Orientalista - Néha azt érzem, Zsolnay Vilmos most megveregetné a vállunkat

Sokáig aggódtunk a pécsi Zsolnay-manufaktúráért, mire tavaly bejelentkezett a megmentésére egy svájci állampolgárságú szír üzletember, aki luxusórákban utazik.

Miközben az ománi szultánnak szállítanak, és kétszázan dolgoznak a manufaktúrában, az új tulajdonost, Bachar Najarit egy órahamisítási ügyben gyanúsítottként várják egy novemberi tárgyaláson. Emögött az üzletember konkurenciaharcot sejt, és legutóbb a bama.hu.nak azt ígérte, a nyári botrány után a Zsolnay-védjegy újra a Zsolnay lesz, miután tavaly a magyar felesége cégéhez került. A Nők Lapja Enteriőr most arra volt kíváncsi, hogyan folytatódik a szakmai munka a hányattatott sorsú manufaktúrában.

Kávéskészlet, pecsenyéstál, vázaóriás és kályha. A „Zsolnay-katalógusnak” számtalan darabja van, és mind itt készül, Pécsett, a hangulatos Zsolnay Kulturális Negyed területén működő gyárban. Hosszú órákat töltöttünk ott, és utána úgy éreztük, mint amikor az ember bejár egy gazdag gyűjteménnyel rendelkező múzeumot: telítődtünk a szépséggel.

Ezeket itt az ománi szultánnak viszik

A bemutatóterem előtti vitrinben a jól ismert étkészletek: a Lepkés, a Búzavirágos és a Pompadour. Tökéletes nászajándékok, bár az ajándékozónak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha ilyenekkel akar meglepni egy ifjú párt. Az áruk ugyanis a hétszázezer forintot is elérheti. Ennél nagyságrendekkel többet áldozott szépséges Zsolnay-kollekciójára az ománi szultán, aki nemrég majd kétszáz tárgyat rendelt a patinás porcelánmanufaktúrától. Néhány hatalmas Alhambra váza, tál, kaspó és más darabok még szállításra várnak, de a többség már úton van Ománba.

„Az ilyen megrendelés különlegesnek számít a cég életében, de azért van rá példa – mondja Erdei Viktor termékfejlesztési vezető, miközben áhítattal figyeljük, hogyan szállítják ki óvatosan az egyik nagy, 2,8 millió forintot érő meseszép vázát a teremből. – Sokszor nem is tudjuk, hová, kihez kerül egy-egy értékes megrendelés, amelyen hónapokig dolgozunk, mert a gyár csupán egy közvetítővel áll kapcsolatban. Máskor kifejezetten azt kérik, ne tegyük közzé a vevő nevét. Az biztos, hogy az egyik angol partnerünkön keresztül az elmúlt években sok termékünk került a Közel-Keletre.

Megszűnhetett volna, végül egy szír üzletember karolta fel

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. a Zsolnay Kulturális Negyedben található Pécsett, de nem csak a város, az egész ország büszkesége. Számos korszaka volt a fényestől a megrendítőig, de mindent túlélt, ellentétben sok európai porcelángyárral, amelyek vagy megszűntek, vagy termelésüket áttették Kínába. Míg a festőműhely felé igyekszünk, a vezetőnél az új tulajdonosról érdeklődünk, aki másfél éve vezeti a Zsolnayt:

„Bachar Najari szír származású üzletember, de már több mint harminc éve Magyarországon él. Építész végzettségű, alapvetően a luxusmárkák világában mozog otthonosan. Látott fantáziát a Zsolnayban, komoly tervei vannak vele, sok ötlete is. Bár Budapesten él, minden héten itt tölt néhány napot a gyárban.”

Zsolnay: a hétköznapi és a Gucci-logós

A cég több irányban tesz lépéseket. Új termékcsalád a Zsolnay Home. Ezek a mindennapi strapára készülő tányérok bírják a mosogatógépet, a mikrót, fiatalosak, és jóval olcsóbbak a patinás készleteknél. De itt van a vitrinekben a Patrizia Gucci márkajelzésű modern étkészlet is, igen, a minta tervezője annak a Gucci családnak a tagja. Nagy felelősség lehet eldönteni, milyen színekkel, formákkal, mintákkal lépjen tovább egy ilyen tradicionális márka. Vajon nagy harc folyik olyankor a kereskedelmi igény és az alkotói szándék között?

„Egyáltalán nem olyan nagy a harc – feleli a legilletékesebb, Erdei Viktor, aki a tervezés folyamatát is irányítja. – Amit mi csinálunk, alapvetően nemcsak művészet, hanem alkalmazott művészet. Vagyis eleve a kereskedelmi, gyártástechnológiai és vevői szempontok figyelembevételével tervezünk.”

Bejárjuk az egész gyárat, a kemencéből kikerült, raklapra halmozott teáskannák ontják magukból a meleget. Mindenhol rend van és tisztaság, de ennek így is kell lennie, hiszen a szennyeződések beleéghetnek a mázba, márpedig senki sem akar selejtet gyártani.

Egyetemista tervezhet teáskészletet

Egy hatalmas teremben elmélyülten dolgozik a soproni egyetem művészeti karának hallgatója, Mezei Enikő. Szakmai gyakorlatra jelentkezett ide, a feladat, amit az egyetemtől kapott, hogy tervezzen kávés-, illetve teáskészletet. Most éppen a csésze fülének kiöntésével fáradozik.
„Nagyon segítőkész itt mindenki és kedves” – mondja, s mi is kedvességből hagyjuk magára, hogy folytathassa a munkáját. Megnézzük a tisztítóműhelyt, ahol az öblös termékekről levágják, lecsiszolják a felesleget, eltüntetik róluk az öntési nyomokat. Egy teremmel arrébb, már ha nem is futószalagon, de futókorongon ragasztják a füleket a csészékre.

A Coca-Colához vagy az Unicumhoz hasonlóan a Zsolnaynak is van titka. És olyan szigorúan őrzik, hogy még velünk sem osztották meg. Ez pedig az a bizonyos eozinmáz, amelyet még Zsolnay Vilmos kísérletezett ki Wartha Vincével és Petrik Lajossal. A név a hajnal istennője, Éosz nevét rejti, bizonyosan a kékes, fémes csillogás miatt, ami jellemzi ezeket a termékeket. Az eozinmázas tárgyakat, legyenek vázák, tálak, szobrok, sajátos, titkos összetételű anyaggal vonják be, mintha a fény minden játékát beléjük rejtenék.

„Mindenki az eozint emlegeti, de legalább ennyire jellemző ránk a sajátos festéstechnikánk – magyarázza Erdei Viktor. – A többi hazai porcelángyárban általában nyolcszázhúsz fokon égetik rá a porcelánra a festéket, míg mi sokkal magasabb hőfokon. Gyakorlatilag színezett mázakat használunk. Emiatt a mi tárgyaink tapintásra is mások, érezni a minták plasztikusságát. Ettől olyan élőek ezek a darabok.”

Ez a szintén Zsolnay Vilmos időszakában kikísérletezett festési technika valóban eredeti, és tényleg: ha megfogjuk, ujjunkkal végigsimítjuk a kezünkbe adott vázát, érezzük a festéket a bőrünkkel is.

Öt-hat hét festés után nehéz elengedni egy porcelánt

Közben a kiemelt festők szobáihoz érünk, itt dolgoznak azok a szakemberek, akik terveznek is.
Nagy Mária a tanulóévekkel együtt negyvennégy éve tagja a Zsolnay-közösségnek. Éppen egy régi váza másolatán dolgozik. Legutóbb egy hatvanhat centi átmérőjű tálat fejezett be, saját tervezése volt, milyen színekkel dolgozik, és hogyan, hová helyezi el a mintát.

„Kapok egy üres tálat, hozzá a tervezést meghatározó néhány alapvető instrukciót a dekorral kapcsolatban. Kitalálok rá valami ötletet, aztán megbeszéljük, jó-e – magyarázza a folyamatot. – Először papíron tervezem meg, aztán beosztom a tárgyon, majd tussal rárajzolom a porcelánra. Ezután festem ki, majd a kiégetés után következik az aranyozás.” Akár öt-hat héten át is ugyanazzal a darabbal foglalkozik, az ember azt gondolná, szinte nehéz megválnia tőle. „Az biztos! – bólint határozottan. – Mindegyik egy külön gyerek.”

Csend van, de nem síri, aki akar, zenét is hallgathat festés közben. Mária asztalának sarkán, csakúgy, mint a gyár több pontján, ott áll Zsolnay Vilmos portréja. „Néha azt érzem, most megveregetné a vállunkat, ha látná, mi történik – nevet Mária. – Olyan is volt, hogy másolatokat kellett csinálnom, ugyanolyan formájú és mintájú vázákat, mint amiket a lányai, Teréz és Júlia terveztek. Nem láttam képet az eredeti darabokról, mégis ugyanazzal a kékkel kontúroztam a kakasos vázákat, ahogyan ők.”

Nyugalom, koncentráltság, biztos kéz és kreativitás egyszerre kell ahhoz, hogy valaki kiemelt festő legyen a Zsolnaynál. Az itt dolgozók – kizárólag nők, ami azért érdekes, mert Zsolnay Vilmos idején minden festő férfi volt – mind ilyenek. Tollszárral viszik fel a festéket, ecsettel az aranykontúrt. Kis porcelántégelyek állnak a kezük ügyében, asztalukon a gyerekek képei, kabalafigurák, kis cserepes virágok.

A Rudas fürdő vízköpői

A munkaidő itt reggel hatkor kezdődik és fél háromig tart. Voltak évtizedek, amikor több ezren dolgoztak a gyárban, most nincsenek kétszázan. Nehezen szakadunk el a szépséges dísz- és használati tárgyaktól, de a „pirogránit-részleget” sem szabad kihagyni. Itt készülnek a cserepek, csempék, kültéren elhelyezhető díszítőelemek, nagy kaspók. Most éppen a felújított Rudas fürdőbe szánt királykék padok, kutak, oszlopfők, vízköpők. A sarokban egy kályha áll, csábító mintadarab. A nagy kályhaláz pár éve alábbhagyott, akkoriban alig győzték a megrendeléseket.

Üzemlátogatásunk végpontja mi lehetne más, mint a készáruk raktára. A polcokon az apró bonbonosdobozoktól a legnagyobb vázákig sorakoznak a Zsolnay-remekek. A hatszemélyes kávéskészlet az óriás tálon csak azért nem jön velünk, mert éppen nincs nálunk 379 900 forint. Pedig gyönyörű szép! Itt semmi sem olcsó, de hát ne feledjük: egy világmárkáról, a szépség egyik magyar nagykövetéről van szó.