A hermetikus írásokról – Hermész Triszmegisztosz és a Corpus Hermeticum
Kapcsolódó linkek..
https://embers-eg.webnode.hu/news/tarot-a-csend-gyonyorbe-robban-1/
https://embers-eg.webnode.hu/news/vasslajosblogja-szpesol-avagy-haromszor-is-hermesz-3-cikk-egyben-/
https://embers-eg.webnode.hu/news/pi-klub-eddig-ismeretlen-civilizaciora-bukkantak/
https://embers-eg.webnode.hu/news/posta-imre-archivum-a-hun-piramis-titka/
“Gondold azt, hogy egyszerre mindenütt jelen vagy: a szárazföldön, a tengeren és a mennyben; képzeld el, hogy még meg sem fogantál, hogy a méhben vagy, hogy fiatal vagy, azután öreg, majd meghaltál, s a síron túli világban tartózkodsz; ragadd meg gondolataidban mindezt egyszerre, valamennyi időt és helyet, az összes szubsztanciát, tulajdonságot és méretet együttesen, s rögvest megtapasztalhatod Istent.”
/Hermész Triszmegisztosz/
Az emberiség egész történelmén végigvonul a legfőbb Szépség, Értelem és Jó (vagyis a világ alapját képező és mozgató tudat) kutatása, ismerete iránti vágy, mely kivétel nélkül minden kultúrában; társadalmi, történelmi vagy földrajzi viszonyoktól függetlenül az embert mindig is meghatározta. Az őskortól egészen napjainkig a legkülönfélébb válaszok születtek; mitikus történetek, legendák, tanítások és vallások formájában. Hermész Triszmegisztosz, a Háromszor Hatalmas az emberiség egyik legrégebbi korban élt tanítója, akit a bölcsesség egyiptomi istenével, Toth-tal azonosítottak, és aki az i.e. 12. évezredben (de legalább Krisztus előtt 3000 körül) készített feljegyzéseket isteni kinyilatkoztatásokból az emberek számára, melyet először a hieroglifák nyelvére fordítottak.
Manapság persze intellektuális büszkeségünk és szilárdnak hitt világképünk nem engedi komolyan venni az efféle tartalmakat, pedig ez inkább korunkat minősíti. A hermetikus írások árnyalt, csodálatos megfogalmazásokba öntött, mély igazságai a modern ember számára primitívnek, egy letűnt kor bohókás hitének tűnhetnek csupán. Nem vagyunk hozzászokva a csoda mindennapos jelenlétéhez, a világot mozgató és benne megnyilvánuló szentség számunkra nem létezik, száműztük életünkből és a világból. Gyanakvást kelt a csoda minden formája és mindaz, amit racionális beidegződésünk képtelen egy adott sémába illeszteni.
Történeti érdekesség, hogy a hermetikus írásokat egy olyan általunk nagyra tartott tudós, mint Newton, mohó érdeklődéssel forgatta, sőt bizonyos részeit le is fordította, őt ugyanis még nem a társadalmi elismertség, hanem a felfedezés vágya hajtotta, és nagyon jól ismerte a világ komplexitását, ami nem ragadható meg pusztán egyetlen módszerrel.
A Corpus Hermeticum gyönyörű nyelvezetű dialógusok sora, melyben Ízisz istennő feltárja a világ működését; Isten, a kozmosz és az ember kapcsolatát, hol homályos utalásokban fejezve ki magát, hol egészen érthetően, de mindvégig érezhető a szavak mögött meghúzódó világos, bár olykor csak másodlagos jelentéstartalom. Ízisz tanításaiban központi helyen áll az ember, Isten legkedvesebb és legmagasztosabb teremtménye, aki “a szellem tisztaságának arányában eleven és hatalmas”.
A Kozmosz, mint Isten első teremtménye, maga is élő, lélegző lény, “van érzékelése és gondolkodása, de érzetei és gondolatai egyedül rá jellemző sajátossággal bírnak.” A világ működésének összhangjában különös szerepe van a bolygóknak és az univerzum egyéb, általunk ismeretlen elemeinek. A pusztulás csak a testi formákat illeti meg, és azokat is csak időlegesen, mivel inkább mint változás, nem pedig mint a formák végérvényes eltörlődése van jelen. Így tulajdonképpen az ember, bármily furcsán és meghökkentően hangzik is ez a XXI. században; halhatatlan.
“A halál szó pusztán elnevezés, mely nélkülöz minden jelentésének megfelelő valóságtartalmat. Hiszen a halál pusztulást jelent, a Kozmoszban ellenben nem semmisül meg semmi. Látva azt, hogy a Kozmosz a második Isten, egy halhatatlan lény, lehetetlen, hogy ennek a halhatatlan lénynek valamely része az elmúlásnak essen áldozatul, a Kozmoszban pedig minden dolog a Kozmosznak része.”
Az írásokban a világ összefüggő, bonyolult, csodálatos egysége és végtelen horizontja tárul elénk, melyben mégis minden létező megtartja identitását, önvalójának sajátos és csakis rá jellemző értékét, különállóságában is pótolhatatlan eleme marad az univerzumnak, mely nem valami hideg és közönyös matéria, hanem az ember örök otthona, életének alapja és kiapadhatatlan forrása.
Olvasni sokkal könnyebb ezt a könyvet, mint írni róla, így egyelőre megelégszem azzal, ha néhány leendő olvasó érdeklődését felkelthetem iránta. Érdemes egyébként az ilyen jellegű írásokat úgy olvasni, hogy ne abszolút, minden mást kizáró igazságokat keressünk bennük (mint ahogy semmiben sem), hanem azt a vonulatot igyekezzünk felfedezni, ami más olvasmányokban, más tapasztalatokban, és mindenekelőtt hétköznapi életünk jelenségeiben is megnyilvánul.
“Az Örökkévalóság szilárd összeköttetésben áll Istennel,
A Kozmosz az Örökkévalóságban mozog,
Az Idő a Kozmoszban múlik,
S a Keletkezés az Időben történik.”
Téma: A hermetikus írásokról – Hermész Triszmegisztosz és a Corpus Hermeticum
Nincs hozzászólás.