Vass Lajos 'szpesöl II.

Az emberek mindig időhöz kötik a változást. Elhatározzák, hogy a jövő év másabb lesz, vagy jövő hónap, vagy jövő hét, vagy holnap, vagy akár a következő perc.

 

Az igazi változás azonban mindig pillanathoz kötött, mikor összesűrűsödik minden élmény, s egy hatalmas lélegzetvétel alatt az ember dönt. Azt mondja elég volt. Egy pillanatra megérinti az átalakulás lehetősége, megéli a jövőt.

 

De azonban el is képzeli azt. Megteremti magának a világot, megijed és visszakozik. Hiszen még van ideje erre. Újra be kerül a térbe, újra a környezetére figyel és nem magára. Azt hiszi megint, hogy a környezetétől függ, holott a környezete függ tőle.

 

Minden az egyénből indul ki, az érzések is. De jönnek persze embertársainktól is a hatások, de ha valamit befogunk, azt irányítani is tudjuk. Minden elnyomható, avagy megteremthető. Csak nem szabad elkábulni. S ebben a világban rengeteg irányból jönnek a kábító hatások, vagy a rosszul értelmezett jelek, amik igazából nem is rosszul értelmezettek, csak nem kezeljük jól, nem rakjuk a helyére azokat . Rosszul bánunk gondolattal, szóval és cselekedettel, ami kihat a másnapra. Azaz részegen énekelünk össze-vissza, s csodálkozunk, ha másnap visszahalljuk.

 

A fogadalom nem más, mint egy hang, ami hatni akar. Meg akarja fogni azt, amire vágyik. Mindenképpen irányított. Elhatározásból születik és erős akarattal működik. A dal megérinti az álomanyagot, és felépül az új világ. Mindenkinek van dala és mindenki fogni kíván.

 

Alap mágikus aktus, olyan, mint az átok. Táplálni kell. Az átok gyorsabban hat, de a fogadalom sok kicsiből rakódik össze, és kis csermelyként alakul ki belőle a tó.

 

A fogadalom természetesen mindig anyagi dolgok felé irányul, legtöbb esetben. Itt arra gondolok, hogy nem az egyetemes, isteni rend mizériához, hanem ez is egy „fegyver”, egy erősítő bónusz, ha sikeresen használja az ember. Így a világ élhetőbb és változatosabb. A szűklátókörűség megszűnik és az össze-vissza csónakázás az élet útvesztőjében elviselhetőbbé s könnyebben kezelhetőbbé teszi a csalódásokat és a fájdalmat, de az örömöket is. Az ember olyan lesz, mint a víz. Kitölt, alakít, ha kell rombol, ha kell életet fakaszt.

 

Csak nem szabad üressé válni. A dalnak mindig szólnia kell, az tartja vissza odaátról a szörnyeket.

 

Fogjon tehát a dalom.

A vasslajosblogja minden kedves olvasóját köszöntöm. Ezúton szeretnék, békés, boldog, szeretetben gazdag karácsonyt kívánni azoknak is, akik egyáltalán nem olvasnak. De bízom benne az üzenetem átadódik valamilyen formában azoknak az olvasóimnak is, akik tulajdonképpen nem is az olvasóim.

Lassan két és fél éve már, hogy elindult az oldal. Korábban az újságíró csoport pszichológusa ajánlotta lehetőségként a blogolást, megszabadítandó önmagamat a krónikus közlésingertől. Ez annyira nem vezetett sikerre, de legalább teret biztosított annak, hogy másik csatornát nyissak az egész emberiség számára. Ezúton is szeretném átadni hálámat indonéz követőimnek, akik szintén érdeklőssel figyelik az oldal evolúcióját.

 

Igaz, most a karácsonyról kellene beszélni. Tehát :

 

Ez a pogány ünnep egy távoli vidékről, Szumátráról indult világhódító körútjára. Még az idő hajnalán, emberszabású mókusok ajándékozták meg egymást mindenféle földi jóval. Mogyoróval, dióval. Frissítőként kokacserjéből készült italt fogyasztottak ilyenkor, a napforduló ünnepén. Így aktívan átvészelték a legsötétebb éjszakát, és ezáltal köszöntötték a Fény születését. Fejlett technológiájuknak köszönhetően, buckaplázákat építettek maguknak, ahol ősi isteneiket tisztelték. Áldozat és ima gyanánt mókuskrediteket költöttek mindenféle felesleges szőrmeszöszre, amit aztán egymásnak adtak, vacsora közben, alatt és vagy után. Szeretetben gazdag ünnep volt ez. Az se volt baj, ha nem volt kredit, mert ezek az aranyos lények nyújtottak hitelt, szegény pajtásaik számára. Szőrmeszösz reklámokat helyeztek el mindenfelé ősi, mókustotem oszlopaikon.

 

Az éneklés és a tánc mindig meghatározó volt ekkoriban. Kokacserje italuk nagy hatással volt a környező népekre, akikkel állandó cserekereskedelmet folytattak. Hajókkal és ősi, a mai kamionokra hasonlító szerkezettel szállították az éltető nedűt, szerte és szét. S az élet sose állt meg...

 

Innen származik tehát a karácsony, ez az ősi cicivilációnak köszönhetjük, hogy még ma is sok minden nyomokban mogyorót tartalmaz.

 

 

Erre emlékül, szeretnék meghitt ünnepeket kívánni megint. Hiszen nem lehet elégszer. Egy nap többször említeni kell.

 

Boldog Karácsonyt!!!!!

 

Újra és újra, míg a mókuskerék forog.

A címből arra lehetne következtetni, hogy a filmről fogok írni. Nos, ez valamilyen szinten igaz, de ez nem kritika jellegű lesz, se nem egy bemutató, se nem hangzatos szavak az íróról és rendezőkről.

Tehát nem lesz benne semmi tárgyilagos, ha úgy tetszik kézzel fogható.

 

Amúgy is, van akinek nagyon nem jött be az alkotás, van, akit lebilincselt. Van, aki szerint sok volt a spirituális utalás, de van olyan is, akit nem hatott meg, mert már tudta ezen elveket és emiatt szólta le ezt az egészet (amit személy szerint nem értek, jó az, ha az alap értékeket populárisabbá teszik, nem feltétlen kell mindennek a töménytelen média giccsről szólnia). Inkább két idézetet szeretnék kibontani, ami a közel három órás mozit végig kíséri.

 

„Félelem, hit, szerelem. Jelenségek, amelyek meghatározzák sorsunk alakulását, erők, amelyek jóval a születésünk előtt hatni kezdenek és az elmúlásunk után sem szűnnek meg.”

 

Ugyebár, akit kicsit is érdekel önmaga élete, avagy a környezete az szokott gondolkozni. Sőt tovább megyek, elgondolkozik dolgokról. Felteszi a nagy kérdést, miért is született a földre, minek van itt, miért úgy történnek a dolgai ahogy. Ehhez persze kellenek üresjáratok. Vannak olyanok, akiket menthetetlenül beszippantott az élet. Dolgozik, gályázik, szenved, vagy fene nagy jómódjában nem gondolkozik ilyenekről, mert minek, teljesen hülyeség. Megértem az ő álláspontjukat, megértem, de nem azonosulok vele.

Nem másról szól ez az egész, mint a lélek halhatatlanságáról. Ami vezérel minket, téren és időn át. Függetlenül attól, ki milyen testbe és környezetbe született, a lelkek találkoznak, és tudattalanul is, de felismerik egymást. Esélyt adnak egymásnak az újra kapcsolódásra.

 

Sokszor van az, hogy rácsodálkozok a másik emberre, olyan különöset érzek iránta, vagy frusztrál, vagy teljesen békében érzem magam mellette. Ez persze sokszor nem megy hip-hop, az emberi világban igen is ki kell fejleszteni bizonyos belső érzékszerveket, hogy a másikra leljünk. Ez munkával jár sok esetben, ami nemesít. Ébernek kell lenni és nyitott szemmel járni. Könyvtárnyi anyag van, mi lehet a segítségünkre és mi nem. A legtöbb információ mégsem a kósza gondolatokban van, hanem a szív csendességében, ezt hívhatjuk szerelemnek is. Mindenkinek keresőnek kell lenni, mert aki keres az talál, majd meglepődik s övé a világ.

 

Ott van persze a vágyakozás, a tipikus reinkarnációs vonal, a vágya vezeti az embert és úgy alakítja ki környezetét és saját formáját, hogy minél jobban ki legyen elégítve. De sose tudja magát teljes mértékben kielégíteni, még többet akar, miután megkapta azt, amire szüksége volt. Erre mondta Buddha, a lélek szenved, ezért mohó és hajszolja magát. Olyan, mint egy drogos, sose elég neki, keres valamit, amit már rég elvesztett. Ez a veszteség a szeretet teljes megtapasztalása. Mikor már nem kell több, de annál többet tud adni a többinek.

 

„Az életünk nem csupán a miénk, kötődünk másokhoz, a múltban és a jelenben, és minden egyes bűntettel vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.”

 

Az életünk valóban nem csupán a mienk. Józan paraszti ésszel, ezt úgy tudnám elmondani, bármit amit teszünk, legyen az a legkisebb mozzanat a másik ember észleli és elindít benne egy gondolatfolyamot, ami persze egy harmadikra szintén hatással lesz. Alapeset, teszem fel udvarolok egy lánynak, ami jó esetben tetszik neki, de a lánynak van egy srác is a közelében, aki viszont bele van zúgva reménytelenül és valószínűleg frusztrálja a tudat, hogy én sikeresen nyomulok. A srác hazamegy, beszélget, kommunikál. Egy hétvégén, hogy feszültségét levezesse alkoholizál, majd beszáll egy autóba, amivel sikerül egy balesetet okoznia. Valaki meghal, a család gyászol, a rokonokra hatással lesz és még lehetne folytatni. Ez a bizonyos pillangóhatás. Ok és okozat törvénye. Ezért is érnek el a tömegek sikereket, globálisan befolyásolva a bolygót. Más szóval mondva, akár egyetlen ember is csinálhat nyarat.

Ha valakihez kedvesek vagyunk, az valamilyen formában visszatér hozzánk, ugyanúgy, ahogy a bűn is, amit elkövetünk. Az események mindig megtalálják az embert, ezért is kell tudatosan alakítani „sorsunkat” a Földön, hogy szellemi sorsunk gördülékenyebb legyen, ami valóban végzet emberi ésszel felfogva.

 

 

Nos, nekem tetszett a film. A hatása megvolt. Sikerült egy szájbarágós cikket írnom kedvenc, saját blogomra.

 

 

https://vasslajosblogja.blogspot.hu/#