Szellemtani mesék 3

2014.03.07 11:25

 

Előzmény..

Szellemtani mesék 2

Szellemtani mesék

http://embers-eg.webnode.hu/news/szellemtanos-tortenet/

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/news/azur-elefant-aki-bizik-nem-teved-el-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/szivadekok-v-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/a-berill/

http://embers-eg.webnode.hu/news/temakorok-bolcs-tortenetek/

 

 

Paulo Coelho: 11 perc
(részlet)

Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.
De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni?És megijedt.
Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.

És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem."
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: „Neked aztán mindened tnegvan." De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá.

„Miért jöttél?" - kérdezte a halált.

„Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" -felelte a halál. „Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."

 

 

CSUANG CE: A BÁTORSÁGRÓL

(XVII. 8.) Mikor Kung Ce egyszer Kuang államba utazott, a vidék népe fenyegetően, sűrű sorokban körülzárta ót.
S ő mégsem szűnt meg lantját pengetni és énekelni hozzá.

Ce Lu hozzálépett, s így szólt:
„Hogy lehet az, Mester, hogy ily vidám vagy?”
„Gyere ide - felelt Kung Ce -, megmondom neked.
Hosszú ideig azon igyekeztem, hogy elkerüljem a kudarcot: hogy ez mégsem sikerült, azt mutatja, hogy ez sorsszerű.
Hosszú ideig csak arra törekedtem, hogy érvényesüljek: hogy ez nem sikerült, abban a kor a hibás.
Yao és Sun alatt senkit a világon ilyen balsiker nem ért, pedig nem kell azt hinni, hogy akkor mindenki bölcs volt.
Cie és Csu zsarnoksága alatt senki a világon nem tudott érvényesülni, holott nem kell azt gondolni, hogy senki ne lett volna bölcs.
Ez mind kizárólag a kor jellegétől függ.


Aki a vízen dolgozik és nem fél a krokodiloktól és sárkányoktól, abban megvan a halász bátorsága; aki előtt éles pengék villognak s a halálra épp olyan otthonosan tekint, mint az életre, abban megvan a harcos bátorsága.

Aki fölismeri, hogy a sikert és a kudarcot a kor határozza meg s így a legnagyobb szorongattatásban sem veszti kedvét, abban a bölcs ember bátorsága van meg.
Várj csak, barátom, s meglátod, hogy a sors mit határozott felőlem.”


Rövid idő múltán á fegyveres emberek vezére hozzálépett, engedelmét kérte, így szólt:
„összetévesztettünk Yang Hu-val és ezért zártunk körül. Most látjuk, hogy tévedtünk.”

E szavakkal bocsánatot kért és visszavonult.

 

 

A bárány

A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon félt, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni.

Elmesélte bánatát a Teremtőnek.

- Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj? - kérdezte jóságosan a Teremtő.
- Igen, jó lenne - volt a válasz.
- Megfelelne egy pár erős agyar?
- Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.
- Akkor két hegyes szarv, talán?
- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.
- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget marjál az ellenfél testébe?
- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.
- Talán akkor két erős pata?
- Az sem kell, mert lónak néznének.
- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?
- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, amilyen vagyok.


Elfelejtettük, hogy bizonyos fokig olyanok vagyunk, mint a védtelen állatok, éles fogak vagy karom nélkül, minden támadásnak kiszolgáltatva.

Nem a ravaszság ment meg, hanem az áldozat: A képesség, hogy másokat szeressünk vagy helyet engedjünk mások szeretetének.


Nem a mi keménységünk ad az éjszakának langyos meleget, hanem mások óhaja, hogy fel tudjanak melegedni. Az ember igazi ereje a gyengédsége.

ismeretlen szerző

 

 

A drágakő


Tiszta téli idő volt, amikor Klári és Piroska megpillantották a drágakövet. A játékon egy kicsit összevesztek, ami testvéreknél nem megy nagy eseményszámba, és Piroska az ablakhoz ment duzzogni. Akkor vonta magára tekintetét a drágakő. Valami pirosat látott a kerítés kőpárkányán csillogni. Lépett egyet hátrafelé, akkor meg már zöld színben ragyogott. Ha közeledett az ablakhoz, aranyossárga lett. Mi lehet az? Szólni kellene Klárinak, de összevesztek. És Klári kezdte. Mégis jó lenne szólni. Még tétovázott, amikor kis húga megelőzte.

- Piroskám, bocsáss meg és legyünk jó testvérek.

Piroska csodálkozva pillantott rá. Ez Klári lenne, aki máskor órák hosszat áll a sarokban, mire valahogy odáig jut, hogy bocsánatot kérjen? Akkor mégiscsak tett valamit, hogy itt volt keresztanyja az ünnepekben és énekekre, bibliai történetekre tanította őket.

- Felejtsük el az egészet, Klárikám. Már éppen én akartam szólni neked. Nézd csak, mi van ott?>>
- Ó, - csapta össze a kezét Klárika – Gyémánt lehet!
- Gyémánt vagy másmilyen drágakő. De hogy került oda?
- Szarka ejtette le.
- Elvesztette valaki.
- Vagy nekünk szánta.
- Nézd, innét piros, innét meg zöld!
- És innét olyan, mint az arany.
- Fussunk és hozzuk be gyorsan!

A két leányka gyorsan kiskabátot kapott magára és kiszaladt. De mire odaértek, hiába keresték a drágakövet. Lehetetlen, az alatt nem vihette el senki, még a szarka se. Az utca néptelen volt, a fákon verebek csiripeltek. És a drágakő mégis eltűnt. Kétszer is végigkutatták a kőpárkányt.

- Ó, megvan! – kiáltott fel Piroska.
- Megvan? Mutasd!
De Piroska kezében csak egy kis sáros üvegdarab volt.
- Ez az.

- Ez? – csodálkozott Klárika – Ez ragyogott volna úgy, mint a gyémánt? Ez a csúnya üvegdarab?
- Visszatükrözte a napsugarakat – magyarázta Piroska – és elhitette velünk, hogy drágakő.

Csalódottan mentek vissza a szobába, s a beszélgetésük újra meg újra visszatért a kis üvegdarabhoz.
Klárika egyszer csak felugrott és ujjongni kezdett.

- Tudom, tudom, erről beszélt Keresztanya. Hogy az Úr Jézus szeretetét, jóságát tükrözzük vissza, mint a harmatcsepp a napot. Én csak olyan csúnya, sáros kis üvegdarab vagyok, mégis tükrözhetem az Úr Jézus arcát.
Piroska nem tudta igazán megérteni kis húga örömét, mert az ő szíve nem tárult még ki a Megváltó előtt, de azért vele énekelte:

„Jézus szól, világíts szép ékesen!”

Klári pedig jobban örült a kis üvegdarab csendes prédikációjának, mintha igazából drágakő lett volna.

 

 

Báthori Endre mondája

Több mint 400 éve annak, hogy Báthori Endrét, a menekülő fejedelmet Csíkszentdomokos határában a székelyek meggyilkolták. Uralkodásának rövid időszaka és halála egy olyan pozitív hős történetének mondható, aki egy tragikus történelmi helyzetbe csöppenve, minden jószándéka ellenére elbukik, és saját népe öli meg. Báthori megölésének mondáját a XVII. századtól napjainkig az újabb és újabb nemzedékek szinte változatlan formában őrizték meg. Egyes források szerint az 1566-ban született Báthori Endrét a történelmi véletlen juttatta az erdélyi székbe. Nagybátja, Báthori István bíztatására, Lengyelországban az egyházi pályát választotta, ahol fényes karriert futott be, ezért a Szentatya bíborossá nevezte ki. Ideje nagyobb részét Erdélyben töltötte, ahol unokatestvére Báthori Zsigmond ült a trónon. Amikor Zsigmond lemondott a fejedelemségről, Báthori Endre lett Erdély fejedelme. Ekkor a székely nép úgy gondolta, hogy ha újból Báthori nevezetű lesz a fejedelem, megismétlődik a rabszolgaság.

Havasalföldön volt egy Mihály Vajda nevű román vezető, s az azt mondta, hogy aki elfogja Báthori Endrét, azt örökre boldoggá teszi. Ő szegény néhány társával elindult ide a Csíki hegyekbe, hogy elmeneküljön. Van ott egy hegy, úgy hívják, hogy Írottkő. Ott még a lovának a patkója is fordítva volt felütve, a kőre rá lépett, s a nyoma meglátszott. Akkor elkerült ide Pásztorbükkibe, ahol most van a kereszt. Mivel nagyon éhes volt, ezt mondta az embereinek:

- Együk meg az Úrvacsorát!- mert ő most úgy érezte, hogy meg fog halni.

Volt ott egy kút, s abból a kútból ivott utoljára. Egy nagy nyírfa alatt van az a kút, ma is úgy hívják, hogy Papkútja. Mai napig is a kút arról híres, hogy a környékén örökösen zöld marad a fű, soha nem sárgul el, és soha nem fagy be a kút. Látott ott egy esztenát, a lovát megkötötte egy nyírfa alá és ő bement. Egy pásztorleány volt ott, és ezt mondta neki:

- Engedd meg, hogy pihenjek meg egy kicsit! Ha jön valaki, ébressz fel!

A lány megígérte, hogy felkelti, ha jön az ellenség. Ő letette fejét a pásztorlány ölébe és elaludt. Mikor jött az ellenség a lova kapált, nyeringezett, érezte a veszélyt. Az ellenség észrevette a lovat, és erről megtudták, hogy itt rejtőzik a fejedelem.

Odamentek az esztenához, és ezt mondták a leánynak:

- Ha szólsz a fejedelemnek, te is meghalsz!
Ezért nem keltette föl. Meglátták kisujján a rubinkővel ékes gyűrűt, le akarták húzni ujjáról, de nem tudták, ezért levágták az ujját. Erre felébredt és könyörgött életéért:
- Hagyd meg az életem, mert 7 évig nem kell se szántsanak, se vessenek Szentdomokos határában, minden megterem. Hogyha nem, akkor 7 évig csengőkórónál egyéb nem fog teremni!

Az ellenség nem kegyelmezett és fejét akarták venni rozsdalepte élű karddal, de ő odanyújtotta kardját és így szólt:
- Tessék! Itt van ez, ne a te életlen fegyvereddel gyötörj méltatlanul halálra!

Ezt mondván, kibontotta ruháját, és előlről kínálta oda a nyakát, nehogy azt mondják róla, hogy holmi hitvány gyávák módjára hátulról hagyta magát lefejeztetni.

Egy szentdomokosi Nagy Kristály András nevű ember, a fejét vette. Mikor bevitték Mihály Vajdának, és letették az asztalára, dicső fény vette körül a szentnek fejét. Ijedtében ezt mondta:
- Jaj, eltakarítsátok, mit tettetek!? Hát én csak azt mondtam, hogy hozzátok ide élve, hogy én beszéljek vele nem azt, hogy a fejét vegyétek! Aki fejét vette, annak attól kezdve se éjjele, se nappala nem volt. Az étel tűzzé vált szájában, a víz lánggá. Nyomorultan pusztult el.

Beteljesedett a fejedelem átka, s a faluban nagy lett a szegénység. 7 évig csak csengőkóró termett, hiába vetettek búzát, nem teremett meg.

Ott, ahol megölték, 7 évig jött a vér a földből. Oda is temették el, nyírfából tettek keresztet, a nyírfa megélt, s egy nagy fa lett belőle.

Egy napon papot helyeztek a faluba, s ő jelentette a Szentatyának, hogy itt milyen csoda van Báthori halála miatt: a nyulak szaladgálnak, s nem lehet őket meglőni, hogy folyik a vér a földből, s a nyírfaágból tett keresztfája csak nő.

A pápa 100 napi feketeböjtöt rendelt el, hogy a nép azt tartsa meg bűnei vezekléséért. Akkor a pap elment arra a helyre és azt felszentelte, hogy itt minden évben legyen búcsú. Ő ott misét tartott Báthoriért, s a nyulak is eltűntek, a vér sem jött a földből és a keresztfa sem nőtt tovább.

Azóta minden évben megtartják e gyászos helyszínen Báthori emlékére a búcsút.

 

Téma: Szellemtani mesék 3

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása