Vasárnapi hírek - Ha visszamegyünk, meghülyülünk – 20 éve történt az ország egyik legborzasztóbb katasztrófája

2014.10.05 15:16

 

Kapcsolódó link..

'Konspirációk' 2012 Plusz

Az agresszió 1. rész Szellem: Hass!


1993. szeptember 15-én, azaz pontosan 20 évvel ezelőtt minden magyar napilap címlapján sokkoló képek és címek tudósítottak az ország mai napig egyik legborzasztóbb katasztrófájáról. Békásmegyeren járt a halál, Pokoli jóslat, Tragikus robbanás – ilyen és ehhez hasonló szalagcímek harsogták a hírt, melyről a nemzetközi sajtó is cikkezett. Aligha van olyan 30 feletti magyar, aki ne emlékezne a tragédiára, melyet egy őrült amatőr "vegyész" okozott, és amely hét halálos áldozatot követelt. És megannyi kisiklott életért felelős.

 


<h1>1993. 09. 14. (Fotó: Ilovszky Béla, MTI/Archív)</h1>

<h1>Füzy néni lakásában egy bőröndnyi régi újság mellett egyetlen megmaradt tárgya, egy telefon emlékeztet a tragédiára (Németh András Péter felvétele)</h1>

1993. 09. 14. (Fotók: Ilovszky Béla, MTI/Archív)
 
 

„A rémületnek van egy szaga és sűrű csönd kíséri” – csak azok tudhatják, mit jelentenek Tamás szavai, akik túléltek egy semmiből jövő, mindent megváltoztató, pusztító szörnyűséget: természeti katasztrófát, balesetet, bombatámadást. Amikor 1993. szeptember 14-én hajnalban az akkor 20 éves fiút egy robbanás kirepítette az ágyából, azt hitte, elért hozzánk a jugoszláv háború, bombáznak a szerbek. „Ömlött a víz a csövekből, hullámzott a parketta, az ablakok kitörtek, kint napalmdarabok hullottak. Nyilvánvaló volt, hogy menekülni kell. Egyetlen feleslegesnek tűnő mozdulatom volt: egy pokrócot dobtam az ablakra, hogy megvédjem a könyveimet. Aztán szaladtunk le pizsamában, mezítláb.” Tamás édesanyjával és húgával a nyolcadikon lakott, pont a robbanást okozó Mádi Lajos alatt.

A nappalinak, melyben a fiú édesanyja aludt, beszakadt a plafonja, a következő robbanással pedig teljesen eltűnt a szoba. Mire leértek, egy kivételével a kilencedik emelet összes lakója halott volt. Mádit és édesanyját valószínűleg a második robbanás ölte meg, az, amelyik szétrepesztette a lakásuk falait maga alá temetve egyik oldalukon egy idős bácsit. A másik oldalon lakó család mind a négy tagja életét vesztette: lángoló szüleik láttán a 16 éves ikerpár, Dalma és Balázs kézen fogva a mélybe vetette magát – nem véletlenül lett ez a tragédia szimbolikussá vált mozzanata. A ház életben maradt lakói közül sokaknak örökre megváltozott az élete.

 

<h1>Németh András Péter felvétele</h1>

 

„Néztük odalent, hogy ég a lakásunk, és akkor megbeszéltük egymással, hogy na, akkor ennek most vége. Értünk jött az egyik osztálytársam családja, és elvittek magukhoz, nem volt miért ottmaradni. Egyértelmű volt, hogy megsemmisült mindenünk, és hogy megúsztuk. Akkor már azt is tudtuk, hogy van, aki nem” – emlékszik vissza Tamás. A család napra pontosan 14 évvel korábban, 1979. szeptember 14-én költözött be a Jós utcai lakásba, melynek az utolsó törlesztőrészletét nem sokkal a tragédia előtt fizette be a pár évvel korábban megözvegyült édesanya. Számukra már azon a reggelen sem volt kérdés: el innen és vissza se nézni. A 32 családból 23-nak a tagjai ugyanezt gondolták, csupán kilenc költözött vissza pár hónappal később, ma pedig már csak hárman laknak még mindig ott, köztük Füzy néni, aki a nyolcadikon él. Ő hallotta utoljára Mádi Lajos hangját, az első robbanás után azt kiáltotta a férfi: „Gyorsan menjünk, mert itt maradunk.” „Hallottam az ikreket is, hogy azt üvöltik, le fogunk ugrani, kiabáltam, hogy ne tegyék, de nem tudtam mit csinálni” – meséli az idős asszony feltűnő higgadtsággal. Talán az azóta eltelt húsz év, talán a kor tette rezignálttá, még nevet is, ahogy „Lajoskáról” beszél, akit ő Pacalpörköltnek hívott és bolondnak titulált annak idején. Pedig a férfi többször is megfenyegette őt, hogy úgyis megöli egyszer. „Hát engem nem sikerült” – összegez az asszony. Mádi Lajosról a történtek után kiderült az, amit a lakók régóta sejtettek: kezelés alatt álló skizofrén volt, tisztaság- és vegyszermániával.

A szellőzőn keresztül folyamatosan kellemetlen vegyszerszag áradt a férfi lakásából, sokszor látták akkumulátorokat és különböző gyanús anyagokat felcipelni a lakásába.

A robbanás előtti estén – Füzi néni visszaemlékezése szerint – kidobott egy petárdát az ablakon. „Gondoltam: csodálatos, Lajoska megint szórakozik” – idézi fel az asszony, Tamás édesanyja pedig azt jegyezte meg: „De vígan van ma éjszaka is a Lajos”, miután a férfi végtelen lejátszásra állította az akkori slágerdalt, a Wonderful Life-ot. A HVG korabeli cikke szerint egy házbeli asszony a tragédia előtt egy évvel jelezte a rendőrségnek, hogy egy közveszélyes elmebeteg veszélyezteti a lakók életét nap mint nap, de azt mondták neki, nem intézkednek, amíg vér nem folyik. Mádi kezelőorvosa az eset után úgy nyilatkozott, ahogy más hasonló kortörténetű betegeknél, nála sem volt előre tudható, hogy állapota tragédiát idéz elő. Ennek ellenére a doktornő saját bevallása szerint nem tudta feldolgozni a történteket.

A mai napig nem teljesen tisztázott, hogy mi történt 1993. szeptember 14-én hajnalban a Jós utca 8-ban. Amit tudni lehet: a mosógépben tárolt pirotechnikai anyagról elpárolgott a víz, ez okozta az első robbanást, amit egy hatalmas detonáció követett: a nappaliban felhalmozott ipari mennyiségű trinitro-toluol robbant be, amit további detonációk követtek. A lakóknak azt ígérték, hogy három hónap múlva tájékoztatják őket a vizsgálat eredményéről, ez a mai napig nem történt meg. Talán ennek köszönhető a sok találgatás: petárdagyár, netán bombaüzem volt a lakásban. Akkoriban zajlott a maffialeszámolások első hulláma – voltak, akik ezt is összefüggésbe hozták Mádi Lajos tevékenységével. „Valamiből élt és vásárolta ezeket az anyagokat a munkanélküli férfi” – hívja fel a figyelmet Tamás egy újabb megválaszolatlan kérdésre.

A robbanás erejét jelzi, hogy a szemben lévő ház ablakai is mind kitörtek, és még Szentendrén is hallották és érezték a detonációt. A ház környékén parkoló autók közül 200 rongálódott meg. Az egyik lakásból kirepülő dinamót egy 300 méterrel távolabb parkoló kocsi ülésébe fúródva találtak meg.

A tragédia napját egy közeli iskola tornatermében töltötték a túlélők, itt látogatták meg őket először a rokonok, barátok, politikusok és adományozók. „Percenként robbant be valaki az ajtón – meséli Tamás. – Elsőként Demszky Gábor, aztán Göncz Árpád, Tarlós István, aki akkor a kerület polgármestere volt – mindegyikőjük őszintén meg volt rendülve, megígértek nekünk mindent, csak aztán…” Ekkor még mindenki segíteni akart, a példaértékű állami és civil összefogás eredményeként gyorssegélyt és tárgyi adományokat kaptak a Jós utcai lakók és hatalmas lelki támogatást, amire talán a legfőbb szükségük volt. Tamás nem győzi hangsúlyozni annak a szolidaritásnak az erejét, amit akkor éltek át ismerősöktől és vadidegenektől egyaránt.

„Elsőként 30-30 ezer forintot osztottak szét a családok között, ez egy alacsonyabb fizetésnek felelt meg. Vettem egy cipőt és egy farmert. Az adománycsomagokból lett még ruhánk, de később ezeket képtelen voltam hordani, mindent utál az ember, amit ilyenkor kap, mert minden a történtekre emlékezteti” – mondja Tamás. Ő a következő éjszakákat családjával a nagymamánál töltötte, de folyamatosan ott voltak a károsultak rendelkezésére bocsátott Római parti üdülőben, mert ott lehetett információkat szerezni, például a felajánlásokról. A Domus áruházban 50 ezer forint értékben válogathattak maguknak a Jós utcaiak bútort. „Ugyan nem volt hova vinnünk a három ágyat, konyhaasztalt, székeket, a gardróbszekrényt, de tudtuk, hogy minden szenzáció három napig tart, és bizonytalan, hogy utána ki gondol ránk.” Tamásék jól látták a jövőt: pár hét elteltével magukra maradtak a bajukkal, és édesanyja hihetetlen lelkierejének és szervezőkészségének köszönhető, hogy tovább tudtak lépni.

 

<h1>2013. 09. 14. (Fotó: Németh András Péter)</h1>

 

Az OTP Ingatlan Rt. felajánlotta a károsultaknak, hogy egymillió forintért megveszi a lakásukat, ha nem akarnak visszatérni. Az önkormányzat pedig cserelakásokat kínált fel számukra, kinek jobbat, kinek rosszabbat, sok a keserűség például Füzy néniben is, akinek egy idősotthoni elhelyezést kínáltak fel, miközben ő egy kőbányai családi házért vásárolta annak idején a panellakását. Azt mondja, „pofára” és kapcsolatokra ment a dolog. Tamáséknak egy ugyanolyan lakást ajánlottak fel, mint amilyenben „felrobbantak”, a közelben, egy tízemeletes ház tetején. „Ekkor hoztunk egy újabb döntést, hogy nem fogadjuk el, amivel anyagilag nagyon rosszul jártunk, de máig nem bántuk meg, mert ha ottmaradunk, meghülyülünk. Olyan lett volna, mint egy bombatölcsérben élni. A régi lakás ellenpontjaként Budaörsön vettünk egy első emeleti, másfél szobás lakást, amit tíz éven át fizettünk. Ott kellett nulláról felépítenünk az életünket. A következő karácsonyunkra régi fényképeket kaptunk a családunktól.”

Tamásnak – mint mondja – ennek ellenére is tíz évet vett el az életéből a tragédia, és ma is hatással van minden cselekedetére. „Az első időkben azt éreztem, hogy bármikor felrobbanhatok, és ma is azt gondolom, hogy bárkivel bármi bármikor megtörténhet, mert a világ nem egy biztonságos hely.” Tamás nem volt katona, nem tanult meg vezetni, és a mai napig gyógyszereket szed hangulatingadozása ellen, de mégis szerencsésebbnek érzi magát azoknál, akik (főleg anyagi kényszerből) visszaköltöztek a házba, mert szerinte nekik még nehezebb lehetett túllépni a történteken. Ezt bizonyítják a szomszédok történetei is.

A tragédiának közvetlen következményei is voltak. A házban lakó egyik asszony egy rádióriportban arról beszélt, hogy a robbanás (vagy talán a trauma) hatására elvetélt, akkor kétéves kislánya pedig hónapokig nem szólalt meg, és „megváltozott”. A legtöbbet nyilatkozó túlélő, Muszbek Zoltán, akit a robbanás kihajított az erkélyre, és aki azt ismételgette, hogy innentől szeptember 14-én ünnepli a születésnapját, 2 és fél évvel a történtek után, orvosai szerint talán az esés következményeképpen elhunyt agydaganatban. Fia az említett rádióriportban arról panaszkodott, hogy neki minden csak másodjára sikerül, nem tud párkapcsolatot létesíteni, mert ürességet lát mindenkiben, aki nem élt át ilyen tragédiát. Egy másik lakó örökös rettegéséről számolt be, és arról, hogy szellemek lakják a házat.

A sors furcsa fintoraként egy rendőrnő költözött be Mádi Lajos egykori lakásába, aki korábban boncnokként dolgozott, így – mint mondta – ő másként viszonyul a halálhoz, nem zavarja, hogy egy tragédia helyszínén él. Nem tudni, vele mi lett, de őt sem találtuk már a Jós utca 8.-ban.

A ház falán tábla emlékezik meg azokról, akik nem élték túl azt a napot, 1993. szeptember 14-ét. Az évfordulón itt, és egy-egy ablakban a város különböző pontjain még meggyullad egy-egy mécses – ahogy Tamáséknál is, de ők nem csak a halottakról emlékeznek meg:

„Ha érdemes egy gyertyát gyújtani, és meg szoktuk tenni, akkor ezt azokért, akik nem tudtak továbblépni.” A tragédián szerinte túl kell lépni, de emlékezni mindig kell rá, mert fontos dolgokat üzen: az emberi élet esetlegességéről és az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlenségéről.

 

Kommentek itt olvashatóak..

https://www.facebook.com/permalink.php?id=163679936988551&story_fbid=782417128448159

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/ha_visszamegyunk_meghulyulunk_20_eve_tortent_az_orszag_egyik_legborzasztobb_katasztrofaja

 

 

Egy videó az eseményekről..

 

 

 

http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/ha_visszamegyunk_meghulyulunk_20_eve_tortent_az_orszag_egyik_legborzasztobb_katasztrofaja

 

Téma: Vasárnapi hírek - Ha visszamegyünk, meghülyülünk – 20 éve történt az ország egyik legborzasztóbb katasztrófája

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása