Vasslajosblogja szpesöl - avagy háromszor is Hermész (3 cikk egyben)

Minden, ami mozog, valami által mozog. A mozgató erő, mindig nagyobb, mint a mozgatott dolog.

 

A hermetikus tanítások szerint Isten nem mozog, mert nincs annál hatalmasabb erő, ami megmozgathatná. Mindent magába foglaló nemzetlen erő. Ami számunkra lenne ő, az egy legmagasabb szintű érzékelés, míg ő Önmagát nem érzékeli Istenként. Ő nem lélegzet, hanem a lélegzet létezésének oka, ugyanúgy ő nem fény, hanem a fény létének oka. A Jóság és a Szeretet az, amely meghatározza, ez a neve is, mert ez tölt ki mindent. Mindent odaad és nem vesz el semmit. Amolyan Atya, mely Teremt, ezért is elsődleges „elvárása” mondhatni a szaporodás, az alkotás, gyermeknemzés.

 

Tehát elmondható, hogy Isten minden szellemi létezőnek, dolognak az eredete. Ezen lények aztán felosztották egymás között a Létező világot, hierarchiák alapján. Aztán egyes beszámolók szerint, (ugyanis elég nehéz az értelmezése a hermetikus filozófiának és ezernyi ágra szakadt) az alsóbb isteni lények teremtették meg az anyagi embert, lelket helyezve bele, hogy az szemlélje a Jót, és képes legyen választani Rossz és Jó örök forgandóságában (amely természetesen ezen alsó isteni világok jellemvonása).

 

Az ember tehát nemcsak felismerte magát a testben, ezzel csapdába esve, ahogy előző cikkemben is írtam, hanem a Teremtő munkájának szemtanújává kellett válnia, hogy az alsó világból, aztán újra a felső világba juthasson megismerése által.

 

Mindegyik ember megkapta a Szót, mely kiemelte az állatok közül és alkotásra ösztönözte, illetve beszédre, értelemre. Nem sokan megkapták a Noust is, ami Isten felismerésére ösztönöz már az anyagi világban is, aki ebből kapott az Egy felé törekszik. Az ilyen emberek létüket károsnak tekintik és választaniuk kell halandó és halhatatlan lényük között, ami állandó belső harccal jár. Ettől függetlenül persze, mindenki halhatatlan lélekkel rendelkezik, csak nagyobb utat kell tenniük ( gondolom naivan).

 

A Corpus Hermeticum olvasása közben rájöttem, hogy a Nous egyfajta szem, az Éberség és a Tisztánlátás adománya, amit egyes kultúrák Harmadik Szemként is neveznek. Ez a homlok közepén elhelyezkedő spirituális szem, melyről blogomban már korábban is írtam. Egyes feltételezések szerint, ezen szem megnyílása (ami egy csakra), a többi csakra alul működéséhez vezethet, azaz a test erőközpontjai lassan, de biztosan kezdik feladni működésüket, ezáltal az élő szervezet elpusztul. Ezen szem túlműködését, ezen csakrák energiáját használták ki a mágusok is, ezen keresztül nyerték az energiát, mely által tudtak ténykedni, többnyire drasztikusan megnyitva ezen erőforrást. De ez egy nagyon tág tudomány, mint minden eszmerendszerben és gyakorlatban, a dolgok átfedik és kiegészítik egymást, így mutatva egy egységes képet.

 

A hermetikus tanítások az egyiptomi és sumér ősi vallásra vezethetőek vissza, főleg filozófia volt, melyből az ókor híres filozófiai iskolási is merítettek. Nem véletlen tehát, hogy keveredve van lélekvándorlásos és keresztény elemekkel is.

 

A görög mitológiában az istenek hírnöke, de egyiptomi vonatkozásban is felelhető Thotként, kit az istenek írnoka- és az írás megalapítójaként tartottak. Hasonlóan Henochoz, egy vízözön előtti korszakról számol be, és leírja azon katasztrófának történéseit is (az se kizárt, hogy Hermész, maga Henoch volt). Mindenesetre nagyon sok arcot és nevet tulajdonítanak neki.

 

Nagy Sándor uralkodása alatt találtak rá mumifikált tetemére, melynek kezében a híres hermetikus műve a Tabula Smaragdina volt. Ezt alkimista és okkultista szövege miatt évszázadokra betiltották és a belőle táplálkozó írásokat és feldolgozásokat elrejtették, vagy megsemmisítették a korabeli uralkodók parancsára.

 

Hermész célja az ember spirituális valóságának felfedése volt, mely egyesek szerint sikerült is. Belőle táplálkozik a kései hermetikus mágia, az okkultizmus is. Mivel korábban inkább az ember és a kozmosz viszonyát mutatta be a munkássága, a középkorra sikerült magába olvasztania a kabbalát, a ji-kinget, az asztrológiát, tarotot és más egyéb gyakorlati filozófiai rendszert. Ez nem hogy nem tette kaotikussá az egészet, hanem sikerült egy olyan ösvényt vágnia a világképébe, mely többféle embertípust is sikeresen bevonzott a hermetizmus művészetébe.

 

Hermész maga volt a Világ Ember archetípusa, mely állt egy isteni és egy sátáni részből. Mindkét jellemvonás megtalálható volt benne, egyensúlyban a jó és a gonosz is. A hermetizmusban tehát megválasztható, hogy milyen ösvényt jár a tanonc, a teljességet választja-e, avagy megragad egy mágikus szinten, a saját anyagi kielégítése céljából (azaz isteni mágiázik, mely az isteni renddel összhangban cselekszik, vagy emberi mágiát használ, azaz varázsol személyes érdekek céljából) . A fokozatos beavatások által, mely mindig a gyakorló fejlettségétől és rátermettségétől függ és függött, nyílnak meg azok a kapuk, melyek az okkult titkokat felfedik.

 

Maga a mágia is, egyik legrégibb magyar szavunkból származik, a magból, amiből kicsírázik egy új dolog, amihez egy belső tűz kell, a máglya. Tehát, egy olyan művészet, ami összhangban az akarattal változást idéz elő. A megfelelő fajtájú és mértékű erővel, a megfelelő módon. Erre a módra kell csupán csak rájönnie az embernek, mert ahogy Jézus is mondta:

 

„Aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodálkozni fog és a mindenségen uralkodni.”