Olimpia para után paraolimpia

2012.10.07 13:46

 

Előzmény..

https://embers-eg.webnode.hu/news/olimpia-2012-londonban-vagy-a-televizion-/

 

A tévékészülékek előtt mindenki fellélegzett. Az olimpia alatt nem történt semmiféle terrorcselekmény.
Senki nem robbantotta fel magát. Irán nem lőtt nukleáris rakétát a stadionra. Még vírust sem engedtek a nagyközönség közé. Nem volt az ég egy adta világon semmi!

Már csak azon morfondíroztak az emberek, hogy akkor minek volt ez az egész para az eseménnyel kapcsolatban?
Miért gondolták sokan (és erről ezen a blogon is beszámoltunk), hogy készülnek nekünk valami "különlegességgel" ebből az alkalomból?

Nos, lehet hogy nem fogjuk megtudni miért töltötték fel a tv műsorokat és reklámokat egy romokban álló stadion, vagy egy égő London képeivel, és miért készítettek több oldalas tanulmányokat London evakuálásáról, hosszasan elemezgetve valamiféle "hipotetikus" katasztrófa eseményt.
Lehet, hogy csak le akarták csekkolni, figyelünk-e... Az is lehet, hogy máskor fogják megcsinálni, amikor épp senki nem számít rá. De az is lehet, hogy egyik sem. Ki tudja.

Egy valami viszont biztos.
Az idei olimpia nyitó és záró rendezvényeit most többen látták, mint eddig valaha!
Ha netán ezt akarták elérni, nos, akkor ezt biztos, hogy sikerült...

Ugyan a stadion félig üresen kongott a megnyitón (a másik felét pedig a biztonsági személyzet adta), a tévékészülékek előtt a nézettség rekord magasságokba szökött! A kialakult para az esemény körül, nyilván valamelyest közrejátszhatott benne, hogy ilyen sokan megnézték ezeket a rendezvényeket. Hogy milyen mértékben, azt nehéz megbecsülni, de egyet tudok, én például, személy szerint, még soha nem néztem végig olimpiai ünnepséget, most viszont mind a négyet (a két paralimpiait is) végignéztem elejétől a legvégéig.
 


 

Van a bűvészeknél egy szokás, gondolom mindenki ismeri, bevett gyakorlat, hogy miközben csinál valami látványosat a bal kezével, és mindenki arra figyel, addig a jobb kezével csendben megcsinálja a trükköt.
"Csak a kezemet figyeljék, mert csalok", szokta mondani Rodolfo bácsi...

Na most, amíg mi tágra nyílt szemekkel néztük az olimpiai nyitó és záró rendezvényeket, és fürkésztük, hogy ki fogja felrobbantani magán a nukleáris töltetet, vagy hogy mikor jelenik már meg Asthar parancsnok, és mekkora plejád flottával fog leszállni a stadionban... addig valami nagyon érdekes dolog történt.
Egyrészt egyetlen ufo nem landolt a stadionban és semmi bomba nem robbant, ez egy dolog...
de miközben mi ezeket figyeltük, talán nem is vettük észre, hogy mi történik az orrunk előtt, ott lenn a színpadon!
Mert ugye látszólag csak ott táncikáltak jelmezekben, meg énekeltek mindenfélét... hol híres emberek, hol statisztákból álló nagy csapatok. Mindenféle kosztümös jelenetek... Mind látványos, de valljuk meg, azért elég unalmas, nem igaz?

Egy szó mint száz, sok-sok millió ember nézte végig ezeket a rendezvényeket, és hallgatta hozzájuk a színvonalas kommentárt, de közben nagyon de nagyon kevesen értették ténylegesen, hogy pontosan mi is történik odalenn...
És miközben szórakoztak, gyönyörködtek a tűzijátékban, sikongattak vagy épp éltették a királynőt...
gondolom az utolsó, ami valaha eszükbe jutott volna, az az, hogy nekik most épp egy nagyon komoly okkult beavatásban van részük.
Tudjuk egyáltalán, mi az?


Jeruzsálem, paladinok, maszkos félmeztelen táncosok, tűzcsóvák, égő főnixmadár... és ez csak néhány a látványosságok közül, amiket felvonultattak a nagyközönség "szórakoztatására", de vajon volt-e, akinek ebből az egészből összeállt valami... mondjuk egy történet?  Mondjuk egy "üzenet"?

Igen, kedves olvasó, nem véletlenül használom pont EZT a szót, mert ez "Az Üzenet", amiről itt most szó van, pontosan ugyanaz az üzenet, amiről az azonos című film szól, és amivel lényegében ez a blog foglalkozik most már két teljes éve.

Akkor, a film után sokan megvádoltak minket, hogy megpróbálunk belemagyarázni mindenféle ökörségeket egy teljesen hétköznapi reklámba. Sőt! Bizonyos fórumokon egész mozgalmak indultak erre, hogy tréfás kedvű emberek, mondván "ilyet én is tudok", elővették az első filmet, reklámot vagy zenei videoklipet, ami a kezükbe került, és megpróbálták minél erőltetettebben belemagyarázni az első dolgot, amit aznap a híradóban láttak. Már-már szinte verseny alakult ki, kinek sikerül frappánsabban "belelátnia" mondjuk az iráni olajembargót a kockásfülü nyúl legújabb epizódjába, vagy ami épp csak eszükbe jutott...

Akkor mondjuk nem tudtam nevetni ezeken, de ma már teljesen megértem a dolgot, mert profán szemmel nincs különbség a kettő között. Aki egyáltalán nem ismeri az okkult szimbólumokat, és mondjuk nem is hajlandó rászánni pár órát, hogy utána járjon, annak nincs különbség Az Üzenet című film és a paródia "belemagyarázása" között. Az ő szemszögéből a kettő egyformán hülyeség és egyformán nevetséges.

Azoknak viszont, akik érzik, hogy itt valami komolyabbról van szó, és hajlandóak is egy kis időt szánni a dologra, talán feltűnt egy fontos részlet, amiről a paródiák rendre megfeledkeznek:
hogy ez "Az üzenet" nem csak abban a bizonyos reklámban jelent meg, amit hosszasan elemezgettünk, hanem rengeteg produkcióban, és szerte a világon!
Ugyanazt a "marhaságot" még eddig senkinek nem sikerült belemagyaráznia több tucat, látszólag teljesen független alkotásba.
Mikor ugyanaz a motívum köszön vissza mindenhonnan, akkor nagyon nehéz elfogadni, hogy az véletlen, vagy csak idétlen "belemagyarázás". Ezen talán érdemes lenne elgondolkodni...

Hadd illusztráljam egy példával: Kovács bácsinak ötöse van a lottón. Véletlen? Persze, hogy az. Szerencséje volt.
Eltelik pár nap. Következő héten Kovács bácsi megnyeri a kenót. Véletlen?
Ugye itt azért már mindenki érzi, hogy valami nem stimmel...
Na most, tegyük fel, hogy Kovács bácsinak harmadik héten megint ötöse van a lottón.
Ezen a ponton szerintem mindenki egyetért, hogy az eset nem LEHET véletlen, és inkább abba az irányba kellene keresgélni a választ, hogy valami csalás törént a számok húzásánal, érdemes lenne megnézni mondjuk, hogy Kovács bácsinak dolgozik-e rokona a Szerecsejáték Zrt.-nél, stb...

Valami hasonló történik itt is.
Arra kérem az olvasót, akinek esetleg még kétségei vannak "az üzenettel" kapcsolatban, hogy tegye egymás mellé, és hasonlítsa össze a következő három dolgot:
- A Vodafone tavalyi reklámkampányát. (lásd 'Az üzenet' című filmet)
- Az olimpiai megnyitó és záró rendezvényeket. (főleg a két nyitó rendezvényre gondolok)
- És egy régi klasszikust, a "2001 Űrodüsszea" című filmet.

Utóbbi 50 évvel korábban készült, mégis pontosan ugyanaz az üzenet van bemutatva benne, mint az első kettőben. A film végén pedig csak egyetlen űrhajós marad életben, aki transzformálódik, szimbolikusan magzattá válik, és ezzel megszületik az "Új Ember".
A többiek pedig szépen meghalnak, ők nem mehetnek át a jövőbe.

Hányan ismerik ezt a filmművészeti remekművet, melyet Stanley Kubrick, Hollywood egyik magas szintű beavatottja rendezett?
Mely a 60-as évek közepén készült, de benne olyan látványelemek vannak, amiket a mai filmkészítők is megirigyelhetnének.

Azt javaslom, ezen a ponton nézzünk bele egy kicsit a filmbe, és hallgassunk meg a legendás William Cooper rövid, a filmről készült elemzését, amit még a kilencvenes évek elején egy legendás rádiós sorozat keretében osztott meg (címe: 'Hour of the Time').

Tehát most azt kérném, hogy mielőtt továbbmennénk, feltétlenül nézzük meg együtt ezt a három rövid részt, közösen. Segítségükkel ugyanis, minden sokkal érthetőbb lesz.
 




* Az ember hajnala (1. rész)
* Az ember hajnala (2. rész)
* Az ember hajnala (3. rész)






 

MÁSODIK RÉSZ:  Az ajándékozó


Hogyan lehetne megfogalmazni, mi az a sátánizmus? Mitől lesz valaki sátánista?
Attól, hogy pentagrammás pólót hord, feketével kihúzza a szemét és egy tucat piercinget rak az arcába?
A múltkor leült mellém egy ilyen társaság a villamoson. A külső jegyeket leszámítva teljesen "normális" fiatalok voltak. Ők lennének azok, akik iskola után szövögetik a terveket az emberiség elpusztítására? Ugye nem valószínű! Attól még hogy valaki ezt a fajta "sötét divatot" követi, még nem lesz rögtön "sátánista". Tény, hogy megtesz bizonyos lépéseket, hogy úgy mondjam: nyit efelé, de ettől még semmiképpen nem lesz az. De akkor mitől lesz az?
Attól, hogy szombatonként elvágja egy kecske torkát és a vérével alakzatokat pingál a földre?
De hiszen vannak, akik nem is tudják, miért csinálják. A rituálékat sokszor gépiesen hajtják végre az emberek.
Tény, hogy a "sátánista szellemiséggel" gyakran együtt járnak bizonyos külső jegyek és rituálék. Azonban ezek közül egyiket sem mondhatnánk az esszenciájának, a meghatározójának ennek a szellemiségnek. Hát akkor mi az?

Az esszenciája az egésznek - és itt most elnézést kérek, amiért össze fogok kicsit mosni luciferizmust, miszticizmust és sátánizmust, tisztában vagyok vele, hogy ezek némileg eltérnek egymástól, de a gyökerüket tekintve azonosak, és én most épp ezt a közös vonalát próbálom kihámozni a dolognak.
Szóval az esszenciája ennek az eszmevilágnak a fentieknél sokkal szimplább, ráadásul semmilyen véráldozatot nem igényel. Ha nagyon röviden, egy tőmondatban szeretnénk összefoglalni, akkor ez lényegében annyi: hogy az ember istenné, sőt, Isten fölé tud emelkedni.
A lényege az, hogy az ember legyőzheti teremtőjét a tudás, az intellektus segítségével.
És ugye kitől kapja meg ezt a tudást... ki az, aki ad neki abból, amitől a rosszindulatú Isten elzárta, pontosabban mondva csak szerette volna elzárni?

Vegyük észre, hogy a hagyományos keresztény világkép szöges ellentétéről, pont a feje tetejére állítottjáról beszélünk, ahol a tiltott tudás jó dolog, az édenkertben élni, harmóniában a természettel, az pedig raboskodás. Talán nem meglepő hát, hogy a sátánizmus előszeretettel használja szimbolikájában a fordított keresztet és állít feje tetejére minden egyéb szimbólumot, jelképezve, hogy a szokványoshoz képest pont fordítva gondolkodik.
Ebben a fordított perspektívában Káin nem bűnt követ el, amikor megöli testvérét, hanem ő csak használja a tudást, amit kapott, és felismeri, hogy neki abból kifejezetten előnye származik, ha Ábel meghal. Döntése teljesen "logikus" az ő szemszögéből, és "megmagyarázható". Hisz előrébb viszi őt, előnyhelyzetbe juttatja. Önzés + tudás = kifejezetten jó ötlet megölni a másik embert és elvenni tőle mindenét amije van. A dolog ebben a perspektívában ilyen egyszerű!
Érdemes észrevenni, hogy az egész "evolúció elmélet" - amit az egyébként sátánista Darwin dolgozott ki - arról szól, hogy a gyilkolás egyenlő szelekció, a szelekció pedig egyenlő fejlődés. Hogy attól halad előre az egész élet folyamat, hogy mi (élőlények) legyilkoljuk egymást, és csak az erősebb, rátermettebb megy a jövőbe, EZ hozza magával a fejlődést. Röviden: gyilkolás egyenlő fejlődés.
Na, ez a világnézet az, amit ma már általános iskolás korában el kell sajátítania mindegyikünknek!

Hitler egyébként semmi mást nem csinált, mint hogy megpróbálta mindennapos gyakorlatba ültetni ezt az egész elméletet, és létre akarta hozni, mesterséges szelekcióval (értsd tömeggyilkossággal) az übermensch-t, a továbbfejlesztett embert. Az egész eugenika, mind a mai napig erről szól, hogy az ember innentől már, köszöni szépen, de kezébe veszi a dolgot, nincs szükség többé sem Istenre, sem evolúcióra, majd ő legyilkolássza a "gyengébb" meg az "alsóbbrendű" egyedeket. (Amikor megérted, hogy pontosan ugyanezek a mentalitású emberek szerveznek ma paralimpiát és beszélnek a fogyatékosok egyenlő jogairól... kicsit sem abszurd a helyzet!)

Mert ha már itt tartunk, természetesen Hitler is luciferánus volt. Csak ők ott, akkor egy másik szimbólumot használtak Luciferre: Odin-t, az (egészen véletlenül, ugye) szintén egy-szemű germán istent!

SS valódi jelentése Satan's Service, SA valódi jelentése Satan's Army... és tele van az egész nácizmus az okkult szimbólumokkal. Nem akarok belemenni, mert önmagában megenné a posztot, de aki azt hiszi, a nácik ereje a tankokban volt, az körülbelül tíz százalékát látja annak, ami a náci birodalmat mozgatta. A többi kilencven  föld alatti mozgalmak, okkult szekták formájában létezett. Érdemes olvasgatni róla, akit érdekel a dolog, mert nagyon jó könyvek jelentek meg a témában... és nem ezekre az agymosós kalandregényekre gondolok, amikből kapsz egy romantikus maszlagot összemosva mindenféle félrevezetésekkel, hanem a történelmi tényekre, amik önmagukban is érdekessebbek, mint bármilyen fikció!

Na most, álljon meg a menet! Ha a hitleristák is luciferánusok voltak, és a kommunisták is luciferánusok voltak (mert erről korábban már esett szó), akkor miért ölték egymást?? Miért harcoltak egymás ellen?
Nos, ez csak látszólagos ellentmondás. A konfliktus közöttük egy percig sem világnézeti volt! (A keresztényeket például, meg lehet nézni, hogy mindketten egyformán vehemensen irtották.)
Nagyjából egyetértettek abban is, hogy strukturálisan hogyan kellene kinéznie a világnak, egy vezető elittel, és egy kollektivizált, egyformára gyúrt "néppel" az alján. Nézeteltérés csak abban volt, hogy ki fogja majd vezetni ezt a gyönyörű Új Világot. Ki lesz a piramis felső szegmensében, közvetlenül a nagyúr alatt. Ezen aztán ölre mentek, és megpróbálták kiirtani egymást.
De hát végül is ez náluk bőven belefér, hiszen a gyilkolászás úgyis csak fejlődést, kiválasztódást hoz, nem igaz?

Érdekes, nem? Itt ez a több ezer éves, ősi babiloni miszticizmus, és valahogy mindig ennek az eszméjét találjuk meg valamennyi pusztító ideológia hátterében, ha csak kicsit is mögé nézünk... A legismertebb modern változatai ennek az eszmeiségnek talán a sátánizmus és a luciferizmus. A fő különbség a két irányzat között pedig, hogy míg a sátánista megidézhető lényként kezeli az "ajándékozót" és tényleges gyűlöletet érez a teremtő Isten irányába, addig a luciferánus tagadja Isten létezését, és úgy gondolkodik hogy Lucifer csak egy szimbólum, az igazi isten, az maga az ember, aki a megszerzett tudását használva, saját erejéből válik istenné. A luciferizmus nem hisz Lucifer létezésében.

A luciferizmus egyébként egy nagyon barátságos világnézet, például abszolút ember központú!
Sőt, ha megnézzük, a luciferizmust és a humanizmust, megállapíthatjuk, hogy a kettő egy és ugyanaz - ez persze elsőre megrázó lehet, de ennél megrázóbb dolgok is ki tudnak derülni, ha kicsit mögébb nézünk a dolgoknak. Nem kellene ezen egyébként túlzottan meglepődni, hiszen ezt még maga Lucifer szájából is hallhattuk, az Al Pacino filmben: "humanista vagyok... talán az utolsó humanista!" (Az Üzenet, 3. rész).
 


Ha most azt mondom Czeizel Endre luciferánus, akkor biztosan sokan a szívükhöz kapnak, hogy "hogyan merészeli"!
Pedig minden genetikus de facto luciferánus. Mint mondtam, egy luciferánusnak nem is kell hinnie semmilyen Istenben, vagy Sátánban, csak azt a szellemiséget kell magáénak vallania, hogy mi emberek le tudjuk győzni a teremtőt (legyen az Isten vagy akár az evolúció) a technológia segítségével.
És egy genetikus nem pontosan ezt teszi? A tudomány segítségével akarja legyőzni a teremtést. Majd ő belepiszkál, majd ő "megjavítja"...

Ezeket azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy mindenki értse, hogy amikor luciferizmus vagy sátánizmus kerül szóba, nem kell feltétlenül rögtön átvágott nyakú csecsemőkre gondolni - na persze azok is vannak bőven, erről kétséged ne legyen, például nemrég ástak ki gyermeki csontvázakat az angol királynő birtokán, jelenleg a bíróságon van az ügy... De azt fontos tudatosítani, hogy ezek nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy valaki kvalifikáljon a luciferánus eszmerendszerhez.

Most, hogy mindezt tisztáztuk, nyilván sokkal érthetőbbé válik az egész paralimpiai megnyitó ünnepség, amit jóval kevesebben láttak ugyan, pedig ugyanolyan jelentőséggel bírt, mint maga a megnyitó... ha nem többel!
Talán nem véletlen, hogy a királynő ezen is megmutatta magát (ilyenre még nem is volt példa).
 

Na most, Madame Blavatsky, a híres okkultista írt egy könyvet "Externalization of the Hierarchy" címmel, mely pontosan arról szól, amit a címe is sugall, hogy a köznépet is be kell most már avatni, most már fel kell jönni a felszínre az okkult (rejtett) hierarchiával, struktúrával... és pontosan ez az, ami ezeken az eseményeken, sok millió ember szeme láttára ilyenkor megtörténik.
Mindannyian, egytől egyig egy luciferánus beavatáson vehettünk részt...



Az ősi időkben minden kultúrában rendszeres volt, hogy nagy össznépi rituálékat tartottak.
Milyen érdekes, hogy ez a bevett gyakorlat szinte semmi nem változott. Változás csak abban történt, hogyan érzékeli mindezt a befogadó oldal.
Ma azt hiszi, szórakozni váltott jegyet.
 

HARMADIK RÉSZ: A paralimpiai megnyitó elemzése


Jöjjön akkor a paralimpiai megnyitó elemzése! És aki megnézte a 2001 elemzést, fent, ahogy kértem, az sok ismerős motívumra lesz figyelmes.
A bekezdések elején lévő időpont mindenhol egy link lesz, és azokra klikkelve oda lehet ugrani, pontosan arra a részre a felvételben, amiről épp szó van.
Szívesen csináltam volna inkább videót az elemzésből, de sajnos ez szerzői jogokba ütközik, ezért csak így tudjuk megcsinálni, hogy elkészítem külön az elemzést, és az olvasó közben, akár egy másik ablakban a linkek segítségével követheti az eseményt.

06:55 - Az egész rendezvény úgy indult, hogy a nézők megpillantották a Holdat, majd meghallgatták Stephen Hawking robot hangon generált szavait, amelyekkel azt kérdezi, "A civilizáció hajnala óta keresi az ember a világegyetem összefüggéseit, és próbál egy mindent leíró teóriát felállítani. Megfejteni, miért úgy működik, ahogy, és hogy miért létezik egyáltalán.
De ha meg is lesz egy ilyen teória, az csak törvények és egyenletek egy halmaza... Mi az, ami tüzet lehel ezekbe az egyenletekbe? És egyáltalán érdemessé teszi a világot arra, hogy vizsgálat tárgya legyen?"
Értitek... "mi az, ami tüzet lehel az egyenletekbe...", "ami érdemessé teszi a világot..."
Mit gondoltok, mi az? Vagy inkább ki az?
"Ez a központi témája a paralimpiának" mondja a műsorvezető, majd megjegyzi, hogy az esernyő is fontos szimbóluma, és hogy mindenkinél látott ma esernyőt, milyen érdekes! Majd végignézzük, ahogy fentről egy tűzgömb lejön ebbe a hatalmas nagy fekete esernyőbe, amit felállítottak a stadion közepén, begyújtja azt, és ezzel elindul egy folyamat...

08:16 - Sok kis fehér esernyős alak kezd el mozgolódni a nagy fekete esernyő körül, mind serényen sürgölődnek, forgolódnak. Mindegyik bőszen szaladgál ide-oda, mígnem végül szabályos formációba nem rendeződnek.
A fehér (és nem fekete) esernyő a kézben itt többek között azt jelképezi, hogy luciferánus vagy, a sötét nagyurat szolgálod, de nem vagy ennek tudatában. Azt hiszed te most megvilágosodott vagy.
És hány ilyen ember van! A legtöbben úgy szolgálják az ördögi tervet, hogy közben fogalmuk sincs róla. ("A pokolba vezető út, csupa jószándékkal van kikövezve", nem igaz?)
A valóságban nagyon kis százaléka az embereknek az, aki tudatosan és szándékosan áll a sötét oldalra. A többség egyszerűen tudatlan, és beáll az esernyő alá, mert mondjuk az a kényelmesebb megoldás, és közben azt mondogatja magának, hogy ő "az emberiség felemelkedéséért küzd"... "megmenti a bálnákat", vagy a világot a globális felmelegedéstől, vagy tudomisén... Ezzel persze a saját kis lelkét is megnyugtatja, és a publikum felé is kifehérítette magát.
Csak hab a tortán, hogy miközben az esernyőkkel rohangálnak ott lenn, felülről nézve egy óriási szemet formálnak, még a szempillák is megvannak!

09:50 - És persze mi más zenét is választhattak volna ehhez az egészhez, mint Rihanna Esernyő című dalát. Erre mondom én, hogy nem sok egy kicsit a "véletlen"?
"Mikor a nap felragyog, együtt ragyogunk majd. Állj be az esernyőm alá!"
énekli csengő bongó hangján Rihanna, aki nem is titkolja, hogy ő maga már régen beállt az esernyő alá.
 



"Mikor a nap felragyog" természetesen nem egy új napra értendő, hogy mint Kedd, hanem egy új KORSZAK hajnalát jelenti!
Egy új kort, kérem, egy luciferánus kort, a felvilágosodott ember korát, ahol az ember fölébe tette magát Istennek...
A Rihanna dal szövege pedig (ide feltöltöttem újra), végig arról szól, hogy mennyi szép és jót kapsz Lucifer bácsitól, ha beállsz te is segíteni neki. Megígér neked fűt fát, itt is, és túlvilágon is egyaránt, de nyomatékosan megjegyzem, hogy ebből mi fog teljesülni az már egy másik kérdés! Mindenki, aki elhiszi a luciferánus ígéretet, és sürgölődik itt a piramis építgetésén... aki beveszi, hogy abban a bizonyos világban neki milyen jó dolga lesz, az semmi mást nem csinál, mint a saját maga testi/lelki sírját ássa! Szerintem erre nem csak szívvel, de ésszel is elég hamar rá lehet jönni, elég ha megnézzük a történelmi példákat...

14:02 - Riri dalocskája után a műsor azzal folytatódik, hogy bemutatják nekünk az este főhősét, Mirandát, aki ugyebár a központi karakter lesz az egész este folyamán. A Gyűrűk Urában a Gandalfot is alakító színész (nem ismerem annyira, de arcra megadom neki, hogy harmincvalahanyas szintű szabadkőműves "bölcs") pedig ezt kiabálja neki:
"Miranda! Miranda! Nézz körül a világban! Legyél te mindannyiunk szeme és füle itt a stadionban... és persze szíve. Világítsd rá fényed az emberiség gyönyörű változatosságára!
Nézz föl! Tárd ki a szárnyaidat és repülj! Megtennéd, hogy átéled a kalandot mindannyiunk helyett? Megtennéd, hogy kiszabadítasz minket?"
Miranda erre kedvesen somolyog és bólogat, kezében pedig végig szorongat egy fekete esernyőt.
Azt hiszem, a szövegből elég világosan érthető, hogy Miranda minket, az emberiséget fog szimbolizálni, és az egész emberiség "kalandját" fogja bejárni az este során.

14:58 - Hawking még egyszer elmondja a magáét, hogy tovább dicsőítse a tudományt:
"Egy olyan univerzumban élünk, ami racionális törvények szerint működik. Ezeket fel lehet fedezni, és meg lehet érteni.
Nézz fel a csillagokra és borulj térdre! Próbáld megérteni, amit látsz, és kitalálni, hogy az univerzum mitől létezik!
Légy kíváncsi!"
Fontos mondat, kulcsmondat: "légy kíváncsi"... (Shakespeare-től kölcsönözve)
Utalás ugye, hogy kóstolgass bele dolgokba... mondjuk egy gyümölcsbe...

15:45 - ...ami azonnal meg is érkezik! Ugyanis balról, ebben a pillanatban begurul egy gigantikus alma (rajta egy kerekes székes sportoló - mert valamitől azért mégis csak paralimpiai-nak kell lennie a műsornak, csak úgy nem gurulhat be az az alma), mellette pedig egy nagy könyv gurul. Az alma és a tudás, tehát egyszerre gurul be... csak a gyengébbek kedvéért, hogy tényleg mindenki megértse.
Műsorvezető közben halkan megjegyzi, hogy a díszleteket egy ausztrál cég biztosította, melynek neve "Furcsa gyümölcs".

18:30 - Na, ezt a részt viszont feltétlenül érdemes megnéznie mindenkinek. Az ember háta is kiborsózik tőle!
Ahogy ott vigyázban állva, teljesen átszellemült arccal "ünneplik a tudományt és az emberi előrehaladást" (a műsorfüzetből idézek), és közben azt éneklik "Fényt! Fényt! Fényt!" de a zene hozzá inkább az Ördögűző hangulatát idézi, mintsem Newton szellemiségét, akinek könyvéből a Principia Mathematica-ból vettek ki részeket.

22:30 - Ezek után előjön a királynő és az összes hatvanplecsnis bizottsági tag, hogy a kórus elénekelje nekik, hogy "Isten óvja a királynőt", körülbelül 24-szer. Majd következik a hosszas bevonulás, amit nyugodtan át lehet aludni, mert sok miden nem történik benne. A "kaland" csak utána, órákkal később folytatódik...


2:54:50 - Itt, ezen a ponton a gurulószékes kosárlabda csapat behozza a paralimpia lobogóját, rajta a paralimpia saját emblémájával.
Ez nem része a történetnek, és csak azért említem itt meg, mert érdemes nézegetni kicsit a logót, ami három szaturnusz gyűrűből lett összerakva - emlékeztek, szaturnusz a héberek istene, őt ünnepeljük minden szombaton (saturn-day), na meg persze akkor is, amikor elmegyünk a helyi plázába műszaki cikket venni...



A három szaturnusz gyűrű egyébként ebben valami kos- vagy bikafej szerűséggé van elrendezve (de ha valaki mást lát benne, kérem jelezze).

2:59:55 - Itt vesszük fel újra a történet fonalát. Gandalf ismét megszólal:
"Miranda! A könyvek a változás eszközei, ablakok a világra, magasló világítótornyok az idő tengerén. Társak ők... tanárok... varázslók... az elme kincseinek őrzői... A könyvek maga az emberiség, kinyomtatva."
Közben könyveket hurcolásznak jobbra-balra. Érdekes módon mindegyik egy nagy fekete esernyőnél van kinyílva...
Hirtelen kinyílik egy nagy könyv a kivetítőn, amiből kirepül a szöveg: "SZÉP ÚJ VILÁG".
Ujjé! Köszönjük, hogy végre nevén nevezik a dolgokat. Aki nem tudná, hogy mit jelent ez a kifejezés, "szép új világ", az gyorsan olvassa el a könyvet, mert alapmű!
Ezek után egy operaénekest hallgathatunk, aki elénekli az "Ó, te örök forrása isteni fénynek" című ódát. Hmmm... Vajon kit dicsőít vele?

3:05:30 - "Mennyi isteni lény lehet itt? Minő csodálat az emberiség!
Ó, szép új világ! Amit ilyen emberek laknak..." - idézi Miranda Huxley könyvének egyik kulcsmondatát, csak hogy tudd, hogy tényleg arról a Szép Új Világról van szó, véletlenül sem valami másikról, amit ott, abban a könyvben a szerzője bemutat. Tudod, amelyikben a gyerekek lombikokban születnek, mert a tudomány felfedezte, hogy úgy "sokkal hatékonyabb"...
"Miranda, nézz a fény felé!", mondja Gandalf, majd útjára engedi Mirandát, egy esernyő bárkán, hogy "felfedezhessen új világokat", aki el is indul a tudás tengerén, hullámzó könyvek között csónakázva... (a fény-bálnák és könyv-sirályok közben mindvégig szem formációban követik, egy pillanatra sem bomlik fel az alakzat!)

3:09:40 -nél kezd tüzesedi a hangulat!
Lángoló szoknyás úriember tűzcsóvák között iszlám táncot jár, és valami kék szellemlények dülöngélnek a bárka körül. A néző fantáziájára bízom, miket ábrázolnak...

3:15:42 - "Kezdődhet a ceremónia következő fázisa", mondja a kommentátor hölgy.
És valóban, itt már valami beltane szertartáshoz hasonló jelmezekben jelennek meg a táncosok, és elkezd beerősíteni az alma motívum is. Mindenkinél van egy nagy alma, dobálják egymásnak, játszanak vele. Szóba kerül megint Newton, meg a gravitáció...
Gondolom mostanra már kitaláltátok, hogy Newton is magas szintű bevatott volt, és nem véletlen, hogy nem egy barack, vagy egy kiwi esett a fejére... (mármint a mese szerint, az egész természetesen csak szimbolikus)

3:17:37 - " Miranda! Merülj el a tudományban! És az univerzum csodáiban!" - mondja Gandalf, és ezzel elkezdődik a visszaszámlálás. Mindenki készítse elő az almáját!
Hát, ha hiszitek, ha nem, ezek kiosztottak 65 ezer almát, a 65 ezer nézőnek a stadionban, csak azért, hogy ebben a pillanatban, az est fénypontján mindenki egyszerre haraphasson bele, szimbolikusan, a tudás almájába! Ez azért komoly, nem? Láthatóan igen nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy ebben a mozzanatban minden egyes néző aktívan vehessen részt!
A hangosbemondón keresztül mindenkit arra biztatnak, hogy készítse elő az almáját, és harapjon egy nagyot a tiltott gyümölcsből! Öt.. négy.. három.. kettő.. egy.. HAMM
Kell ennél egyértelműbb üzenet? És amint ez megtörténik, és mindenki harapott, elindul a nagy öröm-feszt, ami leginkább valami paladin földanya-ünnepre vagy pogány fesztiválra hasonlít.
Talán jobb is, ha megszokjátok, mert az Új Világban minden héten ilyeneket fognak tartani...

3:23:08 - Gandalf: "Miranda! A legnagyobb kalandod még hátra van!
Elmerültél a könyvekben. Láttad a szemeddel az emberiség fénylő, végtelen lehetőségeit. Elhajóztál, a fényt keresve, és megtapasztaltad a tudomány csodáit, és az univerzumét... Most pedig hát a következő lépés: Légy önmagad! Légy az, aki valójában vagy! És segíts megváltoztatni a világot... mindannyiunk számára!"
Miranda: "Bolyongtam a labirintusban. Átvészeltem a vihart. Gyerünk. Már csak egyetlen, utolsó lépés van hátra..."
Együtt: "A legnagyobb kaland még előttünk áll!"

3:24:40 - Azt hiszem itt már mindenkinek kezd domesztosz tisztává válni a történet, és hogy ez a kaland, pontosan ugyanaz a kaland, amiről az Űrodüsszeia is szól, de minek hozza be Hawking a Nagy Hadron-ütköztetőt?? Itt robot hangon éppen arról magyaráz, hogy ez meg fogja változtatni a godolkodásunkat a világról. Az egész világnézetünket!
Nem, kérem, ez nem elszólás részéről, és még csak nem is nagyzolás. Ez a száraz, puszta valóság. A Hadron ütköztető ugyanis pontosan azért készült, hogy megváltoztassa a világképünket!
Aki nem ismerné, ez egy úgynevezett "részecske gyorsító", amiben egy nyolcszög (esernyő) keresztmetszetű csőben (biztos ez is csak véletlen) protonokat és elektronokat száguldoztatnak, amiket azután óriási sebességgel egymásnak ütköztetnek.
A projekt egyébként egy kisebb állam negyven éves költségvetésébe kerül, és azt hivatott kutatni, hogy milyen körülmények voltak az ősrobbanás pillanatában. Megjegyzem a Hadron-ütköztető még az Angyalok és Démonok című Dan Brown regényben/filmben is központi szerepet kap.

Na most, az idén, pont az idén, ebben az erősen szimbolikus évben, 2012-ben, amikor annyi minden együtt áll... előállnak vele, hogy MEGVAN! Megtalálták!
Hogy mit? Hát azt, amit már olyan régóta olyan nagyon kerestek. Ezt a valamit, amit úgy hívnak: "Higgs-bozon", vagy frappánsabb nevén az "isteni részecske".
Ezt a láthatatlan valamit, ami jelen van mindenütt a térben, és ami magyarázatot tud adni az eddig megmagyarázhatatlan dolgokra is, mint pl gravitáció, ami ugye egy láthatatlan erő, látszólag egymással semmilyen kapcsolatban nem lévő objektumok között, és ezért eddig erősen feladta a leckét a tudománynak.
De miért nevezték el ezt a láthatatlan valamit "isteni részecskének"? Mi köze egy részecskének Istenhez?
Nem mindegy? A lényeg, hogy végre megvan!

No de félre téve a tréfát... attól "isteni" ez a bizonyos részecske, hogy mostantól ez fogja átvenni Isten helyét. Mármint a világképedben... ez a részecske! Ez fogja végérvényesen megcáfolni neked Isten létét.
Ez volt ugyanis az utolsó "hiányzó láncszem". Most, hogy már ez is megvan, Istennek semmi helye nem lesz a világképedben (feltéve, hogy valamilyen tudományos területen dolgozol). Ez is egy üzenet, kérem!
Nesze neked a részecske, ami mindent megmagyaráz. Hogy, mi? Maradt még kérdésed? Az nem lehet! Most már minden meg van magyarázva. A világegyetem egy egyenlet halmaz, ami úgy keletkezett, hogy a semmi felrobbant, és azóta folyamatosan tágul a végtelenbe. Az élet pedig, mint minden, véletlenül jön létre, azzal, hogy atomok bizonyos sorrendben összecsimpaszkodnak.
De hát ezt mindenki tudja, még egy hatéves gyerek is! Csak egy bolond kérdőjelezné meg! Na ugye... úgyhogy ne tudálékoskodj itt feleslegesen, inkább menj vissza az egyenleteid közé!
...vagy hallgasd meg a "Transform our perception!" (Alakítsd át a világnézetünket!) című techno-dalocskát.

3:30:00 - "Miranda, elérkezett az idő! Nézz fel... és repülj! Törd össze az üvegbúrát felettünk... Szabadíts ki minket!"
mondja Gandalf, és Miranda készséggel engedelmeskedik. Leteszi a hangostölcsért, amivel eddig nagy vehemensen a jogaiért tüntetett, és felszáll, hogy összetörje ezt a bizonyos üvegbúrát a fejünk felett, ami Gandalf szerint eddig bezárt minket.
"Ami eddig bezárt minket..." , érted...
mert ugye eddig mind foglyok voltunk... egészen addig, amíg nem haraptunk... amíg nem kaptuk meg ezt a fantasztikus tudást! Ezt a csodálatos képességet (amivel például meg tudjuk ölni egymást)
Előtte ott sínylődtünk tudatlanul, összezárva a tapírokkal, abban a dögunalmas édenkertben.
Szerencsére, ugye, Miranda a kalandja végén darabokra töri ezt a láthatatlan búrát, úgyhogy most már végre szabadok lehetünk!
Mit tört szét? Természetesen Istent törte szét! Szimbolikusan. Remélem most már értitek... Azt törte szét, ami fogva tartott minket...

3:38:00 - És itt, ezen a ponton lényegében a rendezvény végéhez is értünk, már csak annyi volt, hogy behozták a lángot, és megint begyújtották vele a nagy üstöt. (Persze ez a tűz, amivel szaladgálnak, szimbolikusan ugyanaz a tűz, ami az esernyőt is begyújtotta még az elején... talán még emlékeztek.)
Aztán már csak egyetlen, utolsó dal eléneklése volt hátra, mielőtt a paralimpiai játékok ünnepélyesen megnyitottá válhatott volna. Az est záró dalának refrénje pedig így hangzott:
"Vagyok aki vagyok, és nem fogok mentegetőzni..."

A dalt egy új Whitney Houston klón adta elő - úgy tűnik vele akarják Whitey-t helyettesíteni, miután őt februárban rituálisan feláldozták... Emlékeztek talán, ahogy a hotelban ott feküdt holtan a szobája kádjában, 6 órán keresztül, miközben a földszinten lenn ünnepelt az egész Hollywood-i Ki-kicsoda... Lehet, hogy szegény az utóbbi időben túl sokat "tudálékoskodott"?
 

NEGYEDIK RÉSZ: Lázadás


Nos, ez dal, amivel a rendezvény búcsúzott, végül is tökéletesen illik a paralimpia hangulatába. Nem?
Hisz pont a különböző fogyatékkal élő embereknek szól, hogy ne érezzék már egy percere se rosszul magukat, amiért fogyatékosok. Ez egy nagyon fontos dolog!
"Vagyok, aki vagyok, tessék engem így, ebben a formában elfogadni!" - szól a dal.

Nincs is ezzel semmi baj... leszámítva mondjuk azt, hogy olyan emberek állították össze ezt az egész műsorfüzetet, akik szívük mélyén azt vallják (és ezt mostanában már egyre kevésbé is titkolják!), hogy szerintük a társadalomban a "haszontalan egyedeket" legcélszerűbb lenne elaltatni vagy valami.
Én azt mondom, valószínűsíthetjük, hogy nem azért lett ez a dal a záródal, mert annyira szívükön viselnék a fogyatékosok lelki világát. (Ha netán sikerül kiépíteniük ezt az "Új Világot", egy tollvonással fognak megszabadulni tőlük, erre mérget vehetsz, a múltban ugyanis már bizonyították. Csak most még szükségük van rájuk, mindjárt ki is térünk rá, miért.)

Vajon mit keres itt ez a dal, a rendezvény búcsú dalaként? A végére mindig fontos dolgot szokás hagyni...
A csel természetesen megint abban rejlik, hogy ennek a nótának is, mint minden motívumnak és szimbólumnak, amit használnak, van egy másik, párhuzamos jelentése, amit a belső kör felé közvetít.

Na most, hadd tegyek fel egy kérdést, amire általában nem szokták tudni a választ:
Mi a sátánisták körében minden idők kedvenc dala? Viszonylag kevesen szokták tudni a helyes megfejtést...
Nem, nem Slayer, nem is AC/DC, semmi ilyesmi, sokan azt gondolnák, hogy valami hörgős metál, pedig nem! Minden idők legkedveltebb dala, sátánita körökben, Frank Sinatrá-tól a "My Way".
Ez a kellemes hangulatú kis bariton dalocska. De vajon miért?

 

 

Nos, nem fogjuk tudni megérteni, hogy miért, egész addig, amíg nem értjük, hogy ez a dal miről is szól valójában.
Ez a dal arról szól, hogy "én megyek a saját utamon", "csinálom a magam módján". Kéretik nekem nem beleszólni!
Egyfajta lázadás van benne ebben a dalban, lázadás a "szokványos" ellen, lázadás az "elfogadott normák" ellen, lázadás a "rád kényszerített felsőbb akarat" ellen... És ez a lázadás pontosan az a lázadás, ami a sátánizmus esszenciája!
Ez a lázadás igazából egy sokkal mélyebb lázadás, mint aminek elsőre tűnik. Ez a lázadás maga a teremtett rend ellen irányul. Maga a teremtés ellen irányul. Maga Isten ellen irányul!

