, és ahogy az már lenni szokott, félremagyarázták, kiforgatták, hazudva idézték és szétcsócsálták - nem adtak mást, csak mi lényegük, márpedig hazátlan nemzetárulóktól ennyi telik.

Mi azonban vártuk, egyre csak vártuk, hogy talán egyszer majd eljön a mi időnk is. A jóléti társadalom kora, a megélhetési gondok megszűnésének kora és nem utolsósorban a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének kora.

Ami helyette jött el, azt mindenki tapasztalhatja ma, aki a Kárpát-medencében él.


"Nem sírt akkor sem, ha elvetélt"

Európa, ez az ócska ribanc, miközben jóléttel hitegetett minket, rátette a kezét minden vagyonunkra. A saját nevére íratta az energiaszektorunkat, bezáratta a bányáinkat és leépítette az iparunkat, tönkrevágta a méltán világhírű mezőgazdaságunkat, átvette az egész bankszektorunkat, egyáltalán minden stratégiai ágazatba befészkelte magát. Mi meg eközben optimista és kissé debil mosollyal az arcunkon tétlenül szemléltük, hogy Európa itt csupán piacot vett és rabszolgákat. Nem berzenkedtünk, nem lázadtunk, nem ragadtunk fegyvert ordítva, csak ültünk és vártuk, hogy ha majd leomlanak a határok, akkor végre minden magyar otthon érezheti magát a Kárpát-medencében. Mert mi már csak ilyen birkatermészetűek vagyunk.

"A sötét felhő végre mind aludni tér
Földjében túl sok már a vér"


Mindeközben Európa ugyanolyan aljas és gyomorforgató módon hagyta magára a magyarokat, akárcsak IV. Béla idejében, vagy bármikor a közös történelmünk során. Európa ma is elnézi, hogy a Délvidéken magyart vernek csak azért, mert az anyanyelvén beszél; szava sincs ahhoz, hogy a Felvidékről kiutálják a magyart, csak mert meg meri vallani még el nem vesztett identitását; Erdély megszállóit pedig egyenesen tagjai sorába fogadta, utánunk nem egészen három évvel.

És most idetolja a pofáját ez a kiélt matróna, és kioktat minket demokráciáról, emberi jogokról, erkölcsi normákról, és jogot formál arra, hogy az alkotmányunkba is beleszóljon. És azt képzeli, azt reméli, hogy mi még most is kissé debil mosollyal az arcunkon majd tétlenül végigasszisztáljuk mindezt, ahogy engedelmes rabszolgákhoz illik.

Teszi mindezt egy olyan utolsó, ócska kurva, akinek már rég csakis a pénz számít, semmi más.

Európa, undorodom tőled.

 

 

http://eztdobtaagep.blogger.hu/2013/02/04/a-ven-europa