Látod? Nem látod? Na látod!

2014.01.02 21:10

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/news/sebkezeles-kristalycukor-alkalmazasaval-hogyan-es-miert-mukodik-ez-a-kezelesi-mod-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/tenyeszszemle-amit-a-szaporitokrol-tudni-erdemes-avagy-ne-legyunk-buntarsak-1-resz/

http://embers-eg.webnode.hu/news/megszeliditheto-az-ember-egy-latomas-ami-tobb-mint-az-apokalipszis1/

http://embers-eg.webnode.hu/news/piros-pirula-project-morzsi-tortenete-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/kutyalelek-feltetelnelkuli-szeretet/

http://embers-eg.webnode.hu/news/egy-allatmento-levele-egy-kedves-ismeretlen-ismeroshoz/

http://embers-eg.webnode.hu/news/leragott-poraz/

 

 

 

Ugyan név nélkül, ám egyértelműen a mi véleményünket vesézte ki a Kutya Szövetség decemberi számában Az agresszió című cikk szerzője, aztán a januári folytatásban és hozzászólásaiban kissé „engedékenyebb” lett, így reflektálnék mondanivalójára.
Milyen kár, hogy mai neves etológusaink nem olvasták – vagy nem elég alaposan – egykori professzoruk, dr. Csányi Vilmos Az emberi természet: humánetológia könyvét! Viszont óriási szerencse, hogy történelemérettségin nem az ősközösséget húzták, mert aligha jutottak volna el a PhD-ig... Család, nagycsalád, nemzetség; családfő stb. Család mint emberi csoport. Ezek társadalomtudományi terminus technicusok. Ha a családot falkának, a családfőt pedig falkavezérnek tituláljuk, legfeljebb a szociológusok háboroghatnak, esetleg a nyelvészeknek adunk vitatémát. Tudniillik a kettő ugyanazt jelenti. És ha szemügyre veszünk egy emberi családot, bizony az utódok idővel – a természeti népeknél már ivaréréskor – leválnak a szülőkről, és saját családot alapítanak. Hogy ez milyen életkorban történik, erősen függ az urbanizáció fokától. (Egyébként a kutyaharapások viszonylagos számának növekedése is a természettől eltávolodás következménye, a falusi emberek generációról generációra átadták az állatokkal bánás „tudományát”.)

Mint elmondják: ők nem „nyelvőrök”. Szeretnek csúsztatni, például az agressziót egyértelműen negatív tulajdonságnak tüntetik föl. „Agresszívabban kell támadnunk” – mondja a futballista, ezen azt érti, hogy rá kell kényszerítsék az akaratukat az ellenfélre. A menedzseriskolákban erre az önérvényesítés szót használják, ami olyan, mintha valakire nem azt mondjuk, hogy buta, hanem hogy gyengébb képességű. Gyakorlatilag ugyanazt jelenti, itt is az én akaratom érvényesül a másikéval szemben. Ez kell működjön a kutyánál is…

Azt elismerik, hogy a gyakorlatban működik a „falkavezéres” módszer. Maradjunk a focinál. Elméletben Magyarország férfi lakosságának fele úgy benyesi balról külsővel a kapus feje fölött a léc alá, hogy csak úgy zörög a háló. Gyakorlatban nemzeti válogatottunk a világranglista 54. helyén szerénykedik (szégyenkezik). Ennyit az elméletről.
Etológusaink (többször visszatérve a témára!) bűbájosan bizonyítják azt az evidenciát, hogyha tudatos kiválasztással a kevésbé agresszív egyedeket szaporítjuk, egyre kevésbé agresszív egyedeket kapunk...

A gazda irányító szerepének elfogadása megint csak körülírása a gazda dominanciájának a kutya fölött; ha tetszik, ha nem, falkavezéri szerepének elismerése. A többi ismét csupán játék a szavakkal. T. i.: ha az ürüléket faecesnek nevezzük, a szaga nem változik!

Nem tudom, miért gondolják, hogy szükség volna a következetesség közismert, a gyermeknevelési tanácsokban is elhangzó szó helyett használni bármit is. A kutyakiképzés nem ezoterikus tanfolyam, hogy misztikummal kellene körülvenni a legegyszerűbb dolgokat.

Csodálkozom. A nemzetközi hírű szaktekintélyek sztereotípiákkal dobálóznak, semmiféle tudományos kísérlet nem bizonyítja az egyes fajták gyerekkel szembeni agressziójának lehetősége közötti különbséget. Viszont az életben találkoztam bűbájos-szelíd Lassie kutyával, aki minden látható ok nélkül maradandó harapásos sérülést okozott egy hároméves kislány arcán, és láttam híresen agresszív területőrző komondor hátán lovagolni a hároméves kisgazdit. Ide kapcsolódik, hogy nem értem, mi kifogásuk van a kutyák iskoláztatásával szemben, hiszen Nagy-Britanniában például bizonyos fajták tulajdonosai kötelesek kutyavezetői vizsgát tenni.

Továbbá csodálkozom, hogy ex catedra kijelenti, hogy egyes embereknek nem való kutya (horribile dictu! gyermek sem). Még nem hallottak a számos kitüntetéssel büszkélkedő biológus-etológusok arról, hogy a személyiség fejleszthető, az ember tanítható?

És főként csodálkozom, hogy a kiváló tudósok sem magyar, sem angol nyelvű publikációi közt nem találtam, hogy foglalkoztak volna azzal a kérdéssel, hogy ha nem falka-, akkor milyen állat is a kutya? Ha mégis, kíváncsian várom legalább laborjegyzeteiknek ide vágó részleteit!

Nem tudom, találkoztak-e tudósaink kertvárosi, családi házakból kiengedett kutyák csoportjával (falkájával)? Ugyanis én igen, idegenként a területükre tévedve. Érdekes módon a farkasvadászatból ismert stratégiát alkalmazták: megpróbáltak engem, a „prédát” körülvenni... Már csaknem félkört képeztek körülöttem, amikor észrevettem őket. Szembefordulva megláttam, hogy a félkör közepe táján egy kissé nagyobb testű kutya néhány lépéssel a többi előtt áll. Oktondian falkavezérnek gondoltam, és határozott „na, takarodjatok!” szavaimat kifejezetten hozzá intéztem. Néhány másodperc múlva hátat fordított, a többiek követték, elvonultak. 15-20 méterre lehettek, mikor továbbindultam. Mivel magyarázzák ezt a viselkedést családiállat-szakértőink?
Ezek után kíváncsian várom a folytatást. Vajon az sül ki ebből, amit kisbürgözdi Józsi bácsi mond a pesti állatkertben a zsiráf ketrece előtt: Áááá, hát ilyen ááálat nincs is!


Veszélyesebb-e egyik fajta kutya a másiknál?

 

Lássuk: Az ASPCA (Amerikai Állatvédő Liga, az egész USA-ra kiterjedő szervezet, ennek párja az RSPCA Nagy-Britanniában) állásfoglalása veszélyes kutya-témában.
Elítéli a fajta alapú besorolást, helyette az egyéni minősítéseket támogatja, hangsúlyozva a tartási, nevelési körülmények fontosságát.

Az ottani, nem csak a pit bullokra vonatkozó, Magyarországnál szigorúbban betartatott tiltó, korlátozó törvények ellenére a kutyaharapások száma különösebben nem csökkent, az emberek biztonsága nem nőtt.
Florida állam 7 éves statisztikája súlyos kutyaharapásokról (amelyeknél nem volt elég csak elsősegély-ellátás):
>>A tanulmányból megállapítható, hogy viszonylag kevés harapás végződik kórházban, valamint hogy nagyon sokféle fajta, illetve keverékek tehetők felelőssé a súlyos harapásokért.

1987
1. csau-csau
2. rottweiler
3. cocker spániel
4. labrador retriever
5. német juhász
6. dobermann
7. „pitbullok”


1988
1. csau-csau
2. rottweiler
3. cocker spániel
4. dobermann
5. labrador retriever
6. golden retriever
7. német juhász
8. kopók („Hounds”)
9. „pitbullok”
10. uszkár


1989
1. golden retriever
2. csau-csau
3. dobermann
4. labrador
5. „pitbullok”


1990
1. dobermann
2. rottweiler
3. csau-csau
4. német juhász
5. „pitbullok”


1991
1. rottweiler
2. cocker spániel
3. golden retriever
4. csau-csau
5. labrador retriever
6. kopók
7. német juhász
8. „terrierek”
9. „pitbullok”


1992
1. cocker spániel
2. „pitbullok”


1993
1. dalmata
...
5. „pitbullok”
6. golden retriever 0,2%-kal lemaradva az 5. helytől


A kutyaharapások 1%-a igényel kórházi ellátást.
Ezen 7 év alatt kutyatámadás miatt haláleset nem volt.
A fajtameghatározások keverékeket is tartalmaznak.
Világosan kitűnik, hogy a „pitbullok” és a „pitbullkeverékek” nem okoznak gyakrabban súlyos harapást más népszerű fajtáknál.

 

Azok a komolyabb támadások, amelyeknek „pitbullok” vagy rottweilerek az elkövetői, sokkal nagyobb médiafigyelmet kapnak, mint más fajták által okozott, ugyanolyan súlyosságú támadások.<<
Vagy itt van az Amerikai Állatorvosi Kamara állásfoglalása 1988-ból: támogatják a veszélyes állatokra vonatkozó törvények hozását, feltéve ha azok nem külön fajtákra vagy fajtacsoportokra vonatkoznak.

Neves etológusaink forrásként használt statisztikája alapján a Kutya Szövetség januári számában egyenest odáig merészkednek, hogy leírják: a legveszélyesebb, legagresszívabb kutyafajták a „pitbull” és a rottweiler. A statisztika, amelynek alapján levonták következtetéseiket (természetesen csakis az íróasztal mögül) a http://dogbitelaw.com/ oldalról származik, mint ahogyan feltüntették a cikkben.

Ennek az oldalnak a témája a kutyaharapás és az ezzel kapcsolatos jogi dolgok, többek között az ún. Breed Specific Legistlation, (BSL) ami kb. annyit tesz, hogy fajta alapú törvénykezés. Ezekben világszerte annyi szakmaiság fedezhető fel, mint nálunk is az ebtartási rendeletekben, vagyis a küllem, fizikum alapján nyilvánítanak egy fajtát veszélyesnek és betiltottnak.
Ez a statisztika 1982 és 2006 között történt 2209 súlyos sérüléses esetet tartalmaz, míg az aspca.org-on szereplő, BSL-lel kapcsolatos állásfoglalás szerint évente 334 000 ember keresi fel a sürgősségit kutyaharapás miatt.

A dogbitelaw.com-on leírják, hogy évente kb. 30 halálos áldozatuk van a kutyatámadásoknak az USA-ban. (Látszik, hogy ez a legnagyobb veszélyforrás az amerikai lakosságra, még ha ezelőtt 15 évvel még csak feleannyi haláleset történt is...)
A tanulmányban található a pit bullról egy "érdekes" megállapítás: "They are also notorious for attacking seemingly without warning, a tendency exacerbated by the custom of docking pit bulls' tails so that warning signals are not easily recognized."
Vagyis [a pit bullokról] köztudott, hogy látszólag figyelmeztetés nélkül támadnak, ezt a hajlamot súlyosbítják azzal a szokással, hogy kurtítják a pit bullok farkát, és így a figyelmeztető jelek nehezen észlelhetőek. - Ezzel csak az a probléma, hogy az amerikai pit bull terrier fajtánál ez soha nem volt szokás. Vagyis, ez a nagyszámú "pit bull"-támadás annak köszönhető, hogy számtalan másfajta kutyát is közéjük sorolnak - így megint csak nem tekinthető hitelesnek a statisztika...

Egyébiránt pedig egy másik ország statisztikai adatait tekinteni mérvadónak és abból vonni le következtetést Magyarországra vetítve abszolút tudománytalan. Ott más a tartott fajták megoszlása, mint nálunk (a pit bull terrier és a rottweiler is elterjedtebb odakint). A puli épp úgy „csíp” oda, mint a dobermann, de hány puli él az USA-ban? És nálunk melyik juhász szalad ezzel orvoshoz?!

Etológusaink a golden retrievert tartják az ideális családi kutyának - vajon utánanéztek annak, hogy az USA némely államában már ők is (a labradorral együtt) tiltólistán szerepelnek...?
A ritka fajtákból hazánkban néhány példány van csak – teszem azt, ha egy brüsszeli griffon megharap valakit... nos, ez akár százszázalékosan harapósnak minősítheti a fajtát. Úgy tűnik, a szerző statisztikából sem túl képzett.
Egyértelmű, hogy a kutyatartási divat és a bulvármédia érdeklődése mennyire befolyásolja, hogy melyek az úgynevezett veszélyes fajták. A médiafigyelemről is készült 2004-ben tanulmány, amelyre utalás található az ASPCA állásfoglalásában: egy pit bullnak minősített eb vagy egy rottweiler támadása mindig nagyobb hírverést kap, mint egy azonosítatlan keveréké vagy mondjuk egy "farkaskutyáé" (a legtöbb súlyos támadás hazánkban az ő számlájukra írható, lévén a német juhászkutya és keverékei a legelterjedtebb nagytestű kutyák az iszonyatos mértékű szaporításnak köszönhetően) - teljesen függetlenül az eset súlyosságától.

A ’70-es években sok dobermannt, német juhászt tartottak nálunk. Erre megírták mint pszichológiai tényt(!), hogy az emberek leginkább a „fekete, hegyes orrú, hegyes fülű kutyáktól tartanak”. Akkoriban „vérebeknek” titulálták a veszélyesnek ítélt fajtákat, így fordulhatott elő, hogy az 1974-es, akkor új ebrendelet szájkosár viselésére kötelezte – horribile dictu! –a hannoveri vérebet (vadászkutya, a véreb valóban nem szerencsés fordítás). Az eb a lelőtt vagy megsebzett vad vérnyomát követve talál rá arra; magyarul csapázókutya a helyes elnevezés.

A ’90-es években – mint oly sok másban – ebben a témában is sokat fejlődtünk: azóta harci kutyákról beszélnek. A véreb legalább létező fajtacsoport, meg lehet tekinteni az FCI (Nemzetközi Kynológiai Szövetség, a MEOE is tagja természetesen) honlapját: ilyen fajtacsoport, hogy harci kutyák, nincs is! (Megjegyzem, bármelyik fajta kiválasztott példánya alkalmassá tehető erre az embertelen, állatkínzó tevékenységre, de persze egy látványos izomzatú kutya jobban mutat a ringben.) Mostanság mintha a zömök testű, széles koponya- és arccsontú, rövid orrú fajtáktól félnének az emberek… Lehet, hogy el kell teljen 30-40 év, hogy őket is megismerjék igazi valójukban? Tudniillik az ember azt tartja veszélyesnek, amitől fél, és attól fél, amit nem ismer! (Lásd: az ősi népek és bizonyos természeti jelenségek viszonya.)

Ha mégis szeretnénk valamiféle összehasonlítást tenni a fajták között, akkor ne a bulvármédiából szerezzük be az információkat, és ne a küllem alapján ítéljünk: nézzünk utána inkább a nagyszámú mintavételi "anyaggal" operáló temperamentum-vizsgálatoknak.

Érdekes, hogy arról, hogy a kutya tulajdonképp az anyjának tekinti a gazdáját, édesanyám is hallott valamit a Kossuth rádióban, sajnos nem jegyezte meg a „szakértő” kilétét. Van itt egy kis bökkenő. Mert ha el is fogadjuk, hogy „lelkében” kölyök marad a gazdás kutya, biológiailag ivaréretté válik, illetve ivarérett korba kerül. Márpedig az ivarérett kan kutya – a gondatlan szaporítók tudják a legjobban – párzik az anyjával…

Abban igazat adok etológusainknak, hogy nem mindenkinek való minden fajtájú kutya. Mint régi (öreg) kutyás, nem ajánlanám nekik őrző-védő fajta vagy terrier (a yorkitól a westin, a skyterrieren át az airedale és az orosz fekete terrierig egyiket sem…) tartását. Sőt! A híresen jó nemcsak vadász, hanem kísérőkutya német vizsláét sem!

Publikálni, főként egy ismeretterjesztő jellegű szaklapban, nem kötelező, viszont felelősséggel jár. Igenis kell ismerni a nyelvet, amin ír a szerző, és fejezze ki magát pontosan, különben félrevezeti az olvasót! Szakértőinknek ajánlanám, maradjanak a kaptafájánál, bizonyítsák be, hogy a kutya alkalmas modell egy társrobot kifejlesztéséhez. Ha szigorúan a szakma berkein belül tartja, miként bizonyítja ezt – például megmagyarázza, hogy a kutya nem ragadozó, már nem is falkaállat –, senkinek semmi köze hozzá, tegye; kívánom, kapják meg ők és tanszékük az ezért járó EU-s pénzt, fizessék ki végre a villanyszámlát.

Megjegyzés: magának az eszköznek a kidolgozásán a BME kutatócsoportja dolgozik, valamelyik kereskedelmi adó éjszaka be is mutatta az eddigi „eredményt”. Hááát…. Én szívesebben tartok a környezetemben egy veszélyesnek nevezett ebet, mint egy LCD-arcú, a’60-as évek science fiction-jeire emlékeztető „Mit parancsolsz, gazdi”-típusú robotot. Persze magát Arnold Schwarzeneggert is szívesebben látnám az ágyamban, mint a lecsupaszított Terminátort… Ízlés dolga.

Ellenben nem vitatom, hogy egy szituációtól függő programválasztásra önállóan képes robot korlátlan lehetőségeket biztosít majd...

Dorogi Zita (Cora) háttérmunkáját is felhasználva lejegyezte:
Kozocsa Ilona (Ycouca)

 

http://blog.kutya.hu/Post.aspx?PostID=accef2da-9286-4cc4-a68f-eb923212cb59
 

Téma: Látod? Nem látod? Na látod!

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása