Ördögűző - A spanyol atom - az igazi Guernicák és az antimodernista építészet utolsó végvára

2015.01.03 22:10

 

Kiemelt..

Hamvas Béla - A senki

Ördögüző.blogspot - Betonovecz

Hungarian Real News -Armageddon az örök világossághoz...

Kontrollblog - A világtörténelem legnagyobb népirtása

Előzmény..

Ördögüző.blogspot - A betonbrutalizmus reneszánsza a magyar Országházban is

Az ígéret földjének eldorádói - I.

Honlap ajánló - Gyűlölt ellenségeink avagy a gyűlölködés szakmódszertana 1.

Internetfigyelő - Ha én miniszterelnök lennék, huszonnégy órát adnék, hogy eltakarodhasson – olvasói levél M. André Goodfriend megbízott amerikai ügyvivőnek

Szíriai Hírek - A "Coca-Cola" forradalmak gyártásáról, avagy a történelem vége és az utolsó fegyver

Kapcsolódó link..

Banksy, az utca embere

Visz a víz sodor - Plutónium- 239 – es előállítása

Posta Imre szarvasi előadása, egészben!

Idők jelei - Az Új Világrend: Valóban a lelkekért folyik a harc?

PI Klub - Ők a háborúk prostituáltjai

Miamano - A jezsuitákról mondták

 

... mely sajnos szintén elesett azóta...

Létezik továbbá elõírásoknak egy sorozata, amely nemzsidók vagy azok tetteinek dicséretét megtiltja, kivéve, ha egy ilyen dicséret hallgatólagosan zsidók vagy azok tetteinek magasabb fokú dicséretét foglalja magába. Így például Agnon, az író hazatérése után Stockholmból, ahol az irodalmi Nobel-díjat kapta meg, dicsérte az izraeli rádióban a svéd akadémiát, gyorsan hozzáfûzte: "nem felejtettem el, hogy tilos nemzsidókat dicsérni. Dicséretemnek azonban különös oka van." - azaz, hogy egy zsidó kapta meg a díjat.

Logikus, hogy ha egy közösségben vallási parancsolat rangjára emelték a "gojok" dicséretének tilalmát, ott lépten-nyomon szidnak minket, még a vallási máz lefoszlása óta is, a szekularizált zsidó tudatiparosok is, közvéleményünk többsége persze nem is sejti az irritáló jelenség ezen okát.)

E bejegyzés tárgya azonban most az, hogy az abszurd ötletet bizonyos értelemben mégis megvalósította egy másik bűnös, sőt fasiszta nemzet, a spanyol, illetve e nemzet bűnös, fasiszta elemei, akik nemcsak legyőzték saját társadalmuk haladár ötödik hadoszlopát  és azok internacionalista szövetségeseit, hanem néhány éven, pár évtizeden át dacoltak a modernista építészet és urbanisztika szőnyeg-, sőt atombombázással felérő világtrendjével is. A fordítva összerakott spanyol urbanisztikai bomba felrobbantásának helyén csodálatos, emberhez méltó épületek és városok nőttek ki a földből egy olyan korban, amikor az ilyen épületek sorsa világszerte a pusztulás volt még békés körülmények között is. (Mert a modernisták bombája "jól" volt összerakva!)

A bejegyzés folytatása

A spanyol polgárháború emlékét a világközvélemény zömében máig az események balos-haladár legendái, mítoszai, propagandaképe dominálják, melyek nemigen hagyják magukat a tényektől zavartatni.  Esett már itt és a testvérblogon róla szó, hogy az álorganikus Makovecz-féle építészeti irányzat spirituális gyökerei a meglepően egybeesnek a modernista-kockaista Bauhaus-irányzat spirituális gyökereivel, mindezek a Blavatsky-Steiner-féle okkultista teozófiai-antropozófiai katyvasz iszapjából nőttek ki. (Országépítő, 2009/3, 27. old. Karl Dieter Bodack: A 20. század építészetének néhány szellemi forrásáról)

Az antropozófia és teozófia okkult szektái mögött is ott álló illuminátus, misztikus nihilista háttérhatalom által sorozatban keltett mesterséges, megkoreografált konfliktusok, mint pokoli ember-tömegáldozatok sorában az eddigi legnagyobb, a második világháború egy kísérleti bevezetője, "főpróbája" volt a spanyol polgárháború. Ebben a háttérhatalom kicsiben, laborban ereszthette egymásnak a leendő világháború megvívására felépített két antagonisztikus főszereplőjét, az illuminátus náci és az illuminátus bolsevik rezsimet. A szerencsétlen spanyoloknak (katalánoknak, baszkoknak) jutott a terepasztal hálátlan szerepe.

Itt most egyáltalán nem kívánok foglalkozni Franco rezsimjének szövetségi viszonyaival, a falangisták szimbólumainak és magának a mozgalomnak szintén létező, vagy gyanítható érdekes okkult gyökereivel, illetve azzal, hogy mennyiben használták fel őket is, mint mindenkit manipulációs célra a háttérhatalmak. Itt és most nagyrészt urbanisztikai szemüvegen át fogjuk a rezsimet és ellenségeit értékelni.

A spanyol polgárháború, mint a Haladás Erői és a Reakció (az új neve szerint Fasizmus) összecsapásának balos mitológiájában az egyik leghatásosabb "ikon" köztudottan Guernica, a náci Kondor-légió és olasz társaik repülői által lebombázott baszk városka, a civilek, sőt a HUMÁNUM elleni barbár támadás jelképe, amit a "nagy" Picasso híres képe tett szó szerint ikonná.

 

Picasso: Guernica

Guernica, (valódi nevén Gernika) valójában csak egy volt a rengeteg spanyolországi falu és város közül, melyet a háborúban egyik, vagy másik harcoló fél, illetve gyakran a kettő közös erővel lebombázott, szétlőtt, mely kisebb-nagyobbrészt, vagy teljesen elpusztult. Mint látni fogjuk, messze nem Guernicát érte a legszörnyűbb pusztítás, talán véletleneken is múlt, hogy a világközvélemény irányítását végző médiumokban domináns haladár közeg épp ezt várost tette meg a "fasizmus" "emberellenes barbársága" hatásos jelképének. (Itt nem a Kondor-légiót Spanyolországba küldő hitleri rezsim - nagyrészt később világossá váló - emberellenességét teszem idézőjelbe, hanem a "fasizmus" balos megbélyegző címkéjének a Francoista rezsimre ragasztását, Guernica kapcsán is.)

 

Guernica romjai, 1937

Hogy a világhír, illetve az azt előállító nemzetközi propagandagépezet épp Guernicát kapta fel, az nagyrészt George Steernek, a The Times haditudósítójának köszönhető. A Times 1937-es eredeti cikke itt olvasható (balos körítéssel). A cikk feltűnő patetikus hangulatkeltésére jellemző, hogy szerinte az általa istenített baszkok "demokratikus hagyományainak" biztos jele, hogy az egykori baszk parlament városkájában a spanyol királyok nem a "Vizcaya királya", hanem a "demokratikus" "Vizcaya Ura" cím birtokában fogadták a helyi vazallusok hűségesküit...

Köztársasági "kivégzőosztag" céloz Jézus Szent Szivére

Ezt is felülmúlja annak bizonygatása, hogy mivel a baszkok egyetlen légvédelmi eszköze a német bombázók és vadászgépek ellen a papok imája volt, a helyi katolikus papok a támadás során harangzúgás közben megáldották a hívők mellett a szocialistákat, anarchistákat és kommunistákat is!

Gondolom, nem Steer riportjaiból tudhatjuk, hogy a polgárháború hírhedt Vörösterrorja során az antiklerikális harc jegyében az említett szocialisták, anarchisták és kommunisták által a keresztény hitükért meggyilkolt mártírok soraiban csak a papok és apácák száma elérte a 6832 főt (köztük 13 püspökkel), akik közül a katolikus egyház több, mint ezret szentté, vagy boldoggá avatott.

A History Today cikkéből kiderül, hogy Steer a haditudósítók körében nem egyedülálló módon szinte biztosan a brit katonai hírszerzés ügynöke is volt, mivel például 1937 január végén részletes jelentést tett a német és olasz csapatok elhelyezkedéséről és erőiről. Ez a tény segít felmérni, mennyire lehetett az események pártatlan, korrekt tudósítója. A baszkok melletti elfogult propaganda- és politikai tevékenységével, titkosszolgálati kapcsolatrendszerével kimondottan emlékeztet a "mi" Seton-Watsonunkra, a Repülő Skótra. Nem volt ritka a tágabb korban ez az újságírónak álcázott háttérhatalmi ügynök-típus, amely szeparatista kisebbségek idealizálásában és az ezeket "kegyetlenül elnyomó" (megbüntetni szánt) többségi nemzet démonizálásában utazott.

Steer cikke hozzájárult a spanyol polgárháborúval kapcsolatos brit semlegességi politika megváltozásához és az USA Kongresszusában is mint tanúra hivatkoztak rá a fasizmus barbárságainak elítélésekor. Vagyis a cikk gyanúsan kapóra jött a haladár "antifasiszta" propagandának. Maga Steer is nyíltan hencegett politikai befolyásával egy levelében: " I don’t think anybody could press these points better on the War Office and the Air Ministry than I can."

Steer Times-cikkét Guernica bombázásáról újraközölte a francia kommunista párt lapja, a L' Humanité, itt olvasta Picasso, aki a spanyol köztársasági kormány megbízásából épp egy nagy faliképen dolgozott a párizsi "Művészetek és Technológiák a Modern Életben" tematikájú Világkiállítás spanyol pavilonja számára.  A hír hatására félredobta addigi terveit és megszületett valószínűleg máig legismertebb műve, a Guernica, amit a balos-haladár közeg méghaladárabb élcsapata azonnal zajosan ünnepelni kezdett. (A maradibb haladárok, a szocialista realizmus hívei - akiknek a krumplilevest ábrázoló csendéleten legyen jól felismerhető krumplileves - viszont esztétikai alapon bírálták...)

Jegyezzük meg, hogy Picasso antifasiszta, tehát reakcióellenes jelképpé vált (egyébként igazából csak később világhírűvé tett) műve épp a modernizmus globális seregszemléjére készült, teljes joggal, mint majd látni fogjuk, mert a Franco-rezsim egy darabig még az építészet és urbanisztika terén is heroikusan dacolni fog e romboló eszméken alapuló modernizmussal. A kiállított modern "művészetek" és technológiák (a megváltó hatalmukba vetett hit) ugyanazt képviselték, amit a spanyol polgárháború köztársasági tábora és internacionalista brigádjai a politikai és harci fronton.
Sokatmondó szimbolika rejlett a tényben, hogy a háttérhatalmi tervekbe beavatott körökkel sejthetően összeköttetésben álló, a modernizmus trendjét promotáló világkiállítás-főszervezők látványosan a két főhelyre, egymással szemben helyezték el a náci német és a bolsevik szovjet pavilont, mintha a készülő Nagy Előadás két mesterségesen felépített főszereplőjének és a várható "meccsnek" akartak volna reklámot csinálni.

 

Párizsi Világkiállítás, 1937: balról a Harmadik Birodalom, jobbról a Szovjetunió pavilonja

Elég ocsmány mindkettő, a hátrébb látható dobozépületekkel együtt, ha már rangsorolni kellene, Albert Speer brutális, siváran monumentális projektje klasszikus gyökereinek köszönhetően egy fokkal még mindig jobb, mint a szovjet tervező elvtársé. Szembetűnő az is, hogy az Eiffel-torony, egy korábbi párizsi világkiállítás emléke, mely a maga korában szintén a már akkor is létező technológiai haladásba vetett hit és büszkeség szimbóluma volt, mennyivel szebb, normálisabb. Annak a kornak a mérnökei, tervezői még nem voltak a rombolás, a misztikus nihilizmus tudatos harcosai, legalábbis mérnöki munkájukban nem...

1937 haladár tervezői viszont már annál inkább, a köztársasági spanyol pavilon is tipikusan Bauhaus-stílusú:

 

Az 1937-es párizsi világkiállítás spanyol pavilonjának replikája Barcelonában

A pavilonban kiállított modern spanyol műalkotások között Picasso Guernicája mellett ott volt az 1962-ben Moszkvában elhunyt Alberto Sánchez Pérez elvtárs szobra is, mely egyből megvilágítja, miért lőttek a köztársasági harcosok Jézus Szent Szivére és miért mészároltak le ezrével papokat, apácákat, miért dobtak gránátokat a templomokba:

 

"A spanyol népnek van egy útja, mely egy csillaghoz vezet" - replika, Madrid

A szobor többszörösen is Luciferre, a Csillagra, illetve a Fényhozóra utal, aki még az Ádámot és Évát megkísértő Kígyó formájában is ott tekereg saját magán! A Kitalált Újkor egyik bejegyzésében (1848 Romboló Géniuszai: Petőfi-Marx-Lucifer) részletesebben is tárgyaltam az egyik példáját annak, hogy a világrombolás, a modernizációs ideológia története végig összefonódik a Lucifer-hittel, a sátánizmussal. A Bauhaus és a Makovecz-féle álorganikus álépítészet egyik fő közös szellemi gyökerét jelentő antropozófia sarlatánja, Rudolf Steiner is "Lucifer", majd "Lucifer-Gnózis" néven adott ki folyóiratot.

Visszatérve Guernica bombázásához, természetesen a mitikus jelképpé emelt népirtásoknál szokásos módon ez esetben is számháború alakult ki az áldozatok számáról. A kezdeti köztársasági 1654 fős hivatalos adattal szemben ma már a legtöbb történész által elfogadott nézet az, hogy a halálos áldozatok száma 200 és 250 között volt. Természetesen nem áll szándékomban bagatellizálni ezt sem, de nyilvánvaló, hogy az a háttérhatalom tette meg cinikusan globális tudatipara útján "a háború civilellenes barbársága" jelképének e ma is csak tizenvalahányezres kisváros bombázását, amely az egész konfliktust a világháborúkhoz és számos forradalomhoz hasonlóan maga tervezte el. (Néhány évvel később milliós városok szőnyegbombázásával és atombombák bevetésével.)

Érdemes összevetni a világszerte ismert szimbólummá tett Guernica áldozatszámát más, a polgárháborúban lerombolt spanyolországi települések sorsával, halottaik számával. (A polgárháború során több, mint háromszázezer ember halt meg.) Kezdjük egy nem tipikussal, amit a Franco-rezsim talán egyedüli kivételként nem épített újjá, hanem mementóként meghagyott, hogy emlékeztessen a köztársasági seregek barbár pusztítására...
Belchite az "anti-Guernica" sokkal több halottal, jellemző, hogy a nagyvilágban a kutya se hallott róla semmit, ellentétben a Steer és Picasso által híressé tett városkával:

Belchite - a spanyol polgárháború kísérteties emlékhelye  (a linkre kattintva több képpel)

 

E romok között hatezer embert öltek meg a Köztársaságiak fegyverei

 

A híres Guernica-fa belchitei kollégája. A kép jobb, mint Picassóé...

 

 

Egyébként Belchitét is újjáépítették a rom-mementóként meghagyott óvárostól kicsit távolabb.
A polgárháború végére olyan sok település hevert romokban, hogy egy külön kormányhivatalt hoztak létre az újjáépítésükre. 1938 januárjában alakult meg a nemzetiek területén az Elpusztított Régiók és Újjáépítésük Nemzeti Szolgálata (Servicio Nacional de Regiones Devastadas y Reparaciones - SNRDR), amit a háború után, 1939 augusztusában átneveztek Elpusztított Régiók és Újjáépítésük Főigazgatóságára (Dirección General de Regiones Devastadas y Reparaciones - DGRDR). A viszonyokra jellemző, hogy miután egy hónappal később, 1939 szeptemberében Franco, a Caudillo jelképesen "örökbe fogadta", védnökségébe vette a több, mint 75 %-ban elpusztult településeket, ezek listája ilyen hosszú volt:

• Asturia:  La Foz, Oviedo, Pendones és Tarna. 
• León: Villamanín.
• Baszkföld: Guernica és Éibar. 
• Cantabria: Las Rozas de Valdearroyo. 
• Valencia: Viver, Jérica, Benafer és Chilches. 
• Córdoba: Villanueva del Duque. 
• Aragón: Teruel, Alcañiz, Banariés, Banastás, Huerrios, Igriés, Lascascas, Híjar és Belchite.
• Castilla la Mancha: Gajanejos, Hita, Masegoso de Tajuña és Yela. 
• Madrid: Brunete, La Hiruela, Prádena del Rincón, Villanueva de la Cañada, Villanueva del Pardillo.

Az újjáépítési hivatalt munkája végeztével, 1957-ben szüntették meg, feladatai egy részét átadva a spanyol lakásügyi minisztériumnak.

Hogy a hivatal vezető és terepen dolgozó építészei, várostervezői milyen, a legyőzött "antifasiszta fenevad" köztársasági kormányzatot fémjelző modernizmussal éles kontrasztot képező szellemiséget képviseltek, azt érdemes az e blogon is kezdetektől lelkesen ajánlott Katarxis internetes magazin 2. számából idézve kezdeni. A Katarxis webzin "Modernizmusellenes Felszabadítási Frontunk" legjobb koponyáinak lelkes, de sajnos hamar hamvába holt kezdeményezése volt. A második szám az elsőhöz és harmadikhoz hasonlóan külön fejezetet szentelt a háború, vagy a modernizmus által elpusztított komplett régi városnegyedek, vagy egész települések hagyományos építészeti és urbanisztikai szellemű újjáépítésének, vagy erre vonatkozó javaslatoknak, terveknek.
Részlet:

 

Brunete újjáépítése

 

Brunete Új Város Főtere (1949)

 Brunete, mint annyi kis- és nagyváros, teljesen elpusztult a Spanyol Polgárháború során 1937. júliusában. A város nem egészen tíz éven belül újjáépült az Elpusztított Régiók Főigazgatósága módszeres újjáépítési programja keretében, mely a hagyományos spanyol városok tipológiai és morfológiai alapelveire épült. Lélektelen emlékművek általi megemlékezés helyett az újjáépítés célja az élő alapok, az életet ünneplő hagyományos városok építése általi megemlékezés volt.

"La Dirección General de Regiones Devastadas, al encargarse de la reconstrucción de esta localidad, quiso resucitar la tradición española, medieval, de conmemorar hechos y rendir homenajes por medio de fundaciones vivas y no levantando monumentos sin alma."

Brunete lerombolása után, 1937-ben

 A város 340 házból állt, amelyek 12 utcát és két teret alkottak és 1526 lakosa volt 1935-ben.  Az új város a teljesen lerombolt régi helyén épült, annak stabil központja, a Főtérhez perspektivikus hátteret nyújtó régi templom körül. A Főtér a város valódi közösségi központja a városházával, posta és távközlési hivatallal üzletekkel és lakásokkal, stb. Épületei a földszinten árkádosak és helyi gránitkővel vannak burkolva.  A tér középpontját egy gránitkő és kovácsoltvas díszítésű szökőkút jelzi.

 

Tipikus utcarekonstrukció, Brunete

A fenti Katarxis-részlet forrása jól felismerhetően ez a (műkedvelő) történészi tanulmány, további képekkel:

Javier García Algarra: Brunete újjáépítésének architektúrája

A cikk szerint a Franco-rezsim számára ideológiai-politikai jelentőségű volt Brunete és más települések újjáépítése, a köztársasági-balos-modernista erőkkel szembeni ellenállás, életerő jeleként fel akarták mutatni, hogy mindent helyreállítanak a háború előtti RENDES kerékvágásba.

A nemzeti rezsim ideológiájával átitatott építészek teljesen tudatosan (és helyesen!) azonosították a legyőzött köztársaságiak és pl. kommunista szövetségeseik építészeti nyelveként a modernisták új Internacionalista Stílusát, a "szovjetizáló kubizmus", a dekandens értelmiség, a pénzügyi oligarchák, a marxizmus, a szörnyeteg iparosítás és a nemes spanyol tájkép megerőszakolása szinonímájaként. Az újjáépítés során - megint csak nagyon helyesen - szó sem lehetett például a köztársasági politikával azonosított modernisták szimbólumává vált lapos tető alkalmazásáról.

Algarra szerint a polgárháború sok negatív következményének egyike volt a háború előtti prominens spanyol építészek zömének távozása. Szerintem ez egy szerencsés fejlemény volt, hisz mint láttuk és látni fogjuk, a baloldal által kontrollált globális szellemi élet már ekkor csak a modernizmus híveit engedte prominenssé válni, tehát távozásuk (a szakmától eltiltásuk, gyakran haláluk), utat nyitott a konzervatív, vagy Franco alatt azzá váló építészeknek.

Az új építészet a Falange irányítása alá került és a rezsim "főépítésze" a Francohoz közelálló Pedro Muguruza Otaño lett, aki azonban soha nem tett szert az Albert Speeréhez hasonló befolyásra.

A Falange soha nem rendelkezett olyan esztétikai elvárásokkal, mint európai szövetségesei. Bár kedvelte a tömeggyűléseket, 1936 előtt egy elég kis párt volt és nem volt szüksége olyan monumentális díszlet-épületekre, mint amilyenekre a náci pártnak nürnbergi gyűléseihez, vagy az olasz fasisztáknak kongresszusaikhoz. Szintén nem volt olyan építészeti vita a pártban, mint Itáliában, a polgárháború előtt ehhez nem voltak adottak a politikai feltételek.   A győzelem után a rendeletileg a tradícionalistákkal egyesített Falange egy (az addig domináns tekintélyű modernista kánonhoz képest) új (vagyis régi...) építészettel rendelkező új állam építésébe kezdett.

"Bár külsőleg megőrizték a fasiszta formákat, a polgárháború idején sokkal nagyobb befolyása volt olyan konzervatív elemeknek, melyek támogatták a felkelést." Az autark (önellátó) rendszer építészetét mélységes konzervativizmus jellemezte. Minden modern művészetet és az internacionalista stílust (international style) azonosítottak a legyőzött táborral." A 16-17. századi birodalmi Spanyolország szellemének újjáélesztése érdekében Juan de Herrera és az Ellenreformációs barokk építészetéhez nyúltak vissza mintaként. Ezzel egyidejűleg felértékelődött a hagyományos vidéki építészet, melyet az igazi spanyol szellemiséggel azonosítottak."

A rezsim és újdonsült építészete retorikájában előfordultak ugyan üres, fellengzős ideológiai tirádák (melyekből a cikk idéz), azonban az építészeti gyakorlatot ezek láthatóan nem terhelték meg.

"A konzervatív tendencia és a múlt újjáteremtése megjelenik a nagyvárosi rothadással szembeállított vidéki élet idealizálásában."

Az ipari válság által sújtott Német- és Olaszországban a fasizmus fő céljai között az ipari termelés szintjének növelése szerepelt, Spanyolország alapvetően egy mezőgazdasági ország volt és az iparosodott régiók (Madrid, Katalónia, Baszkföld, Aszturia) a marxizmus keltetőinek bizonyultak.
A Falange már a háború előtt rendelkezett agrárius utópia-elemekkel, ezt a karlista tradícionalizmussal való összeolvadás felerősítette. Ennek alapján a DGRD újjáépítési tevékenységét a vidéki területekre összpontosította az alábbi célokkal:

• A népességszám helyreállítása a lakosság nagyvárosokba vándorlásának megakadályozására. A parlagföldek újra művelésbe vonása, külön tekintettel a létező éhezésre. 

• "Zárt városok" modelljének létrehozása. A Pedro Bigador által propagált városi organikusság az egyes lakosságcsoportokra, mint a társadalmon belül speciális hivatással rendelkezőkre tekintett. A lerombolás után újjáépített régiók lakosságának önellátó mezőgazdasági termelési egységeknek kell lennie, a terménymennyiség növekedésén felüli népességnövekedés igénye nélkül.

• A társadalmi tagoltságnak megfelelő eltérő háztípusok létrehozása. (letelepedett részesbérlő farmer-ház, hivatalnokház, stb.

• A lakosságszámnak megfelelő szolgáltatások nyújtása.

• A kormányzatot képviselő intézmények (városi tanács, az állampárt helyi vezetése, polgárőrség, egyház) domináns építészeti elhelyezése a hagyományos spanyol árkádos főtéren. 

• Egységes esztétikai arculat elterjesztése, mely hangsúlyozza Spnyolország egységét, régiónként a helyi stílusnak megfelelő díszítőelemekkel. 

• Helyi építőanyagok használata. A helyi mesterségek megőrzése mellett ez lényeges megtakarítást eredményez a szállítási költségekben. A korszak sajtója mindig hangsúlyozta, hogy egy adott város (pl. Brunete) a helyszínen előállított építőanyagokból épült újjá. 

Az újjáépítés egységes esztétikai arculatának elősegítése céljából típusterveket is publikáltak a Reconstrucción (Újjáépítés) című folyóiratban, melyeket mintaként használtak a hatóság regionális építészirodáiban.

"Mennyiségi szempontból az eredmény kicsi volt, Monclús a hivatal fenállása idejére csak 4 ezer lakás megépítéséről számol be, ami nagyon szerény adat a Telepítési Hivataléhoz (kb. 25 ezer), vagy a Lakásügyi Hivataléhoz képest. A mennyiséggel szemben kiemelkedő az építés magas minősége,  ami jóval meghaladta a (mai) üzleti ingatlanfejlesztés silány építési színvonalát. " A DGRD célja a későbbi magán ingatlanfejlesztőkkel ellentétben nem a pénzügyi haszon volt, hanem egy bizonyos fajta építészet megvalósítása, mely egy ideológiát képvisel és törődik az egyénnel, bár egy paternalisztikus nézőpontból."

Szerzőnk enyhe ellenérzésével ellentétben nekem ez a paternalisztikus hozzáállás alapvetően szimpatikus... Természetesen a történelem nem adott esélyt tartós fennmaradására.

 

A kulcsok átadásának ünnepsége (Guadalajara, 1940)

Végül két idézet az Újjáépítés hivatalos folyóiratából, hogy miért ideális helyszín e derék történelmi fejezet ismertetésére egy (a Kitalált Újkorral összenőtt) ÖRDÖGŰZŐ blog:

A DGRD-nek a tisztán technikai feladatán túl volt egy politikai szerepe is a rezsim szolgálatában.

"A győztes oldal ideológiai és retorikai túlfűtöttségében a polgárháború által okozott rombolást a marxizmus számlájára írták és Franco-t az Újjáépítés Vezetőjeként mutatták fel, aki helyrehozza a károkat."

(Naná, majd Gerő Ernőt (az NKVD-s barcelonai hóhért), vagy Rajk Lászlót teszik meg az újjáépítés vezetőjének és a legyilkolt papokat a rombolás bűnöseinek! Az egyébként korrekt cikk szóhasználatából is látszik, hogy a francoizmust a mai spanyol közbeszéd polkorrekt fősodra legalább annyira szalonképtelennek minősíti, mint nálunk minden felforgatásellenes történelmi irányzatot.)

A Reconstrucción 1940. áprilisban megjelent 1. számában ezt írták a Hivatal küldetéséről:

Hajtsa végre a lerombolt falvak és városok újjáépítését, melyek véres színterei voltak a szent és győzedelmes felszabadító Kereszteshadjáratnak és hiteles szemtanúi az Oroszország által indoktrinált barbár hordák kegyetlenségének, melyek gyűlöltek mindent, ami megtestesíti az évszázados keresztény és spanyol szellemiség alapelveit.

Pérez Escolano felidézett egy részletet Muñoz Grandes tábornok azévi beszédéből, mely ezt még élesebben fogalmazza meg: 

A legsürgetőbb feladat hazánk újjáépítése, melyet brutálisan elpusztítottak a marxista hordák, melyek nem tudván megakadályozni ellenállhatatlan előrenyomulásunkat, csak rombolással és hallatlan gaztettekkel tudták kielégíteni sátáni szellemüket, ami világosan megnmutatta, mennyire nem érdekelte őket Spanyolország. 

Összevetésül érdemes újra felidézni, kutatásai alapján milyen magyarázatot talált Nesta Webster "Titkos társaságok és felforgató mozgalmak" c. könyvében a világfelforgató (politikai, építészeti, stb.) forradalmár tevékenységre, amelybe belesorolhatjuk mind a mesterségesen keltett kül- és belháborúk, mind az építészeti modernizmus barbár pusztításait is:

Mi volt e rejtett hatalom célja ? Pusztán egy bajor professzor agyában született, húsz évvel korábbi, pusztító terv volt-e, vagy már valami sokkal régebbi, rettenetes erő megjelenése, ami évszázadokon keresztül lappangott és amit Weishaupt és szövetségesei most felébresztettek? A középkori sátánizmus kitöréséhez hasonló rémuralom nem magyarázható anyagi indítékokkal. A gyűlölet, kéjvágy és kegyetlenség orgiája nem annyira a gazdagok ellen irányult, mint inkább a szegények ellen, de legfőképpen a tudomány, művészet és szépség elpusztítására, az egyházak és minden olyan nemes és szent dolog lerombolására, amit az emberiség nagy becsben tartott . Mi volt ez, ha nem sátánizmus?

Hogy mennyire REAKCIÓS volt, mennyire egyedülállóan dacolt a világot ekkor eluraló emberellenes modernizmussal a "fasiszta" spanyol rezsim által  képviselt rekonstrukciós (kis)városépítészet, annak illusztrálására csak két kiragadott példa:

1938 az Elpusztított Régiók és Újjáépítésük Nemzeti Szolgálata létrehozásának éve. Ugyanebben az évben érkezik Chicagoba Mies van der Rohe hívására Ludwig Hilberseimer, a dessaui Bauhaus volt tanára, akit a Gestapo Kandinskyval együtt az iskola legbalosabb bajkeverő tanáraiként tartott nyilván. Chicagoban az Illinois Institute of Technology Építészeti Kara várostervezési tanszékének vezetője, majd emellett a metropolisz várostervezési hivatalának vezetője lett.
Futtatói, a modernizmust protezsáló hatalmi tényezők jól tudták, milyen kecskére bízzák a várostervezés káposztáját, ez itt egy 1924-es terve:

 

Ville Verticale, perspektíva, észak-dél tengely, Ludwig Hilberseimer, 1924

Mint láttuk a modernizmus 1937-es párizsi világkiállítási seregszemléjén is, az ilyen nihilista misztikán, okkultizmuson alapuló pokoli, embergyűlölő tervek a II. világháború kitörése idejére teljesen kicsiszolt állapotban várják a bevetésüket, de a háború előtt csak korlátozott lehetőség van a megvalósításukra. Eközben az ilyen tervek készítőit folyamatosan a megfelelő döntéshozói, irányítói és építészképzés-vezetői pozíciókba helyezik a Hatalom Urai és a háború után világszerte megindul a sátánista támadás a hagyományos városok, épületek ellen, szocialista és kapitalista országokban egyaránt. A régi, néha nem hibátlan, de mindenképpen emberibb környezetet jelentő városnegyedek az "Urban Renewal" keretében sorra kerülnek bulldózer alá, Németországban például a háború előtti épületállománynak mára 90%-a tűnt el, csakhogy ebből a háború szőnyegbombázásai és egyéb rombolásai csak 30%-nyiért felelősek, a többi a modernisták "városrendező" dühöngése számlája írandó.

A modernizmus egyik Szentje, Le Corbusier például szívbaj nélkül magát a párizsi belvárost, az I. kerületet tervezte így feljavítani:

 

Le Corbuiser: Plan Voisin, 1925

(Ironikus, hogy a Corbuiser által letarolni kívánt párizsi belvárost az előző században ilyen formára építtető nagy modernizátor Hausmann bárót is vádolták a régi, középkori eredetű párizsi városi szövet barbár lerombolásáért, az uniformizálásért... Nem is alaptalanul, de a modernizáció egymást követő hullámai egyre pusztítóbbak. Mindig van okunk visszasírni az előző nemzedékek még elviselhetőbb rombolását.)

E világtrenddel összevetve a Francoista helyreállítás az emberhezméltó építészet heroikus hőstette volt, az utolsó (építve) harcoló végvár az esztelen pusztítás globális csatamezején. Jellemző, hogy csakis egy, a "haladó" világközvélemény által megvetett, politikailag elszigetelt retrográd, lefasisztázott rezsim uralma (és a figyelmet másra terelő világháború) tette lehetővé az egészséges konzervativizmus e maradék végvárának fennállását egy pár rövid évtizedre.

A kontraszt kedvéért még egyszer Brunete- egy eredeti újjáépítési látványtervrajz:

 

Brunete városközpontja ma:

 

 

Brunete azonban eléggé kivételes, mert máig sikerült többé-kevésbé megőriznie az újjáépítéskor megálmodott arculatát.

Picasso Guernica-képe, a Spanyolországban átmenetileg legyőzött modernista-világfelforgató tábor jelképe "hazatérésével" jelképezi az utolsó heroikus harcot vívó konzervatív végvár végső elestét. 

A kép a háború előtt, alatt és után a világháborúk tömeges égőáldozatát megszervező körök porhintő "békeharca" egyik ereklyéjeként beutazta a világ "felvilágosult" részeit, majd a vászon meggyengülése miatt a párizsi Modern Művészetek Múzeumában állították ki. Franco 1968-ban elég furcsa módon kampányba kezd, hogy a kép kerüljön Spanyolországba. (!!! ??? Mi is meg fogunk öregedni... :-) )
Picasso előbb a Köztársaság, majd a spanyol "szabadság és demokrácia" helyreállításához, mint feltételekhez köti a kép Spanyolországba szállítását. Picasso és Franco halála után, a demokratikus alkotmány elfogadása és szabad választások után végül a "Guernica" 1981-ben "hazatér".

Hogy Picasso feltételei valóban teljesültek, azt lemérhetjük az egykori hazafias helyreállítási program egyik kiemelt helyszíne, Villanueva de la Cañada építészeti arculatának változásán. A város honlapjának építészeti menüjében beszámolnak az újjáépítésről: "Újjáépített Történelem: Elpusztított Régiók"

 

A városka 1957 előtt újjáépített központja

A folytatásban az "Egyedi építészet: Avantgárd épületek" fejezetben pedig láthatóan "a demokrácia visszanyerése" óta épült létesítményekkel büszkélkednek:

 

A rendőrség és polgári védelem épülete

Bioklimatikus lakóházak - a Spanyol Építészkamara Nemzeti Díjának nyertese

 

A "Fasizmust" végül legyőzte a Köztársaság!

 

https://ordoguzo.blogspot.hu/2013/09/a-spanyol-atom-az-igazi-guernicak-es-az.html