PI Klub - Megújulás a feladatunk vagy pusztulás a sorsunk?

2013.07.09 21:14

 

Kapcsolódó link..

embers-eg.webnode.hu/news/magyar-kiralyi-hirlap-uton-a-magyarsag-teljes-felszamolasa-fele-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/cecil-rhodes-oroksege-a-round-table-halozata-a-kis-nemzetek-elleneben-uralja-a-globalis-vilagot/

http://embers-eg.webnode.hu/news/egy-cikk-a-postaimre-com-oldalrol-2009-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/a2012blogol-hu-osszeeskuves-elmeletek-helyett-az-iranyitok/

http://embers-eg.webnode.hu/news/piros-pirula-blog-politizalo-szineszek-es-szineszkedo-politikusok/

http://embers-eg.webnode.hu/news/hamvas-bela-scientia-sacra-aranykor-es-apokalipszis/

http://embers-eg.webnode.hu/news/fogott-level/

 

 

Posta Imre weboldala

 

 

"2013-ban, a számítógépek és az internet korában, amikor minden korábbinál inkább úgy érezzük, hogy az ember nem a gépek ura, hanem áldozata, vagy jobbik esetben rabszolgája, különösen időszerűnek tűnik Oswald Spengler víziója az ember és a gép viszonyáról. Ám az igazi zseninek éppen az az egyik ismérve, hogy az időszerű felismeréseken túl egyetemes érvényű, minden kornak üzenetet hordozó igazságokat is képes kimondani. Ilyen kivételes gondolkodó Spengler is. Ezért több szempontból is érdemes 1931-ben papírra vetett gondolatait újragondolni."


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Spengler — a technikát az élet taktikájának fogva fel — grandiózus ívet rajzol meg, így ábrázolva az utat, amin a technika a ragadozó állatok zsákmányszerző módszereitől az ember tudatos szerszámkészítésén és a beszéd által lehetővé vált csoportos vállalkozáson át a XX. század gépkultúrájáig eljutott. Fejlődés ez feltétlenül — de Spengler mégis mentes marad a XIX. és XX. század olyannyira divatos darwinista evolúciós elméletétől. „Nem evolúcióval jött létre az ember, hanem ugrásszerűen. Úgy jött létre, mint a villámcsapás, hirtelen” — írja. Darwin elméletét határozottan elutasítva de Vries mutációs felfogásához csatlakozik. A zseni éleslátásával és intellektuális bátorságával rá mer mutatni, hogy csak a teljesen kialakult szerv az, ami előnyös egy élő számára, a fejlődésben lévő haszontalan teher lenne. Ezzel a megállapításával, amelyet egyébként az élőlények világában egyedülálló emberi kézzel kapcsolatban tesz, teljes mértékben megingatja a „természetes kiválogatódás” szinte dogmaként kezelt alapját. Az ember állati származása ellen azzal is érvel — teljes joggal —, hogy „az ember lelkileg nem rokona a majomnak, hiszen a majommal ellentétben — ragadozó.”

A marxista népbutításon nevelkedett generáció különösen értékelni tudja a spengleri megállapítást: „A technika nem érthető meg a szerszám fogalmából, kizárólag a szerszám oldaláról. A technika célja ugyanis nem a gépek gyártása, hanem azok felhasználása.” Revelációt jelent ez a felismerés azok számára, akik negyven éven át lépten-nyomon azt hallották a pártszemináriumokon, sőt az egyetemek előadótermeiben is, hogy a termelőeszközök fejlettségi foka az egyedüli meghatározója az emberi történelemnek.

A materialista (sőt mindennemű) determinizmussal szembefordulva világosan kimondja, hogy az emberi élet technikája kezdettől fogva magasabb rendű az állat technikájánál, és ezt a magasabbrendűséget az adja, hogy míg az állati technika (a túlélés taktikája) „nem tanulékony, fejlődésre képtelen, ösztönös, kizárólag konkrét és személytelen”, az emberi élet technikája „felszabadul a faj kényszere alól”: az embernek szabad akarata van, és ennek következtében szabadon dönti el, hogy milyen eszközöket használ, illetve eszközeit hogyan használja céljai elérése érdekében. Az ember és az állat között tehát nem fokozati, hanem lényeges különbség van. Ezt az igazságot bátorság volt kimondani egy olyan korban, amikor ezt a lényeges különbséget három irányból is elmosni igyekeztek: a darwinisták az ember állatvilágból való származtatásával, a marxisták az ember pusztán gazdasági lénnyé való redukálásával, Freud és követői pedig azzal, hogy minden emberi tett motívumát a szexuális késztetésre (libidóra) igyekeztek visszavezetni.

Spengler — a marxistáktól eltérően — az állam kialakulását nem a magántulajdon védelmére, hanem arra a tényre vezeti vissza, hogy a beszéd által lehetővé vált csoportos vállalkozásban szükségszerűen kettévált a vezetés és a végrehajtás, az elgondolás és a kivitelezés, és ezáltal természetes képződményként kialakult az emberi társadalom hierarchikus szerkezete. Az ezzel együtt járó organizáció az egyes emberek szabadságát korlátozta, és végső soron ez tette szükségessé az állam kialakulását. Spenglernek ez a szemlélete nemcsak a marxizmussal ellentétes, hanem az anarchizmus minden formájának is elutasítását jelenti.

A társadalom hierarchikus rendjébe való betagozódás igen sok ember esetében az egyéniség elfojtásával, vagy legalábbis háttérbe szorulásával jár, ami azután a tömegember kialakulásához vezet, és helyes megállapítás, hogy az egyéniség eszméje „fellebbezés a tömegember ellen”.

Mind bolsevista, mind liberális körökben állandó fordulat „sötét középkorról” beszélni. E „panel” sulykolásának ellentmond többek között az a Spengler által is hangoztatott tény, hogy a középkor számos szerzetese — közöttük is kiemelkedően Albertus Magnus és Rogerius Bacon (XIII—XIV. század!) — sokat fáradozott azért, hogy a természet erőit az ember szolgálatába kényszerítsék. A technika csupán a racionalizmus korszakának beköszöntésével polgáriasodott el.

Nagyon fontos megállapítás, hogy a gépkultúrát eredményező technikai beállítottság és a görög filozófusok lelkisége között az alapvető különbség abban áll, hogy utóbbiak a dolgok lényegét, mivoltát, természetét, vagyis az igazságot akarták megismerni, a technika embereit viszont nem a dolgok mivolta, hanem a gyakorlati felhasználhatóságuk, alkalmazhatóságuk érdekelte. Azt mondhatjuk, hogy figyelmük nem az igazságra, hanem a hasznos jóra (bonum utile) összpontosult. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy a természettudományos felfedezések világnézet megalapozására alkalmatlanok, hiszen eredetileg sem erre irányultak, minthogy a világnézet szempontjából döntő fontosságú objektív igazság kérdését tudatosan „zárójelbe tették”.

Mindazonáltal az ember szellemi természetéből eredő vágy a végtelen meghódítására — ez volt a gyökere, mozgatóereje a feltalálásoknak, ahogy erre Spengler ismételten rámutat. Találó metaforájával a feltalálókat a „szellem vikingjeinek” nevezi. A gépek szerkesztésére való törekvés legmélyén a természeten uralkodni akaró hatalomvágy rejlik, amit talán leglátványosabban a „perpetuum mobile”, az örökmozgó konstruálásával kapcsolatos (természetesen sikertelen) próbálkozás mutat. Joggal írja: „A találmány nem a hasznossági, hanem a hódító, ragadozó ösztön műve.”

Kétségtelen igazság, hogy a gépkultúra XVIII. század utáni fejlődése jelentősen növelte a társadalmon belül a vezetők és vezetettek közötti feszültséget, mert utóbbiak — mint egy komplex fejlődési folyamat kis csavarjai — nem ismerik munkájuk célját, és ezért nincs és nem is lehet abban az élményben részük, mint a termelési folyamat egészét átlátó irányítóknak. Ez a vezetettek oldaláról nagyfokú lelki ürességet eredményez.

Az ember és a gép viszonyában negatívum a technika bűnös célokra való felhasználásán kívül az, hogy a technikai fejlődésbe vetett hit könnyen egyfajta materialista „vallásos hitté” válik: sok modern ember úgy tekint a számítógépek és az internet korára, mint a messiási korszak elérkezésére; olyan hatásokat, olyan eredményeket vár ezektől a technikai eszközöktől, amiket ezek önmagukban semmiképpen nem tudnak produkálni. — A technikai eszközök bűnös felhasználásával Spengler e művében nem foglalkozik (az ezzel kapcsolatos legnagyobb bűnöket: Drezda, Hirosima, Nagaszaki elpusztítását e könyv megírása után másfél évtizeddel vitték végbe), de a gépek istenítésének veszélyét erőteljesen hangoztatja, és fájdalmasan, elítélőleg állapítja meg, hogy az ember, „a világ ura a gép rabszolgája lett”.

A gépkultúra hanyatlásának — szerinte — hármas oka van:

a) A fausti gondolkodás betelt, megcsömörlött a technikától. Ezért az igazán alkotó elmék menekülnek a technika világából, és az okkultizmus, spiritizmus vizeire eveznek. Ez a technikával foglalkozók körében kontraszelekciót eredményez.

b) A társadalomban az alsóbb rétegek, a kivitelezés munkáját végzők lázadoznak a vezetők ellen. Ez nyilvánult meg — legalábbis Spengler korában — ismétlődő sztrájkok formájában.

c) A technikát elárulta a fehér ember, amikor technikai tudását nem rejtette el, hanem egyetemen oktatta a színes hallgatók számára is, és a színes (különösen a japán) hallgatók nagyon jó tanítványnak bizonyultak. Ezzel a fehér ember technikai privilégiuma megszűnt.

Miközben Spengler eredeti gondolatait és számos értékes meglátását 2013-ban is hasznos szem előtt tartanunk, rá kell mutatnunk néhány tévedésére is:

1) Tévesen látja azt, hogy a technika természetellenes tevékenységet folytat akkor, amikor a természeti erőket a maga számára akarja hasznosítani. Szemléletében az ember és a természet két, egymással rivalizáló erőtényező, és az ember tragédiája, hogy a természettel szembefordulva egy eleve reménytelen küzdelembe kezd, hiszen a természet az erősebb. Ezzel szemben, ha nem tévesztjük szem elől, hogy mind az ember, mind a természet Isten teremtménye, és Isten kifejezetten megparancsolta az embernek a föld meghódítását (ami csakis a technika segítségével lehetséges), akkor nyilvánvaló, hogy a technika nem természetellenes tevékenység, hanem olyan cselekvés, ami az ember számára magasabbrendűségéből következőleg természetes jog és egyszersmind kötelező. (Az isteni parancs az Ószövetség első lapján, a Ter 1,28-ban olvasható: „Sokasodjatok és szaporodjatok, töltsétek be a földet és hajtsátok uralmatok alá…”) Ezt a kötelességét azonban az ember csak akkor teljesíti megfelelően, ha a „föld meghódítását”, vagyis a technikai tevékenységét az általános erkölcs szabályai szerint, vagyis nem embertársai kárára folytatja, és a technikai haladást nem isteníti, nem abszolutizálja, nem vár tőle olyan értékeket, amiket az megadni képtelen. Az ember tragédiáját tehát nem az a törekvés okozza, hogy fel akarja használni a természet erőit, hanem az, hogy „a világ ura a gép rabszolgája lett”.

2) Tévesen gondolja, hogy az igazság teljesen szubjektív kategória lenne. Igazságról akkor beszélünk, ha értelmünk olyannak ismer meg valamit, amilyen az a lény objektív (tehát tudatunktól független) valóságában. Röviden: az igazság értelmünk megegyezése a reális dologgal. Spengler azonban szemmel láthatóan a bölcseleti idealizmus hegeliánus irányát követi, ezért tekinti szubjektív kategóriának az igazságot. Az általa is említett görög filozófusok (valamint a keresztény skolasztikus filozófusok, illetve teológusok) valamennyien az objektív igazság megismerésére törekedtek.

3) Felcseréli az okot és az okozatot, amikor azt állítja, hogy „a fajból kiemelkedő tett alakította ki a lelket” az emberben. A valóság éppen fordított: azért volt képes az ember „a fajból kiemelkedő tettre”, mert volt benne a térhez és időhöz kötött testtől különböző szellemi lélek is. Ez tette lényegesen különbözővé az állatoktól.

4) Spengler is felismeri, hogy az embernek szabad akarata van. E helyes felismerésnek viszont ellentmond az az állítása, hogy az ember képtelen a géptechnika sorsán változtatni, nem képes megakadályozni a géptechnika korának letűnését, elmúlását és vele együtt a Nyugat alkonyát. Azt kell mondanunk, hogy helyesen diagnosztizálja az ember és a gép viszonyának negatívumait, helyes kórképet vázol a nyugati civilizáció betegségéről, de téved abban, hogy determinisztikus módon szükségszerűnek látja a nyugati technikai civilizáció bukását, és az ember egyedüli lehetőségét abban látja, hogy a pompeji katonához hasonlóan, minden remény ellenére hősiesen kitartson a rendeltetése mellett, és becsületesen haljon meg. Ám ez a fatalizmus indokolatlan. A baj ugyanis alapvetően nem a technikával, hanem annak helytelen felhasználásával van. Ha az ember szabad akaratával áttér a mai anarchikus, liberális termelési rendről a helyes észnek (és vele együtt az örök erkölcsi törvényeknek) megfelelő racionális termelési rendre, akkor a gép nem az európai civilizáció megölője, hanem az ember segítője lesz az Istentől rendelt, ma is kötelező feladatának, a természet meghódításának megvalósításában. Ezért hisszük, hogy nem a pesszimizmus, hanem az optimizmus indokolt: nem a pusztulás a sorsunk, hanem a megújulás a feladatunk!

 

Az eredeti cikk megjelent:
Pannon Front
VII. évfolyam, 5. (35.) szám, 35-37. old.
2001. okt. 1.

valamint ezzel egyidőben:

Oswald Spengler: Ember és gép c. munkájának utószavaként, 2001.

 

 

http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/articles.php?article_id=243

 

 

Téma: PI Klub - Megújulás a feladatunk vagy pusztulás a sorsunk?

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása