Szkítiától Maghrebig - Médek királya

2014.01.04 00:19

 

Kapcsolódó link..

http://embers-eg.webnode.hu/news/szkitiatol-maghrebig-isten-ostora-es-a-tetrarkhak-i-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/szkitiatol-maghrebig-nagy-konstantin-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/toth-gyula-szkitiatol-maghrebig-2-elhangzott-debrecenben-a-hajdu-bihari-magyarok-szovetsege-szervezese-altal-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/szkitiatol-magrebig-feherlofia/

embers-eg.webnode.hu/news/szkitiatol-magrebig-angolok-es-saxonok-es-az-arthur-kiraly/

http://embers-eg.webnode.hu/news/szkitiatol-maghrebig-isten-ostora-es-a-tetrarkhak-ii-/

http://embers-eg.webnode.hu/news/szantai-lajos-attila-kiraly-a-kepes-kronikaban/

http://embers-eg.webnode.hu/news/a2038-avagy-a-magyar-tortenelem-eltitkolt-lapjai-2/

http://embers-eg.webnode.hu/products/toth-gyula/

 

 

A Képes Krónikában Attila jellemzésénél megtaláljuk pontos királyi titulusát is, mely így hangzott:

Attila, Isten kegyelméből Bendegúz fia, a nagy Magor unokája, ki Engadiban nevelkedett, a hunok, médek, gótok, dánok királya, a földkerekség ijedelme, Isten ostora.


E fenti idézetben a krónikás felsorolja mindazokat a népeket, melyek fölött Attila királyi uralmat gyakorolt. A hunok mellett említést nyernek többek között a médek is. De mit keres a felsorolásban az ókori méd nép?

A médek birodalmának csillaga már a Krisztus előtti első évezred derekán leáldozott, amikor is átadta a helyét a perzsák birodalmának! Vajon nem anakronizmus médeket emlegetni Attila korában? A médekkel kapcsolatban Bihari Gábor „A népek országútján” c. könyvében a következőket írja:

 

A médek országa egykor a Kaszpi-tenger déli partvidékén feküdt, nagyjából a mai Irán északi részén. Lovasnomád életmódjuk erősen hasonlított a szkítákéhoz. A ránk maradt ábrázolások szerint megjelenésük, öltözködésük is igen hasonló volt a szkítákéhoz, íjaik pedig tökéletesen azonosak a jellegzetes szkíta íjjal. Korábban már láttuk, hogy a médek egykor fontos szerepet – ellenséges szerepet – játszottak a szkíták életében. Az asszíroknak ellenálló Médiát a szkíta-asszír szövetséges hadak győzték le, majd a médek becstelen cselvetése űzte ki a szkítákat a Közel-Keletről. Hamarosan azonban a perzsák átvették tőlük a stafétabotot, és birodalmuk bukása valószínűleg a Médiától északra fekvő szkíta területekre is sodort méd néptöredékeket. A nomád népek körében általános jelenség, hogy a legyőzött népek egy része csatlakozik a győztesekhez, s ezek a csatlakozott népek különálló törzset alkotnak a hódítók között. Ha tehát a szkíta-méd harcok után a legyőzött médek egy része csatlakozott a szkítákhoz – ami könnyen lehetséges – akkor azok valószínűleg egy különálló ’szkíta’ törzs formájában éltek tovább a szkíták között. Médiát a szkíták i.e. 650 körül szállták meg, a perzsák pedig i.e. 550-ben olvasztották végleg birodalmukba ezt a területet. A médek e két időpont között csatlakozhattak a szkítákhoz.

 

Ezek a Bihari Gábor által emlegetett szkítákhoz csatlakozó méd törzsek tehát Attila idejében már a sztyeppén éltek és maguk is a nagy hun törzsszövetséghez tartoztak. A magyarok első és második bejövetelekor a hunokkal együtt méd törzsek is érkeztek a Kárpát-medencébe, az ő emléküket idézi Mád, Madocsa, Máda, Nagymad és Nyírmada települések neve, valamint a sok erdélyi és dunántúli medgyes és meggyes település is. Érthető tehát, hogy a krónika miért említi őket Attila népei között! Ugyanakkor a médek évezredeken átívelő túlélése és váratlan felbukkanása a népvándorlások korában kitűnő példája annak, hogy mennyire helytelen az a hivatalos tudományosság által sulykolt kép, amely szerint olyan erős és ősi nemzetek, mint a hun, teljességgel felmorzsolódtak volna a magyarok ideérkezéséig eltelt rövid időszak alatt.  Az élet törvényszerűségeinek mond ellent minden olyan elmélet, amely szerint világhódító nemzetek szívódhattak fel nyom nélkül száz – kétszáz esztendő alatt, hogy a Kárpát-medence teljesen kiürüljön, mire Árpád magyarjai ideérnek. A médek tehát a szkíta törzsek közé betagozódva éltek tovább. A két nép egymásra gyakorolt hatására jellemző, hogy a szkíták még a médek viseletét is átvették. Kézai Simon Attila jellemzésekor a következőt írja:

 

A viselet módjában és alakjában mind maga mind nemzete a médok módját tartja vala.

 

A médek egyébként nem csak a Kárpát-medence területén telepedtek meg, hanem az attól északabbra fekvő vidékeken is. Igen jelentős szerepet játszottak a lengyel nép etnogenezisében. Érdekes megfigyelni, hogy a lengyel történelemkutatás hasonló problémával küzd, mint a magyar! Míg nálunk a szkíta-hun azonosság tudata küzd a ránk erőszakolt finnugor elmélettel, addig a lengyeleknél a szarmata származás emléke harcol a kizárólagos szláv eredet tézisével. Tudnunk kell, hogy médeket csak a görögök nevezték médnek, eredeti önelnevezésük így hangzott: mada! A dél-kaukázusi térségből, vagyis az egykori Pártus birodalom területéről észak felé törő eftalita hunok méd törzseket is magukkal sodorhattak, akik átvéve az eftaliták „szári” jelzőjét a sztyeppén már a szári-mada, vagyis a szarmata nevet viselték. Ezek a szkíta törzsek közé betagozódó és Attilával együtt nyugatra törő szarmaták uralmuk alá hajtották és állammá szervezték a mai Lengyelország területén élő szláv népeket. E két entitás keveredéséből született meg az, amit ma lengyelnek nevezünk. Berényi Zsuzsanna Ágnes „Miskolc és környéke szabadkőművesi páholyneveinek vizsgálata” c. írásában a lengyelek „szarmatizmusának” kérdésére is kitér:

 

Mint a lengyel lexikonból megtudhatjuk, két lengyel történész, bizonyos MIECHOWITA és M. BIELSKI egyes római források szorgos kutatása során kiderítette, hogy Kr. u. az első században a szarmaták egy csoportja a Fekete-tengertől északra vonult, a mai Lengyelország vidékére, és a lengyel középnemesek nagyszámú, hazafias csoportja őket tekintette őseinek. A XVIII. századtól ez a „szarmatizmus” szabad életben, hatalomvágyban, idegengyűlöletben nyert kifejezést. Még az öltözéküket is ehhez igazították. Az idézett lengyel lexikon elítéli a „szarmatizmust”, mert véleménye szerint ez vezetett az anarchiához, majd Lengyelország felosztásához. Mindenesetre a XVIII. században a lengyel középnemesek eszménye a szarmata ős volt.

 

D. Molnár István „A lengyel irodalom története a kezdetektől a XIX. század végéig” c. írásában a következőképp definiálja a lengyelek szarmatizmusát:

 

A szarmatizmus ideológia és életstílus. Az ó- és középkorban a Volga és a Visztula között élő nomád szarmatákat tekintette őseinek a lengyel, magának dicső múltat, mítoszt kreáló közép- és kisnemesség. (Nálunk hasonló volt a hun örökség.) A szarmatizmus a nemesek magasabbrendűségét, uralkodási jogát és kulturális különállását hirdeti, a nemesi múltat és demokráciát idealizálja.

 

Niederhauser Emil a „Prológus a magyarországi nemzetiségi kérdéshez: a nemzeti mozzanat genealógiája” c. írásában így ír:

 

A lengyel-litván állam (...) számára a nemesség és a jobbágyság kettőssége volt a fontos, ezért vált ideológiájává a szarmatizmus, vagyis az az elképzelés, hogy a nemesség a szarmatáktól származik, akik mégiscsak derék lovasnomádok voltak.

 

A nemesség és a jobbágyság kettősségének említése is világossá teszi, hogy nem a teljes lengyel nemzet körében élt a szarmata származás tudata, hanem kizárólag csak a nemesség körében. Csak a középnemesi réteg hivatkozott szarmata származására, a jobbágyság, az egyszerű földműves parasztság szláv származású volt. E két párhuzamos származástudat még évszázadokon keresztül egymás mellett élt, ám a kisebb létszámú nemesi elit nyelvileg hamar feloldódott a népesebb szláv tengerben. A lengyel példán kitűnően megfigyelhetjük azt a sokszor lezajló folyamatot, amikor egy sztyeppei eredetű, lovas kultúrájú, állig felfegyverzett hun vagy szarmata katonai elit leigázza és állammá szervezi a helyben talált egyszerű földműves népet, s e két entitás fúziójából egy új nemzet születik. Nem csak Lengyelországban zajlott le ez a folyamat, de ugyanez történt a bolgárok vonatkozásában is, s mint majd látni fogjuk Nyugat-Európa majd összes nemzeténél!


Egyáltalán nem anakronizmus tehát, amikor krónikáink Attilát a médek királyának nevezik! A szarmata név alatt megbúvó méd nemzet éppúgy Attila népe volt, mint a hun, ugyanannak a szkíta törzsszövetségnek a részét képezte és természetesen részt vett a hun király Róma elleni háborújában is! Véleményem szerint valahol itt kell keresni az évezredes lengyel–magyar barátság gyökereit! Ami összeköt bennünket, az nem más, mint az egykori közös szkíta törzsszövetség, a hun Attila személye és az ő vezetésével közösen végrehajtott nagy tett: Róma eltiprása!

 

Tóth Gyula
 

http://maghreb.blog.hu/2011/02/20/medek_kiralya#more2673991

 

 

Téma: Szkítiától Maghrebig - Médek királya

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása