Királyaink még tudták, mit kell csinálni az árvízzel

2014.02.03 16:58

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/news/osi-szakralitasunk-jasdi-kiss-imre-eloadasa-szeged-2012-szeptember-8-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/magyar-vallas-vilagvegetol-vilagvegeig-reszlet-nyelvemlekek/

http://embers-eg.webnode.hu/news/balla-ede-zsolt-szakralis-foldrajz/

http://embers-eg.webnode.hu/news/masaru-emoto-a-viz-rejtett-bolcsessege-/

 

b_200_200_16777215_00___images_watermarks_csatorna_arpad_kor.jpgAz áradó folyókkal öntözték az országot az Árpád-korban. A jól szervezett vízgazdálkodással az ország a talajjavító hatású folyami hordalékot is hasznosítani tudta, erre utalnak a Rábaközben valaha létezett sűrű csatornahálózat nyomai. Az ezeréves tudás most jól jöhet a klímaváltozás ellen.

 

A növényzet és a talaj még őrzi a hétszáz évvel ezelőtt pusztulásnak indult csatornahálózat nyomait a Rábaközben, amelyet két évtizede kutat Takács Károly régész-történész, a Hansági Múzeum munkatársa. Hogyan jött létre a kora középkori vízhasznosítási rendszer?

"Régészeti és természettudományos vizsgálatokkal, köztük C14-szénizotópos kormeghatározással annyit sikerült igazolni, hogy a 10. és 13. század között a Rábaközben és a Hanság vidékén öntözéses rét- és legelőgazdálkodás folyt, és ehhez kapcsolódva állattenyésztés, tógazdálkodás és haltenyésztés zajlott" - mondta az [origo]-nak Takács Károly. "Az eddig azonosított Árpád-kori csatornák teljes hosszúsága meghaladja az ezer kilométert. Ennél azonban jóval több, becslésem szerint több tízezer kilométernyi mesterséges vízvezető meder vár még felkutatásra."

A szakember a Rábaköz számos pontján végzett régészeti kutatást, amelyek alapján rekonstruálhatóvá vált az egykori csatornák szerkezete, működése és a hajdani vízgazdálkodás rendszere. A kora középkori csatornahálózat tízszer, hússzor, de akár harmincszor sűrűbb volt a jelenleg létező árok- és csatornarendszernél. A csatornák mérete, mélysége a domborzati viszonyoktól és a funkciótól függött.

 

Fejlett vízmérnöki tudás

 

A Rábaköznek mintegy harmadát, felét teszik ki az alacsonyabb fekvésű mélyterületek (nagyságuk 30-40 ezer hektárra tehető), amelyek a 18-19. században árterületek, mocsarak voltak. Elsősorban ezeket a területeket, valamint a Hanság medencéjét hálózta be a hajdani csatornarendszer.

A mai időkben a Rábán évente átlagosan egymilliárd köbméternyi víz folyik le, amelynek jelentős része áradások idején jelenik meg. Nem tudjuk pontosan, hogy a középkorban mennyi volt a folyó vízhozama, de az tény, hogy ezer évvel ezelőtt a Rába vizét - elsősorban az áradások víztöbbletét - mesterséges csatornahálózatban vezették szét a Rábaköz mélyterületein.

A feltárt maradványok azt mutatják, hogy sok helyen alakítottak ki sekély halastavakat, halastórendszereket. A térségben közel száz ilyen Árpád-kori halastó helyét lehet azonosítani, amelyek közül többet egykorú oklevelek is említenek. (Innen eredhet a Rábaköz keleti részének Tóköz elnevezése.) Így válik érthetővé, hogy a korabeli források miért említik úgy Magyarországot, mint Európa édesvízi halakban leggazdagabb országát.

A leletek azt mutatják, hogy árasztással öntözték a legelőket, kaszálókat. Feltételezhető, hogy a szántóterületek egy részét is öntözték. Az emelkedő vizet összetett szerkezetű, kettes vagy hármas szelvényű csatornák és a fából ácsolt vízkormányzó-szerkezetek szállították, majd a megfelelő helyen a fazsilipek felemelésével kiárasztották. A rendszerrel jól körülhatárolt területeken lehetett tartani a vizet, de a víztelenítésre, lecsapolásra is alkalmas volt.

A csatornamedreket kézi szerszámokkal meghatározott méretűre és alakúra formálták. A medrek oldalain egy vagy több vízszintes padkát (afféle lépcsőfokot) is kialakítottak. Ezekre állhattak rá a csatornák tisztítása, karbantartása közben. Az üledékvizsgálatok során jól kimutathatóak voltak az iszapkotrások nyomai: a 10. századtól hat-hét tisztítási és feltöltődési periódust lehetett kimutatni.

A 13. század középső harmadában hagytak fel a csatornák gondozásával, és a középkor végére az Árpád-kori halastavak túlnyomó része eltűnt. A források szerint országos jelenség volt a halgazdaság hanyatlása: a korabeli vámnaplók azt mutatják, hogy az ország halexportáló országból halimportáló lett.

A kutatások szerint az Árpád-korban az ország más részein, elsősorban az Alföld területén is a rábaközihez hasonló vízügyi-vízgazdálkodási rendszerek léteztek. "Sürgető feladat volna az Árpád-kor vízépítési emlékeinek országos szintű felkutatása és a hajdani, meglepően fejlett vízgazdálkodás rekonstrukciója" - mondja a kutató.

 

A fasorok és parcellahatárok jelzik a csatornák nyomát (Fehértó, Bika-rét dűlő és környéke, 2009) Forrás: Takács Károly
A fasorok és parcellahatárok jelzik a csatornák nyomát (Fehértó, Bika-rét dűlő és környéke, 2009) Forrás: Takács Károly

Szivattyúzás oda-vissza

 

Miért fontos ma mindez? Az utóbbi száz év hidrológiai statisztikáiból az derül ki, hogy évente mintegy 118-130 milliárd köbméter víz folyik át Magyarországon. A 19. századi folyószabályozások óta az a cél, hogy ezt a hatalmas vízmennyiséget hasznosítani tudja az ország. A vízmérnökök és politikusok törekvései azonban rendre kudarcba fulladtak, magyarázza Takács Károly. "A számos tényező közül talán az a legfontosabb, hogy nem sikerült megoldani azt, hogy hasznosítsuk a folyóinkon levonuló nagyvizeket. Az öntözési kapacitásokat a nyári kisvizekre méretezték, ezáltal alig használjuk ki a roppant költséggel kiépített öntöző infrastruktúrát, ami az üzemeltetését rendkívül drágává teszi."

Gazdaságtalanná teszi az öntözőrendszereket az is, hogy csapadékosabb években a növénykultúrák többsége alig vagy egyáltalán nem igényel mesterséges vízpótlást. Emiatt előfordul, hogy az öntözőművek több éven keresztül kihasználatlanul hevernek.

A csatornákat és egyéb műtárgyakat azonban akkor is karban kell tartani, ami olyan további - nem megtérülő - terhet rak a gazdálkodók (vagy az állam) vállára, amely megkérdőjelezi az egész rendszer hosszabb távú fenntarthatóságát. A költségeket tetézi a szivattyús vízemelés, ami drága és többnyire környezetszennyező.

"Teljesen abszurd és irracionális az, amit ma a felszíni vízkészleteinkkel művelünk - mondja Takács Károly. - Most tavasszal is hatalmas víztömegek folytak át az országon, és óriási költséggel szivattyúztuk át a belvizet a töltések közötti folyókba, hogy minél gyorsabban folyjanak le a Dunán. Majd újra jön a nyári aszály, amikor az alacsony vízállású folyókból elkezdjük azt a kevés kis vizet - ugyancsak tetemes ráfordítással - visszaszivattyúzni, hogy öntözhessük kiszáradt földjeinket. Az Árpád-kori vízgazdálkodás tanulmányozása kulcsot ad a kezünkbe ahhoz, hogy ebből az ördögi körből végre kiléphessünk."

Ezer évvel ezelőtt a folyók víztöbbletét a tógazdaságokba, rétekre, legelőkre vezették. Így ki tudták használni a tavaszi nagyvizeket, valamint az év többi részében rendszertelenül megjelenő áradásokat is. A vízkivezetésekkel csökkenteni tudták az árvizek szintjét. További előny, hogy a vizet gravitációs módon (vízemelés alkalmazása nélkül) juttatták a célterületekre.

A gyepeknek tetemes a vízigényük, és hazánkban az évek 80 százalékában öntözést igényelne - ezt a mai kerttulajdonosok is tudják. Az öntözött legelő volt hajdan az állattenyésztés alapja, valamint biztosította, hogy folyamatosan működjenek az öntöző- és vízpótló rendszerek, azaz nem voltak üresjáratú évek.

 

Így nézhettek ki az Árpád-kori csatornák (Forrás: Takács Károly)
Így nézhettek ki az Árpád-kori csatornák (Forrás: Takács Károly)

Klímaszabályozás és műtrágyakiváltás

 

Feléleszthető-e az eltűnt tudás? Takács Károly szerint nem lehetetlen a hajdani csatornarendszerek újjáépítése. Amennyiben az egyébként is időszakosan belvízzel borított mélyterületeket átadnák az árasztásos gyepeknek, akvakultúrának, hatalmas mennyiségű vizet tarthatnánk vissza. A vizes területek ráadásul javítanák a magasabb fekvésű szántók mikroklímáját. 

Az öntözéses kultúra a legintenzívebb területhasznosítási forma, amelynek hatalmas a tápanyagigénye. Ezer évvel ezelőtt a trágyázást, a tápanyag-utánpótlást is elárasztással végezték. A vízkivezető szerkezeteket úgy alakították ki, hogy a csatornákban vezetett lebegő hordalékból minél több jusson ki az elárasztott területekre. A tápanyagokban gazdag hordalékkal tartották fenn a földek folyamatos termőképességét.

"Számításaim szerint, ha évente meg tudnánk fogni tízmilliárd köbméter áradó vizet, akkor abból a mezőgazdaság 5-10 millió tonna hordalékot hasznosíthatna. Összehasonlításképpen: a magyar mezőgazdaság jelenleg évente körülbelül egymillió tonna műtrágyát használ fel, ennek értéke egyébként nagyjából százmilliárd forint. Az áradó vizek és a hordalék széles körű hasznosítása révén külső energiaráfordítás nélkül vagy minimális ráfordítással is produktív mezőgazdasági termelést folytathatnánk az ország jelentős területein, több lábra állna a mezőgazdaság. És ami legalább ilyen fontos, ez fenntartható ökológiai gazdálkodás lenne" - összegzi Takács Károly.

 

Most alig öntözünk

 

Az öntözésre fordítható felszíni vízkészleteknek mindössze 0,2-0,6 százalékát használja fel a mezőgazdaság. Meteorológiai adatok szerint az évek mintegy fele száraz vagy aszályos, vagyis nem hull elegendő csapadék a termesztett növények számára.

Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal adataiból az derül ki, hogy 2003 és 2011 között éves átlagban 96 769 hektár volt az öntözött területek nagysága. Az Agrárgazdálkodási Kutató Intézet szerint 2011-ben Magyarország termőterületeinek csupán 1,2 százalékán végeztek vízpótló öntözést. Nyugat- és Dél-Európa hozzánk hasonló csapadékviszonyokkal rendelkező régióiban viszont ez az arány elérheti az akár 50-80 százalékot is. Ráadásul az öntözővíz kitermelését főleg talaj-, illetve rétegvízbe fúrt kutakból végezzük, és évszázadokba, évezredekbe telik, amíg a mélyben pótlódik a vízkincs.

 

http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/3428-kiralyaink-meg-tudtak-mit-kell-csinalni-az-arvizzel

 

Téma: Királyaink még tudták, mit kell csinálni az árvízzel

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása