Árnyék világok, árnyék emberek, árnyék fények

2012.09.05 09:16

 

Miért is élünk árnyékvilágban? Mert valami van, amiből ez az egész árnyék keletkezett. Van valami, ami útját állja a fénynek. Valamilyen optikai jelenség áldozatai, azaz eredményei vagyunk. Ezért is lehet saját magunknak is árnyoldalunk, ezért hisszük azt, hogy egy árnyékhatalom áll felettünk, ezért uralkodik rajtunk, vagy képes rajtunk élősködni az árnyékkormány.
 
Ha létezik az árnyék, léteznie kell az igazi formának is, amiből az keletkezett. Ez a két dolog persze csak az okozat. Az ok az, hogy létezik az a jelenség, ami a kettőt megkülönbözteti, és ez rajtunk kívül álló dolog. Úgy hívják tudat, a semmi maga, amelybe mégis minden benne van. Mert a tudat alkotja meg az árnyékokat és ugyanúgy semmisé is teszi azt. Egy megfelelően éber ember, ezért átlát a másik árnyékán..
 
Sokszor szeretem az emberek vérét szívni, persze csak képletes értelemben, mert nem vagyok vámpír. Szeretem feszegetni a határaikat és kíváncsi vagyok a reakcióikra. Legfőképpen arra a formára, melyből az árnyéka keletkezik. Az árnyék természetéből még messze menő következtetéseket nem lehet levonni, mert mindenképpen egy torzult formája a valós képnek. Sőt, legtöbbször a formán megjelenő árnyhatások, csak összezavarják a látót.
https://a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/378728_456558281044313_646303832_n.jpg
 
Sok mindenkiben csalódtam amúgy. De aztán mindenképpen rá kellett jönnöm, csakis magam tehettem róla. Egy árnyéknak sosem szabad hinni, sosem szabad igazi dolgot elvárni. Az a dolga, hogy rejtőzködjön és élje életét a többi árnyékpajtásával, míg fel nem oldódnak a fényben. Nem gondolkoznak el saját természetükön, mert csupán kivetülések, alvó tudattal, mögöttes fénnyel.
 
Bár felesleges erről szólnom, a legtöbb ismerősömmel nem szoktam ilyen témákról beszélni. Egyrészt felesleges számukra, másrészt nem értenék vagy nem érdekli őket, mert a kézzel fogható dolgokban hisznek. Nem az árnyékokban. Ami nagyon jó dolog, ha csak kész emberek lennének a Földön, akkor nem tudnának mitől elrugaszkodni. Így, hogy létezik a realista hozzáállás, lehetőségem van ettől elvonatkoztatni. Na és persze halvány mosollyal az arcomon tudatosítva magamban, hogy a legtöbb embernek könnyen emészthető dologra van szüksége. Olyan világképre, amibe nem szerepelnek tűzokádó sárkányok, angyalok, keleti jógik vagy közönséges házi koboldok, se filozófiai eszmefuttatások.
 
Különös dolog az ember. Bárhogyan ki lehet akasztani. Van, akit egy gúnyos beszólással és van olyat, akit kósza elméletekkel.
 
Mindenesetre, azt sose mondd nagyon okos egyetemistának, hogy a Hold egy hatalmas gömb űrállomás és Armstrongék csak a felgyűlt, porral teli részen szálltak le.
 
 
 
 
 

Téma: Árnyék világok, árnyék emberek, árnyék fények

Nincs hozzászólás.

Új hozzászólás hozzáadása