Magyar Királyi Hírlap - Kemence építése
Kiemelt..
Csinálj mécsest - ki ne dobd a citrus héját!
Spórolok - PET palackból esőztető öntöző házilag + kép + leírás +tapasztalat
Egy videó, amely boldogabbá teszi az életedet
Előzmény..
Magyar Királyi Hírlap - Amikor ütnek a szavak
Szenzációs magyar találmány - Szemétből építőanyag
Kapcsolódó link..
A népi hagyományok közül a legfontosabb talán a kenyérsütés. Régen minden háznak megvolt a saját megszokott receptje, az asszonyok szombatonként megsütötték az egész hétre valót. Manapság az emberek csak bemennek a boltba és megveszik, de ez nem mindig működik.
Mi is így kerültünk kapcsolatba a kemencékkel. Hosszas keresgélés után rájöttünk, hogy a mesteremberek ajánlatai számunkra megfizethetetlenek, magunknak kell megoldani. Következett a kutatómunka. Szerencsénkre ez egybeesett Sabján Tibor: A búbos kemence című könyvének megjelenésével, ami megkönnyítette azt, hogy formába öntsük vágyainkat.
A mai adalékanyagokkal teletömött világban érdemes keresni a lehetőségeket arra, hogy egészséges ételeket tegyünk az asztalra. Ennek egyik legfontosabb eleme, ha a kenyeret magunk készítjük el. Ehhez ajánljuk, hogy aki teheti építsen kemencét! Nem nagy fáradság és anyagilag sem megterhelő. Megéri már akkor is, ha csak évente egyszer sütünk. Ehhez próbálunk segítséget nyújtani itt.
Legalkalmasabb a kültéri kemence, hiszen nyáron is használhatjuk anélkül, hogy a házat felfűtenénk a nagy melegben. Formáját tekintve mostanra a dongaboltozatos nyeregkemencét tartjuk a legmegfelelőbbnek egyrészt a Magas-Bakonyban ez volt az egyik legelterjedtebb, másrészt az egyik legkönnyebben megépíthető típus. Építőanyaga tégla és sár, amit pelyvával vagy szalmatörekkel és egy kis forgáccsal keverünk.Bátran belevághatunk az építésbe, hisz minden anyag újrahasznosítható, ha nem sikerülne a kemence.
Téglából a legalkalmasabb a múlt század elejéről való bontott tégla, a maiak közül szinte csak a devecseri és a mátraberecskei alkalmas. A legtöbb helyen megtalálható az a vályog, ami a kötőanyag alapja lehet, de a legtöbb falu közelében volt egy agyagfejtő, ahonnan a kályhatapasztáshoz vették a sarat. Egyszerű tesztekkel ellenőrizhető ennek minősége: 5 cm oldalhosszúságú próbakockát készítünk, ha megszáradva repedezett, akkor az agyag túl kövér, adni kell hozzá egy kis homokot, ha ujjal kaparva porlik, agyag kell bele - erre mi keramikus agyagot használunk - Amennyiben kemény és nem porlik, megtaláltuk a megfelelőt. A tapadás is fontos szempont a sár esetében. Ennek ellenőrzéseként egy marék tejfölnél sűrűbb anyagot teszünk egy téglára, majd belenyomunk egy másik téglát. Öt perc száradás után, ha a felsőt felemeljük és az alsó nem esik le, akkor jó a sár. A sarat legcélszerűbben egy műanyag fólián tudjuk megkeverni, taposás közben a sarkoknál emelve könnyen átforgatható az anyag. A “legbonyolultabb” része kemencénknek az ajtó, amit barkácsoló kedvűek maguk is elkészíthetnek, de egyszerűbb és szebb is lehet, ha ügyes kezű lakatost bízunk meg a feladattal, esetleg bontott kemenceajtót szerzünk be. A lényeg, hogy a zárszerkezet melegen is könnyedén nyitható legyen.
Miután elhatároztuk, hogy hol legyen, beszereztük az anyagokat, megépíthetjük a lábazati részt. Ez készülhet kőből, téglából, esetleg betonból is. Használhatunk normál habarcsot kötőanyagnak, esetleg szigetelhetjük is talajnedvesség ellen. A lábazat megszilárdulása után folytathatjuk kemencénket. A következő lépés a lábazaton belüli rész feltöltése földdel. Bármilyen sittes föld is megfelel, a lényeg, hogy jól tömörítsük. Következik két sor tégla körben, immár sárba rakva. Kis szikkadás után a tűztér alatti rész feltöltjük 12-15 cm vastagságban törött üveggel, ez szolgál majd hőtároló tömegként, hogy kenyerünk alulról is szépen megsüljön. Erre homokterítés, majd agyagréteg kerül 2-2 cm vastagságban. Újabb sor tégla következik az egész kemence felületére kötésben. Ezt sós agyaggal fugázzuk - a sótól az agyag keményebbre ég, tartósabb lesz a kemencénk -. Ügyelni kell ennél a rétegnél arra, hogy teljesen vízszintes legyen, hisz nem szeretnénk, ha a kenyerünk eldeformálódjon, a tepsiből kifolyjon a sok finomság.
Ezután a kémény és a hátfal következik. A kéménynél van nehezebb dolgunk, be kell helyeznünk az ajtót és az áthidalókat. Következő lépés a dongaboltozat elkészítése. Ehhez legegyszerűbb zsaluzatként homokmagot használunk. Ezt egyszerűen nedves homokból, mint a homokvárat építjük, majd sablonnal (pl. OSB lemezből) lehúzzuk formára. A boltozat egyszerű, arra kell ügyelni, hogy a téglák sugárirányban álljanak, valamint kötésben legyenek. A külső nagyobb résekbe cserépdarabokat, téglatörmeléket tegyünk. A boltozat elkészülte után ismét a kémény következik. Fokozatosan 10-10 cm-t szűkítünk jobb és baloldalt. Min. 60 cm-rel kell a donga fölé nyúlnia a kéménynek, de célszerű a 2.5 m-es magasság elérése. Egy nap száradás után ki lehet termelni a homokot. A belső felületet nedves ronggyal elsimítjuk, az esetlegesen hiányzó fugákat agyaggal kitömjük. Két hét lassú száradás után elkezdhetjük a felfűtést. Először egy héten keresztül minden nap egy maroknyi aprófával tüzelünk, majd egy nagy, másfél-két kosár fás végső felfűtés következik. Kész is! Kívülről tapaszthatjuk sárral, ez kevésbé időjárásálló, évente kell javítani, és kétszer meszelni, vagy vakolhatjuk sima mészhabarccsal, rabicolva. Megoldás lehet még a védőtető is, ekkor gondolnunk kell a füst szabad áramlására.
A kemence felépítése 4 ember 4 napi munkáját igényli ideális esetben (megfelelő időjárás,
biztosított alapanyagok). Ez csak a falazás, előtte meg kell lennie a betonalapnak és a lábazatnak
is, amelynek fala lehet téglából vagy akár betonból is, a belsejébe döngölt föld, kövek
kerülhetnek, a felső 12 cm-re pedig üvegtörmelék (kb. 2 talicskányi).
A kemencét - elkészülését követően - két heti száradás után lehet kiégetni, majd tapasztani a
külső falat, ekkor készülhet el a tető is. Ez újabb két napi munkája legalább 2 embernek.
Az építéshez szükséges anyagok
• Kb. 650 kis méretű, régi, bontott tégla
• 1,5 m3 jó minőségű, téglagyári agyag (minőségellenőrzés: napon szárított anyagkocka,
ha nem reped meg, jó az agyag)
• 2-3 zsák szalmatörek
• víz
• külső vas ajtó
• 50-60 db hódfarkú cserép törmeléke
• 2 db áthidaló szögvas (30x30 mm-es 60 cm hosszú) és 3db
samott-tégla vagy boltíves belső kemenceszájhoz 5 db samott tégla
• ½ m3 homok
• Min. 80x80 cm-s 5 cm vastag betonlap a kémény tetejére
• a tetőhöz 2db 3 méteres gerenda (10x10 cm)
Az építéshez szükséges eszközök
• 2 talicska
• 2x2 m-es mezőgazdasági vastag fólia (agyagtaposásához)
• 3-4 vödör
• 3x4 m-es fólia a kemence letakarásához
• 2 lapát
• Kis ásó a homokmag kiszedéséhez
• Kapa, ásó, gereblye
• Nagy lyukú rosta az agyag szitálásához
• Állvány
• Pallók (min. 2 db)
• Több rongy, szivacs
• Jó ha van: sarokcsiszoló gyémántkoronggal a téglák méretre vágásához
A kemence tetejének elkészítéséhez be kell még szerezni a szarufákat, tetőléceket és a cserepeket.
Ezek számát, méretét a kemence méretének ismeretében lehet meghatározni.
Tervrajzok a kemencéhez:
A kemenceépítés munkarészei képsorokban:
SÁRKEMENCE:
A magyar paraszti sármunka legmívesebb alkotásai közé számítjuk a különböző formájú sárkemencéket. Nem feladatunk, hogy a kemence múltjára és táji típusaira kitérjünk, inkább azt emeljük ki, hogy a századforduló táján sok parasztember értett a készítéséhez, a szegényebbje maga meg is csinálta. A legtöbben mégis specialistával {619.} készíttették, ugyanis a kemence a parasztháznak fontos, több évtizedig használatos tüzelő- és fűtőberendezése, a szoba hangsúlyos berendezési darabja – ezért nem volt mellékes, hogy milyen és mennyire tartós lesz.
Legtöbb leírással a boglya formájú alföldi sárkemencékről rendelkezünk. A DunaTisza közén századunk első évtizedeiben is alkalmazták az őskori agyagművességből ismert spirális technikát: polyvás sárból 40-60 cm hosszú, kar vastagságú hengereket formáltak, ezeket szalmába hengerítették, és ezekből rakták körkörösen haladva, a kemence falát. A szalmás agyaghengereket, gömölyéket kolbásznak vagy hurkának nevezték. A sárhurkát, illetve -kolbászt gyakran az asszonyok gyúrták, és a specialista verte a kemence falába, a nádváz mellé.
Gyakoribb volt a csömpölyegkemence, aminek fűzfaágakból vagy napraforgószárból készítettek vázat. A jól megmunkált sárból a kemencekészítő hosszúkás, 20-30 cm hosszú csömpölyegeket formált és erősen odanyomkodta a kemence vázához. A csömpölyegeket kötőre rakta.
A sárkemencéhez tiszta agyagot használtak, akár a tapasztáshoz, s aprópolyvát, ún. lángpolyvát kevertek bele, majd jól megdolgozták, akár az asszonyok a kenyértésztát. A kemence falát egy nap alatt, megszakítás nélkül kellett felrakni, mert különben meghasadt volna. Fontos volt a kemencefenék jó elkészítése. A leírt sárkemencék feneke alaposan ledöngölt agyag, amibe egyesek sót is tettek. Ezt verett kemencefenéknek mondották. Századunkban a kemence fenekét téglával rakják ki, s alá némelyek zúzott üveget is tettek. A verett kemencefenék hamarabb javításra szorult. Az elkészült kemencét két-három napos szikkadás után finom sárral besimították, és újabb két-három nap múlva lassú tűzzel kiégették. A kiégetést a specialista végezte vagy irányította, mivel egy hirtelen tüzelés egész munkáját tönkretehette volna. Égetés után a specialista bebújt a kemencébe, kitisztogatta a váz elporladt darabjait, kivette a tető vázát képező rossz kocsikerékráfot vagy abroncsot, majd kívülről még egyszer besimította a kemencét. Csongrádon a simítósárba két összemarék friss fahamut és fél marék sót gyúrtak, amitől a tapasztás kemény, tartós lett: „úgy pengett, mintha cserép volna” (Katona I. 1950). A jól rakott és kiégetett sárkemencét 30-40 évig is használhatják.
Hódmezővásárhelyen az 1890-es évektől, a falvakban egy-két évtizedes fáziskéséssel terjedt a cserépkemence, amelyet sárba rakott cserépdarabok alkotnak.
A kemence próbája a kenyér vagy valamilyen sütemény sütése volt. Az új kemencében sokfelé első ízben túrós lepényt, a szegényebbek krumplis pogácsát vagy málét sütöttek. A jó kemencerakó nemcsak tartós, jól sütő, de szemre is tetszetős sárkemencét készített. Alföld-szerte kedvelték az enyhén hasasodó, tetején kiszélesedő peremű banya-, más néven boglyakemencét, ám gyakori volt a csonkakúp és a fordított virágcserép alakú sárkemence is. A jó kemencerakónak híre, becsülete volt, sokfelé elhívták. A 19. század végén a kemencerakás a „kemencemesterek” kezén önálló mesterséggé vált, de nem tartozott az engedélyköteles iparok közé.
A tervezés a jurta építéséhez hasonlóan ez esetben is kikerülhetetlen volt. Abban biztosak voltunk, hogy a 2-3 éjszakás táborozás rövid lenne ahhoz, hogy téglákat vessünk, azok kiszáradjanak, majd abból építsük a kemencét, ezért készítettünk egy drótvázat, hogy megoldott legyen a száradás (kiégés) és a használat során a szerkezet önsúlyának biztos viselése.
GÖDÖRBEN SÜTÉS:
A teljességhez hozzátartozik, hogy a tüzet a gödörben is megrakhattuk volna, hogy miért nem így jártunk el, csak mostanában merült fel bennem kérdésként...
Téma: Magyar Királyi Hírlap - Kemence építése
Nincs hozzászólás.