2013.09.01 17:44

Előzmények:

https://embers-eg.webnode.hu/news/indian-ima/

https://embers-eg.webnode.hu/news/indian-horoszkop/

https://embers-eg.webnode.hu/news/indian-bolcsessegek-/

https://embers-eg.webnode.hu/news/olvasmany-elmenyek-ii-carlos-castaneda-ixtlani-utazas-reszlet/

 

 

Az indiánok gyógyító tudománya

 

 

 

Levegő, föld, víz és tűz. Ennek a négy elemnek az erejét használták fel az indián gyógyítók az egészség megőrzése érdekében.

Az észak-amerikai indián törzsek gyógyító tudású férfijai és asszonyai az évszázados hagyományokban és a természetben hisznek. Úgy tartják, hogy az, aki összhangba kerül a természeti erőkkel, rendszeresen figyel a belső hangjára, és komolyan veszi a test, a szellem és a lélek egységének fontosságát, megóvhatja az egészségét.

Tűz: töltődjön fel!

Az indiánok elképzelése szerint a tűz az az erő, amelyik mindent életben tart, biztosítja számukra a meleget és a fényt, valamint összekapcsol bennünket a kozmosszal. Üljön le egy égő gyertya elé. Érezze a meleget, és félig behunyt szemmel figyelje a tüzet! Képzelje el, ahogy minden egyes belégzéssel egyre jobban és jobban elárasztja belülről a melegség, a kilégzések során pedig a test hője kifelé áramlik.
Közben koncentráljon a kívánságaira: képzelje el, miként ragyogja be a tűz fénye ezeket a vágyakat. Kérje meg, hogy adjon Önnek elegendő energiát a tervei megvalósításához. Ez a rövid meditáció egész napra feltölti majd erővel!

Víz: felejtse el a negatívumokat!

Ez a folyékony elem az érzelmeinkhez, a fantáziánkhoz és az álmainkhoz kapcsolódik. A víz nemcsak a testünket tisztítja meg, de az érzelmei életünket is. Próbálja ki zuhanyozás közben! Képzelje el, miként lélegzi be a víz energiáját és frissességét, miként fújja ki magából a terhes gondokat, és hogyan mossa le magáról a negatívumokat szappanozás, majd tusolás közben Ha szeret szaunába járni, ajándékozza meg magát egy igazi indián ceremóniával! Ehhez előzetesen tisztítsa meg a helyiséget szárított zsályából készült füstölővel. A ráhangolódás érdekében néhány percre hunyja be a szemét, és próbáljon meg "belülről" is megnyugodni. A szaunában tilos beszélgetni! Ezután képzelje el, amint minden nyomasztó érzése távozik és elillan a pórusain keresztül. Utána tisztának és könnyűnek érzi majd magát, de pihenjen legalább fél órát, hogy a vérkeringése helyreálljon. Fontos, hogy két nappal korábban már ne igyon alkoholt!

Levegő: megtisztítja a szellemet

Levegőre főleg az agyunknak van szüksége, hogy megfelelően tudjon teljesíteni. Az indián sámánok ezért kapcsolták össze az agyat, a szellemet és az értelmet ezzel az elemmel. Minél tisztább és frissebb a környezetünkben lévő levegő, annál jobban érezzük magunkat, és annál könnyebben tudunk tisztán gondolkodni. Megfelelő légzéssel pozitív irányba befolyásolhatjuk a szív-és keringési problémákat vagy az asztmát, de a félelmek és a stressz leküzdésében is segít. Ha valami nyomasztja, hívja segítségül a levegő energiáját, és ligetben, erdőben tett, rövid séta közben próbálja ki a következő gyakorlatot!

1.Lépés: Tudatosan lélegezzen be, érezze, hogyan árad befelé a levegő, kitisztítva a fejét. Közben számoljon el négyig
2.Lépés:Számoljon ismét négyig, ezalatt fújja ki a levegőt, közben pedig engedjen el minden egyes negatív gondolatot!
3.Lépés: Ismét lélegezzen be, közben pedig figyelje, könnyebbnek érzi-e magát. Képzelje le a fejét egy nyitott ablakú házként, ami lágy szellő jár át.
4.Lépés: Látja, miként fújja ki a szél a port a házból? Addig folytassa ezt a gyakorlatot, amíg teljesen tisztának nem érzi a fejét!


Föld: erősíti a testet

Hány lépést tett meg ma? Biztosan lényegesebben kevesebbet, mint az elődeink, akiknek kilométereket kellett gyalogolniuk. Pedig testük még mindig ugyanezt a mozgásmennyiséget igényli. Ha sokat ülünk, gyengül a vérkeringésünk, feszültnek érezzük magunkat, és minden apróságra idegesen reagálunk. Az indiánok elképzelése szerint ilyenkor a Föld-elem nincs egyensúlyban. Hogy ezt elkerülje, amikor csak teheti, iktasson be egy-egy rövid sétát. Az is jót tesz, ha nyújtó gyakorlatokat végez. Álljon egyenesen, emelkedjen lábujjhegyre és kezdjen el egy helyben járni. Közben lélegezzen egyenletesen, mindkét kezét emelje a feje fölé és kulcsolja össze! Ezután egyenes tartással lassan hajoljon előre, közben a talpát tegye a talajra. Meg tudja érinteni a kezével? Meglátja, idővel egyre lazább lesz, és végül már a homlokát is hozzá tudja majd érinteni a lábához! Belégzéskor egyenesedjen ki és nyújtózkodjon felfelé. Négyszer ismételje meg a gyakorlatot. Élénkíti a vérkeringést, elűzi a fáradtságot és segít ellazulni.

Mielőtt az asztalhoz ül...

Az indiánok szerint minden, amit megeszünk, a föld ajándéka, így egészséges ételekkel a Földelemet erősíthetjük magunkban. Nemcsak az a fontos, mit veszünk magunkhoz, hanem az is, hogyan!

Helyes kombináció:
Egyes élelmiszereket nem szabad együtt fogyasztani: Ilyeneket például:

1. a keményítőtartalmú ételek (burgonya, rizs, tészták) hússal, gyümölccsel, sajttal és édességgel. Legjobb, ha zöldségekkel fogyasztjuk.

2. Húst vagy halat tejtermékekkel, édességgel vagy gyümölcsökkel.
Ezeket is inkább zöldséggel egye!

3.Citrusfélék tejtermékekkel.
Alapanyagok: Törekedjen arra, hogy hazai származású zöldségeket és gyümölcsöket egyen!

Csökkentse a hús-, az alkohol - és az édességfogyasztást, ezek ugyanis savat képeznek! Ideális esetben az általunk elfogyasztott ételek 80%-ának zöldségnek és gyümölcsnek kellene lennie.

 

A sámánok

 

 

 

A sá­mán szó a man­dzsu-tun­guz saman, haman szó­ból szár­ma­zik, je­len­té­se tu­dó, tu­dós. A bronz­kor­ban ala­kult ki a no­mád élet­mó­dot foly­ta­tó né­pek kö­zött. Kis­sé meg­vál­to­zott for­má­ban, de to­vább élt az állattenyésztő, növénytermelő né­pek­nél.  A sá­mánt egy kö­zös­sé­gen be­lül nagy tisz­te­let öve­zi, mert tud kom­mu­ni­kál­ni a szel­le­mek­kel, gyó­gyí­tó, lélek­ve­ze­tő, tér­ben és időben tá­vo­li dol­go­kat tud lát­ni, ezen kí­vül költő, ének­mon­dó és előadó; mind­ez tár­sa­dal­mi­lag meg­kü­lön­böz­te­ti a többiektől. Hi­va­tá­sá­nak kö­vet­kez­té­ben men­te­sül a va­dá­szat, ha­lá­szat és ter­me­lé­si mun­kák alól, ezért a kö­zös­ség fel­ada­ta, hogy el­lás­sa őt. A sá­má­niz­mus a ter­mé­szet tisz­te­le­tén ala­pu­ló ősi hi­e­de­lem­rend­szer, kap­cso­lat­ban áll az ani­miz­mus­sal, amely min­den élőnek és élet­te­len­nek lel­ket tu­laj­do­nít, és a to­te­miz­mus­sal, mely a nem­zet­ség őseként ál­la­tot tisz­tel. Nem tekinthető kü­lön­ál­ló val­lás­nak, mert nincs fi­lo­zó­fi­ai és mo­rá­lis rend­sze­re.

A sámánisztikus vi­lág­kép sze­rint a vi­lág­min­den­ség hár­mas fel­osz­tá­sú: a középső vi­lág­ban él­nek az em­be­rek, itt ered a Vi­lág­fa, Élet­fa is, mely össze­kö­ti a há­rom vi­lá­got. A felső vi­lá­got a fa lomb­ko­ro­ná­ja jel­ké­pe­zi, ál­ta­lá­ban több szin­tű, itt van­nak az is­te­nek, jó lel­kek, a boly­gók és a csil­la­gok. A fa gyö­kér­vi­lá­ga az al­só ré­gió, ez a rossz lel­kek, va­la­mint a középső vi­lág­gal együtt a szel­le­mek lak­he­lye. Ez a vi­lág­kép te­hát függőleges, lé­te­zik azon­ban víz­szin­tes el­kép­ze­lés is, mint pl. a szi­bé­ri­ai evenki né­pek­nél. Itt a felső vi­lá­got reg­ge­li­nek, az al­sót pe­dig éj­sza­ka­i­nak ne­ve­zik. A kettő kö­zött van a középső vi­lág. Mind­ezt egy ha­tal­mas fo­lyó kö­ti össze. A sá­mán be­ava­tá­sa há­rom­fé­le­kép­pen tör­tén­het: öröklődéssel, ta­nu­lás­sal és belső el­hi­va­tott­ság­gal. Öröklődéssel a ha­lott tál­tos lel­ke vagy az úgy­ne­ve­zett tál­tos be­teg­ség öröklődik, va­gyis a sá­mán fog­gal, haj­jal, tíz­nél több uj­jal vagy több csont­tal szü­le­tik. Ta­nu­lás ese­tén az illető ön­ként je­lö­li ma­gát, ilyen­kor a szel­le­mek ta­nít­ják vagy az öreg sá­mán vá­laszt­ja ki utó­dát. Belső el­hí­vás ese­tén ál­má­ban meg­je­le­nik egy szel­lem, és kez­det­ben kedvező aján­la­to­kat tesz a hi­va­tás el­fo­ga­dá­sá­nak ér­de­ké­ben. Ál­ta­lá­nos je­len­ség, hogy a je­lölt nem fo­gad­ja el hi­va­tá­sát, ezért a szel­lem kí­noz­ni kez­di. Ha to­vább­ra sem en­ged, a szel­lem ha­lál­ra is kí­noz­hat­ja. Ha el­fo­gad­ja, ak­kor kö­vet­ke­zik a sá­mán­be­teg­ség, amely alatt a sá­mán több na­pig esz­mé­let­le­nül fek­szik ét­len-szom­jan. Az eksz­ta­ti­kus él­mé­nyek ál­ta­lá­ban a következő szer­tar­tássé­mát kö­ve­tik: szen­ve­dés, ha­lál, fel­tá­ma­dás. A be­ava­tá­si ál­mok a követ­kező té­má­kat tar­tal­maz­zák vagy egyet, töb­bet belőlük: a test fel­da­ra­bo­lá­sa, me­lyet a belső szer­vek és zsi­ge­rel meg­új­ho­dá­sa kö­vet; ég­be­szál­lás és pár­be­széd az is­te­nek­kel vagy szel­le­mek­kel; al­vi­lág­já­rás és be­szél­ge­tés a szel­le­mek­kel és a ha­lott sá­má­nok lel­ké­vel. A be­ava­tás alatt sze­rez­te meg a to­váb­bi te­vé­keny­sé­gét nagy­ban be­fo­lyá­so­ló segítő szel­lem jó­in­du­la­tát (se­gít­sé­gét).

A sá­mán szer­tar­tá­sa­i­nak a cél­ja a rossz­aka­rat ki­kü­szö­bö­lé­se vagy a jó in­du­lat, tá­mo­ga­tás el­nye­ré­se a ter­mé­szet­fe­let­ti erőktől. A szer­tar­tá­sok al­kal­má­val el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán a ré­vü­let­be, az eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, en­nek két for­má­ja van. A meg­szál­lott eksz­tá­zis (passzív) ese­tén a sá­mán in­ten­zív lel­ki­ál­la­pot­ba ke­rül, mert a sá­mán tes­tét egy szel­lem ve­szi bir­tok­ba. A má­sik for­má­ja pe­dig az uta­zó eksz­tá­zis (ak­tív), ilyen­kor az élet­funk­ci­ói mi­ni­má­lis­ra csök­ken­nek, a sá­mán lel­ke el­hagy­ja a tes­tét. A sá­má­nok az eksz­tá­zis el­éré­sé­hez különböző se­géd­anya­go­kat hasz­nál­nak, pl. dob, pszichedelikus nö­vé­nyek. A dob az egyik leg­fon­to­sabb kel­lé­ke a sá­mán­nak. Ez kör, né­ha el­lip­szis ala­kú, mely­nek külső, belső ré­szét is jel­ké­pek dí­szí­tik. A dob üte­mes ve­ré­se hoz­zá­se­gí­ti a sá­mánt a ré­vü­lés el­éré­sé­hez. Mi­kor a sá­mán lel­ke uta­zik, a dob szim­bo­li­zál­ja az ál­la­tot, a dobverő pe­dig az os­tort, ha ví­zen uta­zik a dob a csó­na­kot, a dobverő pe­dig az evezőt jel­ké­pe­zi.

A sá­má­nok a szer­tar­tá­sok al­kal­má­val min­dig ri­tu­á­lis kö­penyt vi­sel­tek, amely a segítő szel­le­met jel­ké­pez­te, ál­ta­lá­ban egy ál­la­tot, ami le­he­tett ma­dár, szar­vas, med­ve stb. A fej­dí­sze is szar­vas­agancs­ból ké­szült, vagy egy olyan sza­lag­ból, ame­lyek­be tol­la­kat tű­zött. Vas szarvaspaták, ma­dár­kar­mok, med­ve­man­csok al­kot­ták a láb­be­lit; ezek is szim­bo­li­kus je­len­té­sű­ek. El­mond­hat­juk, hogy mai fo­gal­mak­kal él­ve a sá­mán pap, fi­lo­zó­fus, se­bész, má­gus, bo­ta­ni­kus és pszi­cho­ló­gus is egy­ben.

Az ősmagyar sá­mán­iz­mus

A ma­gya­rok hon­fog­la­lá­sa előtti időkről nin­cse­nek hi­te­les­nek tekinthető ada­ta­ink, konk­rét in­for­má­ci­ó­ink a szár­ma­zá­sun­kat illetően. Köz­tu­dott, hogy a hon­fog­la­lás ko­ri időkben a ma­gya­rok po­gá­nyok vol­tak, a val­lá­si vezető sze­rep­kör­ét a tál­tos lát­ta el, ami a sá­mán ma­gyar megfelelője.

Az ősmagyar sá­mán­iz­mus­ra jellemzők vol­tak a fen­tebb le­írt tu­laj­don­sá­gok. Va­ló­ban kap­cso­lat­ban állt az ani­miz­mus­sal, hi­szen em­be­rek­nek, ál­la­tok­nak, tűz­nek, li­ge­tek­nek stb. mind lel­ket tu­laj­do­ní­tot­tak a ma­gya­rok. A to­te­miz­mus ugyan­csak jellemző volt a ma­gyar vi­lág­kép­re: a ma­gya­rok egy ősma­dár­tól, a tu­rul­ma­dár­tól szár­maz­tat­ták ma­gu­kat – ezt bi­zo­nyít­ja az Eme­se ál­ma cí­mű mon­da is. Dió­sze­gi Vil­mos ku­ta­tá­sai sze­rint a ma­gyar sá­má­nok gyó­gyí­tók, jó­sok, lélekvezetők stb. vol­tak, mint ezt lát­ni is fog­juk len­nebb. A ma­gyar tál­tos be­ava­tá­sa két­fé­le­kép­pen tör­tén­het: öröklődés vagy belső hí­vás út­ján. A leendő tál­tos szü­let­he­tett fö­lös­le­ges csont­tal, fog­gal, több uj­jal vagy bu­rok­ban. Már kis­gyer­mek­ko­rá­ban érezhető volt kü­lön­le­ges tu­laj­don­sá­ga: csen­des, vissza­hú­zó­dó gye­rek volt, ko­rá­hoz ké­pest erős és lá­to­má­sok gyö­tör­ték. Ha hét éves ko­rá­ig a szel­le­mek el­lop­ták a fo­gát vagy a fö­lös­le­ges csont­ját, ak­kor nem le­he­tett sá­mán, ellenkező eset­ben a töb­bi tál­tos el­vit­te ta­nul­ni. Né­hol vizs­gát is kel­lett ten­nie, meg kel­lett mássza a vi­lág­fát, ame­lyet egy fa vagy egy lét­ra jel­ké­pe­zett.

Belső el­hí­vás ese­tén a fen­tebb már em­lí­tett sá­mán­­be­teg­ség kezd­te kí­noz­ni (a tál­tos el­rej­te­zett). Hoppál Mi­hály ku­ta­tá­sai sze­rint ál­má­ban a szel­le­mek fel­da­ra­bol­ták, hogy meg­szá­mol­ják fö­lös csont­ja­it, és ki­pró­bál­ják, hogy lel­ke a testétől va­ló­ban el tud-e vál­ni. A szi­bé­ri­ai né­pek­nél meg­halt a sá­mán­je­lölt, ha nem volt fö­lös­le­ges csont­ja – vagy meg­vált­hat­ta em­ber­éle­tek­kel. Egy ja­kut sá­mán­nak pél­dá­ul öt csont­ja hi­ány­zott, ez azt je­len­tet­te vol­na, hogy öt csa­lád­tag­ja kel­lett vol­na meg­hal­jon. De a sá­mán in­kább le­mon­dott és meg­va­kult. A betegségtől kezd­ve a tál­tos im­már rend­kí­vü­li ké­pes­sé­gek bir­to­ko­sa lett. Az „em­ber anya­gi lé­te az ál­lat anya­gi lététől függ, a ter­mé­szet­fö­löt­ti erőket megszemélyesítő szel­le­mek is jó­részt ál­lat ala­kú­ak. Ép­pen ezért a sá­mán min­den te­vé­keny­sé­ge hang­sú­lyoz­za az ál­la­ti ere­de­tet” – ír­ja Dió­sze­gi Vil­mos. Öl­tö­zé­ke a tál­tos segítőszellemét jel­ké­pez­te: leg­több­ször ma­da­rat, rit­káb­ban szar­vast.

A tál­tos dob­já­nak Y-típusú fo­gó­ja volt, mely Tej­utat jel­ké­pez­te. A bőrt 12 he­lyen erősítették hoz­zá a ke­ret­hez, ez a 12 csil­lag­ké­pet szim­bo­li­zál­ta. A do­bot különböző szim­bo­li­kus áb­rák­kal dí­szí­tet­ték.  Nap­ja­ink em­lé­ke­ze­té­ben is élén­ken él még a sá­mán­dob em­lé­ke és sok­szor a szi­tá­val pá­ro­sul, ami a gyer­mek­ver­sek­ben is előfordul: Ad­jon Is­ten las­sú esőt, / Mos­sa össze mind a kettőt; / Szi­ta-szi­ta pén­tek, / Sze­re­lem csü­tör­tök, / Dob szer­da.

A szer­tar­tá­sok al­kal­má­val el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, amit a ma­gya­rok ré­vü­lés­nek hív­nak. A szer­tar­tá­so­kon a családfők vet­tek részt, akik a tál­tos jur­tá­já­nak fa­la men­tén he­lyez­ked­tek el. Ilyen­kor sá­mán min­dig ri­tu­á­lis öl­tö­zék­ben je­lent meg, dob­já­val és il­la­tos nö­vé­nyek füst­jé­vel ér­te el az ön­kí­vü­le­ti ál­la­po­tot. Az eksz­tá­zis so­rán egy fa tör­zsé­be vá­gott lépcsőfokok meg­má­szá­sa jel­ké­pez­te égi út­ját. A szer­tar­tá­sok cél­ja a gyó­gyí­tás, jós­lás, ál­dás­ké­rés volt.

A ma­gyar tál­to­sok kö­zött is lé­tez­tek jók és rosszak is (fe­hé­rek és fe­ke­ték), ezek gyak­ran vi­as­kod­tak egy­más­sal bi­ka alak­já­ban, de előfordult, hogy ke­re­kek, lán­gok vagy csődörök alak­já­ban. Minden­nek cél­ja az időjárás jó­ra vagy rossz­ra for­dí­tá­sa volt. Min­dig tud­ták előre, hogy hol, mi­kor, mi­lyen alak­ban és ki­vel fog­nak vi­as­kod­ni.

Az in­di­án sá­mán­iz­mus

A sa­ma­niz­mus ural­ja a val­lá­si éle­tet, vagy a leg­fon­to­sabb ré­sze an­nak. Mi­vel ál­ta­lá­ban min­den fi­a­tal fér­fi alá­vet­te ma­gát a látomáskereső rí­tus­nak, va­gyis egy sa­ját segítő szel­lem ke­re­sé­sé­re in­dult, ezért mond­hat­nánk min­den in­di­án sámánizált egy ki­csit. De nem min­den­ki váll­ha­tott sá­mán­ná, mert csak a sá­mán volt ké­pes a szel­le­mek se­gít­sé­gé­vel a ter­mé­szet­fe­let­ti erők köz­vet­len meg­ta­pasz­ta­lá­sá­ra.

Mint ál­ta­lá­ban min­den kul­tú­rá­ban, úgy az in­di­á­nok­nál is a sá­mán fő fel­ada­ta a gyó­gyí­tás, ezért or­vos­sá­gos em­ber­nek is hív­ják, de emel­lett ő szel­le­mi ve­zér, jós, költő, ének­mon­dó, előadó, a va­dász­szer­tar­tá­sok vezetője, va­gyis az ő fel­ada­ta, hogy fenn­tart­sa a vi­lág­ré­te­gek köz­ti har­mó­ni­át. A har­mó­nia alap­elv, mely min­den in­di­án tár­sa­da­lom gyó­gyí­tá­si mód­já­ban visszatükröződik, ám kul­tú­rán­ként eltérő meg­fo­gal­ma­zás­ban. A pimák és a navahók sze­rint ha he­lye­sen él az em­ber, be­tart min­den előírást, tud­ja, hogy mit le­het ten­ni és mit nem és en­nek meg­fe­le­lően cse­lek­szik, ak­kor jó egész­ség­nek fog ör­ven­de­ni. A be­ava­tás tör­tén­het spon­tán mó­don vagy szán­dé­kos ke­re­sés­sel. Spon­ta­ne­i­tás­ról be­szél­he­tünk, ak­kor, ha egy ha­lott sá­mán lel­ke vagy az ún. sá­mán­be­teg­ség öröklődik, ilyen­kor a gye­rek fog­gal, haj­jal vagy tíz­nél több uj­jal szü­le­tik (fö­lös csont­tal), vagy ak­kor, ha a je­lölt­nek ál­má­ban meg­je­le­nik egy szel­lem, és kez­det­ben kedvező aján­la­to­kat tesz a hi­va­tás el­fo­ga­dá­sá­nak ér­de­ké­ben. Ta­nu­lás ese­tén az illető ön­ként je­lö­li ma­gát, ilyen­kor a szel­le­mek ta­nít­ják vagy az öreg sá­mán vá­laszt­ja ki utó­dát, ezt ne­vez­zük szán­dé­kos ke­re­sés­nek. A suszvap in­di­á­nok­nál a sá­mánt ál­la­tok avat­ják be, akik majd a védőszellemei lesz­nek. A még szűz serdülő fi­ú­nak iz­zasz­tó­kuny­hót kell épí­te­nie, éj­sza­ka a gőzben tisz­tul, tán­col, éne­kel, ad­dig, amíg a védőszellem meg nem je­le­nik, és se­gít­sé­gét fel nem ajánl­ja. Később az ál­lat meg­ta­nít­ja sa­ját nyel­vé­re is. A paviotszo in­di­á­nok­nál a ha­lott sá­mán je­le­nik meg az illető ál­má­ban és ta­nít­ja.

 A be­ava­tá­si ál­mok meg­ha­tá­ro­zó él­mé­nye a tes­ti fel­da­ra­bolt­ság át­élé­se volt, va­la­mint ég­be­szál­lás és pár­be­széd az is­te­nek­kel vagy szel­le­mek­kel; al­vi­lág­já­rás és be­szél­ge­tés a szel­le­mek­kel és a ha­lott sá­má­nok­kal. A szer­tar­tá­sok­nak min­dig van egy jól meg­ha­tá­ro­zott okuk, ilyen­kor el­en­ged­he­tet­len, hogy a sá­mán ré­vü­let­be, eksz­tá­zis­ba ke­rül­jön, me­lyet bi­zo­nyos esz­kö­zök hasz­ná­la­tá­nak se­gít­sé­gé­vel ér el. Nö­vé­nyek ki­vo­na­ta­it, füst­jét is hasz­nál­ták a tu­dat­ál­la­pot mó­do­sí­tá­sá­hoz. Carlos Castaneda Don Juan ta­ní­tá­sai (A tu­dás meg­szer­zé­sé­nek ja­ki mód­ja) cí­mű köny­vé­ben is ol­vas­ha­tunk ezekről a pszichedelikus növényekről: „Don Juan, egy­más­tól füg­get­le­nül és különböző al­kal­mak­kor, há­rom­fé­le hal­lu­ci­no­gén nö­vényt hasz­nált: peyote-ot (Laphophora williamsii), csat­ta­nó masz­la­got (Datura inoxia, il­let­ve D. me­te­lo­i­des) és egy gom­bát (ta­lán Psilocybe mexicana). Az ame­ri­kai in­di­á­nok már az eu­ró­pa­i­ak­kal va­ló ta­lál­ko­zá­suk előtt is­mer­ték e há­rom nö­vény hal­lu­ci­no­gén tu­laj­don­sá­gát. Ha­tá­suk mi­att eze­ket a nö­vé­nye­ket szé­les kör­ben hasz­nál­ták öröm­szer­zés, gyó­gyí­tás, va­rázs­lás és egy­faj­ta eksz­tá­zis el­éré­se cél­já­ból.” Ugyan­ak­kor a dob üte­mes ve­ré­se is hoz­zá­se­gí­tet­te a sá­má­no­kat az ön­kí­vü­le­ti ál­la­pot­hoz. A dob ál­ta­lá­ban to­jás­dad for­má­jú, bőre rén­szar­vas-, já­vor­szar­vas- vagy lóbőr. A fel­szí­nét raj­zok dí­szí­tik, ame­lyek ál­ta­lá­ban a vi­lág­min­den­sé­get áb­rá­zol­ják. Le­het­nek: ter­mé­sze­ti ké­pek, Nap, Hold, Csil­la­gok, ál­la­tok, nö­vé­nyek, em­be­rek, esz­kö­zök vagy vo­na­las, su­ga­ras, geo­met­ri­kus alak­za­tok is.

Az észak-ame­ri­kai sá­má­nok­nak in­kább jel­ké­pes szer­tar­tás öl­tö­ze­tük van: sas- vagy más­fé­le ma­dár­tol­lak, egy­faj­ta csörgő vagy egy kis dob, zacs­kók he­gyi­kris­tály­ok­kal, kö­vek­kel és más va­rázs­tár­gyak­kal. Rit­káb­ban, de van­nak szer­tar­tá­si öl­tö­zé­kek is, az apa­csok­nál pél­dá­ul a sá­má­nok­nak van egy rom­bu­sza, egy va­rázs­kö­te­le és egy szer­tar­tá­si ka­lap­ja is. A sá­mánt, ami­kor be­teg­hez hív­ták, gyó­gyí­tá­sát a be­teg­ség oka­i­nak ki­de­rí­té­sé­vel kezd­te. A be­teg­ség oka le­he­tett egy tárgy, amely be­ke­rült a test­be, vagy a lé­lek el­vesz­té­se. Az első eset­ben el kell tá­vo­lí­ta­ni a har­mó­ni­át meg­bon­tó, a bajt oko­zó tár­gyat. A má­so­dik­ban meg kell ta­lál­ni a be­teg szö­ke­vény lel­két, és vissza kell hoz­ni. A gyó­gyí­tás so­rán el­en­ged­he­tet­len az eksz­ta­ti­kus ké­pes­sé­gek al­kal­ma­zá­sa; a szer­tar­tás szük­ség­kép­pen ma­gá­ba fog­lal­ja a szel­le­mek meg­idé­zé­sét. Az ár­tal­mas tár­gyak le­het­nek ka­vi­csok, pi­ri­nyó ál­la­tok, bo­ga­rak, ame­lye­ket a go­nosz szel­lem vagy bo­szor­kány a gon­do­lat ere­jé­vel he­lye­zi be a test­be. A lé­lek el­vesz­té­sé­nek okai le­het­nek ál­mok, ame­lyek a lé­lek szö­ké­sét idé­zik elő, hol­tak, akik nem tud­ják itt hagy­ni a föl­di éle­tet; vagy ma­ga a be­teg lel­ke, amely túl messze csa­va­rog a testétől.

A szer­tar­tá­sok­ra ál­ta­lá­ban éj­sza­ka, a be­teg há­zá­nál ke­rül sor. A paviotszó in­di­á­nok­nál a sá­mán egy tol­mács kí­sé­re­té­ben vagy egy táncosnővel ér­ke­zik meg a szer­tar­tás hely­szí­né­re. A szer­tar­tás kö­zös pi­pá­zás­ból, éneklésből áll, majd a di­ag­nó­zis fel­ál­lí­tá­sa után (ese­ten­ként ez eksz­ta­ti­kus ké­pes­sé­gek al­kal­ma­zá­sát igény­li) kö­zös tánc kö­vet­ke­zik a tűz kö­rül. De oly­kor a sá­mán me­di­tá­ci­ó­ba mé­lyed­ve ke­re­si a baj okát, pl. az acsumavi in­di­á­nok­nál. Az észak-ame­ri­kai in­di­án sá­má­nok szer­tar­tá­sai nagy vo­na­lak­ban ha­son­lí­ta­nak. Ez­zel szem­ben rit­káb­bak a lát­nok- és időjárás-varázsló szer­tar­tá­sok.

 

/Kató Mária Magdolna – Fülöp Csenge: A sá­mán­iz­mus ma­dár­táv­lat­ból/

 

 

INDIÁN GYÓGYÍTÓ MANDALA
Mit jelenthet ma a nyugati ember számára az indián kultúra, az indián filmek és regények nosztalgiáján kívül? Biztosíthatom, hogy nagyon sokat! A fent látható mandala mintát a Navahó indiánok használták gyógyító szertartásaik keretében. Mi történik egy ilyen szertartáson? Hogyan, s mitől gyógyulnak meg a betegek?
Kezdjük először a szertartással. A sámán (a közösség szent embere) előkészítette a sátrat a szertartásra. Tüzet rakott a sátor közepén, megtisztította a sátor belsejét, majd elkészítette a homokmandalát (belülről kifelé felépítve, mint a buddhista szerzetesek), és megidézte a törzs segítő szellemeit a szertartáshoz.
	A homokmandala készítésekor szabad kézzel szórták a színes homokot, minden segédeszköz nélkül. Így nem olyan tökéletesek ezek a mandalák, mint a klasszikus buddhista homokmandalák, de így gyorsabb volt az elkészítése, és a célnak tökéletesen megfeleltek.
Nem használtak sok színt, általában 10 alatt volt a felhasznált színek száma. Egyszerű mintákat használtak, és akkorára készítették el a mandalát, hogy egy ember kényelmesen beleülhessen.
	Mikor a sámán végzett az előkészületekkel, behívta a beteget és a homokmandala közepébe ültetve, elkezdte a szertartást énekléssel, és csörgővel vagy dobbal kísérve.
Minden mandala, és ének mögött van egy mítosz, egy történet, amelyet mindig a betegséghez választottak meg. A történetben mindig van egy hős, aki sikeresen megoldotta a betegséggel kapcsolatos problémáit és sikeresen felgyógyult a betegségből. A betegnek azonosulnia kell a hőssel, a történettel, ebben segíti az ének és a mandala, amelyek szimbolikusan jelenítik meg a történetet. A mítoszt nem mondják el, feltételezik, hogy a beteg ismeri már ezt, hiszen a törzs mindennapos életében folyamatosan megjelennek ezek a mítoszok, és teljesen áthatják az életüket. Így a nevelés is egyszerűbb volt. Ha egy gyerek megkérdezte, hogy miért nem tehet meg valamit, akkor az volt a válasz, hogy ez, meg ez a hős sem tette meg, mert ez a tett nem vezetett előre, s nem szolgálta a törzs életben maradását. Ezeknek a mítoszoknak, történeteknek nagyon erős kapcsolat megtartó erejük van. A beteget így magával ragadja, és mélyen megérinti a szertartás. Azonosul a történettel, a sámánnal, a mandalában megtestesülő erővel, a hőssel, és az azonosulás révén belsőleg végig éli a gyógyulás folyamatát. Minden a helyére kerül, egyensúlyba kerül a betegben. Ezt végtelen nyugalomban, csendben, erőben és bizonyosságban éli meg, tudja, hogy hol van a helye, s tudja, hogy mit kell tennie. Mikor a szertartás véget ér, a test még beteg (műszerekkel még kimutatható), de a beteg lelke már meggyógyult, erős, egészséges, tettre kész, és szép lassan meggyógyítja a testet is, helyreállítja a fizikai testben is az egyensúlyt, az egészséget, amit még gyógynövényteákkal is támogatnak. Az indiánok mitológiája, mítoszai, és történetei tették a kapcsolatukat élővé és olyan szorossá a természettel. A mandalaminta nagyon egyszerűen, letisztulva, szimbolikusan emlékeztet a gyógyulásra. A középpont egy rombusz (négy oldala egyenlő) a világunk kicsinyített mása, ahol megjelenik a négy irány. Ezen kívül, van még egy nagyon fontos tulajdonsága, az, hogy a függőleges irányt hangsúlyozza ki azáltal, hogy a függőleges átlója sokkal hosszabb, mint a vízszintes átlója. Vagyis a spirituális élet sokkal fontosabb az ember életében, mint a fizikai világban elért eredményei. Ezt jelképezi a benne található kereszt is. A függőleges vonal az Ég és Föld összekapcsolásának, és a jelen idő, itt és most kihangsúlyozása. Mindig a jelen pillanatban kell a földi és égi minőségeket megvalósítanunk életünkben, a testi és lelki egyensúly megtartásával. A rombusz mögül a Nap süt ki, amelyről tudjuk, hogy minden élet a naptól függ a Földön. Ezért is a Napisten foglalja el általában az indiánok vallásaiban a főhelyet, a középpontot. A napsugarak így alakítják át a rombuszt teljessé, vagyis körré. A Nap sugarainak színei, szintén a legfontosabb négy irányt jelképezik, a négy évszakot, a négy ember típust a Földön. A sárga a Nap, amely körül keringünk, ő adja az életet, ő a mi apánk. A fehér a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizálja. A hó a Földanyát betakarja, hogy megpihenhessen. A vörös a vért jelképezi, a lemenő napot, ami megnyugvással tölti el spirituális lényünket. A fekete a gyász színe, lelkünk és szellemünk megpihen az éjszaka folyamán. Mindezek az életünk erőire, szabályaira, törvényeire hívják fel a figyelmünket, hogy ezeket nem tudjuk megkerülni, ezeket a törvényeket érdemes elfogadni, és figyelembe venni életünk során, és ne akarjuk megváltoztatni mindenáron a környezetünket, inkább mi alkalmazkodjunk hozzá, inkább mi változzunk meg. A középpontban még minden együtt van, s innen áradnak ki a különböző minőségek - jelen esetben a négy elem, szín - a négy irányban. A csillagok, mint archetípusok szimbolizálják a hősöket (a négy minőségben, dualitásban megjelenítve -két ellentétes színnel megrajzolva-, jelképezve ez által, hogy ők is emberek), a gyógyuláshoz szükséges tulajdonságaikat, az élethelyzethez való hozzáállásukat, mint fényforrásokat, amelyek megvilágítják, s mint égi csillagokat, amelyek megmutatják a helyes utat. A belőlük kiáramló energia az aktivitást jelképezi. Itt már mindegyik csak a saját minőségét tudja átadni, minden hősnek meg volt a maga életfeladata, és az ahhoz tartozó eszköztára (tulajdonságai). A villám az égből érkezik, az istenek ajándékának (gondoljunk a tűzre) számított. Még a mi nyelvünkben is használjuk „a felismerés villámként hasított belém” kifejezést. A gyógyulás is ilyen belső villám (szikra) hatására indul be, mikor a beteg megérti betegségének az okát. Friedrich Nietzsche így ír erről a belső villámról: ”Az ember érez, nem keres, elfogad, s már nem kérdi, ki ad, úgy ragyog fel a gondolat, mint a villám, szükségszerűen, bizonytalanságok nélkül: soha nem tudtam választani. Az elragadtatás iszonyú feszültsége néha könnyekben oldódik fel, és akaratlanul is hol lassítja, hol gyorsítja a lépteimet, teljes önkívületi állapotban vagyok, s közben egészen tudatosan érzem, hogy véget nem érő, finom reszketés ráz egészen a lábujjam hegyéig, mélységes öröm ez, amiben a lehető legfájdalmasabbat és legkomorabbat nem úgy érzékeled, mint ellentétet, hanem mint szükségességet, mint egy új színt, amire ennyi fény közepette szükségünk van.” A villám összefüggésben van a szivárványokkal (amelyek szegélyezik körben a mandalát, kialakítva a teljes kört), hiszen a vihar után látunk szivárványt. Túl éltük a vihart (a betegséget), és a megjelenő szivárvány kapuja mosolyogva emlékezteti ijedt énünket egy másik létező világra, a támogató tudatalattink világára, amelyet a beteg, a gyógyulást követő megkönnyebbülésben érzékelhet, hogy nincs egyedül, hogy vigyáznak rá, hogy a betegség érte s nem ellene volt. Ez a mandala tulajdonképpen egy szivárvány mandala. A természet egyik csodája a szivárvány egy megfoghatatlan, de látható kaput mutat meg nekünk.
Ha jobban megnézzük a szivárványokat, akkor észre lehet venni, hogy a szivárvány belsejében fényesebb, világosabb az ég, mint rajta kívül. Mintha egy másik dimenzióba vezetne. A színek befelé nőve (a legkisebb rezgésű pirossal kezdődik a külső szélén és a legmagasabb rezgésű lilával végződik a belső szélén) mutatják az utat. A mandalában leegyszerűsítve a két szélső színt jelenítik csak meg, emlékeztetve bennünket a kívül és belül dimenzióira, emlékeztetve a kapura, az átjáróra. Emlékeztetve a feladatra, hogy át kell mennünk a kapun, a szivárvány alatt.
S legvégül a szélén a gömbök mi vagyunk emberek (személyiségek, egók), akik mint bolygók keringünk a belső napunk körül, és akibe belevág az „Isten villáma” ha szükséges (ha a kapcsolat megszűnik), ha kérjük. A gömb az ember teljességét, egységét, tökéletességét szimbolizálja. Itt négy részre osztva (fent és lent – ég és föld, bal és jobb – múlt és jövő) jelképezi földi állapotunkat, megosztottságunkat, de a metszéspontban létrejön egy pont, ahol a vízszintes és függőleges találkozik, egy középpont, a szív. Sokat hallottuk már, hogy az indiánok a szívükkel "gondolkoznak", a fejük helyett. „Az igazi indián filozófiája szerint indiánnak lenni egyfajta tartást, szellemi állapotot jelent. Indiánnak lenni egyfajta létállapot, amit az ember a szívében hordoz. Ez azt jelenti, hogy a szív szavát követed, s mintegy energia-elosztóként működsz ezen a bolygón. Hallgatsz a szívedre, az érzéseidre, a megérzéseidre, hogy eloszthasd az energiádat, hogy a Föld és az Ég hasonló energiáit mágnesként magadhoz vonzzad, s a szívedből – lényed valódi központjából - újra eloszthasd. Ez a mi feladatunk.” (Brook Medicine Eagle, Nez Percé és Lakota indián asszony   Egyszerűen csodálatos ez a mandala! Egyszerű, tiszta formáival, színeivel, impulzív, kiáramló energiáival nagyon erős hatással van az emberre. Az indián gyógyító mandala összegezve nem más, mint egy eszköz, egy segítség, egy kapu, amely a megváltozott tudatállapot segítségével, tudatalattink támogató erőit mozgósítva helyreállítja a megcsorbult egységet, és a felborult egyensúlyt bennünk a gyors, és eredményes gyógyuláshoz. Mára már a tudomány is elismeri a megváltozott tudatállapot hasznosságát. Lust Iván így ír erről: „A közösségben együttesen átélt megváltozott tudatállapot és látomásos, képi agyműködés olyan bonyolult információk feldolgozását és integrációját teszi lehetővé, amelyet a fogalmi gondolkodás -elszakadva a mélyebb érzelmi és fejlődéstörténetileg ősibb agyi gyökereitől - nem lenne képes.” A betegnek aktívan kell részt vennie a szertartásban, hinni kell, és tevékenyen összpontosítani arra, ami történik. A sámán szerint a gyógyulás egyedül a betegen múlik. Jung szerint a tudattalan képekben formálódik meg, olyan mintha ez volna a tudattalan nyelve. A gyógyítás nyitja a képzeletben rejlik. Jung mindig biztatta a betegeit, hogy ne tartsák magukban vissza a mondanivalójukat, hanem öntsék valamilyen formába azokat. Ezért, aztán aki spontán módon, tudatosan dolgozik ezekkel a képekkel, kapcsolatot létesíthet a tudattalannal. Jung megfigyelte, hogy betegei által készített képekben felbukkanó formák, témák, történetek mind megtalálhatók már az emberiség tárházában (a mitológiában, a művészetben, a tudományos művekben, stb.). Minden egyes szimbólumnak ereje van, és a festője minden esetben elbeszélést teremt köré. A képnek az a szerepe, hogy hatalma van, segít áthozni a tudattalanból a tudatosba a számunkra létfontosságú tudást. A jelképrendszernek, a képeknek, a szimbólumoknak el kell jutniuk a beteg tudatába, és tudatosulniuk kell az eredményes gyógyuláshoz. Ma egy nyugati embert hiába ültetnénk egy ilyen csodálatos mandala belsejébe, nem sokat használna, mert nem tudna a helyzettel és magával mit kezdeni. Ma, ha a mandala segítségével szeretnénk gyógyítani, akkor először nekünk kell segíteni a betegnek, hogy megteremthesse a saját szimbolikáját, amellyel lehet majd dolgozni, amire a gyógyítást lehet majd építeni. Elmesélem, hogy gyermekkoromban hogyan gyógyultam meg a betegségeimből, hogy jobban megértsétek az indiánok gyógyító tudását. Ha megbetegedtem elvitt édesanyám az orvoshoz. A rendelő ugyanazt a hatást gyakorolta rám, mint az indiánokra a sámán kunyhója gyakorolhatott, és a fehér köpenyes szertartásosan viselkedő (várakozás az orvosra, az orvos határozott beszéde, és mozdulatai), tiszteletet ébresztő orvos olyan volt számomra, mint a sámán lehetet az indiánok számára. Mikor kijöttem a rendelőből már sokkal jobban voltam, szinte ugrálnivaló kedvem volt, mert tudtam, hogy meggyógyulok, és egy csodálatos hét elé nézek, ami alatt élvezhetem édesanyám szeretetteljes gondoskodását, ápolását, és a gondtalan pihenést. Ez után testileg, lelkileg megerősödve térhettem vissza az életforgatagába. A ma emberének mítosza, története, vallása a tudomány. A ma emberét a csillogó, méreg drága gépekkel történő vizsgálatok, kezelések, a fehér köpenyes nagy tudású professzorok közreműködése, és új fejlesztésű tabletták adagolása gyógyítja a leghatékonyabban. A mandala azoknak az embereknek adhat ma hatékony segítséget, akik elindultak a tudatos, spirituális fejlődés felé. Akik számára létszükséglet lett az önismeret elsajátítása. Befejezésül álljanak még itt idézetek a Sascha Wuillemet, Andrea-Anna Cavelius: Színmeditációk című könyvéből az indiánok lelkivilágával kapcsolatosan, és váljanak mindenki épülésére.
A csinukok imája „Szólítjuk a Földet, hazánkat, szólítjuk a hegyeket, a csönd bérceit, szólítjuk a vizeket, melyek átszövik a földet, és kérjük őket: »Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.« Szólítjuk a földet, mely megtermi táplálékunkat, szólítjuk az egekig nyúló erdőségeket, szólítjuk a síkság vadjait, melyek megosztják velünk hazánkat, és kérjük őket: »Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.« Szólítunk mindenkit, aki valaha élt ezen a Földön, szólítunk mindenkit, akit szeretünk, szólítjuk a Nagy Szellemet, aki az egész mindenséget betölti, és kérjük őket: »Tanítsatok bennünket, mutassátok meg az utat.«" Indián kozmosz A bölcs Luther Standing Bear [Álló Medve -A szerk.] meséli: „Megtanítottuk gyermekeinket, hogy csöndben üljenek, és örömüket leljék ebben. Megtanítottuk őket hogyan használják érzékszerveiket: hogy figyeljenek akkor is, ha elsőre nem ötlik szemükbe semmi látnivaló, hogy füleljenek akkor is, ha minden csöndesnek tűnik. Elutasítottuk a túlzó, föltűnő viselkedést, mert őszintétlen. A szüntelenül fecsegő embert neveletlennek, üresfejűnek tartottuk. Sohasem kezdeményeztünk meggondolatlanul beszélgetést, és sosem heveskedtünk. Senki nem kérdezett elhamarkodottan, ha mégoly fontos volt is a kérdése. Valóban udvarias ember csak közös, töprengő csönd után kezdett bele bármilyen társalgásba. Beszélgetés közben is gondosan figyeltünk minden kis szünetre, hogy ha társunk elhallgatott, fontolóra vehesse a mondottakat, és elgondolkodhasson kissé."   Virágok (Navahó ének) „Jártam a világ végén. Jártam a vizek végén. Jártam a menny végén. Jártam a hegyek végén. Senkit sem találtam, aki ne volna a barátom." Törzsfőnök „A bölcs Héhaka Szapa mondja: »Az índián minden cselekedetében megtalálhatjátok a kör formáját, mert a világerő mindig körben fejti ki hatását, és minden a kör formára törekszik. Valaha régen, amikor még hatalmas és boldog nép voltunk, egész erőnk népünk szent köréből származott, s amíg meg nem tört ez a kör, addig jól is ment a dolgunk. A kör középpontja a virágzó fa volt, amelyet a négy égtáj köre táplált. Kelet békét és fényt adott, Dél meleget, Nyugat esőt, Észak pedig erőt és kitartást jeges viharaival.«

 

Az indiánok gyógymódjai

 

A bennszülött indiánok tudásának csak egy kis töredékét ismerjük, pedig számos betegségre ott a megoldás!

Amazónia őserdejének 16,5%-át már sikerült kiirtani 2004-re. Például Brazília a 2009-es koppenhágai klímacsúcson elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig nyolcvan százalékkal csökkenti az Amazonasi esőerdő irtását. Az elmúlt tizenegy hónapban azonban az azt megelőző év ugyanezen időszakához képest a kiirtott erdőterület 34 százalékkal nőtt.

 

Ős-Mexikó, Ős-Peru

Ős-Mexikó és Ős-Peru művészeti emlékein talált motívumoknak az egyiptomiakkal való hasonlósága, az analóg építészeti stílus, a közös piramisépítés, az írás azonos fejlődése valószínűvé teszik, hogy Amerika ősbirodalmainak műveltsége Egyiptoméval közös forrásból táplálkozott. Amerika őskorának orvosi ismeretei mégis inkább a babiloni asztrális orvostudománnyal való rokonságot mutatják.
Amerika ősi népeinél az orvosi ismeretek művelése szoros összefüggésben állt a vallásos kultusszal. Talán még kifejezettebben, mint Egyiptomban, amit a helyi viszonyok magyaráznak. Hosszú száraz évszakokra tartós esőzés, ennek nyomán meg tömérdek megbetegedés jött. Nem csoda, ha legfőbb betegségokozónak a vizet, illetve az eső istenét, Quaxolotl-ot tekintik. Aki az őróla elnevezett hónapban született, el lehetett készülve, hogy vak, béna, kiütéses, vagy rühes lesz. A klímának fontos egészségügyi szerepe időjósokká tette a paporvosokat. A paporvosok templomokban éltek s e templomi iskolákban nevelték utódaikat. Istenük az orvosisten, a Quetzalcoatl, a szélisten. A betegségek istene Xiuhatlatl, a szülésé a Holdisten, kinek fejére csigát rajzolnak, az anya méhéből kibúvó gyermek jelképét. A halál istene Kukulcan, akit madárral és kígyóval ábrázoltak.
Isteneken kívül még gonosz varázslók befolyásolhatták az ember egészségét. Ezek ellen ellenvarázslat segített. Terápiájukat ez a misztikus kóroktan képezte. Sok esetben a ráolvasáshoz, valamint a betegségnek - a mai indián terápiában is alkalmazott - kiszívásához folyamodtak. Gyógyszereiket inkább a külsőleg látható megbetegedésekben használták. Így foghúsgyulladásnál sós paprikát, a foghúzás után sót. Fejfájás ellen a cocoiatic-levél füstjét szagoltatták. Ismerték a gőzfürdőt, és a masszázs hatásait, mely dörzsölés, csipkedés és gyúrás formájában volt divatos.
Szülésnél természetellenesnek tartották az ikerszülést, a magzatokat ilyenkor elpusztították. Következtethetünk arra, hogy operációkat is végeztek. A múzeumokban őrzött antropomorf vázák legtöbbje orrukon, ajkukon vagy lábukon megcsonkítottakat mutat. Bár ez utalhat betegség, büntetés, sebesülés ábrázolására is, de tudunk róla, hogy a sebeket aloé-lében mosott emberi hajjal varrták össze és kaucsukkötéssel fedték. Ez műtétekre utal. A legtöbb nyom a gyógynövények alkalmazásáról maradt fenn. Az "Indák első orvosa" címmel megtisztelt Francisco Hernandez 1570-ben érkezett az Újvilágba. Hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött a mexikói gyógynövényekről, az ősi gyógymódokról, az ősi kultúráról. 16 kötetes műve sajnos csaknem teljesen megsemmisült. Néhány gyógynövény a mexikói népi orvoslásból:
A mexikói mocsárciprus. Fanyar, keserű gyantájával sebeket, fekélyeket, mindenféle bőrbetegséget kúráltak, de használták fogfájás és köszvény ellen is. Kége vizelethajtó. Leveleit bőrviszketegség enyhítésére alkalmazzák. Megfázás, mellkasi bántalmak, például bronchitis gyógyítására a feldarabolt mocsárciprus fát egy gödörbe rakva és földdel letakarva meggyújtották. A föld alatt elégő és a földdel elkeveredő gyantás fából egy szurokhoz hasonló anyag keletkezett. Ezt rakták a beteg mellkasra. Az avokádó. Olajban, vitaminokban, tápanyagokban gazdag gyümölcsét főként salátának és köretnek eszik ma is. A termés húsa elfogyasztva afrodiziákum, sérülésekre kenve jó sebforrasztó. Kérgének főzetét régóta belső élősködők kiűzésére alkalmazzák. Elpépesített magvaiból készített kenőcsöt bőrpirosítónak használták. Fogfájás csillapítására egy kis magdarabkát helyeztek a lyukas fogba. A termés finom olajával kiszáradt, kirepedezett bőrt kezeltek. A Bocconia fajokat a legősibb érzéstelenítők közé sorolhatjuk. A terméséből kipréselt olaj szétoszlatja a daganatokat, eltünteti a tályogokat. Csípős és összehúzó anyagokat is tartalmaz. A kéregtől megfosztott hajtásokból a szem gyulladásos, fekélyes betegségét gyógyító szert lehet készíteni. A növény nedve és a gyümölcs is szélhajtó és a megfázásos betegségek gyógyítója. Az összezúzott levelek hegesítik az elhanyagolt sebeket és szétoszlatják a szemölcsöket. A sárga tejnedvét tették a bőr alá az operáció előtt, helyi érzéstelenítés céljából.
A varázsmogyorófélékhez tartozó ámbrafa gumiszerű gyantája volt az első rágógumi, amit leheletillatosítónak és a fogak konzerválása végett rágtak. A folyékony balzsammal vérhast kezeltek, hasmenést csillapítottak és hurutos megbetegedéseket kúráltak. A balzsammal készült ital segíti az emésztést, erősíti a hasat és a daganatokat is szétoszlatja. A mikulásvirág szép mexikói virág, tejnedvét orbánc és mindenféle bőrbetegség gyógyítására használták. Lángvörös murvaleveleinek főzetét szoptatós anyákkal itatták, hogy több tejük legyen. A tejnedvet szőrtelenítésre használták.
Még a gyapot is gyógynövény.Egyes fajok levél- és virágfőzetével torokgyulladást, pirított magjával vérhast kezeltek. Ősi magzatelhajtó. A trópusi dinnyefa, papaya. Sárgadinnyére emlékeztető termése nagy értékű vitaminokat, tápanyagokat tartalmaz. Ételnek, italnak, nyersen és főzve egyaránt fogyasztják. A növény csaknem minden része gyógyhatású. Főként bélférget és rákbetegségek ellen használták. Tejnedvével égési sebeket, középfülgyulladást kezeltek. Manapság a pollenallergia súlyosabb eseteiben orrcseppnek alkalmazzák az idegen fehérjék feloldása céljából.
Ismerték a szágót idegnyugtatóként, egyes fenyők leveléből forrázott teát gyomorpanaszokra, a duglászfenyő fiatal hajtásrügyeit nemi baj ellen, A szarszaparilla örökzöld cserjének a gyökerében lévő hatóanyagok a nemi baj és a köszvény legősibb gyógyszerei. A yukka-fajok magvainak szélhajtó hatását ismerték, A filodendron érett terméseiből préselt nedv az izületi gyulladás szere. A szent tea egy borsfaj. Illatos leveleit főként helyi érzéstelenítésre, fej- és fogfájás csillapítására használták. A fekete fűz kérgéből ősi lázcsillapító és orbánc elleni szer készült. A mexikói dió leveleit felmelegítik, és a reumás testrészekre téve enyhítik a fájdalmat, csökkentik a gyulladást.

Íme néhány ősi idők óta máig fennmaradt gyógyszer. Napjaink emberein is sokat segít. (Tehát elsősorban fitoterápiát, balneoterápiát, masszázst alkalmaztak, valamint a ráolvasások bizonyos pszichoterápiának felelhettek meg. )

A manapság újra felfedezett fül- és testgyertya is az ősi indiánok öröksége:

Ez az ősi, természetes gyógymód a leírások szerint Dél-Amerikából származik. Indián törzsek fedezték fel először, hogy egy tölcséres eszköz testen történő elégetése megtisztítja a testen belül futó energiapályákat, megszabadítva így a beteget a gyulladásos gócoktól és fájdalmaktól, azaz a blokádoktól, melyek akadályozzák a szabad energiaáramlást. A gyertyákat kezdetben puha törzsű fák vékony háncsából csavarták és nagy levelű növények leveleiből. Később rájöttek, ha méhviaszba mártják, a gyertya égése lassabb, így növekszik a hatékonysága, és nagyobb mennyiségű salakanyagot képes kioldani a szervezetből.

 

Az aztékok, maják öröksége

Közép- Amerikában a gyógyítók és javasasszonyok jól ismerték az emberi testet, a mágia és a gyógyfüvek hatását. Az aztékok ásványokat és bizonyos állatok húsát is gyógyításra használták. Vizelettel csillapították a lázat, gyakran csapoltak vért. A sebészek szükség esetén koponyát lékeltek, végtagokat amputáltak, császármetszést végeztek, és ismerték a fogorvoslást is. Műtéteikhez pattintott obszidiánból készült kést és szikét használtak. Feltehetően pontos anatómiai ismeretekkel rendelkeztek, melyeket az isteneknek bemutatott emberáldozatok során szerezhettek. Szobraikon és domborműveiken is megjelenítették gyógyító tudományukat. Az aztékok mindennapos családi szokása volt a gőzfürdőzés, mely a test mellett a lélek megtisztulását is szolgálta.

A 18 maja törzs papkirályai uralkodók és indián sámánok voltak egyben, akik több napos böjt után, önkívületi állapotban gyógyító- és áldozati szertartást mutattak be az isteneknek.

 

Ismerték a módosult tudatállapotot előidéző növényeket, melyeket önmaguknál transzállapot előidézésére, emberáldozataiknál pedig elkábításra használtak.     Az „istenek növényeit” pedig azért fogyasztották, hogy hallucinogén állapotban kapcsolatba kerüljenek a túlvilággal, hogy látomásaik legyenek és meglássák a jövőt. A légyölő galócát a guatemalai maják még ma is a megvilágosodás eszközeként használják.

A mexikói népi orvoslás a világon egyedülálló. Közel 20 000 növényfajt használtak gyógy-, illetve haszonnövényként – sokuk hatásmechanizmusa még napjainkban is feltáratlan. A mexikói őslakosság a napot rendszerint papaya gyümölcs fogyasztásával kezdi, magját bélféreg ellen fogyasztja, de a növény többi részét is gyógyításra használja. Az indiánok a különféle betegségek hatékony gyógyításán túl a mérgező növények hatását is ismerték és használták, például mérgezett nyilaikon ellenségeikkel szemben és vadászatokon. Mexikóban a 12 méterre is megnövő óriás kaktusz fiatal hajtásainak levéből az indiánok narkotizáló italt készítenek. Az indián papok a nyílfű nevű kúszónövény magjától transzállapotba kerülve lépnek kapcsolatba halottaik lelkével.

A mexikói fikuszfajok levegőn gumivá szilárduló tejnedvét az őslakos indiánok a törött csontok rögzítésére használták, de jó még szemölcsök, sebek, tályogok kezelésre is. A bűzcserje erős fokhagyma illatú növény. Levelét lázcsillapításra, magzatelhajtásra, valamint fejfájás és skorpiócsípés ellen használták. A mexikói liliomfa, az azték nemesség díszfája volt. Illatos virága a beteg szív egyik legfontosabb gyógyszere volt, de bénulást is gyógyítottak vele. Az ámbrafa illatos gyantáját füstölőként használták, de ebből készült az első rágógumi is a lehelet illatosítására és a fogak konzerválása. A Bocconia arborea a mákfélékhez tartozó növény. Sárga tejnedvét operáció előtt a bőr alá juttatták, mint helyi érzéstelenítőt. Az újvilági festőcserje a legősibb indián festékanyag és gyógynövény. Magjainak főzetét az aztékok húgyúti megbetegedések, epilepszia, kígyómarás, fekélyek és sebek kezelésére használták. Az álomhozó almafa gyümölcse közkedvelt Mexikóban. Kérgét – az indiánoktól eltanulva – a mexikói orvosok is sokáig alkalmazták nyugtatóként, altatóként. A szoptató nők a zúzott levelek nedvével kenték be mellbimbójukat, így óvták meg gyermeküket a hasmenéstől.

Sokféle elképzelést ismerünk a misztikus „kristály koponyákról”, melyek mérete az ököl nagyságútól egészen az 5,3 kg-os súlyúig terjed. Mindegyik egyetlen hegyikristályból került kifaragásra, ami még a mai technikai színvonalon is szinte kivitelezhetetlen. Talán a legelfogadhatóbb Chris Morton és Ceri Thomas „Az istenek könnye” című könyvében leírt teória: a kristálykoponya a béke korszakát hozza el a Földre, ha egyesítik 12 másik társával. Ezen elgondolás jegyében a világon eddig megtalált 12 kristálykoponyát a hopi indiánoknak adták át megőrzésre. Bízzunk benne, hogy a 13. koponya megtalálása végül elhozza majd a békét Földünkre!

 

Ma már a gyertya a jól bevált természetgyógyászati eszközök közé tartozik, világszerte használják kiegészítő terápiaként a különböző egészségügyi problémáknál, vagy akár önálló kezelésként is bizonyos esetekben. Készítéséhez általában tiszta lenvásznat, pamutvásznat, a mártáshoz méhviaszt és parafint használnak, különböző arányban keverve. A gyertya szélesebb végét meggyújtva és a testpontra helyezve a kéményhatás következtében vakuum keletkezik, amit az égés általi hőhatásból keletkezett felhajtóerő hoz létre. A szívóhatás által kihúzott salakanyag megjelenik az elégetett gyertya csonkjának belsejében összegyűlt üledékben.

 

Hosszan sorolhatnánk az indiánoktól kapott olyan értékes ismereteket, melyeket napjainkban is hasznosítunk.

 

A kinint a jívaro indiánoknak köszönhetjük, amivel legyőzhettük a maláriát. Az ayahuascat gyógynövényként csak 1995-ben ismerte meg a világ, de már fontos gyógyszer alapanyag, akárcsak a maca, az „Andok ginzengje”. Az ayahuasca nevű hallucinogén (pszichoaktív) itallal elsősorban a purguerok gyógyítanak béltisztító hatása miatt.

A gyógyító embereket a szerint nevezik el, amivel fő gyógyító tevékenységüket végzik. A tabaquerok dohánnyal, a camalonguerok az Andok eddig azonosítatlan camalonga nevű növényének magját fogyasztva kezelik betegeiket. Az ayahuasquerok a beteg belső megtisztítása után szigorú diétát írnak elő neki, hogy a növény gyógyító hatása maradéktalanul kiteljesedjen. A pasuchaca vércukorszint csökkentő hatása miatt nagy karrier előtt áll.

A kokalevélből, az Andok lakóinak ősidők óta szent növényéből kivont kokain a gyógyászat ma már nélkülözhetetlen alkotóeleme. Az inkák fontos gyógynövényével a gyomorfekélytől a hegyibetegségig számos bajt kezeltek. Ismerték helyi érzéstelenítő hatását, ezért műtéteknél is használták. Ma is népszerű: fejfájás csillapítására a leveleit a halántékukra teszik, orrvérzés esetén a megpárolt magvakat az orrlyukakba dörzsölik, csonttörések gyógyításakor tojásfehérjével és sóval kevert kokalevelekkel borítják be a sérült felületet.

„A gyógynövények csak akkor hatásosak, ha a lelket már meggyógyítottuk.” (mapuche gyógyító, Chile) „A növényeknek lelkük van, ha arra használjuk, amire kell, nekünk adják azt, amijük van. Ezért tisztelnünk kell őket.” (bolíviai indiánok). Az indiánok úgy gondolják, hogy a lélek és a természet egyensúlyának visszaállításával megszűnik a betegség. Peruban, a paraguayi határhoz közel, a Banados de Isoso vidék kórházában két gyógyító dolgozik egymás mellett. A helyi guaraní indiánok sámánja és egy képzett orvos. Attól függően tevékenykednek, hogy a beteg állapota mit kíván meg. A sámán elsősorban a lelki eredetű betegségeket gyógyítja.

Bolívia amazóniai régiójában a lepkeszúnyog fekélyeket okozó parazitákat terjeszt. A chimán indiánok ezeket az evanta nevű növény levelével borogatva gyógyítják. Találmányukat ma már a modern világ is hasznosítja. A szúnyog által terjesztett betegség évi 350 millió embert érint az egész világon, ezért is volt a közelmúlt egyik legfontosabb felfedezése 1987-ben.

A macskakarom a perui Andok bennszülött növénye. A trópusi őserdő fás liánjának belső háncskérgéből készülő gyógyhatású készítményt 1994-ben ismerték el gyógynövényként, mivel a 80-as évek óta folyó klinikai vizsgálatok igazolták különleges hatását. Jelentőségét a malária elleni küzdelemben rendkívül fontos kininhez hasonlítják. Növeli a fehérvérsejt számot, javítja a vérképző szervek működését, alkalmas a kemoterápiás kezelések mellékhatásának csökkentésére, de daganatos, ízületi- és szívbetegségek kezelésére is használják. A német származású Artur Brell fedezte fel, hogy a macskakarmot fogyasztó ashaninkák között ismeretlen a rák. Peru legnépesebb amazóniai törzse évszázadok óta fogyasztja a növény minden részét. Ma már tabletta (gyomor- és bélbetegségek, fekélyek, nőgyógyászati panaszok, légzőszervi bántalmak, ízületi- és csontfájdalmak kezelésére ill. megelőzésére), gél (sebek, bőrgyulladások, gombás fertőzések, herpeszek, övsömör, aranyér esetén) és tea formájában nálunk is kapható. Citosztatikus hatásánál fogva képes elfojtani a tumoros sejtek szaporodását és a fagocitózist (sejtfalás) serkentő hatása miatt pedig erős immun-stimuláns.

Bár sok mindent ellestünk már az indiánoktól, mégis keveset tanultunk. Míg ők a betegségek megelőzésére ismernek hatékony módszereket, mi csak akkor kezdünk élni ismereteikkel, amikor már baj van.

Ha tehetjük, addig válasszunk, amíg nem késő.

 

 

interno.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1218&Itemid=55

www.mandalaportal.hu/mandala/indian-mandala.htm

www.kaliczbela.eoldal.hu/cikkek/termeszet-gyogyaszat/osi-nepek-gyogymodjai/az-indianok-gyogymodjai.html

www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/neprajz/indian/html/