Önismeret tizenvalahány(kolódó-kallódó) pontja helyett csak az az Egy:
Kiemelt:
Szabó Sinkó Magda : A Magyar Géniusz
Előzmények:
Világok - Ezek szerint mégis csak különleges a Magyar gén?
Önismeret tizenvalahány(kolódó-kallódó) pontja helyett csak az az Egy:
1.Úristen!!! Ez mozog!!! És milyen nagyon élvezem!:)
Pontosítsak még ezen?
Írjunk önismereti pontokat... hol is kezdjem...
Én, a lÉNy, merre ba-rangoltatam magam, barlangrajzoktól a galaxis térkép festésig hány csillagot, hány kitüntetést szereztem és hány önfényt tűzzek most ide pontokba, vagy hány kíntúra útvonalat jelöljek ki, hogy méltán példát statuáljak Énemmel?
Hogyan ismertem meg magam? No, kérem szépen, ha ezt itt mind elmesélem, végül a lényegre nem fogunk kilyukadni, max ki(jjj)akadni, ha már nem hevít, csak merevít a szer; miért van az, hogy mindenki az "egyszer volt, hol nem volt"-nál be-a-luk-ál(l)t, hiába a teátrális fúria, senkit sem érdekel már, hogyan lett kiagonizálva a glória. Nemhogy ebből okkuljon...
Emlékszel arra a pillanatra, amikor öntudatra ébredtél? Hol, mikor villant be először a tudat: Vagyok; ki az az Én? Ki az isten Az?
Mi az első képed? Ugye nehéz az emlék, ugye milyen nyomasztó érzés? Talán a személyiséged néhány gyermeki pillanata ugrik be először. Talán van valami kedves, ártatlan, ahogy a képet átéled. Látod a környezeted, érzékeled azt, hogy létezel, azonosítod a neveddel, vagy ahogy becéztek. De mégis valami zavar. Talán a kiszolgáltatottság, amit a legtöbb gyermek érez. Hiába minden gondviselés, mégiscsak ingerlő az akarat befolyásolhatósága. De Ki az, aki ebben a gyermekben ingerelhető? Bármennyire szeretik, bármilyen édes nyugalmat is teremtenek a kis kincs köré (bizony-ára), mégis, az a valaki, abban a testben, alig várja, hogy érzékeit uralni tudja, képességeit kibontakoztassa és belső kényszereit megszelidítse, terveit beteljesítse, életét bevégezze. Akkor nem lehet ez az első felidézet emlék az igazi, válaszként, hogy igen, ez vagyok Én, ez az első, valós öntudatra ébredésem pillanata. De akkor... Ki vagyok Én?
És ez sem elég, ez a kérdés kevés. Amikor az ember magával szembenéz és a kérdést Magának felteszi, akkor már valószinűleg Magára maradt egy kétséggel, útvesztőben iránytalanul, vagy döntésben, mérlegelésben megszédülve, és senkit sem talált maga mellett, aki kielégítő válasszal, megnyugtató tanáccsal szolgálhatna. Ilyenkor már túl van az ember néhány kisebb nagyobb pofonon, sajátmaga hullahopp karikatúráján megbot-rángozván.
Valahogy a mesék csak mesék maradnak, és a gyermekek lelkesítő játékai is kifakulnak, unalmassá válnak. A játszótér pedig már rég eltörpült és a játékszerek összeroppanak súlyunk alatt. Persze vannak eszközök és terek önkifejezésünkre. Persze játszani továbbra is szabad. Csak valahogy a tét is megnőtt. És eltünt az óvó figyelem, vagy ítélő lett. És nem kárpótól már olyan heves, lázadó vággyal a dicsőség, a büszkeség, az öntudat, a becsvágy, mert korlátolt... Valami merevség rögzül az első pofáraesésben, az arc olyan kétségbesett torz marad az élet fintorával. De ha az elsőtől még nem is olyan égőn, de az ismétlődések után, már a kellemetlen meglepetésektől fásultan magukba roskadunk és a kérdést, hogy "Ki vagyok Én?", azzal a szánalmas nyavalygással sikítja el a lelkünk: Miért pont ÉN???
És itt kezdődik a kálvária. Amin az ember elindul, hogy keresztre feszítse magát. De nem fordul vissza. Aki ezen az úton elindul, nem tud visszafordulni. A tudás vágya megszállottabb érzés bárminél. És a keresztúton minden egyes felismerés után, azt kérdezi az önsajnálat: nem jobb a tudatlanság, nem áldásosabb gyereknek maradni?
Mekkora szánalmas, sorsrontó tévedés, azt hinni, hogy a gyerekkornak vége!
A gyermekkort egy bizonyos kor után lezártnak tekintik és azt mondják: mostmár felelősségteljes felnőtt, aki kész a próbatételekre! Igen? Mert ebből az indítatásból, azok a bugyrok jönni is fognak és akkor lehet majd a döntések FEJszéjével kivágni magunk alól a fát a psziché erdejében, azzal a szent hittétellel, hogy az ősi magot megleljük. Adós az ördög a lelkével: Az a Mag már nincs sehol! Értsd meg! Az Isten rejtett, de nem ott ahol kutatod. A program nagyon okosan lett megírva: ha kutatod, akkor konkrétan: NINCS ISTEN. A rejtekét úgy leled meg, hogy nem kutatod. Magaddal is így járhatsz. Ha az önismereted arra irányul, hogy kutatod a lehetőségeket az önkifejezésre, összetörsz és lesz majd tört-én-eted, lesz mit mesélni, azoknak az - amúgy is, már most unják, - unokáknak.:) Persze lehetsz p-éld-a-kép. De nem kiokítva.:P
Az önismereti keresgélésben is szétaprítjuk fejszénkkel a LÉNYeget, felőrőljük a lehet-őséget azzal, hogy állandóan visszanyúlúnk a h-ősökhöz, de nem átéléssel!
Inkább önmarcangoló, rimánkodós kishitűséggel, vagy melldöngetős bőgő gőggel...
Az égigérő fa magját nem találod meg, mert maga a fa az. A fa ágain nem elég felmászni, nem elég repkedni, mint kismadár, felkúszni, mint kis hernyó, de a gyökereket sem elég rágni féreg-mód..., ha ezt meg is teszed, önismereted hiányos. Mert Te Magad vagy az ÉgigÉrő Fa és mi több! Az egész élővilága rejtett erőszálakkal ágazik-gyökerezik belőled, ível és szív el, ezer s ezer irányba.
És még ez sem elég. Nemcsak a másik szívébe ér el az ág(ég), hanem abban az egyikben is megterem a kapocs az összes többi szívéhez. Egy elég az egészhez. És milliárdokban is csak az az Egy a Lényeg.
És még ez sem elég! Már nem tudhatjuk, hogy melyik szívben kezdődött ez az egész. Kiben van a középpont? A Mag? Bennem, Benned, Benne?
Ha ez a tudás megvilágosodik, akkor épp úgy tudom érezni a másik élvezetét, fájdalmát, mintha csak azt Magammal tenném, velem történne. Vagyis az Énem épp annyira lehet otthon, és épp annyira ismerheti meg valósságát egy másik, Magában megtért élőlényben, vele átitatódva, mint saját
mag-(ár)nyomban, egyedül.
A magány is csak akkor szép, amikor rácsodálkozik világára, csendben mosolyogva-sírva, csendben, de együtt vele.. Magunkban tépelődve, az önmegismerés csak egy káprázatos bűnbak bábjátéka. Vásott egy Kölyök!:)
A gyermeki bölcsesség nem a tudatlanságában rejlik. A gyermekek mindentudóak, mert a képzelőerejük tiszta, és isteni természetességgel otthon tudják magukat egyikben-másikban is. Kérdés nélkül, önfeledt közvetlenséggel. Nem bajlódik azzal a frá(s)zissal, hogy magáról elmélkedjen, vagy Istenről, vagy hŐsökről. Ha mesét is hall ezekről, magát beleéli, kétségtelen ős-bizalommal. Önismerete nem technika. Egyszerűség, élmény.
Az önismeretben, az Én-tudat legyen a Lény tudata. És ez a Lény, Én is, Ten is, Ő-szintén! Mi mást keresnél?
Egó? Égő. Ergó: Hagyd játszani.
Az anyai burok, a mé(h)lység, az első személyes nyugalmi állapot, az áldott állapot, a fogantatás rezgő állapotát egy szív szervbe építeni és annak ütemét sejtosztódásba szervezni, majd testetölteni. A növekedés kilenc remete hónapjában az öntudat megpihen, meditál, erőtgyűjt. Itt lehet a leginkább megmerülni az Én-tudat emberi mértéknél tágabb dimenzióiban. Innen lehet emléket s erőt szerezni.
Egy Lény, aki gyermekként bölcs(Ő).
A gyermeki tudatlanság, avagy rejtett mindentudás.
A gyermeki hatástalanság, avagy rejtett mindenhatóság.
A gyermeki kiszolgáltatottság, avagy rejtett MagaUraság.
(r.éj =belső sugár, lelkiismeret sugallat (súg állat=ösztön) áradás... réj-tett)
A gyermeki öntudat tisztább, mint a felnőttnek (ön)hitt. A gyermeki öntudatot meg kell tartani a korral.
Olyan ösztönös hatás van a gyermeki figyelemben és képzeletben, ami az évek múlásával ugyan megunja játékait, de mindig megfelelő teret és eszközt talál Magának az önkifejezéshez. És ez a megmutatás, kinyílvánítás isteni. Az ilyen Egyéniség ritkán kérdezi meg, hogy "Ki vagyok Én?", de nem csömörlik meg a "Miért pont Én?" fájdalmaiban sem.
Az igazi önismeretnek tehát nem az Én boncolgatását kell jelentenie. Élőhalottat egyébként is pfujj szabdalni. Nem kellenek mesterek, tudósok, pszichológusok, technikák, tanfolyamok, hogy valaki hazavigyen, mint egy részeget. Önkivület sem jelenti azt, hogy valaki eltévedt.
Persze a sz-árnyak képzelet-én mágikus, pszichedelikus mámorában vagy má'moráljában annyi vicces ív, meg kiszögelés van, és annyi mellékvágány, meg zsákutca, meg kivetített falak. Amit csak kívánsz, kisgazdám.:)
Az igazi önismeret tehát nem egy kísérlet egy kísérteten. Ki sértőn kis értő, s kísértetiesen kísérteti lesen magát.
Az igazi önismeret a megfigyelés, a megélés, a Lény, az élményben, teljes érzékkel.
Ki vagyok Én?
Egy fókuszpontba futnak össze a megfigyelés irányai, kívül-belül kiáradó és beáramló információ-szálak, szövetek, háló, labirintus...dimenziók.
A kiismerhetetlenség paradoxában az elemzés csak egy módon lehet maradéktalan, a Jelenlétben.
A koponyába szorított lyukas szivacs-labirintus mosogató szagú léjéből nem lehet esszenciát kifacsarni.
Hiába a mohón összelopott önismereti moslék, visszaök-lelkendezve:
hány pontja van az önismeretnek?
Világi kacat képembe kacag, egyik sem tökéletesen Én! Falra hányva festett borsónyi ördögök, melyik az énem?
De ha még egy univerzális biológia gépezetté avatom is az agyam, ajándékba kinek adjam?
Büszkén billegetem a nyakamon jobbra s balra, s előlre s hátra, se holtra, se élőre sem hathat, de akkoris!
Belőle belőve, b-őszen kémlelek ki és töltöm fel az információ- és jel rengeteget, azonnali re-flexeimmel azonosítom magam.
Hozzám is csapódik azon nyomban néhány re-flexi-bili-társ is, romlott elhajlások(k)ban, bohó birkamód be(bó)lógatva nekem a mézes madzagon profin tálalják, alvilági pofiktól profitált hamis profétálásukat.
Hírnév! És még verés is lesz. Árulás!
Édes a hiúság vásárán a reflektor fény, akkor sem lehetek elégedett a megismeréssel.
Nem elég!
Ki vagyok???!
Valami, itt belül, bennem, rezgőn, ringón zsizseg, duzzad, és világom valóságánál valósabb erővel létezik. a Z ERŐ. Lelkesítő indulattal mozdít irányokba és szúrós fájdalommal húz vissza, amikor belehajszol egy túlzásba. De hiába minden objektív megfigyelés, vagy vélemény, beprogramozott reflex. Ez annál hatalmasabb és irányít. Ugye milyen magasztos is lenne, Egybe tudnom vele Magam? Akkor nekem is lenne hatalmam. Igaz, megijeszt, megtéveszt, annyira vad, mégis szeretem, vonz és helytadok neki akaratomban. Ki sem iktathatom, el sem nyomhatom, még intenzívebb gyötrelemmel, talán csendben, talán alattomosan kísér(t) tovább, mint egy árnyék. Csak akkor nyugszik és szelídül meg, amikor azt mondom: Ez a Lény, Én vagyok. És nevemen megnevezem.
Akkor egyszeriben nem marad más, akit okolni lehet a következményekért, és akkor már nem marad senki sem, akinek a büszkeségére törekedni kell. Akkor ott marad az EgyMagam állapota. És akkor az erő átjárja testet, otthont talál magának a szívben, rendszergazda módjára átnézi a programokat, az egészséges önértékelést telepíti, edz, szépül, képzi magát, egyéniséget ad a világnak....
....míg nem egy szép napon...
... egyszercsak elkezd vágyakozni a másikra. Olyan égő szenvedéllyel robban a rajongása a kapcsolatok iránt és a másik nem iránt. Egyénisége megküzd az Egymással együtt élményéért. Függetlenségében és határtalanságában hitt szabadságát megköti egy másik figyelméért és már csak annak elismerésből, öröméből, emlékéből tud táplálkozni.
És azt a harcoskodásban, vagy elzsákmányolja, hogy mérgező erőt építsen öntudatába a préda-képekből(!), és azzal a másikat megöli.
Vagy megleli az egymásság áldását, a szeretet, szerelem mágiáját, az ölelést.
Semmi, az égvilágon egyetlen káprázat sem tehet erőssé, mégcsak fel sem világosíthat arról, hogy Ki vagy valójában, csak Egy:
Ha csak egy Lény is létezik, aki úgy emlékszik Rád, hogy Magát benned isMerítette meg Igazán.
Megteremtett Téged, hogy Ő valósággá legyen.
Na, mostmár, menjetek világgá!
Útravaló kell még???
Íme néhány recept, amit felírok a tör-Vényre, ne kérdezz meg senkit a mellékhatásokról, mind egytől-egyig meg-szív-lel(b)endő.
apró betüs(ke): ha nem mered élvezni teljes lényeddel, akkor ezek csak Kamubasült pogócskák lesznek!:)
0. Bele-örülök a bolond vilá-gomba.
1. Asztrológia. Szaturnusz a küszöbőr, előtte személyiség építő bolygók, mögötte generációs közösségi szinezetek...( lilith, sárkányfej, sárkányfarok-karma olvasás);
2. Anya-ági örökségek, meg tudni mit programozott képzeletvilágával az anya és az anyai nagyanya gyerekkorban,
a mintát megérteni, szinkronicitásokat feltárni, beteljesíteni, szándék megváltani;
3. Apai szellemi-spirituális hagyományok összevetése a gyakorlott(vagy megvetett) isten tudattal, a szakadék démionizálása, dimenzionálása, a pén(is)z mestersége;
4. Anyagi világ harcművészete, stratégiák, eszközök, játékszabályok feltérképezése, önfegyelem gyakorlása, képzés, edzés, testápolás, sz-építés; (Élj A-mába! ;) )
5. Ideológiák, nagy mesterek, olvasmányok, széljegyzetek, kérdőjelek, la-bili-tás-társakkal körbeülni, és a szívásról elmerengeni és mű-vészkedni, de nem ő-szülésig!
(például: Hamvas tata)
6. Társ... az igazi nevelő...,
Megtévesztő kapcsolatok átértékelése.
Nemiség: tényleg kielégülés? Igézés-mágia.
7. Utazások, kalandok, erőpróbák. Ker(g)ülni egyet-kettőt a világban.
8. Mérlegelés, felelősség és következmények.
Egyensúly. Középpont.
Tanulj Tinó, Ők-Őr lesz belő(ve)led: "Az én világom, az én törvényeim!" - hat a lim-lom.:D
9. Magány.
Böjt.
Méregtelenítés minden szinten.
Megtisztulás.
Figyelemben nyitottság, fokozott érzékelés a "kiéhezésben".
De azért el ne sorvadj!
10. Belenyugodni, hogy a sors végzetes. Megbékélés a végzettel, gyönyörködés a Természetben.
Tiszteletben a megfoganással, hálában az elmúlással.
A centrifuga kipróbálása a vidámparkban.:)))
11. Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt!
Őrizd az almát!
Szelíd Erő, nem idomul, nem vész el.
Mert aki így jó, az r-avass és nem szenved.
12. Emlékezz!
Nem teher... áldott állapot,
nem kálvária, keresztség (ölelő kar),
nem agonizálás, hála,
nem okolás, ékelés,
nem fejlődés, nevelés,
nem kutat-ás, keresés=kiérés
stbstbstb.
Ez nem önismeret dis-kúrzus,
Egyéniség vagyok, voltam, leszek...
...Érted...
írta: Raven