Le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a magyar nemzet szent forradalma indította el a kommunizmus bukását, hogy a levert szabadságharc után indult meg az addig statikus világpolitikai erjedés, amely végül is a Szovjetunió és kelet-európai gyarmatainak széteséséhez vezetett. Mint ahogy téves politikai beidegzõdésen alapul annak unalomig való hangsúlyozása, hogy a kelet-német fiatalok elõtt a magyar reformkommunista külpolitika a saját kockázatára nyitotta meg a határt Ausztria felé.

Magyarok szerepe, külföldről nézve

Jó lenne, ha mindez valóban így történt volna, de sajnos ezek csupán - minden látszat ellenére - a magyarság jóindulatú kombinációi, amelyek nélkülöznek minden valós alapot.

Sokkal inkább annak lehettünk tanúi, hogy a forradalom vérbefojtását követõen átmeneti nemzetközi zavarodottság után nemcsak a magyar, de a nemzetközi kommunizmus is a korábbinál látványosabb konszolidációt, kül- és belpolitikai eredményeket mutathatott fel. A Szovjetunió - amerikai segítséggel - kiépíthette a világ legerõsebb hadseregét. Az amerikai rakéta és ûrhajózási ismeretek titkos átadásával és pénzelésével olyan látványos technikai színvonalat ért el, amely Anglia és Franciaország irigykedését is kiváltotta.

A Szovjetunió látszólag tõle független nemzetközi szervezeteket, mozgalmakat hoz létre, amelyek ügyes mozgatása révén látványos külpolitikai sikereket takaríthat be.

Gondoljunk csak a zsidó Lord Russel vezette Béke Világtanácsra, vagy a Titó által kezdeményezett, majd kiterjesztett el nem kötelezett államok mozgalmára és megszámlálhatatlan kisebb szervezetre, amelyek valamennyien a szovjet külpolitika részét képezték. A Szovjetunió kiterjeszti és 1989-ig nagyjából be is fejezi a második világháborús szövetségesei gyarmatbirodalmának "felszabadítását" az amerikai gazdaság érdekszférájába való átjátszását. Úgy is fogalmazhatnánk: eredményes mozgatója volt a világ gyarmatai újrafelosztásának.

Olyan kül- vagy belpolitikai kudarcnak nyomát sem találjuk, amely az 1990 évi úgymond politikai és gazdasági összeomlásához vezetett volna. Magyarország 1957 utáni történelmében sem találunk olyan társadalmi, vagy gazdasági okokat, amelyek az úgynevezett szocialista társadalmi szerkezet kimúlását okozhatták volna.

Sõt, végrehajtják a mezõgazdaság kolhozosítását, amelybe még Rákosi is belebukott. Az 1956-57-ben még nemzetközi közutálatnak örvendõ Kádár Jánost kapitalista államfõk és a kommunizmus õsellenségeként számon tartott királyok sorra fogadják, vagy meglátogatják. Még a pápa is fogadja ezt a könyékig véreskezû diktátort.

Törvénytelenül ömlik az országba a kapitalista hitel. Kádár - a nemzetárulás nagymestere - cinkosává válik a nemzetközi zsidó nagytõkének, amellyel sikerül az országot az idegen tõke járszalagjára kötnie. A bolsevista áfiummal elkábított népünk pedig a nyolcvanas évek közepén már azért fohászkodik: "Csak a Jani maradjon!"

Hol vannak hát azok az 1956-ra visszavezethetõ okok, amelyek a magyarországi "szocializmus" összeomlásához vezettek? Ne ringassuk álmokba magunkat, ilyenek nincsenek! Hogy miért omlott össze mégis a bolsevista felépítmény teljes vertikuma?

Erre is választ ad ez a könyv.

Ne tévesszen meg bennünket, hogy az 1990 utáni kormányok 1956-os szabadságharcunkat használják cégérül. Ez csak a legújabb szemfényvesztés. Minden társadalom megbecsüli alapító hõseit. A Rákosi alapította Magyar Népköztársaság Érdemrendje kitüntetéshez,
amelyet Kádár is megtartott, tulajdonosai részére 1953-ban 4.500,- Ft minimális havi nyugdíjat állapított meg.

Ez az összeg abban az idõben megfelelt egy jól fizetett pártvezetõ háromhavi bérének. Az 1956-os forradalmárok pedig szinte nyomorognak, lassan a fûtésszámlájuk kifizetése is komoly gondot okoz számukra, miközben egykori pártarisztokraták zsidó bankárokká változva százmilliárdszámra lopják, sikkasztják a nemzet vagyonát, amelyekért mindmáig egyetlen bûnöstsem találtak, bizonyára komolyan nem is kerestek.
Baja, 2000. április hó
a szerzõ

Elõzmények:

Aki az 1956-os magyar forradalmat kiemelve a XX. századi világtörténelmi környezetbõl próbálja elemezni, óhatatlanul arra a téves következtetésre jut, hogy a lakosság nagyfokú politikai elnyomása, arcátlan gazdasági kizsákmányolása és elképesztõ nyomora váltotta ki népünk fegyveres felkelését az idegen zsarnokság ellen. Nem lehet tagadni, hogy ezek valós okok voltak, és jelentõs tényezõk a forradalom kirobbanásában. De önmagukban ezek az állapotok nem vezettek volna fegyveres felkeléshez.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a lakosság elnyomása és nyomora nem 1956 õszén tetõzött. Ezt az idõszakot sokkal inkább 1953 nyarára tehetjük, amelynek nyomán a szovjet pártvezetés szükségesnek tartotta a magyar párt és kormány vezetésének megosztását. Moszkvai utasításra Rákosi

Mátyásnak át kellett adnia a miniszterelnöki teendõket az addig látszólag mellõzött, egyébként hithû kommunista Nagy Imrének. Nagy Imre elsõ fellépése nyomán nagyon sok termelõszövetkezet oszlott fel, s a paraszt kivehette az erõszakkal betagosított földjét, lovát és minden még meglévõ mezõgazdasági termelõeszközét. Eltörölték a kuláklistát. A gyári munkás normáját csökkentették, fizetését megemelték. Megszüntették az internálótáborokat. Amnesztiával sok rabságra vetett magyar nyerte vissza szabadságát.

Az életszínvonal - ha nem is látványosan -, de javult. Az 1953-as engedmények, noha Nagy Imrét idõközben félreállították, annak ellenére, hogy a kulák lista nélkül is újra kulák lett, még 1956-ban is éreztette az 1953 elõtti állapotokhoz képest jótékony hatását.

Sztálin 1953 márciusi halála után -, amelyre még visszatérünk - a világpolitikában is egy sajátos "enyhülési" folyamat látszatának lehettünk tanúi. A két szuperhatalom bonvivánja, Hruscsov és Eisenhower reménytkeltõen békülékeny szerep eljátszásába kezdett.

Szó sincs tehát arról, hogy a magyar és a kelet-európai népek elnyomása és nyomora tetõpontjára ért volna és ennek megfelelõen kicsordult a pohár. Akkor mi történhetett mégis, ami a magyar nemzet ily egységes és elszánt felkelését kiváltotta? Ennek megértéséhez vissza kell nyúlnunk az elsõ és második világháború magyar eseményeihez.

Az elsõ világháborút megelõzõen az antant hatalmak áldozatul szemelték ki az Osztrák- Magyar Monarchiát és Németországot. E szilárd gazdasági egység fellazítása ugyanis békés gazdasági verseny útján nem bizonyult megoldhatónak. A kifinomult angol-francia diplomácia szakított a korábbi támadó hadviselés gyakorlatával.

Egy gyengébb hatalom, vagy szövetség által "megtámadott" állam vagy szövetség szerepe sokkal hasznosíthatóbb állapot "békeszerzõdés"-nek nevezett más államok kirablásához. Egy támadó háború kiprovokálása a diplomácia feladata.

Sõt, a diplomáciának gondoskodnia kell olyan alárendelt szövetségesekrõl is, amelyek hatalmas ember és anyagi áldozatok árán felfogja, majd megtöri a kiszemelt ellenfél támadó erejét. A háborús küzdelembe majd csak az ellenfelek kimerülése idején szabad belépni. Ez esetben a gyõzelemhez kétség sem férhet. Az áldozat végkimerülése idején annak kifosztása már csak gyerekjáték.

A hosszú évtizedekre kirótt jóvátétel pedig visszaveti a konkurensek gazdasági fejlõdését, ugyanakkor olcsó és kitûnõ forrása a gyõztesek anyagi és technikai fejlõdésének.
A rászedett, alárendelt szövetségeseket pedig az ellenfelektõl a "békeszerzõdés" során elkobzott területi juttatásokkal fizetik ki.

