Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 7. rész
Előzmény..
Csontváry 6. rész
Pap Gábor - Ne lőjünk egymásra!!! avagy a Dózsa György-féle parasztfelkelés háttere
Olvas tovább:
Kapcsolódó link..
Pap Gábor Csontváry kép elemzések
Pap Gábor Csontváry kép elemzések1
Pap Gábor Csontváry kép elemzések2
Szántai Lajos - Csontváry kép elemzések
"Akinek megadatott a képesség az alkotásra, annak megadatott a képesség a halhatatlanságra."
Vannak műalkotások, melyek évszázadokat élnek túl anélkül, hogy veszítenének az értékükből, a mondanivalójukból. Igazi tartalmuk a felszín alatt rejtőzik s mindig a lelkünk legmélyét érinti meg - ez az, ami nem változik korról-korra. Teljesen mindegy, milyen a stílusuk, barokk-e vagy reneszánsz, kubista-e vagy szürrealista; egyértelműen hatnak ránk, jelen vannak, itt és most...
Hogyan jön létre ez a furcsa kommunikáció kép és néző között, hogyan hív magához a kép, hogyan él alkotójától független, önálló életet?
Egyáltalán, hogyan születik remekmű? Pap Gábor művészettörténész próbát választ adni ezekre a nem is olyan egyszerű, szerinte a mai napig rejtélyes kérdésekre. És nem csak azért választottuk a „Csontváry-mítoszt” példaként, mert az előbb felsoroltak jellemzők rá...
- Ha elmegyek egy kiállításra. Rendszerint megtetszik egy-két kép. Több időt töltök el előttük, gondolkodásra késztetnek, napokkal, hetekkel később is emlékszem rájuk, nem hagynak békén. Mintha üzennének...
- Ne féljen kimondani. Igen. Üzennek. Minden műalkotásnál három üzenettípust szoktunk számításba venni. Az első a művész üzenete, az, amit ő többé - kevesbé pontosan megfogalmaz magának, amikor készíti a művet.
A második üzenettípus a mű üzenete. A kettő nem mindig esik egybe. A mű önálló életre kel; sokkal többet, mást is kifejezhet, mint amit a művész kifejezni szándékozott vele; de mondhat kevesebbet is. Hogy miért? Mert a művész elképzelése gondolati síkon fogalmazódik meg, és ott is marad. De a gondolat a mozdulalban folytatódik, az ecset tovább húzódik anélkül, hogy a művész végigkontrollálná, mit is tesz és miért teszi. Azt hiszem, így születnek a remekművek - a tudat kontrollja nélkül, ködös, misztikus tájakon. Feltéve, hogy a művész engedi működni ezt a mechanizmust, tehát kivonja magát a tudat kontrollja alól.
A harmadik üzenettípus a néző üzenete. Az, amit én mint néző leolvasok a képről, szoborról, kihallok a zeneműből. Ezt a legnehezebb körvonalazni, mert abban a pillanatban, amikor ezt az üzenetet nem tudom tételesen bizonyítani a mű címével vagy a művész nyilatkozatával, azonnal rám sütik, hogy „belemagyaráztam". Pedig az a világ legtermészetesebb dolga, hogy létezik egy olyan üzenet is, amely a mindenkori nézőben fogalmazódik meg.
Nem biztos, hogy a művész mind a három üzenetet beletervezte az alkotásba.
Azt, hogy végül is „hogyan szólít meg egy kép”, megpróbálom egy példával érzékeltetni. A kegyképek jelentős csoportja, az úgynevezett Madonna-képek, anyát ábrázolják a gyermekével. Művészettörténeti szempontból nem mindig tartoznak a „csúcsteljesítmények” közé. Mégis tömegeket vonzó, elementáris hatású művek, a mai napig. Egy festmény, egy ábrázolás a hétköznapi értelemben mindig valamilyen reflexiót tartalmaz. Mi, mint kívülállók, szemlélők, vagy ráhangolódunk vagy nem; a kívülállósságunk egyértelmű és hangsúlyozott. A kegykép attól kegykép, hogy nem állunk rajta kívül: a kép, és én, aki nézem. Egyetlen, zárt valóságtartományt jelent. Ezért van az, hogy a kép igenis tud könnyezni és én ezt, igenis látom. Azt, hogy Krisztus lenyúl a keresztről és megsimogat, én, a néző, igenis érzem.
- No jó, de ezekkel a kegyképekkel általában templomban találkozunk, ami eleve légkört teremt ehhez az élményhez.
- Valóban nem véletlen a templomi környezet. De ha kiviszem innen a kegyképet - gondoljunk a búcsújárásra akkor bár csökken, de nem vész el a közvetlen hatása. Éppen ez a lényeges jellemzője: a direkt hatás. Ellentétben az esztétikailag ható képekkel, ahol a kép segítségével emlékszem például a modellre. A kegyképet az teszi igazán hatékonnyá, hogy amit ábrázol, az igenis ott van, és most van ott, mindig abban a jelen időben, amikor én nézem a képet. Vagyis csak jelen időben él. Azért használtam ezt a példát, mert Csontváry hatása éppen ilyen. Első lépésben direkt, elementáris, és csak a második, harmadik lépésben kezdheti el az ember értelmezni is ezt a hatást. Így egy olyan képesség kezdheti el az ember értelmezni is ezt a hatást. Így egy olyan képesség korvonalai bontakoznak ki, amit mi a folklórból ismerünk, és ott úgy nevezzük, sámánizmus. Nem arról van szó, hogy Csontváry a szó mindenféle árnyalatában sámán lenne, de az hat úgynevezett rendkívüliségére vagy különcségére még mindig, tehát a "sámáni képesség" a legjobb analógia.
- A Csontváry felvett név. A sámánokról azt tartják, hogy hat kéz-, illetve lábujjuk nőtt, egy "csonttal" többjük van. Erre utalna Csontváry névválasztása is?
- Feltétlenül. Ugyanis az a bizonyos fölös számú csont a sámánoknál lehet a teljes fogsor mellett plusz egy fog. Lehet hatodik ujj, akár kézen, akár lábon, de lehet bármely egyéb csont. Lényeg, hogy fölös számú legyen. Csontvárynak egy fölös számú "csontja" volt: a neve. Eredetileg a Kosztka nevet örökölte, ami lengyelül csontocskát jelent. Ha megmarad Kosztka Tivadarnak, akkor is nyugodtan válhatott volna nagy festővé - ám akkor ez a "csont" jelentés nem tudatosult volna. Ha megérezzük az analógiát, akkor kezdünk el töprengeni azon is, hogy sámán sohasem szólalt meg hiába.
- A tudatosult sámáni küldetésnek vagy képességnek megfigyelhető valami nyoma a Csontváry-képeken? Ön az egyik előadásán azt mondta, hogy feltűnő, ahogy a gyerekek megállnak bizonyos Csontváry-képeknél, és szinte megbabonázza őket a látvány.
- Ez nem sámáni hatás. Ez a direkt hatás. Gondoljunk csak az Önarckép című festményére. Ha valakinek van jó reprodukciója róla, érdemes kipróbálni a következőket. Tegye le valahol a szobájában, és egy idő múlva azt tapasztalja majd, hogy a kép követi őt a szemével. Azt is érezni fogja, hogy ez nem pusztán festői fogás; itt valami többről van szó: ez valódi jelenlét a szobában. Tehát egyszer csak észreveszem. hogy itt már nem merek levetkőzni, ilyenkor egészen egyszerűen letakarom a képet. Nem azért, mert eddig csak Csontváry volt bolond, most meg már én is az vagyok. Egyszerűen arról van szó, hogy másfajta hatást gyakorol rám: valóságos jelenlétet. Nagyon sok festő önarcképét ismerjük. Tessék elővenni bármelyiket. Egyetlenegy sem lesz ilyen hatású.
- Ön kipróbálta?
- Igen, de nagyon sokan megtették rajtam kívül is. Tessék kipróbálni! Akit esetleg valamilyen bűn nyomaszt vagy valami terheli a lelkiismeretét, nagyon rosszul fogja magát érezni a kép közelében.
- Tudta Csontváry, hogy milyen hatást vált ki az Önarcképével?
- Tudta. Az Önarckép mintegy halmazata a tudatosan - és csakis tudatosan - végrehajtható művészi átírásmódoknak, annak, ahogy a művész a valóság közvetlenül látható képét átírja, azért, hogy az a vásznon hiteles valósággá váljék. Látható például a kanapé támláján egy afféle homorú félhengeren egy csendélet képe. Ezt általában nem szokták észrevenni, mert zavar. Olyan, mintha valaki bűvészkedne. Pedig itt, az Önarcképen igenis a helyén van mindez. Itt meg kell mutatni, mit tud a festő. Csontváry összes látszólagos torzítása a képein arra figyelmeztet, hogy nagyon csak korlátozott mértékben lehet hiteles sík vetületet adni a valóságnak. Túlságosan is hozzászoktunk ahhoz, hogy a valóságról közel fél évezred óta minden lényeges információt sík vetületben kapunk, illetve adunk tovább. Gondoljon a televízió képernyőjére, számítógépek kivetítőjére, könyvek ábráira, a fotóra... Márpedig ez óriási könnyelműség, mert így nagyon fontos minőségek sikkadnak el. Tehát a legnagyobb varázslat az, ha meg tudom őrizni azt, ami a valóságból lényeges. Számomra ezt sugallja az a háromszögletű kis fekete motívum, amit a képen Csontváry a tiszta fehér vászon előtt a kezében tart. Egyébként nagyon emlékeztett arra a háromszögletű fekete kis magra, amit az elhívatás-élmény kezdetén a bal tenyerén látott, és amire összpontosítva meghallotta a szózatot, hogy „te leszel a világ legnagyobb Nap-út festője, nagyobb, mint Raffaello”. Ez a látomás indította őt a festői pályára. Leírja, hogy hallott egy hangot, még körül is nézett, hátha valaki szórakozik vele. De Sehol nem volt senki. Igazából azt sem tudta, ki az a Raffaello, és miben kell őt legyőznie. Csontváry ugyanis orvosnak tanult és nem művésznek.
- Azt is közölte a hang, hogy mi a küldetése célja? Vagy azt a művész fogalmazta meg később?
- Voltaképpen csak utolsó éveiben sikerült értelmeznie az életét. Az elhívatás-élménynek egy korábbi történelmi példával való lényegi azonosságára jött rá. Attila, a hun király elhívatás-élményéről van szó. A kettő tartalma szóról szóra megegyezik. Csontváry úgy értelmezte, hogy ő Attila reinkarnációjaként született meg, a hun királyokhoz mérhető súlyú feladattal. Csak ezt nem karddal kell végrehajtania, hanem azzal, hogy egy rendkívül magasrendű példái mutat föl a mérték-vesztett és pusztulásba rohanó emberiségnek.
- Találunk-e egyéb bizonyítékot arra, hogy ez a küldetéstudat hajtotta egész életén át?
- Nézzük például a Cédrus-képek közül a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban címűt. Figyeljük meg rajta a lovakat, és merjünk hinni a szemünknek, mert bizony rögtön a harmadik az inkább disznó, mint ló. És ha tovább keresünk, akkor találunk lovat, amelyik inkább patkányhoz vagy madárhoz hasonlít, mint lóhoz. Tehát Csontvárytól ez az átlagosnál jóval drasztikusabb figyelmeztetése. Mintha így szólna: "Még mindig nem tűnik fel, hogy ez a ló nem ló? Hát miért nem kérdezed már meg, hogy ha én két esetben tudtam lovat festeni ugyanezen a vásznon, akkor hogyan felejethettem el a harmadiknál, negyediknél?!” S ha nem teszek fel kérdést, soha nem fogom megtudni, hogy a patkány, a bivaly, a tigris, a nyúl, a sárkány, a kígyó, a ló, a kecske, a majom, a madár, a kutya, a disznó - minek a részei. Ezek a Nap-út részei; a Nap-út pedig a világ egy jellegzetes leképezési módja. Ne keverjük össze az asztrológiával, ami az egyéni életsorsnak egyfajta kifejtése. Bár mindkettő állatjegyeket, állattulajdonságokat használ az időegységek megjelölésére, az asztrológia ezeket a személyes életsorsra vonatkoztatja. A Nap-útnak az az állatsereglete, amely a Csontváry-képeken előbukkan s amit úgy hívnak, hogy „keleti állatöv", nos, az a személyiségnél tágabb keretekben bontja ki az emberi életet. Tehát sokkalta egyetemesebb.
- Igen, de még ha fel is teszi az ember a kérdést, a Nap-út fogalmának az ismerete nélkül nem kaphat rá választ. Mégis a Cédrus-képek azok, amelyek ennek ellenére nagyon is jelen vannak. Reprodukciói megtalálhatók gyárak, irodák, lakások falán...
- Ezért mondtam a beszélgetésünk elején, hogy a Csontváry-képek hatása az első lépésben direkt, elementáris, és csak második, harmadik lépésben kezdheti el az ember értelmezni a hatást. És ekkor kezd kibontakozni a kép tagoltabb üzenete. Érdekes, hogy az a formalizmus, ami a Zarandoklás-képnél kimutatható (Nap-út-jegyek), nem bomlik ki a Magányos cédrusnál. És mégis, miért érezzük ezt Csontváry nagy művének? Mert ilyen a mi korunk. Túlságosan sok dolgot indítunk el ahhoz, hogy bármelyikből is ki tudjon valami fejlődni. Ezek egymás ellenében igyekeznek önmagukat megvalósítani. Ettől van egy önmagába tőrt döfő, jellegzetes mozdulata a cédrus-képnek. Azért tudunk erre ráhangolódni, mert épp ezt a heroikus önmegvalósítási küzdelmet éljük át, mi, spontánul. Csontváry a cédrus-képekkel kapcsolatban fogalmazta meg írásaiban, hogy "A cédrus a nemzetnek szóló példázat, mégpedig a kitartásra".
Mert hiába próbáljuk a cédrust arra noszogatni, hogy hamarabb hozzon gyümölcsöt, neki ehhez ezer évekre van szüksége, hogy aztán valóban a legfenségesebb gyümölcsöt tudja teremni. Tehát például nem szabad siettetni a magyarság kibontakozását, amíg el nem jön az ideje.
- Ha ennyire szó szerint veszem Csontváry üzenetét napjainkra vonatkozóan, akkor nekem például a keletnémeteknek nyújtott segítség jut erről az eszembe. Vagy ez már túl konkrét?
- Egyáltalán nem. Ez ennyire konkrét is lehel. Ott volt például a román kérdés '90 karácsonyán. Gondoljunk arra a halált megvető bátorságra, arra az önzetlen segítségnyújtásra, amit akkor a magyar nép produkált! Ezt nem lehet imitálni... de „visszafizetni" sem.
- Ön, mint művészettörténész próbálja megérteni öt. Hosszú évek, évtizedek teltek el úgy, hogy mi, emberek elmentünk a képei mellett. Ez azt jelenti, hogy ő várat magára?
- Igen. Nem egyedi példa. Hosszú-hosszú évtizedek, évszázadok óta hallgatnak művek, jóllehet kisebb-nagyobb embercsoportok ismerik őket. Nem jött el az üzenetük ideje. A Taszini-fennsíkon - Algéria legdélibb-délkeletibb csücskében jártam. Az őskor művészetének paradicsomában annyi sziklakép van, amennyi sehol másutt a világon. Megkérdeztük bennszülött tuareg vezetőinket, hogyan fedezték föl éppen mostanában a francia kutatók ezeket a rejtett képeket? És hogyhogy nem találták meg eddig? Azt válaszoltam, hogy nem Henry Lhote fedezte fel, a helyi lakosok mutatták meg neki. Elképedve tudakoltuk, miért nem szóltak eddig senkinek a képekről? Teljesen visszafogott, mellékes, hangsúlytalan mondattal feleltek: "Azért, mert most jött el az ideje.” Tehát vannak dolgok, amelyeknek most jött el az ideje.
- Csontvárynak is?
- Igen. Ezt biztosan tudom. Bizonyíték erre az is, hogy a reprodukciók vásárlását tekintve Csontváry toronymagasan vezet.
- De ha megkérdezi az embereket, miért veszik, azt mondanák: tetszik. És no comment.
- Ez az első lépés...
https://www.magtudin.org/Kondor-Doszpod-Hollos-Jonas_Katalin_Hatodik_Erzek.pdf
Téma: Csontváry Kosztka Tivadar - a festészet József Attilája 7. rész
Nincs hozzászólás.