Ahogy a magyarság hordozza a kapcsolatot a múlttal, a teremtéssel, úgy a csángó közösség a magyarság tizennyolcadik századi állapotát tükrözi. Az ősi kapcsolat része, hogy a mai csángó nyelv hasonlít az ógörögöz… (a válasz ebben az előadásban, Csaba miután elvesztette a testvérével Aladárral vívott háborút, Honorius császár vendégszeretetét élvezi 13 évig. A nyelvi kapcsolatok és egyéb összefonódások innen érthetőek. szerk.)

CSÁNGÓ történelem

A csángó név, a Moldvában élő magyar népcsoportot jelenti, és a XVII XVIII századtól kezdődően él az elnevezés, jelentése vándorló, csavargó, elkóborolt.

(Nagyobb valószínűséggel származik ez a kifejezés a "csengő" jelzőhöz. Szent László király biztonyíthatóan kapcsolatban állt velük. A kultusz élénk ismerete is ezt erősití. Mivel peremvidéken éltek a csángók, így a csengőiket használva figyelmeztették a Kárpátokban bentebb élőket, ha esetlegesen veszélyt észleltek. szerk.)

A csángó nép mai szemmel “érdekes”, hiszen egy régebbi magyar nyelvet beszél, hordozza a magyar ősi kultúrát, a valamikori ezeréves határ mentén lakik, mindezt Románia belsejében, úgy, hogy ők biztosan nem székelyek.

Ez a kis terület, amin élnek, nem minősül Székelyföldnek. Romániában el sem ismerik nemzetiségnek a csángót, így alap nemzetiségi jogok sem illetik meg.

Aki találkozik velük, az az érzése, hogy megelevenedett a múlt és saját őseivel beszélget.

Az első történelmi szálak 1225-re vezetnek vissza, mikor II. Endre magyar király, magyar határvédőket telepít Moldvába. Sorra alakulnak meg a püspökségek.

Csak 1400 körül alakul ki a Moldva elnevezés.

1460 körül Mátyás király elől menekülve a husziták egy része itt telepszik meg. 1490 körül Báthory István erdélyi vajda uralkodása idején jelentős számú székely menekül erre a területre Erdélyből.

Az osztrák uralom idején, mivel a székelyek nem akarják idegen érdekek céljából életüket áldozni, ezért 1764-ben az osztrák császári katonaság tömegmészárlást rendez Mádéfalván. A túlélők átkelnek Moldvába és tovább gyarapították a csángó közösséget.

Látható tehát, hogy a csángók egy része székely eredetű, míg a másik nem. Ők a kutatások szerint Szamos-völgy, illetve Felső-Tisza vidékiek, egy birodalmi telepítés eredményként kerültek ide, céljuk a határok védelme.

A székelyek több hullámban érkeztek Erdélyből, ők mindig menekültek.

Jellemző a csángókra, hogy kezdetben szabad parasztok voltak, és megtelepedésük Moldvában fejlődést jelentett a környező népek számára.

Az uralkodó vallás a katolikus volt, ha érkeztek is reformátusok, hamar asszimilálódtak..

A XVIII század végére felerősödött a székely elvándorlás, mely éppen jól jött a csángók fennmaradása érdekében, hiszen a román közösség hatására folyamatosan asszimilálódtak, így létszámuk folyamatosan csökkent.

A nagy menekülési hullámok alkalmával, előfordult, hogy több falu egységesen telepedett le új, még nem lakott területekre, vagy már meglévő területet szálltak meg, így mindig átrajzolták a csángó területek földrajzát.

Létszámukat tekintve a moldvai katolikusok száma az 1500-as években kb. 15.000 fő volt, majd csökkent. 1670 körül volt a mélypont majdnem 3.000 fővel, 1750-ben 5.000 fővel, innen folyamatosan növekedett 1930-ra elérte a 100.000-et.

A moldvai katolikusok (akik a kutatók szerint magyar eredetűek), fele ma már annyira elrománosodott, hogy nem is tud magyarul. A nem régi felmérések szerint, a Moldvában élő, magyarul értő vagy beszélő csángók száma kb. 62.000-re tehető.

Az 1992 évi népszámlálás alkalmával hivatalosan viszont csak 1.800 fő vallotta magát magyarnak, ennek oka az összeírás manipuláltsága is.

A csángó identitást befolyásolják olyan tényezők, mint az elzártság, emiatt igazából ez a népcsoport sosem volt a modern polgári magyar nemzet része, kimaradt a legfontosabb politikai, gazdasági eseményekből, maga a magyar nyelv is teljesen másképp, önállóan fejlődött, eltérő a folklór, a kultúra. A történelmi tudat teljesen eltér a Kárpát-medencében élő magyarságétól, a közös származás ma már inkább mitológia.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Moldvában sem egyházi, sem magyar értelmiség nem alakulhatott ki, pedig ez vezet egy nemzet fejlődéséhez.

Ezzel együtt létezik egy kemény mag, mely ma is harcol a magyarságáért, bár egyre nehezebb körülmények között.

Az 1800-as évektől kezdődően folyamatos volt az állam törekvése az asszimilációra, ez csak fokozódott a kommunista diktatúra alatt. A helyzet ma sem jobb, hiszen nem ismerik el a csángó nemzet létét, így semmilyen kisebbségi joggal nem rendelkeznek, az idő ellenük dolgozik.

Ma már néhány száz diák tanul Székelyföld magyar tannyelvű iskoláiban, 30-40 diák Magyarországon, azonban az így keletkező értelmiségi fiatalok nem tudnak visszamenni szülőföldjükre, ugyanis ott teljes mértékben hiányoznak a munkájukhoz, megélhetésükhöz szükséges intézményi hálózatok, illetve a környezet is ellenséges velük szemben.

Hogyan tovább?

Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 100 év múlva csak az emlékek élnek majd, és kialakul az a paradox helyzet, hogy egy magyar és székely származású népcsoport teljesen asszimilálódott és senki nem tud majd magyarul, eredetüket sem ismerik.

Mit tesz Európa egy ilyen páratlan kultúra megőrzéséért?

2003 május 23-án az Európa Tanács hozott egy határozatot, melyben leszögezi, hogy a csángó kultúra páratlan értéket képvisel Európában. Ez a határozat egy finn jelentésen alapul.

Igazából azon kívül, hogy elismeri a csángó kulúrát, nem kötelez senkit semmire, semmilyen segítséget sem jelent, nem támogat senkit, semmilyen jogalapot nem képez. Amolyan EU-s, meg is mondták, de semmilyen konfliktust nem vállal fel az EU.

Kinek a kötelessége segíteni?

Mint sok esetben, most is a szegény testvérnek, azaz a magyaroknak. Minden magyarnak kötelessége hozzájárulni a csángó kultúra fennmaradásához, legyen ez akár egy életben egyszer a csángók meglátogatása, könyvek, számítógépek, vagy egyéb adományok célba juttatása.

Nem számíthatunk másokra, magunknak kell cselekednünk.

GYIMESI identitás

Gyimes sajátos település szerkezetű, ugyanis két település (Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok) közigazgatásilag Hargita megyéhez tartozik, míg Gyimesbükk Bakó megyéhez. A terület páratlan kultúrával és természeti adottságokkal rendelkező egységet alkot.

A Csíki-havasokban a XIX. században iparszerűen nagy erdőirtásokat végeztek és az így felszabadult legelők vonzották az állattenyésztő csángókat, akik eleinte bérelték, majd megvették ezeket a területeket. Ehhez csatlakoztak még a Székelyföldről érkező székelyek, akik hol politikai, hol személyes okok miatt menekültek szülőhelyükről, hiszen a hegyeken túl mindig jól el lehetett bújni.

Már az 1950-es évektől megjelent a mai közigazgatási elhatárolás, melynek célja a Gyimes, mint egységes kultúra szétbontása és folyamatos asszimilációja.

Az asszimiláció kétirányú, hiszen a csángók, székelyek, és románok teljesen más gazdasági, kulturális, néprajzi értéket képviselnek. Ilyen területi felosztással könnyen el lehet indítani a legkisebb népcsoport asszimilációját a két nagyobb felé.

A gyimesi csángók és a székelyek között él egy történelmi ellentét, ugyanis a XVIII-XIX században ezen a területen a csángók zsellérként dolgoztak a csíkiak földjein. Az 1871 évi népszámlálás bebizonyította, hogy a három gyimesi községben egyetlen csángó földtulajdonos sincs. Ezen változtat, szintén ebben az évben az Arányosítási törvény, amely azonban a csíki birtokosok rosszallottak, mivel sok csángó földhöz jutott, a csíki birtokosok rovására. Talán éppen ez a történelmi ellentét, illetve a földrajzi elzártság okozta, hogy a gyimesi csángók, a székelytől eltérő kultúrát hoztak létre. Ehhez természetesen hozzájárult a gazdasági különbség is, hiszen a csíki rész inkább polgárosodott terület lett, míg a csángók megőrizték pásztorkodó életformájukat.

Az 1920-as években jelentkező nagy gazdasági válság érezteti hatását, ekkor megindul a gyimesi völgyből az elvándorlás.

A XX. század második felében erősödött a mobilitás, sok lett a csángó-székely vegyes házasság, a két kultúra sokat közeledett egymáshoz, bár továbbra is fennmaradtak a kulturális és életmódbeli különbségek. A mai fiatalok már igyekeznek a székely-csángó sorsközösséget hangsúlyozni, és az összefogást kihangsúlyozni. Ennek jó példája a székely segítséggel 1974-1976-ban épült gyimesbükki templom.

A világ a gyimesi csángókra igazából akkor figyelt fel, mikor Géczy István 1897-ben megírta a Gyimesi vadvirág c. háromfelvonásos népszínművét. Ez a mű az 1930-1940-es években divatba jött Magyarországon is, még meg is filmesítették, azonban szinte senki nem ábrázolta hitelesen a gyimesi csángók életét, többek között az Alpokban készítették a felvételeket, Ausztria területén és nem az eredeti helyszíneken.

Ez után kezdenek a magyar néprajzkutatók foglalkozni a gyimesi csángó területekkel, és a gyimesi kultúrával és mikor rádöbbennek ősi és különleges voltára, igazi magyarnak neveznek.

A romániai 1989-es forradalomig folyamatos, tervezett asszimiláció is zajlik, mely már-már kétségbe vonja a jövőt, célja a magyarságtudat elvesztése.

1990-től újra felfedezi a magyarság a gyimesi csángókat, azonban most már tudatosan. Bár saját hazájukban ma sem ismerik el őket, mint önálló kisebbség, éppen ezért nem is illeti meg semmilyen kisebbségi jog, azonban a magyarság sokat tehet értük.

Egyik legfontosabb, hogy tudatosítani kell a világgal, hogy létezik a csángó kultúra, hitelesen kell azt bemutatni, és amit nem tesz mag az állam, azt a magyarságnak kell megtennie. Ahogy az érdeklődés növekedett külföldről, úgy nőtt a turizmus is. Ma már szinte kötelező meglátogatni a gyimesi térséget, ez egyfelől pontos, valós ismeretekhez juttatja a látogatókat, másfelől megélhetést jelent az ott élőknek, hiszen sokszor más megélhetési lehetőség nincs. A turizmust ma már könnyebb, hiszen megszűnt egy diktatúra, másfelől az ezer éves határ, mely Gyimesen található, felkelt a magyarságban egy nemzeti érzést, melyet át akar élni.

Megállapítható, hogy a székely, csángó, román együttélés nem fix határokat jelent egymás között, hanem egy széles interferencia sávot, ahol a kultúrák keverednek, egymásra hatnak, és befolyásolják egymás fejlődését. Arra kell vigyázni, hogy csak olyan módon legyünk részesei, támogatói ennek a gyimesi csángó kultúrának, mely mód nem alakítja át, nem teszi tönkre azt, hiszen célunk, hogy sokáig fennmaradjon.

SZÍNJÁTSZÓ- és Tánckör

A csángó emberről azt tartják, hogy emberfeletti erővel rendelkezik. Képes egész nap megszakadni a fizikai munkában, majd este el kezd táncolni, egészen reggelig, reggel pedig kezdi a kemény fizikai munkát. És ezt napokon át bírja erővel.

A Színjátszó és Tánckör fő feladata a hagyományok ápolása a csángó közösségen belül, illetve a külső világ szemének felnyitása, a “modern” ember tudatosítása arról, hogy mennyi mindent még nem tud. A külföldi megmutatkozás mindenképp fontos, mert hozzájárul az eredeti csángó kultúra megismertetésével.

A színészek és táncosok teljesen amatőrök, ezért nem hogy nem kapnak semmilyen juttatást, hanem ők maguk szponzorálják fellépéseiket.

A Gyimesbükkön működő Színjátszó- és Tánckör 2006 április 29-én és 30-án fellépett Vasváron, Szombathelyen, Körmenden a Gyimesi Vadvirág. c. háromfelvonásos népszínművel.

Képek a vasvári előadásról.

CSÁNGÓ = ógörög?

Mario Alinei az “Etrusco: Una forma arcaica di ungherese” (Il Mulino Bologna, 2003), azaz “Etruszk: a magyar egy régies formája” c. könyvében (“Ősi kapocs” Allprint Kiadó, 2005), bizonyította az etruszk és a magyar nyelv korabeli azonosságát.

Azóta kiderült, hogy mindez csak a jéghegy csúcsa.

Varga Csaba (1945) filmrendező, filmproducer, festőművész, grafikus, zeneszerző, író, a kőkori írásbeliség, nyelv és művészet kutatója, az “Ógörög: Régies csángó Nyelv” c. könyvében (Fríg Kiadó, 2006) bizonyította, hogy nyelvünk ősi származású, és ókori formájában leginkább a csángók őrzik azt. Mindenkinek szívből a könyvet.

Varga Csaba munkássága elismeréseként a következő kitüntetéseket kapta: Balázs Béla díj (1985), Életműdíj (Chicago 1988), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2003), stb.

Egyre jobban bizonyított ősi eredetünk, azonban ahelyett, hogy az iskolákban ezt tanítanánk, legtöbbször földalatti mozgalomként él az ősi tudás. De legalább él, létezik és egyszer csak a felszínre tör, mindent elsöpörve. Így lesz a föld alatti forrásból, patak, folyó majd folyam.