Jóportál - A spiritualitás és a béketűrés határai

2016.03.05 10:17

 

Kiemelt..

Gömbszimbolika - Az örök fejlődés kozmikus útja

Gömbszimbolika - Sportok hierarchiája

Felhő.com - Gyógyító erő a lélek

Paragramok - Út az Isteni élet felé 7.rész

Bizonyíték a meditáció immunerősítő hatására

Müller Péter – Sakk!

Hírek.sk - Dunkel N. Norbert: szeretettel kell gyógyítani a világot!


 

Előzmény..

Asztrálfény - Spiritizmus és spiritualizmus

Önismeret tizenvalahány(kolódó-kallódó) pontja helyett csak az az Egy:

A sakk metafizikája

A köszönés metafizikája

Ember's-Ég - A-Mába

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla - Summa Philosophiae Normalis

Molnár V József - A Nap arca - A gyermekrajzok üzenete - Ég és föld ölelésében

Hamvas Béla - A virágszedés lélektana

Zacc - Óvodai jelek üzenetei – ha azt hitted volna, hogy semmit nem jelent!

Magvallás - A kód neve magyar 3.

Újvilagtudat - Hogyan van hatással az auránk másokra?

Ezt dobta a gép - Tévelygés a spiritualitásban

Változások, avagy Mennyegző 2.rész

 

 

Kapcsolódó link..

Makk István - A gondolat útja

Taisen Deishmaru - Zen és a harcművészetek

Ninja Eró - Ninhja Mind Control 2

Paramahansa Jogananda - A mester mondta

Rejtélyek szigete - A levitáció rejtélyének megfejtése

Negyedóra - Saint-Germain rejtélye!?

Tudnodkell - Árulkodó jelek előző életekből?

Angyalszárny - Miért nem kell nekünk emlékezni, avagy a reinkarnáció egyik fontos alapja

Szellemtan - Az Elemek törvényszerűségei (részlet)

Karácsony misztériuma

Csillagszeme - AJTÓ, MELYNEK SZÁMA 42

Hajnalhasadás - 42 és a Mennyegző

Negyedóra - Aleister Crowley

PI Klub - Ima

Tarot - "A csend gyönyörbe robban." 

Ember's-Ég


 

Extra..

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla - Direkt morál és rossz lelkiismeret

 

Napút - Szent MáRTon – Szent PaTRik – Buddha (MaiTReya)

Visz a víz sodor - A múlt rejtélyei

Pap Gábor - Virág virágossága 1.rész Kazettás mennyezetek a Tiszaháton

Idők jelei - A végső idők 14 pontja – 2. rész

Ember's-Ég - Vízöntőfelé a Magyarság

Hamvas Béla - A Vízöntő

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla idézetek 3

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla idézetek 2

A Láthatatlan történet - Hamvas Béla idézetek

 

 

Soha nem értettem azokat, akik elcsodálkoznak azon és kajánul vigyorogva mutogatnak, ha egy alapvetően spirituális beállítottságú ember kiadja a dühét vagy kifejezi felháborodását az iránt az ember iránt, aki a másik ember türelmét és szeretetét kihasználva vagy próbára téve próbálja a másikat kihozni a béketűréséből, aljas, hazug és manipulatív eszközökkel: rágalmakkal, sértegetéssel, állandó apró szurkálódásokkal.

 

 

A spiritualitás és a segítő foglalkozás nem egyenlő azzal, hogy az ember hagyja magát lejáratni és eltűr minden mocskot, amit rádobálnak. Itt élünk a földön, és nem a mennyországban lebegünk egy rózsaszín habcsók alakú felhőn, ahol mosolyogva tűrjük, ha a másik egész nap késeket dobál felénk.

 

Fontos a belső béke. És talán ez az, ami azokat az embereket zavarja, akik mások nyugalmának folyamatos megzavarásával akarják magukra felhívni a figyelmet és így energiához jutni.

 

Épp a békét fontosnak tartó emberek esnek abba a csapdába, hogy folyamatosan nyelnek és tűrnek. Képesek ott maradni egy rossz munkahelyen, akkor is, ha irigységből állandó támadások és hatalmi harcok célpontjává válnak. Képesek benne maradni megalázó helyzetekben és kapcsolatokban.

 

De hibát követnek el, hiszen a saját békénk a legfontosabb! És igenis meg kell tanulni az ilyen embereknek is kiállni magukért! A szeretet nem egyenlő azzal, hogy elnézzük másoknak a bántó és sértő viselkedést!

Ha magunkat szeretjük, meg kell tanulnunk kiállni magunkért és tudnunk kell nemet mondani a lehúzó kapcsolatokra!

 

De mi is a helyzet a düh kiadásával? Ezt Barok Eszter foglalja a legjobban össze a blogján:

 

„…Mindegy, hogy egy vallás követőjéről vagy egy egyszerű test-lélek-szellem hármasságában hívő emberről van szó, szinte már nevetséges az a buzgalom, amivel az aktív lelki életet élő ember tagadja a belső fájdalmat, amit egy-egy kemény élethelyzet magával hozhat. Mintha csak a megbocsátó Megváltó (“Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek”) vagy a klisévé koptatott vonzás törvénye tiltaná a düh, a sértettség, a megbántottság és a belső vívódás jelenlétét a szívekben. Márpedig én azt gondolom – és ki is mondom – hogy ezek az érzések időről időre a legemelkedettebb idealistában is megjelennek, s addig lehetetlenség tovább lépni, amíg nem tudatosítjuk mindazt, ami végbemegy bennünk.

 

Kimondottan károsnak tartom azokat a módszereket, gyakorlatokat, rituálékat és technikákat, amelyek a keresztényi megbocsátás vagy a pozitív gondolkozás égisze alatt arra biztatják az embert, hogy nyelje le, fojtsa meg, de semmiképpen ne élje meg a dühét, majd töltse fel szenvedései képét egy vidám, kellemes vizualizációval, amitől majd boldogabb lesz az élete. Tény, hogy mindez logikusnak TŰNIK, hiszen a destruktív gondolatoktól rossz érzéseink lesznek, az építőktől meg kellemesen érezzük majd magunkat, de ez már a történet utolsó lépése, ami a jogos düh és a reális, hús-vér sérelem okozta fájdalom megélése és az azt követő elengedés, megbocsátás után történik. A két első lépés kiiktatása azonban sajnos előbb vezet rákhoz és szívinfarktushoz, mint kiegyensúlyozott élethez.

 

Ne legyenek illúzióink: szabad, lehet és néha kell dühösnek lennünk. Ott van Jézus: még ha nem is minden hit szerint Megváltó, mindenképpen nagy tudású próféta, csodálatos képességekkel rendelkező szellemi vezető volt kétezer évvel ezelőtt. Ő, aki még egy ateista szerint is különleges mester volt, megélte a dühöt a Biblia tanulsága szerint többször is. Ordított és tört-zúzott, amikor Isten házából zsibvásárt csináltak a kereskedők, veszekedett a rajta szombatot számon kérő rabbikkal, megátkozott egy fügefát… és voltak pontok, amikor a kétségbeesés és a félelem is úrrá lett rajta beteljesítendő feladata közeledtével. Jézus sem mondta soha, hogy ne adjunk utat a feltörő rossz érzéseinknek, ne legyünk dühösek egyszer sem: csupán arról beszélt, hogy “ne menjen le nap a haragunkkal”. Miért? Mert valóban nem mindegy, mit töltünk az égi internetre éjjel, ami aztán testünk-lelkünk mélyére rakódva megmérgezi napjainkat.

 

A düh, a lázadás és a félelmek megélésére igenis szükség van, hiszen érkezésük rengeteg fontos dolgot tudatosíthat bennünk és környezetünkben. Ezek a “rossznak” bélyegzett érzések (persze ki mondja meg, mi a rossz?) nyithatnak kaput egy-egy igen fontos változásnak, sőt előrelépésnek. Két dologra érdemes törekednünk velük kapcsolatban: az egyik az, hogy ne húzzuk fel magunkat jelentéktelen apróságokon (nincs értelme, viszont rengeteg energiát szív fel a bosszúság), a másik pedig az, hogy ne tápláljuk, gondozzuk, halmozzuk magunkban a destruktív érzéseket hosszan, mert – ahogy ma már azt a tudomány is készséggel igazolja – ezek képesek komolyan, fizikai szinten is megbetegíteni bennünket. Az adrenalin, például, a megfelelő pillanatban megmenti az életünket, hosszútávú jelenléte a vérben azonban súlyos stresszbetegségek kialakulásához vezet. Pedig milyen kényelmes és kellemes érzés olykor az önsajnálat, harci sebeink nyalogatása és a felelősség egészének másra hárítása…!

 

Az elengedés és a megbocsátás semmi esetre sem jelenti azt, hogy minden úgy folytatódik, ahogy eddig volt. Nem. Nincs olyan, hogy elengedem a sérelmet, és közben ugyanúgy tűröm azt, ami fájdalmat okoz. Vagy én változom meg (és többé nem okoz fájdalmat az, ami eddig fájt, mert rájövök – nem bebeszélem magamnak-, hogy bennem volt a gát), vagy felismerem, hogy a helyzet tarthatatlan, és elbúcsúzom attól az embertől vagy helyzettől, aki vagy ami a fájdalmat okozta. Van, hogy erre nincs (azonnal) lehetőség: ilyenkor is kell egy fal a múlt és a jelen közé, de az elengedés-megbocsátás folyamat csak akkor zárulhat le, ha a tényleges változás végbement.

 

Tudom, tapasztalom és érzem, hogy a sérelmek elengedése és a megbocsátás nagyon nehéz feladat. A pillanatnyi dühöt, amit egy bántó tett okoz, talán még aznap – mielőtt a nap lemenne – el tudjuk engedni, de a fájdalom, amit egy-egy komolyabb sérelem hoz magával, már keményebb dió. Többször előfordult már, hogy azt hittem, kegyesen és csodálatos lelki erővel megbocsátottam valakinek – aztán rá kellett jönnöm, hogy ez még csak a felszínen történt meg, a keserű pirula azért ott ázott a tudatom pereme alá szorított vécékagylóban. Nincsenek illúzióim, az esetek nagy részében ez az út nem egy vidám városnézés finom koktélokkal: az elengedés és a megbocsátás gyakran brutális erőltetett menet, ájulásokkal és a tarkón koppanó kemény puskatussal, amikor egy-egy identitásunk részévé vált golyót kell kitépni a hús és a bőr alól.

 

De hiszek abban, hogy képesek vagyunk rá, megéri foglalkozni a dologgal… annál is inkább, mert többek között azért vagyunk itt, hogy ezt is megtapasztaljuk. „

 

- Barók Eszter

 

Sándor Judit

 

Fotó: teszem.blogspot.hu

Forrás: http://barokeszter.hu/

 

 

http://joportal.hu/johirek.php?readmore=2970

 

Téma: Jóportál - A spiritualitás és a béketűrés határai

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása