A tömegek nevelését (idomítását) elősegítő sorozatok egyike. A Rémrendes család
Az együtt élő emberek új csoportosulási formáit kell kialakítani. Ezt én nem szeretném társadalomnak nevezni, csak hogy ne kavarjuk össze a szavak jelentését. Az új csoportosulást kommunának vagy kisközösségnek nevezem. Nem mindegy, hogyan hívjuk, és ez az elnevezés tükrözi a lényeget. Azt jelenti: ahol az emberek nemcsak együtt élnek, hanem bensőséges kapcsolatban is vannak egymással.
Együtt élni az egy dolog – tesszük ezt most is. A kis- és nagyvárosokban emberek ezrei és milliói élnek együtt – de milyen együttlét ez? Az emberek még a saját szomszédaikat sem ismerik. Ugyanabban a háztömbben emberek százai élnek, akiknek fogalmuk sincs arról, ki a szomszéduk.
Ez nem együttlét, mert nem ismerik egymást, nem alakult ki közöttük bensőséges kapcsolat. Ez egyszerűen csak tömeg, nem pedig közösség.
Ezért én a társadalom szót az együttesség szóra szeretném lecserélni.
A társadalom, mint olyan, bizonyos meghatározó alapelvekre épül, csak így létezhet. Ezektől meg kell válnunk, mert különben a társadalom nem fog eltűnni. A társadalom első és legfontosabb alapegysége a család. Ha a család megmarad olyannak, mint most, akkor a társadalom nem fog eltűnni, a vallások nem fognak eltűnni. Fennmarad a megosztottság, és nemjöhet létre egységes világ, egységes emberiség.
A családból milliónyi probléma indul ki; ez az alapegység, amiből a nemzetek felépülnek, amire a vallási szervezetek építkeznek, ami az emberek közötti elkülönülés és faji megkülönböztetés fő hordozója.
A család boldogtalanná teszi az embert
Minden dicsőítő és magasztos beszéd ellenére, a család boldogtalanná teszi a férfit éppúgy, mint a nőt.
Nyugaton ma minden harmadik házasság válással végződik, miközben emberhez méltatlan jogi csatározások folynak a gyerekekért és a vagyonért.
A világon az erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok nagy részét családon belül követik el; a családtagok bántják egymást.
A család alapszerkezete a birtoklásra épül: a feleség a férjhez tartozik, a férj tulajdona, a gyerekek pedig mindkettőjüké; abban a pillanatban azonban, amikor egy emberi lényt birtokolsz, elveszed a méltóságát, a szabadságát, tárggyá fokozod le, és ezzel emberi mivoltában teszed tönkre. Elveszel tőle mindent, ami szép, és köteléket teszel rá; ez a kötelék talán aranyból van – szárnyak helyett gyönyörűséges kalitkát adsz neki -, de a legszebb aranykalitka sem érhet fel az ég végtelenségével és szabadságával.
A család elválaszt a társadalom többi tagjától, mint ahogyan a nemzet is elválaszt más nemzetektől; ugyanaz a megosztási stratégia.
Ha egyszer a család eltűnik, sok lelki szenvedés is eltűnik vele együtt; és ezzel a politikai őrültség nagy része is el fog tűnni.
A kommunában nem lesznek családok.
Ez világosan azt jelenti, hogy nem lesz házasság.
És akkor talán hosszú idő óta először lesz lehetőségünk megtanulni, mi a szeretet. Csak a szeretet lehet az egyetlen rendező elv két emberi lény között. Ha úgy döntesz, hogy együtt élsz valakivel, akkor csak az öröm köthet össze benneteket. Es sose felejtsd el, hogy mint minden valódi dolog, az érzelmek is folyton változnak. Csak a nem valódi dolgok, a mű dolgok maradnak fenn sokáig.
A házasság is fennmaradhat, de tartósságát a szeretet megölésével éri el.
A házasság a szeretet sírján építi fel a házát. Természetesen nem várhatsz tőle mást, csak lelki gyötrelmeket, kínokat, szenvedést, kötöttségeket és az emberi spiritualitás teljes pusztulását.
A kommuna olyan kisközösség lesz, ahol az emberek szabad elhatározásukból, bensőséges együttlétben vannak egymással.
A gyerekek ehhez a kisközösséghez tartoznának, nem pedig a szülőkhöz. A szülők már eleget ártottak. Bármennyire is jó szándék vezeti őket, az eredmények elég csúfosak.
Versenyszellemre, érvényesülésre, nagyravágyásra tanítják a gyerekeiket, ez pedig féltékenységet szül. Azt akarják, hogy a gyerekük gazdag és híres legyen, legyen belőle “valaki”, szerezzen nevet magának, nekik pedig ezzel dicsőséget. Ez az oka aztán, hogy az egész élet nem áll másból, mint harcból és folytonos küzdelemből. Hová tűnik az öröm, a nevetés, a játék, a gyermeki nyitottság? Meghal, és élőhalottak verekszenek hatalomért, pénzért, pozícióért. Az élet pedig csatatérré válik.
És ezért a szülőket terheli a felelősség. Tele voltak ambícióval, belefáradtak a küzdelembe, megkeseredtek, és most örökségük gyanánt továbbadják gyermekeiknek beteljesületlen vágyaikat, el nem ért céljaikat. És a fertőzés ily módon egyik generációról a másikra terjed.
Meg kell védenünk a gyerekeket a múlttól.
Ezért a gyerekeknek a kommunához kell tartozniuk. A gyerekek nem laknának együtt a szüleikkel, így a szülőknek kevésbé lenne lehetőségük beoltani őket a múltjukkal. A gyerekek persze nem lennének elzárva a szüleiktől, bármikor találkozhatnának velük, együtt tölthetnék a hétvégeket, de a gyerekek alapjában véve függetlenül nőnének fel. És a kommuna lenne felelős azért, hogy a gyerekek ne halljanak vallási dogmákról vagy politikai ideológiákról, nacionalizmusról, fajgyűlöletről, kasztrendszerről – olyasmiről, ami megosztja az embereket. Csak ily módon lehet szakítani a múlttal. Nagyszerű lenne, ha a gyerekek másképpen, ilyen szűrők nélkül tekintenének a világra.
Lélektanilag veszélyes, ha valakinek egyetlen apja és egyetlen anyja van, mert ha a gyermek fiú, az apját kezdi utánozni, ha a gyermek lány, az anyját kezdi utánozni – és ebből jönnek a problémák.
Az apa és az anya befolyásának csökkennie kell, és nagybácsiknak és nagynéniknek kell átvenni a helyüket. Annál jobb, minél több szerető nagynéni és nagybácsi van a gyerekek körül, mert így sokféle mintát látnak, több lehetőség közül választhatnak… az anya persze lehetne a legfőbb nagynéni, az apa pedig a legfőbb nagybácsi, de nem több ennél.
Nem baj, ha a család, mint olyan, eltűnik.
Sokkal boldogabbak az olyan gyerekek, akik ilyen közösségben nőnek fel. Ez nem egy fikció, ezt tapasztalatból tudom. Kísérleteztem ezzel, és roppant sikeresnek találtam. A gyerekek sokkal boldogabbak, mert sokkal szabadabbak. Nincsenek beléjük sulykolva szabályok, nem szabja meg nekik senki, hogy milyenek legyenek. Korábban válnak éretté, mert senki nem próbálja megkötni őket, így függetlenek maradnak. Senki se próbál rájuk erőltetni megoldásokat, így meg kell tanulniuk, hogyan segítsenek magukon. Ettől érettebbek, tiszták és bizonyos módon erősek lesznek.
És a családdal együtt el fognak tűnni a nemzetek is, mert a család a nemzet alapegysége.
Ezért rendkívül boldog vagyok, amikor látom a családot eltűnni, mert tudom, hogy ezután a nemzetek következnek, majd hamarosan követik őket az állítólagos vallások is, mert a család az, ahol a gyerekek magukba szívják a vallást, a nemzetiséget és minden ilyen dolgot. A világot ne osszák meg különböző nemzetek és különböző vallások. Ha a gyerekek beléjük sulykolt szabályok nélkül, szabadon nőhetnek fel, ha eltűnik a család, akkor ugyan ki kényszerítené rájuk a kereszténységet, a hinduizmust?
Most mindenki megpróbálja a másikra erőltetni az elképzeléseit.
Ennek nem lehet más eredménye, csak szenvedés; nem csoda, hogy annyi az örömtelen és boldogtalan ember. Hát nem jobb, ha mindenki önmaga lehet, ha mindenkiben kibontakozhat, ami benne van, és nem azt kell tennie, amit mások elvárnak? Az élethez mindenki a maga módján járulhat hozzá a legjobban, hisz van, aki a zenéhez ért, van, aki gyönyörű képeket tud festeni, van, aki rímekkel tud örömet szerezni másoknak, van, aki abban éli ki a tehetségét, hogy szép és ízletes gyümölcsöket termel, és van, aki jobb utakat épít. Mindenkit hagyni kell, hogy valóra váltsa saját lehetőségeit.
A kommunában mindenkinek meglesz a maga helye és szerepe, és az egymás iránti tisztelet teljesen magától értetődő lesz.
Mindenki felszínre hozhatja a benne szunnyadó tehetséget, mert senki nem fog akadályt gördíteni elé; mindenki alkothat, mindenki keresheti és kutathatja az igazságot, mert az ember csak ily módon válhat egyre intelligensebbé.
A keresés és kutatás a felfedező úton pengeélessé teszi az intelligenciát.
Az ember eddig eltompultan élt, mert a világon minden vallás csupán egyetlen dologra helyezte a hangsúlyt: a hitre. A hit pedig megmérgezi az intelligenciát.
Csak egy dolgot hangsúlyoztak mindig – a hitvallást. És a hitvallás megakadályoz minden növekedést.
A hitre, a hitvallásra nem lesz semmi szükség.
Az új ember kutatni, keresni, vizsgálódni fog; rendkívüli felfedezéseket tesz majd, a külső világban és önmagában egyaránt.
A legszebb álmom, hogy egyszer minden emberi lényből felfedező lesz: egy Galilei, egy Kopernikusz, egy Kolumbusz a külső világban, és egy Gautama Buddha, egy Zarathustra, egy Chuang Tzu önmagában. Áldott lehet, akiben a külső és a belső világ kutatása nem válik szét, nem különül el. Ezért minden erőfeszítésemmel egy dologra összpontosítok: hogy az új ember, a “Zorba, a Buddha” létrejöhessen.
A kommunában mindenkiben meglesz mindkét tulajdonság: Zorba tulajdonságai és Buddha tulajdonságai is – mindenkit rendkívül érdekelni fog a külső világ, és ugyanúgy fogja imádni önmaga felfedezését is. Aznap, amikor mindkettő egyszerre felébred benned, megszületik benned az új ember, és ez az új ember fogja megmenteni az emberiséget.
A kommunában ezek az emberek fognak egymásra találni, ezek az emberek fogják egymást segíteni, és akkor ez a világ lehet a mennyország.