„Wass Albertnek meg vannak számlálva az évei”

2012.11.05 12:43

 

A cikk előtt egy komment..

Tisztelt Uraim!
Felháborodottságomnak nem tudok parancsolni! Elképesztő mindaz amit hivatalos magyargyűlölő körök intézményesített szinten produkálhatnak. Meddig mehet ez? Meddig lehet a magyar értékeket pocskondiázni a saját hazánkban? Ki és milyen lépéseket tesz és tehet ezen gyűlöletkeltő és kirekesztő tartalmú tudományosnak álcázott magyar alázó tanok terjesztése ellen?! Kinek a kötelessége fellépni az ilyen nézetek ellen? Először is kérem a magyar író értelmiséget, hogy határolódjon el a cikkben megjelölt un."akadémikusoktól". A magyar értelmiséget pedig kérem arra, hogy ne legyen továbbra is kiszolgálója a magyar nemzet ellenes köröknek! Álljunk végre talpra és mondjuk ki NE TOVÁBB!

Üdvözlettel:Könyv István János
grafikusművész

 

Hajmeresztő szimpóziumot szervezett kedden az MTA. A nemzeti konzervativizmus irodalomszemlélete c. egész napos konferencia célpontjai a hungarista, még a tájleíráshoz is tehetségtelen, indiánregényeket író Wass Albert, a sznob, olvashatatlan, irodalmi Nobel-díjra érdemtelen Tormay Cécile, a valamennyire tehetséges, de vérgőzös, szélsőséges, antiszemita Szabó Dezső, és a leggyengébb láncszem, a keverék fajú székelyeket tisztának hazudó Nyirő József voltak. Beszámolónkból nem csak az derül ki, miért nem kerülhetnek be ezek a szerzők az általános iskolai és gimnáziumi tankönyvekbe, hanem hogy miért kell félni a bocskaiba öltözött kisiskolásoktól.

 

Érdekes konferencia meghívót fújt be a szél szerkesztőségünkbe. Az MTA 2010. őszi nacionalizmus kurzusa páratlan „sikeréből” kiindulva úgy döntöttünk, a magaskultúra e gyöngyszemétől sem foszthatjuk meg olvasóinkat. Kíváncsiságunkat csak fokozta, hogy amikor a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézeténél arról érdeklődtünk, milyen kutatási projekt alapján, pontosan mekkora összegből rendezték az előadássorozatot, kitérő válaszokat kaptunk. (A kutatás állítólag egy új irodalomtörténeti kézikönyv készítéséhez köthető, és nincs külön költségvetése – ám ennek a kézikönyvnek a költségeiről nem kaptunk bővebb felvilágosítást.) Nekivágtunk tehát a Gellért-hegynek, hogy saját szemünkkel győződjünk meg arról, a reneszánszukat élő nemzeti író ikonokról milyen kutatásokat folytat a szakma grémiuma.

Wass Albert, a hungarista

A moderátor már megnyitó beszédében nem hagy semmi kétséget afelől, mennyire objektív és elfogulatlan konferencia fültanúi leszünk, amikor kijelenti, a tárgyalt írók (Wass, Nyirő, Tormay, Szabó) semmilyen esztétikai értéket nem képviselnek, és műveiket lehet, hogy nem irodalmi, hanem szociálpszichológiai (sic!) kurzuson kéne elemezni.

A sort Karafiáth Judit kezdi, aki a 20. századi francia irodalom egyik legnagyobb hatású pamfletíró zsenijének, Louis-Ferdinand Céline életútját eleveníti fel. Céline Wass Albertékhez hasonlóan szélsőségesen rasszista, antiszemita volt, zsidóellenes írásaiban saját szorongásait és téveszméit vetítette ki. Wassékhoz hasonlóan óriási a felelőssége abban, hogy gyűlölködő írásaival gyilkos eszméket segített hatalomra, és erre még az sem mentség, hogy jómaga zsidó életeket mentett. Céline-t az különböztet meg a hungarista eszméket (sic!) valló Wass Alberttől, hogy tehetséges volt.

Megtudjuk, hogy Céline 100 éves özvegye nem engedi újra kiadni elhunyt férje műveit, ami Karafiáth szerint sajnálatos, mivel „kellő magyarázattal” (értsd: filoszemita dogmákkal) lehetne tanítani, mivel nem olyan értéktelenek, mint magyar kortársaié.

Fotó: barikad.hu

Indiánregények tájszólással

Következik Deczki Sarolta, aki „vállaltan nem független” próbafúrásokkal akarja bizonyítani, hogy a nemzeti írók tisztaság mítosza egy értelmetlen, önellentmondásos valami. A tisztaság mítoszáról szerinte akkor beszélhetünk, ha egy közösségben bizonyos normák kizárólagossá válnak, és törvényszerűen csökken a tolerancia más értékekkel szemben. Ilyenkor megindul a harc a tisztább eredet kérdéséről, és a 20. században ilyen ideológiák pusztítottak el embereket a származásuk miatt. Tézise bizonyítására három konkrét irodalmi alkotást hív segítségül

Szabó Dezső Az elsodort faluja a megromlott, elfajzott magyarságot mutatja be, amelyet kívülről az idegen, nyugati kultúra, belülről a történelmi középosztály eltűnése és a magyar faj önpusztító hajlamai tettek degenerálttá. A megoldást a civilizációtól való menekvés, a földhöz való visszatérés, a fizikai munka öröme és a testi vágyak kielégítése jelenti. Az expresszionista képekben tobzódó, tendenciózusan antiszemita mű Deczki szerint tanítani való példája annak, hogyan nem lehet és nem kell regényt írni.

Wass Albert A funtineli boszorkánya is megkapja a magáét. A „romantikus indián kalandregény” nosztalgiába menekül, az érintetlen kultúrához, az ősi tudáshoz és a természetfelettihez nyúl vissza. Zavaró, hogy Wass mindentudó elbeszélőként ír, és hogy nincsenek összetett figurái.

A végére marad Nyirő József Székelyek című novelláskötete, amely Deczki szerint a leggyengébb láncszem a három közül. A kedélyes anekdota gyűjtemény érzékelhető szeretettel ír a székelyek viselt dolgairól, de nem követi morális ítélkezés, és nyelvi invencióról nem beszélhetünk, mert a szereplők tájszólással (mily’ meglepő!) beszélnek.

Az előadó végül levonja a konklúziót: amíg kellő távolsággal tudjuk kezelni az idillivé stilizált műveket, addig nincs gond, de ha a valóságként tekintünk rájuk, annak „katasztrofális következményei lehetnek”.

Tormay Cécile és a sznob gyűlöletbeszéd

A harmadik előadó Rákai Orsolya, aki a Tormay Cécile által szerkesztett, a liberális Nyugat ellensúlyozására megalapított konzervatív irodalmi folyóiratról, a Napkeletről tart kiselőadást, de annyira borzasztóan unalmas, hogy rögtön ugrunk is egyet.

Sokkal izgalmasabbnak ígérkezik ugyanis Szolláth Dávid Szórakoztató gyűlöletbeszéd - Tormay Cécile: Bujdosókönyv c. recenziója. A fiatal kutató már csak azért is dicséretet érdemel, mert az egyetlen olyan előadó volt, aki nem papírból felolvasva becsmérelt. Kiderül, hogy a Bujdosókönyv még álnaplónak is gyenge, a történelemhamisítást súrolja, önleleplező logikai hibákkal van tele. A ceremoniális szóhasználat alkalmatlanná teszi, hogy a siralmak sorát végig lehessen olvasni, de azért vannak benne modernista, dinamikus jegyek.  

A „zsidók világhatalmi összeesküvéséről szóló politikai thriller” tele van patriarchális, sznob, később a népi irodalmi kör által is nehezen vállalható rangkórsággal, továbbá kiderül belőle, hogy Tormay nagyasszony nem ismerte a szegény emberek világát, és érdemtelenül magasztosodik fel a műben. Azt is megtudjuk, hogy Tormay nem művei irodalmi értéke, hanem a propaganda miatt kapott Nobel-díj jelölést, és Szolláth Dávidot zavarja, hogy az írónő rajongói az ablaka előtt masíroznak.

A délelőtti előadásokat egy rövid vita követi, melyben egyesek felvetik, hogy Tormay Cécile „nem volt annyira rossz író, a Régi ház egy bizonyos szintet megüt”, az Elsodort faluban pedig „vannak kiválóan megírt szövegrészek” és „helyenként valóban színvonalas”, de elsősorban a kártékonysága miatt kell foglalkozni vele. Abban is teljes az egyetértés, hogy Wass Albert menthetetlenül értéktelen és színvonaltalan.

Wass Albert, a szájbarágós középszer

Az ebédszünet utáni szekciót Angyalosi Gergely nyitja, akinek már a felvezetőjéből is olyan mértékű érzéketlenség és idegenkedő ellenszenv süt, hogy biztosra vesszük: egy kerelőszentpáli legényesről is a Mein Kampf és a varsói gettó jut eszébe. Mondandójának lényege, hogy a székelyeket tévesen tartották (és tartják ma is) egyfajta földönkívüli eredetű, magasabb rendű lénynek, ők is ugyanolyan erkölcsileg leromlott, keverék faj, mint a többi. Nyirő József Kopjafák című elbeszélés-gyűjteményéből egy történet tetszett neki, amely a cigányok nyomorúságát mutatja be.

Fotó: barikad.hu

Angyalosi Gergely: A székelyek nem ufók!

Wass Albert Tizenhárom almafája fölöslegesen elnyújtott, anekdotikus, középszerű történetek halmaza. Angyalosi Gergely szerint az erdélyi származású író egyszerűen és szájbarágósan érvel, csak didaktikus egyértelműséggel képes előadni erőltetett mondanivalóját, és tájleírásokban sem remekel.

A közönség hangos röhögcséléssel jutalmaz egy moderátor által előadott rasszista városi legendát, amely a metrón jegyet származására hivatkozva nem lyukasztó székely asszonyról szól.

Szabó Dezső, a vérgőzös, szélsőséges antiszemita

Veres András következik, aki Szabó Dezső pályamunkájának újraértékelésére vállalkozik, kiemelve, hogy a két világháború közötti magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja az irodalomban a modernséget, a közéletben a szélsőséges anti-individualizmust képviselte. Szabó Dezső tagadhatatlanul tehetséges volt, de makacs antiszemitizmusát nem tudta feladni, noha a náci veszélyt ő is felismerte, és bírálta hazai kiszolgálóit. Veres büszkén meséli, hogy ő már 1975-ben be akarta vetetni a tankönyvekbe Szabó Dezsőt, igaz nem antiszemita, hanem náciellenes írását.

Még mindig maradunk Szabónál: Földes Györgyi Őrült beszéd, de van benne rendszer című előadásában azt ígéri, rávilágít Szabó Dezső ellentmondásaira. Ez sajnos nem jött össze, és Földes hiába próbálja politikai szélkakasnak beállítani a „vérgőzös, szélsőséges, antiszemita” írót, előadásából az derül ki, hogy Szabó Dezső – bár sok irodalmi és politikai klikkben megfordult – elveihez, értékrendszeréhez végig hű maradt, és műveiben nem csak a zsidóságot, de minden társadalmi réteget – köztük az egyházat, a parasztságot, a lecsúszott értelmiséget és a dzsentri világot – ostorozta. Az előadó kénytelen-kelletlen elismeri ugyan, hogy Szabó széles műveltségű író, a magyar avantgárd meghonosítója volt, de rögtön hozzáteszi, hogy a fő művének tartott Elsodort falu fárasztóan egysíkú, dagályos és olvashatatlan.

Az előadások sorát Szénási Zoltán zárja, aki Mécs László és Wass Albert költői szerepvállalását kutatta, és előadását arra hegyezi ki, hogy Wass első, elégikus hangvételű próbálkozásaiból idéz, amelyet még Dsida Jenő sem tekintett jelentős alkotásoknak. Szénási szinte gyermeki ujjongással újságolja, hogy a 30-as évekbeli erdélyi irodalmi összefoglalók nem is említik Wass Albert nevét.

A bocskaisok már köztünk vannak!

Véget értek az előadások, és sokan már pakolászni is kezdenek, pedig a java még csak most jön. Veres András, az Irodalomelméleti Osztály vezetője az új közoktatási kerettanterv miatt aggódik, szerinte az iszonyatos pénzekkel támogatott, eladhatatlan Wass Albert kötetek csak a vég kezdete. Egy virulens ellenkánon van felépülőben, és a nemzeti oldal követeli az irodalom tankönyvekből kihagyott szerzőket. Az a valós veszély fenyeget, hogy bármilyen mellőzött nemzeti konzervatív vagy radikális író felnemesül, csak azért, mert üldözték. Szerinte amit Wass Albert ír, az „irodalom alatti”, és utoljára a 40-es években fordult elő, hogy ezeknek az antimodern szerzőknek lapot osztottak.

Veres a jobboldali tudósok miatt is aggódik, akik visszakövetelik maguknak a magyar irodalmat, de gyorsan hozzáteszi, mindettől függetlenül továbbra is ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy ők mondják meg, mit tanítsanak az iskolákban. A közönségből ekkor valaki elárulja, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban nemzeti szempontú irodalomértésről fognak értekezni, erre többen „Atyaúristen!” „Jézusom!” bekiáltásokkal fokozzák a világvége hangulatot. Az osztályvezető azonban megnyugtat: „Minden kultusznak, így Wass Albertnek is meg vannak számlálva az évei, legalábbis remélem”.

A szürreális rettegés akkor fordul át a komikum műfajába, amikor egy nő azt kezdi el fejtegetni, semmin ne csodálkozzanak, miután a volt gimnáziumában nemrég egy bocskaiba öltözött kisfiú Wass Albert verssel állított be a szavalóversenyre. „Kicsit féltünk, igaz csak nyolcadikos volt, de egyszer meg fog nőni” – mondta, és senki nem röhögött fel.

Összegzés

A konferencián elhangzottak tanulságait – kiegészítve az elmúlt két évtized tapasztalataival – így lehetne összefoglalni: Wass, Nyirő, Szabó, Tormay és úgy általában a nemzeti konzervatív és radikális irodalom nagyjai valójában középszerű, többnyire tehetségtelen alakok, akiknek munkáit és hőseit nyugodtan ki lehet gúnyolni. A meséhez, a transzcendenshez, az ősiséghez való visszanyúlással egészen addig nincs gond, amíg ez nem magyar élettérben, magyar emberekkel, magyar sorsközösségben történik. A társadalomkritikával sincs baj, kivéve, ha a zsidókra vet rossz fényt. Kertész Imre Sorstalansága nem olvashatatlan, csak töredezett a nyelvezete. Ha a tragédia helyszíne nem Auschwitz, hanem Székelyföld, akkor már más a helyzet.

Valójában nem a nemzeti írófejedelmek primitívek, hanem a módszer, amivel az elsikkasztott rendszerváltás miatt érinthetetlen MTA-hatalmasságok annak akarják láttatni őket. És nem arról van szó, hogy ne lenne igazság a kritikában. Mondjuk ki őszintén: Wass Albert prózája igenis idillikus, Szabó Dezső stílusa dagályos, Nyirő alakjai elnagyoltak. Aki olvasott tőlük, tudja, és ezzel együtt is szereti őket, megtalálja bennük azt, ami értékessé, unikálissá teszi őket. A megdöbbentő az a parázsló gyűlölet, az a szalonképessé gyúrt magas értelmiségi fröcsögés, amellyel az önkényes liberális kánonból kihagyott irodalmi kiválóságainkat sározzák. Nem azért, mert esztétikában ne vennék fel a versenyt a legtöbb nyugatossal (lehetne tőlük is válogatni elcseszett frázisokat), hanem mert nemzeti sorskérdéseket tűztek zászlóikra, és az öncélú, értékrelativizáló köldöknézegetés helyett rámutattak a problémák gyökereire, és ehhez programot is adtak. Ez az ő bűnük, és halhatatlanságuk is egyben.

Bencsik János

barikad.hu

 

Frissítés: Cikkünk megjelenése után Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésben fordult az Emberi erőforrások miniszteréhez "Meddig tűri még a Kormány a Magyar Tudományos Akadémián zajló nemzetellenes lélekmérgezést?" címmel. Az írásbeli kérdésre 15 napon belül kell válaszolnia Balog Zoltánnak.

 

http://barikad.hu/wass_albertnek_meg_vannak_szamlalva_az_evei-20121031

 

 

Téma: „Wass Albertnek meg vannak számlálva az évei”

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása