Hungarianrealnews - Mítosz és valóság nyomában a svájci „Hun völgyben”

2014.10.05 20:27

 

Kiemelt..

Gyönyörű fényképek a világ eltűnőben lévő nomád törzseiről

 

Szkítiától Maghrebig - angol felirattal - From Scythia to Maghreb -with english subtitle- (terjesszd - share pls)

Klaus Weissgerber - A kitalált magyar középkor

Tóth Gyula: Kitalált középkor a Kárpát medencében

Képes Krónika

Szkítiától Maghrebig - A nagy ciklus IV. - Mártír kor

 


Előzmény..

Világos(s)Ág - A Magyar nyelv elfe(le)dett múltja

Szkítiától Maghrebig - Médek királya

Molnár V. József : Napkapu-Székelykapu

Sokszínű vidék - Békebeli idők útmutatásai a ma emberének

Szántai Lajos - Egyiptom a régiség mítosza 1 - 2

 

Szkítiától Maghrebig - A nagy ciklus
Tóth Gyula: A magyar krónikák és a kitalált középkor

Szkítiától Maghrebig - A magyar krónikák és a kitalált középkor II.

Atilla és az egységes hun-magyar Európa gondolata

Fénymag - Napkirály volt Atilla, a rabszolgatartó birodalmak szétzúzója


 

Kapcsolódó link..

Maga a valóság - Csángó az ősi nép

Szkítiától Maghrebig - Fekete magyarok, fehér magyarok

Csabavezér - A Szíriusz hajnala

 Piramisok a Képes Krónikában!?

Karácsony misztériuma

Pap Gábor : A HÉJ ÖSSZEESKÜVÉSE A MAG ELLEN avagy MI MINDENRE SZOLGÁLHAT EGY ÓRA-ÁTÁLLÍTÁS?

Baranta, az ősi magyar harcművészet


 


Ahogy a Nap emelkedett, a Fény egyre erõsödött. A kéklõ égbolt és a fehéren csillogó hó között szikrázott a Fény.
A magyarok lelke magába szívta a csodákat, és a szívük megtelt hálával, örömmel és szeretettel Nemzetük iránt.

SVÁJCI HUN ROKONOK

 
A Wallis tartományi Val d'Anniviers-i völgy.
Soha nem feledhetjük szumer-pártus-szkíta-hun-magyar múltunkat és birodalmainkat, így Atilla Nagykirályunk hun-magyar birodalmát sem, amibe a mai Svájc is beletartozott!!!
 
Kedves Nemzettestvéreink.

A Hun völgy õsmagyar lakosságáról szól ezen írás. Minden jel arra mutat, hogy a svájci hunok, a rómaiak Európai háborúi elõl "menekültek" be a megközelíthetetlen hegyekbe.

A magyarság, ahová csak eljutott szokásait, hitvilágát, nyelvét, zenéjét és népmûvészetét is magával vitte új településeire. Svájci testvéreink a múlt század elsõ harmadában vesztették el magyar identitásukat.

A harmincas években volt, aki beszélt magyarul.

Tehát, magyar anyáknak kellett jelen lenni ahhoz, hogy átmentsék a magyar nyelvet és szokásokat, építkezést, építési díszeket (pl. az életvirág, tulipándíszítés, fekete fehér öltözet, stb.) közel kétezer évig!

A beolvasztással elvesztettük a kétezer évvel ezelõtti magyar nyelvet, szokások nagy részét. A judeo kereszténységbe erõszakolták be a svájci testvéreinket is, nem véve tudomásul, hogy micsoda óriási kultúra veszteség éri az emberiséget ÕSI VALLÁSUK SZOKÁSAIK, NYELVÜK ELVESZTÉSÉVEL! 

 

S õk milyen nehezen fogadták be, ha egyáltalán befogadták a tõlük távol álló eszméket.
E kis törzs Wallis kantonban lakik, mintegy 4-5000 lélekbõl áll, maguk is a hunok utódainak tartják magukat.
Ez a tragédia a Csángókkal is. Sokat vesztenek a kapcsolatfelvétellel, viszont megvan a lehetõségük a megmaradásra, a románok beolvasztó politikájával szemben.
Életmódjuk, szokásaik, testi alkatuk, zeneviláguk, néprajzkincsük, nyelvük egyaránt idegen a wallisi lakókétól. Néhány helynév egészen magyar hangzású, mint Penszék, Kuimez, Luk, Náva, Návaszék, Kalló, Barma, Feja stb.
Majdnem mindnyájan világoskék vagy szürke, zöldesbe játszó szemekkel, szõke vagy barna hajjal, széles csontos homlokkal, kissé kinyomuló járomcsonttal bírnak.
Orruk közönséges, álluk széles, s nyakuk erõs és vállaik kiemelkedõk, de átlag alacsony termetûek.
A svájci hunok - a Bajor Évkönyvek szerint - föltehetõen a 791-es avar-frank háborúskodás idején menekültek mai hazájukba.
E néptöredékrõl már a XVIII. századtól fogva rendszeresen találunk említést a fennmaradt dokumentumokban. A svájci történetírók általában a hunok maradványának tartották õket, akik a 451-es catalaunumi csata után ebben a svájci völgyben találtak menedéket.

 
Honnan jöhetett ez a rejtélyes nép?
 
Valóban a hunok leszármazottai volnának, esetleg az avarok vagy a honfoglaló magyarok nyugatra szakadt csoportjáról van szó?
A völgylakók nyelve lassan eltûnik ám a település -és személyneveikben,
kultúrájukban sokat megõriztek a múltból.

A völgy legnagyobb települése Vissoie, tõle nem messze található a néhány tucat házból álló Pinsec falucska, amelynek egyik háza több százéves rovásfeliratot õrzött meg
- ennek magyar olvasata születtet.
E falucskát a XIX. század végén Fischer Károly Antal még Penszék kiejtéssel jegyezte le.
A Vissoie településnévben, pedig többen is Vizsoly nevét vélik felfedezni.
Annyi bizonyos, hogy a völgylakók valamikor kelet felõl érkeztek Svájcba
és minden jel az õsmagyar hun azonosságot mutatja.
 
Évszázadokig elzárva éltek a külvilágtól, megõrizték hagyományaikat, életmódjukat.
Ennek késõi nyomaira még mindig rábukkanhatnánk a helyszínen.
 
Lendvai Dóra írja:
 
A svájci hegyek völgyeiben megmaradt õsi törzsek közül az egyik legérdekesebb az anniviersi lakosság.
A róluk szóló svájci történeti források száma szinte kimeríthetetlen, d
e igazi eredetüket, hovatartozásukat máig sem sikerült tisztázni.
Életmódjuk, szokásaik, testi alkatuk, zeneviláguk, néprajzkincsük, nyelvük egyaránt idegen a környék lakóitól.
E kis törzs Wallis kantonban lakik, s mintegy 4-5000 lélekbõl áll.
Õk a hunok utódainak tartják magukat, s õseik egy sajátságos nyelven beszéltek,
amely egyetlen európai nyelvhez sem hasonlít,
de alaposan eddig nem is vizsgálta még senki ezt a különleges nyelvet,
s ami sajnos lassan kiveszõben van, de családneveikben, helységneveikben még tetten érhetõ a múltjuk.


A elsõ "igazi" kutatója ennek a népcsoportnak Anton Karl Fischer, erdélyi szász tudós-mérnök volt, aki leírja, hogy a völgylakók nem ismerik az orrhangokat és a szavakat a magyar fülnek megfelelõen, tisztán ejtik ki. Szerinte nyelvük egy sajátos nyelv, amely a magyartól csak kevéssé különbözõ nyelvjárás, s amely a francia nyelvbõl egyáltalán nem vezethetõ le.
Horváth Mihály volt az elsõ, aki a kis közösség legrégibb anyakönyvét megtalálta.
A könyv a völgy legrégibb családneveit tartalmazza; ezek közül 50 olyan nevet talált, amely hasonló a magyarokéhoz. Ilyenek: Kálló; Visszó; Bartha; Bond; Rua; stb.
Nem kevésbé érdekesek a földrajzi és helységneveik sem.
A völgyet környezõ hegyhátak nevei: Bendéle; Cziruk; Czászele; Sándolin; Tinyózsa; Tónó; Barnózsa, továbbá Náva; s ennek alján van egy néhány házból álló tanya, melynek neve: Návaszék.
További helynevek: Penszék; Luk; Kalló; Barma; Feja. Fischer az írásukat is hasonlatosnak találta az õsi magyar rovásíráshoz, amikor megvizsgálta az alacsony istállóajtók szemöldökfáján belerótt jegyeket.

Fischer hun-magyar ABC-jeleket közöl könyvében, majd felsorolja azokat a jeleket, amelyeket a Val d'Anniviersben talált, és amelyek azonosak a közöltekkel.
Az is elkülöníti õket a kanton többi lakójától, hogy nevük felsorolásánál elöl van a vezetéknév, utána a keresztnév, ahogy az a székelyeknél, a magyaroknál, a kínaiaknál és a japánoknál szokásos.


Azonban nem csak a nyelvük különböztetik meg õket a környékbeliektõl, hanem csak rájuk jellemzõ szokásaik is. Régebben a völgyön kívüliekkel nem is házasodtak, sõt segítséget sem fogadtak el "másoktól".
Házaik építésmódja, szigetelése, fedõanyaga és zsindelyezése teljesen megegyezik a székelyekével.
A házakra, a környékre nem jellemzõ módon, ráírják az építõ nevét és az építés dátumát.
"Glória Ámen" - olvashatjuk a házakon a völgyben, akár a székelyeknél:
"Béke a belépõkre,
Áldás a kimenõkre". Szintén elkülöníti õket a környék lakóitól az a szokásuk, hogy temetkezésnél a temetés után hosszú élénk tor következik, ami Wallisban más helyein teljesen ismeretlen.

 
Mark Theodor Bourrit, a genfi székesegyház kántora 1781-ben azt jegyezte le,
hogy mennyi gondot jelentettek annak idején a sioni püspökségnek az Eifisch-völgy (Val d'Anniviers) lakói,
akik sokáig pogányok voltak, és konokul ragaszkodtak régi pogány hitükhöz, még akkor is,
amikor már egész Wallis régen a kereszténységnek hódolt.
A sioni püspökök többször küldtek misszionáriusokat a völgybe, de õk onnan soha nem tértek vissza.
Egy alkalommal 300 páncélos vitéz indult a patak völgyébe.
A völgylakók tüzek gyújtásával jelt adtak egymásnak, majd leeresztették a patak tartalék vizét; így a betolakodók kénytelenek voltak meghátrálni.
A helyi vár ura, Witschard gróf udvarában élt egy törpe, Zakkeo, aki már régebben megtanulta a völgylakók nyelvét.
Õ elvitt nekik egy díszes evangéliumos könyvet és felolvasott - fordított - belõle.
A völgylakók a völgy Follaton nevû szellemének akarták feláldozni a térítõt.
Be is lökték egy gleccserbe, de Zakkeo valahogy életben maradt és visszatért hóhéraihoz.
Csodálatukban felkiáltottak: "Jézus a Megváltónk és Zakkeo az õ fõpapja!"
Regéik, mondáik, a magyar népmesékhez hasonlatosan,
jobbára az embernek a természeti erõkkel folytatott harcára vonatkoznak.
Bourrit meglátása szerint ez azért van,
mert "egy hun töredék keresett menedéket a völgyben és kezdetben igen primitív körülmények között,
nagy nehezen tornázta fel magát egy igen életrevaló néppé...".
Ficher a tanulmányában külön kiemeli a völgylakók arcprofilját: ?
Homlokuk és hajuk legjobban a cserkesz-típust közelíti meg és azon keresztül közel áll a magyarokéhoz,
illetve a hun típushoz". Kiemeli a nõk szépségét, a lakók erõs testalkatát,
s egészségi állapotát, ahogy õ fogalmaz; "a kretenizmus az Eifisch-völgy lakóinál ismeretlen".
1985-ben jelent meg Bernard Savioz, Val d'Anniviers-i származású kutató munkája,
Valasians descendents d'Attila címmel. A kötetben sok érdekes, addig közöletlen adat szerepel a néprajz tárgykörébõl is; az ostorról, a szõlõtermesztésrõl, az építkezésekrõl,
a tulipános motívumokról, az életfáról, a sírkeresztekrõl és a mondavilágról.
Sírkeresztjeiken ott van a hatágú csillag, õsi jellegzetes napjelvény, a régi napimádat maradványa.
Ugyanezt a csillagot találjuk meg a székely és a magyar, sõt az avar nép házain, kapuin,
a bölcsõkön, régi ruhásládáikon, mángorlóikon és a régi temetõk sírkövein is.
S, hogy mire utal ebben az eldugott kis svájci kantonban talált sok érdekes lelet?
Válaszoljon helyettünk Illyés Gyula, aki - amikor ellátogatott egy provence-i "magyar" faluba,
ahol állítólag szintén õseink élnek - feltette magának a kérdést: és mi van, ha mégis legenda az egész?
"A nemzeti érzés hajszálgyökerei" címû tanulmányában így ír errõl:


"De hisz a kérdésnek épp a legendabeli része foglalkoztat a való tényeknél jobban.
A léleknek az a különös szomja, mely még legendát is fakaszt, hogy kielégüljön.
Mi ez a szomj, ez érdekel... Azért jöttünk ide, mert hitünk szerint valamiféle árvákat,
világgá sodródott testvéreket akartunk fölkeresni. Õk pedig azért fogadtak szívesen bennünket,
mert azt hiszik, létünk legrejtelmesebb kérdését közelíthetik meg egy lépéssel: hogy honnan eredünk, kik vagyunk."

 
A svájci Alpok déli vonulatában lévõ, csodálatos szépségû Anniviers völgyben,
az ég felé törõ meredek hegycsúcsok között található néhány település, pl. Luk, Náva,
amelyeknek egyértelmûen magyar hangzású neve van. De ez nem meglepõ,
hiszen lakosai között ma is számtalan Barna, Kalló, Salamin stb. vezetéknevû ember él,
akik származástudatukban õrzik is hun eredetüket.
Az ezzel kapcsolatos további ismereteket megtaláljuk Varga Csaba: "JEL JEL JEL avagy az ABC 30.000 éves


A felirat egyfajta értelmezése Varga Cs. könyve alapján.
Megjegyzés: a képen is látható, hogy a gerenda bal szélébõl valamikor egy kisebb darabot eltávolítottak, onnan tehát egy, de akár több betû is hiányozhat.
Varga Csaba olvasata Szörényi Levente értelmezésének messzemenõ felhasználásával a következõ: 
 
JÖVeL HeGYÚVÓ:UDJAD ÜDöJéT:DJéLU (Gyalu?)



Az elsõ leírást e népcsoportról Mark Theodor Bourrit tette közzé 1781-ben.
Ez arról szólt, hogy az i.u. 451-ben lezajlott véres catalaunumi ütközet után Attila seregeibõl egy kicsi,
talán 20-25 fõs csapat nem észak,
hanem dél-kelet felé vonult vissza, és a Rhone mellett fölfelé haladva, tagjai a mély és eldugott
Anniviers völgyben húzódtak meg.

A völgy szokatlanul szûk bejárata, meredek partoldala lehetõvé teszi annak szemmel tartását,
a völgy felsõ végén lévõ 4500 m magas hegyek, pedig további menedéket adhatnak az üldözötteknek.

A létszámra vonatkozó becsült adat életszerûnek tûnik,
hiszen sokkal többen nem húzódhattak volna meg feltûnés nélkül, a kezdetben teljesen idegen környezetben.
Kevesebben, pedig azért nem maradhattak volna fenn, mert utódaik vagy a belterjesség,
vagy a beolvadás áldozataivá váltak volna.

Eredetileg harcoló férficsapat lévén, ugyanis leszármazottaik elsõ nemzedéke már "római",
valószínûleg frank anyanyelvû volt. Életerejüket, fennmaradási képességüket bizonyítja, hogy nyelvüket,
õsi írásukat évszázadokig megtartották, és csak fokozatosan,
napjainkra tûnt el beszédükbõl a magyar szó véglegesen. Talán tenni kéne, hogy a Magyar szó vissza térjen testvéreink beszédébe.
 
TESTVÉR NÉPRE LELTÜNK ÚJRA KÖSZÖNJÜK EGYURAMISTEN!
 
Vissza kell adni a világ minden táján a Magyar identitás tudatot.
Közösen ellent kell állni a kiirtásunkra, zombivá degradálásunkra szövetkezõ összes faj erõszakos törekvéseinek.
Oktatási központokat kell létre hozni a szövetség területén és meg kell ismertetni testvéreinkkel Magyarságunkból, egyedülálló õsiségünkbõl eredõ értékeinket.
Kutató csoportokat kell létre hozni a õstörténet igaz feltárására.
Az eredményeket meg kell osztani szemináriumok keretében minden Magyar emberrel,
akit ez érdekel szerte a világon. A kutatási eredményeket publikálni kell a külföldi egyetemeken is.
Tudnotok kell, kik vagytok! Ne a népbutító kék dobozt tartsátok valóságnak!
Az igaz történelem a szívetekben lakozik! Emlékezzetek! A gyökerektõl kell kezdeni!
 

ÚJRA KELL ÍRNI A SZÖVETSÉGET!
 
 
A MAGYAROKNAK ÖSSZE KELL TARTOZNIUK MEG KELL FOGJUK EGYMÁS KEZÉT ÉS TÁMOGATNUNK KELL EGYMÁST! Bízok benne, ez a reális álom, a megvalósulás útját fogja járni.
Akarjuk, hogy így legyen. Karaul táltos, NAGYTISZTELETÜ testvérem mondta, ne hagyjátok,
ha titeket és testvéreiteket bántsák, dobbantsatok oda! ÚGY LEGYEN!
A magyaroknak feladata van az egész világon! Mindenki tudja már, hogy nagydolgokat tesztek!
Több ezer éve ez a feladata a magyaroknak! Hirdetni a Fényt, a szeretetet,
szakrális tanítást szórni szét az emberek szívében LELKÉBEN és pusztítani a démoni erõket!
 
A magyarok indítják el a változást!
ÚGY LEGYEN NEMZETTESTVÉREIM!
 
Sekeli Sijas ANDORÁS
 
MIATYÁNK ISTENÜNK BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELÕTTÜNK SZENT NEVED, S TÖRVÉNY AKARATOD.
MINDENNAPUNK GONDJÁT, MAGADON VISELED, BÛNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.
TE KEZED VEZET KISÉRTÉSEKEN ÁT, S LEFEJTED RÓLUNK A GONOSZ JÁRMÁT.
TIÉD A NAGYVILÁG ÖSSZES HATALMA, ÜDVE, MINDÖRÖKTÕL KEZDVE, LEGYEN MINDÖRÖKRE.
 
 
Forrás:
 
Szörényi Levente
Varga Csaba
Horváth Mihály
Aldobolyi E. Judit.
Kiszely István
Meggyesi József
Lendvai Dora
 
KUTATÁSAIRA ALAPOZTAM.
A NEMZET KÖSZÖNETE NEKIK AZ ÕSMENTÖ MUNKÁJUKÉRT!
 
HUNVÖLGY  FILM
 
 

 
HUNVÖLGY KÉPGALÉRIA


 


 

Szokásos böngésző körutamat végezvén a Magyar Elektronikus Könyvtárban, egy felsorolásban az alábbi könyvcím ugrott a szemembe: Kiszely István A svájci "Hun Völgy" . Gyanítva, hogy itt nem holmi közismert dologra derülhet fény, letöltöttem a testesnek ígérkező könyvet, de kiderült, csak a hozzácsatolt illusztrációk miatt oly tekintélyes dokumentum, amúgy alig 25-30 nyomtatott oldalnyi a szöveg.
 
A füzetet valamikor, az elmúlt század végén adta ki az unitárius egyház, szerzője az az elhíresült - szakmai körökben elismert - antropológus, aki Petőfi feltételezett szibériai maradványait is azonosította.
 
Kiszely professzor amúgy a magyar őstörténet is kutatja, s Honnan jöttünk? (Elméletek a magyarok őshazájáról) című, 1992-ben a Hatodik Síp Alapítvány kiadásában megjelent, gazdagon dokumentált kézikönyvében elsőként összegzi az e téren kidolgozott elméleteket és végzett kutatásokat, amelyeket saját tapasztalataival egészített ki. A könyv születéséről a Budapesten élő kutató így ír:
 
"A nyolcvanas évek végén - Clevelandban - résztvettem egy magyar őstörténeti találkozón,
ahol belsőázsiai útjaim eredményeiről számoltam be.
A kongresszus után tizenöten elhatároztuk, hogy összefoglaljuk mindazon nézeteket,
amelyek a magyarság eredetével foglalkoznak.
Hazai kutatóink nemigen vállalkoztak a téma boncolgatására, hiszen köztudott,
hogy itthon nem jó szemmel néztek az e téma körül kutakodókra.
A tizenöt önként vállalkozóból tizennégyen a lelkesedésig jutottak el:
jómagam pedig megírtam a kötetet. Olvasóim bizonyára csodálkozni fognak,
hogy hányan és hányszor foglalkoztak származásunkkal,
néha meglepő eredeti gondolatokat fogalmazva meg;
fiataljaink pedig jó, ha kettőről hallottak".
 
Említett füzetében is hasonlóan járt el a szerző: összegezte mindazt, amit a svájci Wallis tartományi Val d’Anniviers-i völgyben élő furcsa, a környéken semmilyen lakossággal nem rokonítható,
mondhatni titokzatos eredetű népcsoportról összeírtak.
Nem kétséges, hogy a Nyugat-Európát kalandozva s fegyverrel felkereső hunok ott letelepedett maradványainak leszármazottjai ők, derül ki a tanulmányban összegyűjtött információkból,
történelmi dokumentumokból.
Kiszely szerint a Val d’Anniviers völgyben a magyarság testalkata,
élettani jellemzői (mongolfoltja, mongolredője, markerjegyei stb.), rovásírása,
népművészete (életfái, tulipánjai, kopjafái),
ételkultúrája (húspácolása) és nyelve átvészelte az évszázadok viharait,
ma is tanulmányozható, dokumentálható.
Az Anniviers völgyi „magyarság” nem kuriózum, hanem egy csodálatos tanúságtétel fennmaradásunkról is vitalitásunkról.
 
Val d’Anniviers ma már nem az az elzárt, ridegségében magába forduló, már-már megközelíthetetlen völgy, mint egykor a történelmi Svájcban.
Egyik központja, Grimentz közismert síparadicsom, ami a betelepedéseknek kedvez,
s a folyamat úgy tűnik, visszafordíthatatlan.
Ezért igen fontosak azok a kutatások, melyeket az elmúlt évtizedekben egy Bernard Savioz nevű svájci kutató tevékeny segítségével magyarok végeztek a térségben.
Savioz 1985-ben könyvet publikált (Valasians descendents d’Attila) a völgybeliekről,
maga is odavalósi, s élénken foglalkoztatják származásának kérdései.
Ő volt a kalauza ama expedíciónak, melyet egy magyar forgatócsoport tett a svájci Hun Völgyben, miután egy helybeli körorvos megdöbbentő eredményekre jutott a legidősebb lakosok vérmintáit elemezve. Kiszely professzor maga is járt a helyszínen,
őszerinte a völgy lakóinak eredetkutatását illetően a 24. óra után vagyunk, már csak morzsákat lehet itt-ott összecsipegetni e kétségtelenül érdekes kapcsolatokat mutató emberekről.
A mai napig egyetlen néprajzkutató, családkutató, antropológus, nyelvész, történész vagy bármilyen "hivatásos" kutató nem dolgozott köztük.

A legújabb szerológiai és fizikai antropológiai vizsgálatok (az ősi lakóknál erőteljes "mongoloid" jellegek figyelhetők; meg; a gyermekek egy része mongolfolttal születik,
jelentős részüknek ma is van mongolredője, mások a "klasszikus" vércsoporttulajdonságaik,
mint környezetüké stb.) azt mutatják, hogy az ősi hagyományoknak és a homályba vesző forrásoknak - ahogy a modern történettudomány egyre inkább megállapítja - az eddigieknél nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk.

Mivel pedig a helvét svájciakat nem igen érdekli déli tartományuk e maroknyi idegen népessége,
azért nekünk magyaroknak kell számba venni népünk minden távoli töredékét és esetleges rokonát.
 
A genfi születésű J. J. Rousseau a XVIII. században ezt jegyezte föl a völgylakókról:

Az anniviardok igen egyszerűek, különlegesen szorgalmasak, a tétlenség ismeretlen náluk.
Nagy szerénységükben is igen vendégszeretőek és rendkívül szimpatikusak.
A legnagyobb jogtalanságot is képesek derűsen elviselni.
Régóta megvan ez a képességük, melyet nyilván az ősidők óta velük ellenséges környezethez való kényszerű alkalmazkodás alakított ki.

(Vendégszeretetüket külön kiemeli, mert a környező népekre ez a tulajdonság nem nagyon jellemző.)


 
A magyar szakirodalomban Toldy Schedel Ferenc közöl cikket a kérdésről 1834-ben a Tudománytár c. folyóiratban, s német nyelvű útibeszámolót ismertetve megállapítja:
A közvélemény azt tartja, hogy ők ázsiai eredetűek.
Attila hadának maradékai, melyek rabló szándékkal bekalandozván e tartományokat,
Piemont síkjain az anyaseregtől elvágatván kénytelenek voltak a magas hegységbe,
az akkor lakatlan völgybe elvonulni. Még ma is egy barlang, a nevezett falu szomszédságában,
hunnok barlangjának (Hunnengrotte) neveztetik, melyet a nép babonás hite szerint gonosz szellemek laknak.
 
Horváth Mihály 1848-as emigráns magyar lelkész volt az első,
aki nem mendemondákra alapozva foglalkozott avölgybeliekkel, hanem személyesen elutazott hozzájuk,
s Vissoe községben megtalálta a legrégibb anyakönyvet, mely a völgy családneveit őrizte meg.
Ebben legalább 50 olyan névre figyelt fel, mely a magyar rokonságra utalt (pl. Bartha, Bond, Rua,
Kállo, Savián, Visszó stb.).
De az ott lakók életmódjának mindennapi megfigyelése is érdekes eredménnyel járt.
Az alábbiak kiragadott, jellemző idézetek 1868-ban megjelent munkájából:
 
"Az Anniviers völgy lakói a kanton többi népességétől még mintegy száz év előtt is csaknem teljes elszigeteltségben éltek, s azoktól mind termetre, mind nyelvre, mind szokásokra nézve most is különböznek...
A völgy nyílása vagy torkolata néhány száz lábbal magasabban fekszik a Rhône nyílt völgyénél, s ebből tekintve, egy hegyhát által teljesen elfödöztetik... A torkolatot Navizsencz szilaj patak görgeteges, meredek ágya képezi, melyet kissé több száz ölnyi magasságú sziklafalak érintenek...
Az út egyre emelkedik s a völgyet tulajdonképp csak két hegyhát lejtője, s annak hogy úgymondjam, vályúját a szilaj patak medre képezi.
De mennél magasabbra megyünk a völgybe, annál inkább szelídül e hegyhátak lejtője,
szélesebbedik a völgy; míg végre a torkolattól mintegy kétórányira, Viszój helység mellett, egy beszögellő hegyorom által két ágra szakad, melyek mindegyikének alján egy-egy patak tajtékzik alá...
Az egész völgyben, melynek hossza mintegy két mérföldnyire nyúlik, s melyet Délről a magas Weisshorn teljesen elzár, összesen nyolc helység létezik, s ezekben mintegy négy-ötezer lélek lakik.
A fő s legnagyobb helység Viszój, mintegy 1200 lelket foglal kebelében; általában földműveléssel s baromfitenyésztéssel foglalkozik.
A beljebb fekvő Ájer és Gremencz helységekben néhány év óta kobalt-, horgany- és czinkbányák is műveltetnek (...) A házak falait féllábnyi vastag, a szegleteknél egymásba eresztett, s hogy jól egymásba illjenek, gyalult gerendák képezik; a hézagok, mint a hajónál, mohával tömetnek be; a falak belseje pedig, szintúgy, mint a felső és alsó padolat, deszkával van kibélelve...
A szobák, minthogy falaik nem meszeltetnek, a kor által megbarnult deszkázattal komor tekintetet nyernek (...) Helységeik nevei, úgy, miként a nép nyelvén hangzanak,
de magyar hangjegyekkel írva... Penszék, Viszój, Ajer, Grimencz, Prász, Major, Külmez, Luk...
Penszék, mint mondák a legrégibb helység, amelyet egyébiránt útjában legelébb,
a völgy torkától mintegy másfél órányira ér az utas, egy igen emelkedett, az útnál sokkal magasabb hegyfokon fekszik úgy, hogy e magyar elnevezés: fenszék, sőt az is: benszék teljesen kifejezi a helység fekvésének jellemét.
Tudjuk, hogy a székelyek máiglan szék-nek nevezik számos lakhelyeiket. Viszój, a főhelység a Navezsencz patak jobbpartján, míg Penszék a balon fekszik, egyik a másiktól mintegy félórányira. Grimencz vagy Gremencz, a völgy legtávolabbi, szintén nagyobb helysége, közel azon két hegygerinchez, melyek hegyes szögbe összefutva, érintkezési pontjukon, a Weisshornná emelkednek. Külmez, csak néhány házból álló kis tanya, melynek lakosai a meredek hegyháton földjeiket nem igen művelhetvén, baromtenyésztésből élnek, mert legelőjük, mezejök elég van.
Ha valaki e szóban külmezőt, vagy kü-, kő-mezőt látna, ám én nem ellenzem.
Luk, egy igen elrejtett, nehéz bejáratú völgyágyban fekvő helyecske, melyre neve, magyar értelemben teljesen ráillik."
A Svájci Hun Völgy térképe


Dr. Kiszely István munkamódszere: ne vess el semmiféle hipotézist, gyanút, azért vagy tudós, hogy járd végig a gondolkodás és a bizonyítás stációit.
Könyve nem ad nyílt választ arra nézvést,
miszerint minden kétséget kizáróan ősrokonaink élnek e turisztikailag ma már egyre népszerűbb és ostromoltabb völgyben,
de határozottan sugallja, hogy a kutatásokat ebben az irányban igen is, érdemes folytatni.
 

 
http://kalandozok.blogspot.de/2010/04/cseke-gabor-mit-rejteget-svajci-hun.html
http://hungarianrealnews.com/tortenelem/hunvolgy.html

 

 

Téma: Hungarianrealnews - Mítosz és valóság nyomában a svájci „Hun völgyben”

Dátum: 2014.10.08

Feladó: Bognár Ferenc Flórián

Tárgy: Kiegészítés

Az ,,ördögtől-való" nyelvi megközelítés is megerősíti a Hun-völgy lakóinak hun-magyar származását.
Ugyanis a földrajzi nevek vizsgálatánál a völgy neve: Anniviers visszautal a hun/han törzsnévre. De kiegészítő adatként hozzáfűzném, hogy Atilla nagykirályunk születési helyét is ide, a közelbe helyezi két krónikánk is. (a Budai és még valamelyik) A krónikák szerint Atilla Engadiban született, amely név az Inn folyó felső szakaszának völgyét jelenti, E kérséses Engadi pedig a hun-völgytől légvonalban mindössze 80 km-re húzódik. Még az Inn régi Aenus neve is a hunok emlékét őrizné, ha nem lenne korábbi az elismert IV.sz.-i hun inváziónál. A hunok IV. sz-i európai beáramlásának tudományos véleménye ellen azonban ezer más adat ágál. Ezek bemutatására azonban itt nincs kellő hely.
Tisztelettel: Bognár Ferenc Flórián

Új hozzászólás hozzáadása