Hogy is van a Bibliában? Lucifer fellázad Isten akarata ellen, és maga mellé állítja az angyalok harmad részit. Innetől az egész csapat együtt lázad Isten ellen.
Büntetésből, ugye, mind levétetnek a Földre. Mi történik ez után?
A dolgot itt lenn folytatja, és minden erejével azon dolgozik, hogy rávegye az embereket is, hogy ők is minél nagyobb számban lázadjanak Isten ellen!
Na, EZ a lázadás van benne, végül is elénekelve, ebben a kellemes Sinatra slágerben. Tán nem véletlen, hogy ennyire szeretik hallgatni a sátánisták. Ez a "lázadás" a kulcsa ennek az egész szellemiségnek! Lázadás a Teremtő ellen.

Az olvasók egy része, szinte látom is, ahogy már borzolja is a szemöldökét.
"Már megint jön ezzel a vallásos maszlaggal. Ezért nem szeretem a blogját..."

Kérem, nem véletlenül töltök ilyen sok időt ennek a témának a körüljárásával.
Ennek a megértése nélkül nem lehet megérteni mindazt, ami történik ma a világban. Lehetetlen!
Persze, lehet nézni Zeitgeist filmet, lehet beszélni a bankok visszaéléseiről, a cionizmusról, vagy a korrupt politikusokról, de az emberiség problémája ennél mélyebben gyökerezik.

Sokan, úgy veszem észre, félreértenek. Azt hiszik, téríteni próbálok.
Nos, én a vallásszabadságban hiszek. Mindenki abban higgyen, amit jónak lát. Még csak nem is azon ügyködök, hogy meggyőzzek bárkit is, hogy Lucifer így meg úgy... mint említettem, ebben a kérdésben még Lucifer követői között sincsen egyetértés. Sokaknak ez az egész csak egy szimbólum! Én, személy szerint, Jézus tanításai szerint igyekszek élni, de nem tartozom semmilyen vallásos felekezethez, és nem is próbálok terjeszteni semmilyen világnézetet. Egyszerűen információkat osztok meg.
Ha esetenként a "vallásos felhang" abszolút idegen az olvasó számára, az bajnak semmiképpen nem baj, legalább nem fog beállni valamelyik vallásos szektába, ami azzal próbálja beszippantani, hogy ŐK az igazi "felébredtek"...

De ha semmilyen szinten nem érdekel minket a vallás, akkor is szükséges megértenünk, mi mozgatja azokat az embereket, akik jelenleg a világunkat irányítják. A világ működésének szempontjából, kevésbé számít, hogy téged érdekel-e a Lucifer téma,
kevésbé számít az, hogy te miben hiszel, sokkal inkább számít, hogy ők miben hisznek, hiszen (jelenleg) ők vannak abban a pozícióban, hogy meghozhatják a kulcsfontosságú döntéseket!
Ha érteni akarod miért ezeket a döntéseket hozzák, akkor értened kell, miért gondolkodnak úgy, ahogy gondolkodnak, akkor azt kell értened, hogy ŐK miben hisznek..

Már csak azért is fontos megérteni ennek az egész "lázadásnak" az ideológiáját, és hátterét, mert ez a "lázadás dinamika" az, ami megnyilvánul az egész történelemben, és amin keresztül Lucifer követői elérik a társadalmunk fokozatos átformálását, lépésről lépésre, egyre inkább olyanra, amilyenre ők szeretnék. Ez a "lázadás" nem csak valami absztrakt ideológia tehát, vagy egy üres vallásos teológia... nem! Nagyon is gyakorlatias dolog. Teljesen kézzel fogható eredménye van, itt az anyagi világban!

Ezek a háttérből operáló erők bizony különféle lázadásokon keresztül formálják át a társadalmunkat. A megfelelő helyen és időben mindig felhergelik valamivel a közvéleményt, és gondosan előkészített lázadásokat szítanak.
Ezek közül van amelyik fizikai, úgy értem gyújtogatós, kaszabolós lázadás, mint mondjuk a Nagy Francia Forradalom, amikor élelmiszerhiány és forradalmi eszmék segítségével rávették az akkori nincstelen rétegeket, hogy megdöntsék az ottani arisztokrácia uralmát, kiirtsák a teljes nemességüket, hogy aztán ott maradjanak "vezető réteg" nélkül, a teljes káoszban, anarchiában... mert szerencsétlenek azt már nem értik meg, hogy olyan, hogy "abszolút egyenlőség" nem létezhet semmilyen társadalomban. Az "egyenlőség" csak egy buta szlogen, amivel ki lehet irtani mindenkit, akinek többje van, vagy többet tud, mint az átlag.

De nem minden lázadás véres. A legtöbb lázadás vér nélküli, ezek az úgynevezett kulturális lázadások, amik napjainkban is zajlanak a fiatalság körében, de szinte folyamatosan, már a Beatles óta!
Nézz meg egy tetszőleges mai fiatalt! 10-ből kilenc és fél valamilyen formában lázad a szülei ellen, vagy akár az egész világ ellen. Ma azt hisszük, hogy ez a normális, hiszen ma valóban ez a sztenderd, de ha jobban megnézed, ez is egy teljesen mesterségen szított dolog. Régebbi korokban a fiatalok hallgattak a szüleikre. De hisz a szülő az (az esetek többségében), aki leginkább szem előtt tudja tartani a te érdekeidet! Hát nem őbenne kellene leginkább megbízni, az ő tanácsaira kellene leginkább hallgatni? Rengeteg dolgot megélt, megtapasztalt, és tudna segíteni, hogy mit érdemes csinálni, mit nem érdemes csinálni, megvédhet, hogy ne ess bele ugyanazokba a csapdákba... erre mi történik? Elérték (és hogy hogyan, arról talán egy másik alkalommal), hogy a fiatalság egyetemesen lázadjon a szülei ellen. Minden tekinteteben. Öltözködésben, zenében, gondolkodásban... mindenben.

Ezeknek a lázadásoknak, lázításoknak tehát kulcs szerepük van az emberiség átformálásában.
A helyzet iróniája, hogy még csak nem is titkolják! Közvetlenül mielőtt Miranda összetöri a búrát, "ami fogva tartott minket", épp egy nagy tüntetésen vesz rész. Nagy tömegjelenetet látunk, ahogy ott vonulnak a nagy EGYENLŐSÉG tábláikkal, Gandalf-fal az élen, miközben alatta megy ez a "Transform our perception!" (Alakítsd át a világnézetünket!) című diszkó szám. (3:24:40)
Ott van minden, részletesen megmutatva, szinte bele az arcodba.
Lázadnak egyet... fél perccel később pedig, szinte még meleg a hangostölcsér a kezétől, mikor ugyanazzal a lendülettel nekiindul összetörni azt a bizonyos "búrát, ami fogva tartott bennünket"...
 

ÖTÖDIK RÉSZ: Az utolsó forradalom


E rövid kis bevezető után, akkor térjünk is rá a lényegre!

Mire találták ki az olimpiát?
Jó, jó, tudom, az olimpiát, magát nem most találták ki, az már az ókorban is létezett. Rendben, akkor inkább úgy kérdezem, miért élesztették újjá a 19. század végén ezt az ókori hagyományt, kicsit modernizált köntösben (manapság például már lehet ruha is a versenyzőkön).
Miért szervezte meg az okkultista Pierre de Coubertin az olimpiai játékok újjáélesztését 1894-ben?
Az eszmével természetesen, hogy országok egymással békésen, sportszerűen versenyeznek nincs is semmi gond. De sajnos e mögött is, mint minden ilyen kaliberű "mozgalom" mögött, észrevehetően meghúzódik egy mögöttes cél, egy kis propaganda, amit a látszólag nemes cél frontja mögött be lehet csempészni az emberiség tudatos vagy tudatalatti rétegeibe.
A válasz egyébként egyszerű, ugyanis az utóbbi százötven év okkult programja folyamatosan az integráció, az Egy-Világ-Rend kiépítésének jegyében telik. Az olimpia végül is ugyanarról szól, amiről az internacionálé, vagy a Világbank, hogy összehozni az egész világot egy nagy családdá. A sport csak egy eszköz, ami segít uniformizálni minket. Segít a tudatot szoktatni ehhez a dologhoz, hogy mind egyforma szabályok szerint játszunk, mind egy világot építünk, stb. Pont ahogy az EU-s jog-"harmonizáció" meg az összes hasonló, a cél a különbségek fokozatos eltörlése.
 

Ez viszonylag nem volt bonyolult.
De vajon mire találták ki a paralimpiát?
Mert ez viszont már tényleg egy újkeletű dolog. Csak 1960 óta vannak rendszeres fogyatékosok számára rendezett sportesemények, és csak 1992 óta létezik a paralimpia ebben a formájában, hogy együtt rendezve magával az olimpiával, néhány héttel elcsúsztatva attól, ugyanabban a stadionban... Ezt a hozzáállást, hogy az esemény gyakorlatilag ugyanakkora publicitást kapjon, mint a rendes olimpia, csak egész mostanában találták ki...

Rendben, akkor nézzük talán egy kicsit utána!
Nos, bárhova lapozol, ahol a paraolimpiáról van szó, ilyen szavakat találsz, mint "egyenlő esélyek", "egyenlő bánásmód". Felmész mondjuk a wikipédiára: "A paralimpikonok küzdenek azért, hogy úgy kezeljék őket, mint az ép olimpikonokat." stb. Úgy tűnik, hogy ennek a rendezvénynek büszkén vállalt, zászlajára tűzött célja, hogy a mozgássérültek, és a különböző fogyatékkal élők mind "egyenlő" tagjai lehessenek a társadalomnak.
"Egyenlő tagjai"... nem tudom, ezen a ponton nincs-e deja vu élménye valakinek?
Ahogy Gandalf áll ott a nagy táblájával, a kis Miranda pedig a hangosbemondójával...

"EGYENLŐSÉG", hát nem ide jutottunk megint?
Most éppen a fogyatékosok akarnak egyenlőek lenni mindenki mással. De persze ezt se maguktól találták ki, hanem tolják alájuk a milliárdokkal pénzelt mozgalmakat, amiken keresztül fűtik ezt az agymosást és lehet megint kürtölni ezeket a szlogeneket bele a nagyvilágba.
Hogyan is lehetne egyenlő valaki, akinek mondjuk nincs lába, azzal, akinek van?? Persze hogy sehogy. De miért akarna? Ez megint csak ugyanaz a buta szlogen. És mielőtt bárki azt hiszi, hogy én nem érzek velük együtt. Hát közlöm, hogy éppen ÉN vagyok az (az elittel ellentétben), aki nagyon is együtt érez velük!
A vak ember sose lesz egyenlő a látóval, éppen ezért kell a vakot udvariasan átsegíteni a lámpánál, a látót meg nem! Mind különbözőek vagyunk, és tekintetbe véve ezeket a különbözőségeket kellene törődnünk egymással. Nem pedig ezt a teljesen üres és értelmetlen "egyenlőség" szlogent nyomni a vakvilágba.

Egész olyan, mintha ugyanazt a technikát látnánk, mint a Nagy Francia Forradalom alatt... Elképzelhető, hogy most is el akarnak érni vele valamit?
Nos. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nagyon úgy néz ki, hogy igen.
És ezzel el is érkeztünk arra a pontra, ahol össze kell hozunk az összes dolgot, amiről ezidáig szó esett ebben a méretesre sikerült giga-posztban, és mind fel kell használjuk ezeket a végső konklúzió levonásához.

Még a legelején, Mr. Cooper beszélt a babiloni miszticizmusról, annak szimbólumairól és eszmerendszeréről (ugye megnéztétek).
Ott, talán még emlékeztek, feltűntek a méhek, a méhkas, mint szimbólum, és ha kicsit körülnézel, a méhkast még ma is meg fogod találni az angol királyi család címerein, és sok vallási relikviában. Mr Cooper azt is elmondta, hogy a méhkas a társadalmi kohéziót, a társadalmi rendszerben való együtt dolgozást szimbolizálja. Eddig még minden rendben is volna...
A komoly gond ott kezdődik, hogy ezek az elitisták, akik magukhoz ragadták az emberiség irányítását, ezt a méhkast nem csak képletesen, hanem szó szerint értik!
Ha valakinek elképzelhetetlennek hangzik, amiket most mondani fogok, kérem ne meneküljön el az oldalról, hanem nézzen kicsit utána az utóbbi évek tudományos fejlesztéseinek, és látni fogja, hogy mindaz, amiről itt beszélek valóság! Az elit által elképzelt világban, ebben a bizonyos "új világban" mi dolgozó MÉHEK leszünk! Nem, nem képletesen beszélek, hogy güriztetnek minket, hanem szó szerint. Hogy mint a méheknél, lehetőleg még genetikailag is azonosak vagyunk, KLÓNOZVA vagyunk. Dolgozó egyedek vagyunk, önálló akarat és lélek nélkül. Életünk egyetlen célja gyűjteni a mézet a királynőnek... Jó, a "méz" csak képletes, de minden más szó szerint értendő!
Huxley könyve éppen ezt írja le, méghozzá igen aprólékos részletességgel, hogy hogyan lehet egyetlen petesejtből 16 ezer genetikailag azonos dolgozó egyedet "lefejteni", majd azok hogyan kapják meg ugyanazt a "hipnopédiás" agymosást (az oktatás jövője, egyenesen bele az agyba), hogy egy teljesen uniformizált dolgozó kaszt jöjjön létre belőlük...
És bár jelenleg úgy tűnik, hogy a technológia még nem jutott el erre pontra, de Mr Cooper, aki sokáig maga is tagja volt az amerikai hadseregnek, állítja, hogy titokban... TITOKBAN... mindig 50 évvel előrébb járnak, mint ami bekerül a mindennapos használatba. Ezek az úgynevezett "bölcsek" ugyanis csak azokat a fejlesztéseket engedik ki ide közénk, "halandók" közé, amik az ő szemszögükből már elavultak, tehát amik nem veszélyeztetik az ő hatalmon maradásukat.
A fenti bio-technológia, amiről Huxley ír, valószínűleg már akkor létezett (a 60-as években), amikor ő erről elkezdett írogatni! Ma már azt is tudjuk, hogy náci halál-táborok többek között ezeknek a technológiáknak a kifejlesztésére voltak felhasználva.
Ezeket a dolgokat ezek az sci-fi írók általában nem az ujjukból szopják. Ezek az írók ugyanis legtöbbször tagjai ezeknek az okkult szektáknak, és pontosan tudják, mik a legújabb fejlesztések. Az írói munkájuk célja nem más, mint szépen finoman beáramoltatni ezeket az újításokat a hétköznapi ember tudatába, először fiktív történetekbe szőve, nehogy hirtelen kiverje a biztosítékot, aztán szépen fokozatosan elfogadtatva, hogy ezek milyen szuper dolgok, mi mindenre jók...  aztán ha a közvélemény már megfelelően elő van rá készítve, na akkor hirtelen "fel is lehet találni" őket.

Ez a bizonyos "új ember", kérem, amiről annyi szó esik, aki majd ezt a bizonyos "szép új világot" lakni fogja, egyfajta hibridje lesz a mai embernek, és a legújabb bio-technológiai, nano-technológiai és robotikai alkalmazásoknak. Egy génkezelt ember-gép hibrid. Optimalizálva lesz, hogy úgy mondjam. Mármint a célra, nem az emberi értékekre, hanem a célra. Hogy mi a cél, azt meg majd fenn megmondják.

De hogy jön ehhez az egészhez a paralimpia?

Az az érdekes, hogy nincsen olyan sokféle trükkjük. Egy-két bevált trükkjük van csupán, amikkel tudják görgetni a társadalmat a kívánt irányba, de ha valaki megérti ezt az egy-két cselt, akkor onnantól kezdve nem irányítható számukra. Talán ezért is kell mindent ennyire titokban tartaniuk... Ezért lett most első számú prioritás, hogyan lehetne lecenzúrázni az internetet...

Ami a paralimpiával kapcsolatban történik, az csupán egy modern alkalmazása ugyanannak a régi, jól bevált "egyenlőség" technikának. Annak mindössze egy modern, 21. századi változata.

A végcél: hogy az emberek elfogadják, hogy gépi alkatrészeket szereljenek beléjük, elfogadják az ember és gép egyesülését a 21. században, a génmódosításokat és a tudomány beavatkozását mindabba, amit ma "emberinek" tartunk.
Azt is tudják, hogy ha megpróbálnak egészséges embereket megchippelni (most nem a jeladóról, hanem már ennél sokkal komplexebb, az agyba integrálható csipekről beszélek), vagy robotikus végtagokat tenni egészséges emberekre, akkor nem biztos, hogy azok kérni fognak az egészből.
Az ötlet teljesen logikus részükről, hogy a fogyatékosok kell legyenek az elsők, akiknek ezeket el lehet adni.
Ők ugye könnyen hiányosnak érezhetik magukat - pláne ha rásegítünk kicsit egy kis propagandával...
Nyilvánvaló, hogy sokkal előbb fogja a vak elfogadni a thermo-látó szemüveget, a kar nélküli ember a robotkart, a Parkinson-kóros az agyi szabályozó chipet, és így tovább.
Ezeket a fogyatékos embereket tehát addig kell hergelni az egyenlőség szlogenekkel, amíg követelni fogják ezeket az upgrade-eket, hogy ők is EGYENLŐEK lehessenek. Így majd ők fogják kierőszakolni ezt a hibridizációs folyamatot, ami ha már egyszer beindul, akkor már bízhatnak benne, hogy nehéz lesz megállítani, mert egyes technológiák hatékonyabb látást eredményezhetnek, vagy erősebb izomzatot adhatnak, mint a természetes, és így elképzelhető, hogy elkezdik kiszorítani a normál embereket bizonyos munkaterületekről, mint ahogy a szövőszék is kiszorított egy csomó kétkezi munkást (hogy ez jó dolog volt, vagy nem, az már szubjektív).
Ez persze egy hosszabb folyamat lesz, aminek még csak az elején vagyunk, de már most nagyon jól megfigyelhetőek azok a "találmányok", amik igazolják, hogy ez a stratégia lett kidolgozva és implementálva számunkra.

De ezek a fejlesztések a valóságban, még egyszer hangsúlyozom, semmilyen szinten nem azt hivatottak elérni, hogy hű de jó legyen nekünk, hogy javítsanak bizonyos képességeinken (már eleve felmerül a kérdés, miért kellene "javítani" a képességeinken), és nem is azt szolgálják, hogy pótolják a fogyatékosok hiányosságait, hanem azt, hogy transzformálják az emberi fajt egy távirányítóval működő bio-robottá.

Nos, én inkább leszek fogyatékos emberi lény, mint távirányítású biorobot emberi lélek nélkül.
De ez persze csak az én magán véleményem. Szabad akarat van, egyelőre még mindenki dönthet maga.
 

HATODIK RÉSZ: Teológia és technológia


A hétköznapi embernek a teológia és a technológia valami nagyon távoli dolgok, a spektrum két teljesen ellentétes oldalán állnak. Valaki vagy az egyikkel foglalkozik, és mondjuk egyetemi professzor lesz, vagy a másikkal és akkor papi csuhát húz. A kettőnek semmi köze egymáshoz!
Persze ez is csak egy megnyilvánulása az elménk kompartmentalizálásának. A kettő terület valójában nagyon szorosan összefügg! Ez persze jobb úgy (nekik), ha bennünk nem tudatosodik...

Az imént szóba került az Angyalok és démonok című Dan Brown film, most javaslom nézzünk meg belőle egy fél perces rövid részletet, mert nagyon érdekes: klikk ide!

"Háborúban állunk! Lecsapott ránk egy ősi ellenség. Az Illumináti...
Belülről sújtottak le ránk. Meggyilkolva szentatyánkat!
És fenyegetve, hogy elpusztítanak mindnyájunkat, az új istenük segítségével: a tudománnyal!
Szerintük ez megtorlás. Szerintük ez jogos! Azért, amiket az egyház korábban tett a tudomány embereivel...
És ez igaz. Galileo ideje óta, ez az egyház folyamatosan próbálta lassítani a tudomány töretlen fejlődését..."


A filmrészletben arról beszélnek, hogy az egyház harcban áll ezzel a misztikus Illumináti nevű szervezettel, amiről nem derül ki, hogy pontosan micsoda, de hogy állítólag a tudomány segítségével támadja az egyházat, és el akarja pusztítani azt.
A sztori tele van csupa izgalmas jelenetekkel, akcióval, fordulatokkal... a végén pedig kiderül, hogy az egész csak egy buta fantazmagória volt, amit a kardinális maga próbált beadni a vatikáni papoknak, mert igazából ő maga, személyesen áll a szentatya meggyilkolása mögött. A "magányos gyilkos"...
Konklúzió: A dolog igazából marhaság volt, az egész csak kitaláció.
A film egyébként a CRN földalatti létesítményében, a nagy Hadron-ütköztetőnél kezdődik ... milyen érdekes, ahogyan összekapcsolják benne az angyalok-démonok egyházi világát a tudomány legújabb fejlesztéseivel... nem?

Mindenképpen egy olyan film ez, amit érdemes kritikus szemmel megnézni, és elmélkedni róla. A film gyakorlatilag egyszerre két dolgot is tesz: Egyrészt elhelyezi ezt az Illumináti nevű szervezetet, bármi is legyen az, a "mese birodalmában". Tehát azzal megyünk ki a moziból, hogy ez valami izgi misztikus dolog, természetesen csak kitaláció... Másrészt pedig a mai vatikáni papságot erősen pozitív színben tünteti fel, akik csupa jóság, Isten hű szolgái...
 


Az utóbbi évtizedben megfigyelhettük egy érdekes jelenséget, ahogy a semmiből egy-két év alatt milliárdos világsztárokká válnak bizonyos írók (mint Dan Brown, J.K.Rowling) vagy bizonyos pop-sztárok (Lady Gaga, Justin Bieber), akik berobbannak, és rögtön meghatározó alakjaivá válnak az adott műfajnak. Nem tudom feltűnt-e... de előtte ilyen azért nem volt! Egy karriert felépíteni nem is olyan rég egy élet munkája volt. Egy Michael Jackson-ból, mire legenda lett, abban egy egész élet munkája benne volt. Gyerekként kellett elkezdened, és érett felnőtt korodra - ha borzasztóan tehetséges és egyedi voltál - akkor világsztár lehettél. Ma egész más a helyzet. Ezek az emberek, akiket említettem egyik nap még sehol sincsenek a köztudatban, két évvel később pedig minden magazin címlapján ők feszítenek, még a csapból is ők folynak, a gázsijukból pedig megveszik fél Angliát.
 

Lady Gaga: "Tessék elfogadni úgy, ahogy vagyok!"    

Nos, akit érdekel hogyan lehetséges ez, hogyan lehet ma ilyen gyorsan berobbanni a köztudatba, azoknak eláruljuk a titkot.
Ezek az emberek, ezek az arcok, akik dedikálják a könyveiket, akik minden nap telt ház előtt koncerteznek, és interjúkban elmondják, mi inspirálja dalaikat, stb... ezek csak front emberek. Nem ők írják a könyvet, és nem ők írják a slágert... Mind csak arcai egy komoly team-nek, mely mögöttük szépen meghúzódik, és mely anyagilag olyan jól finanszírozott, hogy nem okoz problémát benyomni a "terméket" a köztudatba.
A Wachovski fivéreknek annyira tulajdonítható a Mátrix, mint amennyire Zuckerberg igazgatja a Facebook-ot.
Egyszerűen oda kell tenni mindegyik mellé egy arcot, tessék ő a tulajdonos...


 
Az Illumináti természetesen létezik!
Akinek van egy kis esze, az már rájött pusztán abból, hogy milyen vehemensen próbálja tagadni saját létezését. Ha nem léteze, akkor mégis ki fordítana ennyi energiát arra, hogy meggyőzzön minket, hogy nem létezik?
Mint amikor Nyuszika kiszól az oduból, hogy "Nem vagyok itthon!", Micimackó pedig nagy fejtörés előtt áll, hogy "ha nyuszika nincs otthon, akkor ki kiabálta azt, hogy nincs otthon..."

Szóval az Illumináti nagyon is létezik! És minő érdekes, pontosan a tudományt használja az egyház ellen. Pont ahogy a mesefilmben volt. Ki gondolta volna...
A tudomány neki az ő vallása! Mert a tudomány is egy vallás... csak ez kevesekben tudatosodik...
Ne mond, hogy nem így van! Inkább nézz meg egy TED előadást. Aztán hasonlítsd össze egy scientológia kurzussal, vagy más egyházi rendezvénnyel. Figyeld meg a színpadot, a megvilágítást,  az óriás kivetítőn az óriás Bill Gates-t... mind pszichológia.
Hogyan? hogy a tudomány objektív?? Egyáltalán nem vagyok tudomány-ellenes (magam is abból élek) de nézd meg hogyan kezelik ma azt, aki nem "hisz" mondjuk az ősrobbanásban... vagy a globális felmelegedésben tanaiban!
Régen úgy hívták az ilyet "eretnek".
Na igen, ma csak nem kap sehol állást... ki van közösítve.

Szóval az Illumináti küzd az egyház ellen, a tudománnyal, pont mint a filmben.
Vagyis hogy nem egészen... Néhány száz évvel ezelőtt valóban az egyház ellen küzdött. Ma már nem az egyház ellen küzd, hanem a kereszténység ellen küzd. A kettő nagyon nem ugyanaz. Ha nem tűnt volna fel, az egyházat már egy ideje bevette, méghozzá belülről.
Katolikusoktól elnézést kérek, ha ők esetleg másképp gondolják... de amikor egy főpapság a Világbankot és a toleranciát tartja a két legfontosabb dolognak a JELENLEGI helyzetben... no komment.

Az Illumináti ma már csak a kereszény GONDOLKODÁSSAL szemben küzd. Legalábbis az ellen harcol, ami még maradt belőle. Hiszen ez egy olyan gondolkodás, ami ellenállhat ennek a grandiózus globális elbiorobotosító tervnek.
Hogy hogyan lehet küzdeni a keresztény gondolkodással szemben? (lehetőleg észrevétlenül)
Hát például  kis tudatalatti üzenetekkel, reklámokkal, filmekkel stb, amik mind mind igyekeznek, amennyire lehet felülírni a gondolkodásodat.

Vigyázat, reklám következik! (klikk a képre)



Ugye egyrészt odaadja a tudást, egy okostelefon formájában a kisrácnak, Ádámnak, aki nagy örömmel elbattyog vele.
De nézd meg azt is mi van a kissrác kezében! Egy dinoszaurusz!
Nem plüssmackó... nem traktor... egy dinoszaurusz! Tábla csoki jár annak, aki megmondja miért van pont dinoszaurusz a kissrác kezében.

Na jó, adok hozzá egy kis segítséget: Steven Spielberg...

Nos, ez az Illumináti nagymester például abból csinált karriert, hogy elérte, hogyminden hároméves gyereknek már legyen otthon kis dinoszaurusza. Hogy még a Happy Meal menühöz is mindenképpen kiosszanak egyet, csak hogy a dinoszaurusz minél mélyebben legyen jelen minden egyes kisgyermek tudatában! Ha lehet, azzal aludjon el minden este!
Filmjeivel ez a magas szintű szabadkőműves egy globális dinoszaurusz lázat indított el! És hogy ez miért jó neki? Azon kívül persze, hogy degeszre keresi magát vele... De persze még sok más módon is degeszre tudta volna keresni magát... például ők nyomtatják a pénzt... Olyan nagyon nincsenek dinoszauruszokra szorulva a megélhetés érdekében.

Nos az van - és aki nem hiszi nyugodtan menjen fel egy tetszőleges "teista-ateista" vitafórumra, és nézzen ott körül -, hogy a vitákban a legfőbb érv a keresztény gondolkodással szemben mindig is a dinoszaurusz volt!
(Legalábbis az elmúlt két évtizedben biztosan. Mostantól lehet hogy a Higgs-bozon lesz, de azt még mindenképpen meg kell várjuk, míg kitalálják, hogyan lehet Higgs bozon-t adni egy Happy Meal menühöz...)

Szóval a dinoszaurusz akarva-akaratlan egy szimbólumává vált a keresztény világnézet megcáfolásának! Buta keresztények azt hiszik, Isten megteremté Ádámot és Évát, de nem tudnak elszámolni a dinoszauruszokkal! Nem igaz?
Félreértés ne essék, ezt most nem én állítom, egyszerűen csak közlöm, hogy így van benne köztudatban. Márpedig ha így van benne a köztudatban, akkor minél jobban beleírom a dinoszaurusz képét a köztudatba, annál jobban jelen lesz ez a gondolat is a köztudatban, hogy a kereszténység butaság. Egyszerű, nem?

A reklámban ott szorongatja azt a dinoszauruszt, egy percre sem engedi el. Ugye milyen jól illusztrálják vele, hogy sikeresen el lett szakítva Istentől? Aztán megajándékozza egy okostelefonnal... gyönyörű!

Tehát az Illumináti létezik, kérem. És minden erejével küzd minden tradicionális norma ellen, ami valami tartást adhatna az emberiségnek, és meggátolhatná, hogy rövid időn belül biorobottá degradáljuk magunkat.

Az Illumináti 1776-ban alakult meg formálisan. Hangsúlyozni kell, formálisan!
Ami annyit jelent, hogy ezen a néven ezen dátum óta fut.
De attól még az ideológia, ami az Illuminátusokat ma mozgatja ott volt már ennél sokkal régebben, sokkal mélyebben.
Nagyon de nagyon régen....

 

HETEDIK RÉSZ: A Kubrick csavar


Lassan most már tényleg befejezem, mert félő, elkopik az ujjam. Az olvasónak meg a figyelme is nyilván véges.
De szeretném befejezni valami pozitív gondolattal.

Érdemes végignézni a 2001 című Kubrick filmet, többször is, elejétől a végéig.
Tele van rejtett üzenetekkel, mint ahogy Kubrick többi filmje is. Mindegyik külön-külön egy aranybánya!
Érdekes, és kicsit furcsa volt a fickó: a 2001 elkészítése után például megsemmisített minden anyagot, minden felvételt (a végső mesteren kívül), ezzel gyakorlatilag biztosítva, hogy ne jöhessenek elő később filmjéből mondjuk egy újravágott változattal, ne eszközölhessenek a filmjén semmilyen változtatást.
Nyilván okkal tette. Feltételezem számított rá, ismerve a "bölcsek" stílusát, lévén ő maga is mélyen beavatott volt, hogy bármikor gondolhatnak egyet fenn, és szükség esetén átdolgozhatják a művét, igényeik szerint. Ezt ő nem szerette volna. Mert ő minden egyes képkockát okkal tett oda, ahova! De olyan szinten, hogy a dolgoknak sokszor oda-vissza olvasva jelentése van a filmjeiben, stb.
Meggyőződésem, hogy ez az ember nem csak a belső köröknek próbált üzenni, de kifelé, nekünk is.
 

(Spoiler ALERT! - Ha nem akarod hallani a sztorit, ne olvasd tovább!)


Az Űrodüsszeia egy űrhajós csapat útjáról szól, de az űrhajó természetesen csak képletes. Mint az esernyő-bárka.
Mindannyiunk útjáról van szó. Az emberiség kalandjáról. Minden csak egy metafora.
És ahogy utaznak ezek az űrhajósok - megjegyzem a legénység nagyobbik része hibernálva van a teljes út közben, tehát végigalussza az egészet (nesze neked, enyhe célzás, a szomszédodra, aki a híradóból tájékozódik)
szóval az út közben történik velük egy elég veszélyes dolog. A technológia, ami a hajón van, ez a csúcstechnológia, ez a mesterséges intelligenciával felruházott szuperszámítógép, ami mindent irányít a fedélzeten, egyszer csak meghibásodik.
Pontosabban szólva, úgy tűnik, meghibásodik, de nem olyan egyértelmű a dolog, inkább nézd meg magad a filmet, és döntsd el te, hogy szerinted meghibásodik-e, vagy pontosan azt csinálja, amire fel lett programozva...
Szóval ez a számítógép megkattan, és úgy dönt kiirtja a legénységet.

Azokat, akik alszanak, egyébként egyetlen másodpercébe kerül kinyírnia, hiszen egyszerűen lekapcsolja az életben tartó funkciókat.
Az ébren levőkkel azért ennél kicsit több dolga van. Mert ezek fel is veszik ellene a harcot, persze.
Megjegyzem nem könnyű egy szuperszámítógép ellen harcolni egy olyan környezetben, ahol minden elektronikusan vezérelt. Minden egyes dolgot a fedélzeten ugyebár HAL irányít....
Apropó "HAL" a neve a szuperszámítógépnek, és aki kicsit kísérletezős kedvében van, és mondjuk eggyel előrébb forgatja az abc-ben a betűket, az épp a legnagyobb számítástechnikai óriáscég nevét kapja, aki ma is ellát mindannyiunkat számítástechnikai alkatrészekkel... nem kezd érdekes lenni a dolog?

HAL ellen tehát nem könnyű harcolni, például mindent lát, mindent hall a fedélzeten, így nem lehet semmilyen formában szervezkedni sem ellene... ráadásul ugye minden elektronikus vezérlést kedvére felülírhat...
Végül aztán, nagy nehezen az egyik talpraesett asztronauta megtalálja azt a hátsó kiskaput, ami nem áll HAL irányítása alatt. - Ez a kapu egyébként talán az egyetlen ilyen dolog a fedélzeten, ahová nem ér el HAL elektronikája. - És amikor azt mondom "hátsó kiskaput", akkor szó szerint értve a dolgot, mert egy hátsó kis ajtóról beszélünk az űrhajó oldalán, amin keresztül asztronautánk, HAL akarata ellenére, be tud jutni a számítógép vezérlőtermébe.
Miután bejut, ott teljesen lekapcsolja HAL minden funkcióját, leszámítva a legszükségesebbeket, amik mondjuk oxigénellátáshoz, motorikához szükségesek, stb... Lekapcsolás közben HAL egyre butább hangon gyerekdalokat énekel, szimbolizálva, hogy a sok "okos" modult, hogyan kapcsolják le róla sorra, míg a végén csak a létfenntartó funkciók maradnak, mindenféle mesterséges intelligencia nélkül.

Végül is megmutatja magát a problémát, és magát a megoldást is szimbolikusan ez a zseniális rendező!

Nem tudom, ti éppen alusztok-e az úton, vagy látjátok a mai tendenciákat, amik a világban történnek?

Másnak is feltűnt, vagy csak nekem, hogy miközben a telefonok napról napra egyre okosabbak lesznek, a használóik hasonló sebességgel butulnak. Mintha lenne valami ész-megmaradás törvénye az univerzumban, hogy amennyivel okosabbak lesznek a telefonok, pontosan annyival kell butábbak legyenek az emberek. Mintha csak átraknák az eszüket egy elektronikus kütyübe.
Vagy észrevettétek, hogy a fiatalok tömege, szerte a világon, és sajnos itt nálunk is, azért rohan haza az iskolából, és hagyja ott szakkörös osztálytársait, hogy otthon felkapcsolódhasson kedvenc közösségi portáljára és azon keresztül chat-elhessen velük? Ugyanazokkal az emberekkel, akiket pár percre faképnél hagyott?!
Ez nem tréfa dolog ám, sokadik ismerőstől hallok erről a jelenségről. Mintha az a személytelen kommunikáció, amit az a weboldal biztosít "jobb" lenne, mint szemtől szemben beszélgetni a barátaiddal... amikor először hallottam, nem hittem el, mikor második forrásból hallottam, kiborsódzott tőle a hátam!

És én most nem csak azon szomorkodok, hogy kivész az életünkből az emberi kontaktus (erről még a 4 szellemben is volt szó valamelyik este, tehát erről még a TV-ben is szabad beszélni - na jó, hétköznap, éjfél után),
hanem azon, hogy beléptünk abba a korba, amikor gyakorlatilag minden kommunikációja számítógépes merevlemezeken, kereshetően van tárolva egy mai fiatalnak. Minden gondolatodról tudnak!
Ha ez téged nem zavar, akkor valószínűleg jó biorobot lesz belőled, tehát nem is kell aggódnod az új világ miatt.
Hosszú életed mondjuk nem lesz, de legalább nem fogod érezni, amikor HAL lekapcsolja az életfunkcióidat. Remélhetőleg fájdalommentesen távozol majd ebből a világból.

Olyan gyönyörűen mutatja be Kubrick ezt az egészet, ami történik, és teszi ezt 50 évvel ezelőtt, hogy megdöbbentő!
Van egy rész, amiben videofonál haza az egyik asztronauta, és arra is lusta, hogy kicsit megemelje a nyakát, inkább utasítja HAL-t, hogy kicsit állítsa feljebb a nyaktámasztót, "jó, még egy kicsit feljebb, most egy kicsit vigyél közelebb a képernyőhöz, még egy kicsit, oké".
Ez a lustaság, ahogy mindent, még a legapróbb dolgokat is előbb utóbb mindneféle technológiai kütyüre kell bíznunk. A kényelem utáni vágy, ami belevisz minket, emberiséget ebbe a helyzetbe, ahol könnyedén kiirthatnak minket...

Ez a kényelem utáni vágy lesz az, kérem, ami bele fog minket vinni abba a szituációba, hogy biorobotokká válunk, lehet hogy teljesen észrevétlenül...
Először csak kicsit okosabb a telefonom, most már ezt is tudja, azt is tudja. Jaj de jó, nem kell megtanulni kézzel írni, úgyis jobban szeretem bepötyögni a képernyőn megjelenő billentyűzeten... Hohó, felfedezték, hogy ha az agyamba teszek egy mikrochip-et, azzal tudom vezérelni a cirkófűtést! Elég ha csak rá gondolok és melegebb lesz a lakásban, hát nem űber frankó!
Hú, akkor már az agyamba ültetem a telefont is, akkor nem tudom otthagyni, satöbbi...
És egyszer csak ott állsz, és biorobot lettél. Nem csak te tudod irányítani a cirkót, hanem téged is tudnak irányítani a központból!

Jut eszembe, azt ígértem, pozitív gondolattal fogok búcsúzni...
Végül is ott van Kubrick filmjében a megoldás is, erre az egész problémára.
Kell majd néhány rátermett, ügyes ember aki megtalálja a hátsó ajtót, és nekik le kell kapcsolniuk az összes "okos" modult, és segíteniük kell a túlélőknek visszatérni az alap, létfenntartó funkciókhoz.
Kell a rossebnek a szociális háló meg a csiripelés meg az összes többi titkosszolgálati eszköz, kell a fenének az a gps-es okostelefon. Mi van, ma már eltévedni sem lehet? Kegyetlen unalmas ám úgy menni A-ból B-be, hogy minden kereszteződésben egy női robot magyarázza nekem pontosan mit csináljak, nem enged egy balkanyart bevenni magamtól, mindent számba kell hogy rágjon.

Persze, vannak hasznos számítástechnikai alkalmazások, melyek ténylegesen az emberiség javát szolgálják. Ezeket kellene megtartani. A többit meg szépen lekapcsolni, és tanulni a dologból, hogy ilyet többet soha...

Abból is gondolom, hogy Kubrick végül is a jó oldalon állt, és próbált nekünk segítgetni, mert utolsó filmjéért az életével fizetett.
A Tágra zárt szemek az Illumiáti sátánista rituáléit mutatja be, de elég közelről. Nem szőrözik ám a fickó, megmutatja, hogy hogy mennek a dolgok.
Szépségkirálynő, kokócsíkok, privát orgia... szépségkirálynő rituális feláldozása... másnapi szalagcím: "A szépségkirálynő túladagolta magát".
Na most, nem tudom emlékeztek-e még szegény első magyar szépségkirálynőre? Többet nem is mondok. Tegyétek össze a dolgokat.

És ez a változat, ami lement a moziban egy erősen vágott verzió volt!!
Feltűnt, hogy milyen szétesett volt a történet, hogy nem találtak benne össze a szálak? Néha teljesen értelmetlen volt, amit egy-egy szereplő mondott! Azért, mert rengeteg fontos jelenetet egyszerűen az utolsó pillanatban kiollóztak.
Mikor Kubrick bemutatta a filmet a Warner Brothers vezetőinek, azok mondták, hogy ejnye-ejnye, felét ki kell vágni, Kubrick nem volt hajlandó vágni, és nála volt az utolsó vágás joga, úgyhogy Kubrick-nak szépen megállt a szíve két nap múlva, és valaki más megvágta helyette a filmet.
Kikerültek belőle fontos részek, mint hogy Nicole Kidman is ott volt az orgián, és csak azért nem emlékszik rá utána, mert elmeprogramozott monarch szex-rabszolga!
Szóval ilyeneket is meg akart mutatni a rendező, de ezt már tényleg sokallották odafenn...

Viszont ennek a filmnek a végére is egy pozitív üzenetet tett!
Kidman valami olyasmit mond a film végén, hogy "Milyen rossz álom volt ez az egész. De jó, hogy végre felébredtünk!" és ezzel zárul a film.
Kubrick tudja, hogy fel fogunk ébredni. És mivel ő elég mélyére látott a dolgoknak, ez azért némileg bíztató...

 

https://pirospirula.blogspot.hu/2012/10/olimpia-para-utan-paraolimpia.html