Az is fontos, hogy úgy kérjük, mintha már megvalósult volna. Pl. ahelyett hogy "szeretnék meggyógyulni", inkább azt kérjük, hogy "szeretnék egészséges lenni".
Egy videó, amely boldogabbá teszi az életedet
Arra szeretnélek kérni, hogy ha a lapnak visszatérő látogatója vagy, akkor az ebben a filmben található tudást vizsgáld meg, és alkalmazd életed minden részén. Ha csak véletlenül kerültél ide, akkor is tanulj a videóból és használd az információkat, hogy boldogabb életed lehessen. Egyrészt saját magadon is segítesz vele, másrészt Magyarországot és a világot is jobbá teszed általa.
Induljon el egy mozgalom a mi kis közösségünkből, ahol az életünk Istenről szól, nem az illúziókról! Terjeszd!
A videó szöveges változatát megtalálod lejjebb, tanulmányozás és gyakorlás céljából.
Hozzászólásokban mindenki ossza meg pozitív tapasztalatait, eredményeit, hogy mindannyian tanulhassunk belőle!
Isten Áldjon!
Egy videó, amely boldogabbá teszi az életedet - MKH.VALOSAG.NET from Atyaeg1 on Vimeo.
Csak szeretném felhívni minden néző figyelmét, aki elkezdi nézni ezt a videót, hogy ha komolyan veszed ezt a tudást, amiről itt lesz szó, és alkalmazod az életedben, akkor boldogabbá, harmonikusabbá válhat a sorsod. Minden csak rajtad múlik, és azon, hogy hogy döntesz. Élsz-e a lehetőséggel? Legyen, ahogy az Isten jónak látja! A filmben elhangzó információk segítségével képes leszel a különböző érzelmi, gondolati és emberi konfliktusaidat kezelni, meggyógyíttatni. Használd őket szorgalmasan! Az életed minden helyzetében alkalmazhatod ezt a tudást, mikor szükségesnek érzed.
Napjainkban gyakran emlegetik, hogy ébrednie kell az embereknek. Ébredni de mire? Az már nagy eredmény, ha valaki kezdi felismerni az összefüggéseket a hazánk sorsával, és az azt károsan befolyásoló érdekcsoporttal kapcsolatban. Azonban a lexikális tudás mit sem ér, ha közben a lelked, és a nemzeti lelkület sötétségben fetreng.
Jól mondják, hogy ébresztő, és ez az ébresztés nem más kell, hogy legyen, minthogy a magyarság ismét visszafordul az Istenhez, úgy, mint régen.
Hogy miért fontos ez? Azért, mert a nemzet lelkülete határozza meg a sorsunkat és, hogy milyen vezetők állnak az ország vezetésében. A nemzet létének alakulása a nemzeti lelkület beállítottságával van összhangban. Az egyik a másiknak a megnyilvánulása az anyagi világban. Összefüggnek!
Széchenyi mondta, hogy:
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb elkergeti. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”
Ezért kell, hogy a magyarság életfelfogása ismét az Istenről szóljon, a teremtőről, mint őseink idejében, hogy a legnagyobb jót tudjuk a népünk életében kinyilatkoztatni.
A világ jobb lesz, ha az emberiség lelkülete is jobbá válik.
Sokan tanítanak a rosszra, kevesen a jóra. A nemzeti és álnemzeti médiafelületeken sajnos inkább a gyűlöletkeltés, erőszakosság, negatív lelki megnyilvánulások vannak bátorítva, középpontba helyezve. Azonban az erőszak nem egyenlő az igazi erővel. Az igazi erő nem az izmaid mennyiségétől függ, hanem a lelked állhatatosságától, hogy milyen mértékben vagy képes képviselni az Igazságot. Milyen mértékben vagy képes Isten akaratát választani a saját akaratod helyett? Milyen mértékben vagy képes engedni, hogy Isten eszköze légy a világban, ahol esetleg a sötétség leledzik? Ezen múlik minden! A teljes magyarságnak ismét az Igazságot kell képviselnie, úgy, ahogy őseink tették, mert azért ilyen nagy a szomorúság a Földön, mert nincsen, aki fényt gyújtana. Ráadásként az emberek még ragaszkodnak is a sötétségükhöz, ami nem más, mint a gyűlölet, a gonoszság, a rosszindulat és minden egyéb negatív hozzáállás az élethez. Légy figyelmes gondolataidra, érzéseidre és megnyilvánulásaidra, hogy felismerd, hogy a jót képviseled-e bizonyos élethelyzetekben, vagy sem? Ez a három dolog határozza meg sokszor a sorsodat. A gondolataid, az érzelmeid, és az ezek által motivált megnyilvánulásaid.
A gonoszság terjedésének útja, hogy a gonoszság, a gonoszságra kapható emberekkel, elkövettet gonosz dolgokat a jóemberek ellen, hogy azok kibillenjenek a lelki egyensúlyukból és így ők maguk is, a gonoszságra, gonoszsággal válaszoljanak. Így a jó emberekre is átterjedt a rosszaság. Csak azt tedd mással, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek. Azaz a gonoszság hatására próbálj meg jónak maradni. Könnyű mondani, de nehéz megtenni. Itt fogsz találni pár módszert, amivel megkönnyítheted ezt a dolgot. A gonoszság, vagy kísértés ellen nem harcolni kell, hanem egyszerűn próbálni kell jónak lenni. Azért mert, amire fordítod a figyelmedet, arról fog szólni az életed. Figyelj a jóra, a többit meg majd az élet intézi, úgy, ahogy azt mindenki kiérdemelte magának. Nem nekünk kell ítélkeznünk másokon. Neked egyedül saját magadért, tetteidért, érzéseidért, gondolataidért kell felelősséget vállalnod. Vizsgáld meg, hogy te milyen lelkületet képviselsz ilyen téren az életed különböző helyzeteiben!
Az ítélkezést nyugodtan hagyd meg mindenkinek, a saját maga számára, mert eljön minden ember életében az a pillanat, legkésőbb a halála után, mikor a lelkiismerete szerint kell majd magát megítélnie. A mérleg egyik serpenyőjében az ő lelke áll, a másikban pedig Isten legnagyobb jósága. Kérdés, hogy lebillen-e a mérleg, vagy egyensúlyba fog kerülni? Képes voltál-e a megvalósítható legnagyobb jót megvalósítani az életedben, vagy nem is törekedtél rá? Lehet nem sikerül egyből, de az már hatalmas előrelépés, ha figyelmessé válsz a gondolataidra, érzelmeidre, tetteidre, hogy milyen lelkiség is hatja át őket. Milyen lelkiség munkálkodik rajtad keresztül? Gondolkozz el ezen életed minden helyzetében, pillanatában!
Nem Isten büntet meg bennünket, hanem mi büntetjük meg magunkat a múltban elkövetett tetteink miatt érzett lelkiismeret furdalásból kifolyólag.
Isten nem akar elítélni. Az ítél el másokat, akiben félelem van, és a félelem nyomán megjelenhet benne a rosszindulat és a gonoszság. Istenben nincsen félelem, nincs gonoszság. Istenben teljesség van. Így ő nem ítél el senkit. Elfogad mindenkit, mint ahogy a szél körbeöleli ugyan úgy a jó és a rossz embert is. Ilyen a természete.
Az nehéz az emberi léleknek, mikor végig nézi életének alakulását, hogy ott áll Isten előtt, a legnagyobb jóság előtt és akkor veszi észre, hogy a léte lehetséges, hogy nem tükrözi vissza ezt a hatalmas jót. Lehet, hogy a sorsában nem tudta megvalósítani az abszolút jóságot és így nehéz a fénybe visszaolvadni maradéktalanul, ha vannak még olyan részeink, amelyek lehetnének jobbak és szebbek is. Te hogy állsz ezzel? Ha már tisztában vagyunk hibáinkkal az nagy eredmény. Akkor már tudjuk, hogy mire ügyeljünk, hogy a rossz helyett a szép megnyilvánulásokat tudjuk kifejleszteni magunkban.
A lelkiismeret nem nyugszik, mikor végig tekint a Földön elkövetett hibás tetteken. Vágyik rá, hogy kijavíthassa a tévedéseit, hogy jobbá legyen, mint amennyire volt. Valamint hogy amit adott, azt visszakaphassa, hogy a számlája kiegyenlítődjék. Ilyenkor vágyik a lélek egy újabb életre, hogy megpróbáljon javítani az eredményein. Ilyenkor választ magának egy újabb sorsot, egy újabb életet a szerint, hogy előző megnyilvánulásában hogyan viselkedett. Itt érti meg az ember, hogy miért születik valaki egy éhező afrikai gyereknek és miért születik egy normális, nyugodt család gyermekének. Természetesen sok tényező befolyásolja ezeket a dolgokat, de ki szelet vet, vihart arat, és a sorsunkban láthatjuk azokat az orkánokat, amiket mi vetettünk el egykoron szélként.
Ezek az információk már nincsenek meg a mai egyházban, mert a dogmatizáció nem tesz jót semminek. Azonban a Bibliában a nyomai ennek a tudásnak több helyen megtalálhatóak. Például annál a résznél, mikor Jézus válaszol a tanítványainak arra a kérdésére, hogy Illés próféta mikor fog visszatérni? Ő pedig azt mondja, hogy már visszatért, csak nem ismertétek fel. A tanítványok pedig tudták, hogy Keresztelő Szent Jánosra gondol. Hogy lehetséges, hogy Keresztelő Szent Jánosban Illés próféta lelke volt? Hogy lehet, hogy Illés próféta egyenlő Keresztelő Szent Jánossal? Két test, de ugyan az a lélek lenne mindkettőjükben egy kis időeltolódás által?
Tudom, hogy ez az információ a mai egyházban már nincs jelen, de attól, hogy sokan nem tudnak róla, attól én még nem hallgathatom el az Igazságot. Hipnózisban mindenki eltudja mesélni életének láncolatait. Mikor utána jártak, hogy az ilyen beszámolók igazak-e, akkor meglepődtek, mert valóban éltek azok az emberek, sokszor másik kontinenseken, akikről a páciensek meséltek.
Az életünk alakulása, lelki világunk megnyilvánulása. Félreértések elkerülése végett… az anyagi siker, nem feltétlen egyenlő a lelki sikerrel.
A gazdag embernek sokszor nehezebb meglátni az Igazság fényét, mint a szegénynek, mert neki van, hogy az arany csillogásán akad meg a szeme. A szegény pedig a nyomorgása közepette sokszor előbb fordul Isten felé, utolsó mentsvárként, mint a gazdag. Magyarország már éppen eléggé el lett szegényítve ahhoz, hogy nyomorúsága közepette, a magyarok ismét Isten felé forduljanak.
Azonban nem igaz az a közhely sem, hogy minden gazdag rossz ember. Minden ember más, minden ember a saját maga lelkiisemeretével kell majd, hogy megbékéljen. Te ne akarjál senki felett ítélkezni, mert nincsen jogod hozzá. Soha nem is volt, soha nem is lesz! Az élet nevel. Minden megnyilvánulás visszatér ahhoz, aki útjára indította. Ez bekövetkezik a te ítéleteid nélkül is. Ne ítélj, hogy aztán hozzád se térjenek vissza ítéletek. Legyél Jó, ha tudsz, mert minden más hiábavalóság, mikor a lelkiismereted végigtekint életed történésein! A kezdettől a végig.
Ez a videó azért készült, hogy egy olyan tudást adjon át számodra, amelyet alkalmazva, képes leszel fényt vinni a sötétségbe. Fényt vinni a családodba, emberekkel való kapcsolataidba és az egész életedbe. Én arra kérnélek, hogy ha tényleg fontosnak tartod a jó ügyet, a magyarság ügyét és, hogy egy boldogabb életet élhess, akkor ezt a tudást, amit ebben a videóban találni fogsz, az életed minden területén szorgalmasan alkalmazd, hogy egy szebb és jobb világ jöhessen létre munkásságod nyomán.
Az első, amivel az életedet az Igazság felé mozdíthatod el, ha felajánlod azt magának Istennek. Sok különböző vallás beszámol arról, hogy az Isten számára felajánlott élet egy jelzés a Teremtő felé, hogy az úton való bolyongás helyett az ember a jót választja szándékosan. Lehet, hogy vannak a sorsoddal és elképzeléseiddel kapcsolatban jó elgondolások, de hidd el, hogy Istennek még magasztosabb elképzelései vannak a létezéseddel, mivel ő minden részletet színről-színre átlát, és tudni fogja, hogy lesz a legjobb számodra.
Tehát ajánld fel hangosan, szavakban az életedet Istennek, hogy az Ő akarata teljesedjen ki sorsod minden részletére, úgy, ahogy azt Ő jónak látja. A családodat is felajánlhatod a teremtőnek, hogy az Ő sorsuk is elindulhasson egy még pozitívabb irányba. Egyúttal bocsánatot kérhetsz Istentől és mindenkitől is, akit valaha megbántottál. Kérd, hogy bocsássanak meg neked minden bűnödért, amit velük szemben elkövettél.
Akár Jézus Krisztusnak is felajánlhatod az életedet.
Például így:
Drága Jézus! Most megnyitom szívem ajtaját, és megkérlek, legyél életem része, add nekem az örök élet ajándékát és tedd jobbá a dolgokat körülöttem! Ámen.
Az embernek vannak ugyebár vágyai is. Csak az nem mindegy, hogy ezek a vágyak valamilyen Isten által elrendelt cél felé visznek közelebb, vagy csak az állatias, önző énünk kínoz bennünket vele. Buddha, akit a buddhisták Budának neveznek, szintén azt mondta, hogy az emberek a vágyaik miatt szenvednek. A vágyaink kínoznak, ha meg nem valósulnak. Kínoznak akkor is, ha nem úgy valósulnak meg, ahogy azt mi szeretnénk. Kínoznak akkor is, ha úgy valósulnak meg, ahogy mi szeretnénk, mert akkor kitalálunk magunknak egy újabb vágyat, elérendő célt, ami után loholhatunk, és így a lelki békénket sohasem találjuk meg.
Isten álmodja a világot. Az Ő álmai nyilvánulnak meg benne. Ha mi is az élet alakulását a vágyainkkal erőszakosan tévútra akarjuk terelni, akkor Isten akaratával szemben helyezkedünk el. Pedig az Ő akarata, vágya sokkal magasztosabb, bölcsebb bármely emberénél is.
Amit tehetsz lelki fejlődésed érdekében, hogy felajánlod minden vágyadat a múltban, jelenben és a jövőben Isten számára, hogy gyógyítsa meg ezeket a lelki nyughatatlanságaidat, hogy csak az Ő vágyát legyél képes képviselni a világban. Nem kell félned, amit kiérdemeltél magadnak, azok a vágyakozásaid nélkül is meg fognak valósulni az életedben. Még kérned sem kell.
Ha tudod magadról, hogy negatív vágyak munkálkodnak benned, akkor hangosan mond, hogy ezek helyett a negatív vágyak helyett Istent választom. Kérd, hogy Ő gyógyítsa meg ezeket a káros érzelmeidet. Az Ő akarata teljesedjen ki rájuk.
A legszebb imák egyike, mikor azt mondjuk, hogy az Isten akarata legyen meg, ne az enyém. A teremtőé, aki átlátja a lét végtelen sok útját, és ne az én véges, mulandó személyiségem vágyakozása borzolja fel a kedélyeket az élet alakulásával kapcsolatban.
Van, hogy életünkben megjelennek negatív gondolatok, érzések, tulajdonságok, amelyek nem hagynak bennünket nyugodni. Ebben az esetben téves az az eljárás, hogy elkezdesz harcolni ellenük, elkezded őket elfojtani, elnyomni. Minél inkább harcolsz velük, a figyelmeddel, annál inkább életet adsz nekik, és a végén a saját szélmalomharcodban fogsz kimerülni és veszíteni. Ha pedig minél jobban elfojtod, annál nagyobb erővel fognak újra a felszínre bukkanni, mint a víz alá nyomott labda. Ilyen esetekben szintén hangosan mond, hogy ez helyett a negatív gondolat, érzés, vagy tulajdonság helyett az Istent választom. Kérd Istent, hogy Ő szüntesse meg, gyógyítsa meg ezeket a negatív dolgokat veled kapcsolatban. Az Ő akarata teljesedjen ki rájuk. Akár hiszed, akár nem, a változás be fog következni abban a pillanatban, mikor az idő megérett rá. Bűneink bére a szenvedésünk. Isten segíteni fog rajtad, mikor a lelkiismereted döntése alapján megérdemled a segítséget. Sok esetben ez már első kérésre be fog következni, mert voltál olyan alázatos, hogy Isten felé fordultál.
