Határok nélkül

Mindennek van határa, szokták mondani. De vajon mi van a határon túl? S ha átmegyünk minden határon, mire lelhetünk rá? Talán újabb határokra, amit szintén át kell hágni, vagy a teljességre, mikor minden egy pontba zsugorodik össze és mégis egy határtalan gömböt alkot, egy olyan vég nélküli állapotot, amit talán csak egy isten érezhet. Túl sok a kérdőjel, de a válaszra mindenki kíváncsi lenne, többek között én is.

 

Ha a buddhizmust nézem, akkor ott azt a megállapítást lelem, hogy a vágy káros, és csak elvakítja az embert. Az élet csupán illúzió és a lények szenvednek benne. Ha a keresztény tanokat figyelem, akkor ott központi szerepe van a parancsolatoknak, a szolgálatnak Isten számára és a bűn elkerülésének, avagy annak megbocsátásának. Ha az indiai rendszereket nézem, ott a fő szempont a karma, amit adsz, azt kapod vissza, körülbelül olyan szinten, mintha valaki mágiázna. Minden hatás visszaszáll, avagy önmagában tesz kárt az emberben, vagy hasznot okoz, nézőpont kérdése. Minden vallás és filozófiai elképzelés határokkal rendelkezik. 

 

Valamiről le kell mondanunk, mint az életben, kárpótlásul valamiért, amit majd megkapunk. Túlságosan emberközeli és merev elképzelés minden fajta gondolat tehát, sok esetben csak saját határainkat feszegetjük, úgy, hogy talán annak a határnak nem is kellene léteznie. De persze, lehet elszabadulna a káosz a határtalan szabadságtól, vagy még rosszabb, mindenki jól érezné magát, s ez sokak szemét piszkálná.

 

Az is érdekes, hogy csak az anyagban léteznek határok. Lelki világban ez a fogalom ismeretlen, vagy talán csak annyira ismerős, hogyha le tekintenek ránk, sok esetben ketrecben rohangáló egereknek tűnhetünk, kik az állandó él-elem után hajtanak. Mert ez is meghatároz minket, az élet eleme, nem csupán táplálék, hanem minden olyan rész, mely az élethez alapvetően és maximálisan hozzátartozik. Mikor az ember élelmet vesz magához, nem csak testét, hanem szellemét is táplálja tapasztalatokkal.

 

Épp ezért is fontos, hogy ne gondoljunk saját határainkra. Lehet, hogy ez hedonista elképzelés részemről, de nem csak a folyamatos öröm szerzésére gondolok. Az elég egysíkú lenne. A bennünket alkotó gömböt, addig kell etetni, míg az ki nem pukkan és fel nem eszmél önmagára. Ez is lehet a megvilágosodás egyik formája. Nem a lemondás, hanem a vágyakozás helyes használata, az érzékek teljes felfokozása.

 

 https://vasslajosblogja.blogspot.com/2012/05/hatarok-nelkul.html