Így történt, hogy kihasználva a magyar nemzet minden nemzetiség iránti jóindulatát, amiért minden saját nemzet vezetése által üldözött idegent országába befogadott és számunkra nemcsak a fizikai megélhetést, hanem nemzeti kultúrájának ápolását, anyanyelvi oktatását, mûveltségének emelését is biztosította. Különösen Erdély volt az a magyar terület, amelyet a havasalföldi hegyekbõl lehúzódó románok fokozatosan elárasztottak. A még magát sem konszolidált román kormány kihasználva ezt a tényt, titokban látens magyarellenes politikát folytatott. Az erdélyi román származású polgárok érzelmeit nagy hatékonysággal - felhasználva az orthodox papságot - a magyarellenességre hangolta. Az elsõ világháborút megelõzõen pedig a román bankok igen elõnyös kölcsönöket juttattak e megszédített román nemzetiségû - ekkor már törvényesen is magyar állampolgárok részére magyar földterületek vásárlására.

A korabeli arisztokrata magyar vezetés súlyos hibájául róható fel, hogy e jelenségek elé nem emeltek hatékony gátakat. Abban a hazug és kényelmes illúzióban ringatták magukat, hogy a magyar föld gazdagsága mindenkinek megélhetést ad, aki arra rászorul.

A „négy nagy”: David Lloyd George angol, Vittorio Emanuele Orlando olasz,Georges Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök

Hogy az országot mindenhonnan elözönlõ idegenek szabad prédájául hagyta, azt az arisztokrácia "haladó" gondolkodás termékének tekintette. A XX. század elején az angol-francia kormányzat elérkezettnek látta az idõt a rohamosan fejlõdõ teljes német nyelvterület, de különösen annak vezetõ hatalmainak, az Osztrák-Magyar Monarchiának és Németországnak a megtörésére, fejlõdésének visszavetésére.

E cél érdekében titokban maguk mellé állították a bérháborúra mindenkor rendkívül nagy hajlamot mutató Oroszországot, aki egy ügyesen megszervezett királygyilkosság révén befolyása alá vonta a szláv népességû Szerbiát. Az oroszok a szerb titkosszolgálat embereivel 1914-ben meggyilkoltatják Ferencz Ferdinánd trónörököst.

Ez a korabeli szokások szerint a Monarchia és Szerbia háborújához vezetett, amelybe Szerbia megsegítése ürügyén Oroszország, majd a Monarchia mellett Németország is belépett. A Szerbia elleni - minden egyéb háborús cél nélküli büntetõ hadjárat immár világháborúvá fejlõdött. A világégést megtervezõ Anglia és Franciaország majd csak a Monarchia és Németország katonai erejének megtörése után a háború második felében lép be a küzdelembe.

Gondolván, így kisebb anyagi- és emberveszteséggel érheti el eredeti célját.

A Monarchia hadviselésének megnehezítésére független államalapítás és területi növekedés ígéretével
fellázítják a cseh és szlovák származású lakosságot. Hatalmas magyar területek ígéretével a Monarchia elleni támadásra bírják Romániát, aki ezzel a Monarchiával érvényben lévõ szövetséget rúgja fel. A gyenge harcértékû román haderõt a szövetségesek leverik, így még a háború idején békét köt a Monarchiával és Németországgal.

A háború utolsó felvonásában- igaz jelentõs szerepet játszani már nem tudott- látván az antanthatalmak biztos gyõzelmét - ismét szerzõdést szegett és újra belépett a szövetséges hatalmak ellen a háborúba.

Románia az elsõ világháború során az árulás iskolapéldáját szolgáltatta. Kétszer is elárulta eredeti szövetségesét.

Amint látni fogjuk "kiváló erényeit" a második világháború során is érvényesíteni fogja. A párizsi békekötésnél az antanthatalmak a mások javaiból árulásuk arányában bõségesen jutalmazzák az általuk rászedett népeket. Nem véletlen, hogy a kétszeres áruló Románia kapta a legnagyobb területi juttatást, messze megelõzve Szerbiát, de még az állammá kreált Csehszlovákiát is.

A párizsi tárgyalások, tárgyalások? diktátum során a magyar küldöttség érveléseit többek között azzal is elutasították, hogy Erdély nagyobbik részén mint a lakosság, mint a mûvelhetõ földterület román, így természetes, hogy Romániát illeti meg. Jó lenne, ha a magyar föld "külföldi befektetõk" részére való eladhatóságán buzgólkodó magyar, magyar? politikusok egy pillanatra maguk elé idéznék történelmünk e fájdalmas eseményeit.

Én e várható "befektetõk" kilétét minimális kockázattal már most meg merem jósolni. Teljesen mindegy, hogy mely országban bejegyzett cégek legyenek is azok. Hiszen tudjuk, hogy a magyar föld külföldi tulajdonlásának apostolai azzal érvelnek, hogy a keleti leszakadt ipari és mezõgazdasági területei "igényelnék leginkább a külföldi mûködõ tõkét". De ne legyenek illúzióink az osztrák lehetséges földtulajdonosok felõl sem.

Ha ugyanis visszatekintünk Ausztria elsõ világháborús Magyarország iránti magatartására -, hogy a korábbi 300 évrõl ne is szóljunk - a korrektség legcsekélyebb jeleit is hiába keressük. Ma már köztudott, hogy a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett szerb merénylet miatt a Monarchia háborús párti osztrák politikusait éppen a magyar Tisza István igyekezett lehûteni, a békés megoldás felé terelni. Sajnálatos, hogy minden próbálkozása eredménytelen maradt.

Egy kollektív államvezetés legalapvetõbb irt és íratlan szabálya (nemcsak a demokráciában), hogy a kisebbség alá kell vesse magát a többség akaratának. Végül is Tisza Istvánnak meg kellett hajolnia az osztrák többségû kabinet döntése elõtt.

Ez mit sem változtat azon, hogy Magyarország ezt a háborút nem kívánta, és abba Ausztria, akarata
ellenére rángatta bele. Ezért nyilvánvaló, hogy a háború felelõssége is elsõsorban az azt elindító Ausztriát kell, hogy terhelje.

1914-es propaganda plakát. „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”

Ennek igazságát a világ minden népének erkölcsi törvénye, mûködési logikájának rendszere megerõsíti.

Kivétel ez alól az angol-francia diplomácia és sajnos Ausztria elsõ világháború utáni vezetõi.

Így történhetett, hogy kificamodott logikájukkal a háborút ellenzõ Magyarország területébõl egy darabot a háború legfõbb értelmi szerzõjének és tényleges elindítójának - úgy tûnik éppen e számunkra nagy hasznot hozó vállalkozás lehetõségének megteremtéséért - jutalomképpen odaítélték. A korabeli szánalmas osztrák politikusok pedig ahelyett, hogy e méltatlan "ajándékot" erélyesen visszautasították volna, boldogan elfogadták azt. Nem jutott el tudatukig, hogy ezzel a magatartásukkal még igazolták is a "békebíró" antanthatalmak nevetséges érvelését, hogy az "elnyomott" nemzetiségi lakosoknak az anyaországhoz kell tartozniuk. Pontosabban szólva, egyetértettek a cseh, szlovák, olasz, horvát, szlavón, lengyel lakosú területeinek elkobzásával.

A románokéhoz hasonló álnok gondolkodásuk a második világháború során is megnyilvánult. Minden ellenkezõ osztrák állítással szemben, aki ebben az idõben élt és a politikára akár a legcsekélyebb mértékben is figyelt, megerõsítheti, hogy Hitler nemzeti szocialista mozgalmával az osztrák lakosság túlnyomó többsége - ha ugyan nem az egésze - rendkívüli módon szimpatizált.

kép innen

A Németországgal való egyesülés utáni osztrák vágy való tény volt. Ez már az elsõ világháború befejezése után is megnyilvánult. Német-Ausztria felirattal számos embléma maradt az utókorra. A két állam uniója az antanthatalmak tilalma nyomán bukott
meg. Az ideiglenes osztrák nemzetgyûlés 1918. november 12-én a két állam egyesülésére hozott határozatát az Ausztriával kötött saint- germaini békeszerzõdés 88. cikkének tilalma megsemmisítette. Az antanthatalmak úgy gondolták: nem azért verették, verték le erõs konkurenseiket, hogy azok erõiket integrálva ismét versenytársaikká válhassanak.

Emlékeztető:

„Engem mindig az döbbentett meg, hogy vajon milyen befolyás következtében részesült ilyen kegyetlen eljárásban az az egyetlen fél, amely nem volt felelős a világháborúért? Talán egykor napfényre kerül az igazság.”

(Lord Sydeman, a Lordok Házának tagja)

Miután Hitler Németország részérõl kimondta az elsõ világháborút lezáró békediktátumok érvénytelenségét, kezdeményezte e hatalmi szóval betiltott egyesülés megvalósítását. Az osztrákok az egyesülést továbbra is kívánták, de párizsi békeszerzõdés érvénytelenségének deklarálásától óvakodtak. A fúziónak romantikusabb módját választották. Úgy gondolták, ha Németország "erõszakkal szállja meg az országot", akkor minden formalitásnak eleget tesznek. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. Vagyis a békeszerzõdést is betartották" de a két ország egyesülése is létrejön.

A cél eléréséhez szükségtelen véráldozatot hozni. Elegendõ egyetlen politikus, Dollfus kancellár oltárra tétele. A korabeli osztrák gondolkodás nagyon hasonlít ahhoz a ravasz apához, aki férjhez adandó leányát szívesen hozzáadná az erõszakos kérõhöz, de tartva a szomszédok rosszallásától, azt sugallja leendõ vejének:
szöktesse meg a leányát.

Az a tény, hogy az osztrák diplomácia ezt a nevetséges színjátékot a második világháború után olyan jól ki tudta aknázni, hogy a semlegesség fejében megtarthatta függetlenségét, mentes maradt, mind az orosz, mind a nyugati szövetségesek ötvenéves megszállásától, a történészekkel azt gyaníttatja, az 1936-os Anschluss módját a korabeli osztrák diplomácia egyeztethette az angol-francia, valamint az amerikai és szovjet vezetéssel. Enélkül ugyanis ismerve az osztrákok második világháborús teljesítményét, amely németebb volt a németekénél - nehéz elképzelni, hogy nyakát kihúzhatta volna akár a szovjet, akár az amerikai hurokból. Kíváncsian figyeljük, mi módon próbál majd kiszabadulni a kétségtelen sok hasznot hozó, de ma már gazdasága fékjévé vált semlegességébõl. Közös piaci tagsága elõbb-utóbb a NATO- tagságot is igényli majd. A Szovjetunió jogutódja Oroszország NATO- ellenessége érdekes politikai attrakcióval lepheti meg a világ közvéleményét.

kép innen

Nos, ezekben a rókalelkû "sógorok"-ban bízunk mi, hogy politikailag önzetlen befektetõkként hasznosítják majd a korábbi tilalom ellenére zsebszerzõdések alapján már megszerzett és majdan legálissá váló, megszerezhetõ nyugat-magyarországi termõterületeinket. Nyugodtan állíthatjuk a jó magyar közmondás szerint, akik a külföldiek magyarországi földvásárlása mellett bábáskodnak: Kutyára bízzák a hájat. Nem túlzás annak megállapítása: Akik a magyar földnek külföldiek kezére játszásában tevékenykednek, részt vesznek - akárcsak közvetett módon is - törvényi kereteinek kialakításában és megszavazásában, vagy az országnak a közös piacba való bevitelét szorgalmazzák, tudottan vagy akár tudatlanul a magyar nemzet
felszámolásán, állami létének megszüntetésén dolgoznak.

Aki ebben a fejlõdés modern követelményeit véli látni, gondolja csak végig: egy újabb etnikai szélhámosság ürügyén egy mások általfelzaklatott európai krízis esetén nem ismétlik-e meg az elsõ világháború után "nemzetiségi alapon" történõ területi átrendezést. A még teljesen be sem fejezett jugoszláv belháború és következményei intõ példaként lebegjen minden magyar szeme elõtt! Magyarország területe állami létének megtartása mellett tovább már nem osztható!

Ma is - az öt évtizedes szovjet gyarmati mivoltunk mellett gazdasági lepusztulásunk legfõbb oka a trianoni országcsonkítás.

Elvették legjobb termõföldjeinket, csaknem az összes bányáinkat és erdõinket, továbbá vasútvonalaink nagyobbik részét, tengeri kikötõnket és még számtalan, szinte felsorolhatatlan gazdasági erõforrásainkat. Ami megmaradt, az sajnos egy kiegyensúlyozott jóléti állam megteremtéséhez elégtelen. Szomorú; hogy ezt a "békebírók" sem 1920-ban, sem 1946-ban, sem azóta nem ismerték fel, pontosabban nem akarták felismerni. Egyértelmûen ki kell mondani, hogy minden magyar megértse: az, ami 1990 után és jelenleg is a privatizáció címén az ország különbözõ erõforrásainak külföldiek részére történõ elherdálásával történik, az a magyarság tervszerû, tudatos szétzilálására, Magyarország állami létének fokozatos felszámolására irányul.

Ha a nemzet idejében nem választ magának egy radikális magyar érzelmû kormányzatot, úgy sorsa megpecsételõdik. Még szolgaként sem tûrik meg több mint ezeréves hazájában. Meggyötört történelmünk során nemzetünk legnagyobb betegsége mindig a széthúzás és a belviszály volt. Más népek védelmét mindig fontosabbnak tartottuk a sajátunkénál. Õseink mások érdekében herdálták a magyar vért. Meg is lett az eredménye! Míg a késõ középkorban hazánk lakossága megegyezett Anglia vagy Franciaország lakosságának számával, ma már az ötödét sem éri el. Az õsi betegség, a nemzet megosztottsága sajnos nemcsak örökölt kór, hanem úgy tûnik, egyelõre gyógyíthatatlan is. Már az emigrációra is átterjedt.

Ahol csak külföldön jártam, mindenütt fájdalommal kellett tapasztalnom, hogy minden nemzet fiai jobban tisztelik és õrzik származásuk jellegét, nemzeti hagyományait, s ami a legfontosabb, anyanyelvét, mint a magyarok.

Szinte alig házasodnak maguk közül. Az idegen szebb és jobb. Egyetlen nemzet tagjai sem asszimilálhatók olyan könnyen, mint a magyar. Gyermekeik egyre csekélyebb számban beszélnek magyarul. Szomorú, de ez sokszor még akkor is igaz, ha az anya a magyar. Nem kerülte el figyelmemet vendéglátóim azon információja, hogy az emigrációban élõ Magyarországról kitelepült zsidóság többsége megtanítja gyermekeit nyelvünkre. Keresnem kellett ennek okát, amelyet csak itthon találtam meg. A "rendszerváltást" követõen a különbözõ okokból emigrált zsidóság egyre jelentõsebb számban telepedik ismét Magyarországra. Ezek a zsidók nagyon jól ismerik a magyar alkat mindenkivel szemben tapasztalható már-már káros idegen imádatát, a saját jogait is háttérbe szorító indokolatlan toleranciáját. Tudják, hogy egyetlen nemzet testén sem élõsködhetnek olyan háboríthatatlanul, mint a miénken. E kitûnõ lehetõséget nyilván szívesen örökítik át utódaikra is, amelynek kiaknázását jelentõs mértékben segíti elõ a nyelv ismerete. Mi pedig nem kívánunk élni ezzel a lehetõséggel, amelyhez pedig magyarszármazásunknál fogva, hogy úgy mondjam, elõjogunk van.

Elkeserítõ, hogy magyarjaink számára elégtelenek azok az életfeltételek, amelyek más nemzetek és idegenek számára csábító.
Míg a hitleri holdudvar többi államából finoman szólva kiebrudalják az Izraelben élni nem kívánó zsidókat, addig mi a demokrácia mákonyától elkábítva öleljük magunkhoz õket, és valósággal kínáljuk számukra a saját játékszabályai szerinti kirablásunk lehetõségeit. Soros György "középeurópai egyetemének" még Csehország is ajtót mutatott, pedig szabadkõmûves elõdei révén nekik köszönheti állami létét. Mi, akik országunk és nemzetünk kétharmadának elvesztését írhatjuk számlájukra, bárgyú módon osztjuk szét közöttük maradék javainkat is. Ugyanez jellemzi az elrabolt országrészek magyar lakosságát is.

Mindenütt három-négy magyar párt is igyekszik egymást szapulni. A széthúzás és a viszály sajnos nemcsak hazai jelenség.

Ahol magyar él, mindenütt megtalálható. Amerikában is, Ausztráliában is értetlenül álltam a furcsa jelenség elõtt.

Ott ugyanúgy megtalálható a baloldal és a jobboldal. Mondanom sem kell akárcsak itthon - ott is a baloldal az egységesebb, míg a jobboldal állandó torzsalkodás mellett folyamatos osztódással gyengül.

Bármilyen furcsa is, a közös nyelv után ez volt a legfõbb ismérve annak, hogy magyarok társaságába kerültem.

https://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=8330#comments

Címkék:

Vissza

Téma: PI Klub speciál - Tükör

Nincs hozzászólás.

PI Klub speciál - Tükör

Címkék:

Téma: PI Klub speciál - Tükör

Új hozzászólás hozzáadása

Keresés

Elérhetőség