Vagy egyszerűen a negatív gondolatoknak, érzéseknek, tulajdonságoknak, mikor eszedbe jutnak, egyszerűen, csak mond hangosan, hogy Isten mentsen ettől, meg ettől a káros dologtól. Hidd el, hogy az életed változni fog a pozitív irányba, mert a teremtő pillanatról, pillanatra álmodja az életet, és figyelembe veszi sokszor a kéréseit és döntéseit az embereknek.
Van, hogy az életben megbántanak bennünket, vagy mi bántunk meg másokat. Ilyenkor vagy haragot érzünk a megbántó személye ellen, vagy szomorúságot, mert megbántottunk másokat.
Sokszor a haragunk teljesen elmúlik, mikor megbocsátunk annak, aki megsértette az érzéseinket. Az ilyen haragnak a hátterében az szokott állni, hogy szeretne az ember visszavágni a másiknak, hogy azt adhassa neki, amit ő tőle kapott. Öntudatlanul is, de szeretne bosszút állni a sérelmeiért. Azonban ez mögött a visszavágási szándék mögött is a félelem áll. Fél attól az ember, hogy ismét megbántják és úgy próbál védekezni a megbántás ellen, hogy ő nagyobb mértékben igyekszik megbántani a másikat, hogy az jobban féljen tőle, mint ahogy ő fél tőle. Így azt hiszi, hogy majd, akkor nem fogják bántani. A harag csak egy védekezési forma, hogy megakadályozzák, hogy ne jöhessen létre a félelem tárgya. Persze ilyenkor mindkét félben a düh, a méreg jelenik meg legtöbbször, és így ez az öngerjesztő folyamat egyre inkább eldurvulhat a hátterében álló egyre nagyobb félelem miatt. Azonban nem a legszebb út az, ha a rosszra rosszal válaszolunk. Hangosan, vagy gondolatban mondhatod a másiknak, aki megsebezte a lelkedet, hogy megbocsátok neked. Nem kell ott lennie az illetőnek. Lehet nem is tudod egyből átérezni a megbocsátást, de az, hogy kimondod, már nagyon sokat tud változtatni azon a kínzó érzésen, amit a bosszúszomj és a megbántottság okoz a lelkedben. Ezután ebben az esetben is alkalmazhatod azt, hogy a megmaradt szomorúság, bánat, és kellemetlen lelki érzés helyett, szintén hangosan kimondva az Istent választod. Kérd, hogy az Ő akarata teljesedjen ki ezekre az érzéseidre, és Ő gyógyítsa meg a bánatodat.
Ha sűrűn van, visszatérő konfliktusod egy emberrel, akkor gondolatban kérj tőle bocsánatot, mert valószínűleg régen szelet vetettél, és az ő képében érkezett meg a vihar. Egyúttal bocsánatot kérhetsz Istentől és mindenkitől is, akit valaha megbántottál. Kérd, hogy bocsássanak meg neked minden bűnödért, amit valaha elkövettél ellenük. A konfliktusban szereplő másik emberrel, emberekkel kapcsolatban pedig kérd Istent, hogy az ő akarata teljesedjen ki az életükre, és a kapcsolatra, ami köztük és közted vannak. El fog indulni a gyógyulás, amely a szenvedésből kivezet.
Ha valaki negatív megjegyzést tesz veled kapcsolatban, vagy valami káros dologgal említ egy lapon, akkor hangosan mondhatod, hogy majd legyen, ahogy az Isten szeretné, vagy Isten ments ettől, meg ettől a dologtól. Régen gyakran mondták ezeket a mondatokat az emberek, mert tudták, hogy az ilyen szavaknak hatásaik vannak, és védelmeznek a rossztól.
Jézus is azt mondta, hogy áldjátok azokat, akik benneteket üldöznek, és ne átkozzátok. Azért, mert az átkok hatására még inkább üldözőkké válnak, az áldás hatására viszont jobb emberekké lesznek, és még lehet az üldözést is feladják.
A bűntudat esetében pedig magadnak kell megbocsátanod, hogy esetleg helytelenül cselekedtél valakivel szemben. Gondolatban a megbántott személytől is kérj bocsánatot. A lelke érzékelni fogja a jó szándékaidat, és a kapcsolatotokban szintén beállhat majd egy kis javulás. A bűntudatod helyett válaszd itt is hangosan az Istent. Mond, hogy e helyett a bűntudat helyett az Istent választom. Kérd itt is Istent, hogy az Ő akarata teljesedjen ki ezekre az érzéseidre, és gyógyítsa meg a szomorúságodat.
Az életben előfordul, hogy problémákba ütközünk, vagy csak szeretnénk, hogy a terveink, elképzeléseink, események megszervezései sikerüljenek. Ebben az esetben is kérheted ezekre a dolgokra Isten áldását, hogy az Ő akarata teljesedjen ki rájuk. Ha a sorsoddal összhangban van, akkor meg fog védelmezni a bajoktól, segíteni fog a terveid sikerre vitelében. Attól függően, hogy a lelkiismereted hogyan ítél meg téged, hogy mire vagy méltó a múltbeli magaviseleted alapján. A terveiddel kapcsolatban mindig mond, hogy úgy legyen, ahogy az Isten jónak látja.
A hírekben szereplő dolgokkal kapcsolatban, amelyeken keresztül manipulálják, és félelemben tartják az embereket, azokkal kapcsolatban is kérheted, hogy az Isten akarata teljesedjen ki rájuk és az általuk kiváltott hatásokra is. A politikusok szidása helyett többre mész azzal, ha Isten áldását kéred az életükre, hogy szintén az Isten akarata teljesedjen ki rájuk, és az általuk kiváltott hatásokra is. Ezzel hatalmas segítséget fogsz nyújtani Magyarországnak és a magyarságnak. Többet, mintha kimennél tüntetni az utcára, vagy csak simán átkoznád ezeket az embereket. Az átok hatására csak még lelkesebbekké válnának a gonoszságuk művelésében. Az áldás hatására elgyengül bennük a rosszra való hajlam. Minden szellemi és lelki szinten dől el. Ha a teljes magyarság alkalmazná ezeket a módszereket, akkor már régen nem lehetnének poszton olyan beállítottságú vezetők, mint a mostaniak. Hiszed! Az nagyon jó! Nem hiszed? Akkor próbáld ki és meglátod, hogy milyen hatásai vannak az ilyen égi segítségkérésnek. Az Igazság szabaddá tesz benneteket! Nem véletlenül lett Magyarország Szűz Mária oltalmába felajánlva. Szent István király tudta, hogy a szellemi hatalom felette áll az anyaginak. Így igyekezett biztosítani a szeretett magyar nemzetének a túlélését és boldogulását, hogy az Igazságot tudjuk képviselni a Földön, hogy Isten akaratát tudjuk képviselni a világban. Országok országa, törvény, tudás népe, nap kelet s nyugat közt, a világnak fénye. Nagy a te nemzeted, nagy a te végzeted, oly messze magasztos, hogy fel sem érheted.
Ezért kezd el alkalmazni ezeket a módszereket, amiket ebben a videóban találsz, mert ez lesz a kulcsa Magyarország feltámadásának. A többi pedig jönni fog magától az anyagi szinten, de ehhez először lelkiekben és szellemiekben kell megtisztulnunk, a negatív beidegződéseinktől. Mindenkinek először saját magát kell megváltania, hogy utána a teljes magyarság átélhesse a megváltást, aztán pedig a feltámadást. Úgy legyen! Legyen, ahogy az Isten szeretné!
A régiek, azaz az őseink alkalmazták az asztali áldás és a házi áldás szertartását.
Evés előtt, kezedet az étel fölé tartva, el lehet mondani például azt, hogy Jézus Krisztus légy vendégünk, áld meg, amit adtál nékünk. Lehet, hogy még az íze is másabb lesz a falatoknak, mint előtte.
A házadat pedig felszentelheted saját magad is, csak kérned kell hangosan Istent, az angyalokat, vagy a szenteket, hogy áldják meg a házadat, tisztítsák meg minden rossztól, védelmezzék minden bajtól. Most és mindörökre!
Szilveszterkor például kérheted, hogy az Isten akarata teljesedjen ki az új évedre, hogy minden szépen és jól alakuljon. Számtalan formában és ötlet szerint kérheted az ég áldását az életben, csak a kreativitásodon és ötletességeden múlik. Törekedj a jóra!
Koccintáskor mondhatod azt a régi köszöntési formát, hogy Isten-Isten. Ez röviden annyit jelentett régen és napjainkban is, hogy a bennem lévő isteni rész üdvözli a benned lévőt, mert felismerte önmagát egy másik megnyilvánulásban. Mivel Isten Önmagát rejtette el mindenkiben.
Ha meghal valaki, akkor kérd meg Jézus Krisztust, hogy vigye fel a szellemét Isten elé bocsánatkérésre, hogy a túlvilágon, ahol az e világ számít árnyékvilágnak, békét leljen magának, ha nem sikerülne neki egyből. Mond utána, hogy legyen, ahogy az Isten szeretné!
Másik fontos dolog még az imádság. A tapasztalatok azt mutatják, hogy meg kell érni rá lelkileg, ha az ember nem nőtt bele gyerekkorától fogva. Nagyon szép imádság az, ha az ember a saját maga szavaival imádkozik. Ilyenkor jobban képes figyelni az érzéseire, gondolataira, amelyeken keresztül képes Isten üzenni nekünk. Teljesen hétköznapi témákat is elmesélhetsz Istennek az ilyen belső beszélgetések során. Például azt, hogy mit csináltál aznap. A lényeg, hogy elkezd kiépíteni a teremtőddel a kapcsolatot, hogy az Igazság végleg szabaddá tehessen. Ezt a fajta imádságot tudnám ajánlani első sorban.
Az angyalok segítségét is kérheted. Ők is Isten teremtményei és rendfenntartó erői. Ők is segíteni fognak, ha van rá lehetőségük. Róluk az Angyalok márpedig vannak című videóban halhatsz pár gondolatot.
Ennek a videónak szöveges változatát megtalálod a videó alatti linken, az MKH.VALOSAG.NET oldalon. Nagyon ajánlanám neked bővebb tanulmányozásra ezeket az információkat, mert saját magadon, a magyarságon és az emberiségen is képes vagy segíteni, ha elsajátítod és szorgalmasan alkalmazod az életben ezt az élő tudást. Tanítsd meg másoknak is, terjeszd ezeket az információkat, mert boldogabbá válhat az életed. Az egész sorsodat megváltoztathatod pozitív irányba, csak tanulmányozd ezt az anyagot.
Gondold végig, hogy az életben milyen lelkis sérülések, szomorúságok, konfliktusok értek, és a fenti gyakorlatokkal gyógyítsd meg az érzelmi, gondolati, kapcsolati problémáidat. Ez a videó lehetőséget nyújt számodra.
A múltban, a magyarság életében a Pálos Rend végzett ilyen jellegű szellemi védelmet, segítségnyújtást a nemzet számára. Úgy is fogalmazhatunk, hogy, aki alázatosan alkalmazza ezeket a technikákat, azok tovább viszik bizonyos mértékben azt a staféta botot, szellemi segítségnyújtást, amit a Remete Szent Pál rendje képviselt. Használd a hétköznapi életedben, a magyarság életében a világ dolgaiban ezeket a módszereket, hogy fényt sugározhass szét a világban magad körül. Ahol igazságtalanságot, beteges lelkületet látsz magad körül, vagy a tv-ben, vagy bárhol, ott bátran alkalmazd a technikákat, amik ebben a videóban elhangzottak. Figyeld majd, hogy milyen változások fognak létre jönni! Isten kísérjen utadon egész életedben! :)
Ha érkezik valaki hozzád vendégségbe, akkor köszöntsd úgy, hogy Isten hozott!
Elköszönésnél pedig bátran alkalmazd azt a köszönési formát, hogy Isten Áldjon! Így egy köszönéssel egybekötve a Teremtő áldását is kéred a másik emberre.
Legyetek Jók, ha tudtok, mert minden más hiábavalóság!
Isten Áldjon!
Téma: Egy videó, amely boldogabbá teszi az életedet
Dátum: 2019.09.16
Tárgy: Fontos
Az is fontos, hogy pozitív dolgot kérjünk, azt amit szeretnénk, ha megvalósulna.
Dátum: 2019.09.16
Tárgy: "Szeretném"
Az még jobb, ha a mondatokat nem "akarommal", hanem"szeretnémmel" fejezem ki. Pl. Legyen úgy Istenem, ahogy te szeretnéd.
És az is jó, ha felajánlok minden rosszat magamban Istennek,