Hagyaték – “Szent Írások” helyett

2013.08.05 08:14

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/news/nagyapam-tanitasa/

http://embers-eg.webnode.hu/news/wass-albert-mese-az-erdorol/

http://embers-eg.webnode.hu/news/wass-albertnek-meg-vannak-szamlalva-az-evei/

http://embers-eg.webnode.hu/news/wass-albert-/

http://embers-eg.webnode.hu/szellemi-bazar/marai-sandor-fuveskonyv/

 

 

DSC_0034_14036_01

 

   “Az öregember ott ült a barlang szájában, a pihenő padkán és csontos kezét odatartotta a roskadó tűz zsarátnoka fölé. Odébb, az aprító tönkön, ott ült a gyerek. Tizennégy éves ha lehetett, de ember módjára ült ott, ázott ködmönében, szakadozott harisnyában, ócska katonabakanccsal a lábán, s mellette a balta. Szeme kerekre nyílva, szomjasan csüngött a vénember minden szaván. Odakint szünet nélkül esett, esett a hideg, szürke, aprószemű november végi eső.

- A jó, ha útjára engeded, mindég legyőzi a rosszat – mondta mély, dörmögő hangon az öreg -, mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a napfényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzásra… Nehéz ezt fölfogni, tudom – tette hozzá kis szünet után -, pedig ebben rejlik a titok…
Hangja tovaveszett a nyirkos csöndben. Csak az eső percegett a sziklán, s a fellegek úgy tapadtak a radnai hegyekre, mint ember lelkére a gyász.
- Micsoda titok? – szakadt föl a gyermekből a kíváncsiság.
Az öreg ránézett. Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, de a szeme úgy izzott elő a nagy karimájú fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs.

- Micsoda titok? Hát a teremtés titka! Isten s ember titka, gyerek! Meg vagyon írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: Teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? – mordult a gyerekre szinte haragosan. - Uralmat s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondta volt, hogy: “ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondhatnátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban!” Márpedig a mustármag a minden egyéb magvak között is a legkisebb, érted! De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj… A gyerek csillogó szemei rávilágítottak.
- De magában van, ugye, Öregapó? Az öreg ránézett, s nézte hoszszasan.
- Benned is van, gyerek – felelte csöndesen -, érzem és tudom, hogy ott van tebenned is az erő, amit Isten adott azoknak, kik ismerik a jó titkát.

Emlékszel, mit tanítottam neked a minap azzal a kis üveggel, amit ott leltünk az ösvény szélén? A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadék aljára, ahova a nap sugara másként el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és ezt soha el ne feledd, hogy olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg. Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akárcsak az a törött üveg az út szélén, amit sárba tapos a jószág…
Csönd volt néhány percig, csak a vékony eső percegett odakint. Sötét volt mögöttük a barlang. Az öregember ágat vetett a parázsra, s a tűz ott a barlang szájában föllángolt újra.

- Bizony, erre teremtette volt Isten az embert s nem egyébre – szólalt meg újra. – Hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elborult, akár a rozsdás balta éle, s lelke is megvakult, mint az ócska tükör, mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságában, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását. Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit Isten nem teremtett, az nincs. Érted? Nincs. Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs, és mégis elrejti szemed elől az erdőt. De amíg az ember maga meg nem tagadja a rosszat, amit kitalált,addig hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz? He? De mindez sok tenéked, gyerek, így egyszerre. Majd rendre, apránként megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől…
A gyerek szeppenve húzta be nyakát a vállai közé. Aztán a beálló csöndben beszélni kezdett. Lassan, akadozva, mint aki lábujjhegyen járva keresi a szót.
- Ha ránézek az őzre… s akarom, hogy megálljon… megáll. A hal is kijön hozzám a patak szélibe. A mogyoróstyúk a vállamra száll. De amikor a muszka katonák jöttek… elszaladtam. Kívántam, hogy forduljanak vissza, s menjenek haza a maguk országába… kívántam erősen, ahogy maga tanított kívánni, öregapó. Mondtam magamban: Isten jó… Isten hatalom… Isten élet… menjetek el, katonák, menjetek! De nem mentek… Rátörtek édesanyámra… édesapámba tízszer is belelőttek… kicsi húgomról is letépték a ruhát… én meg elszaladtam… futottam, futottam… – Háta meggörbült, feje aláhajlott, s felszakadt belőle a sírás. Az öregember karja kinyúlt, s keze ránehezedett a gyerek vállára.
- Nocsak – dörmögte halkan -, nocsak, gyerek… – Percegve hullott odakint a hideg, aprószemű eső. Szürke volt a világ. Keserű füstszagot lehelt a csönd. Egy idő múlva az öregember lábra kelt, odacammogott a barlang falánál fölhalmozott hasított fához, s néhány hasábot rávetett a parázsra. A láng sárga nyelve pattogva kapott bele a bükkfába. A gyerek fölnézett. Kétségbeesés ült a szemében.
- Miért szaladtam el, Öregapó? Miért? Vasvillát se ragadtam. Baltát se… csak szaladtam…
- Megijedtél – felelte lassú szóval a vénember -, se vasvilla, se balta nem segített volna ezen. Elhomályosult a tükröd s nem vetítette a  fényt. A félelem nem Istentől való. Aki legyőzi, az legyőzte magát a gonoszat. A félelem az ember legnagyobb ellensége…A gyerek hallgatott, s bámulta az éledő tüzet. Az öreg lábra kelt megint, kilépett a barlang szájába, körülnézett, motyogott is valamit, majd kinyújtotta kezét a völgy felé.

- Odalent félelem uralkodik, gyerek. Félelem és sötétség. Sóhajtott.
- Nem válthatjuk meg a világot, mert minden ember önmagában hordozza a maga megváltását, és senki más nem végezheti el helyette. De azért megtehetjük mi is a magunkét…”

 

   A fenti sorok a Hagyaték című könyvből vannak kiollózva. A Hagyatékot bár Wass Albert írta, nem lehet Wass Albert könyvnek mondani. Nem is igazán ismert, nem is igazán felkapott. A könyvtárosnő nem tudott róla, hogy létezik a Hagyaték, melyet Wass Albert tolla vetett papírra. Soha nem voltam Wass Albert rajongó….egy néhány könyvét olvastam csak. De elég is volt annyi. A Hagyaték viszont olyan nyomokat hagyott már akkor bennem, amelyek tizenvalahány év után sem tűntek el szívemből. Újraolvastam. A lényeget megosztottam. Fogadd szeretettel. Olvasd el ahnányszor csak szükséges, hogy megértsd. Ha a fenti sorok üzenetét érted, mindent értesz, és ha életedben soha többé nem olvasnál semmit, akkor is tudni fogsz mindent, ami igazán fontos. Használd legjobb tudásod szerint.

Szeretettel,

egy “Szabad Gondolat”

 

http://szabadgondolat.wordpress.com/2013/06/10/hagyatek-szent-irasok-helyett/

 

 

Téma: Hagyaték – “Szent Írások” helyett

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása