Vérvádak, pogromok, zsidóellenes zavargások

2014.02.04 23:04

 

Ahol ma tartunk..

Dögunalmas nemzetgyalázás

 

Kapcsolódó link..
http://embers-eg.webnode.hu/news/szabadkomuvesek-trianon-elott/

http://embers-eg.webnode.hu/news/grof-tisza-istvan-kontra-karolyi/
http://embers-eg.webnode.hu/news/pi-klub-megnyilt-a-budapesti-herzl-kozpont/
http://embers-eg.webnode.hu/news/pi-klub-special-a-zsidot-hogy-nevelik-ra-a-gyuloletre/

http://embers-eg.webnode.hu/news/pi-klub-vadolom-a-zsido-cigany-bandat-ujra-toltve/

 

írta: Kádár Gábor – Vági Zoltán

 

 

A politikai antiszemitizmus nulla órája

 

1867. november 25-én Andrássy Gyula miniszterelnök a jelenlévők „élénk helyeslése”  mellett benyújtotta a képviselőháznak a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatot.1 A parlament alsóháza vita nélkül, a felsőház 94 százalékos többséggel fogadta el a jogszabályt. A Pesti Izraelita Hitközség 1868. január 5-i, ünnepi körlevelében külön kiemelte annak jelentőségét, hogy a politikai elit egységesen az emancipáció mellé állt:

 

„Örömünk annál belsőbb, lelkesedésünk annál nagyobb lehet, minthogy mindkét törvényhozótestület méltósággal, szívélyességgel, még eddig semmi más országban nem mutatkozott egyetértéssel fogadta el egyenjogúsítatásunk […] törvényét, minden sértő ellenszenv és előítélet kifejezése nélkül”.2

 

Nem telt el nyolc év, és a képviselőház ülésterme olyan beszédtől volt hangos, amelyből más sem áradt, mint a zsidókkal szembeni „sértő ellenszenv és előítélet”. 1875. április 8-án Istóczy Győző kormánypárti képviselő emelkedett szólásra. A pillanatot később többen is a magyar politikai antiszemitizmus születésének nevezték.3 Istóczy az általa nagyarányúnak tartott zsidó bevándorlást kárhoztatta.4 Kifejtette, hogy a zsidóság nem felekezet, hanem egy „nemzetközi fővezénylet alatt álló állami és nemzetiségi érdekeken fölülemelkedő kosmopolitikus organismus”, amely a befogadó nemzetek vesztére tör, és amely ellen „önvédelmi mozgalmat” kell szervezni.5 A következő években monomániásan a képviselőház napirendjén tartotta a zsidókérdést, szinte valamennyi felszólalása ezzel volt kapcsolatos. Úgy látta, a zsidóság asszimilálhatatlan „kaszt”, amelytől szervezett formában kell megszabadulni. Kifejtette, hogy elmúltak már azok az idők, amikor „a keresztény népek a koronként égetővé vált zsidókérdés nehéz problémáját a zsidók tömeges kivégzése útján oldották meg”.6 Ezért (Herzl Tivadart, a cionizmus megalapítóját évekkel megelőzve) azt javasolta, hogy Palesztinában hozzák létre „Zsidóországot” és vigyék oda Európa zsidóit. (Elvbarátai később Palesztina mellett a Csendes óceáni szigetvilágot és az Északi Sarkot is a zsidó kényszerkivándoroltatás lehetséges célpontjaként jelölték meg).7

 

Istóczy felszólalásait képviselőtársai gyakran kinevették, őt magát szórakoztató bohócnak tartották. A rumi képviselőt azonban komolyan kellett venni: fellépése a társadalom mély strukturális problémáit jelenítette meg. Olyan bajokat, amelyek néhány év múlva lángba borították az országot.

 

 

Nyertesek és vesztesek

 

Az 1867-es kiegyezés megnyitotta az utat Magyarország robbanásszerű gazdasági fejlődése előtt. A kapitalista modernizáció gyorsvonata kirobogott az állomásról, és voltak, akik nem tudtak felpattanni rá. Sok kis- és középbirtokos nem rendelkezett korszerű gazdálkodási ismeretekkel, így a jobbágyfelszabadítás miatt tönkrement. Bár a családi birtok bevételeit vállalkozás indítása helyett felélő, a kereskedelemi tevékenységtől irtózó dzsentri a hagyományainak megfelelő katonai vagy államigazgatási pályára menekült, mégis lecsúszásnak élte meg, hogy dolgozni kell a megélhetésért. A céhrendszer 1872-es felszámolása rázúdította az addig feudális szabályokkal védett kisiparra a konkurenciát. Az 1870-es évek végén Európát elárasztó olcsó amerikai gabona lenyomta az búzaárakat, ami újabb csapás volt a hagyományos földbirtokra és az azt művelő agrárrétegekre. Az 1873-as tőzsdeválságban is sokan tönkrementek.

 

A lemaradók nagy része a hagyományos keresztény csoportokból verbuválódott. Sok zsidó  ezzel szemben a nyertesek közé tartozott. Mivel a premodern viszonyok kizárták őket a tradicionálisan magas státuszú pozíciókból (földbirtoklás, katonáskodás, közszolgálat stb.), ezért kénytelenek voltak a kereskedelmi, pénzügyi pályák felé húzódni. Az itt kényszerből felhalmozott ismereteik és tőkestratégiáik hatalmas előnyt jelentettek a 19. századi kapitalizálódás beindulásával: a zsidók a többségi társadalomnál lényegesen gyorsabban és sikeresebben kezdtek vállalkozásokba. Magyarországon a zsidóság dinamikus, a gazdaságban és kultúrában új utakat kereső és találó csoportjai a modernizáció egyik fő hajtóerejét jelentették. Azaz – a fenti hasonlatnál maradva – nem csak fel tudtak szállni arra a bizonyos vonatra, hanem még a vezetőfülkében is ők ültek. Mindez jelentős feszültséget okozott és ahhoz vezetett, hogy a kapitalista rendszer kritikája és az antiszemitizmus szervesen összekapcsolódott.

 

 

Antiszemita dagály

 

Az 1870-es 80-as évek fordulóján érezhetően nőtt az antiszemitizmus. Istóczy maga is meglepődve állapította meg: „mégsem lettünk kiáltó szóvá a pusztában”.8 Pártjában ugyan elszigetelődött, sőt ki is zárták, de közéleti súlya nőtt.9 Megnyerte például magának a korszak egyik celebjét, a kalandortermészetű és jó tollú újságírót, Verhovay Gyulát, akinek Függetlenség című lapja lett az antiszemiták egyik fő fóruma.

 

Számos egyéb tényező is erősítette a zsidóellenességet. Ilyen volt például az Union Générale-ügy. Néhány francia szélhámos bankot alapított, amely „a szabadkőművesek és zsidók” ellen hirdetett harcot, és erre a célra betéteket gyűjtött egész Európában, így Magyarországon is. A pénz persze nyomtalanul eltűnt, de megvolt a „magyarázat”: a nemzetközi zsidóság ármánya tette tönkre a „bankot”. Így paradox módon az antiszemita céllal házaló szélhámosok bukása a zsidóellenességet növelte.10

 

1881 tavaszán II. Sándor cár meggyilkolása pusztító erejű pogromhullámot indított el Oroszországban. Sok zsidó Magyarországra menekült. Nagy részük nem akart itt letelepedni, csak erre vezetett az útja Amerika, Nyugat-Európa vagy Palesztina felé. Mégis, az idegenek megjelenése felerősítette a „zsidó inváziótól” rettegő hangokat. A menekültek egy része ráadásul a hagyományhű (ultra)ortodox és haszid irányzatokhoz tartozott, tradicionális fekete kaftánt és kalapot, pajeszt viselt, a magyarok számára érthetetlen nyelven beszélt. Mindez mozgósította a népi folklór mélyrétegeiben amúgy is ugrásra kész sötét babonákat a keresztény gyerekek, szüzek vérét ördögi szertartásaihoz felhasználó, gyilkos zsidóról. A pogromhullám ráadásul nem csak keletről verdesett: 1881 nyarán Németországban is elszabadultak az antiszemita indulatok. Pomerániában és Nyugat Poroszországban az év júliusa és szeptembere között több tucat zavargás tört ki, amelyeknek végül brutális katonai fellépés vetett véget.11

 

Magyarországon már 1881-ben érezhető volt a következő évek viharainak előszele. 1881. április 28-án a szarvasi zsidók egy része levelet kapott, amely szerint a helyi polgárok nem tűrik tovább „a zsidók uralmát”, és április 30-ig „kipörkölik őket” a faluból.12 Pásztón egy ittas polgár kocsijával a zsinagóga előtti tömegbe hajtott.13A pásztói eset kapcsán Losoncon összevertek egy zsidót.14

 

Az erőszak elemi erejű  robbanását végül egy álmos kis kelet-magyarországi faluban történtek okozták.

 

 

Tiszaeszlár  és következményei

 

1882. április 1-jén Tiszaeszláron eltűnt egy 14 éves keresztény cselédlány. Hamar lábra kapott a pletyka, hogy Solymosi Esztert a zsidók ölték meg, hogy vérét vegyék húsvéti szertartásaikhoz. A gyanúsítottak ellen a helyi hatóságok nyomozást is indítottak.15 Az antiszemiták elérkezettnek látták az időt egy frontális támadásra. Istóczy és képviselőtársa, Onódy Géza több uszító parlamenti beszédet is tartott az „átkos viperafajzat” ellen.16 Zsidóellenes röplapok, gúnyrajzok lepték el az országot, az antiszemita sajtótermékek (főleg a Függetlenség) virágkorukat élték. Amikor végül 1882 júliusában a kormány betiltotta az uszító röplapokat, az antiszemiták felháborodottan hivatkoztak a szólásszabadságra.17 A Drezdában 1882 szeptemberében megtartott nemzetközi antiszemita kongresszus sztárja Istóczy és Onódy voltak. A tanácskozáson kifüggesztették Solymosi Eszter képét, és a magyarok tiszteletére elénekelték a Rákóczi indulót.18

 

Az ügy tehát rég túlnőtt a konkrét eset részletein, és gyújtópontja lett az antiszemiták és a velük szembenállók vitáinak. Mindkét fél igen magas emelte a tétet. Istóczyék egyik lapja, a 12 Röpirat így fogalmazott: „A tiszaeszlári kis magyar leánynak, Solymosi Eszternek zsidó által láb alól való eltétele nemcsak nálunk, hanem az egész művelt világban iszonyú szenzációt keltett, úgyannyira … hogy a zsidóságnak nem lesz többé maradása a civilizált nemzetek között”.19 Az antiszemiták logikája szerint tehát ha bebizonyosodik, hogy az eszlári zsidók ölték meg Esztert, a világ összes zsidója bűnös és mindegyiküket el kell távolítani a „civilizált nemzetek közül”. A vádlottak neves védője, a liberális ügyvéd és parlamenti képviselő, Eötvös Károly sem csupán a pert akarta megnyerni: „Végre is az igazságot győzelemre vinni, a felekezeti gyülölködést megszüntetni s a tömegeket lecsillapítani: ez volt a cél”.20

 

A per nagy nemzetközi visszhangot kapott. A külföldi sajtó hosszan és részletesen tárgyalta az eseményeket. A médiaérdeklődés hatására jellemző, hogy egy szerző szerint az 1884-es nyizsnyij novgorodi pogrom kirobbanásában egy helyi vérvádas ügy mellett szerepet játszottak a helyi lapok Tiszaeszlárról beszámoló cikkei is.21

 

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy elszabadult az erőszak. 1882 júniusában Tiszalök határában zsidó utazókat támadtak meg, egyiküket leráncigálták a kocsiról, össze-vissza verték, és csak akkor hagyták ott, amikor már halottnak hitték.22> Kiscellen és Körmenden zsidóellenes falragaszokat plakátoltak ki, a komolyabb incidenst csak a katonaság 23A Pozsony megyei Nagymagyaron 1882. augusztus 25-én a mintegy 150 főnyi, botokkal és cséphadarókkal felfegyverzett tömeg Istóczyt éltetve rendezett pogromot. A zsidó házakat és boltokat feltörték és kifosztották, a tulajdonosokat összeverték.24 Pozsonyban május és június folyamán rendszeresen antiszemita plakátok jelentek meg. Zsidókat bántalmaztak a nyílt utcán, egy rabbinövendéket késsel megsebesítettek. A szeptember végén-október elején napokig tartó pozsonyi zavargásban több ezren vettek részt. Az erőszakkitörést a kormányzat csak a hadsereg bevetésével és statárium elrendelésével tudta elfojtani.25 Október 17-én egy csoport „le a zsidóval!” és „halált a zsidókra!” ordítással több rákospalotai zsidó kereskedésbe betört, a boltokat kirabolták, a berendezést összetörték.26

 

Eközben folytak a tiszaeszlári per előkészületei. A tárgyalás végül 1883. június 19. és augusztus 3. között zajlott a nyíregyházi törvényszéken. Eötvös és csapata briliáns ügyvédi munkával tételesen zúzta szét a vádakat. A zsidókat felmentették. Ez azonban nem csendesítette le a zsidóellenes erőszakot, sőt: a tavasszal és nyáron is folyamatos zavargások csak most lángoltak fel igazán. 1883 augusztusa és 1884 júniusa között mintegy 100-130 településen támadtak meg zsidókat, fosztottak ki lakásokat és boltokat. Zala és Somogy vármegyékben statáriumot, azaz kvázi-hadiállapotot és kijárási tilalmat kellett bevezetni. A legtöbb helyen csak a katonaság tudta helyreállítani a rendet, gyakran sortűzzel. Budapesten augusztus 7. és 13. között napokig tört-zúzott az Istóczyt és Onódyt éltető, megvadult tömeg. Az ostromállapotot végül az igen keményen fellépő rendőrség nagy nehezen felszámolta. Több mint 200 embert letartóztattak, főleg iparosokat, segédeket, napszámosokat.

 

 

Faktorok és aktorok

 

Az 1881-1884-es zavargás- és pogromhullám lényegében az egész országra kiterjedt, de fő  tűzfészkei Pozsony, Sopron, Moson és Nyitra megyékben, valamint a Délnyugat-Dunántúlon (Zalában, Somogyban és Vasban) voltak. Meglepően kevés incidensről van adat Északkelet-Magyarországról és a Kárpátaljáról, ahol pedig sok ortodox és haszid közösség élte előítéletektől körülvett, környezettől elszigetelt életét.

 

Az erőszak méreteit és kiterjedtségét tekintve meghökkentően kevés halálos áldozatról tudunk: Nyulason lelőttek egy terhes asszonyt, Zalaegerszegen egy bántalmazott zsidó belehalt sérüléseibe, Sárhidán pedig agyonverték a zsidó kocsmárost.27 A magyar események ebből a szempontból az 1881-es németországi zavargásokra hasonlítottak: a fő cél a rablás, a zsidók tulajdonának elpusztítása, nem pedig a gyilkolás volt.28 Sajátos módon sokkal több volt áldozat a zavargók között. Tucatnyi támadó halt meg kisebb részben a zsidók ellenállása, nagyobb hányadban pedig a katonaság és rendvédelem kemény fellépése, sortüzei következtében.


A zavargók nagy része fiatal férfi volt, ugyanakkor gyakran a nők is kivették részüket az eseményekből. Kisfaludon például ők hordták a cserepeket, amelyekkel a férfiak beverték a zsidók ablakait,29 de ott voltak a zalaegerszegi megmozdulásokban is. A támadók nagy része iparosokból, munkásokból, parasztokból verbuválódott. Számos esetben feltűnnek a tömeget szervező és irányító idegen, nem helyi uszítók is, akik gyakran pénzt osztogatnak a résztvevőknek. A közvetlen kapcsolat a helyi politikai elithez vagy éppen Istóczyék köreihez azonban nem bizonyítható.

 

 

Az antiszemiták tündöklése és bukása

 

Az viszont bizonyos, hogy a felkorbácsolt indulatok politikai hasznot hoztak az antiszemitáknak. A zsidóellenes hullámot meglovagolva Istóczyék 1883 októberében megalakították az Országos Antiszemita Pártot. Az új politikai formációban egykori kormánypárti és ellenzéki képviselők is részt vettek. Az 1884-es választásokon 55 jelöltet indítottak, ebből 17 nyert mandátumot. Nem meglepő módon a 17 győzelemből tizenkettőt olyan megyékben arattak, ahol különösen erősek voltak az 1881-84-es erőszakhullámok.30

 

Úgy látszott, hogy a szervezett antiszemitizmussal hosszabb távon is számolni kell. Hamarosan kiütköztek azonban a párton belüli ellentétek. A magyar politikai élet fő törésvonala az 1867-es kiegyezéssel kapcsolatos álláspont volt. A kormánypárt támogatta, az ellenzék opponálta a duális rendszert és az Ausztriához fűződő államszövetséget. Az Antiszemita Párt volt az első alakulat, amely át tudott lépni ezen az árkon és egy egészen új platformon szerveződött meg. Ennek még akkor sem szabad lebecsülni a jelentőségét, ha hamarosan éppen a közjogi ellentét feszítette szét a pártot. 1885 augusztusában Istóczy megalakította az Országgyűlési Mérsékelt Antiszemita Pártot, amelyben a kiegyezést pártoló zsidóellenes képviselőket tömörítette. A Bécs-ellenesek a Függetlenségi Antiszemita Pártban maradtak, melynek vezetését Verhovay vette át. A két formáció együtt lépett fel az 1887-es választásokon és 11 kerületben nyert is. A következő években azonban mindkét párt megszűnt, az 1892-es voksolás során már egyetlen jelölt sem indult antiszemita programmal.  
 

Az 1881-1885-ös időszak antiszemita zavargásait ismertető esettanulmányokat lásd itt

 

 http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=143%3Avervadak-pogromok-zsidoellenes-zavargasok-1881-1885-koezoett-&catid=15%3Atanulmanyok