Gyűlölt ellenségeink - Fald fel Amerikát!
A kommenteket is érdemes elolvasni a forrás oldalon. A cikk alján található.
Kiemelt..
Az Óperenciás tenger túl - az USA igazi arca (Géczy Gábor előadása)
Ördögüző.blogspot - Betonovecz
Hungarian Real News -Armageddon az örök világossághoz...
Kontrollblog - A világtörténelem legnagyobb népirtása
Előzmény..
Gyűlölt ellenségeink - VB-útmutató magyar szurkolóknak
Gyűlölt ellenségeink - Sohaország kalandjai apuval
Honlap ajánló - Gyűlölt ellenségeink avagy a gyűlölködés szakmódszertana 1.
Szíriai Hírek - A "Coca-Cola" forradalmak gyártásáról, avagy a történelem vége és az utolsó fegyver
Kapcsolódó link..
Az USA több vegyifegyvertámadást hajtott végre, mint a világ többi országa együttvéve
Visz a víz sodor - Plutónium- 239 – es előállítása
Posta Imre szarvasi előadása, egészben!
Idők jelei - Az Új Világrend: Valóban a lelkekért folyik a harc?
PI Klub - Ők a háborúk prostituáltjai
Miamano - A jezsuitákról mondták
Az Egyesült Államok nagyszerűségét hosszasan méltattuk már korábban is blogunkon. Az általánosságokon túl több külön részben emlékeztünk meg parádés és roppant ízléses városépítészetükről. Ezeken felbuzdulva pedig hasonló logikával következzék behatóbban a méltán világhíres amerikai gasztronómia, amelyet hiba lenne csupán a felszínes hamburger-hotdog-steak közhelyekkel letudni, hiszen jó germánokhoz méltóan a mélyben ennél sokkal, de sokkal betegebb dolgok mérgeznek.
A poszt elkészítése során némi bűntudatunk támadt a sokszor kikacagott szlovákokkal kapcsolatban, ugyanis bár joggal gúnyolódtunk a történelmi(???) tót ételsor magyarhoz képest nyúlfarknyi hosszán, azt mégis készséggel elismerjük, hogy szlovák barátaink a minimális alapanyagokból hozták ki a keveset.
Ahhoz, hogy az ember népe fekete földeket, zsíros legelőket, halban gazdag bővízű folyókat birtokolhasson, legelőször is létezni kell, majd bátran, a túlerő ellenében is elfoglalni, megtartani, vagy túlélni az ellenség hódításait. Innentől érthető, hogy ezen kritériumokból gyakorlatilag semmit sem teljesítve, minként jutottak a szlovákoknak a meredek hegyoldalak és a borókafenyők, az aranykoronák és a saját súlyukat megtartani alig képes gyümölcsösök helyett.
Az viszont már nincs rendjén, hogy a szlovák mutatókat majdnem mindenben teljesítő amerikaiaknak sokkal szerencsésebb sors jutott. Ők ezt a hallatlan szerencsét azzal próbálták tompítani, hogy a végtelen lehetőséget biztosító korlátlan erőforrásokból kihozták a lehető legminimálisabbat. Tényleg annyit, hogy ennél kevesebbet már szánt szándékkal se lehetne elérni.
Ugye minden kedves olvasónk előtt megvan még, amikor Hevesi Tamás MB1-es edző lett? Eleinte fergetegesen mókás volt az ötlet, azután realizálódik a dolog, és napról-napra, percről percre szembesültünk a kőkemény valósággal. Ugyanez a helyzet az amerikai ételkultúrával, amely sebesen forgatott csíkos napernyők helyett eperzselével megkent sonkás szendvicseket, és kukoricasziruppal dúsított giszpkartont kínál emberi fogyasztásra.
Aki túlzásnak véli ezeket, annak ajánljuk a világhíres Monte Cristo szendvicset, amely a nevezetes francia Croque-mosieur sonkás-sajtos szendvics továbbgondolása, némi eperdzsemes-porcukros csavarral. Sajnáljuk ezek után, hogy az amerikaiak nem ismerik a magyar ételeket? Tényleg jó lenne, ha Baradlay szendvicsként ebédelnék a porcukros zsíroskenyeret lekváros lilahagymával? Na jó, valamennyien voltunk gyerekek, mindannyian csináltunk ilyesmit, ha a szüleink elmentek otthonról, és beszabadultunk a konyhába. A különbség csak az, hogy az amerikai hotelek vezető éttermeinek tányérjai helyett az ilyenek többnyire a magyar szemeteskukákban vagy vécécsészékben végezték, a kakaós májkrém és a tejszínhabos húsleves társaságában.
Természetesen nem győzzük leszögezni, hogy a magyar gyerek szocializációjánál fogva nem germán – valamint magyar felnőtt lesz belőle, akinek idővel teljesen kifejlődik az az érzéke, amit ízlésnek nevezünk. Sajnos bizonyos germán népek szocializációjuknál fogva képtelenek ilyesmire, valamint sosem válnak igazán felnőtté.
Képzeljünk el egy csapat vérszomjas, gátlástalan, kiéheztetett, az élelemért ölni képes gyereket! Hirtelen adjunk a kezükbe rengeteg, alapvető élelmiszert, majd hosszú időre távolítsuk el a szülőket otthonról! Ilyen puskaporos hordón máris létrejött az amerikai konyhaművészethez szükséges valamennyi veszélyforrás. Már-már kevesebb kárt okozna, ha automata lőfegyverekkel játszanának, gonosz karmaik alatt ugyanis könnyedén létrejön a baconos-banános-nutellás pizza, vagy a kólaszirupos-tortadarás popcorn, amely fogások harmonikus, kifinomult ízvilága önmagában is megmutatja az amerikai kultúra felsőbbrendűségét. Híres nemzeti ételük még a sajtos makaróni, amit halál komolyan képesek közölni a világ összes többi, sajtos makarónit fogyasztó népével. Néhány kreatív séfjüknél előfordul, hogy ezt a sajtos makarónit roppant szellemesen pizzára vagy két szendvicskenyér közé merik, így létrehozva egy állítólag különleges, és még állítólagabbul önálló fogást.
Sajnos nekünk csak a sajtos-tejfölös lángos jött össze, pedig ezerszer izgalmasabb lenne a teljesen önálló magyar specialitásként létező sajtos-tejfölös tésztát, egy merész csavarral, sajtos tejfölös-tésztás lángossá transzformálni.
Picikét a gusztustalan végeredmény mögé kukkantva, pillantsunk rá az amerikai élelmiszertermelés leggyönyörűbb megoldásaira is, ahol kivillan az amerikaiak valódi protestáns-puritán germán énje. A Szárnyát vagy combját-ból ismert, hírhedt Tricatel nagyvállalat tibeti jakpásztornak hat az amerikai húsipar know-how-ja mellett. Saját maguk által deklaráltan sem állatokat nevelnek, hanem húst állítanak elő, ezért állataik legfőbb tápláléka az antibiotikum, amely még ideig-óráig késlelteti a teljesen természetes és fenntartható futószalag összeomlását.
Néha előfordul ugyan, hogy néhány homok, azaz ürülékszem kerül a gépezetbe, és néhány fogyasztó elhalálozik, de pár ilyen apróság igazán nem nagy ügy. A hozzátartozók vigasztalódhatnak némi kukoricasziruppal, ami olyan finom, hogy az amerikai élelmiszerlobbi majdnem mindenbe csurgat belőle egy picikét. Nem maradhat ki a sorból az olyan alapvető élelmiszer sem, mint a tej vagy a liszt. Ebbe is belegusztustalankodnak, hiszen nem jó az úgy, ahogy van. Nézzük rögtön a tengerentúli élelmiszeripar egyik legnagyszerűbb találmányát, a grahamlisztet, ami táp- és rostanyagától teljesen megfosztott, majd művileg, részben újratápanyagosított és újrarostosított lisztet jelent.
A régebben is a grahamliszthez hasonló feldolgozási eljáráson átesett tejet a modern időkben igyekeztek némileg színesebbé, izgalmasabbá tenni, ezért stylistok segítségével, a tejtelenített tejhez a végén nem tejet, hanem csokoládé vagy eperaromát adnak. Talán szükségtelen megemlíteni, de értelemszerűen ne fehér tejet keressünk a polcokon! A tej itt a gyűlölt fehér helyett a nemzetközi liberalizmus két imádott másságszínében tündököl.
Ezek után joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mi lehet undorítóbb annál, amit az amerikaiak esznek. Nos az, ahogyan eszik. Az esztelenül önpusztító pazarlás mintapéldánya a hazánkban indokolatlan népszerűségnek örvendő „Fald fel Amerikát!” című dokumentum-reality, amely visszavezet bennünket a már oly sokszor körbehányt germán lélek legsötétebb bugyraiba. Miután a germánmentes kontinensre érkezve, a germán szisztematikusan kiirtotta a kontinens embereinek és állatainak nagy részét, megdöbbenve szembesült vele, hogy a világ nem minden pontján kell napi 65 órát kőkeményen dolgozni azért, hogy vért izzadva befalhassa utána az esővizes fűrészporból elkészített, a másnapi túlélést épphogy garantáló ínyencfogásokat.
A germánok természetesen több ezer ilyen év után nem csendes visszafogottsággal és személyiségükben bekövetkezett alapvető változásokkal reagáltak erre, hanem kitombolva a több ezer évi éhezést, ugyanott folytatták, ahol Angliában, Dániában, Hollandiában, Németországban, Svédországban, Norvégiában, Luxemburgban és Belgiumban abbahagyták.
Természetesen mi is csináltunk már ilyesmit, leginkább a GTA San Andreasban, ahol poénból megnéztük, hogy öt gigaadag elfogyasztása után a hatodikra már tényleg odahány-e virtuális énünk a gyorsétterem pultjára. A való életben azonban nincs okunk ilyesmire, mert a Magyar Ember évezredek óta bőven jut finom és ízletes táplálékhoz, ezért kialakult benne ezeknek a remek táplálékoknak az élvezete iránti igény.
Eszébe se jut, hogy Borbás Marcsit nézze, amint a férfiassági próbán éppen két kiló húst próbál legyűrni 45 perc alatt, a világ legmaróbb ecetének társaságában, és a legnagyobb tragédia, hogy ha eszébe is jutna, akkor sincs rá lehetősége, Borbás Marcsi ugyanis nem készít ilyen jellegű műsorokat. Két kiló húst egyébként nem lehetetlen megenni, csak egyrészt egészségtelen, másrészt már egy kiló után is eléggé telítve érezheti magát még a legnagyobb zabagép is. Márpedig a Magyar Ember nem szereti magát kellemetlenül érezni táplálkozás közben, hiszen kollektív tudattalanjában a táplálkozás szó alatt nem egy 200 éves, rendkívül friss élmény keveredik a múlt sötét, ködös, nyirkos ürességével.
Ha már a tévéműsoroknál tartunk, következzen egy igazi kuriózum! Médiatörténeti eseményként emlékezhetünk a Fear Factor amerikai valóságshow egyik leghíresebb botrányrészére, amelyben az emberiség kultúrtörténetének egyik legpompásabb fejezeteként, a vállalkozó kedvű amerikai fiatalok szerény dollárnyereményekért, különösebb rábeszélés nélkül fogyasztottak el a kamera előtt szamárondót, szamárvizeletet, használt, összeizzadt frotírzoknikból kicsavart szennylevet, turmixolt földigilisztát és sok egyéb, hasonlóan ötletes „kihívást”. Magyarként ösztönösen undorodunk ennek már elolvasásától is, hiszen magyarként nem eszünk amerikai ételeket. Ezeknek élvezeti értéke ugyanis kevéssé különbözhet mondjuk egy pohárka, frissen csapolt szamárondótól. Pillecukorral bevont pattogatott kukorica, pizzatésztás Kitkat, mogyoróvajas-banános-baconos szendvics. Bizonyára ékei lehetnének ezek bármelyik magyar vasárnapi ebédnek, kiszorítva asztalunkról például a zöldborsólevest, a paprikás csirkét vagy a túrós rétest.
A pillecukornál gusztustalanabb állagú édesség egyébként aligha lehetséges. Az ízéről csak azért nem tudunk véleményt mondani, mert még sosem jutottunk el a megkóstolásáig. Az egészet annyira tartanánk hasznosnak, hogy körbetekerhetnénk vele a csehek karácsonyi kapros pontyát. Bizonyára elképesztően undorító íze, külleme és állaga lenne, de a csehek boldogan fogyasztanák az új gazdira való tekintettel. Rögtön ezután jelentkezik az undorítósági desszertlistán az úgynevezett hazafias saláta, amely lehet salátalevelekre ízlésesen halmozott eperzselé, amelyhez zselésített majonéz és áfonyazselé adja a további árnyalatokat. Ezzel a deluxe változattal szemben a pórias üres zselatin izgalmas, pofás piros-fehér-kék színorgiával örvendezteti meg az amerikai hazafit, valamint további előnye, hogy étkezés közben rögtön fogat is moshatunk vele.
https://gyuloltellensegeink.blog.hu/2014/09/24/fald_fel_amerikat
Téma: Gyűlölt ellenségeink - Fald fel Amerikát!
Nincs hozzászólás.