Október - Mindszent hava

2014.10.01 18:30

 

Előzmény..

Szeptember - Szent Mihály hava

 


„Sok gyümölcsöt Mindszent hava tartogat

Sötét télben jó kedvére kiket felhordhat.”

 




Hónapunk neve a latin October, "Nyolcadik" hónapnévből ered, mivelhogy a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. A latin szó a görögből eredt, ahol az "octo" az "ogkosz" tőre megy vissza: ez pedig "halott kampó"-t jelent - a jobb kéz középső ujja csakugyan ilyen kampóhoz hasonlatos. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a "domiciánus" hónapnév nem kellett senkinek.

Róma októberi ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt aktív. Márciusban tolta vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat, hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.

 

Népi megfigyelések:

- ha októberben a hónap elején sok csillag esik, úgy szép idő lesz
- az októberi zivatar szeszélyes telet jelent
- sok októberi eső, termékeny eső, vagy sok októberi eső, sok decemberi szél
- ha meleg október hónapja, hideg lesz a február
- ha októberben fagy és szél van, úgy január hónapja enyhe lesz

Jeles napok októberben:

Ferenc napja (október 04.)

Dénes napja (október 09.)

Szent Teréz napja (október 15.)

Gál napja (október 16.)

Szent Vendel napja (október 20.)

Orsolya napja (október 21.)

Dömötör napja (október 26.)

Simon, Júdás (október 28.)

 

 

Rudan Mária: Skorpió zodiákusOktóber 23-án, a mind korábbi sötétedés miatt, az "Októberi Jánosok" jelezték faluhelyen a konyhából a szobába való beköltözés idejét, az immár állandó esti szobavilágítás kezdetét, akármilyen drága volt is a "petró". A meteorológusok Őszhó-ként tartják számon, a régi Székely-Magyar naptár szerint Magvető havának nevezik, eleink (az Avisura szerint) a Halak (Begyűjtés) hava elnevezést használták októberre, a hónap régi magyar (katolikus) neve pedig Mindszent(ek) hava. A Nap a Skorpió jegyébe lép.

 

Népi mondóka


Leodegár, hogyha lombhullató,
Örülj! a jövő év páratlan jó.
Orsolyakor takarítsd be
káposztádat.
Simon, Juda hóval tömi tele szádat.
Ha megdurvul a nyúl szőre,
siess fáért az erdőbe.

 

Mit jövendöl a 100 éves naptár?

Langy időt várhatni, ha a fák ősszel másodszor virágozni kezdenek, ha Szent Mihály körül gubacsok üresek vagy vizenyősek, ha a madarak ősszel soványak, ha Szent Mihály körül sok eső esik s a szelek délről vagy nyugatról fújnak.


 

október 4. Assisi Szent Ferenc napja

A ferences rend magalapítója (1181-ben született Assisiben), aki a szegénységet, alázatosságot és irgalmasságot hirdette. Több helyen a Ferenc-hetet tartották a vetésre legmegfelelőbb időszaknak. A gonosz, rossz szellemek elűzésére a vetés időszakában kanászostorral durrogtattak.

A kotlók fészke köré rakott nyírfaág megvédte azokat az elpusztulástól.

Több helyen a szüret kezdete és az őszi vetés ideje.

 

október 15. Teréz napja

A női szentek közül Szent Teréz a legnagyobb, a 16. században élt. Talán épp ezért nem véletlen,

hogy ezen a napon több helyen asszonyi dologtiltó nap is.

Tilos volt nekik mosni és kenyeret sem süthettek. Sok helyen ilyenkor kezdenek szüretelni. Egerben, a híres borvidéken Teréz-szedés a neve.

 

október 16. Gál napja

Már a jövő nyári időjárásra mutat. (Talán azért is, mert az idén már nem okoz időjárási gondot a mezőgazdálkodás.)

 

október 20. Vendel napja

A jószágtartó gazdák és a pásztorok védőszentjükként tisztelték Szent Vendelt. A legenda szerint Szent Vendel a 7. században élt ír királyfi volt, remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött, annak nyáját ellenőrizni.

E napon nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották. Sokfelé búcsúnapként is szolgált. Szobrokat állítottak számára. A templomból körmenettel vonultak Szent Vendel szobrához, melyeken pásztoröltözetben ábrázolják, lábánál kutyával és báránnyal. Vallási egyesületeket hoztak létre a juhtartó gazdák. A pásztorok ünnepe, mulatozásuk napja volt.

Ha állatvész ütött ki, azt mondták, hogy Vendel viszi az állatokat. Szent Vendelt elsősorban a Dunántúlon és a Jászságban tisztelték. E napon nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották.

A Tápió vidékén az állattartó és juhtartó gazdák ünnepe volt Vendel-nap. Nagykátán a hagyomány szerint: „Vendelke a juhászok pártfogója, őrzi a határt.” A falu szélén vagy a legelők közelében állították fel a szobrát. Vendel a pásztorok ünnepe a Csallóközben is. Dudaszó mellett mulatoztak ezen a napon. A Hortobágy vidékén a pásztorcsaládokban gyakori volt a Vendel név.

 

október 21. Orsolya napja

„Orsolya napja megjeleníti a téli időjárást” – tartották a régiek. Vagyis, amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz a tél is (pl. ha szép idő van ekkor, így marad egészen Karácsonyig). Az asszonyok úgy vélték, hogy éppen ideje Orsolya napján leszedni a káposztát, betakarítani a kerti veteményeket, mert ki tudja, milyen időjárás következik (pl. a sok esőtől kirepedeznek a szép káposztafejek). Néhol pedig ez a nap volt a szüret megkezdésének az ideje, pl.: Kőszeg környékén és a Somló-vidéken.

Az Orsolya név a latin Ursula magyaros olvasata. A szó a latinban kis medvét jelent és egyesek szerint a Kis Medve csillagképre utal.

Újabban viszont ezt az eredetet kétségbe vonják, és egy ónémet név, a Hors latinosított formájának vélik, melynek jelentése ló, paripa. A germánok ugyanis a lovat szent állatként tisztelték, ezért a név valószínűleg totemnév lehetett.

 

október 26. Dömötör napja

A keleti egyház kedvelt szentje, a 4. Században a nagy keresztényüldözések idején vértanúhalállal halt meg. Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. Juhászújévnek is nevezik, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát.

Az Alföldön és az ország észak-keleti részében ezen a napon állatvásárokat tartottak, többnapi mulatságokat, „dömötörözést” rendeztek. Juhásztort, juhászbált rendeztek Hortobágyon, Szegeden. E napon a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek.

A Dömötör-napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartják.

 

október 28. Simon - Júdás napja

Hegyalján ilyenkor kezdték Tokajon a szüretet. Ez a nap arról nevezetes, hogy Hegyalján ilyenkor kezdték a szüretet. Erről regula is szól:

Rég felírta Noé Tokaj hegyormára

Hegyaljai kapás várj Simon Judára.

Baranya falvaiban a Simon-Júdás-napi hidegre utalnak a rigmusok:

Eljön a Simon, Júdás

Dideregve fázik a gulyás.

vagy:

Eljön a Simon, Júdás

Dideregve fázik a gatyás.

Szegedi változata:

 Mögérkezett Simon Júdás

Jaj mán néköd pőregatyás.

A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Közvetlen a szüret után gyakori a szüreti felvonulás, majd az ezt követő bál. A szüret időpontja a 18-19. században valamilyen jeles naphoz kötődött.

Simon, Júda napja is szorosan kötődött a juhászélethez - mint az ezt megelőző Demeter-nap is. Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni. Horgoson, Zentán a juhászok elszámoltatásának napja volt.

Amennyiben szép idő van e napon, akkor jó termésre van kilátás a következő évben.

 

https://www.palfalva.hu/kalendarium.htm#m%C3%A1j

https://www.szoboszlokepeskonyve.hu/honapok/5.php

 

Téma: Október - Mindszent hava

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása