Hamvas Béla - A szellem és a háború

2015.12.05 07:10

 

Kiemelt link..

Hamvas Béla - A senki

 

Trianon - NEM FELEDJÜK HŐSEINKET avagy a "Rongyos parancsnok"

A Hegyibeszéd szellemtani magyarázata (összeállította Karsay István)

Oroszvilág - Szlavjanszk: ez már igazi háború

Vitéz Toldhy

Ember's-Ég speciál - Facebook-csoport ajánLáss

Világos(s)Ág - A Magyar nyelv elfe(le)dett múltja

Ember's-Ég - Önismeret tizenvalahány(kolódó-kallódó) pontja helyett csak az az Egy

Ima

Változások, avagy Mennyegző 3. rész

Ami a Biszku-filmből kimaradt

Posta Imre - Hódmezővásárhely 2011.04.12.

Idők jelei - Az Antikrisztus színrelépése


 

 

Előzmény..

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla - Paradoxon az igazságtalanságról

Európai migráns kórkép

Az Iszlám tanítása rólunk

Magasabb-világ - A sokoldalú Igazság

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla idézetek 2

Ezt dobta a gép - Tévelygés a spiritualitásban

Angyalszárny - Miért nem kell nekünk emlékezni, avagy a reinkarnáció egyik fontos alapja

Miután ezt megtudod, hinni fogsz a túlvilági létben

 

Betegségnyelv - A negatív érzelmek hatása az egészségünkre

Hasznos gondolatok
 Hamvas Béla - Scientia Sacra - Aranykor és apokalipszis

A berill

 



A jelen év szeptemberéig a háború az 1914-ben kitört világháború volt. De mindig is fölösleges volt odatenni a jelzőt. Ez volt a háború. Nemcsak azért, mert ez volt a legutóbbi. De arra a kérdésre, hogy mi jogosította fel az embert az ilyen túlzó általánosításra, a válasz nem egyszerű. Azt mondták: gazdasági volt; mások szerint az imperializmusoké; aztán: a nacionalizmusoké; hatalmi. Egyik sem kielégítő. Volt itt valami, éppen az, ami jogossá tette, hogy a háborúnak nevezzék el; hogy szimbólummá legyen; valami, ami a háborúk háborújává tette. Scheler Max, akinek a háborúról szóló könyvei ma ismét időszerű művekké lettek, azt mondja, hogy a háború a világítélet egy neme volt. »Tisztító, elemi természeti jelenség« - »az erkölcsi vi­lág zivatara« - »újjászületés« -, amely az ember­ben »a végső anyagi törekvést kiégetni és az em­bert újra felépíteni látszik«. Sokkal inkább volt kozmikus és vallásos esemény, mint gazdasági, vagy társadalmi, vagy akár politikai. Apokalip­tikus háború volt. Ez volt a háború.

Mit jelent az, hogy: apokaliptikus? Mi az: apokalipszis? Szószerint annyit tesz, mint: reve-latio, - Enthüllung, - megnyilatkozás. Olyan fo­lyamat, amelynek következtében a dolgokról egyszerre leválik az, ami nem tartozik szorosan hozzájuk, minden az lesz: ami, - önmagává lesz, - lehull róla a lepel és megnyilatkozik. Nemcsak a politika és nemcsak a gazdaság; az egész em­beri élet és az emberiség, mint sors, az ember, -mint végzet, - a földi valóság egész szerkezeté­ben leplezetlenül megnyilatkozik. Nincs többé takaró, rejtőzés, burkolás, hazugság; nem lehet többé mellébeszélni. Egész félelmetes valóságá­ban egyszerre felmerül és itt van. Mi?
A sors, -az ember-mint-végzet, - mindnyájunk sorsa. Ez az apokalipszis.


És a háború volt az az esemény, amely a dol­gokról a leplet lerántotta. Scheler azt mondja, hogy ez volt a legelső esemény, amely nem szo­rítkozott egy népre és területre, hanem kiterjedt az egész emberiségre, ez volt az az esemény, amely elől senki elbújni nem tudott sehová. Hi­ába menekülések és burkolások ezer és tízezer módja és trükkje! »Ez volt az első egész emberi­ségre kiterjedő esemény, amely az emberiséget sajátmagának kezébe adta és maradéktalan ön­rendelkezését reábízta.«

Ebben az értelemben a háború volt »a nagy exisztenciafilozófus«, aki az embert a Semmi kel­lős közepébe állítja, - a halálba. S itt valami hal­latlanul nagy dolog történik: ez a Semmibe való beállítás, amely megtanítja az embert, hogy az élet abszolút értelmetlenségének és céltalanságá­nak sötét szakadékába belenézzen és az élet sem­miségét egész megrázó keservességében átélje, -ez a beállítás és élmény nem negatív. Ennek el­lenkezője. Éppen ezen a Semmin, ezen az értel­metlenségen, ezen a végzetes céltalanságon gyul­lad ki valami egészen új, valami nagyszerűen ter­mékeny, valami egészen más, mint az »élet«, leg­alább is a földi és anyagi élet. »In deinem Nichts hoff'ich das All zu finden«, mondja Faust Mefisztónak. S ez így van. Amikor az ember átéli a Sem­mit, egyszerre szemben áll a Minden-nel. És ez az új élmény: a Minden, - csak annak nyílik meg, aki a Semmit radikális módon átélte. Ez alól kivé­tel nincs. És ez az élmény a nagy választó: aki be­lemártotta magát a Semmibe, az megterméke­nyült és él a Mindenben tovább. Termékenyen és megújulva. Aki a rémületes élmény alól önmagát kivonta és elrejtőzött, az tovább maradt egy ide­jét múlta anakronisztikus »halott«, »semmis« vi­lágban, amelynek nincs célja, értelme és már va­lósága sincs. Ez az apokalipszis természete: el­veszni, megsemmisülni, tönkremenni és meghal­ni, - s az elveszésben, megsemmisülésben, tönk­remenésben és halálban megtalálni azt, ami túl van a Semmin. És kitűnik az utóbbi négy évszá­zad nagy tévedése az élet istenítése felől. (Guénon a renaissance-ról azt mondja, hogy nem szü­letés volt, hanem: La Mort.) Az élet nem a leg­főbb jó, hanem mindössze csak »egy a javak kö­zük» és csakis annyiban, »amennyiben az Isten birodalma számára teret enged«.

A háború volt az, amely kimutatta a dolgok tökéletes értelmetlenségét, de a háború volt az, amely radikálisan feltárta az értelmetlenséget és ugyanakkor meggyújtotta az »örök« értelmet: a háborúban az élet elvesztette a legfőbb jó jelle­gét, minden fölöslegeset eltisztítva az emberről belépési lehetőséget nyújtott »Isten birodalmá­ban».

Scheler egyébként azt mondja, hogy háború­ban a pusztítás sohasem cél, legalább is nem öncél; a cél: a kollektív hatalmi helyzet újra való el­osztása. S ezért sohasem lehet szó tisztán anya­gi ösztönzésekről. A háború nagyobbik felében mindig szellemi; nagyobbik, fontosabbik és gyökeresebbik részében. A háború eleven gyö­kere a népek hatalmi helyzetének adott alka­lomhoz újra való érvényesítése. S éppen ezért a háború mindig teremtő aktus is; újrateremtés, sőt: visszanyúlás az ősteremtésre: új határok, új vagyonok, új képességek, új lehetőségek szület­nek, - a semmiből. Bár a szellem művei a béke művei; de ha az ember »visszanyúl a szellem méhében való fogantatás rejtelmes pillanatai­hoz, azt fogja találni, hogy sokkalta inkább há­ború, mint béke«.

»A világtörténetben a legelső pillanat volt a háború, amikor az emberiség a világegyetem­ben egyedül érezte magát.« - »A földgolyó egy­szerre sajátságosán összezsugorodott s egészen parányi lett.« Az emberben felébredt valami rémületes kozmikus tudat/hogy itt van a világban, felelős, van sorsa, kicsiny, elhagyatott, itt él elhajítva, önmagában egyedül, a borzasztó tér­ben, egyedül, teljesen egyedül. »Ez az emberi­ség első nagy kollektív emberiség-élménye.« És az első nagy kollektív emberiség-élmény: a gyű­lölet volt. És ez a gyűlölet »elenyésző kivételek­től eltekintve legelsősorban a német nép ellen irányult.«

A németgyűlölet vezet át a háborúból a mai háborúba. Úgy látszik, ma erősebb, mint valaha. Mert sohasem látszott jobban, mint ma az, amit Scheler »A németgyűlölet okairól« szóló köny­vében ír: a német mértéktelenség, amely min­den esetben széttépi az összefüggést a szellem és hatalom között. A németet a hatalmi ösztön túlűzi önmagán. Ezért a németség veszélye, hogy kilép önmagából, elveszti önmagát és el­árulja önmagát. És ekkor a németség lezuhan. Elvesztette önmagát, - ájultságban hever. S ak­kor lép fel a német néplélek mélyén levő hiány: a gyengeség, az önállótlanság, - ami a hatalmi erőszak kompenzációja - sőt az, amit Scheler rabszolgaszellemnek hív. A rabszolga vagy utá­noz, vagy protestál (sklavische Nachahmung und skalvischer Protest). Ide zuhan a német, ha csak hatalom. És ekkor hívja ki maga ellen az egész világot. De ugyanekkor megerősödik ben­ne újra a szellem és kiegyenlítődik benne a »kard és szellem« egysége. A németgyűlölet oka: a gyűlölet a meztelen kard, a szellemtelen hatalom ellen.

Érdemes belehelyezkedni Scheler exisztenciális szempontjába, tovább folytatni és keresztülvinni azt a mai háborún. A háború leleplezett: kétségtelenül és szemtől szemben megmutatta minden dologról, hogy micsoda. Egyszer s min­denkorra eltörölte a hazugság lehetőségét. De azóta húsz szörnyű év telt el. Ebben a húsz év­ben nem az volt a szörnyű, hogy valamiképpen dupla világban éltünk. Volt egy hazug, ál, hamis világ és volt egy leplezetlen és igazi és valósá­gos. A hamis világot senki sem vette komolyan. Szószerint így: senki. A hároméves gyermek éppoly kevéssé, mint a paraszt, vagy a városi ember, vagy a bennfentes. Még az sem, hogy né­hány ezren éltek belőle, megvetett, de irigyelt életet. Nem: - a szörnyű az volt, hogy senki sem hitt benne, sőt csaknem mindenki küzdött elle­ne és mégis itt volt. Csak úgy itt maradt. Mint egy holttest.

 

Most itt az új háború: Már megtanultuk, hogy mi az igazi világ; már nem hiszünk a hamisban.

 

http://cdn.zmescience.com/wp-content/uploads/2015/11/1e3a344a8ce7c21c55753b07815012d6.jpg

kép innen

 

Tudjuk azt is, hogy mi a valóság ebben a hábo­rúban is. A háború a leleplező volt, az apokalip­tikus háború. Ez a mai: az önítélet háborúja. Ma az a helyzet, hogy mindenkire rábízatott: hova áll. Ide, vagy oda. Nincs kegyelem. Állást kell foglalni. Ez a háború eltörli a semlegesség lehe­tőségét. Színt kell vallani. Már tudjuk, hogy van egy valódi és egy hamis világ s ez a tudásunk most eszkomptálódik. Az az »Enthüllung« há­borúja volt, ez az »Entscheindung«-é; az az apokalipszis volt, ez a krízis; az volt a leleple­zés, ez most az elhatározás. Határozni kell. Sen­ki sem vonhatja ki magát alóla; senki sem lehet passzív; nem lehet elbújni; az el nem határozás is elhatározás. S az elhatározással mindenki ítél önmaga fölött: azzal, hogy mire határozta el magát.

Húsz évvel ezelőtt a dolgok lelepleződtek; megmutatkozott a politika, a gazdaság, az ál­lam, a társadalom, a hatalom, a jog és minden lényeges és kevésbé lényeges dolog valódi ter­mészete. De húsz évig még itt maradt a régi; ahogy a lepke kibújik, de még itt marad az üres lárva. S most jön az újabb háború: az elhatározás háborúja. Téved, aki azt hiszi, hogy az ember­nek határoznia kell afölött: a régit választja, vagy az újat, - a lepkét, vagy a lárvát, - az éle­tet, vagy a holttestet. Nem. Minden nagy exisztenciális lépés gyökeresen új helyzetet teremt; minden sorsfordulat nem sejtett mélységeket tár fel. A történet szelleme nem visszanéző. S itt most nem arról van már szó, hogy elhatározzuk magunkat olyan helyzetben, vagy helyzetre, amit húsz év alatt alkalmunk volt megismerni.

Az elhatározás értelme egé­szen más. A dolgok leleple­ződtek; az igaz és hamis kettévált; most határozni kell. Mire? Hogyan? Miért? Mit? Hiszen éppen ez az. Senki sem fogja megmon­dani. Nem is mondja meg. Nem is lehet. Mégis kell és mindenkinek kell. Ember­nek, népnek, osztálynak, ál­lamnak. Nincs program többé, amely megmondja, hogy mit kell tenni és mit volna jó tenni. Ez pont az, ahol kitűnik mindennemű program alapvető értelmet­lensége. Nem lehet a jövőt többé papiroson gyártani. Élni kell, - tenni kell, - határozni kell. Nincs többé tömeges megoldás. És jaj annak, aki ide áll és jaj annak, aki oda áll. Nem lehet megállni többé: - határozni kell és minden pillanatban határozni kell. Ez a krízis, -ami annyi, mint: elhatározás.

 

Ez a háború a választás, - a válság, - a krízis háborúja. 1914-ben inkább az emberrel történt valami, hiszen akkor az emberiség passzív volt, mert körülötte a világról lehullott a lepel. Ma az emberiség aktívvá lett, mert sorsa rá van bízva és bele van állítva az elhatározás szellemébe. Ezért lehetetlen ma semlegesnek maradni. A semlegesség is elhatározás, - ez a nem-elhatáro­zásra való elhatározás. És ez is választás: ez is ítélet, ez is önítélet.
Gazdasági, anyagi, területi kérdések? Mara­kodás a világ nyersanyagkészlete fölött? - Igen,- de harmad és negyedsorban. A háború na­gyobb részében mindig szellemi és ez a háború is az.

 

kép innen

 

Akkor kezdődött, amikor elhatározták; azok vesznek részt benne, akik elhatározták; úgy folyik, ahogy elhatározták; akkor fejezik be, ami­kor elhatározzák. Nincsen külső, emberen kívül eső tényező, véletlen, szerencse, sors, nincs sod­ródás, vak erő. A sors az ember kezében van és azt tesz, amit akar, amire magát elhatározza. Nem háríthatja többé a felelősséget másra. Az ember kezébe adták az embert: ez volt az apoka­lipszis, húsz évvel ezelőtt. Az embernek most határozni kell: ez a krízis. Beléptünk a válság szellemébe.

(In: Társadalomtudomány, 1939. júl-dec.)
 

Téma: Hamvas Béla - A szellem és a háború

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása