Az amerikai haderő átnevelő táborokat állít fel - Tömeges letartóztatásokra készülnek

2012.05.23 09:18


Nemrég nyilvánosságra jutott egy dokumentum, ami azt részletezi, hogy a közeljövőben egy általános felhívást követően az amerikai haderő politikai aktivisták tömegeit fogja letartóztatni, és az Egyesült Államok területén, illetve külföldön is átnevelő táborokba zárja őket. Az FM 3-39, 40 jelzésű dokumentum egy katonai kézikönyv, ami az internálási és átnevelési, illetve gyarmatosító tevékenységekről tartalmaz utasításokat a Védelmi Minisztérium belső körei számára azzal kapcsolatban, hogyan kezeljék az általánosan elfogadott - amerikai - életstílus ellenségeinek kikiáltott személyek letartóztatását, valamint hogy lélektani hadviselés alkalmazásával hogyan legitimálják az esetet nagy nyilvánosság előtt.

A dokumentum PDF formában feltöltött változata 2010 februárjára van datálva, de csak most kezdett el terjedni az interneten. A kézikönyv háborús helyzettel számol, és paradigmaváltást jelent be a hadifoglyok kezelésének kérdésében. Az ellenséges rabok kezelésére az eddiginél intenzívebb eljárásokat ír elő. A dokumentum kifejti, hogy a lélektani hadviselés különböző módszereit, a pszichológiai függőség kialakításának eddig alkalmazott módszereit és agymosást nem csak a különösen veszélyes fogva tartottak esetében kell alkalmazni, hanem kötelező jelleggel a rabokkal érintkezésbe kerülő teljes személyzeten.
Amerikai katonai fogolytábor, Camp Caroll
Amerikai katonai fogolytábor, Camp Caroll
A dokumentum meghatározása szerint az "amerikai katonai börtönőrök, és a fogva tartás során három fő kategóriája esetében (civil internáltak, érintett személyzet, fogva tartott ellenséges katonák) kell alkalmazni a lélektani hadviselés és agymosás ismert módszereit, míg a gyarmatosító műveletek során a fogva tartott civilek több különböző típusát különíti el.
Az egyes fogalmakat jól körülhatárolhatóan meghatározza: a dokumentum által csak fogva tartottként említett személyek közé tartozik minden, az amerikai fegyveres erők által letartóztatott személy, de ebbe a kategóriába nem tartoznak bele a törvénysértések miatt letartóztatottak - kivéve azokon területeken, ahol az amerikai haderő megszálló erőként van jelen. Civil internáltként tartanak nyilván mindenkit, akit fegyveres konfliktus alatt fognak el, megszállás, vagy más katonai művelet alatt biztonsági, illetve védelmi okokból fogják el, vagy az épp valakit letartóztató erők ellen való fellépés miatt tartóztatják le.
"Adaptív ellenségnek számít az a személy, aki manipulálja a lakosságot, hogy az Egyesült Államok érdekeivel ellentétesen cselekedjen, aki tömeges polgári engedetlenséget szít, aki bűncselekményeket hajt végre, városi vagy más komplex terepen rejtett műveleteket hajt végre, aki törekszik anonimitása fenntartására, vagy aki rendszeresen megjelenik olyan környéken, ami a földi hadviselés szempontjából stratégiai jelentőségű."
Egyértelmű, hogy az amerikai hatóságok intenzív felkészülést folytatnak állampolgárok tömeges letartóztatására az Egyesült Államok területén belül, mivel a dokumentum egy kategóriába sorolja a harctéren és a nem harctéren történő élve-elfogásokat, és meghatároz olyan pszichológiai eljárásokat, ami egyrészt lehetővé teszi, hogy a társadalommal elfogadtassák az ilyen eseteket, másrészt hogy az elfogott személy egy teljesen más személyiséggel térjen vissza a társadalomba. A PSYOP tisztviselőknek adott utasítások is egyértelműek: ők a felelősek azért, hogy mindenkit átneveljenek, aki "nem kívánatos személyiség, aki képzett provokátor, vagy olyan politikai vezető, aki ellenállást szervez, vagy zavarokat okoz". A kézikönyv előírja a PSYOP alkalmazottaknak, hogy előzetes tevékenységtől függetlenül mindenkit politikai aktivistaként kell kezelni, aki bekerül ezekbe a létesítményekbe.
A dokumentum egyértelműen említi, hogy az amerikai fegyveresek nem csak az Egyesült Államok területén, hanem külföldön is a politikai ellenfelek letartóztatására vannak felkészítve. Az amerikai haderő minden NATO tagállamban jelen van, és ahogy a Lengyelországban nemrég kirobbant botrány esete mutatja, a kormány tudta nélkül, vagy csak szűk belső körök bevonásával illegális fogolytáborokat is működtetnek. A kormány nyugati elköteleződése miatt pedig az sem tudható, hány amerikai katonai bázis van és hány amerikai katona tartózkodik Magyarországon - de a kiszivárogtatott dokumentum igazolja, hogy az amerikai katonai vezetés megszállt területként tart nyilván minden olyan országot, ahol az amerikai haderő állandó jelleggel jelen van és amiről a hivatalos kommunikációban szövetséges államként beszélnek.
 
Molnár István - Jövőnk.info
 
 
 

Téma: Az amerikai haderő átnevelő táborokat állít fel - Tömeges letartóztatásokra készülnek

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása