Sárközy javasolja a Gondolat-bűn bevezetését

2012.06.07 08:42

 

A francia elnök egy gyökeresen új törvényjavaslattal állt elő Csütörtökön, melynek értelmében börtönbe lehetne zárni azokat, akik szélsőséges oldalakat látogatnak a neten - ez csak egyike annak az új szabályozási csomagnak, mely a lövöldözés sorozat alkonyán született meg.



(Nem szokásom idézni a 100% Rothschild tulajdonú Associated Press-t,
de most az egyszer kivételt teszek. - szerk.)

A javasolt új törvények, melyeket Nicolas Sarkozy hozott nyilvánosságra nem sokkal a fanatikus iszlamista halála után, akit a brutális kivégzés jellegű gyilkosságsorozat kapcsán kőröztek, aggasztja az újságírókat és a jogi szakértőket, akik azt mondják, ezzel a szólás szabadsága is veszélybe kerülhet.

Sarkozy azzal érvelt, hogy eljött az ideje, hogy akik szélsőséges weboldalakat látogatnak, ugyanolyan súlyú büntetésben részesüljenek, mint akik gyermek pornográfiát töltenek le.

 "Mindenki, aki rendszeresen látogat olyan internet oldalakat, melyek terrort, gyűlöletet vagy erőszakot promótálnak, börtönbüntetésre számíthat," mondotta kelet-franciaországi kampány körútján Strasbourg-ban. "Ha a pedofíliát büntethetjük, akkor azokat is büntethetjük, akik terroristának készülnek, és azokat is, akik ezeket az elemeket támogatják."

Hogy hogyan lehet mindezt kivitelezni, az nem tiszta. Mikor rákérdeztek, Sarkozy szóvivője továbbította a kérdést az Igazságügyi Minisztérium felé, ahol egyelőre még nem adtak rá választ.

Az újságírók és a jogászok erős agodalmukat fejezék ki.

"Bűncselekményként értékelni egy weboldal meglátogatását - pusztán azt, hogy valaki meglátogatja az oldalt - ez aránytalanul erősnek tűnik," mondta Lucie Morillon, aki a Reporters Without Borders újságíró szövetség vezetője.

 "Ami különösen aggaszt minket, az az, hogy hogyan fogják megállapítani, hogy ki látogatja az adott oldalt. Ezt a bejelentést úgy kell értenünk, hogy akkor most egy átfogó internet forgalom megfigyelő rendszert telepítenek fel Franciaországban?"

Christophe Bigot, média jogász szintén kétségeit fejezte ki, mondva, bármilyen ilyen törvény - ha beiktatásra kerül - súlyos csorbulását eredményezi egy olyan ország demokratikus inézményének, mely magát eddig az emberi jogok fontos bástyájaként tartotta számon.

"Nem látom, hogyan feltétlezhető valakiről, aki rákapcsolódik (egy szélsőges weboldalra), hogy nem csak hogy osztja az ott olvasható véleményeket, de még cselekedni is fog később azok tükrében," mondta Bigot "Nagyon veszélyes vizeken evezünk, az emberi szabadság szempontjából ez hatalmas visszalépés lenne."

 Bigot azt mondta, nem tiszta számára, hogy Sarkozy mindezt mennyire gondolta komolyan. Az elnök alig egy hónapra van a választásoktól, ahol szoros eredmény várható, és a francia szélsőjobboldal erősen szorongatja, úgyhogy keménynek kell tűnnie.

 A szoros elnökválasztási verseny még jobban kiéleződött a lövöldözés sorozat után, amellyel Mohamed Merah-t, a 23 éves algériai származású francia állampolgárt vádolták meg, aki állítólag megölt három francia ejtőernyőst, három zsidó kisiskolást és egy rabbit, majd meghalt egy heves összecsapásban a Touluse városi rendőrséggel szemben nem sokkal korábban, csütörökön.

(Biztosra mentek, hogy ne lehessen kihallgatni. Húsz golyót kapott. - szerk.)

Merah állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy a terror cselekményeinek célja, "Franciaország térdre kényszerítése", és egy közvélemény kutatási eredmény azt mutatja, hogy Sarkozy politikai tőkét kovácsolhat abból, ha keményen lép fel a szélsőségekkel szemben.

 Morillon azt mondta, megérti az érzelmi oldalát, hogy egy határozott fellépés az online radikalizmussal szemben hasznos lehet egy ilyen attrocitás után.

De azt is mondta, "vigyázni kell, nehogy rossz célpontokat támadjanak vele".

"Ismét az internet a hibás, mintha az lenne minden gonoszság forrása."


forrás: Businessweek/AP

* * *

Kedves olvasó,
Ön gondolkodott már rajta, hogy ön vajon terrosrista-e?
Lehet, hogy ugyan még nem követett el terrorcselekményt, ugyanakkor az interenes history-ja alapján ön hajlamos lehet rá, és lehet, hogy a dolog csak idő kérdése!

 

https://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/1497-sarkoezy-javasolja-a-gondolat-bn-bevezeteset

 

 

Téma: Sárközy javasolja a Gondolat-bűn bevezetését

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása