Kuthy Lajos jövendölése

2012.09.06 06:39

 

Kapcsolódó linkek..

http://embers-eg.webnode.hu/news/fortunatus/

http://embers-eg.webnode.hu/news/a-habsburgok-zsido-szarmazasa-/

 

Kuthy Lajos (1813–1864) nevét ma már az iskolákban sem tanítják, pedig a 19. század
negyvenes éveiben a legsikeresebb, legkeresettebb íróink közé tartozott, akinek stílusa nagy
hatással volt kortársaira, köztük a fiatal Jókaira is. Elfelejtették munkáit, híres novelláit,
regényeit, és őt magát is.



Utolérte a magyar tehetségek sorsa, s szegényen, mindenkitől
elhagyatva halt meg. Diószegi szőlőjében lévő sírján már
csak gaz és dudva terem, és intelmei olyanok voltak, mint a
vízre írott betű. Az irodalmi lexikonok – ha egyáltalán
megemlítik – egyformán azt tanítják a balliberális szalmán
kérődzőknek, hogy unalmas, zavaros könyveket írt, munkái
tele vannak szertelenségekkel, s gyenge jellemű ember volt,
mert állást vállalt a Bach-korszak alatt.
Talán jobban
megértjük, hogy miért volt szükség erre az irodalmi
fémjelzésre, ha röviden ide írjuk, hogy Kuthy Lajos volt az a
magyar író, aki már 1846-ban megjelent, prófétai látással
írott regényében, a Hazai rejtelmekben megjósolta, miként
fogja Magyarországot száz év alatt meghódítani a zsidóság.
Ezért és csakis ezért kellett eltűnnie nyomtalanul a magyar
irodalomból, hogy helyet adjon a Molnár Ferencek, Hunyady
Sándorok, Szép Ernők, Biró Lajosok nevével fémjelzett ország-hódító hadnak, akik a magyar
tehetségek helyett arathatták le az irodalmi babérokat. Ezért kellett meghalnia még Kuthy
emlékének is.
Utoljára 1906-ban adta ki a Franklin Társulat Hazai rejtelmek című, első
megjelenésének idején óriási sikert aratott regényét, melyhez az előszót nem kisebb
személyiség, mint Mikszáth Kálmán írta. Azóta nem akadt kiadó, aki vállalta volna, hogy
újra nyilvánosságot adjon ennek a nagy magyar Kasszandrának. Mintha állami segédlettel
irtanák tehetségeinket, és mintha bűn volna hazánkban a magyar élet égető problémáival
foglalkozni...


Operett, szerelmi háromszöget tárgyaló színdarab, hejehujás cigánytörténet:
ez, ami manapság a honkebleket deríti. Nemzeti kérdés, társadalmi korrajz – szélsőséges
fölöslegek.
Ebben a könyvben Kuthy Lajos előre megmondott mindent, ami azóta száz
százalékban beteljesedett. Olyan tisztán, olyan világos bizonyossággal látta meg a mai
Magyarország sorsát, hogy őt olvasva kétségbeesetten kell megállapítanunk: Kuthy
próféciája napjainkra az utolsó betűig beteljesedett.
A Hazai rejtelmek második kötetében (XXIV. fejezet) Löbl Simon uzsorás ajkaira adja Kuthy
ezt a jóslatot. Löbl heves beszélgetést folytat Szalárdy György gróf főispánnal, a tönkrejutott,
karmai között vergődő magyar úrral, akinek nyíltan, leplezetlenül elmondja a zsidóság
céljait, terveit, feltárja azokat az eszközöket, melyekkel a zsidóság meg fogja hódítani
Magyarországot.
Ma szinte hátborzongató olvasni ezt a több mint százhatvan évvel (!) ezelőtti próféciát:

Ez a mi zsebünknek való "hizoda"
– A kevés részvény – mondja Löbl – mi magyar köröm között van, apránként idegen kézbe
vándorol. Itt siettetve lesz a jövendő, hogy a magyar föld idegen országok technika-
provinciájává váljék. Nekünk erre törekednünk kell. Csak így leend az, hogy a folytonos
szegényülésben, mi és utódaink, bővebb és könnyebb alkalmat nyerünk excellenciátok
megtört és megfogyott fajában nemzetietlen pénzarisztokráciát alapítani... Különösen mi,

zsidó magyarok, vagy magyar zsidók, kik jövő uraságunkat akarjuk megépíteni, nem
rakhatjuk az alap közé az idegenek kövét, nem segélyhetjük társunkká a bukott
telektulajdonost, hogy midőn a ház felépül, szalonjainkat elfoglalja és minket kiszorítson.
Nekünk törni, nyomni, eltapodni kell minden csirázó versenyt és vetélyt, elzárni és betemetni
minden felfakadó forrást, mely a pénzt, hatalmunk eszközeit a nemességhez szivárogtatná, s
új uralgást adna kezébe.

Magyarországról szólva ekként folytatja elmélkedését Löbl Simon:

– Ez a mi bőrünknek való hely, a mi zsebeinknek való hizoda. Igen alkalmatos héber
konzervatórium, amelyben a jeruzsálemi fény megnő és felmagzik. Soha egy státus sem
engedett a spekulánsoknak olyan bő és könnyű nyereséget, anélkül, hogy emberi vagy
országos célnak általuk hasznot ne szerezne. A helybeli és jellemviszonyok egészen a
malmunkra dolgoznak. Akármilyen politikai színű egyén legyen a nemzet élén, rögtön támad
párt, mely mielőtt magát úgy mutatná, hazaárulónak kiáltja ki, népszerűségét, hitelét aláássa,
furkálja, szárnyát megnyírja, s mikor se ti se tova nem tud mozdulni, saját pártja is odább áll
tőle, hogy új zászló alá csapja magát, melynek tartója egy másik csoport által ismét le fog
rántatni. Azért sok jellem, sok tehetség kényelmei közé vagy szegény zugába vonja be magát,
és elpipázza erejét, mert nem akar taps közt kezdett szerepet füttyön végezni, hogy végre mit
se használjon, aminek itt a legnagyobb művész is ki van téve. Látja excellenciád, hogyne
örülne ennek a zsidó. Nekünk olyan nép kell, amely jeleseit becsülni nem tudja, mely
egymással veszekszik.

Jóslás a numerus clausus eltörléséről

Mikor a könyv íródott, persze még sehol sem volt numerus clausus, de Löbl Simon még azt is
megjósolta, hogy a magyar törvényhozás miként fogja derekát beadni az idegen fajta
érdekeinek.

– Mi és feleink – mondja az uzsorás – ezer és ezer úton körmeinkbe tartjuk a pénzpiacot, az
ipart idegen gyülevész nép űzendi, s a magyar gazdatisztjeinkké lesz saját földjén. Ő vezeti a
címet és zsellérkedik, mi pedig szolgáknak látszva országlunk. Mily mulatságos lesz majd az,
ha a magyar urak, hideg kőszobákba gyülöngve vagy elszigetelve, értünk dolgoznak, ha
díszparkjainkba hozzánk küldenek ki, megkérdeztetni, hogy mi és miként történjék. Ha mi
igazgatjuk a törvényhozó szavát, s mondva rendeljük, hogy töröljenek el cikkeket a mi
érdekeink szerint. Miénk lesz a fény, divat, kitüntetés. Elfoglaljuk a köztereket, színházakat,
sétányt, termeket, ünnep- és néztereket. Persze a magyarokéit, mert mi közcélból mit sem
teszünk saját zsebünkre, hanem kezünkre csaklizzuk, vagy becsempészkedünk a kész
érdekekbe.

Ötszáz család zsarolja a magyar hont

Megdöbbentően beteljesedett Kuthy jóslata a magyarság szellemi és gazdasági leigázásáról
ötszáz családnak mindenekfölött való hatalmáról, melyről ekképpen jövendöl a továbbiakban
Löbl Simon:

– Csak nézzen szét excellenciád, hová vittük pár év alatt a közerkölcsöt. Író és művész fut,
fárad, éjjelez, s Szilveszter estéjén nem marad fillérje, mit újév napon koldusnak adjon. A
közhivatalnok teng, nyomorog, nélkülöz, özvegye mégis kéregetni jár, a földbirtokos kétezer
holdból nem képes családját ellátni, s az igavonó nép éjt napot eggyé tesz, mégsem lakik jól

egész év hosszában. Minden munkásosztály sínylik s érzi a pénz szűkét, és csak a korhely
uzsorás viheti véghez, hogy hatezer forint kamatjából a fővárosban keresetág nélkül,
kényelemmel éljen s négy év alatt mégis tizenkétezer pengő tőkét tegyen félre. II. Endre
korában nem sanyargatták jobban excellenciátok őseit őseink. Pedig, ha az üzéreket
kútfejökre visszavisszük, s kit-kit helyére sorozunk, nem több mint ötszáz család zsarolja
Magyarhont. Ennek van alárendelve 14 millió ember sorsa, jövője, erkölcse. Ennek adózik az
ország hallatlanabb kulcs szerint, mint valaha a legzsarolóbb hódítónak... Mindez
tagadhatatlan tény, s mindez közönyösen foly, mintha úgy kellene folynia.

A zsidóság adósai ülnek a képviselőházban

Jósol ezután Löbl Simon az idegen érdekek szolgálatába szegődő képviselőházról is,
ekképpen:

– Magok a sivalkodó honfiak, kik mint sirály minden vészt megkiáltanak, mellőzik
szerepünket törvényhozás útján megtámadni. Egy-egy bűntettnél, mely ezrek közül napfényre
vonaték, elszörnyednek, aztán a phrasisnak vége, s mi békén maradunk a gyakorlatban.
Persze adósaink s ezeknek rokonai ülnek a zöldasztalok körül, kik nincsenek arra nevelve,
hogy mint a rómaiak egykor, saját érdeküket veszélyezzék a t. c. hazáért, s romlását gátolnák,
ha fejük forogna is szóban. Sőt eszélyesen óvakodnak érdekeinkkel köztárgyalás útján
súrlódásba jönni, úgyhogy hatalmunkról alig vétetik más tudomás, mint a betáblázások
nyugton hallgatott kötetei... No már, ha most, midőn még kevesen valánk, befolyásunk a
kezdet nehézségei között oly hirtelenül el tudott hatalmasulni, ha minden elemet érdekébe
tudott hálózni, s a köz értelmét és érzését hallgató rendszerbe nyűgözé, hiheti-e excellenciád,
hogy rabjaink és eszközünk szaporodtával az ország emancipálni tudja magát a
pénzszolgaságból, mely csak egy vonallal jobb az ököljognál.

A bennszülött ősi vér minden érdemlési módból ki van zárva

És ezután következik a jóslat legmegrázóbban bekövetkezett, legteljesebben valóra vált része.
Így mondja Löbl Simon:

– A népet félig már kivettük excellenciátok kezéből, kiveendjük egészen. Miénk lesz földje,
szorgalma, saját személye. Aratunk vetésén, szűrünk szöllejében, leszedjük fája gyümölcseit,
s végre elsőszülöttjét adandja zálogba, hogy eleget tehessen. A magyar nép még jobban
elfogy, szegényedik s szerteszét falvakra pusztuland. A fővárosban ismeretlen gyülevész nép
fog kóvályogni, közöttük egy-két vagyontalan magyar, aki másokért dolgozik. A nemzeti
ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja
meg, s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely
szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden
útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen
csavargóknak legyen mit falniok? Érdemli-e ily hon, ily polgárzat, hogy vakon áldozatja
legyek, s emberi jogaimat erőszakkal vissza ne vívjam? De ezt csak az első kiábránduláskor
fogja mondani, aztán megtöri a nyomor, s az uralgó erő igájába térnek, azaz érdekeink alá.
Egymást fogják marni kegyelmeinkért, szolgáinkká lesznek, s nőiket, leányaikat adják el
pénzünkért. Valóban, mi szobrot emelhetnénk a törvényhozói észnek, mely országát ily
bölcsen kezünkre adá. S még csak képmutatás sem szükséges már. Nem kell rejtve, lopódzva,
utálat között járnunk, nem kell elbújni élvezeteinkkel. Az utcákon hunyászkodott vagy
üdvözlő arcok fogadnak, a középosztály iránt gőgösek, nagyok ellenében gorombák lehetünk,
kiönthetjük gyűlöleteinket. Kitárhatjuk titkainkat, leálorcázhatjuk jellemünket, elárulhatjuk

osztályunk gyengéit: feleim biztosítvák, hogy nyíltság s dacoló erőszak nem árt, nem ingerel
torlást, nem idézhet gyógyszert, mert rabszolgáink egyet nem értenek.

Ennyi talán elég az idézetekből. Utoljára még csak azt hangsúlyozzuk, hogy mindezt
1846-ban írta szegény Kuthy Lajos. Vajon mit írna ma, midőn a jóslat beteljesedvén, a
saját bőrén és lelkén érzi egy pusztuló nemzet, hogy utolsó betűig valóra vált nagy
írójának próféciája, amelyet Löblék rabszolga magyarságának már olvasni sem szabad.

Vagy talán már nem is akarja olvasni!

 

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/164-kuthy-lajos-joevendoelese