Te döntesz: ilyen, vagy olyan?

2012.09.06 06:52

 

Kapcsolódó link és videó..

https://www.youtube.com/watch?v=M-CuRrS1134

https://embers-eg.webnode.hu/news/egy-cikk-a-postaimre-com-oldalrol-2009-/

 

 

Na jó, írok, pedig valamiért nem akaródzik. Tudom is az okát, de ezzel a helyzettel nekem van dolgom. Váltanom kell és ezt régóta érzem. Nagyobb feladatok elé állít az élet és a jelenlegi helyzet ezt már nem támogatja, erősíti. Rátok hárul majd néhány feladat, amit most még én végzek.
Sokat tanultam az elmúlt napokban is, miközben azon "vívódok", hogy mit lehet és mit kell mindebből átadnom és legfőképpen hogyan? Az utóbbi héten - megérzésem igazolandó- közületek többen személyes találkozókon kapott megerősítésen keresztül érzékelhettétek, hogy igencsak időben vagyunk. Ez megnyugvással tölt el, viszont rám még vár pár nehezebb vizsga, amit ki nem mondott elvárások okán, de főleg a magamnak tett ígéretem okán kell megfelelően kezelnem. Szó sincs itt politikáról sem egyéb "evilági" kérdésekről. Ahogy látom, a verkli remekül elműködik már magától is. Alapdilemmám megoldódni látszik és lassan megtanulom, hogy van amit azért nem szabad megmagyarázni, mert nem lehet. A bölcs ilyenkor hallgat. Ugyanakkor még nem vagyok bölcs, így nehezen veszem az akadályt és célozgatni, utalni azért még sejtetek, abban a reményben, hogy képesek vagytok már kevés szóból is hellyel-közzel értelmezni a világi jelenéseket, jelenségeket. Nem teszek ígéretet, hogy néha nem fogok "kifakadni", de az az ellenállás, ami most van bennem, azt erősíti, hogy NE folyjak már ebbe a régi módon bele. Tanulom a szétválasztást. Nemrégiben ismertem fel a különbségtétel egyik közkedvelt szabályának eredeti értelmét és ez nagy erővel hat rám. A "yin-yang" filozófiájáról van szó. Ha magyarul és eredetiben mondom, talán közérthetőbb, mire is gondolok. Az egyik ilyen, a másik meg olyan, úgy szellemi téren, mint materiális síkon és ez soha nem összetévesztendő alapelv. Ami ol-YAN(G), az nem lehet il-YIN, ahogy a japán "jen" és a kínai "jüan" és két különböző árfolyammal bíró, nem összetévesztendő elv. Talán nem véletlen, hogy éppen tegnap kaptam kézhez a taoista Ji King kézikönyvét és ahogy ránéztem, a tao "út" jelentése mint "távol" képzet jelent meg előttem. Az egyensúlyról van itt szó, kívül s belül, lent és fent, politikai gazdaságban és geostratégiában. Nézzétek el nekem, ha egy kézlegyintéssel, vagy szó nélkül hagyva intézek el egy olyan "hírt", ami csak közelíti a távolit és önmagában nem értelmezhető.
Csak a példa kedvéért említem, hogy a Szent Korona hazahozatala és az István a király "rockopera", Petőfi nyughelyének keresésének ürügye, majd pedig a közép-ázsiai genetikai vonal hivatalos keresése, Kurultáj (körül táj) megszervezése, üzletelés, Nabucco, torockai -tutsek (vármegye), orbán-orsós, zazrivec-vona mind felfűzhető ugyanarra a zsidó vezérfonalra. A kulcsemberek mind egy szálig benne vannak nyakig a titkosszolgálati latyakban , de ezen mit ragozzak még. Geostr5atégia? Ha csak az oroszok birodalmi szemlélődését figyelem, akkor is teljesen logikus, ami zajlik és a miért. Ahhoz, hogy az orosz "cárság" regnálhasson, királyságokra, ősi, nemesi meghivatkozásra van szükség a környezetében messze és távol, s mivel egyetlen királyság létezik, amely igazolhatja a birodalom létét, így a Magyar Királyságot fel kell támasztani hamvaiból, és mindez csak egyetlen gyöngyszeme a nyakéknek, viszont, aki nem érti, hogy ehhez teljes átrendeződés szükségeltetik úgy szellemi és első sorban szellemi téren, az azt sem értheti, hogy mivégre szükséges az a háború. Sajnos, végig kell néznem, hogyan bukik el még pár "idol" pusztán csak azért, mert röghöz vannak kötve. Tart, ameddig tart, de imádkozzatok, hogy nyúljon hosszúra, még ha szabott ideje is van mindennek. A napokban olyan jelzés is érkezett hozzám, amelyet már korábban is érzékeltettem, hogy megértésemben részesült. Kérték, hogy "maradjunk ki" az elkövetkezendő polgárháborúból. Okát értem, még ha fájdalommal is tölt el, hogy a vihar még pár rossz útra tért, de alapvetően nem hitvány honfitársunkat elsodorhatja. Meggyőződtem arról, hogy itt sokak küldetése sokkal lényegesebb és döntésük visszavonhatatlan, így nekik üzenem, hogy erősítsék meg szellemüket, lelküket és biza testüket is, amennyire lehet, mert igen nagy szükség van rájuk. Soha nem volt tán nagyobb szükség nemzetségünkre, mint most, és eddig képesek voltunk mindarra, amely feladat most kihívás elé állít. Ne féljetek! Akiknek kiváltságuk a tudás, azok szeme rajtatok van.

 

https://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=1330

 

 

 

Téma: Te döntesz: ilyen, vagy olyan?

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása