Halálközeli élmény- egy kicsit másképp!

2012.06.01 11:37

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/news/halali-hala/

http://embers-eg.webnode.hu/news/az-elet-himnusza/

http://embers-eg.webnode.hu/ujdonsagok/gombszimbolika/

 

Mellen-Thomas Benedict 1982-ben élt át halálközeli élményt. Több mint
másfél órán át volt halott, miután rákban meghalt. HKÉ-je során
kiemelkedett a testéből, és belépett a fénybe. Mivel kíváncsi volt,
hogyan működik az univerzum, feltárultak előtte a létezés távoli
mélységei; sőt még ezen is túlra, az ősrobbanás mögötti semmi
ürességébe is eljutott. Tapasztalata során sokat tanult a
reinkarnációról is.

 

 

Halálközeli élményéből tudományos felfedezéseket is vissza tudott
hozni. Mellen-Thomas Benedict azóta a sejtes kommunikáció
mechanizmusait, valamint az élet és a fény kapcsolatát kutatja. Azt
találta, hogy az élő sejtek nagyon gyorsan reagálnak, ha fénnyel
ingerlik őket, ami - többek között - nagy sebességű gyógyulást
eredményez. Mellent-Thomas Benedict kutató, feltaláló és előadó; hat
szabadalma van az USA-ban.

Halálközeli élményének leírása megtalálható Dr. Lee Worth Bailey és
Jenny Yates A halálközeli élmény: szöveggyűjtemény (The Near-Death
Experience: A Reader) című művében. A következő idézet részleteket
tartalmaz a könyvből.

1982-ben meghaltam végállapotú rákban. Operálhatatlan volt az
állapotom, s a kemoterápia csak ahhoz segített volna hozzá, hogy még
inkább vegetáljak. Azt mondták, hat-nyolc hónapom van hátra. Az
1970-es években az információ megszállottja voltam, s egyre inkább
elkeserített a nukleáris krízis, az ökológiai válság, és így tovább.
Szóval, mivel nem spirituális alapon szemléltem a világot, elkezdtem
hinni abban, hogy a természet hibát követett el, és hogy valószínűleg
rákos szervezetek vagyunk a bolygón. Nem láttam módot arra, hogy
kikeveredjünk mindazokból a problémákból, melyeket magunknak és a
bolygónknak teremtettünk. Minden embert ráknak tekintettem, és
pontosan ezt is kaptam. Ez ölt meg engem. Légy óvatos a
világnézeteddel. Visszaüthet, főleg ha negatív világnézetről van szó.
Az enyém súlyosan negatív volt. Ez vezetett el a halálomhoz.
Mindenféle alternatív gyógymódot kipróbáltam, de nem segített semmi.

Ezért aztán elhatároztam, hogy Istennel rendezem le az ügyet. Még
sohasem szembesültem Istennel, és nem is foglalkoztam vele. Akkoriban
nem volt rám jellemző a spiritualitás, de tanulni kezdtem róla és az
alternatív gyógyászatról. Eldöntöttem, hogy mindent elolvasok, amit
csak tudok, és tájékozódom a témában, mert nem akartam, hogy
meglepetés érjen a másvilágon. Úgyhogy különféle vallásokba és
filozófiákba merültem bele. Mindegyik nagyon érdekes volt, és reményt
adott arra, hogy van valami a túlvilágon.

Ugyanakkor semmiféle egészségügyi biztosításom nem volt - színes
üvegablakok festésével foglalkozó művészként dolgoztam akkoriban,
persze önalkalmazásban. Mindenféle biztosítás nélkül találtam magam
szembe az egészségüggyel. Nem akartam anyagilag tönkretenni a
családomat, ezért aztán eldöntöttem, hogy magam kezelem ezt a
problémát. Nem voltak állandó fájdalmaim, de olykor elvesztettem az
eszméletem. Oda jutottam, hogy már nem is mertem vezetni, s végül
szeretetotthonban kötöttem ki. Saját ápolónőm volt. Nagyon sokat
köszönhetek ennek az angyalnak, aki végigcsinálta velem betegségem
utolsó fázisát.

Körülbelül tizennyolc hónapig tartott. Nem akartam túl sok gyógyszert
szedni, mert a lehető legtudatosabb akartam maradni. De aztán olyan
nagy fájdalmaim voltak, hogy a fájdalmon kívül már nem is volt semmi a
tudatomban; ez szerencsére csak néhány napig tartott általában.

Emlékszem, ahogy egyik nap 4:30 körül felébredtem, és egyszerűen
tudtam, hogy ez az. Ez az a nap, amikor meghalok. Így aztán felhívtam
néhány barátomat, és elbúcsúztam tőlük. Felébresztettem az ápolónőmet,
és elmondtam neki is. Megállapodtam vele abban, hogy hat órára magára
hagyja majd a holttestemet, mert korábban azt olvastam valahol, hogy
midenféle érdekes dolog történhet, amikor meghal az ember.
Visszafeküdtem aludni. A következő dolog, amire emlékszem, az az, hogy
elkezdődött egy tipikus halálközeli élmény. Hirtelen teljesen éber
lettem, és felálltam, de a testem az ágyban maradt.

Sötétség vett körül. A testen-kívüliség élménye még élénkebb volt,
mint a szokványos tapasztalat. Olyannyira élénk volt, hogy minden
szobát láttam a házban; láttam a háztetőt, a ház környékét, és még a
ház alá is be tudtam nézni.

Ragyogott a fény. Felé fordultam. Nagyon hasonlított arra, ami sok más
ember halálközeli élményének leírásában is szerepel. Pompás volt.
Érzékelhető; éreztem a fényt. Vonzó; úgy akarsz odamenni hozzá, mint
ahogy ideális anyukád vagy apukád karjaiba akarnád vetni magad.

Ahogy a fény felé indultam, intuitíven tudtam, hogy ha belemegyek,
halott leszek.

Ezért aztán, míg haladtam a fény felé, így szóltam: "Kérlek, várj egy
percet, várj egy picit. Gondolkodni akarok erről; beszélni szeretnék
veled, mielőtt odamegyek."

Ekkor, legnagyobb meglepetésemre, a teljes élmény megállt. Tényleg
befolyásolhatjuk halálközeli élményünket. Nem hullámvasúton vagyunk.
Tehát a kérésem tiszteletben részesült, és beszélgetésbe merültem a
fénnyel, ami különféle alakokat öltött közben; Jézus, Buddha, Krishna,
mandalák, archetipikus képek és jelek formáját vette fel.

Megkérdeztem a fényt: "Mi folyik itt? Kérlek, fény, világosíts fel
magadról! Tényleg tudni akarom, mi a helyzet valójában."

Igazából nem tudom elmondani a pontos szavakat, mert afféle telepátia
zajlott közöttünk. A fény válaszolt. A hozzám továbbított információ
az volt, hogy a hiteink alakítják azt, hogy milyen visszacsatolást
kapunk a fény előtt. Ha például buddhista vagy, katolikus vagy
fundamentalista, a saját hitrendszerednek megfelelő visszacsatolást
kapsz. Lehetőséged van arra, hogy ezt megvizsgáld, de a legtöbb ember
nem teszi.

Ahogy a fény feltárta magát nekem, tudatára ébredtem annak, hogy
igazából Felsőbb Szelfünk mátrixát látom. Csak annyit tudok erről
mondani, hogy mátrixszá változott, emberi lelkek mandalájává, és hogy
azt láttam, hogy amit a mindannyiunkban benne lévő Felsőbb Szelfünknek
nevezünk, nem más, mint egy mátrix. Emellett átjáró a Forráshoz;
mindannyian közvetlenül, közvetlen tapasztalatként fakadunk a
Forrásból. Mindannyiunknak van Felsőbb Szelfje vagy lényének egy olyan
része, amit mindléleknek lehetne nevezni. Legigazabb energiaformájában
tárulkozott fel számomra. Igazából úgy tudom csak leírni, hogy a
Felsőbb Szelf lénye leginkább egy átjáróhoz hasonlítható. Nem úgy
nézett ki, de közvetlen kapcsolat a Forrással, amivel mindannyian
rendelkezünk. Közvetlenül összekapcsolódunk a Forrással.

Tehát a fény megmutatta nekem a Felsőbb Szelf mátrixot. Teljesen
világos lett számomra, hogy az összes Felsőbb Szelf egyetlen lényként
kapcsolódik össze; minden ember egyetlen lényként kapcsolódik össze;
valójában ugyanaz a lény vagyunk, ugyanazon lény különböző aspektusai.
Ez a lény nem foglalt állást egyetlen konkrét vallás mellett sem. Ez
tehát az, amit ez a lény visszacsatolt felém. S én emberi lelkek
mandaláját láttam. A legszebb dolog volt, amit valaha is láttam.
Belementem, és egyszerűen elárasztott. Olyan volt, mint az összes
szeretet, amit az ember valaha is akart. Az a fajta szeretet volt, ami
felüdít, gyógyít, regenerál.

Ahogy megkértem a fényt, hogy magyarázzon tovább, megértettem, micsoda
a Felsőbb Szelf mátrix. Van egy rácsozat a bolygó körül, ahol az
összes Felsőbb Szelf összekapcsolódik. Olyan ez, mint egy nagy
társaság; egy újabb finom energiaszint körülöttünk; a szellemi szint,
mondhatnánk.

Ezután, néhány pillanat múlva, további felvilágosítást kértem. Igazán
tudni akartam, hogyan is működik az univerzum, és készen álltam a
következő lépésre.

Így szóltam: "Készen állok, vigyél!"

A fény ekkor az általam valaha is látott legszebb dologgá változott:
az ezen a bolygón élő emberi lelkek mandalájává.

Korábban negatív elképzelésem volt arról, ami a bolygón zajlik. Amikor
megkértem a fényt, hogy adjon további felvilágosítást, azt láttam
ebben a csodálatos mandalában, hogy milyen szépek is vagyunk
lényegünket, bensőnket tekintve. A legeslegszebb teremtmények vagyunk
mi. Az emberi lélek, az emberi mátrix, amit együtt alkotunk, teljesen
fantasztikus, elegáns, egzotikus, minden. El sem tudom mondani,
mennyire megváltozott abban a pillanatban az emberi lényekről alkotott
véleményem.

Így szóltam: "Ó, Istenem, nem tudtam, milyen szépek vagyunk!"

Bármilyen szinten vagy, legyen az magas vagy alacsony; bármilyen
alakot viselsz, a legszebb teremtmény vagy; igen, te.

Elképedve ébredtem rá, hogy egyetlen lélekben sincs gonoszság.

"Hogyan lehetséges ez?" - kérdeztem.

Az volt a válasz, hogy egyetlen lélek sem bennerejlően gonosz. A
szörnyű dolgok, melyek az emberekkel történnek, rábírhatják őket arra,
hogy gonosz dolgokat kövessenek el, de a lelkük nem gonosz. Amire
minden ember törekszik, s ami fenntartja őket, az a szeretet; ezt
mondta nekem a fény. Ami eltorzítja az embereket, az a szeretet
hiánya.

Azt hiszem, folytatódtak a fénytől érkező kinyilatkoztatások, majd
megkérdeztem tőle: "Azt jelenti ez, hogy üdvözülni fog az emberiség?"

Ekkor, mintha spirális fények özönével harsogna egy trombita, ezt
mondta a Nagyszerű Fény: "Emlékezz erre, és sohase felejtsd el: te
üdvözíted, váltod és gyógyítod meg önmagad. Mindig is így volt. Mindig
is így lesz. Még a világ kezdete előtt úgy lettél teremtve, hogy
meglegyen erre a hatalmad."

Ebben a pillanatban még több dologra is ráébredtem. Ráeszméltem arra,
hogy MÁR ÜDVÖZÍTVE VAGYUNK, és hogy mi üdvözítettük magunkat, mert úgy
terveztek minket, hogy önmagunkat korrigáljuk, mint ahogy Isten
univerzumának többi részét is így tervezték. Erről szól a második
eljövetel.

Teljes szívemmel köszönetet mondtam Isten fényének. Ezekkel az
egyszerű szavakkal tudtam csak kifejezésre juttatni teljes
nagyrabecsülésemet:

"Ó, édes Istenem, drága Univerzum, drága Nagyszerű Szelf, szeretem az életemet!"

Úgy tűnt, még mélyebben magába szív a fény. Olyan volt, mintha
teljesen elnyelt volna. A mai napig is leírhatatlannak találom ezt a
szeretet-fényt. Másik birodalomba léptem be, ami még mélyebb volt,
mint az előző, és olyan valaminek ébredtem tudatára, ami még ennél is
több volt. Hatalmas fényáramlat volt; mérhetetlen és teljes, mélyen az
élet szívében. Megkérdeztem, mi ez.

Így felelt a fény: "Ez az ÉLET FOLYÓJA. Igyál ebből a manna-vízből
szíved vágya szerint!"

Így is tettem. Ittam belőle egyszer, aztán még egyszer. Magából az
életből ittam!

Eksztázisba estem.

Ezután így szólt a fény: "Van egy vágyad."

Mindent tudott rólam a fény, mindent, ami múlt, jelen és jövendő.

"Igen!" - suttogtam.

Azt kértem, hadd lássam az univerzum többi részét is; azt, ami
naprendszerünkön túl, sőt az összes emberi illúzión is túl van. A fény
ekkor azt mondta nekem, hogy elmehetek az Áramlattal. Megtettem, és
átsodródtam a fényen az alagút végén. Egy sor nagyon lágy morajlást
éreztem és hallottam. Micsoda sebesség!

Úgy tűnt, hirtelen rakétaként száguldok el a bolygótól ezen az
életáramlaton. Láttam, ahogy elsuhan a Föld. A naprendszer egész
pompájával egyetemben elsüvített mellettem, majd eltűnt.
Fénysebességnél gyorsabban repültem át a galaxis centrumán, és még
több tudást szívtam magamba, ahogy haladtam. Megtudtam, hogy ez a
galaxis - az univerzum összes többi galaxisához hasonlóan - az ÉLET
különféle változataiban bontakozik ki. Sok világot láttam. A jó hír
az, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban!

Ahogy ezen a tudati áramlaton átutaztam a galaxis centrumán, óriási
fraktál-energiahullámokká tágult az áramlat. Magam mögött hagytam a
galaxisok szuperhalmazait, összes ősi tudásukkal együtt. Először azt
gondoltam, valahová tartok; hogy ténylegesen utazom. De aztán
ráébredtem, hogy az áramlat tágulásával együtt a saját tudatom is
kitágult, hogy mindent magába foglaljon az univerzumban! Az egész
teremtett világ elhaladt mellettem. Elképzelhetetlen csoda volt! Igazi
csodálkozó gyermek voltam: csecsemő Csodaországban!

Úgy tűnt, mintha az univerzum összes teremtménye elszállna mellettem,
s egy fényfoltban tűnne el. Szinte azonnal megjelent egy második fény.
Mindenünnen áradt, és nagyon más volt; olyan fény, ami még az
univerzum összes frekvenciájánál is többől állt.

Ismét bársonyos morajlásokat éreztem és hallottam. Tudatom vagy lényem
kitágult, hogy a teljes holografikus univerzumot magába foglalja, és
még annál is többet.

Ahogy a második fénybe értem, megjelent bennem a tudat, hogy épp most
emelkedtem felül az igazságon. Ezekkel a szavakkal tudom a leginkább
megközelíteni az élményt, de azért megpróbálom elmagyarázni. Ahogy a
második fénybe értem, kitágulásom túlterjedt az első fényen. Mélységes
mozdulatlanságban találtam magam, túl minden nyugalmon. ÖRÖKKÉ láttam
vagy észleltem, túl a végtelenségen. Az ürességben voltam. A teremtés
előtt voltam; az ősrobbanás előtt. Átléptem az idő kezdetén - az első
szón - az első vibráción. A teremtés szemében voltam. Úgy éreztem,
mintha Isten arcát érinteném. Nem vallásos érzés volt. Egyszerűen egy
voltam az abszolút élettel és tudattal.

Amikor azt mondom, hogy örökké láttam vagy észleltem, azt értem
ezalatt, hogy az egész teremtést meg tudtam tapasztalni, amint
létrehozza önmagát. Kezdet és vég nélkül való volt. Jó kis tudattágító
gondolat, nem? A tudósok egyedülálló eseménynek tekintik az
ősrobbanást, ami az univerzumot teremtette. Én azt láttam, hogy az
ősrobbanás csak egyike a végtelen számú ősrobbanásnak, melyek vég
nélkül és egyidejűleg teremtenek univerzumokat. Emberi léptékben a
fraktálgeometria-képleteket használó szuperszámítógépek alkotta képek
járnak ehhez viszonylag közel.

A régiek tudták ezt. Azt mondták, hogy időről időre új univerzumokat
teremt az Istenség azzal, hogy kilélegez, majd elpusztítja őket, ahogy
belélegez. Júgáknak nevezték ezeket a korszakokat. A modern tudomány
ősrobbanásnak nevezte el. Abszolút, tiszta tudatban voltam. Láttam
vagy észleltem az összes ősrobbanást vagy júgát, amint megteremtették
és elpusztították önmagukat. Azonnal be is léptem mindegyikbe
egyidejűleg. Láttam, hogy a teremtés minden kicsi darabkájának megvan
a hatalma a teremtésre. Nagyon nehéz ezt elmagyaráni. Még mindig nem
találom rá a megfelelő szavakat.

Visszatérésem után évekbe telt, hogy akár csak egyetlen szót is
találjak az üresség-élményre. Most már el tudok mondani ennyit: az
üresség kevesebb, mint a semmi, s mégis több mindennél, ami van!
Abszolút zéró az üresség; káosz, mely az összes lehetségességet
megformálja. Abszolút tudat; sokkal több még az univerzális
intelligenciánál is.

Hogy hol van az üresség? Meg tudom mondani. Belül van az üresség, és
kívül van mindenen. Te, épp most, miközben élsz, mindig az ürességen
belül és kívül is vagy egyidejűleg. Nem kell elmenned érte sehová, és
nem is kell meghalnod, hogy odakerülj. Az üresség az összes fizikai
megnyilvánulás közötti vákuum vagy semmi. Az atomok és alkotórészeik
közötti ŰR. A modern tudomány elkezdte tanulmányozni ezt a minden
dolog között húzódó űrt. Ők zéró-pontnak nevezik. Akárhányszor meg
akarják mérni, a műszereik megbolondulnak vagy a végtelenbe mutatnak,
hogy úgy mondjam. Egyelőre nincs módjuk arra, hogy pontosan megmérjék
a végtelent. Több zéró-űr van a saját testedben és az univerzumban,
mint bármi más!

Amit a misztikusok az ürességnek hívnak, az nem üresség. Tele van
energiával, egy másfajta energiával, ami mindazt megteremtette, ami
vagyunk. Az ősrobbanás óta minden vibráció; az első szótól kezdve, ami
az első vibráció.

A bibliai "vagyok" után valójában kérdőjel dukál.

"Vagyok? Mi vagyok?"

A teremtés tehát Isten, aki az elképzelhető összes módon kutatja Isten
Szelfjét, egy folyamatban lévő, végtelen felderítésben, mindannyiunkon
keresztül. A fejeden lévő összes hajszálon keresztül, az összes fa
összes levelén keresztül, az összes atomon keresztül Isten kutatja
Isten Szelfjét, a nagy "vagyok"-ot. Azt kezdtem látni, hogy minden,
ami van, azonos a Szelffel, szó szerint; a te Szelfeddel, az én
Szelfemmel. Minden a nagyszerű Szelf. Ezért tud Isten még arról is, ha
egy falevél lehull. Azért lehetséges ez, mert bárhol is vagy, az
univerzum központjában vagy. Bárhol is tartózkodjon egy atom, az
univerzum központjában van. Isten van abban, és Isten van az
ürességben.

Ahogy felderítettem az ürességet és az összes júgát vagy teremtést,
teljes mértékben kívül voltam téren és időn, ahogy azokat ismerjük.
Azt fedeztem fel ebben a kitágult állapotban, hogy a teremtés az
abszolút, tiszta tudat - vagy Isten -, ami az élet tapasztalatába
árad, ahogy azt ismerjük. Maga az üresség mentes a tapasztalattól.
Megelőzi az életet, az első vibrációt. Az Istenség több az életnél és
a halálnál. Így tehát még az életnél és a halálnál is több
tapasztalnivaló van az univerzumban!

Az ürességben voltam, és tudatában voltam mindennek, ami valaha is
megteremtődött. Olyan volt, mintha Isten szemein át néznék ki. Istenné
váltam. Hirtelen már nem önmagam voltam többé. Csak annyit tudok erről
mondani, hogy Isten szemein át néztem ki. És hirtelen tudtam, hogy
miért léteznek az atomok, és mindent láttam.

Az az érdekes, hogy miután bementem az ürességbe, azzal a megértéssel
jöttem ki belőle, hogy Isten nincs ott. Isten itt van. Erről szól ez
az egész. Tehát ez az állandó keresés az emberi faj részéről, hogy
valahol önmagunkon kívül megtaláljuk Istent... Isten mindent odaadott
nekünk, minden itt van - hát így állunk. És ahová most tartunk, az az,
hogy Isten rajtunk keresztül kutatja Istent. Az embereket annyira
lefoglalja az, hogy megpróbálnak Istenné válni; pedig inkább arra
kellene ráébredniük, hogy már Isten vagyunk, és Isten mi-vé válik.
Erről szól valójában ez az egész.

Amikor erre ráébredtem, végeztem az ürességgel, és vissza akartam
térni ehhez a teremtéshez vagy júgához. Valahogy ez tűnt
természetesnek.

Aztán hirtelen visszatértem a második fényen vagy az ősrobbanáson
keresztül, s közben megint sok bársonyos morajlást hallottam. A
tudatáramlattal visszautaztam az egész teremtett világon át. Micsoda
utazás volt! Ahogy áthaladtak rajtam a galaxisok szuperhalmazai, még
több meglátásom támadt. Áthaladtam a galaxis centrumán, ami egy fekete
lyuk. A fekete lyukak az univerzum nagy processzorai vagy
recirkulálói. Tudod, mi van egy fekete lyuk túloldalán? Mi vagyunk; a
mi galaxisunk, ami újra fel lett dolgozva egy másik univerzumból.

Teljes energiaszerkezetét tekintve fantasztikus fényvárosnak látszott
a galaxis. Az ősrobannásnak ezen az oldalán minden energia: fény.
Minden szub-atom, atom, csillag, bolygó, s még maga a tudat is fényből
áll, és frekvenciával és/vagy részecskével rendelkezik. Élő anyag a
fény. Minden fényből áll, még a kövek is. Tehát minden élő, eleven.
Isten fényéből épül fel minden; minden nagyon is intelligens.

Ahogy továbbutaztam az áramlaton, végül azt láttam, hogy hatalmas fény
érkezik felém. Tudtam, hogy ez az első fény; naprendszerünk Felsőbb
Szelf-fénymátrixa. Ezután a teljes naprendszer megjelent a fényben,
amit ismét bársonyos morajlás kísért.

Ez a mi helyi testünk, mi pedig sokkal nagyobbak vagyunk, mint
képzelnénk. Láttam, hogy a naprendszer a mi testünk. Én is része
vagyok ennek, a Föld pedig az a nagyszerű, teremtett lény, ami mi
vagyunk, és mi az a része vagyunk, ami tudja, hogy van. De csak ez a
része vagyunk mi a Földnek. Nem vagyunk minden, hanem csak az a része,
ami tudja, hogy van.

Az összes energiát láttam, amit ez a naprendszer generál. Hihetetlen
fényshow! Hallottam a szférák zenéjét. Naprendszerünk - az összes
égitesthez hasonlóan - egyedi mátrixot generál, mely fény-, hang- és
vibrációs energiából áll. A többi csillagrendszer fejlett civilizációi
vibrációs vagy energiamátrix-lenyomat alapján ismerik fel az életet,
ahogy azt mi az univerzumban ismerjük. Gyerekjáték ez számukra. A Föld
csodálkozó gyermekei (az emberi lények) ebben a pillanatban is hangok
tömkelegét keltik, mint az univerzum hátsóudvarában játszó gyermekek.

Közvetlenül a fény központjába utaztam az áramlaton. Úgy éreztem,
átölel a fény, ahogy ismét belélegez engem - amit újabb lágy morajlás
követett.

Ebben a nagy szeretet-fényben voltam, s közben átáramlott rajtam az
élet áramlata. Megint csak azt tudom mondani, hogy a lehető
legszeretetteljesebb, ítélkezés nélküli fény volt. Ideális szülő egy
ilyen csodálkozó gyermeknek.

"És most?" - tűnődtem.

A fény elmagyarázta nekem, hogy nincs halál; halhatatlan lények
vagyunk. Örökkévalóság óta élünk már! Ráébredtem, hogy egy természetes
élő rendszer részei vagyunk, mely vég nélkül recirkulálja önmagát.
Semmiféle parancsot nem kaptam a visszajövetelre. Egyszerűen csak
tudtam, hogy vissza fogok jönni. Természetes volt mindazok után,
amiket láttam.

Nem tudom, emberi idő szerint meddig maradtam a fénnyel. De eljött a
pillanat, amikor ráébredtem, hogy választ kaptam az összes kérdésemre,
és közeleg a visszatérésem. Amikor azt mondom, hogy összes kérdésemre
választ kaptam a másvilágon, szó szerint értem ezt. Választ kaptam az
összes kérdésemre. Minden embernek más az élete, és más kérdéseket
kutat. Némelyik kérdésünk egyetemes, de mindannyian a magunk egyedi
módján kutatjuk azt a dolgot, amit életnek nevezünk. Így van ezzel
minden más életforma is, a hegyektől kezdve az összes fa összes
leveléig.

És ez nagyon fontos számunkra ebben az univerzumban. Mert mind
hozzájárul a Nagy Képhez, az élet teljességéhez. Szó szerint Isten
vagyunk, aki Isten Szelfjét kutatja az Élet végtelen Táncában.
Egyediséged gyarapítja az egész életet.

Ahogy megkezdtem visszatérésemet az életciklusba, eszembe se jutott,
és nem is kaptam róla információt, hogy ugyanahhoz a testhez fogok
visszatérni. Egyszerűen nem számított. Tökéletes bizalmat vetettem a
fénybe és az életfolyamatba. Ahogy az áramlat összeolvadt a nagy
fénnyel, azt kértem, hogy sohase felejtsem el a kinyilatkoztatásokat
és azokat az érzéseket, amikre a másvilágon tettem szert.

"Rendben" volt a válasz. Kedvem lett volna megcsókolni a lelkem.

Aztán a fényen át visszakerültem a vibrációs birodalomba. Az egész
folyamat megfordult, és még több információt kaptam. Hazafelé tartó
utamon leckéket kaptam a reinkarnáció mechanizmusairól. Választ kaptam
összes apró kérdésemre:

"Hogyan működik ez? Hogyan működik az?" Tudtam, hogy reinkarnálódni fogok.

A Föld egy nagy energiaprocesszor, s belőle fejlődik ki egyéni
tudatunk. Első ízben gondoltam magamra emberként, és boldog voltam,
hogy az vagyok. Az alapján, amit láttam, már az is boldoggá tett
volna, ha atom vagyok ebben az univerzumban. Egy atom. Szóval, az,
hogy Isten emberi részei vagyunk... a legfantasztikusabb áldás. Olyan
áldás, ami legvadabb elképzeléseinket is felülmúlja arról, hogy milyen
lehet egy áldás. Mindannyiunk esetében fantasztikus és csodálatos,
hogy emberi részei vagyunk ennek a tapasztalatnak. Mindannyian -
függetlenül attól, hogy hol vagyunk, elcseszett helyen-e vagy sem -
áldás vagyunk a bolygóra, pont ott, ahol vagyunk.

Szóval, úgy mentem át a reinkarnációs folyamaton, hogy azt vártam,
csecsemő leszek valahol. De leckét kaptam arról, hogy hogyan fejlődhet
az egyéni identitás és tudat. Ebbe a testbe tértem vissza.

Nagyon meglepődtem, amikor kinyitottam a szemem. Nem tudom, miért,
hiszen értettem a dolgot; mégis nagy meglepetésként ért, hogy ebbe a
testbe tértem vissza, a szobámba, ahol valaki éppen kisírta a szemeit
miattam. Az ápolónőm volt. Másfél órával azután adta fel a reményt,
hogy megtalálta a holttestemet. Biztos volt benne, hogy halott vagyok;
a halál összes jele megvolt - már merevedésnek is indult a testem. Nem
tudjuk, mennyi ideig voltam halott, de azt tudjuk, hogy másfél óra
telt el azután, hogy megtalált. Amennyire tudta, tiszteletben tartotta
a kívánságomat, hogy néhány órára hagyja magára a holttestemet. Volt
egy sztetoszkópunk és sok másik eszközünk a test életfunkcióinak
ellenőrzésére, hogy ki lehessen deríteni, mi történik. Ő igazolni
tudja, hogy tényleg halott voltam.

Nem halálközeli élmény volt ez. Magát a halált tapasztaltam meg
legalább másfél órán át. Az ápolónőm holtan talált engem, és másfél
órán át újra- meg újraellenőrizte a vérnyomást és a szívverést. Aztán
felébredtem, és kint megláttam a fényt. Megpróbáltam felkelni, hogy
odamenjek hozzá, de kiestem az ágyból. Az ápolónőm hangos puffanást
hallott, és a padlón talált rám.

Amikor felépültem, nagyon megleptek és lenyűgöztek a velem történtek.
Eleinte nem volt meg az út összes emléke, amikre most emlékszem. Egyre
csak kiszúsztam ebből a világból, és azt kérdezgettem: "Élek?"
Álomszerűbbnek tűnt ez a világ, mint a másik.

Három napon belül megint normálisan éreztem magam, mégis egészen
máshogy voltam, mint életemben bármikor. Később visszatértek az
emlékeim az útról. Semmi problémát nem láttam egyetlen emberi lénnyel
sem, akivel valaha is találkoztam. Korábban nagyon könnyen ítélkeztem.
Úgy gondoltam, egy csomó ember tényleg jól el van cseszve; igazából
azt gondoltam, hogy mindenki el van cseszve, csak én nem. De most már
világos volt előttem, mi is a helyzet.

Körülbelül három hónappal később egy barátom szólt, hogy menjek el
megvizsgáltatni magam, úgyhogy elmentem, és ultrahangos vizsgálatot
végeztek rajtam, stb. Tényleg jól éreztem magam, és féltem, hogy rossz
híreket kapok.

Emlékszem, ahogy az orvos megnézte a korábbi és későbbi ultrahangos
vizsgálatok eredményét, majd így szólt: "Nos, most nincs itt semmi."

Mire én: "Akkor csoda történt, nem?"

Mire ő: "Nem, előfordul ilyesmi, úgy hívják, hogy spontán javulás."

Egyáltalán nem volt lenyűgözve. Pedig csoda történt, és engem
lenyűgözött, még ha mást nem is.

Az élet misztériumának nagyon kevés köze van az intelligenciához. Az
univerzum egyáltalán nem intellektuális folyamat. Hasznos az
intellektus; kiváló, de jelenleg ez az egyetlen eszköz, amivel a
dolgokat kezeljük, ahelyett, hogy a szívünkkel és önmagunk bölcsebb
részével tennénk.

A Föld központja a nagyszerű energiaátalakító, mint ahogy a Földünk
mágneses terét ábrázoló képeken látni. Ez a mi ciklusunk: újra meg
újra visszahúzza bele és rajta át a reinkarnált lelkeket. Ha eléred az
emberi szintet, ez azt jelzi, hogy egyéni tudatot kezdesz
kifejleszteni. Az állatoknak csoportlelke van, és csoportlelkekben
reinkarnálódnak. Nagyon is lehetséges, hogy egy szarvas örökké szarvas
legyen. De ha már emberként születsz meg, akár fogyatékosként, akár
zseniként, ez akkor is azt mutatja, hogy az egyéni tudat
kifejlesztésének ösvényét járod. Ez önmagában véve része annak a
csoporttudatnak, amit emberiségnek nevezünk.

Láttam, hogy a rasszok: személyiséghalmazok. A Franciaországhoz,
Németországhoz és Kínához hasonló nemzeteknek mind megvan a maguk
személyisége. A városoknak is van személyiségük, helyi csoportlelkük,
mely bizonyos embereket vonz. A családok csoportlelkeket alkotnak. Egy
fraktál ágaihoz hasonlóan fejlődik az egyéni identitás; a csoportlélek
a mi egyéniségünkben tesz felfedezéseket. Nagyon-nagyon fontosak a
különféle kérdések, melyeket felteszünk. Így kutatja az Istenség Isten
Szelfjét - rajtad keresztül. Tehát tedd csak fel a kérdéseidet, és
kutass. Meg fogod találni a Szelfedet, és Istent fogod megtalálni
abban a Szelfben, mert az az egyetlen Szelf.

Látni kezdtem, hogy mi, emberek, mindannyian lélektársak vagyunk.
Ugyanannak a léleknek vagyunk a részei, mely fraktálként ágazik sok
kreatív irányba, de ettől még ugyanaz. Most már úgy tekintek minden
emberi lényre, akit valaha is láttam, mint lélektársra, az én
lélektársamra; az igazira, akit mindig is kerestem. Ráadásul a valaha
is létező legnagyszerűbb lélektársad nem más, mint önmagad.
Mindannyian hímneműek és nőneműek vagyunk egyben. Megtapasztaljuk ezt
a méhben, és megtapasztaljuk a reinkarnáció révén is. Ha önmagadon
kívül keresed a végső lélektársat, sosem fogod megtalálni; nem ott
van. Mint ahogy Isten sem "ott" van. Isten itt van. Ne "ott kint"
keresd Istent. Itt keresd Istent. A Szelfedet kutasd. Kezdd el a
legnagyszerűbb szerelmi viszonyt, amit valaha is átéltél... a
Szelfeddel. Mindent szeretni fogsz belőle.

Alászálltam abba is, amit pokolnak lehetne nevezni. Meglepő volt. Nem
láttam sem Sátánt, sem egyéb gonosz lényt. Az emberek saját
nyomorúságába, közönyébe, tudatlanságának sötétségébe való alámerülés
volt pokolbéli alászállásom. Szörnyű örökkévalóságnak tűnt. De a
körülöttem lévő milliónyi lélek mindegyikének volt egy apró
fénycsillaga, ami mindig a rendelkezésére áll. De úgy látszott, senki
nem szentel neki figyelmet. Felemésztette őket saját bánatuk,
traumájuk és nyomorúságuk. De - úgy tűnt, egy örökkévalóság után -
elkezdtem szólítgatni a fényt, mint ahogy egy gyerek kiált segítségért
a szüleinek. Ekkor kinyílt a fény, és alagutat formált, ami egyenesen
hozzám jött, és elszigetelt engem az összes fájdalomtól és félelemtől.
Hát ez a pokol valójában.

Szóval, azt tanuljuk, hogy hogyan segítsünk egymásnak, hogyan tartsunk
össze. Most nyitva állnak a pokol kapui. Szövetkezni fogunk egymással,
össze fogunk tartani, és együtt sétálunk ki a pokolból.

Felém jött a fény, és hatalmas arany angyallá változott. Megkérdeztem:
"A halál angyala vagy?"

Tudomásomra hozta, hogy ő az én mindlelkem, az én Felsőbb Szelf
mátrixom, önmagunk szuperősi része. Ezután a fényhez kerültem.

Tudományunk hamarosan mennyiségileg is meg fogja határozni a
szellemet. Hát nem csodálatos? Olyan eszközökkel állunk elő, melyek
érzékenyek a finomenergiára vagy szellemi energiára. A fizikusok azért
ütköztetik egymással az atomokat, hogy megtudják, miből állnak. Már
lejutottak a kvarkokig, a bájos-kvarkokig, és így tovább. Nos, egy
napon lejutnak majd ahhoz az apró dologhoz is, ami az egészet
egybetartja, és úgy kell majd nevezniük, hogy... Isten. Az atomok
ütköztetésével nemcsak azt látják, hogy mi van ott belül, hanem
teremtenek is részecskéket. Hála Istennek, a többségük igen rövid
életű: millisecundumokig és nanosecundumokig maradnak fenn. Csak most
kezdjük megérteni, hogy teremtünk is, miközben haladunk.

Ahogy örökké láttam, egy olyan birodalomhoz érkeztem, melyben van egy
pont, ahol az összes tudást hátrahagyjuk, és a következő fraktál, a
következő szint teremtésébe kezdünk. Megvan a hatalmunk arra, hogy
teremtsünk, miközben kutatunk. S nem más ez, mint Isten, aki rajtunk
keresztül tágítja ki önmagát.

Visszatérésem óta is megtapasztaltam már spontán módon a fényt, és
megtanultam, hogyan jussak be abba a térbe szinte bármikor, amikor
meditálok. Mindannyian képesek vagyunk erre. Nem kell meghalnod hozzá.
Fel vagy szerelve rá; már eleve így vagy "drótozva".

A test a legpompásabb fénylény, ami csak létezik. Hihetetlen fény
univerzuma a test. A szellem nem ösztönöz minket arra, hogy
szétfoszlassuk ezt a testet. Nem ez történik. Ne próbálkozz többé
azzal, hogy Istenné válj; Isten válik te-vé. Itt.

Olyan az elme, mint egy gyermek, aki az univerzumban rohangál,
követelőzik, és úgy gondolja, ő teremtette a világot. De kérdezd csak
meg az elmét:

"Mi köze volt ehhez az anyukádnak?"

Ez a spirituális tudatosság következő szintje. Ó! Az anyukám! Hirtelen
felhagysz az egóval, mert nem az egyetlen lélek vagy az univerzumban.

A fényhez intézett egyik kérdésem ez volt: "Mi a mennyország?"

Körbeutaztatott az összes mennyben, amit valaha is teremtettek: a
Nirvánákban, az örök Vadászmezőkön, mindegyikben. Bejártam őket.
Gondolatforma-teremtmények ezek, és mi teremtettük őket. Valójában nem
megyünk a mennybe; újrafeldolgozás történik velünk. De bármit is
teremtettünk, ott hagyjuk önmagunk egy részét. Valóságos az, de nem a
lélek egésze.

Láttam a keresztény mennyországot. Szép helynek képzeljük el, ahol egy
trón előtt állunk, és örökös imádattal illetjük a trónon ülőt. Én
kipróbáltam. Unalmas! Ez volna a sorsunk? Gyerekes ez a mennyország.
Nem akarok megbántani senkit. Néhány mennyország nagyon is érdekes,
néhány meg unalmas. Az ókoriakat érdekesebbnek találtam, például a
bennszülött amerikaiakét, az Örök Vadászmezőket. Az egyiptomiaknak
fantasztikusak a mennyországaik. És így tovább. Olyan sok van belőlük.
Mindegyikben van egy fraktál, ami a te sajátos értelmezésed, hacsak
nem vagy része annak a csoportléleknek, mely kizárólag egy-egy
meghatározott vallás Istenében hisz. Akkor nagyon közel álltok
egymáshoz; ugyanabban a "stadionban" vagytok együtt. De még ekkor is
különbözik egy kicsit mindegyik. Egy részed az, amit ott hagysz. A
halál az életről szól, nem a mennyről.

Megkérdeztem Istent: "Melyik a legjobb vallás a bolygón? Melyik a helyes?"

És az Istenség - nagy szeretettel - így válaszolt: "Törődöm is én vele!"

Hihetetlen kegyelem volt ez. Azt jelentette, hogy csak mi törődünk ilyesmivel.

Az összes csillag Végső Istensége így szól hozzánk: "Nem számít,
milyen vallású vagy."

Vallások jönnek és mennek; változnak. Nem volt itt mindig a
buddhizmus, sem a katolicizmus; és mindegyik a nagyobb
megvilágosodásról szól. Most több fény érkezik az összes rendszerbe.
Reformáció következik majd be a spiritualitásban, ami éppolyan drámai
lesz, mint amilyen a protestáns reformáció volt. Rengetegen fognak
harcolni miatta, egyik vallás a másik ellen kel ki, azt hívén, hogy
csak nekik van igazuk.

Az emberek azt gondolják, hogy ők birtokolják Istent, mármint a
vallások és a filozófiák, de főleg a vallások, mert ezek nagy
szervezeteket építenek filozófiájuk köré. Amikor az Istenség azt
mondta: "Törődöm is én vele!", azonnal megértettem, hogy ránk van
hagyva, törődjünk vele mi. Azért fontos, mert mi törődünk vele. Nekünk
számít, és csak itt fontos. A Végső Istenség nem törődik vele, hogy
protestáns vagy-e vagy buddhista, vagy bármi más. Az egész egy-egy
virágzó arca mindegyik. Bárcsak minden vallás ráébredne erre, és békén
hagynák egymást! Nem a vallások végét jelenti ez, hanem annak
felismerését, hogy ugyanarról az Istenről beszélünk. Élni és élni
hagyni - ez a lényeg. Mindegyiknek eltérő a nézőpontja. És mindegyik
hozzájárul a Nagy Képhez; mindegyik fontos.

Úgy mentem át a másvilágra, hogy sok félelmem volt a vegyi
hulladékokkal, a nukleáris fegyverekkel, a népességrobbanással, az
esőerdőkkel kapcsolatban. Úgy tértem vissza, hogy mindegyik probléma
iránt szeretetet éreztem. Szeretem a nukleáris pusztítást. Szeretem a
gombafelhőt; ez a legszentebb mandala, ami ez ideig megnyilvánult,
archetípusként. Egy csapásra bármely földi vallásnál vagy filozófiánál
közelebb hozott minket egymáshoz, s új tudatszintre emelt. Tudván,
hogy talán tizenötször vagy ötszázszor is felrobbanthatnánk a bolygót,
ráébredünk végre, hogy együtt vagyunk itt mindannyian. Egy ideig
bombákat kellett lövöldözniük, hogy megértessék ezt velünk. Ezután
kezdtük azt mondogatni: "Már nincs szükségünk erre többé."

Valójában most már biztonságosabb világban vagyunk, mint amilyenben
valaha is voltunk, és még biztonságosabbá válik majd. Tehát úgy jöttem
vissza, hogy szeretetet éreztem a vegyi fegyverek iránt, mert
összehoztak minket. Olyan nagyok ezek a dolgok. Ahogy Peter Russell
mondaná, "lélekméretűek" ezek a problémák. Vannak lélekméretű
válaszaink is? IGEN!

Az esőerdők kiirtása le fog lassulni, és ötven év múlva már több fa
lesz a bolygón, mint jó ideje. Ha érdekel az ökológia, küzdj érte; te
vagy az a része a rendszernek, aki tudatossá válik. Küzdj érte minden
erőddel, de ne csüggedj el! Része ez egy nagyobb dolognak.

A Föld önmaga megszelidítésének a folyamatában van. Sosem lesz többé
olyan vad hely, mint amilyen valaha volt. Lesznek nagyon is vad
helyek; rezervátumok, ahol burjánzik a természet. Kertészkedés és
rezervátumok lesznek majd a jövőben. A népességnövekedés nagyon közel
kerül az optimális energiatartományhoz, hogy tudati váltást idézzen
elő. Ez a tudati váltás megváltoztatja majd a politikát, a pénzt, az
energiát is.

Mi történik, amikor álmodunk? Sokdimenziós lények vagyunk. Hozzá
tudunk ehhez férni tudatos álmodás révén. Valójában Isten álma ez az
univerzum. Az egyik dolog, amit láttam, az volt, hogy mi, emberek,
apró porszemek vagyunk egy bolygón, ami apró porszem egy galaxisban,
ami szintén apró porszem csupán. Óriási rendszerek vannak odakint, s
mi afféle átlagrendszerben vagyunk. De az emberi lények már a tudat
egész kozmoszában legendásak. Legendás a Föld/Gaia parányi kis emberi
lénye. Az egyik dolog, ami miatt legendásak vagyunk, az az álmodás.
Legendás álmodók vagyunk. Valójában az egész kozmosz az élet értelmét
keresi, az egésznek az értelmét. És a kicsi álmodó volt az, aki a
valaha is kiötlött legjobb válasszal állt elő. Megálmodtuk azt. Szóval
fontosak az álmok.

Most, hogy már meghaltam és vissza is tértem a halálból, igazán
tisztelem az életet és a halált. DNS-kísérleteinkben nagy titokra
deríthettünk fényt. Hamarosan képesek leszünk arra, hogy addig éljünk
ebben a testben, ameddig csak akarunk. Úgy 150 év után lesz egy olyan
intuitív érzésünk, hogy csatornát akarunk váltani. Ha örökké egyetlen
testben élnénk, az nem lenne olyan kreatív, mint a reinkarnáció, mint
az energia átvitele ebben a fantasztikus energiaörvényben, amiben
vagyunk. Valójában érteni fogjuk az élet és a halál bölcsességét, és
örömünket leljük majd benne.

Már eddig is egy örökkévalóság óta élünk. Ez a test, amiben vagy, egy
örökkévalóság óta él. Az élet véget nem érő áramlatából fakad, az
ősrobbanásig visszanyúlóan, és még azon is túl. Ez a test ad életet a
következő életnek, sűrű és finomenergiát tekintve egyaránt. Ez a test
már egy örökkévalóság óta él.

 

Téma: Halálközeli élmény- egy kicsit másképp!

Dátum: 2014.02.24

Feladó: Medy

Tárgy: Örökkévalóság

Ezt már egy örökkévalóság óta, hirdeti minden kinyilatkoztatás. Ez örökké Való!

Dátum: 2014.02.17

Feladó: Mettatikus

Tárgy: Hitel

Igen! Ez hiteles!
Nincs benne, sok esoterikus katyvasz.
Ilyesmit éltem meg, aminek elragadtatott nagyszerűségével azóta is küzdök. Persze hiába, és feleslegesen. Csak hogy ez nem halál élmény volt, hanem isteni elragadtatás. Imerős volt, pedig nem tudtam róla, hogy valaha lett volna hasonló. Még csak nem is hallottam Róla, hogy ilyen lehet. Teljesen valószínütlen volt, de az érvek bármekkora halmazával sem lett volna cáfolható. Azonban nem voltak szavak.. Nem kellett! Nem volt külső fény! Egy voltam, vagyok? Vagyok! A szeretetettel.

Dátum: 2014.02.20

Feladó: mara

Tárgy: Re:Hitel

Hát, gratulálok! Vajon miért nem tudunk ezekről a dolgokról többet? Miért mindenféle marhasággal traktálnak minket? A nagyszerű, a szabad, univerzális lét tudata nem elég? Több kell ennél?
Az önösségnek biztos! Az nem elégszik meg semmivel...

Új hozzászólás hozzáadása