Magyar Tudat - A szarajevói merénylet

2015.07.01 09:00

 

Kiemelt..

A II. világháborúhoz vezető út - amit az iskolákban eltitkolnak

Piros Pirula Project - A terrorizmus "kifehérítése"

Kiszivárgott TITKOS KÉZIKÖNYV: „A csendes háború néma fegyverei”

Államférfiak a trianoni béke-parancsról

Az diktálja a békefeltételeket, aki kirobbantotta a háborút?


 

Előzmény..
Kocsis István - A történelemhamisítások célja - Magyarország felszámolása

 

Kapcsolódó link..

Tri-A-Non - Háromszor is nem

Kuthy Lajos jövendölése

Magyar Királyi Hírlap - Úton a magyarság teljes felszámolása felé?

Cúth János - A Magyar Királyság eltörlése és a cionizmus

Gróf Tisza István kontra Károlyi

Tóth Gyula: Kitalált középkor a Kárpát medencében 

Magyarok szerepe, külföldről nézve

 

 

Bármilyen különös, a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett szarajevói merénylet előzménye egészen 1389-ig nyúlik vissza. 1389. június 28-án, Szent Vid (Vitus) napján szenvedte el a középkori Szerbia történetének legnagyobb vereségét a törököktől Rigómezőn. I. Murád szultán azonban nem élvezhette seregének döntő győzelmét, mert Miloš Obilić a saját sátrában szúrta le.
Ez a nap lett a szerbek gyásznapja.

 

Ferenc Ferdinánd és felesége

Ferenc Ferdinánd és felesége

 

Ferenc Ferdinánd még 1913 szeptemberében elhatározta, hogy a XV. (szarajevói) és a XVI. (raguzai) osztrák-magyar hadtestek következő évi, Bosznia-Hercegovinában tartandó hadgyakorlatát személyesen is megtekinti. A vizitet Oskar Potiorek tábornok, Bosznia-Hercegovina tartományi kormányának vezetője kezdeményezte. A tábornok a trónörökös embere volt, akinek a látogatását saját tekintélyének növelésére is fel kívánta használni, mivel 1911-óta nem igazán volt képes hatékony kormányzást folytatni a tartományokban. De a látogatásra Ferenc Ferdinándnak is égetően szüksége volt: a trónörökös tekintélye 1914-re a mélypontjára csökkent. Ehhez hozzájárult Chotek Zsófia grófnővel kötött házassága is.

/A trónörökös és a grófnő házassága igazi szerelmi házasság volt, ami akkoriban nem csak a dinasztikus körökben, hanem még a közemberek körében is igen ritka volt. Bécsben a Monarchia legfelsőbb köreiben a házasság óriási botrányt kavart. Hamilton hercegnő – aki Festetich Tasziló herceg felesége volt – kijelentette: „Egy Chotek császárnénak nem fogunk meghódolni”.

Metternich Paulina hercegnő – akit Erzsébet császárné gyűlölt és egy csomó versében kifigurázott – megszervezte az arisztokrácia ellenállását. Márpedig ha egy nő (ráadásul egy arisztokrata, egy Metternich, egy igazi dörzsölt intrikus) igazán gyűlöl egy másikat, akkor ott kő kövön nem marad. „Térden állva kérhetjük az Istent, hogy ez az ember haljon meg, hogy Ausztria meg legyen kímélve attól a szégyentől, amit ő a monarchiára hoz!”. Ferenc József csak úgy járult hozzá a házassághoz, hogy Zsófia nem lehet császárné és a születendő utódok nem lehetnek trónörökösök. Hogy egy férfi mit meg nem tesz a szerelemért…/

Ferenc Ferdinánd a házasságával elbaltázott tekintélyét politikai tevékenységével sem tudta visszaszerezni. Minden fontosabb ügybe beleártotta magát és helyzetét (1906-tól ő volt a hadsereg felügyelője) leginkább arra használta fel, hogy uralkodását előkészítse, így saját embereit megpróbálta a lehető legmagasabb pozíciókba helyezni. Így került Potiorek Bosznia-Hercegovina élére, és nyílt titok volt, hogy a közös külügyminiszter, Berchtold gróf is az ő embere volt. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a „régiek” – így Conrad

vezérkari főnök, báró Burián István közös pénzügyminiszter és gróf Tisza István magyar miniszterelnök – egyáltalán nem lelkesedtek érte. A két tábor – a Belvedere és a „Mumienkabinett” (ahogy Ferenc Ferdinánd az uralkodó embereit gúnyolta) – ellentéte azzal járt, hogy a Monarchia katonai és politikai vezetése teljesen összezavarodott és szétzilálódott.

 

 

A trónörökös ellen korábban már háromszor kíséreltek meg merényletet: 1902-ben, 1906-ban és 1910-ben. Mivel 1909 óta ő helyettesítette az uralkodót minden hadgyakorlat alkalmával, ezért önmagában a boszniai hadgyakorlaton való részvétele nem volt különösebb meglepetés. Ferenc Ferdinánd azonban Szarajevóba is látogatást kívánt tenni, ahol Ferenc József 1910-ben fényes külsőségek közepette tett látogatást. Ezt kezdetben mindenki helyeselte, mint olyan eseményt, amely képes rá, hogy a Monarchia tekintélyét megemelje Bosznia-Hercegovinában.

1914 tavaszán azonban egyre többen gondolták azt, hogy – legalábbis a szarajevói látogatást – mellőzni kellene. Így a katonai elhárítás (az Evidenzbureau) főnöke, August Urbanski von Ostrymiecz (ugye milyen szép németes hangzású neve van…), az uralkodó főudvarmestere, Alfred Montenuovo herceg, a trónörökös katonai kabinetirodájának vezetője, Karl Bardolff gróf, és ha ez még nem lenne elég, már az asszony is visszakozott. Ferenc Ferdinánd is egyre jobban elbizonytalanodott. Június elején audiencián fogadta őt az uralkodó. Ferenc Ferdinánd panaszkodott, hogy nem bírja a hőséget, ezért nem szívesen menne. „Tégy, amit akarsz…” – válaszolta Ferenc József. A trónörökös idegei a pattanásig feszültek, olyannyira, hogy saját császári és királyi kezével méltóztatott széjjeltépni császári és királyi zsebkendőjét.

A látogatás kellemetlenségekkel indult. Június 24-én a chlumetzi pályaudvaron le kellett kapcsolni a minden kényelemmel ellátott szalonkocsit, mert tengelye áttüzesedett. Bécsbe érkezve pedig csak egy világítás nélküli kocsit tudtak biztosítani, amit ezért este gyertyával kellett világítani. „Akárcsak egy kripta” – jegyezte meg Ferenc Ferdinánd. Bár a trónörökös nem reménykedett olyan biztonsági intézkedésekben, mint az uralkodó, azonban elmondható, hogy még azokat az intézkedéseket is elmulasztották, amelyek a lehetőségekhez képest rendelkezésre állottak volna. Így például a trónörökös programjának legapróbb részleteit is ismerni lehetett a napilapokból, amihez természetesen a merénylők is hozzáfértek.

Na de kik is voltak a merénylők?

 

Ehhez egy picit meg kell ismernünk Szerbia akkori helyzetét.

 

Az első és második Balkán-háborúban Szerbia területe megduplázódott, tekintélye, hatalma és diplomáciai kapcsolatai megerősödtek. Már nem egy jelentéktelen balkáni államocska volt, ami a Monarchia egyetlen tüsszentésére azonnal visszabújik az odvába, hanem az antant potenciális szövetségese. Ehhez hozzájárult, hogy a hadsereg tekintélye és politikai befolyása óriásira növekedett.
A katonai elhárítás vezetője, Dragutin Dimitrijević ezredes annak a külpolitikai iránynak volt az első számú képviselője, hogy nem szabad leállni a hódításokkal, hanem folytatni kell Bosznia-Hercegovina és a Monarchia egyéb, szerbek által lakott területeinek megszerzésével. Azt is szerették volna, hogy az új területeken nem civil, hanem katonai közigazgatás lenne. A kormány vezetője, Nikola Pašić azonban úgy vélte, először meg kell emészteni a hódításokat, integráli kell őket Szerbiába, ezért békésebb külpolitikát igyekezett folytatni a Monarchia irányába. A közvélemény megosztott volt, a helyzet 1914 tavaszán belpolitikai válságot idézett elő Szerbiában. A hangulat pattanásig feszült volt, a szerb kormány egyre kevésbé volt képes megfékezni a hadsereg és a rengeteg titkos, illegális csoport tevékenységét.

 

Dimitrijevic ezredes

 

Nikola Pasic

 

A kiélezett helyzetben Dimitrijević elhatározta, hogy nyomást gyakorol a szerb kormányra. Kapcsolatba lépett a kezdetben Vladimir Gaćinović, később Danilo Ilić vezette, többségükben zavaros gondolkodású fiatal szerbekből álló, “Ifjú Bosznia” elnevezésű szervezettel. Ilić tagja volt a Dimitrijević vezette „Egyesülés vagy halál” nevű titkos szervezetnek is, így a kapcsolatfelvétel egyszerű volt. A merénylők mind fiatalok voltak, hogy ha elfognák őket, ne lehessen őket halálra ítélni.

De vajon miért katonai képzettséggel nem rendelkező, fegyverforgatáshoz nem értő fiatalok voltak a merénylők? Ha komolyan gondolták volna a merényletet, nem tudtak volna Szerbiából összeszedni képzett mesterlövészeket, akiknek nem remeg meg a kezük? Hiszen Szerbia éppen hogy befejezett két háborút. Nem lett volna vállalkozó egy ilyen nagyszabású merénylet kivitelezésére? Nyilván lett volna elég kiválóan képzett jelentkező.


Dimitrijević szándéka azonban pontosan egy elhibázott merénylet volt!

 

A katonai elhárítás vezetője tudta, hogy egy sikeres merénylet rendkívül súlyos következményekkel járna Szerbiára nézve. Neki egy, a trónörökös ellen elkövetett sikertelen merénylettel belpolitikai céljai voltak, mégpedig a szerb kormány megbuktatása. Úgy képzelte, hogy a sikertelen merénylet miatt akkora nyomás fog a Monarchia részéről a szerb kormányra helyeződni, hogy kénytelen lesz lemondani, akkor pedig az ellenzék, vagyis a hadsereg által támogatott politika kerül hatalomra. Dimitrijević tehát szándékosan alkalmatlan merénylőket küldött. A szerb kormány tisztában volt azzal, hogy valami készül, de amikor óvatosan figyelmeztetni próbálta a Monarchia vezetését, a merénylők már rég Szarajevóban tartózkodtak: a 7 merénylő (Gavrilo Princip, Nedjelko Čabrinović, Trifko Grabež, Vasa Čubrilović, Cvetko Popović, Danilo Ilić és az egyetlen muzulmán, Mehmed Mehmedbašić) már 3 héttel a merénylet előtt Szarajevóban voltak.

 

Az “Egyesülés vagy halál” titkos szervezet bélyegzője

 

Gavrilo Princip

 

Nedjelko Čabrinović

 

1914. június 28-án reggel Ferenc Ferdinánd vasúton érkezett Szarajevóba. Megtekintette a kaszárnyát, majd a 6 autóból álló oszlop harmadik kocsijába szállt feleségével. A Miljacka folyó mentén, az Appel rakparton haladtak. A rakpart mindkét oldalán tömeg állt. Köztük volt a hét merénylő, akik közül csak Ilić volt fegyvertelen. 10 óra 26 perckor Čabrinović a mellette közel elhaladó autóra dobta szerb gyártmányú gránátját. Hogy honnan tudta, melyik autóban ül a trónörökös? Nos, egy segítőkész rendőr árulta el a merénylőknek…

 

Röviddel a merénylet előtt

Röviddel a merénylet előtt

 

A gránát a nyitott autó lehajtott tetejére esett, onnan a mögöttük 40 méterrel haladó kocsi alá gördült és felrobbant. A benne ülő Erik Merizzi alezredest, Potiorek szárnysegédjét és Alexander Boos-Waldeck alezredest, valamint körülbelül 20 nézelődőt sebesített meg. A trónörökös a városházára érkezve inkább dühös volt, mint ijedt. A mit sem tudó polgármester elkezdte ünnepi beszédét, de a bosszús Ferenc Ferdinánd hamar leállította: „Ez aztán igazán szép! Idejön az ember meglátogatni ezt a várost és bombákkal fogadják!” Azonban feleségének sikerült lecsillapítania. Elhatározták, hogy megváltoztatják a programot. Mindenki azt gondolta, hogy ez volt a merénylet, amire számítani lehetett, ezért nem volt pánikhangulat; úgy gondolták, hogy sikerült elkerülni a katasztrófát. Senki nem gondolt arra, hogy még lesz újabb próbálkozás. Čabrinovićot egyébként elkapták, nem sikerült a folyóba vetnie magát, de azt nem árulta el, hogy vannak bűntársai.

A trónörökös a városházát elhagyva ismét autóba ült, immár Potiorekkel együtt. A nagyobb biztonság kedvéért a kocsi bal oldali hágcsójára felkapaszkodott Franz Harrach gróf alezredes is. Azért erre az oldalra, mert erről az oldalról érkezett a gránát is. Az oszlop megint az Appel rakparton haladt, csak most az ellenkező irányba, mivel a trónörökös meg akarta látogatnia a sérült Merizzi alezredest a kórházban. A katonaság igénybevételéről lemondtak, mivel nem díszruhában voltak és egyébként is úgy vélték, a merénylet már lezajlott.

 

A trónörökös párt szállító autó

 

Az oszlop első két kocsiját azonban valószínűleg elfelejtették tájékoztatni arról, hogy megváltozott az útvonal és befordultak a Ferenc József út és az Appel rakpart sarkán. A trónörökös autója ezt látva szintén befordult, de Potiorek rákiáltott a sofőrre, hogy egyenesen menjen. Erre a sofőr – a közlekedési szabályokat megszegve – a járda mellé hajtott, hogy vissza tudjon fordulni.

Na és vajon ki állt a járdának pont azon a részén?

Úgy van.

 

A gyilkos fegyver

 

Princip egyből, célzás nélkül lőtt. Az első lövés Zsófia hercegnő hasi aortáját találta el a kocsin keresztül, miközben állítólag egy rendőr éppen kiütni készült a pisztolyt (9 mm-es Browning) a merénylő kezéből, de valaki lefogta a kezét. Másodjára a fegyvert visszarúgás közben sütötte el újra, ezért a golyó röppályája magasabbra sikerült, így eltalálva Ferenc Ferdinánd nyakát.

A trónörökös és felesége a kórházban haltak meg, de eszméletüket már az autóban elvesztették.

Joseph Redlich osztrák képviselő és publicista leírta naplójában, hogy a trónörökös halála semmiféle érzelmi megnyilvánulást nem okozott. A Práterben, a bécsiek kedvelt pihenőhelyén és a vendéglőiről nevezetes Grinzingben 29-én egész nap szólt a zene. Egy anekdota szerint Ferenc József a temetés előtt azt mondta, „hogy én holnap milyen szomorú leszek…”. Tényleg  szomorú, mert a trónörökös nem volt gonosz ember. Igaz, hogy nem kedvelt bennünket magyarokat, de senki sem érdemli meg, hogy önző politikai célokból félrevezetett naiv fiatalemberek oltsák ki az életét.

 

http://www.magyartudat.com/a-szarajevoi-merenylet/

 

Téma: Magyar Tudat - A szarajevói merénylet

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása